2021. április 25., vasárnap

Garay 125: Szabó Ferenc és az első fizikatanárok

Wigand János igazgató és Szabó Ferenc osztályfőnök a gimnázium első tablóképén.
A gimnázium első érettségije 1902/03-as tanévben zajlott. Az osztályt 1897-ban, harmadikos korában vette át Szabó Ferenc a fiatalon elhunyt Simon Árpádtól, illetve annak ideiglenes helyettesítőjétől. 
A tabló jelenleg az igazgatói iroda dísze. (Fényképről készült másolat, remélem hamarosan sikerül jobb minőségű képet is feltöltenem.) 

Szabó Ferenc Siklóson

Szabó Ferenc 1855-ben született Baján, ősi nemesi család sarjaként. A családi hagyomány szerint a  nemességet 1532-ben szerezték, és a Szentgyörgyvölgyi előnevet kapták. A Szentgyörgyvölgyi Szabók szórványosan szerepelnek 17. századi zalai okiratokban, a 18.században már a bácsiakban, pestiekben is feltűnnek. Nagy Iván  nemesi családokat bemutató hatalmas művében  azonban hiába is keressük őket.  Kempelen Béla is csupán pecsétjüket említi a Pest megyei levéltárból. Ezek szerint nem tartoztak a legjelentősebb nemesi familliák közé.  Szabó Ferenc a nemesi előnevét ritkán használta, az csak a fontosabb és ünnepélyesebb alkalmakkor került elő. 
Szabó Ferenc tanári pályáját 1881-ben kezdte Siklóson, a Községi Polgári Fiúiskolában. Az iskola is ebben az évben indult,  három tanárral. Közülük Szabó Ferenc rögtön az iskola igazgatója is lett, és ezt a posztot egészen távozásáig betöltötte. Siklós ekkor 5000-6000 fős lakosságával és az egykori  uradalmi központi rangjával a csendes vidéki kisvárosok közé tartozott, bár jogilag községgé volt visszaminősítve. Szabó igazgatói teendői mellett magas, 15-16 órában tanított  mértant, mennyiségtant, természettant, sőt még latint is. A természettan szertár felelőse, akkori szóhasználattal "őre" is ő volt.
Szabó a Polgári Fiúiskola vezetésével nagy tekintélyt vívott ki magának Siklóson. Távozása után az utódja az iskolai értesítőben így méltatta: 
"Szabó Ferenc 16 évig vezette polg. iskolánkat a megalapítás óta mint igazgató, kinek távozása iskolánkra nézve veszteségnek mondható, mert az ő bölcsessége, tudománya, szakértelme és tapintatos vezetése mellett virágzott fel iskolánk. Vajda János iskolaalapítónk, s Siklós nagyközség áldozatkészsége után ő volt az első szellemi megalapítója iskolánknak, ő szervezte, ő formálta, ő fejlesztette, szóval a tudomány fáklyájával kezében magas virágzásra emelte a polg. iskolát."
A siklósi Községi Polgári Fiúiskola egykori épülete
Kép: Google Street View


 A szekszárdi gimnáziumban

Iskolaváltása nemcsak Siklóson volt nagy esemény, hanem Szekszárdon is. Erre bizonyíték, hogy a  Tolnamegyei Közlöny 1897. augusztus 27-én az "Ünnepelt tanférfiu" címmel külön beszámolt a "siklósi intelligenczia és volt tanítványai" által rendezett  "búcsú lakomáról", ahol sokan meleg szavakkal méltatták érdemeit, és nehéz szívvel búcsúztatták a távozó igazgatót. 

Szabó Ferenc az 1897-es tanévben tehát a   "Szegzárdi Állami Főgymnáziumban" kezdte meg munkáját, mint a  "mennyiségtan és természettan okl. rendes tanára, a természettudományi társulat, tagja, a természettani szertár őre, a III. osztály főnöke. — Tanította a földrajzot az I. és III., a mennyiségtant az I., II. és III. osztályban, heti 16 órában."   Ezzel ő a gimnázium második tanárgenerációjához tartozott, és az első, aki később természettant, azaz fizikát tanított. 1896-ban a gimnázium három tanárral, Wigand János igazgatóval, Auerbach Lipót rajztanárral, és Simon Árpád latin és görög tanárral kezdte meg az oktatást az első két osztályban. Rajtuk kívül egy-két óraadó segített be. A második félév elején  a fiatal, pályakezdő Simon Árpád megbetegedett, majd még az év során elhunyt.  1897-ben újabb három tanár érkezett, Szabó Ferenc mellett Haugh Béla magyar-latin, valamint   dr. Zipser Jakab latin-görög tanár. Mivel a természettan csak az utolsó két évfolyamon szerepelt, ezért Szabó az indulás éveiben a mennyiségtan tanítása mellett a természettanhoz rokonítható más tantárgy tanítását is elvállalta, így tanított földrajzot is.

Az 1897-es értesítőből megtudjuk, hogy a tanárok pályázat útján kerültek kiválasztásra. Szabó tehát maga határozta el, hogy 16 év után eredeti képzettségének megfelelő iskolatípusban folytatja pályáját. Nyugdíjba vonulásakor Wigand János igazgató a következőkkel méltatta : "Tanári pályafutását az akkori mostoha viszonyok folytán, a polgári iskolánál kezdte s bár mihamar igazgató lett s mint ilyen kitünően bevált, mégis képességei a szükebb keretben kevésbbé érvényesülhettek. "   Mindenesetre 16 év igazgatói szerep után újszerű lehetett beosztott tanárnak lenni. Ugyanakkor több jel is mutat  arra, hogy különleges státusza volt a tantestületen belül, hiszen ő volt a korelnök, még Wigandnál is egy évvel idősebb volt. Akkoriban nem létezett még igazgatóhelyettesi beosztás, de Szabó Ferenc  több fontos társadalmi eseményen helyettesítette az éppen akadályoztatott Wigand Jánost. Így például ő képviseli a gimnáziumot a zsidó iskola avatásán, és ő vezeti a  szekszárdi tanárküldöttséget  gróf Apponyi Albert miniszternél, amikor a tanárstátusz körüli kisebb jogi anomáliát igyekeznek rendezni.  Máskor meg Wiganddal együtt jelennek meg, mint például a város életében nagy szerepet betöltő nyomda 1908-as ünnepségén.  Más esetekben azonban inkább Haugh Béla helyettesítette Wigandot.  Haugh Béla vezetői rátermettségét felettesei is felismerték, és  később még két másik gimnáziumban is igazgató lesz.

1904-ben súlyosan megbetegedett, hosszú hónapokra kiesett a tanításból, ez idő alatt főként Schwirian József helyettesítette őt, a fizika szertár gondjait is végleg átvéve tőle. Szerencsére betegségéből felépült és még hosszú termékeny évek vártak rá. 

A kor szokásának megfelelően Szabónak kisebb társadalmi megbízatásai, szerepvállalásai is voltak. A múzeumalapító Wosinsky Mór  haláláig a gimnázium és a múzeum nagyon szoros kapcsolatban volt. Az első néhány tanár (Haugh, Auerbach, Barta) komoly szerepet is vállalt a múzeum ügyeiben.  Szabó Ferenc nem követte őket ebben, megelégedett Múzeumegyletben az alapító tagnak járó címmel. Ugyancsak - sok kollégájával egyetemben- többször megtalálhatjuk nevét a törvényszéki ülnökök közt. 1909-ben pedig a református olvasókör vezetőségébe is beválasztották. 

Szabó Ferenc emléktáblája a gimnázium folyosóján. 

A leggazdagabb szekszárdiak közt

Szabó Ferenc tekintélyére jellemző, hogy életét a helyi sajtó is rendszeresen nyomon követte. Tolnamegyei Közlöny és Tolnavármegye hasábjain sokszor  találkozunk  kisebb-nagyobb hírekkel, amelyek személyéhez kapcsolódnak. Ilyenek szerepelnek például: anyósa halála (1907), műtétje, súlyos betegsége (1905), lányának eljegyzése (1906) fia festészeti sikerei (Dezső híres festő lett) , másik fiának, Ferencnek tragikus halála (1910),   különböző szervezeteknek juttatott adományai, de az is hírként szerepelt, amikor az egyik Ferenc napon tisztelői szerenádot adtak neki. 

Felmerülhet a kérdés, hogy  kvalitásain kívül mivel vívhatta ki ezt a megkülönböztetett tiszteletet és figyelmet?  Erre azt a meglepő választ kell adnunk, hogy  a  vagyonával.  Szabó Ferenc ugyanis 1906 és 1916 közt akkora jövedelemmel rendelkezett, hogy felkerült  a város, sőt a megye  legnagyobb adózóinak a listájára is. Ezen a listán 1906-ban a 16. hellyel debütált, és 1909-ben a 2. (!) volt, de az ezt követő években sem volt a 28.-nál rosszabb helyen. Nem is találunk más tanárt a legnagyobb szekszárdi adózók listáján,  nincs ott például a gimnázium igazgatója, Wigand János sem. Szabó Ferenc vagyonát tehát nem csak a tanári fizetés alapozta meg, az általa elért fizetési kategóriát más kollégái is elérték. Valahonnan máshonnan kellett jelentős többletjövedelmekkel rendelkeznie. Erre vonatkozóan az adóösszesítések meg is adják a választ: tőzsdézett. Vagyonát persze másba is fektette. 1907-ben az Előhegyen jelentős területű szőlőt vett 7480 korona értékben. Összehasonlításképpen, ez a 7480 korona egy  jól kereső gimnáziumi tanár éves fizetésének a háromszorosa volt, nagy összegeket tudott tehát Szabó szőlővásárlásra fordítani. A tőzsdézés mellett tehát a szőlő és bor is jövedelemforrása lehetett, de erre más adatot nem találtam. A vagyon azonban nem önmagában volt  a tisztelet tárgya, hanem ez a korban összekapcsolódott a virilista jogokkal is.  1871-től 1929-ig élt a magyar jogrendben az a szabály, miszerint a vármegyék,  a rendezett tanácsú városok, továbbá a kis- és nagyközségek  képviselő-testületei felerészben választott tagokból, felerészben pedig a virilizmus alapján tagságot nyert személyekből álltak. A virilizmus alapja pedig a befizetett adó volt.  Szabó Ferenc is ennek a révén lett a városi és megyei képviselő-testületnek tagja, sőt számos bizottságba is bekerült. Tagja volt az iparos- és tanonciskolai bizottságnak, a községi iskolaszéknek, a pénzügyi és a közművelődési szakosztálynak is. Nyilván ezek a tagságok is tovább növelték tekintélyét. Szabó Ferenc azonban nem csak vagyonával, hanem jótékonykodásával is kitűnt. Se szeri, se száma nincs azoknak az újsághíreknek amik pénzadományairól szólnak. A teljesség igénye nélkül, a következő szervezeteknek nyújtott adományozásairól tudunk a helyi sajtóból:  a népkonyhának, az ifjúsági műkedvelő egyesületnek, a gimnázium ifjúsági egyleteinek,  tüdőbeteg katonáknak, kispapoknak, háborús segélyszervezeteknek, a munkás dalárdának, árva gyerekeknek, a Kálvineumnak, a református olvasókörnek, stb. 

Nyugdíjban

Szabó Ferenc 15 évi gimnáziumi tanítás után egy év szabadságra ment. Majd 1913-ban, 58 évesen  nyugdíjazását kérte. Búcsúztatására 1913 augusztus legvégén, az alakuló értekezletet követően került sor. Wigand János mellett Kárpáti Kelemen, tankerületi királyi főigazgató is felszólalt a búcsúztatáson, aki szintén szép szavakkal méltatta Szabó Ferenc érdemeit. Az erkölcsi elismerésen kívül, annak ellenére, hogy a város egyik leggazdagabb embere volt, igen jelentős anyagi elismerésben is részesült. Egy rendkívül magas összeget, csaknem 6000 koronát utaltak ki neki.  Nyilvános búcsúztatására a szeptember 4-ei évnyitón került sor. Idézzük a Tolnamegyei Közlöny tudósítását az eseményről: 

" Búcsúztatás. A szekszárdi állami főgimnázium tanári kara és a tanuló ifjúság tanév megnyitása alkalmából, folyó hó 4-én búcsúzott el a most nyugalomba vonult Szabó Ferenc tanártól megható ünnepség keretében. Az intézet tornacsarnokában folyt le a bucsuzás, melyet Wigand János igazgató nyitott meg, aki elismerő szavakkal méltatta a nyugalomba vonult Szabó Ferenc tanár hervadhatatlan érdemeit, melyeket az ifjúság nevelése és oktatás körül szerzett. Az üdvözlő beszédre az ünnepelt könnyekig meghatottan felelt és érzékeny búcsút vett tanártársaitól és az ifjúságtól. A tanári kar nevében Pataki Jákó emelkedett szellemű beszéddel búcsúzott el a szeretett kartárstól, az ifjúság nevében pedig Dénes István VIII. osztályú tanuló mondott szép búcsúbeszédet és emlékül egy ezüst dohánykészlettel kedveskedett az érdemekben megőszült tanárnak." 

Pataki Jákó a gimnázium egyik maghatározó alakja, elismert tanára volt. 1919-ben Wigand János nyugdíjba vonulása, majd halála utáni időszakban rövid ideig a gimnázium megbízott vezetője is volt, majd igazgatóhelyettes  lett. Dénes István pedig a gimnázium kitűnő tanulója volt, aki  megkapta a Szekszárdi Takarékpénztár  ösztöndíját és a „Deák Ferenc jutalomdijalapitvány“ fődíját is. 

Nyugdíjba vonulása alkalmából  ifj.Szabó Ferenc, fiatal joghallatógént elhunyt fia emlékére alapítvány tett. Ifj. Szabó Ferenc  a gimnázium tanulója volt végig kitűnő eredménnyel,  az  1907-ben szintén kitűnő eredménnyel letett érettségije után joghallgató lett a fővárosban. 1910-ben bekövetkezett váratlan halála megrázta a családot, a gimnáziumot. A Szabó Ferenc Joghallgató Alapítvány a nehéz sorsú diákoknak kínált ösztöndíjat.  Az alapítvány vagyonát a korona 1920-as években elszabaduló inflációja  szinte lenullázta.  Ezt követően már csak néha adják ki a díját, de mindig jelentősen ki kellett egészíteni más pénzadományokkal.  Szabó Ferenc nyugdíjasként is rendszeres adományokkal látta el az iskola segélyalapját, de nem tett kísérletet az alapítvány újjáélesztésére. 1928-ban már a szünetelő alapítványok közt szerepel. 1930-ban ad ki utoljára díjat. Ezt követően az alapítványról nem hallunk többet. 

Szabó Ferenc 28 nyugdíjban eltöltött  év után 1941 augusztus 8-án, 86 évesen hunyt el.  A Tolnamegyei Közlöny szerint a két nappal későbbi "végtisztességen ott volt Szekszárd egész vezetőértelmiségével együtt a gimnázium tanári kara és volt tanítványai közül nemcsak a szekszárdiak jelentek meg nagy számban, hanem voltak köztük környékbeliek is."  A gimnázium értesítője azonban nem tesz említést haláláról. Szabó Ferencet az újvárosi temetőben lévő családi sírboltban helyezték el, református szertartás szerint. Feleségét,  a nála kilenc évvel fiatalabb Dömötör Juliannát nyolc hónappal élte túl. Három lányuk, és két fiúk született. A már említett, fiatalon elhunyt Ferencen kívül Dezső is a gimnázium tanulója volt. Ő is végig kitűnő tanulóként teljesített. 1906-ban érettségizett, jeles eredménnyel. Festőművész lett. Szép reményekkel indult a pályája, de végül a fővárosban nem sikerült igazán befutnia, csak "helyi festővé" vált. Életművét újabban ismét  felfedezték. 

Schwirian József

Tablókép az 1930-as évek elejéről.


A gimnázium második természettan tanára 1878-ben született a felvidéki Dobsinán. Édesapja bányafelügyelő volt. Középiskoláit Rozsnyón majd a Pozsonyi Evangélikus Gimnáziumban végezte el jeles eredménnyel, majd a Pesten szerzett gimnáziumi mennyiségtan-természettan (matematika-fizika) tanári képesítést. A szekszárdi gimnáziumban 1901-ben kezdett el tanítani, és nem is lett más munkahelye, tehát innen ment nyugdíjba is 1935-ben. 
Schwirian megérkezése pezsdítőleg hatott a gimnázium fizikaoktatására. Rögtön dinamikus fejlődésnek indult a szertár, aminek 1904-től  őre is lett. Érkezésével gimnáziumunk  is előfizetője lett a nagyhírű Mathematikai és Physikai Lapoknak, 1905-ben Barta Kornéllal, földrajz - természetrajz szakos kollégájával együtt belépett a Természettudományi Társulatba is. Szabóval ellentétben a Múzeumegyletnek nem csak tagja volt, hanem abban tevékeny ismeretterjesztő munkát is végzett, bár ennek jelentősége nem volt akkora, mint  Auerbaché, Haughé vagy Bartalé. Többször tartott kísérleti bemutatót hangtanból és elektromosságtanból, de segédkezett más előadóknak is a vetítőgép kezelésében. Sok szekszárdi az ő jóvoltából látott először fonográfot, gramofont, telefont. A háború után pedig a Népfőiskolán is volt rövid ideig előadó. 
Schwirian József Szekszárdra kerülve hamarosan tartós gyökereket vert a városban is. Annak ellenére, hogy ő evangélikus volt, sőt a helyi egyházi vezetők közt is ott találjuk Wiganddal, Bartallal egyetemben, a belvárosi katolikus kántor lányát,  Klieber Böskét vette feleségül 1906-ban. Házuk a tisztviselőtelepen, a Lehel utcában lett. Schwirian a tisztviselőtelepi építkezések egyik bonyolítója is volt, a pénzügyekben is otthonosan mozgott.  Ezt a pénzügyi jártasságát bizonyítja az is, hogy később a Kaszinó pénztárosa is lett. Házasságukból egy fiúgyermek született, akit György névre kereszteltek. György a gimnázium egyik jeles tanulójaként egy darabig apja pályáját követte, ő is matematika-fizika szakos tanárként a szekszárdi gimnáziumban kezdett el tanítani. Hamarosan azonban gyökerestül szakított az apai hagyományokkal, nevét  Szederkényire magyarosítva,  1940-ben a tanév közepén váratlanul felmondott, és az iskolából kilépett. 
Mint a korban többen, Schwirian József is bizonyos társadalmi megbízatásoknak is eleget tett. Az szinte megszokott volt a tanárok közt, hogy ülnökként vett részt  a bíróság munkájában. Különlegesebb volt  az írásszakértői munka, ezt Auerbach Lipóttal együtt végezték.  A legnagyobb jelentőségű iskolán kívüli munkája a szekszárdi meteorológia állomás vezetése volt. Ezt a feladatot 1920-tól látta el  nyugdíjazásáig, amit 58 évesen kért. 
Nyugdíjazása 1935-ben a megszokott keretek közt zajlott. A gimnázium tornatermét rendezték be erre a jeles alkalomra. A korabeli lapok tudósítása szerint "a  közszeretetben álló tanártól kartársai és tanítványai...nevében Róder Pál igazgató vett búcsút, az intézet ifjúsága képviseletében Jakab Zoltán önképzőköri elnök mondott beszédet, míg Török Ottó, mint osztályfőnöknek mondott köszönetet azért a szeretetteljes atyai jóságért, amellyel osztálya növendékeinek javán fáradozott." Róder Pál az iskola értesítőjében is megemlékezett róla, ezekkel a szavakkal méltatta érdemeit: 
"...Egyéniségét mindenek előtt a kitűnő szaktudás jellemezte. Szinte csodálatos volt az a biztonság és gyorsaság, amellyel szaktárgyaiban mozgott. Rendkívüli tudásával, igazi szisztematikus egyéniségével önmagának és az iskolának egyaránt sok megbecsülést szerzett. Pedagógiája főkép a kiváló képességüeknek kedvezett; több kiváló matematikus került is ki a keze alól, akik mai napig is büszkén emlegetik: „Én a Schwirián tanár úrnál is jeles voltam!“ ... Tanáregyéniségének másik jellemvonása volt a lelkiismeretesség, amely ahelyett, hogy hanyatlott volna, mondhatni évről-évre fokozódott s közvetlen nyugdíjbavonulása előtt volt a legszebb virágjában. Schwirián József mindig talált módot, hogy a tanulók egy kisebb csoportjának, az arra rátermetteknek a továbbképzését is elősegítse. A Fizikai és Mathematikai lapok problémáit számontartotta és azokat alkalomadtán jobb tanulóival feldolgozta. Az önképzőkör polyfurkációja alkalmával a Mennyiségtani és Természettudományi Szakosztály vezetését vállalta és azt két és fél éven keresztül lelkes odaadással, híven teljesítette. Lehet-e jobb argumentumot felhozni önzetlen buzgalmára, mint azt, hogy az említett szakosztály kitűzött ülését még nyugdíjaztatása után is megtartotta, jelezve ezzel, hogy a megkezdett ügytől lélekben még ezután sem válik el. Schwirián József megtestesült úri egyéniség volt. Egyéniségében volt valami zárkózottság, szűkszavúság, amely a felületes szemlélőre a közöny vagy épen a ridegség benyomását tette, de mi, akik ismertük őt, annál jobban tudtuk, hogy ez a tetőtől-talpig úr zárkózottsága mögött meleg szivet, az intelligencia nyugalmát s az utolsó gondolatáig, a legkisebb mozdulatáig, minden körülmények között nobilis magatartást hordoz magában...

Schwirian József nyugdíjasként is tevékeny maradt. A háború közeledtével a Légoltalmi Liga elnöke lett, és  ő szervezte a város légoltalmi parancsnokainak a  kiképzését. Ez az utolsó adatom róla. Halálának időpontját, körülményeit eddig nem sikerült kiderítenem.

 Schwirian Józsefről tanítványi emlékek is fennmaradtak. Dr. Rajczi Péter  aki 1935-ban érettségizett, majd  tanár, történész, levéltáros lett,  tanítványa volt.  1997-ben arra az újságírói kérdésre, hogy kire emlékszik a Garay Gimnázium tanárai közül, a nem kifejezetten hízelgő emlékei a következők voltak:

"Kivel is kezdjem? Talán Schwirián Józseffel, akit csak Bagónak neveztünk a háta mögött. Hogy miért, azt már nem tudom, de az biztos, hogy igen kemény ember volt, s gyorsan eljárt a keze, ha rossz fát tettünk a tűzre." 

Nyilván igazságtalan dolog egyetlen egy tanítványi emlék alapján  képet alkotni egy tanári pályáról,  különösen akkor, ha - Róder méltatására utalva- számára Schwirian pedagógiája nem volt kifejezetten kedvező, mert  Rajczi Péter matematikából és fizikából nem volt kiemelkedő. Mindenesetre ez a kis szubjektív emlékezés is rámutat arra, hogy a testi fenyítés nem volt szokatlan abban a korban. 

Zelenka Gyula

A szekszárdi gimnázium harmadik fizika tanára 1886-ban Szolnokon született, Szarvason érettségizett, egyetemi tanulmányait Budapesten végezte. Egy éves budapesti működés után 1912-ben helyezték át Szekszárdra. Itt hamar belerázódott a munkába, és  gyökeret vert az életben is. 1916-ban megnősült, felesége Matzon Anna, városi tanácsos lánya lett, hamarosan egy fia is és egy lánya született. 
1917-től Schwirian Józseftől átvette a fizikaszertár gondjait, majd az Önképzőkör tevékenységébe is belekapcsolódott. Vezetésével jött létre a "mathematikai és természettudományi csoport" 1927-ben. Ismeretterjesztő előadásokat is tartott "Gyakorlati számtan" címmel.  1933-ban  a gazdasági válság hatására elszegényedő tanulók megsegítésére Segítő egyletet hozott létre. Ő vezette be a fizikai mérési gyakorlatokat is a gimnáziumban, fakultatív tantárgyként, heti két órában. Ebben az évben igazgatóhelyettes is lett. 
1933-ban ő és Ernő fia is súlyos beteg lett, mindketten kórházba kerültek. Gyermeke, aki a gimnázium kiváló tanulója volt,  meg is halt. Ő két évvel élte túl. Holttestét a gimnáziumban ravatalozták fel, és nagy részvéttel temették el az újvárosi temetőben a  népszerű tanárt. 
Zelenka Gyulának örökszép emléket állított Mészöly Miklós a Térkép Aliscáról című novellájában:
"Fontosabb lehetne megemlíteni annak az ezernyolcszázhétben kidőlt diófának a maradék fél törzsét, melyet az erre vándorló céhlegények – emlékezésül, hogy erre jártak – nagy fejű szögekkel vernek tele. S a fából utóbb már nem is látszik semmi, a szögfejek úgy elborítják. Zelenka matematikatanár úr egy alkalommal megszámoltatja a diákjaival a szögeket, de nincs kettő, aki ugyanarra az eredményre jutna. Később bonyolult számításokat végeznek a matekórán, hogy mi a valószínűsége a Szekszárdon megfordult céhlegények számának, ha a különböző számolási eredményeket összehasonlítják; majd ugyanezeket a műveleteket a következő év diákjai is elvégzik. Figyelemre méltó, hogy soha nem jön ki ugyanaz az eredmény, hanem mindig más. Aztán egy téli reggel Zelenka tanár úr is meghal, és végső akarata szerint a céhlegények fáját is melléje szándékoznak temetni, miután előbb-utóbb úgyis ki kell vágni: ugyanis épp azon a sarkon állítanak fel egy transzformátoros, magasfeszültségű villanyoszlopot, amelynek másutt nem találnak helyet. (Az igazság persze az, hogy a fa és a tanár úr végül mégse kerülnek közvetlenül egymás mellé, mert a tavaszi Sió-áradás már előbb kidönti a korhadt csonkot, és elsodorja, senki se tudja, hová.) A villanyoszlopot azonban baj nélkül betonbölcsőbe süllyesztik, s még ma is a helyén áll. Persze, kérdés, hogy száz év múlva is ott fog-e állni, és emlékezni lehet-e rá, mint Zelenka tanár úrra, vagy a nagy fejű szögekre. De nem az a dolgunk, hogy olyasmit találgassunk, amit nem tudunk eldönteni."

A vastuskó valódi sorsáról itt olvashatunk.   

Egy következő részben a fizikaoktatás tartalmi elemzésére és fejlődésére is kitérünk majd. 

 

Irodalom

Az említett tanárokkal  még senki nem foglalkozott részletesebben. Életrajzukat elsőként én állítottam össze a szokásos forrásaimból. Ugyanakkor nagyon fontos munkát végzett Csekő Ernő azzal, hogy a szekszárdi virilisták levéltári anyagát feldolgozta és közreadta.

 

2021. április 24., szombat

GARAY 125



GARAY 125

A Szekszárdi Garay János Gimnázium 125. évfordulójára írt bejegyzéseim


Általános témák

Tanárportrék

A tanárportrék elé

Az itt következő tanárporték egyetlen egy dolog megállapítására nem alkalmasak: ki milyen tanár volt. Az adatok alapján rekonstruálható  egy életpálya, olvasható egy-két méltatás, ami főként nekrológokból, nyugdíjas búcsúztatásokból szemezget,  ezek pedig a műfaji adottságokból adódóan a pozitívumokat hangsúlyozzák. Jóval ritkább az, hogy valakiről reális emlékek maradtak fenn. Vannak esetek azonban, amikor az adatszerű forrásokon is átüt a személyiség bizonyos jegye. Bartal Kornélról például minden apró információ egy irányba mutat: rajongásig szerethették tanítványai. 
Az alábbi életrajzok tehát ilyen szemmel olvasandók. 

Tanítványok



2021. április 19., hétfő

Garay 125: Krammer Zsófia, az első maturáló leány rendkívüli életútja


Krammer Zsófia
Kép: Tolnai Világlapja 1912. szeptember


A korai évek

Krammer Zsófia 1886. november 23-én született Decsen. Édesapja Feldbrand Izrael a születésekor már nem élt, édesanyja pedig a szülésbe halt bele.   Így három évvel idősebb nővérével árvák lettek. Zsófit Krammer Vilmos  szekszárdi könyvkereskedő vette magához, aki rokonságban állt a családdal. Egy másik paksi Krammer rokon pedig Máriát, a Zsófi nővérét fogadta örökbe.   Krammer Vilmos nem csak könyveket, zeneműveket  árult, hanem papírt és írószert  is forgalmazott. Ezen kívül  zenei és irodalmi esteket is szervezett.  Mai szóval "kulturális menedzserként" is jellemezhetnénk. Krammeréknek nem volt saját gyermekük, újsághírek szerint nagy körültekintéssel és áldozatkészséggel nevelték fogadott gyermeküket, akit saját nevükre is vettek. Zsófia tehát a családból hozta a könyvek, az olvasás, az irodalom és a zene szeretetét. Kisiskolás korában is már többször lépett szavalattal, énekkel és zongorajátékkal a város nyilvánossága elé. A polgári leányiskola elvégzése után azonban jó pár évig nem lett még a gimnázium magántanulója. Nevelőapjának némi érdekeltsége volt Szekszárd egyik legfontosabb ipari üzemében, a Molnár-féle nyomdában, úgyhogy itt dolgozott könyvelőként. Tudjuk azonban azt is, hogy  már ekkor vonzotta a pedagógusság, a Tolnamegyei Közlöny karcos tollú publicistája,  "Palást" egyenest Kovácsné Nagy Lujza "bizalmas titkárja s quasi főlevéltárosa a polgári leányiskolánál" titulussal is illette.  (Kovácsné Nagy Lujza a Polgár Leányiskolának csaknem negyven évig volt tanárnője és igazgatója.) 

Zenei és újságírói tevékenysége

A könyvelői munka mellett Krammer Zsófia hamar meghatározó alakja lett Szekszárd kulturális életének. Számos rendezvényen zongorázott, kísért énekeseket, sőt néha ő maga is énekelt. Ilyenkor  gyakran több gimnáziumi tanárral együtt lépett fel. Például az  1907. februárjában "A magyar föld zenéje" múzeumi esten Ács (Auerbach) Lipót előadását követően ő és Linhardt Ignác, a  zsidó kántor adta a műsor gerincét.    Máskor Pazár Dezső,  a gimnázium földrajz-történelem tanára zongorázott, és ő énekelt. Egy évtizeden keresztül találkozunk évente legalább 2-3 ilyen jellegű tudósítással a helyi lapokban. 
Zenei működésénél azonban sokkal jelentősebb volt újságírói, írói működése. 1905 óta rendszeresen jelentek meg tárcái és kulturális tudósításai Bodnár István híres megyei lapjában,  a  Közérdekben, majd annak utódjában, a Tolnavármegye és Közérdekben. 1905-ben, a Közérdek indulásakor annak főmunkatársa Haugh Béla, a gimnázium egyik meghatározó személyisége volt, újabb köteléket találunk tehát Krammer Zsófia és a gimnázium között. Krammer Zsófia azonban nem csak a megyei lapba publikált, hanem a rövid ideig működő kecskeméti Alföldi Híradóban és a Somogyvármegyében is jelentek meg írásai. Az országos napilapok közül pedig a Független Magyarországot érdemes megemlíteni. Ez az újság a Függetlenségi Párt lapja volt. 
A legtöbb írása kulturális tudósítás, kritika volt, főként zenés- és irodalmi estekről, színházi előadásokról, amik főként a Színház és Művészet rovatban jelentek meg. Ezek a kisebb tudósítások  az esetek nagy részében egyszerűen csak K.Zs. monogrammal voltak szignálva.. Ezek közt nem csak szekszárdi előadások szerepeltek, amiből kiderül, hogy Zsófia figyelme esetenként a fővárosi előadásokra is kiterjedt. Tudósításainak, ismertetőinek egy markáns vonulata a női szerzőkről és  előadóművészekről szólt.
Ezeknél a kritikáknál és tudósításoknál is jelentősebbeknek kell ítélni a tárcákat, amelyek sok esetben inkább apróbb novellának tűntek. Ezeknek a jelentős szépírói tehetséget felmutató kis tárcáknak is visszatérő témája volt a nők helyzete és megítélése, a női tragikum ábrázolása. 
Külön érdemes szólni a Független Magyarországban 1906. március 25-ei számában megjelent "Rákóczy és Kossuth"  című tárcájáról.. A tárca éppen az 1905-06-os kormányválság idején jelent meg, azt Lengyel Zoltán főszerkesztő vezette fel. A "tiszta honszeretet lángjától lobogó cikk" itt Szekszárdon is komoly tetszést aratott a Függetlenségi Párttal szimpatizálók közt, nem véletlenül a Tolnamegyei Közlöny,  a "helyi 48-asok" lapjában jelent meg róla lelkes hangú méltatás. Érdemes megjegyezni, hogy Krammer Zsófia első nyílt politikai megszólalása tehát határozottan a mai értelemben  jobboldalinak vélt értékrend mentén történt. Szekszárdon egyébként a dualizmus korában - az országos tendenciákkal ellentétben- végig az ellenzéki Függetlenségi Párt dominált. Ugyanakkor az is érdekes, hogy Krammer Zsófia a helyi szinten a kormánypárti Közérdekben és utódlapjában publikált.  
Vannak adataink arról is, hogy a tárcákon, novellákon kívül más műfajokkal is próbálkozott. 1904-ben verse is jelent meg a Közérdekben. Arról is tudunk, hogy önálló irodalmi esttel lépett a város színe elé. 
Egy gimnáziumi képeslap melyen Krammer Zsófia Koritsánszky Ottó kölesdi gyógyszerésznek, a Tolnamegyei Kör nevű kulturális egyesület elnökének válaszolt a kör évkönyvének terjesztésével kapcsolatban. 
Kép: Wosinsky Mór Múzeum szívességéből


"A leány" bemutatása

Krammer Zsófia   legnagyobb visszhangot kiváltó művét 1908-ban mutatták be Szegzárd Szálló színháztermében.  A Vígszínház számára is benyújtott háromfelvonásos "társadalmi színművét"  Szekszárdon élénk érdeklődés kísérte. A  darab azonban -legalábbis a  Közérdek tudósítása szerint -  lényegében megbukott. A kritikát B.I.,  vélhetően maga Bodnár István laptulajdonos írta, tulajdonképpen saját munkatársa ellen. Nyilván ezért ez némileg udvariaskodó, a művet egyfajta ifjúkori botlásnak  láttattató, felmentő jellegű.  A tudósítás szerint a szekszárdi közönség egyáltalán nem respektálta, hogy egy olyan témához nyúlt az írónő, ami itt vidéken tabunak számított.  Ez  az "angyalcsinálás", a magzatelhajtás és a "szabad szerelem" volt.  A  szerző  kapott ugyan némi kötelező elismerést városától, de a Bodnár szerint a darab egyes jelenetei majdnem botrányba fulladtak. Meg is fogalmazta éles kritikáját, melyben először kerül elő a "szabad szerelem " pártfogásának vádja:
 "Talán valamennyi nemzet irodalmában megtalálod ezt a receptet: Végy egy kokottat, dicsérd három felvonáson, bűnükért tedd felelőssé a társadalmat s kész a modern dráma..... A nő sohasem bűnös, »bűne, a koré, amely szülte őt!« ... Tetszetős ez a tétel. De igazságnak el nem fogadom. Az egyént, az ént, a saját akaratot állítjuk ma előtérbe mindenütt, ez az ideálunk, az Istenünk. Erre esküsznek a feministák, szabadszerelmet hirdetők. ..Divatos... kísérlet tehát az ilyen téma, de a sár a mester kezében sem válik arannyá, kezdő író kezében pedig még az aranypor is lehet szerb puskapor — amely nem sül el, de sajátságos illata meg van s a kényesebb orrot bizony félre fintorítja.
Krammer Zsófia vállalkozását tehát, ha el nem ítéljük is, szerencsésnek azonban nem találjuk... Menteni azzal menthetjük, hogy darabját nem nekünk, de a Vígszínháznak szánta s úgy látszik jó helyre, mert ott meg is dicsérték. Ez azonban ne szédítse el. Divatos író ily utón lehet, de a szívet igazán megmarkolni tudó színműíró soha....A maga förtelmességében, mint egy torz tükörben akarta bemutatni a társadalmi léhaságot, bűnt, hogy ez a tükör nagyon is mezítelennek mutatta a valót, ez az ő járatlanságának, naivitásának tudható be....A tapasztalt színigazgató úr azonban minden esetre felelős a darab színre hozataláért, közönségünk ízlésének lebecsülése volt ez."
A  darab azonban nem csak  helyiek érdeklődését keltette fel, hanem Az Ujság című folyóirat is tudósított róla. Az országos terjesztésű lap színvonalára jellemző, hogy ekkoriban olyan nagyságok is írtak ide, mint Mikszáth vagy Móricz. Érdekes, hogy ez az elismert lap egészen másként látta a bemutatót, másként értelmezte a művet: 
"Baróthy Rezső, a dunántúli színikerület igazgatója múlt szombaton hozta szinre a szekszárdi színházban Krammer Zsófinak, egy ismert szekszárdi könyvkereskedő leányának háromfelvonásos társadalmi színművét, »A leánv«-t, a melyet a Vígszínházhoz is benyújtott. A fiatal, talentumos írónő érdekesen, de merészen megkomponált dráma keretében a modern leányok mai, rossz nevelését dolgozza fel darabjában. A leány anyja hiúságból az ünnepelt, világhírű festőművészt csábítgatja szépsége és minden asszonyi hatalmával, leányának nevelésével pedig nem törődik; a fiatal, tapasztalatlan leány pedig elbukik. Egy miniszteri tisztviselőnek lesz a szeretője, de ez, mikor szerelmüknek bizonyítéka jelentkezik, tudni sem akar a leányról és más, gazdag nővel jegyzi cl magát. A miniszteri hivatalnok kényszerűségből ugyan hajlandó elvenni a leányt, azzal a feltétellel, hogy néhány hónap múlva ismét elválik tőle, ezt a szégyenteljes alkut azonban nem tudja elviselni a leány és megöli magát. Az előadás kitűnő volt. ... A bájos szerzőt minden felvonás után szívélyes, lelkes tapsokkal igen sokszor a függöny elé szólították. Baróthy igazgató és a szekszárdi leányok remek pálmakoszorúkkal lepték meg a fiatal írónőt, a ki első drámájával figyelemreméltó írói kvalitásokról tett bizonyságot."
A darab fogadtatása tehát nem volt egyértelmű. Hogy más színdarabbal is próbálkozott, arra csak egyetlen egy bizonytalan utalást találunk  1912-ből, amikor Krammer Zsófia neve bekerül  az országos hírekbe.  Több tudósítás is megemlíti, hogy a Nemzeti Színház drámapályázatán is dicséretet kapott. Könnyen lehet azonban, hogy ezekben a hírekben egyszerűen összekeverték a Vígszínházat a Nemzeti Színházzal. 

 

Érettségi a gimnáziumban

 
Montázs Krammer Zsófia osztályozóvizsga eredményeiről a gimnázium 1911.évi értesítője alapján.  A jeles az 1-es volt, a jó a 2-es, az elégséges a 3-as, az elégtelen a 4-es.  

Az 1911-es év fordulópont volt Krammer Zsófia életében. Ebben az évben nevelőapja Krammer Vilmos vállalkozása csődeljárás alá került, hatalmas adóságtömeget hagyva maga után. Nem tudjuk hogy ez mennyiben hatott Zsófia érettségi szándékára, de az tény, hogy 1911-ben - 25 évesen, tehát a gimnáziumi tanulóknál jóval idősebben  -  beadta rendkívüli magántanulói kérvényét. Ő volt  a második leány magántanulója a gimnáziumnak.   Egyetlen év alatt az V-VIII. évfolyam  anyagából szándékozott osztályozó vizsgát  tenni, majd még abban a vizsgaidőszakban kívánt leérettségizni is.  Nyilván erre csak úgy kaphatta meg az engedélyt, hogy a gimnáziumi tanárok ismerték rendkívüli képességeit, műveltségét, tudását. A kor magántanulóival ellentétben azonban ő nem koncentrálhatott csak a tanulásra. A Molnár-féle nyomdában továbbra is könyvelőként dolgozott teljes állásban. Munka után juthatott csak ideje a tanulásra.  A tandíjat a magántanulóknak is be kellett fizetni. Ez 1911-ben évi 60 korona volt, tehát Zsófiának 240 koronát kellett  volna fizetnie a négy évfolyam után. A tandíjjal összemérhető súlyú kiadással járt a tankönyvek megvétele is.  Ez jelentős összegnek számított, egy napszámosnak csaknem évi bére volt. Nyilván  tantestület nevelőapja csődjére is tekintettel volt, amikor  a VII-VIII. osztályra a tandíjat elengedte. 
Zsófia vizsgaeredményei nem voltak kiemelkedőek. Gyengébben, gyakran csak elégségesre ment a reál tantárgyakból, és különösen matematikából.  Annak ellenére, hogy kiválóan írt és széles körű  műveltséggel rendelkezett, inkább csak jó eredményeket ért el a humán tárgyakból is. Ezen nincs mit csodálkozni, a korban még erősen a lexikális tudást mérték, nem a kompetenciákat. (Erről elég annyi, hogy néhány évvel később még József Attila is hasonló szituációban csak elégségesre érettségizett irodalomból.)  Így az érettségi vizsgája is csak "egyszerűen" minősítést kapott. 
Ennek ellenére teljesítménye rendkívüli volt. Ennek híre is ment, és tele volt  ezzel fél évig az országos sajtó, a Somogyvármegyétől a Székely Népig. Idézzük fel éppen a Székely Népet milyen, már némileg felérétkelt  formában számoltak be Zsófia érettségijéről: 
"Kiderült, hogy Magyarország legszorgalmasabb diákja Szegszárdon lakik, Krammer Zsófinak hívják és ez a csodálatos hölgy tiz hónap alatt tanulta meg a nyolc [valójában négy] gimnázium tananyagát és a rendes növendékekkel az év végén jelesen [valójában "egyszerűen" ] lematurált. Ez annál jobban imponált a tanártestületnek, mert mindenki tudta, hogy a kisasszony napközben irodai munkákkal volt elfoglalva, csak éjjel tanulhatott és egy éven keresztül nem aludt többet naponta' négy óránál. Krammer Zsófia tanárnőnek készül. Az irodalommal is foglalkozik és a Nemzeti Színház drámapályázatán munkája dicséretben részesült. A dijat senkinek sem adták ki. Mindehhez járul még az is, hogy a kisasszony kiválóan zongorázik. Ennél szorgalmasabb diák csak nem akad még egy?"

 

Diplomaszerzés

Mint a Székely Nép tudósításból is kiderül, Zsófia tanárnak készült. Tanárrá akkoriban kétféle  módon válhatott valaki. Végezhetett a Pesti (vagy Kolozsvári) Egyetemen működő Tanárképző Intézetben. Ekkor gimnáziumi tanári képesítést szerzett. Ez a képzés csak nappali tagozaton zajlott. Mivel akkoriban nem voltak női kollégiumok, ezért magánszálláson kellett volna elhelyezkednie, ami a tandíj és a könyvek ára mellett az egekbe emelete volna a képzés költségeit. A nevelőapja tönkrement vállalkozása mellett ez nem jöhetett szóba.  Elemi iskolai tanítókat a tanítóképzők  képezték négy év alatt. Erre ráképzéssel lehetett adott szakcsoportos polgári iskolai tanáriképesítést szerezni.  Ezeket miniszteri engedéllyel "magánvizsgálattal" is meg lehetett szerezni. Krammer Zsófia ezt az utat választotta, így megtarthatta a Molnár-féle nyomdában a könyvelői állását is. 
A Tolnai Világlapja 1912. szeptemberében érdekes hírt közölt, újra csak a "legszorgalmasabb tanuló" címmel. Ebből megtudhatjuk, hogy Krammer Zsófia "nagy fáradság között készül tanítónői vizsgára. Alkalmazottja ugyanis egy nagyváradi nyomdának, nyomdai munka után öt magántanulót tanít, este és éjjel pedig állami tanitónői képesítő vizsgára készül."  A hírben a "nagyváradi" szó nyilván hibás. Számos adatunk van arról, hogy Zsófia végig Szekszárdon maradt. Tudunk arról, hogy újsághirdetésben keresett  magántanítványokat, és az állását is végig megtartotta a nyomdánál.  A hír  többi része tehát igaz lehet. Sőt, nyilván a kétségbeesett pénzkereseti  lehetőség okán, egy azbesztpalát forgalmazó cégnél is dolgozott. Ez mellett továbbra is megjelentek tudósításai a Tolnavármegye és Közérdekben. Csodálatunkat rendkívüli munkabírása iránt pedig azzal vívhatja ki végleg, ha közöljük, hogy 1914. júniusában, tehát a "normális"  négy év helyett két év múlva jelenik meg a hír az újságban, hogy   "Krammer Zsófia kisasszony, a Molnár féle nyomdai müintézet rt. tisztviselője és kedvelt tollú ujságirótársunk, Budapesten a folyó évi junius 8- án a budapesti Angol kisasszonyok intézetében sikerrel letette a polgári tanárnőképző II. képesítő vizsgáját."  Krammer Zsófia a   nyelv- és történettudományi szakcsoporton szerzett képesítést, tehát a polgári iskolában magyar nyelv és történelem tantárgyat taníthatta. 


Az Aréna úti Leányiskola bejárata napjainkban. (Ma Budapest XIII. Kerületi Ének-zenei és Testnevelési Általános Iskola).
Kép: Google Street View 

Budapesten 

1915-ben a friss diplomájával Budapest egyik nemrégiben átadott új "elitiskolájában", az Aréna úti Kerti iskolában lett tanárnő, és idős nevelőszüleivel felköltöztek Budapestre. Mária nővére ekkor már férjével, a későbbi népbiztossal,   Szántó Bélával Budapesten élt, és a szociáldemokraták női szervezeteiben tevékenykedett. Krammer  Mária (aki néha apai nevét, a Feldbrandot használta) is pedagógus lett, a Tudományegyetemen szerzett mennyiségtan-természettan szakos tanári oklevelet, és egy polgári leányiskolában tanított.
Néhány éven keresztül Krammer Zsófiával kapcsolatban  nem olvashatunk mást  a pesti lapokban, mint apróhirdetéseit. Ezek szerint bármilyen vizsgára vállalja tanulók felkészítését, sőt akár zongoraoktatást és francia nyelvtanítást is végez. 1916-ban a Nőegylet tagjaként a gyermeknap szervezése körül serénykedik az adománygyűjtésben. 1917-ben a nagy tekintélyű Magyar Irodalomtörténeti Társaság is tagjai közé fogadta. Ajánlója dr.Rubinyi Mózes volt. Irodalmi munkásságáról nem sok adat van ebből a korból. Eddig egyetlen egyet találtam, amikor is Kölcsönös segítség a természetben című "poétikus tanulmányát" olvasta fel egy kisebb jelentőségű irodalmi délutánon, amelyen mellette Lövy László is fellépett egy novellájával.
1918-ban, a súlyos  válság felé tartó országban személye körül is felgyorsulnak az események. Ekkor már nővére hatására ott találjuk a VAOSZ (Városi Alkalmazottak Országos Szövetsége) tevékeny tagjai közt. Ez az 1917 nyarán alakult szakszervezet  a városi alkalmazásban lévő tisztviselőket és a községi üzemek munkásait tömörítette. 1918. decemberig, önálló szervezet híján, ennek keretében szervezkedtek a női pedagógusok is.  A VAOSZ kereteiben belül kialakult egy oktatási albizottság, amely az oktatás megreformálását tűzte ki célul. Krammer Zsófia a történelem albizottságban tevékenykedett. A  Tanácsköztársaság idején  a VAOSZ által kidolgozott programokra épültek  fontos döntések. 
 

A Tanácsköztársaság alatt

Krammer Zsófia 1918 decemberében már a Kommunisták Magyarországi Pártjának első tagjai közé tartozott. Nővére és sógora révén a legfelsőbb szintű kommunista vezetőkkel is ismeretséget kötött.  
Az oktatás területén a  Tanácsköztársaság első intézkedései közé tartozott az, hogy az összes iskolát államosították, és az iskolaigazgatókat felmentették, majd helyükre néhány héttel később új vezetőket neveztek ki. Így lett ő az Aréna utcai Leányiskola igazgatója.  A Proletárok tanuljatok! mozgalomba is bekapcsolódott. Ez a VIII. kerület igen érdekes kezdeményezése volt, ami az analfabetizmus felszámolásától a középiskolai fizika, kémia stb. előadásokig terjedt, persze élén a marxizmus hirdetésével.  A mozgalom sok mindent elárult a proletárdiktatúra módszereiből is, mert például a "házbizalmik" kötelesek voltak nyílt levelezőlapon jelezni a kerület Munkás- és Katonatanácsának, ha analfabétáról tudnak az általuk felügyelt háztömbben. 
A párt az iskolai nyári szünet beálltával Kecskemétre küldte. Feladata itt kettős volt. Egyrészt, a Tanácsköztársasággal nem  rokonszenvező alföldi  parasztság soraiban kellett agitációs tevékenységet kifejtenie, másrészről a városban felállított "tanitóátképző intézetben" kellett a politikailag nem eléggé megbízhatónak ítélt tanítók és tanítónők "átnevelését" irányítania. A jelek szerint Krammer Zsófia mindkét feladatát hatalmas elánnal végezte. 

A márianosztrai fegyház napjainkban.
kép: Google Street View

A pere

A Tanácsköztársaság bukása után 1919 szeptemberében egyből elbocsájtották.  1920 januárjában a rendőrség letartóztatta két volt kollégájának a feljelentése alapján. Az ügyészség az ifjúság megrontásával és tízrendbeli izgatással vádolta meg. Visszaemlékezése szerint végig gyűjtőfogházban volt,  de ennek ellentmond, hogy  ismét megjelentek újsághirdetései, amelyekben magántanítást vállalt. 
A vizsgálat alatt ejtették a ifjúság megrontása címen felhozott vádpontokat.  Ez a vádpont két okból került szóba. Egyrészt megvádolták azzal, hogy a "szabad szerelemet " hirdette tanítványai körében, a Kecskeméti Közlöny letartoztatásakor egyenest a "szabad szerelem papnőjeként" titulálta.  Ennél is nagyobb botrányt okozott azonban azzal, hogy akkoriban iskolai feladatként megjelenő (a hittant felváltó) szexuális felvilágosítás keretében leánytanítványait elvitte a városligeti Anatómia Múzeumba.  A Panoptikum emeletén működő korhatáros Anatómiai Múzeum a kortársak jó része szerint nívótlan "intézet" volt. A kor mértékadó újságjai "anatómia borzadálynak " nevezve rendkívül elítélően írtak róla. A "múzeum" a  többi között különböző extrém méretű, egészséges és beteg nemi szervek viaszmásolatainak  bemutatásával  igyekezett a látogatók számát növelni. A vádpont szerint több kiskorú leány rosszul lett, amikor Krammer Zsófia ide elvitte őket. Végül ezt a cselekedetét a bíróság csak pedagógiailag vélte hibásnak, törvénybe ütközőnek nem találta. 
A tárgyalás során a vádlott fanatizálódására utaló jeleket is felhozta a vád.  Megemlítették például azt az esetet, amikor lakása előtt letámadt és akasztással fenyegetett meg egy a frontról szabadságra hazatért vöröskatonát, mondván, hogy míg mások a tanácsköztársaságért vérüket áldozzák, addig ő itt a szeretőjével enyeleg. 
A tárgyalás során a tízrendbeli izgatást kétrendbelire enyhítették, mert a bíróság nem találta izgatásnak azt, hogy  Krammer Zsófia nyolcszor nyilvánosan elzongorázta az Internacionálét.  Két nagy nyilvánosság előtti szenvedélyes beszédéért viszont három év fegyházra ítélték. Az ítéletet 1920 májusában hirdették ki.  A márianosztrai fegyházba csak az év végén kellett bevonulnia, addig ismét elárasztották hirdetései a Pesti Hírlapot.
Perének híre az egész országot bejárta, arról a szekszárdi lapok is tudósítottak. Az első híradásban még az "eltévelyedő" szekszárdi lányról írtak, de a későbbiekben ez a megbocsátó hangnem eltűnt a tudósításokból. 
Néhány határon túli baloldali lap is beszámolt elítéléséről.  Az amerikai Előre  szerint "egyetlen bűne az volt, hogy bár kitűnő tanár volt, mégsem menekült el idejében Budapestről. " Az akkor még szerb megszállás alatt álló, kommunista vezetésű Pécsen megjelenő  Munkás pedig  a fehérterror ártatlanul bebörtönzött tanárai közt említette. 
Krammer Zsófia a három évből végül csak nyolc hónapot töltött a márianosztrai fegyházban. A magyar-szovjet fogolycsere keretében 1922-ben  Szovjet-Oroszországba távozott. A több mint 400, Moszkva által kikért kommunista fogvatartott közt a 80 fős vezetőség tagjaként említették őt. 

Kései évek  

Moszkvába kerülve 1922-24 közt a Nyugati Nemzeti Kisebbségek Kommunista Egyetemének munkatársa volt német nyelvi tagozaton.  Ebben az időben ment férjhez a tomszki fogolytáborban kommunistává lett magyar tanítóhoz, Kelemen Andorhoz. Egyetlen gyermekük halva született. 1924-től 1929-ig az "Új falu" könyvkiadónál dolgozott, közben Lenin műveit fordította magyarra. Ebből az időből egyetlen egy írásának akadtam a nyomára. 1928-ban a csehszlovák kommunista párt magyar nyelvű Kassai Munkás című újságjában írt a nőnap alkalmából egy cikket A dolgozónők felvonulása itt és ott címmel. A lényege az, hogy míg "nyugaton a vascsizmák tiprásával, nyomor fojtogatásával tiz-tizemkétórás munkanapon át az eltompulás, a butaság, a papok karmai közé, a kapitalizmus láncaiba" vetik a nőket, addig Szovjetoroszországban "gyermekotthon, bölcsőde, közös konyhán át a politikai életbe, a klubokba, a proletárasszony és proletárférfi igazi egyenlősége felé" vezet a nők útja. A kommunista propagandairatban nem látni már nyomát az egykor szellemes és művelt tárcákat író szekszárdi írónőnek.
1929 -ben visszatért eredeti foglalkozásához a tanársághoz, igazgatóhelyettes lett moszkvai iskolákban, később tanfelügyelő egy  moszkvai kerületben. A Sztálini tisztogatásokat, ami a  magyar emigráció jelentős részét is érintette, szerencsésen túlélte. 1942-ben, amikor az iskolákat áttelepítették a távol keletre,  a moszkvai rádió és a TASZSZ magyar szerkesztőségének munkatársa lett. 1951-ben nyugdíjba vonult. 1960-ban, 74 évesen  hazatért férjével együtt Magyarországra. Megkapta a Szocialista hazáért kitüntetést,  és csendesen éltek egy kommunista veteránoknak fenntartott otthonban. 1971. december 3-án rövid közleményt jelentetett meg az MSZMP VI. kerületi bizottsága, valamint a pedagógus-szakszervezet, amelyben tudatták, hogy a "párt és a munkásmozgalom régi harcosa" 85 éves korában elhunyt. Utolsó kívánsága az volt, hogy az 50 ezer forintnyi megtakarított nyugdíjából a kecskeméti árvaház legjobb tanulóinak szervezzenek egy moszkvai utat. 

Irodalom 

Krammer Zsófiról a legátfogóbb írás eddig a Tanúságtévők 4. kötetében   (szerk. Fodor József , Kossuth Kiadó, Bp.1981) jelent meg. Ez a sorozat a kommunista veteránok 1919-1933 közti visszaemlékezéseit közli. Krammer Zsófia visszaemlékezése előtt egy rövid, a kommunista múltra koncentráló életrajzot közöl a könyv. A rövid visszaemlékezés főként a számunkra kevésbé érdekes szovjetunóbeli évekről szól.  
A helyi sajtót régebben áttanulmányozó dr. Töttös Gábor figyelmét természetesen nem kerülte el két vele kapcsolatos hír sem, így rendszeresen beszámolt A leány bemutatójának, vagy az érettségijének valamilyen évfordulójáról. 
Ezen soványka forrásokat egészítettem ki a korabeli sajtó és a gimnáziumi értesítők alapján.  


2021. április 3., szombat

Garay 125: Az első nők a gimnáziumban

Kép: Fortepan/Székely Márton

A Garay Gimnázium Szegszárdi Állami Főgyminázium néven indult. Teljesen természetes volt, hogy nem kellett odaírni, hogy fiúiskola.  A fiú- és leányiskolai megkülönböztetés csak a polgári iskoláknál volt, gimnáziumok alapértelmezésben fiú iskolák voltak, férfi tanárokkal. A leánygimnáziumok voltak csak megkülönböztetve elnevezésben. A főgimnáziumoknak azonban csak kis része volt leánygimnázium.  Abban az esetben, ha egy adott lány településén nem működött leánygimnázium, (mint pl. Szekszárd esetében is) akkor a törvények 1895-től megengedték, hogy magántanulóként leányok is beiratkozhassanak oda. (Természetesen a  tandíj megfizetésével.)  Ehhez a polgári leányiskola után az V. osztályba kellett felvételizni.  Ha ez sikeres volt, akkor év végén magántanulóként osztályozó vizsgát tehetettek, ennek sikere esetén továbbléphettek, de az iskola látogatását nem tették lehetővé számukra.  1915-től a leány magántanulók is engedélyt kaptak arra,  hogy egyes "demonstratív tárgyakra" bejárjanak az "intézetbe". Ez nyilván a természettant és a hozzá hasonló kísérletező tantárgyakat jelentette, de ezek körét nem szabályozták pontosabban. Az 1920-as évektől engedélyezték a leányok "bejáró magántanulói" státuszát, ami azt jelentette, hogy a tantárgyak jelentős részét hallgathatták,  de továbbra is év végén kellett magántanulói vizsgát tenniük. Mivel egyre több órára járhattak be a lányok, ezért egyre rendszeresebben jelentek meg az iskolában, számuk is megnövekedett. Szükség volt arra, hogy részükre  rendszeres tartózkodási helyként termet jelöljenek ki, ahol felügyeletet biztosítottak számukra, természetesen női felügyelőnőkkel. A fiúktól amennyire csak lehetett, igyekeztek távol tartani őket. A házirend szerint nem tegezhették egymást, a fiúknak kisasszonyként  kellett szólítani a leányokat,  és "kezit csókolómmal" kellett köszönni a nekik. Ez a sajátos jogi helyzet a II. világháborút követően változott meg. Az 1945/46-os tanévtől kezdődően 64 leány (ez a tanulók 17%-a)  már rendes tanulóként kezdhette meg a tanulmányait.  

Jól látható, hogy az általános tendenciák mellett szokatlan ugrások is vannak a tanulói létszámban. Ennek az a magyarázata, hogy az év végi magántanulói vizsgák ma már szokatlan arányban sikertelenek is lehettek

Az első leány a gimnáziumban

A gimnáziumunkba elsőként bekerült lány  Schmiedeg Mór izraelita téglagyáros lánya, Margit volt. 1901-ben az év végi vizsgán azonban megbukott latinból és mennyiségtanból, ezért osztályismétlésre kötelezték. Ezek után tanulmányait már nem szekszárdi magántanulóként folytatta, hanem a fővárosban érettségizett le.  Ezt követően orvosi tanulmányokat folytatott, majd sikeres gyermekorvos lett. Férjhez ment Pajor Sándor ipartermék nagykereskedőhöz, és vélhetően nagy jólétben éltek Lipót körúti (ma Szt. István körút) házukban.  Életének további sorsáról nem találtam adatokat.  
Schmiedeg Margit után tíz évig nem volt leánytanuló a gimnáziumban. 

Az első maturáló lány 

 

Az első érettségiző lány Krammer Zsófi (1887-1971) volt, Krammer Vilmos izraelita szekszárdi könyvkereskedő fogadott lánya.  1911-ben egy vizsgaidőszakban letette V.-től VIII.-ig az összes osztályvizsgát, és még ez évben leérettségizett. Életútja az ünnepelt szekszárdi leányzsenitől  a márianosztrai fegyházon keresztül vezetett  Moszkváig majd egy budapesti szeretetotthonig.   A harcos feminizmus egy félresiklott alakjaként külön bejegyzést érdemel.

Az első tanárnők

Ma az elnőiesedett pedagóguspályán nehéz elképzelni, hogy egy tantestületben évtizedekig nincs egyetlen egy nő sem. 
Az első nő az iskolában Klieber Gizella okeveles középiskolai énektanárnő volt. Az ő munkahelye a polgári leányiskola volt. 1920-24 közt, mint óraadó tanított éneket 7 órában, az iskolai énekkart is vezette.
Mint a bevezetőből is kiderült, az  első gimnáziumi státuszú nők mint a "bejáró leánymagántanulók" felügyelői jelentek meg  az iskolában, de nem voltak tanári státuszban. A sort 1928-ban özvegy Suszter Rezsőné nyitotta meg, aki ezt a feladatot 1928-tól hat éven keresztül látta el. Róla az értesítők nem írták, hogy lett volna pedagógus végzettsége. A nőegyletben aktív szerepet töltött be, férje korábban erdőfelügyelő volt, sok adatot nem találtam róla.
A megnövekedett létszám indokolta, hogy a továbbiakban két kolléganő is ellássa ezt a feladatot. 1932-től dr. Hencze Béláné tanítónő volt az egyikük, aki a gimnázium meghatározó tanáregyéniségének, dr. Hencze Béla magyar-francia szakos  tanárnak volt felesége. Mellette dr. Antal Ilona (1903 -1975) okleveles magyar-latin szakos tanárnő látta el ezt a feladatot. 
 
dr. Antal Ilona az 1950-es évek elejének egyik tablóképén.

 
Antal Ilona  a gimnáziumunkban végzett (természetesen magántanulóként), kitűnő eredménnyel. Tanári pályáját Pesten egy kereskedelmi leányiskolában kezdte, majd itt Szekszárdon néhány évig, ezt a képzettségénél jóval alacsonyabb feladatkört látta el. Úgy volt ő doktori címmel felügyelőnő, hogy a tantestületben rajta kívül csak egy doktori végzettségű tanított. Nem is maradt sokáig itt, 1936-ban a békéscsabai leánygimnáziumban folytatta munkáját. 1946-ban azonban visszatért a gimnáziumunkba, és már mint rendes tanár, nyugdíjazásig képviselte még az új rendszerben is,  egy  régi világ klasszikus műveltségalapokon nyugvó  örök értékeit.  Sok tanítványa, köztük Ádám Antal akadémikus, vagy Gacsályi József is szeretettel emlékezett meg róla. 

Blázsik Piroska 1977-ben a Tolna Megyei Népújság május 24-ei számában, Bakó Jenő felvételén. (1977-ben a TOTÉV (Tolna Megyei Tanácsi Építőipari Vállalat) Franciaországból vásárolt egy darut a Bottyány-hegyi építkezéseihez. A kép bal szélén a francia mérnök, középen a magyar munkások, bal szélén Blázsik Piroska nyugdíjas gimnáziumi tanár, mint tolmács.)

 
Távozása után  Magyar Ágnes okleveles  középiskolai tanár, majd utána Blázsik Piroska követte őt a felügyelőnői a státuszban. Blázsik Piroskának ebből sikerült továbblépnie óraadó tanári státuszba, majd a rendesbe is. Így hivatalosan 1941-ben ő lett az első női tanárnő az iskolánkban. dr. Antal Ilona és Blázsik Piroska még hosszú évtizedekig meghatározó tanára lett intézményünknek. 
A háborúban egyre több férfi tanárt hívtak be katonai szolgálatra. Blázsik Piroska így nem maradt sokáig egyedül, mert a következő évben újabb nő érkezett a tanárhiány enyhítésére. 1942-ben dr. Tárkányi Ernőné Bánfalvi Júlia magyar-német szakos okleveles középiskolai tanárnőt, a dombóvári Szent Orsolya-rendi tanítónőképző és leánylíceum tanárnőjét nevezték ki helyettes tanárnak.