Dr. Bartal Kornél
 |
Pókbangó. Dr. Bartal Kornél még látta ezt a különlegesen szép növényt a Sötétvölgyben. |
Dr. Bartal Kornél valószínűleg gimnáziumunk egyik legnagyszerűbb tanára lehetett a Monarchia idején. Korai halála azonban megakadályozta abban, hogy tudósként is maradandót alkosson. A korabeli újságírók közül többen is leírták, hogy tanítványai rajongásig szerették őt. Wigand János gimnáziumi igazgató is a szokásos udvariassági fordulatokon túlmutató, szeretetteljes szavakkal búcsúztatta a fiatalon elhunyt tanárt. (Ezt a beszédet szerintem érdemes egészben is közölni.) Az sem szokványos, hogy valaki halálos ágyán utolsó kívánságaként igazgatóját hívja magához. Érdemes tehát megismerni rövid életét, munkásságát.
Szekszárd előtt
Dr. Bartal Kornél 1881. március 19- én született a szepességi Batiszfaluban, (a későbbi Batizfalván) a Magas-Tátra lábainál. A születésének évében tartott népszámlálás adati szerint a 894 lelkes szlovák településen mindössze négyen mondták magukat magyarnak, ötvenen németnek. Ebben a faluban is Bartal Andor evangélikus lelkész és Horvaj János, tehát a pap és a tanító számított a magyarosítás előharcosainak. Így Bartal Kornél családjából hozta azokat az erős evangélikus gyökereket, amelyek egész életében elkísérték. Szekszárdon is ott volt (Wigand János igazgatóval együtt) az evangélikus egyház 1908-as egyházközségi alakuló ülésén, ennek a szervezetnek 1912-től jegyzője, 1916-tól kántora is volt. Három lánytestvére született még.
Középiskoláit Iglón végezte, a város leghíresebb iskolájában, az Evangélikus Főgimnáziumban. Az iskola hírnevére jellemző volt, hogy még az igen távoli Tolna vármegyéből is járt ide egy-két tanuló, de néhány évvel korábban, a már általunk is tárgyalt Ács (akkoriban még Auerbach) Lipót is tanult itt, három évig. Bartal az első két évben még magántanuló volt - alighanem a családban sajátította el a szükséges ismereteket -, de 1892-től, harmadikos korától már ott találjuk a legjobb diákok közt. Nézzük végig az egyre növekvő jutalomlistáját: 1892: egy arany, "tápintézeti" elengedés, (ezt végig megkapta);. 1893: 5 Ft jutalom; 1894: 9 Ft; 1895: 25 Ft; 1896: 40 Ft. 1897-ben azon hét tanuló közé tartozott a 62-ből, akik jeles eredménnyel érettségiztek, és ez évben már nem jutalomként, hanem ösztöndíjként kapta a 35 Ft-ot. Az önképzőkörök munkájába is bekapcsolódott, a matematika körnek volt titkára.
A gimnázium utána 1899-ben Budapesti Királyi Magyar Tudomány-Egyetem Bölcsészkarán folytatta tanulmányait. (Akkoriban mindenféle tanárképzés ezen a karon folyt.) A híres Eötvös József Collégium növendéke lett. Egyetemi évei alatt is kiemelkedően teljesített. 1902-ben, III. évesen ásványtanból készített pályaművére kapott az Arenstein-alapból 100 korona jutalmat. A következő évben ugyanezt megkapta növénytanból is.
K. Németh András szerint Berlinben és Breslauban is folytatott tanulmányokat. Berlini tanulmányairól semmi adatot nem találtam, valószínűleg ez a 1908/09-es külföldi tanulmányútja során volt. Breslaui kapcsolatairól maga is írt az 1910-ben megjelent Adatok Szekszárd környékének flórájához c. tanulmányában. Ezek szerint kapcsolatba kerülhetett a neves botanikus Ferdinand Albin Pax-szal, hiszen az ő szaktudását és gyűjteményét is felhasználta a Szekszárd környékén begyűjtött növényeinek a meghatározásaihoz. Ez ez breslaui tanulmány is a már említett 1908/09-es külföldi tanulmányútja során volt, hiszen egyik nekrológjában szerepel, hogy " kiváló tudásáért az a kitüntetés érte, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter ösztöndíjjal külföldi tanulmányútra küldötte."
1903 igen mozgalmas éve volt. Megjelent első tanulmánya a Növénytani Közleményekben két részletben Adatok a Baba-hegycsoport és környéke növényzetének ismeretéhez címmel, tehát szülőföldjének környezetében végzett kutatásokról számolt be. Ezekről felolvasást is tartott a Természettudományi Egyesület Növénytani Szakosztályában. Egy másik előadása is volt ebben a tárgykörben "Schoenus ferrugineus L. Szepesmegyében" címmel. ( Schoenus ferrugineus, azaz rozsdás csáté, egy ma már Magyarországról kipusztult sásfaj. ) Később a szülőföldje környékén gyűjtött herbáriumát a Tátrai Múzeumra hagyta, de adott növényeket a Nemzeti Múzeum növénytárába, sőt néprajzi tárgyakat a néprajzi osztály gyűjteményébe is. Még ebben az évben dicsérettel szigorlatozott a bölcsészkaron, és megszerezhette a doktorátusát is, mivel Szekszárdon szeptemberben már doktori címmel kezdte meg tanári pályafutását.
A gimnáziumban
1903-ban a gimnáziumunkba kerülve a földrajz és a természetrajz (ez lényegileg a mai biológiát és kémiát takarja) mellett kezdetben az éneket is tanította. Erről ugyan nem volt képesítése, de zenei képzettségének és tehetségének több tanújelét adta. Többször fellépett jótékonysági koncerteken zongoristaként is, főként a polgári iskolai kollégával, Moudry Hugóval játszott négykezeseket. Mint említettük, az evangélikus egyházban kántorkodott is. A három tantárgy tanítása mellett a természetrajz szertár őre is volt a kezdetektől.
Tanítványait rendszeresen kivitte a szekszárdi dombok közé növény- és rovargyűjtésre. Jellemező eset történt 1907-ben. Egy hatalmas tavaszi zápor után a diákok vezetésével végigkutatták a Séd medrét, s régi pénzeken kívül a kőhíd táján a hordalékban megkövesedett bölényszarvat is találtak, amit a gimnázium szertárában helyeztek el. (Ez ma már nincs meg.) Tevékenységének eredményeként nem csak ezzel gyarapodott az iskola, rendszeresen adományaival gazdagította az intézmény könyvtárát is. Folyamatos ismeretterjesztő tevékenységébe a diákjait is bevonta, akik az Ifjúsági felolvasások a múzeumban előadássorozatba kapcsolódtak be.
1905-ben tagja lett a Természettudományi Egyesületnek, a gimnáziumból nem is egyedüliként, hanem a mennyiségtan-természetrajz tanárral, Schwirian Józseffel együtt.
Az 1908-09-es tanévben minisztériumi ösztöndíjjal külföldi tanulmányúton volt, mint már említettük Berlin, Breslau lehetett ennek helyszíne, bár Zentai gimnáziumtörténetében Svájcot is említi.
A háborús évek alatt a Háborús délutánok szervezése is a feladata lett. Ez egy olyan délután volt, ami a hazafias, lelkesítő ünnepi műsort vegyítette a tudomány népszerűsítő előadásokkal. Az első évben Bartal a hadieszközök technikai újításairól tartott előadást. Ez 1914-ben még jól szervezetten ment, de 1916-ra elsorvadt, ahogy Wigand János írta, valószínűleg némileg "finomítva" a tényeket:" A hadsegélyezés és háborús ínség enyhítése tekintetében úgy a tantestület, mint az ifjúság buzgalma nem lanyhult, de egyes gátló körülmények miatt kevesebb eredménnyel járt; különösen nem fejthetett ki tevékenységet kifelé a társadalomban háborús délutánok s hasonló azelőtt igen eredményes alkalmak rendezésével."
A háborús ínség, és az iskola tüzelőhiányának enyhítésére dr. Bartalnak több remek ötlete volt, amiket természetesen csak úgy tudott megvalósítani, hogy bírta a tanulók bizalmát, akiket feltudott lelkesíteni a kívánt ügy érdekében. Gyűjtötték a erdei szeder levelét, ebből egy mázsát adtak le. (A háború alatt ezzel próbálták a "rendes teát" helyettesíteni. Nem tudjuk, ezért mennyi pénzt kaptak.) 1916-ban az Önképzőkört jövedelmezővé alakította át úgy, hogy elindította az Ifjúsági felolvasások a múzeumban sorozatot. Ebből 95 korona bevételük lett. 1917-ben a tanév második felében igen nagy sikerrel működött az ifjúság cipőtalpaló és javító műhelye. A jobbára jeles tanulók egyre "fokozódó ügyességgel" talpaltak és javítottak 210 pár cipőt. A műhely tiszta bevétele 250 korona volt. Ennek országos híre lett, a Pécsi Napló például így tudósított róla Suszteráj a főgimnáziumban címmel:
" A háborús nyomorúság sok minden jóra megtanít bennünket, ilyen az a suszteráj is, amit a gimnáziumban a diákok részére állítottak fel, ahol a gondosan kötött nyakkendőjü és frizurára fésült hajú muzsafiak suszterkötényt öltve ülik körül a három lábú kerek székekben a panglit, nyergelik meg a lábszijjal a kaptafára húzott cipőt a klengin és csinálnak géderl, meg sarkot, foltoznak, talpalnak olyan hivatásos komolysággal és ambícióval, hogy sok suszterinas tanulhatna tőlük. A magasabb iskola és a jó nevelés által kifejlesztett fegyelem, megfigyelő képesség és fogékonyság, meg az az igazán csodálatot keltő jó akarat, amivel ezek az önkéntes suszterek a cipőjavitást elsajátítani igyekeznek, eredményezi, hogy egy két heti próbálkozás és tanulás után már megy a munka. A főfelügyeletet Bartal Kornél dr. tanár teljesíti. Igazán a jobb jövő és az erős, fejlődőképes Magyarország záloga az a büszke öröm, amellyel aztán a saját, gyártmányú talpalással, sarkalással megjavított cipőt felhúzzák a diákok. És amellett, hogy a munka önérzetet fejlesztő nemesitő hatását is érzi a diák, a mai méregdrága időkben jelentős megtakarítást is jelent ez a diák-suszteráj. "
A "suszteráj" jövedelméből a következő évben könyvkötő műhelyt nyitottak. 5-6 rendszeresen dolgozó tanuló kb. 200 iskolai iratot kötött be, ez mellett ugyanennyi külső megrendelésük is volt. 91 koronás tiszta jövedelmük lett.
Hogy a nehéz, 1918-as évre mit ötlött ki, azt sajnos már nem tudjuk.
Közművelődési tevékenysége
Barta Kornél közművelődési tevékenységében is a vármegye múzeuma játszotta a meghatározó szerepet. 1907-ben került sor a múzeum átszervezésére. Ekkor Dőry Pál alispán, helyettes múzeumigazgató kérésére nagyobb összeget kap az intézmény a vallás- és közoktatásügyi minisztertől. 1900 korona jut a néprajzi, könyvtári és régészeti osztály gyarapítására, 442 korona pedig az eddig elhanyagolt természetrajzi osztály gyarapítására. A múzeumi állomány gyűjtését Bartal már ez évben megkezdte, és természetesen ezt követően megbízták ennek az osztálynak a vezetésével, azaz a múzeum természetrajzi osztályának őre lett. Ezt a tevékenységet nagy szorgalommal végezte haláláig. Állatokat preparált, növényeket határozott, és az ezekből összeálló herbáriumot rendezte. (Ma már nincs ilyen osztálya múzeumnak.)
A múzeumban rendszeresek lettek ismeretterjesztő előadásai, "felolvasásai". Volt olyan év, amikor húsz ilyent tartott. Néhány cím mutatóba: „Az ember származása" (Izgalmas kérdés lenne, hogy ez mennyiben volt darwini szemléletű) „Az ember szervezete" (Négy folytatásban, preparátumos szemléltetéssel). "Balkáni államok" (sok részben), Alpok (szintén több részben).
Az előadói tevékenysége kezdetben még a Wosinsky alapította Múzeumegylet keretin belül zajlott. Az egylet azonban az alapító halála után szervezési és anyagi gondokkal küzdve lassan elsorvadt. Helyette 1913-ban megalakult a Dunántúli Közművelődési Egyesület támogatásával a Tolnamegyei Közművelődési Egyesület.(TKE) A vezetőség élére a megye két vezetőjét tették, akik nyilván nem nagyon tevékenykedtek az egyesületben, de szerepük biztosíték volt arra, hogy a megfelelő kezdőtőke összejöjjön. Így Simontsits Elemér főispán, az egyesület diszelnöke lett, Forster Zoltán alispán pedig az elnöke. (Az Egyesület óriási összeggel, százharmincezer koronával, 956 taggal indult.) A főtitkára Bodnár István, lett, aki fáradhatatlanul dolgozott ebben az egyesületben is. Két szakosztálya volt az egyesületnek, a múzeumi és az ismeretterjesztő. A múzeumi élére Wigand János került, az ismeretterjesztő élére dr. Kramolin Gyula megyei főorvos, a Szekszárdi Kaszinó elnöke került. Érdemi munkát inkább a szakosztályok titkárai végzetek, tehát Kovách Aladár múzeumigazgató és Dr. Bartal Kornél, aki az ismeretterjesztő tevékenységért felelt. Ebben, mint már láttuk, személyes példát is mutatott. Bodnár István szerkesztésében 1913-ban és 1914-ben is megjelent a TKE évkönyve, mindkettőbe írt tanulmányt. Aztán a háború alatt ez az egyesület is elsorvadt.
Ács Lipót tevékenységével kapcsolatban már megemlítettük, hogy a múzeumban zajlott előadások hozadékaként, 1911-ben Wigand János vezetésével létrejött a szekszárdi munkásgimnázium. Ács Lipót volt a helyettese. Rajtuk kívül akkor csak ő vett részt a főgimnáziumból ebben a munkában. A következő év végén Ács Lipótot a fővárosba, a Nemzeti Múzeum néprajzi osztályához rendelték. Wigand szerepe továbbra is inkább csak szimbolikus maradt, így a munkásgimnázium működtetéséből egyre nagyobb szerepet vett át Dr. Barta Kornél. A munkásgimnázium tanárgárdája is kicserélődött. Ebben egyre nagyobb lett a főgimnáziumi tanárok aránya. Dr. Barta Kornél az itteni munkáját is rendkívüli odaadással végezte. Úgy tűnik, itt is magával ragadta a fiatal munkás, iparos hallgatókat, mert a munkásgimnázium talaján jött létre 1914-ben a Törekvés Sport Egylet, amelynek első elnöke lett. A szekszárdi sportegyesületek közül messze ez volt a legnépszerűbb. Dr. Bartalnak sport iránti elkötelezettségét mutatta az is, hogy 1907-ben a Szekszárdi Vívó Club is tagjai közé fogadta.
Munkássága a botanika terén
1910-ben jelent meg második növénytani értekezése Adatok Szekszárd környékének flórájához címmel. Erről a művéről, és ennek Hollós László-i fogadtatásáról speciális témája miatt a másik blogomban fogok hamarosan beszámolni.
Halála
1918-ban kitört a spanyolnátha járvány. (Járványok iskolai vonatkozásairól itt írtam részletesebben.) A pandémia miatt szeptember végén bezárták az iskolákat. A kényszerszünet idején hazalátogatott Batitzfalvára szüleihez. Onnan már betegen tért vissza. Itt Szekszárdon tüdőgyulladást kapott. Távirattal idehívott idős szülei már csak halála után érkeztek meg. Utolsó óráiban Wigand János igazgatót kívánta látni, aki meg is jelent, a "hozzá oly nagy szeretettel ragaszkodó" fiatal tanár betegágyánál.
Tanártársai a következő gyászjelentést adták ki: „A szekszárdi áll. főgimnázium tanári testűlete a legmélyebb fájdalommal tudatja, hogy hőn szeretett, mindenkitől nagyrabecsült tanártársa dr .Bartal Kornél rendes tanár, áldásos munkában telt élete 37-ik, példásan betöltött tanári működésének 16-ik évében, testi s lelki erejének férfias teljében, folyó hó 14-én rövid szenvedés után elhunyt. Temetése az ág. ev. szertartás szerint folyó hó 15-én délután 4 órakor megy végbe (Széchenyi utca 142. számú házból.) Tanártársai, tanítványai — szerettük, áldottuk, amíg élt, örökké áldott lesz közöttünk emlékezete is. Szekszárd, 1918 október 14.“
Temetése két nappal később volt az alsóvárosi temetőben. Göde Lajos református lelkész temette nagy részvét mellett. A temetésről mindkét helyi lap beszámolt, és lehozták Wigand beszédét is.
Wigand János halotti beszéde Dr. Bartal Kornél sírjánál
„Nem tudunk megválni tőled kedves, drága Kornél barátunk, s nem tudunk tőled szó nélkül megválni. Nem szeretted a retorikai szólamformákat, de itt sírod szélén, mely tőlünk elragadni készül, elemi erővel kiált fel bennünk a veszteség éles fájdalma és visszhangot követel, ha csak töredékes vallomást is arról, mit vesztünk el benned. Mit vesztünk ? Azt a világos, éles elmédet, amely nyájasan ragyogott. Szépen ivelt homlokod mögül és istenadta könnyűséggel elemezte és oldotta meg úgy a tudomány, mint az élet bonyolult eseteit. Elvesztjük a munkás két kezedet azt a két jobb kezedet, amelyeket sohse láttunk ölbe téve, mert mindig foglalatoskodtak valamivel s férfias fáradhatatlansággal és nőies Ügyességgel ezerféle dologban mesternek bizonyítottak. Elvesztjük virágzó látványát a te ritka testi és szellemi rugékonyságodnak, amely mindenütt ott volt, hol tennivaló akadt; most a Tátra bércein törtettél fel, hogy ismeretlen csúcsokra hághass, majd éppoly könynyü hévvel a tudomány magaslataira hatoltál fel, hogy uj kilátásokat fedezz fel. S mindezt szolgálatába hajtottad annak, ami a legértékesebb volt benned: a te aranyos jó szivednek, amely telve szeretettel, hűséggel, hálával, törhetlen kötelességérzettel, dús és meleg életerővel lüktette a vért a te példátlan fiúi odaadásodba, a közműveltség terjesztésének szolgálatába, főképpen pedig a te tanári hivatásodba, amelyet tudományod s az ifjúság oly nagy szeretetével, s oly szép és könnyed eredményességgel teljesítettél, hogy mindnyájunknak, barátaidnak és tanítványaidnak egyaránt gyönyörűségük telt benne. Jó szived volt, jó voltál, mint az áldott anya természet, amelynek titkaiba kevesen voltak úgy beavatva, mint te, és egész lényed jótékony lendülete szinte észrevétlenül hatott, mint az ég vándora, az enyhe szellő, amely tiszta, éltető légkört teremt, üdít és emel és senkinek útjában nincs és nem veri fel az ut porát sem. Oh, dehogy vertél fel port! Maga voltál a szerénység, feltűnni nem vágytál, hivalkodni dehogy tudtál! De mi hivalkodunk veled! Kötelességünk kellő értéke szerint megbecsülnünk az örökséget, amelyet ránk hagytál: életed szép példáját, munkásságod, egész szellemed gazdag, elevenen, dúsan ható emlékét ! A becses tanulságot, hogy tanárnak lenni nem nyűg, hanem istennek és embernek tetsző, gyönyört adó szép hivatás; a kedvvel végzett munkának állandóan egyedül boldogító varázsát s ami nélkül talajtalan, erőtlen és meddő minden nevelés: az emberi lélek jobb részébe vetett nemes hitet! Igy ezen ránk hagyott örökség által ezután is együtt működsz velünk s mi annak megóvásával és ápolásával továbbra is együtt működünk veled. Nem is válunk el tehát egymástól drága Kornél barátunk ! Velünk leszel és mi veled és ahogy földi életedben nyilván veled volt minden jó szellem — halálod után örökéletedben veled lesz az Isten! Isten veled !“
Emlékezete
A gimnazista öregdiákok a Horthy-korszakban tartott érettségi találkozóik alkalmával gyakran megkoszorúzták az alsóvárosi temetőben lévő sírját, természetesen nem megfeledkezve Wigand Jánosról, Földes Lászlóról, Lakos János Pálról, Bánhidi Józsefről és Bellaagh Aladárról sem. A Törekvés Sport Egylet is sokáig őrizte emlékét. Aztán elfeledték, mint ahogy másokat is. Wigand János intelme ma is aktuális: "Kötelességünk kellő értéke szerint megbecsülnünk az örökséget, amelyet ránk hagytál. "
Irodalom
Dr. K. Németh András főmuzeológus a Magyar Múzeumi Arcképcsarnok 2. számára elkészítette Dr. Bartal Kornél önálló szócikkét, amit volt szíves megosztani velem, amit ezúton is köszönök neki. (A mű megjelenés alatt.) Ő a jövőben tervezi az életmű részletesebb feldolgozását is.
A spanyolnátha járvány kapcsán röviden megemlékezik róla Mácsainé Iván Éva a múzeum TÉR-KÉP-LAP sorozatában. Zentai András iskolatörténete is érinti munkásságát. Múzeumi működését Mészáros Gyula, Gaál Attila említette tanulmányában. A várostörténeti monográfiában Kaczián János a sporttörténetnél, Solymár Imre az evangélikus egyház történetnél említi.
Ezeket a forrásokat az ADT és a hungaricana adatbázisai alapján egészítettem ki régi helyi lapok, iskolai értesítők alapján. Sajnos egy-két cikknek csak a híre jutott el hozzám, így nem olvashattam a TKE évkönyveiben megjelent írásait, valamint kollégájának, Pataki Jákónak a róla írt méltatását. Képet sem találtam róla, talán a Wosinsky Mór Megyei Múzeum rendelkezik ilyennel.
