 |
| A spanyolnátha egykori áldozataiból nyert mintából kitenyésztett kórokozó elektronmikroszkópos képe (kép: wikipedia) |
A Monarchia korának embere még együtt élt a járványokkal. Néhány évenként, változó intenzitással támadt a kanyaró, a vörheny, mumpsz, a rubeola, ritkábban az influenza és a himlő. Azzal is szembesülni kellett, hogy betegség elvisz időnként egy-egy tanulót, kollégát. A legnyomasztóbb azonban az 1918-20 közt több hullámban tomboló "spanyolnáthának" nevezett influenzavariáns volt, amelyik tömeges halálesetet okozott, és Szekszárdon is jóval több áldozatot követelt, mint a világháború.
A gimnázium értesítőjében egészen az 1930-as évekig, a statisztikákban külön számon tartották a járványos betegségeket. Az iskolaorvos a mainál fontosabb szereppel bírt, jelenléte meghatározóbb volt. Egyrészt tanította az egészségtan tantárgyat, másrészt sokrétű orvosi ellátást nyújtott. Általában a kórház egy orvosa látta el ezt a feladatot mellékállásban. Külön vizsgálószobája is volt a gimnázium földszintjén. "Dr. Komáromy Gyula községi orvos a szükségessé vált himlőoltásokat idejében eszközölte. Azonkívül úgy ő mint dr. Drágíts Imre járási orvos megvizsgálták a tanulók szemeit. Dr Fonyó Ignácz iskolaorvos szintén több ízben vizsgálta meg az intézet helyiségeit s az ifjúságot, de az igazgató és osztályfőnökök is sűrűen látták el az ifjúságot az egészség ápolására és főleg a tisztaságra irányuló tanácsokkal és utasításokkal. "-írja Wigand 1897-től 1901-ig a gimnázium értesítőjében, és ez a szöveg az évek alatt csak annyit változott, hogy Dr. Fonyó Ignácz helyett Dr. Barla Sándor, majd Dr. Sztanó Sándor lett az iskolaorvos. Sztanó jelentéseit 1901-től 1917-ig az iskola értesítője is közölte, sőt 1905-ben az Egészség és alkohol című írásával indult az értesítő. Ő egészen 1937-ig töltötte be nagy lelkiismeretességgel az iskolaorvosi feladatokat úgy, hogy 1904-től 1937-es nyugdíjba vonulásáig a kórház osztályvezető főorvosa is volt.
1905 végén volt az első komolyabb járvány a gimnáziumban, amikor is júniusban az I. és III. osztályban felütötte fejét a kanyaró. Dr. Sztanó Sándor jelentése nyomán hatóságok elrendelték a tanév azonnali lezárását, és az érintett termek fertőtlenítését. Mivel ez közvetlenül a tanév vége előtt történt, ezért ez iskola életére csak kisebb befolyással bírt.
1906-os tanévkezdett is vészhelyzetszerűen indult. Ekkor a vörheny (skarlát) ütötte fel a fejét az alsóbb osztályokban négy tanulónál. Az érintett két osztályt azonnal bezárták, családjukat vesztegzár alá helyezték, elrendelték az osztálytermük fertőtlenítését és újrameszelését, és az egész gimnáziumban kéngőzős fertőtlenítést végeztek. Egy kollégát és öt másik tanulót a családjukban előforduló vörheny miatt ítéltek 5-7 hetes vesztegzárra. A meghozott intézkedések hatására a betegség nem eszkalálódott, a gimnáziumot nem kellett bezárni.
1908 decemberében a "járványos fültömirigylob" (mumps) kezdet el terjedni, 15 tanulót és családját kellett vesztegzár alá helyezni. Szerencsére a karácsonyi szünet, és az alatta elvégzett fertőtlenítések megakasztották a járvány további terjedését. Dr. Sztanó lelkiismeretességére, és a kor egészségügyi és takarítási viszonyainak jellemzésére álljon itt egy idézet a jelentéséből: "A folyosókra elhelyezett hygienicus köpőcsészék (a gimnázium leltárában több tucat szerepelt) tartalmának naponként kiürítése s vízzel újra feltöltése, a lépcsőkön, folyosókon s mellékhelyiségekben a port s kórcsirákat felkavaró száraz seprés szigorú eltiltása mellett, az általunk már évek sora óta alkalmazott nedves fűrészporral való, naponként a tanítás után gyakorolt takarítás, a torna- és iskolatermek olajjal impregnált puhafa padozatának a nedves feltörlést lehetővé tevő, minden seprésnemnél egészségesebb takarítás módja igazgatói s iskolaorvosi felügyelet alatt állott. " (Jelen sorok írója is emlékszik még egykori falusi iskolájából az olajos padlóra, szerencsére a köpőcsészék "divatja" addigra már elmúlt.)
1910 szeptemberében ismét vörhenyjárvány volt a városban, ezért az iskolákban, így a gimnáziumban is csak októberben indult el a tanítás. A járvány egész évben damoklészi kardként lebegett a gimnázium felett, és az év végén le is csapott: miniszteri engedéllyel ismét előrébb hozták az év végi vizsgák idejét, év közben is több tanuló és tanár került vesztegzár alá.
1911/12-es tanévben csak egy-két gyorsan izolált esettel jelentkezett a vörheny, a kanyaró és a "vörhecs" (rubeola).
1913/14-es tanév elé is aggodalommal nézett Dr. Sztanó, mivel már július-augusztusban terjedni kezdett a vörheny. A helyi kórház fertőző-elkülönítő részleget hozott létre, ahol 22 szegénysorsú, otthon megfelelően nem kezelhető gyereket izoláltak. Ez eredményesnek bizonyult, a tanév normálisan lezajlott.
A háborúval a helyzet sokat romlott. A stanislaui hadikórház elfoglalta a második emeletet, ami önmagában növelte a fertőzésveszélyt. A tornaterem hadiraktár lett. Az épületben állandósult a zsúfoltság, és mivel a polgári fiúiskolát is be kellett fogadni, ezért délelőtt-délután is tanítottak. Takarítani nem lehetett normálisan, a személyzet is megritkult a besorozások miatt. Dr. Sztanó ezen romló állapotoknak tudta be, hogy az 1914/15-ös tanévben két tanuló is elhunyt, betegségüknek csak a tüneti leírásáig jutottak el az orvosok. A kanyarót még vesztegzárral sikerült megfogni, de a vörheny miatt már május 15-én végett kellett vetni az iskolaévnek.
Az 1915/16-os tanév februárjában a városban himlőjárvány ütötte fel a fejét, ezért az egész tanulóifjúságot gyorsan végigoltották még egyszer. Ezzel sikerült is elkerülni azt, hogy gimnázium tanulói megfertőződjenek. A szokásos fertőzőbetegségek közül csak egy-két különálló eset jelentkezett.
1917/18-as tanévre már nyomasztó súllyal nehezedett a háború. Az épületet a polgári leányiskolával is meg kellett osztani, a tornaterem még mindig hadiraktár volt, sok tanár hiányzott katonai szolgálat miatt. A fokozódó szénhiány miatt az épületet nem lehetett kifűteni, ezért télen hosszú szénszünet rendeltek el. Tavasszal pedig a VII-VIII. osztály tanrendje átalakult, azt megtöltötték a katonai ismeretek. Márciustól júniusig négy részletben zajlott az érettségi is. A sok kényszerszünet pozitív hozadéka volt, hogy nem alakult ki járvány, de fronton elesettek mellett ismét volt halálos betegség is az iskolában. Az iskolai értesítő a vaskos kötetek után már csak vékony kis füzetecskeként jelent meg.
1918 őszétől nem állnak rendelkezésre iskolai értesítők, pedig ekkortól tombol a spanyolnátha járvány. Így ennek leírásánál a helyi sajtót kell segítségül hívni. Ezt a munkát már elvégezte Mácsainé Iván Éva, ezért az ő nagyszerű munkájából fogok idézni, kiemelve a szekszárdi iskolákra vonatkozó részt. Ehhez egy előzetes megjegyzést fűzök: A Monarchia végnapjaiban a járvány elbagatellizálása volt a cél. Ez a hadban álló országok mindegyikében így volt.
" A Tolnamegyei Közlöny 1918. szeptember 15-én adott hírt először a spanyolnáthával kapcsolatban. Egy héttel később pedig már arról tudósítottak, hogy a spanyolnátha Szekszárdon „teljes erővel fellépett”. A közleményt Dr. Nesztor Emil a város tiszti főorvosa írta. Beszámolt róla, hogy a betegség általában egy hét alatt gyógyul, de előfordulhat szövődményeként tüdőgyulladás... [Ezek a hírek soha nem a főoldalon, hanem apróbb hírek közt jelentek meg. ] Ekkor még nem zárták be az iskolákat, habár a polgári fiúiskola és a főgimnázium egyes osztályaiban 20–25 beteg is volt.
A Tolnamegyei Közlöny szeptember 29-i számának... hasábjain ismét közleményt adott ki a szekszárdi tiszti főorvos, Dr. Nesztor Emil. E szerint a betegség már „közel két hónap óta grasszál városunkban” és a hatóságok megtették a kellő intézkedéseket, például bezárták az iskolákat. A főorvos azonban még mindig enyhe lefolyású járványról írt.. Valójában a járvány nem csupán Szekszárdon, de a vármegye egész területén gyorsan terjedt. .... Hatósági rendszabályokat vezettek be... A rendőrkapitány elrendelte a mozi, a kaszinók és társaskörök, a vendéglők, kocsmák és kávéházak zárva tartását. A vendéglőkben csak étkezés céljából lehetett tartózkodni. Tilos volt társas összejöveteleket, mulatságokat és felolvasásokat tartani...Indítványozták, hogy a temetéseken csak a közvetlen hozzátartozók vegyenek részt és a betegek lakásaira, házaira vörös figyelmeztető cédulát helyeztek, látogatásukat megtiltották.... Elsősorban a 14–35 év közötti korosztályban szedte áldozatait, ami talán azzal is magyarázható, hogy ez a korosztály volt az, aki még nem esett át korábban influenzán, hiszen az utolsó nagy járvány 1889-1890-ben volt.
1918 októberének végére, az országos viszonylathoz hasonlóan, Szekszárdon is csökkent a megbetegedések száma és a halálozási arány is kisebb volt, mint korábban. Ez a tendencia tovább javult november folyamán a hideg idő beálltával. November végén a szekszárdi állami főgimnáziumban, a polgári fiú- és lányiskolában, a magán elemi református és izraelita népiskolákban újra megkezdődött a tanítás, csupán a római katolikus iskolákban szüneteltek az előadások, mivel nem tudták biztosítani a fűtést.
A spanyolnátha 1920-ban tért vissza Tolna megyébe...A szekszárdi iskolákat február közepén újra bezárták. Tolna vármegye alispánja elrendelte, hogy Szekszárd városának „minden fokú iskolája a járványszerűen fellépett spanyolnátha miatt” 14 napra zárja be kapuit... [Az iskolák végül március 11-én nyitottak ki, áprilisra normalizálódott az élet. A következő tanévtől a tanítás már rendben folyt.]
A gimnázium legendás földrajz-természetrajz tanára, Dr. Bartal Kornél is spanyolnáthában hunyt el. A következő bejegyzésem róla fog szólni.
