A zsidóság és emlékei a középkori Magyar Királyságban

Különböző korú sírkövek a Dohány utcai Zsinagóga árkádjai alatt Budapesten.(2005)

Bevezetés

Olvasom Kubinyi András írását a Jagelló-kori belpolitikáról, egy egyetemi tankönyvnek szánt kötetből. Várom, hogy miként fogja értékelni a kor zsidóüldözéseit, de hiába. Kubinyi ebben a tankönyvében nem ír a zsidóüldözésekről. Az általa írt kb. kétszáz oldalas részben három bekezdést szentel a zsidóknak a "Társadalmi átalakulás a középkor végén" című 25 oldalas részben, de ott sem említi Nagyszombat máglyáit vagy a budai feldúlt zsidónegyedet.    Kézbe veszem Szakály Ferenc klasszikus kis összefoglalóját (Virágkor és hanyatlás), már a névmutatóban sem találom pl.Szerencsés Imrét, és a Jagelló-kori kori zsidóüldözésről itt sincs  egy szó se.  Kifelejtették  volna ezeket? Aligha.  Egyszerűen arról van szó,  hogy a középkori magyarországi zsidóság nem játszott akkora szerepet, hogy ezekben a nagyobb összefüggéseket tárgyaló művekben átlépték volna az írásban rögzítés ingerküszöbét. Más helyütt említi is Kubinyi, hogy a zsidóság létszámánál fogva nem bírt nagy jelentőséggel a Magyar Királyságban. Az általuk lebonyolított kereskedelem volumene nem volt mérhető a kereskedelem egészéhez, de még a keresztények hitelező tevékenysége is összehasonlíthatatlanul nagyobb volt, mint az övéké. A zsidók történetének tárgyalása során tehát tisztában kell lennünk ezekkel a nagyságrendekkel is.
A magyarországi zsidók középkori története nem  arról szól, hogy városaink nyugodt életét időnként felkavarták a zsidóüldözések, és csak ezek hagytak egyedül véres foltot  a városi élet patyolatfehér lepedőjén.  Állandó belső küzdelmek tették feszültté az itteni életet.  A város vezető nemzetségei közti küzdelem ugyanúgy jellemezte városainkat, mint a különböző társadalmi és vallási rétegei közti összecsapások. Városaink állandó küzdelemben álltak a hatalmukat kiterjesztő nemesekkel és egyháziakkal szemben. Sőt még az is előfordult, hogy két város egymásra támadt.  A városokon belüli nemzetiségi leszámolások (főként a németek és magyarok közt) sem voltak ismeretlenek. A válságba kerülő és vibráló feszültségben élő városainkban, az 1526-1541 közt lejátszódó etnikai tisztogatások nem csak azt eredményezték, hogy a jobbára németek lakta városainkból kiűzték a zsidókat, hanem azt is, hogy egyes városainkból kiűzték a németeket. (Buda, Kassa). Mindezen mozgalmas történések láncolatában a zsidók története csak egy  epizód a sok közül.

A zsidóság sorsa persze tragikus.  Azért lett tragikus, mert a XV–XVI. századi zsidóüldözések hátterében  nem egy esetben belpolitikai okok húzódtak.  Ha a városokban romlott a gazdasági helyzet,  az elégedetlenség levezetésére mindig mozgósítani lehetett a zsidóknál gyakran eladósodott szegényebb polgárságot.
Ha most sorra olvassuk a következő részeket, akkor hasonló érzésünk lesz, mintha a zsidóság újkori történetét olvasnánk végig, például Tolna megyében. Az arányokkal és érdemes tisztába kerülni,  a zsidóság részaránya közben ötvenszeresére nőt Magyarországon. A  zsidóüldözések a maguk képtelen vérvádjaival  "a sötét középkorból"  újra előjöttek. A történelem ismételte önmagát. A középkori zsidók története ezért ér meg mindenképpen három bekezdésnél többet is.

Bizonytalan adatok az Árpád-kor elején (10-12.század)

Az Árpád-kor korai időszakából csak gyér és közvetett forrásaink vannak a magyarországi zsidóságról. Például 965-ben arab utazók ezt írják a prágai vásárról: "A türkök földjéről (értsd Magyarországról) muszlimok, zsidók és türkök szintén árukkal meg aranypénzekkel jönnek, és rabszolgákat ónt, meg különféle prémfajtákat visznek magukkal."

Akad olyan szerző is -Visi Tamás (Palacky Egyetem, Olomuc) - aki erősen megkérdőjelezi, hogy a 13. század előtt megtelepedtek a  zsidók az országban. E logika szerint Szent László és I. Kálmán idején megjelenő zsidótörvények is egy nemzetközi trendbe illeszkedve csak elméleti jellegűek, és megelőzték a zsidók letelepedését.  Visi idézi azt is, hogy  a XII. században két nevezetes zsidó utazó (Tudéliai Benjámin és Regensburgi Petahja) is összefoglalta útleírásokban, amit az európai zsidó közösségekről tudtak. Mindketten említik Prágát és Kijevet, de magyarországi zsidó közösségekről egyikük sem szól, ami azt jelezheti, hogy a  magyarországi zsidó hitközségek, ha ugyan léteztek már a XII. században, semmikép nem voltak jelentősek.

Kép: Budapesti Történeti Múzeum. CC BY-SA 4.0,
Péter fia Pesszach sírköve 1278-ból. Ez a legkorábbi ismert sírkő Budáról. A kő 1894-ben került elő több másik társaságában a Várhegy délkeleti lábánál a Zsidó (ma Fehérvári)-kapu közelében. A zsidók negyede ekkoriban a kapu belső oldalának a környékén feküdt. A régebbi felfogás szerint a Nagy Lajos-féle kiűzetésük után az itt lévő ingatlanjaikat elveszíthették.  Végh András régészeti kutatásai szerint azonban az itt feltárt zsinagóga és mikve (fürdő) még használatban volt jó darabig.  Ennek felszámolására  csak akkor került sor, amikor Zsigmond palotaépítései miatt lett szükség a területre. Az tehát biztos, hogy 1420 körül a zsidó negyed már északon, a mai  Bécsi-kapu környékén volt.

Zsidók és izmaeliták

Az izmaeliták (mohamedánok) és a zsidók története  sok párhuzamot mutat a Magyar Királyságban. Szent László, Könyves Kálmán, II. Endre diszkriminatív törvényeiben is egymás után szerepel a két  vallás neve.  Érdemes azonban kihangsúlyozni, hogy mint oly gyakran a magyar történelemben, ezeknek a törvényeknek sem lesz sok foganatja. A legfőbb zsidó központok a törvény szellemével szemben nem püspöki székhelyeken jönnek létre, és az aranybulla után is még jó darabig hallunk zsidó kamaraispánokról, sőt még 50 évvel később is feltűnnek  pénzeinken  a héber karakterek.  Az izmaeliták és a zsidók főként  kereskedelmi és pénzügyi tevékenységet űztek. Később hallunk arról is, hogy  a zsidók egy kis része  céhen kívüli mester is volt. (Lényegileg csak hittársaiknak kézműveskedhettek.)  A kor egy „gyanús” szakmájaként orvoslással is foglalkoztak.  Szőlőbirtokkal is rendelkeztek, a termelt bort is eladhatták. Mivel a 14. századtól egyre inkább korlátozták a zsidók kereskedelmi tevékenységét is, ezért egyre inkább lényegében csak egyetlen tevékenységet űzhettek, a pénz- és zálogügyleteket.

Kép:  Mcsviktor - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 4.0, wikipedia
A budai várban a Táncsics u.26 szám alatt 1964-ben találták meg a barokk boltívek alatt ennek a középkori zsidó imaháznak a  maradványait. A 2018-as felújítás után az egykori múzeumépület ismét zsinagógaként is használatban van.

Demográfia, adózás

A 13. században  az izmaeliták eltűntek, a zsidók száma pedig az addig csak valószínűsíthető szórványoktól ekkortól indul növekedésnek. Magyarországra főként askenázi (német) zsidók érkeztek.  A zsidók tartósan csak az ország északnyugati részén és a centrumban éltek, bár feltűnnek Szegeden, Váradon, Ungváron, és még egy-két kisebb helyen is. Összesen 12 szabad királyi városban, 5 püspöki székhelyen, 19 földesúri mezővárosban sikerült kimutatni jelenlétüket.  Több-kevesebb pontossággal rekonstruálható például az, hogy hol működtek hitközségek és zsinagógák. Ezek a következő városok voltak jelentőségüknek megfelelő sorrendben:  Buda, Pozsony, Sopron, Nagyszombat, Székesfehérvár, Esztergom, és talán Pest.  A mezővárosok közül Bazinban, Kismartonban, Nagymartonban, Szalónakon tudunk zsinagógákról, talán Trencsénben is volt.  Feltűnő, hogy az ismert tizenkét zsinagógás hely közül nyolc az osztrák határ mentén fekszik. Ez két okkal magyarázható. Egyrészt a szomszédos Ausztriában sokkal rosszabb helyzetük volt a zsidóknak, ezért gyakran átmenekültek a határ másik oldalára. Másrészt a 13. századtól az északnyugati irányú kereskedelmi útvonal lett a meghatározó, és a fenti városok ezen utak közelében feküdtek.

A zsidóknak a Magyar Királyságban azért volt jobb soruk, mint Ausztriában, mert itt királyi védelmet kaptak általában, a feldühödött városi polgárok tehát nem űzhették ki annyiszor őket.  Királyaink ugyanis felismerték, hogy egyfajta védelmi pénzt kérhetnek a zsidóktól, amit a zsidók adója néven neveztek. Ez évi 4000-6000 Ft volt, ez utóbbi magasabb összeget Mátyás király idején szedték be tőlük. Ez  nem túl sok, hiszen Mátyásnak ez alig több mint 1%-nyi bevételt jelentett.

Azt is figyelembe kell azonban venni, hogy a zsidók nem voltak sokan. A gimnazista történelemtankönyv és sok más írás, régebbi becslések alapján legfeljebb 20 ezer főre teszi a létszámukat. Kubinyi András azonban - rámutatva a túlbecslés forrásaira-, felső határnak csak 4 ezer főt említ. Ez utóbbival számolva alig több mint 1 ezrelékét tették ki a zsidók a Magyar Királyság összlakosságának, a városi lakosoknak  is csak legfeljebb 4%-át érték el néhány városban. (Buda, Sopron)  Ez az 1 ezreléknyi népesség az adók 1%-át fizette be, tehát  a zsidókat nagymértékben túladóztatták, még a városi polgárokhoz képest is. (A városiak a királyság lakosságának 3 %-át tették ki, de Mátyás alatt az adók 9%-át, a Jagellók alatt még nagyobb hányadát fizették be.) A középkori 1 ezreléknyi zsidóság tehát össze se hasonlítható a 19-20. századi 5%-os arányúval.

A középkor derekán a legjelentősebb zsidó központ Buda volt. Talán 400-nál is több zsidó  élt a városban. A mögötte következő Pozsonyban 200-230 közt lehetett  a számuk, Sopronban  180-200 körül,  és a többi jelentős városban még ennél is kevesebb.

A pozsonyi Zsidó utca.
A képen a Zsidó utca elején lévő, jellegzetes sarokház épületét látjuk. Ide a zsidók 1599-ben költöztek, amikor visszatértek Pozsonyba. A városfalakon belül nem telepedhettek le, ezért a vár alatti területre telepítette le őket Pálffy gróf. Az itt kialakult zsidónegyed nagy része is megsemmisült az új Duna-híd (hivatalos nevén a Szlovák nemzeti felkelés hídja) építése során az 1960-as évek végén.
Pozsonyban a középkor végén a zsidók a város keleti oldalán laktak.  A 14. századból ismert  Judenhof, és az egyetlen ma ismert középkori zsidó emlék nem itt, hanem a belváros szívében van. Az itt elérhető képen az egykori zsinagóga  1990-es években feltárt kapuja látható. Ma egy  barokk palotába foglalt Chorpus Christi kápolna oldalában van.  Scheiber szerint az első pozsonyi  zsinagógát 1335-ben említik először,  amikor XII. Benedek pápa tájékoztatta az esztergomi érseket, hogy a ciszterci szerzetesek panaszkodtak, hogy kápolnájukban zavarják őket a zsinagóga zaja. Ez alapján ennek a legkorábbi zsinagógának a kapuját találták meg. Scheiber ez mellett még két középkori zsinagógát említ, de nem egy időben.

A IV. Béla kiváltságlevele (1251) és annak hatása

A XIII. században kibontakozó városi fejlődés elősegítette a zsidók letelepedését, amit helyenként a király is támogatott. Ebből a korból származik IV. Béla 1251-es kiváltságlevele, ami szinte szó szerint II. Babenberg (Harcias) Frigyes (†1246)  osztrák–stájer hercegnek 1244-es edictumának átvétele volt. A kiváltságlevél kiadását  alighanem Henkel, IV. Béla kamaraispánja inspirálhatta, hiszen kezdetben ő az említett Frigyes pénzügyeit tartotta kezében, és Frigyes halála után  lett Béla király pénzügyeinek rendezője. Ebben egy hagyományt folytatott, hiszen korábban is voltak már zsidó kamraispánok.  Hatalmára jellemző, hogy a nemesség elitjéhez hasonló módon vára és uradalma is volt,   megvehette a komáromi váruradalmat.

Nézzünk néhány rendelkezést IV. Béla kiváltságai közül!  Zsinagógát építhetnek, vallási ünnepeiken  és szombaton nem követelhető tőlük pénzügyletek; kereskedőik háborgatás nélkül járhatják az egész országot; vámot ugyanannyit fizetnek, mint mások; peres ügyekben kizárólag keresztény tanúk vallomása alapján nem ítélhetik el őket; bizonyíték gyanánt el kell fogadni az ő esküjüket is; egymás közötti vitáikban saját bírójuk ítélkezik, de a főbenjáró bűn (gyilkosság) királyi törvényszék elé kerül; a zsidókat bántalmazó vagy megsebesítő keresztények bírságot fizetnek és megtérítik a gyógyítás költségét; halottaikat, amíg temetőt nem létesítettek, szabadon elszállíthatták.

Mivel  az   osztrák–stájer viszonyok sok mindenben mások voltak, mint a hazaiak, ezért egyes részekben a két kiváltságlevél különbözik.  IV. Béla pl. nem vehette át a földügyletek rendezését, mert ez  a joguk ismeretlen volt tőlünk nyugatra.  A magyar zsidóság kezén azonban több birtok is volt, legalábbis a 14.századig. Így azzal, a Kálmán királyig visszanyúló elvvel egészült ki a törvény, hogy zsidó nem kerülhet jogilag keresztény fölé, azaz a  zsidónak elzálogosított birtokon a zsidó birtokos a keresztény felett nem gyakorolhat  joghatóságot.  

A magyar királyok 1396 és 1526 közt  rendszeresen megerősítették ezt a kiváltságlevelet a zsidóság nyomására.  Ez Kubinyi szerint két okból is gyanús. Egyrészt az első 145 évben erre nem került sort, aztán meg szinte tízévenként. Másrészt, más törvényeket nem erősítgettek meg folyton a királyaink. Ez arra utalhat, hogy a 15.század elejétől állandó nyomás alatt volt a törvény, azaz ettől az időszaktól a zsidóság fenyegetettsége megnőtt, ezért a zsidók jogait királyaink rendszeresen megerősítették. A kiváltságlevelet minden jel szerint tehát a 14. század derekáig nem is használták fel.

A 13.század legvégén valóban romolhatott a zsidóság helyzete, mert 1280-ban hallunk utoljára zsidó kamaraispánról,  (ezt követően elvárták a kikeresztelkedést ehhez a ranghoz),  és 1296-tól kezdődően nincsen nyoma zsidó birtokvásárlásnak sem.

Ennek ellenére a zsidóságot pozitívan érintő adatokból is  tudunk még válogatni: Pozsony 1291-es városi kiváltságlevele szó szerint ezt mondja ki: „Az ebben a városban levő zsidók ugyanazt a szabadságot élvezzék, mint maguk a polgárok.” Károly Róbert  1324-ben védelmébe vett „minden szabad állapotú embert, legyenek azok akár keresztények, akár zsidók” akik Sopronban le akarnak telepedni.  Lajos király révén a soproniak a budai kiváltságokat  élveztek: ,,A zsidók bárhonnan és bármikor hozzájuk csatlakozó jövevényekkel együtt a zsidó vallás törvényei értelmében élhetnek. Ami pedig megélhetésüket illeti, foglalkozhatnak ingó vagyon befogadásával, visszatartásával és eladásával, úgyszintén ingó és ingatlan vagyon után való kamatszedéssel."

Sopron, az Új utca 22-24. alatti zsinagóga.
Ez volt a város első zsinagógája, aminek építési idejét a 13. és 14. század fordulójára teszi a művészettörténeti kutatás. A város igazi nekilendülése az 1277-es szabad királyi városi cím elnyerése után következik be, feltehetően ekkor érkeznek a zsidók is nagyobb számban. A zsinagógát 1526-ig használták. A zsidók kiűzése után keresztény ember lakóháza lett.

A zsidók első kiűzése Nagy Lajos idején (1360 körül)

Mint utaltunk rá, a 13. század végétől a zsidóság helyzetének romlására utaló jelek figyelhetők meg. Ennek sorába illeszkedik Fülöp fermói püspök, pápai legátus által tartott 1279-es budai zsinat is, amin több zsidóság elleni határozatot mondanak ki. Így például megismétlik a II. Endre által már 1233-ban megfogalmazott elvet, miszerint a zsidóknak vörös posztóból készült jelet kell ruhájukra tenni.  A jelek szerint ennek betartatása ugyanúgy elsikkadt, mint korábban. A másik határozat sem került rögtön behajtásra, de a tendencia errefelé mutatott: tilos a zsidóknak egyházi jövedelmeket bérbe adni, vagy vámokat kezelniük. Más apróbb jelek is voltak, amik azonban önmagukban nem magyarázzák Nagy Lajos intézkedését.(Pl. Sopronban hoztak egy olyan határozatot, mely megtiltja a zsidóknak, hogy szabóipart űzzenek, jobb minőségű posztóval és új ruhákkal kereskedjenek, aprójószágot, gabonát, lisztet vásároljanak a piacon oly célból, hogy nyereséggel tovább adják. Pozsonyban egy rabbit gyilkoltak meg. stb.)
Az azonban tény, hogy néhány évvel azután, hogy Lajos még számos kedvezményt adott a zsidóknak, az 1360-as években (mindenképpen 1354 után) a  IV. Béla idejéig visszanyúló zsidó szabadságjogokat eltörölte, és elrendelte az összes magyar városokból való kitelepítésüket. Ez Küküllei János, egykorú krónikás szerint azért történt, mert nem sikerült neki a zsidókat keresztény hitre téríteni. Kubinyi András ugyanakkor rámutatott arra, hogy ennél prózaibb okok állhattak a háttérben: a zsidók kezében felszaporodó ingatlanvagyon megszerzése. Komoróczy Géza szerint ekkor pusztította végig Európát a nagy pestisjárvány, és Lajos felesége is ebben halt meg. Ez idő tájt terjedt el az a szóbeszéd, hogy a zsidók megmérgezik a kutakat, és ez terjeszti a pestist. Ennek nyomán Nagy Lajos a felesége halálát kívánta megtorolni. Komoróczy elméletének ellentmond, hogy Luxemburgi Margit 1349-ben halt meg. Nem valószínű, hogy Nagy Lajosnak öt-tíz évvel később ért volna be  haragja.
A kitelepítés a források alapján békésen zajlott le, a zsidók vihették ingóságaikat is, bántódásukról sincs forrásunk. Hamarosan azonban Lajos visszavonta rendeletét, 1368-től már ismét visszaköltözhettek városainkba. Pozsonyban és Sopronban tetemes pénzért visszavásárolhatták a "Judenhofot", Budán a régebbi hagyomány szerint új területen telepedhettek le, ezt azonban Végh András régészeti eredményei cáfolják.

Kép: Emmanuel Dyan , CC BY 2.0, wikipedia
Az Új utca 22-24. alatti zsinagóga belső tere.
A imaház rituális fürdővel (mikve) és ispotállyal is rendelkezett. A rituális fürdő ugyan folyóvíz használatát írta elő, de ezt itt egy kút vízével helyettesítették.
A Zsidó utca a Piac-teret (ma Fő-tér) kötötte össze a Só piaccal (ma Orsolya tér). 1440-ben a zsidókat a házak nagy részéből kitelepítették innét, ekkor a nevét Új utcára változtatták. Ez a mai neve is.

A visszatérés után

A visszatérés után már soha nem alakult ki az a nyugodtabb helyzet, ami korábban volt, bár Nagy Lajos király ismét igyekezett stabilizálni helyzetüket.  Ekkortól, nagyjából az 1370-es évek második felétől hallunk egy új intézményről, a zsidóbíróról, aki nemcsak a zsidók védelméért volt felelős, de keresztényekkel szembeni ügyeikben  ítélkezett is. Általában a tárnokmester "környékén" bíztak meg valakit ezzel a feladattal.  Zsidóbíró helyi feladatát a város zsidóbirája látta el. (A zsidók egymás közötti ügyeik rendezésére saját zsidómestert választottak.)
Zsigmond idején adták ki a Budai jogkönyvet, amelyben a király számos külsőségben "bekeményített" (pl. piros köpeny viselete sárga folttal, zsidókalap viselete stb.), de ugyanakkor, mint adóalanyokat  valamennyire védte a zsidókat. Szellemiségére mindenképpen jellemző azonban az, hogy  a zsidókról mint "galád, nyakas, büdös, Istent eláruló népségként" beszél. Ugyancsak ez a törvény ruházta fel a földesurak némelyikét a „zsidótartás” jogával, megengedvén nekik, hogy mezővárosaikba  zsidókat letelepíthessék, és fölöttük (a korábban a királynak járó adót is beleértve) szabadon rendelkezzenek. (pl. Kőszeg, Kismarton)
A Zsigmond uralkodása utáni polgárháborús időkben elsorvadt az országos zsidóbírói tisztség. A tárnokmester  tiszte folytán ugyan továbbra is védelmébe vette a zsidókat, de mégis egyre többet hallunk a zsidókat ért atrocitásokról. Elhíresült az az eset, amikor 1440-ben Erzsébet királynő a zsidók vagyonából kárpótolta a soproni polgárokat a várfal építése miatt. A zsidókat 16 házból 4 házba zsúfolták össze. Országos felháborodást azonban nem ez keltett,  hanem az, amikor rá egy évre  Erzsébet 8000 forintért zálogba adta Habsburg Frigyesnek Sopron városát, amit csak Mátyás vált majd vissza a koronával együtt. 1446-ban Pozsonyban törtek ki zavargások, amikor  a város szegényei a zsidókat fosztogatták.

Az Új utca 11. alatti zsinagóga ablakai.
1957-ben találták meg ezt a zsinagógát a műemlékvédelmi szakemberek, és jó 10 évig szinte minden irodalmi adatot erre vonatkoztattak. Ráadásul a 1958-59-ben zajló helyreállítása során  két nagy hibát is vétettek. Egyrészt a kapuját Áron-fülkének vélték, másrészt nem ismerték fel a középkori zsinagógák jellegzetes hármas ablakrendszerét, és a kerek ablakot elfalazták. A fenti képen az 1980-as végéről azt az állapotot látjuk, amikor a kerek ablakot már visszaállították. Az újbóli felújítási munkák elhúzódtak, és csak az 1990-es években fejeződtek be. Még mind a mai napig gyakran előfordul, hogy a két zsinagógát összekeverik. Ma már világosan látszik, hogy ez  a később épült (a 14. század 2. fele)  és hamarabb is felhagyták (15. század közepe). A kutatás állása szerint egy tehetős család magánzsinagógája volt. Egyes forrásokban a bécsi Izsák építette.

Az utolsó nyugodtabb korszak Mátyás király alatt

Mátyás idején, az 1470-es években a zsidók fokozottabb védelme érdekében egy új intézmény is felállt, a zsidóprefektura.  Végig a Mendel nevű gazdag budai zsidó család tagjai viselték a tisztséget, olyan tekintéllyel, hogy szinte a zsidók "hercegének" tekintették a prefektort.  Hatására  az erős adóztatás mellett stabilizálódott a zsidóság helyzete, amit a zsidók látványos gesztusokkal viszonoztak (Pl. A zsidók bandériuma Fehérvárnál, majd Budán vonult fel a királyné köszöntésére Mátyással tartott esküvője során.) Mátyás pénzügyi reformjainak egyik kulcsfigurája Ernuszt János is kikeresztelkedett zsidó volt. Udvari szállító kereskedőből lett a pénzügyek egyik legfőbb irányítójává, sőt Janus Pannonius bukása után egyedül töltötte be a kincstartói tisztséget is. Fia,  Zsigmond is Mátyás bizalmi embere maradt, magas méltóságokkal. (Pécsi püspök, az osztrák területek kormányzója). Mátyásról tudjuk, hogy házi orvosa is zsidó volt, akárcsak fiának Corvin Jánosnak, sőt ezt a hagyományt II.Ulászló is megtartotta.

A budai nagy zsinagóga felmérési rajza.
Sziklavári Lajosné felmérése. Kép forrása: Zolnay László cikke a Budapesti Régiségek 22. számában
A zsidó imaházzal szomszédos telken, a Táncsics u.23. udvarán 1964-1965-ben Zolnay László egy kéthajós, gótikus zsinagóga jó állapotban lévő maradványait tárta fel. A zsinagóga visszatemetve ma is a föld alatt várja, hogy újjászülethessék. Egy feliratos kő szerint 1461-ben építhették. Zolnay szerint Mendel, a zsidóprefektus emeltette.

A zsidóüldözések kora

A Jagellók alatt a királyi hatalom erélyének gyengülésével, a gazdasági helyzet súlyosbodásával egyre gyakoribbak lettek az atrocitások.
Mátyás király halálának hírére Sopronban és Nagyszombatban is  város a zsidók ellen fordult. Bár Beatrix özvegy királyné és Corvin János herceg vezetésével a királyi tanács védelmébe vette őket, mégsem tudták megakadályozni megsarcolásukat. Tata mezővárosból előzték őket.
A legsúlyosabb konfliktusok 1494-ben Nagyszombatban robbantak ki.  Itt találkozunk először vérváddal a hazai történelemben. Bonfini  zsidóellenes hangnemben számolt be az  esetről. Az egész történet iszonytató képtelenségét jól mutatja, hogy egy öreg zsidótól kicsikart vallomás szerint "...náluk  mind  a  férfiak,  mind  a  nők  egyképpen  szenvednek  a  havibajtól,  és  úgy  tapasztalták,  hogy  ha  keresztény  ember vérét isszák, az gyógyszer erre a betegségre." Ismert, hogy a menstruációt a korban "tisztátalannak", viszolyogtató  dolognak tartották. A zsidókkal szembeni ellenszenv alpári színvonalú gerjesztését szolgálta tehát az is, hogy a zsidó férfiak menstruálását hirdették.  Szintén figyelmeztető jel volt az is, hogy a zsidókat megégető máglyákat Szapolyai István nádor, a király utáni második ember gyújtotta meg.
1496-ban Budán tört ki szegénylázadás, ami a zsidók kifosztásával,   a  zálogtárgyak visszaszerzésével  indult. A lázongás azonban eszkalálódott, és  az olasz kereskedők és a főpapok házának kifosztásával folytatódott. A rendet a királynak csak harmadnap sikerült helyreállítania.
Mohács előestéjén  szinte polgárháborús hangulat uralkodott már az országban, aminek fő oka a kis- és középnemesek rendi mozgalma volt. Ezt tovább bonyolította egy "nemzeti párt" és egy "Habsburg-párt" látens jelenléte. Ehhez gazdasági bajok társultak. Az 1521-ben indult egy pénzügyi reform, ami  ellentmondásos  eredményeket, de mindenképpen nagy inflációt  hozott. A pénzügyi reform atyja Szerencsés Imre alkancellár volt, aki kikeresztelkedett zsidó volt. (Keresztapja Perényi Imre nádor.) Személyével szemben főként a  köznemesek soraiban nőtt az elégedetlenség, ma már tudjuk, hogy alaptalanul. Ez odáig fajult, hogy 1525-ben Szerencsés házát és a budai zsidónegyedet is feldúlták a köznemesek, és az általuk felhergelt tömegek.
A mohácsi csatavesztés után elsőként a budai zsidóság semmisült meg. A vereség  és a Szulejmán közeledtének hírére Budáról mindenki elmenekült, csak a zsidók maradtak a városban. Őket Szulejmán a birodalma belsejébe telepítette át.
A mohácsi vereség hírére Sopronban is fellángoltak az indulatok. Itt a város már 1523-ban kérte II. Lajostól a zsidók kiűzését, most ennek érvényt is szereztek, amit végül Ferdinánd szentesített. 1526-ban űzték ki a pozsonyiakat is. Bazinban 1529-ban a helyi földesúr vérváddal és máglyával semmisítette meg a zsidóságát, néhány évvel később Nagyszombatban ismét vérvád után űzik ki zsidókat.1541-re a királyi Magyarország  egyetlen városában sem maradt zsidó, néhány mezővárosban maradt csak néhány.

Miért üldözték a zsidókat?

Láttuk már, hogy Zsigmond király Budai jogkönyvében " Istent eláruló népségként" beszéltek a zsidókról. Ez adta a keresztényeknek a zsidókkal szembeni viszonyában az egyik alaphangot. A másik alaphangot a  zsidóknak való eladósodás adta meg.
A kánonjog tiltotta a keresztényeknek, hogy pénzt kamatra kölcsönözzenek. Ezt a 10-12.sz.-ban még   igyekeztek betartani, így a pénzügyi szolgáltatásokat a zsidók és izmaeliták végezték. A 13.századtól  ezt többfajta módon is megpróbálták kikerülni. Az első ilyen " kikerülő" kiterjedt keresztény szervezet a zsidókhoz némileg hasonló sorsot mutató templomosok voltak. Később azonban sorra létrejöttek a nagy kereskedő- és bankházak  (pl .Fuggerek,   Welserek).    Nálunk azonban  nem működtek ilyenek, a Fuggerek késő középkori megjelenése sem volt problémamentes, és főként nem érintette az olyan kisebb ügyleteket, mint a városokon belüli fogyasztási hitelezés. A kereskedelmi és áruhitelezésben valamelyes részt vettek egyházi testületek, gazdagabb kereskedők,  bárók is, sőt főként az alföldi  marhakereskedelem révén meggazdagodott, de jobbágy státusz mezőváros polgárok is. De a  viszonylag kevés forgalomban lévő pénz miatt is, a hirtelen fellépő fogyasztási kiadás esetén a legegyszerűbb volt egy zsidóhoz fordulni, akik zálogtárgy ellenében vagy magas kamatra készséggel adott is hitelt.  
Zsigmond  heti 2%-os, azaz évi 104%-os kamatban határozta meg a zsidók hitelének a mértékét. Ez egyébként többszöröse volt a keresztények közti hiteleknek. Ennél durvább számolási módszerek is léteztek, pl. egy adott határnapig nem kértek kamatot, utána viszont kettő hatványai alapján haladt a visszafizetendő összeg.  Számos adat maradt fenn a késő középkorból, hogy az adós a végén már hatalmas összeggel tartozott a zsidóknak, és kénytelen volt birtokokat vagy más javait elidegeníteni. Esetleg a királynál kezdeményezhette a "levélölést", amikor a király a kamatok elengedésére kötelezte a zsidókat. Erre viszonylag ritkán került sor. Például II. Lajos még magára sem alkalmazta. Ismert, hogy feleségével, Habsburg Máriával hatalmas költekezésekbe verte magát, amit a budai zsidók hiteléből fedezett, és egy ízben   kénytelenek voltak személyes ezüstékszereikkel megváltani a zsidók hitelét.
A hitelt felelőtlenül felvevő polgárok és nemesek tehát gyakran kerültek kilátástalan helyzetbe. Ez a zsidókkal szemben nagy fokú antipátiát generált, amire rátett még számos tényező, elsősorban teljesen más kulturális közegük.  Ez az antipátia gyakran átcsapott megbélyegzésekbe. Mint láttuk, még Zsigmond törvényei is "galád, nyakas, büdös" jelzőkkel illették őket. (A "büdösről" annyit, hogy vallási előírásaik is összehasonlíthatatlanul magasabb higiéniai színvonalat követeltek meg, mint ami a keresztényeknél szokásban volt.) Ilyen körülmények közt, ha a városokban romlott a gazdasági helyzet,  az elégedetlenség levezetésére mindig mozgósítani lehetett a zsidóknál gyakran eladósodott szegényebb polgárságot.

Források:

Fő forrásom Kubinyi András tanulmánya volt, ami Soproni Szemlében jelent meg, és apróbb módosításokkal ma is vezérfonalnak használható.  A zsidóságról több átfogó történeti könyv is hozzáférhető az interneten, ezek középkori részét is áttekintettem. Kohn Sámul  „A zsidók története Magyarországon”  1884-ben jelent meg, és még ma is alapműnek számít. Venetianer Lajos 1922-ben írta meg a hazai zsidóság történetét az 1. világháborúig. Megkerülhetetlen a szintén ezekből az időkből származó Magyar Zsidó Lexikon is. Az újabb művek közül Haraszti György PhD értekezése említhető. Nagyon értékes mű Scheiber Sándor: Zsidó feliratok Magyarországon c. könyve, aminek angol kiadása érhető el az interneten.  A 2010-13-as Komoróczy Géza-féle hatalmas, három kötetes mű sajnos nem állt rendelkezésemre, de a téma szempontjából nyilvánvalóan megkerülhetetlen lenne.  Komoróczy más megnyilvánulásait azonban felhasználom, amiből legfontosabbak talán a Magyar Narancsban megjelent beszélgetése. Komoróczy művét ugyanakkor több recenzió tárgyalja. A középkorról szóló mintegy 300 oldalas „adattárat”  Visi Tamás vette alaposan górcső alá a Buksz egy 2013-as számában. Komoróczy harmadik kötete a zsidókra vonatkozó források kiadása. Ebből több részletet közöl az ELTE Asszirológiai és Hebraisztikai Tanszék szöveggyűjteménye.Szerencsés Imréről Gyöngyössy Márton tanulmányát használtam fel a Századok 2017/3. számából.   Budai-várhegyen a Fehérvári-kapu környékét Végh András kutatta.   Az itteni első zsinagóga és a mikve alaprajzának rekonstrukcióját Takács Ágoston végezte el. A budai zsinagógákról Zolnay László közölte ásatási eredményeit Budapesti Régiségek 22. számában. Pozsonyról főként a www.jewishbratislava.sk honlapot használtam. A soproni zsinagógákról felhasznált művek: Sallay Marianne – Sedlmayr János: A soproni középkori zsinagóga és Sedlmayr János: A soproni középkori magánzsinagóga újbóli helyreállítása. A középkori magyar városok világának még mindig nagyon jó összefoglalását adja Granasztói György könyve, aminek viszont érdekessége, hogy nem is szerepel benne a zsidóság  még megemlítés szintjén sem.