2018. november 1., csütörtök

Palotabozsok-Boschok

Palotabozsok- Boschok tipikus sváb falu Baranyában. A német telepesek Jáni Ferenc pécsváradi apát kérésére jöttek először Bozsokra, akik 1724-ben a Dunán tutajon (Ulmer Schachtel) érkeztek Ulmból. A falu szelíd dombok közt terül el, a domboldalon az egykori szőlők közt pincék sora.
Bozsok demográfia görbéjében két három visszaesés tapasztalható. Ezek közül a 19.század közepén bekövetkezőt a legnehezebb megmagyarázni. Az 1945-ös nyilván a háborús eseményekkel függ össze, az 1950-től bekövetkező tartós visszaesés pedig az ismert falusi népességfogyással. 1845-ben a falu lakkosságának 97%-a volt német, 1890-ben 91%, 1941-ben a kitelepítés előtt már csak 66% vallotta magát németnek, de még a legutóbb is 37%.  A katolikusok arány végig 98% körül mozgott. Az írástudatlanság 1890-ben 35% volt. Ekkor a megyei átlag 55%-körül mozgott, de a német falvakban a 35% nem volt kiugróan jó arány.
A falu tipikus sváb házai a temetődombról. A német telepesek közül az elsők 1724-ben  Jáni Ferenc pécsváradi apát hívására jöttek a szokásos dunai útvonalon.

Az egykori Adolf Thurn gangajtója

Kereszt Szent Flórián és Szent Vendel szobrával, az úgynevezett Krepß-Haag kereszt 1868-ból.

Egy nemrég felújított Szent Antal-szobor a templom előtt, érdekesen ficánkoló Jézussal.

A falu Szentháromságoszlopát felirata szerint 1910-ben állíttatta Barbara Schmidt.

Az alapító védőszentje, Szent Borbála.

A Rókus-kápolna a falu honlapja szerint egy 1839-es pestisjárvány emlékére épült. Valószínűleg ez elírás, a pestisjárvány 1729-ben lehetett, és a kis kápolna is korábbi.
A falu kálváriája is tipikus 19.századi alkotás, újabb stációképekkel. A régebbi latrokat új műkő keresztekre helyezték a legutóbbi felújításkor.

A temető elhagyott keresztjeit szépen összegyűjtötték.

A temető régi része.

Tipikus nádasdi sírkövek.
Somberek felé, a Véméndi-patak közelében áll a Sarlós Boldogasszony kápolna, ami régebben  környékbeli németek kedvelt  búcsújáróhelye volt. A  kis kápolna lábánál  fakad a forrás (Kirchenbründl), amelynél a Katolikus Lexikon szerint az emberek egyszer fölvett ruhájukat ajánlották föl. A szentkút vizét különösen szemfájásra tartották jónak.

2018. augusztus 11., szombat

Egy závodi kereszt


Závodról ez már az ötödik bejegyzésem, és minden bizonnyal, nem az utolsó.(Az előző négy itt található.) A falu honlapján egy számomra igen érdekes fakeresztet láttam. Fakereszt nem sok maradt fenn, ami van, az is szinte mind újabb kori, számomra érdektelen, de ez valami értékes, szép alkotásnak tűnt. Nem is olyan míves tiroli munka, amelyeket az Apponyiak hozattak be, és amiből kettőt ismerek a környékről. (1. és 2.) Szász Gábor készségesen megírta, merre találom. A falun túl, Lengyel felé, két út közt, benn a sűrűben.

A következőket tudtam meg még tőle: A kereszt eredeti neve Vörös-kereszt, amit régi színéról kapta. Az eredeti keresztből csak a törzs maradt meg a fejjel. Zsók János, helyi lakos állította újra, a karokat is ő faragta ki, aztán az új keresztfára visszahelyezte a szépen befestett, kiegészített testet.
Elgondolkodtam. Lehet, ha Zsók János más faluban él, akkor is helyreállít egy keresztet, de én úgy érzem, hogy talán nem véletlen, hogy ez éppen Závodon esett meg, abban a faluban, ahol az értékőrző tevékenység áthatja már a falusiak gondolkodását. Legalábbis erre a következtetésre jutottam, amikor az egyik szombat délután, évekkel ezelőtt, a templomot éppen takarító hölgyekkel elbeszélgettünk. Nem csak kedvesen mindent megmutattak a templomban, hanem büszkén magukénak is vallották ezeket az értékeket annak ellenére, hogy legalább az egyikük bukovinai székely származású volt. Nem felejtették el  méltatni Szász Gábor és a falu vezetőinek értékmentő és értékteremtő munkáját sem, ami mindennek az alapja.

2018. augusztus 8., szerda

Tevel (Tewel) : 2. A falukép

Legutóbb Tevel egyházi kisemlékeiből mutattam be jó párat, de még mindig maradt néhány. Ez a kis kápolna a Zombára menő földes út mellett áll.

Nem messze tőle egy ledőlt kereszt csonkja két száradó vadgesztenye mellett.

A kereszt töredékei még ott hevernek, valami traktorról leesett (?) alkatrész mellett.
Ennek a 18-19.századi kis kápolnának mesteri az elhelyezése. Mellőle a Mecsekig is ellátni. A2. katonai felmérés térképén már szerepel.

20.század eleji nádasdi kereszt ("Wekler-stílusú")

A templom a Tsz-pince felé tartva.

A Tsz-pince egy módosabb sváb gazda tulajdona lehetett egykoron.

Hársak közt álló kereszt a Hőgyészi utcában.

A téglagyárat 1914-ben alapította Avar (Antlfinger) István.

A több mint száz éves épület lassan ipari műemlék lehetne.

Hatalmas raktárak és egyéb épületek csatlakoznak hozzá. Ha nem is nagy kapacitással, de a hagyományos "régi" téglákat gyártó üzemben ma is van termelés.

A téglagyári "kastély" az Avar család egykori lakhelye volt.

A teveli téglagyár beindulásával nagy építkezési hullám vette kezdetét a faluban. Sorra épültek a szép téglamíves porták, vagy azok homlokzatát alakították át az új stílusnak megfelelően.

A környező sváb falvakban is látjuk ennek nyomát, de a legtöbb ilyen épület azért Tevelen van.

A hatalmas pajtaajtó is jellegzetes.

Elfalazott ablakok.

Padlásablakok.

Egy homlokzat 1927-ből.

Az Erzsébet köz elején hatalmas hadlásterű, vélhetően még 18. századi épület. A háttérben az előző részben bemutatott Rozália-kápolna tűnik fel a háttérben.

Az iparosház.

Nemrégiben a Darányi-program keretében felújították, szépen rendezték a teret is körülötte, a jó vizű artézi kúttal. Én úgy láttam,  hogy a nagy  épületnek csak töredékét használják.

Tevel mindig is a környék legjelentősebb települése volt, még a Kádár-korszakban is. Itt voltak fejlesztések a szocializmus évei alatt is. Ennek tudható be, hogy a falukép "zilált". Borzasztó ronda, "szocreál" épületek tarkítják az utcaképet. Igazából vadászni kell az értékeket, azok nem alkotnak egységes utcaképet, mint a szomszédos Závodon vagy Mucsiban.

A kitelepítési trauma után, az ötvenes években egyenest nőtt a népessége,   Kádár-korszakban sem zuhanórepülés-szerűen csökkent, mint általában a Völgység falvaiban. A Tsz sokaknak megélhetést biztosított, így a régi sváb porták helyén itt is megjelentek a "Kádár-kockaházak", a teljesen modernizált porták. (Részletes demográfia adatokat majd a "befejező" részben fogok ismertetni.)

Egy régi, hatalmas istálló...

...a szokásos pajtaajtóval. A virág és gondozottság oka, hogy ez a Székelykör épülete, az utcai kerítésén hatalmas székelykapuval. Ez is a Darányi-program keretében újult meg.

Egy pajta frízsora.

Egy, a színekkel is játszó homlokzat a Hőgyészi utcából.

Búcsúzóul az előző ház homlokzata.

2018. augusztus 6., hétfő

A nagyharsányi templom, a hitvita és a csata.

Baranya egy különleges egyházi emléke a nagyharsányi református templom, ami egy kevéssé ismert egyháztörténeti korra is ráirányítja figyelmünket. A templom a Szársomlyóról.

A templom 1976-78 közt zajlott helyreállítása során találták meg a templom románkori részleteit, a déli oldalon három résablakot és a középkori kapuzat nyomát. A középkorban a templom Szent Borbálának volt szentelve.

Aztán a szokásos fejlődési sort végigjárva, a 15.század végére megerősödő falvakban a románkori szentélyt elbontva, a templom alapterületét csaknem megkétszerezve, későgótikus hálóboltozatos szentély épül. A gótikus szentély szerencsésen fennmaradt a középkorból.

Azonban valami hiba csúszhatott az építkezésekbe, mert a  boltozat meggyengült, be is szakadhatott, amit úgy javítottak, hogy középre egy támasztóoszlopot emeltek. Mivel ezen 1582-es évszám szerepel, ezért vagy ekkor, vagy ezt megelőzően került sor a megerősítésre.

Sztárai Mihály révén a Nagyharsány igen fontos szerepre tett szert a reformáció során. (A szobrot 1980-ban Nyirő Gyula készítette.) Sztárai igen korán, már 1531-ben, tehát a hódoltság előtt protestáns hitre térítette a nagyharsányiakat is.  A reformáció azonban nem állt le a Sztárai-féle lutheri tanoknál, hanem pár évtized múlva a Dél-Dunántúlon már két radikálisabb irányzat vetélkedett. Nagyharsány előbb református, majd 1560 körül már unitárius vallású lett. Tolna városa a helvét (tehát a református vagy kálvini) irányzat központja volt, Pécsen pedig az antitrinitáriusok (ma unitáriusok) építettek ki erős bázist. Mint Dán Róbert megmutatta, a vallási ellentétek mögött (vagy együtt) komoly kereskedelmi érdekháború is zajlott a két város közt, és az eszmék csatáját a két városban kölcsönösen megjelenő kereskedők képviselték elsősorban.  A két irányzat közt az első nagy összecsapására 1574-ben a nagyharsányi templomban került sor. Ekkoriban Nagyharsány a környék legnépesebb települései közé tartozott. A vitán a  nagyharsányi unitáris lelkész, Alvinci György és a siklósi Tolnai Ambrus Lukács csapott össze Veresmarti Illéssel,  az alsódunamelléki egyházkerület püspökével, aki régóta rossz szemmel nézte az unitáriusok megerősödését Baranyában. (Érdemes utalni rá, hogy Alvinci Erdélyből, az antitrinitárius eszmék szülőföldjéről jött, a többiek környékbeliek voltak.) Mai szemmel nézve eléggé koncepciós per jellegű volt Veresmarti Illés fellépése, hiszen nagyszámú kísérettel jelent meg, és valami fondorlat, vagy inkább külső kényszer  révén elérte, hogy a vita döntőbírái is az ő hívei körül kerüljenek ki. Így Siklósi Miklós és Kálmáncsehi Mányoki Péter bírák a hosszú vita végén a kálvini tanok győzelmét hirdethették ki, sőt Alvinci Györgyöt és Tolnai Ambrus Lukácsot eretneknek minősítették, majd halálra ítélték. Tolnai Ambrus Lukácsnak sikerült megszöknie, és Pécsre menekült, ahol a népes unitárius közösség védelmébe vette, de Alvinci Györgyöt a reformátusok felakasztották. Ebből óriási botrány lett. Trombitás János, nagymarosi unitárius lelkész Budán panaszt tett a törököknél, és elérte, hogy Szokoli Musztafa pasa a következő év elején, 1575 februárjában Budára rendelte, és megvádolta az Alvinczi Györgyöt kivégző  kálvinistákat. A pasa udvarában tartott hitvitán (vagy inkább bírósági tárgyaláson) az unitáriusokat Jászberényi György pécsi lelkész mellett Trombitás János és titkára, Csapó György képviselte.  A  per kimenetele itt sem volt kérdéses, hiszen a pasa már eleve az unitáriusok oldalán állt.  Trombitásék halált kértek Veresmarti Illésnek,  Siklósi Miklósnak és Kálmáncsehi Mányoki Péternek. Közben azonban Válaszúti György, pécsi unitárius segédlelkész -igen nagy "lovagiasságról" tanúbizonyságot téve-  könyörgő levelet írt a pasának Veresmarti és társainak életben hagyásáért, mondván, hogy "egyedül Istennél az ítélkezés joga." Szokoli Musztafa nem is szabott ki halálbüntetést, hanem 3333 Ft fejében elengedte a három kálvinistát. (Nyilván Szokoli Musztafa is szerette a számszimbolikát!) Ez akkoriban óriási pénz volt, a törökök hadi adója portánként 2 Ft volt  ebben az időben, tehát ez az összeg több mezőváros éves adójának felelt meg. A reformátusok azonban összegyűjtötték ezt a hatalmas megváltási összeget is. Tanulságos ide idézni Szokoli Musztafa egy (az előbbi pénzösszeg fényében már némileg álszent) gondolatát is az ítéletből, ami Válaszúti György levelének szellemiségével ugyanúgy egybecseng, mint a tordai vallásbékéével: "A Mindenható Isten világi hatóságnak – sem császárnak, sem basának, sem másoknak – nem adott hatalmat arra, hogy a hitet irányítsák, mert azt az Isten maga egyedül kormányozza. Aki a Szentháromságot ismeri el, az maradjon annál, aki viszont nem ismeri el, maradjon a maga hitében. Ezért megparancsolom nektek, hogy valamennyi felekezet nyugodt legyen, és sem szavakkal, sem cselekedettel egyik a másikat ne bántsa.” (Érdekességként még annyit, hogy a pasa három év múlva már kegyvesztett lett, és III. Murád szultán parancsára megfojtották.)
Nem is került sor többet  véres hitvitára. Még 1588-ban sem, amikor Tolna és Pécs közt kiéleződtek az ellentétek. A pécsi unitárius kereskedők ugyanis Tolnán járva rendszeresen próbálkoztak hittérítéssel. Ezt már eleve nem nézte jó szemmel Decsi Gáspár, tolnai református prédikátor. A viszony még feszültebb lett, amikor a híres tolnai református főiskola egyik tanulója pécsi barátjának az unitárius vallást ócsárló, trágár stílusú levet írt, és a levél tartalma nyilvánosságra került. Egymás kölcsönös szidalmazása addig fajult, hogy Decsi Gáspár megtiltotta még az érintkezést is a pécsiekkel.  Ez a pécsi és tolnai kereskedőket is rosszul érintette, ezért Kürtösi János, tolnai kereskedő  indítványozta pécsieknek, hogy beszéljék meg a vitás ügyet Decsi Gáspárral.  Decsi Gáspár azonban nem volt hajlandó vitán részt venni, hanem arra végül a ráckevei Skarica Máté ment el helyette Pécsre.  Válaszútival több napon keresztül, délelőttönként a templomban az egész község előtt, délutánonként magánházaknál, szűkebb körben folytatták  a vitát, amelyet végül is mindenki a saját hitében megerősödve zárt le. Majd az ellenfele iránti nagyrabecsülésüket kölcsönösen kifejezve, békében távoztak. Kevéssel ezután Decsi Gáspár meghalt és Pécs és Tolna közt a vita elült. Aztán a tizenöt éves háború lezárta ezt a korszakot, és szomorú évek következtek, különösen Tolnára.
A templom szentélyének érdekessége a legalább öt rétegben fellelt protestáns kifestés. Ez a helyreállítás előtt a mész alatt volt, ráadásul a szentélyben egy karzatot is felhúztak a 18.században. Ez a karzat nem csak esztétikailag tette tönkre a gótikus teret, de oldalnyomásával statikai problémákat is okozott, ezért a műemlékesek eltávolították. 

Mendele Ferenc szerint a legkorábbi falképek a 16. század közepe készülhettek és ezek egyszerű latinnyelvű zsoltártöredékek voltak. (A képen a díszítősor felett látunk egy ilyent.) Alatta egy koszorú található, ami a templom negyedik kifestési sorozatából származik, ez mellett szintén zsoltártöredékek a 3. korszakból.

A második kifestési korszak pontosan datálható, ugyanis egy B.B. és egy A.D. monogram mellett az 1582-es évszám a pillér fejezetén fennmaradt.
A 2. korszakban készült el az egész templomban végigfutó fogsoros díszítősor és a két nagyon töredékesen megmaradt feliratablakot tartalmazó keret növényi díszítése.

A 2. ciklus díszítősorai a gótikus bordákon is végigfutnak. A szentélyt elválasztó diadalíven növényi indasor készült ekkor.

Részlet a 2.ciklus festéseivel.

A 2. ciklus töredékei a templomhajóban is fennmaradtak.

A leglátványosabbak a szentély déli és keleti fala mentén fennmaradt virágos motívumsor.

Egy fali fülke körüli díszítmények.

Egy másik fali fülke szép keretezése.

Otto Shamburg 1687-ben bekarcolta a nevét az ülőfülke díszítésébe. Nagy valószínűséggel Otto Shamburg a Károly lotaringiai herceg, Miksa bajor fejedelem, Lajos badeni őrgróf és Savoyai Jenő herceg vezette egyesült osztrák-bajor- horvát- magyar sereg egy osztrák vagy bajor katonája lehetett. A "második mohácsinak" is nevezett csata előtt vagy után,  a minden bizonnyal a gazdátlan árvaságban álló templomban látogatást tett Otto Shamburg, és ekkor készíthette el a feliratot. (A templomban olvasható kis ismertető nyilván téves. Ez azt állítja, hogy Otto Shamburg készítette el a falképeket 1687-ben. Ez elképzelhetetlen. Ezekben az években zajlik ugyanis a Baranyában a török elleni harc legvéresebb időszaka, amikor a maradék falvaknak a nagy része is megsemmisül Nagyharsánnyal együtt. A puszta lét  kérdéses ezekben az időkben, és nyilván nem egy templom német mesterrel való kifestetése kerül szóba.)

Egy másik felirat ugyaninnen, nyilván nem Otto Shamburg kézírása.

 A templom is üresen és romosan állt  évtizedekig. Erre utal az is, DB is felírta 1698-ban nevének kezdőbetűit az oszlopra. 

A következő felirat 1782-ben már a templom kimeszeléséről tudósít. Azt nem tudjuk biztosan, hogy az 1640-es években készült festés is ekkor kerül-e a mész alá.

A visszatelepülő falu a romos templomot fokozatosan helyreállítja. 1756-ban készül el az orgonakarzat.

1847-ben a déli homlokzat elé a középkori falakat megbontva  kis "cintermet" (ravatalozó helyet) építenek, amit ma is csak egy függöny választ el a templomtértől. Ekkor készül el a szószék és a papi szék is.

1896-ban váratlanul összedölt a középkori eredetű torony. Helyére 1900-ban neogót templomot építenek, a templomhajó félköríves ablakait is gótizálják.

Ekkor készültek el templom kapui is.

Irodalom:
Kiss Z. Géza: A baranyai reformáció történetéhez in. Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. Pécs, 1993 
Válaszúti György: Pécsi disputa. Dán Róbert bevezető tanulmányával Bp.1981
Kathona Géza: Fejezetek a török hódoltsági reformáció történetéből. Bp.1974
Retkes Attila: Unitárius egyháztörténeti szilánkok. Blog
Mendele Ferenc: Nagyharsány: Középkori templom. TKM kiskönyvtára 272.1987