Garay 125: Az összeomlás évei a gimnáziumban

„A magas kormány nagy bölcs előrelátással úgy intézkedett, hogy a vértől pirosló gigászi front mögött a nemzeti élet minden terén, úgy a honi föld, mint a nemzeti kultúra mezein a lehetőséghez képest zavartalanul tovább folyjon a munka.”

A fenti sorokkal kezdte Wigand János az iskola 1914-15 évi értesítőjét, és az iskolai év értékelése után Gerhart Hauptmann Nobel-díjas német költő a Német lovasok dala című háborús propagandaversének fordítását is mellékelte. Ekkorra még maradt valami  a „népszerű háború” hazafias lendületéből. A „népszerű háború” kifejezést Boda Vilmos főszerkesztő használta lapjának, a Tolnamegyei Közlöny azon számának vezércikkében, amely közvetlenül a Szerbiának történő hadüzenet után jelent meg. A lelkesítő vezércikk után a lap beszámolt arról a nagygyűlésről is, amelyen Szekszárd népe ünnepelte a hadba lépést, és együtt énekelte Garay Lajos bandájával a Kossuth-nóta aktualizált verzióját: „Ferencz József azt üzente,/Elfogyott a regimentje…”.  Nagyon valószínű, hogy ekkor még senki nem  gondolta, hogy öt év múlva a román csapatok szállják meg a fővárost, és antant csapatok csak a Dunántúl egy kis részét hagyják érintetlenül, majd Bátaszéknél lesz évekig egy új, részint a Monarchia testéből létrejött délszláv állam határa.  

Emléktábla a gimnázium főbejáratánál.

Az előjelek azonban vészjóslóak voltak. Az 1914. évi szeptemberi évkezdetkor már hiányzott öt besorozott kartárs, év közben a számuk tovább nőtt. Novemberben hadi raktárként lefoglalták a tornacsarnokot, majd decemberben az épület nagy részében hadikórházat alakítottak ki. Az oktatás néhány teremre korlátozódott, szertárakból, tárgyalókból alakítottak ki szükségtermeket. A hadikórház ugyan 1915 májusában kiköltözött, de helyére a polgári iskola került, a gimnáziumi  oktatás feltételei továbbra sem javultak.  A diákság is kivette részét a háborúból. Már az első évben tizenegyen mentek ki a frontra, mint besorozott népfölkelők. Közülük Benedek János elsőként lett a gimnázium  halottja. Október 10-én vonult be a VIII.  osztályból a 69. gyalogezredhez.  Elvégezte a tisztképzőt, tizedes lett, aztán önként jelentkezett március közepén a Galíciába tartó menet­századba.  Április 9.-i  keltezéssel  az apa már a következő levelet vette át Kölesden.: 

 „Mint fia századparancsnoka mély sajnálattal értesítem, hogy folyó hó 5-én délután két shrapnel golyótól megsebesült ép abban a pillanatban, midőn parancsom akarta kötelességtudóan teljesíteni. Az egyik golyó bal alsó lábszárán, a másik a szíve magasságában a melle közepén ment át. Rögtön levitettem a legközelebbi faluba, de szegény útközben hősi halált halt. Csak rövid ideig ismertem, de tisztelni, becsülni tudtam kőtelességtudásáért . Neubauer Károly főhadnagy." 

A mai szlovák-lengyel határon lévő Alsóalmádiban temették el.  Az apa kétségbeesve indult el  a messzi Zemplén északi végébe, hogy hazai földbe temethesse a fiát, de a hadi helyzet miatt a környékre sem jutott el. Végül Wigand gyászistentisztelet tartatott érte. Gyászbeszédét ezzel zárta: "Benedek János gazdagon szaporította iskolája erkölcsi tőkéjét azzal a dús és soha nem halványuló aranyzománccal, amellyel nevét hősi önfeláldozásával bevonta."

A következő évek a „redukcióról” szóltak. Wigand szavaiból is eltűnt a hazafias pátosz, kimért és tényszerű lett. Egyre több kartárs és diák vonult be, egyre rövidült a tanév, a tananyag. Tantárgyakat töröltek el. Az 1915/16-os tanév végén már csak 3 tanuló tett érettségi vizsgát, a többi 17 bevonult katonának.  Egyre hosszabbak lettek a nekrológok is az értesítők elején, nem jutott már annyi figyelem egy-egy áldozatra, mint Benedek János idején.  Az iskola anyagi helyzete is katasztrofálissá vált, az épület fűtésére sem tellett már. Télen szénszüneteket tartottak. Az elszegényedő városban egyre nőtt Pataki Jákó, latin-görög tanárnak a megbecsültsége, aki mint a város jóléti bizottságának jegyzője és a gimnázium szociális alapjainak kezelője igyekezett segíteni a város polgárain, diákjain.   A gimnázium tanárai közül dr. Bartal Kornél cipészjavító, majd könyvkötő műhely szervezésével, dr. Zipser Jakab vasgyűjtéssel, Lakos János Pál rajztanár pedig festményeinek áruba bocsátásával igyekezett segíteni a gimnáziumon. Ez persze csak néhány példa abból az ezerféle tevékenységből, amit az iskola tanárai és diákjai az iskoláért és a hadi sérültek és hadi árvák érdekében végeztek.  A bajokat azonban csak tetézte az 1918. szeptemberében a városba is megérkező spanyolnátha járvány, amely a népszerű tanárt, dr. Bartal Kornélt is elragadta. 

Ahogy egyre romlott a gimnázium és az ország helyzete, úgy fordult Wigand János személyes élete is egyre tragikusabbra. 1918 novemberében lemondott az igazgatóságról, mert a kor dohányos férfijainak jellemző betegsége, a gégerák őt is megtámadta. Az igazgatói feladatok ellátására Pataki Jákó kapott ideiglenes megbízást. Wigand 1919. májusában hunyt el, mély részvéttel temették, és az Igazság, a Tanácsköztársaság idején megjelenő újság is tisztességesen méltatta nekrológjában, a helyi kommunista vezetők is részt vettek temetésén.

1919. márciusában a tanácskormány került hatalomra. A proletárdiktatúra radikális intézkedései a oktatás területére is kihatottak.  Az országban minden iskolaigazgatót törvényileg leváltottak, de érdekes módon a nemrég megbízást kapott Pataki Jákóval kivételt tettek. A későbbi értesítők méltatják is az ideiglenes igazgatót, nagy szerepet tulajdonítottak neki abban, hogy a gimnázium viszonylag simán átvészelte ezt az időszakot. A tantestületben természetesen nem volt kommunista, ezért  Keresztes Pált idehelyezték egyfajta „ideológiai vezérnek.” Ő mondta a városban május 1.-ei ünnepi beszédet is.  A tanácskormány ifjúmunkás és diákszervezeteket hozott létre, amelynek helyi központja a gimnáziumban lett. A gimnáziumban a Szocialista Középiskolai Diákok Országos Szövetségének tagszervezete működött Ötvös István vezetésével. A munkásfiatalok felé való nyitás jegyében az Ifjúmunkások Országos Szövetségének helyi csoportját is létrehozták. Ezt szintén a gimnazista  Spitzer Andor vezette. Ezek a diákszervezetek széleskörű jogokat kaptak, részt vehettek a tantestületi értekezleteken, beleszólhattak a diákok értékelésébe is. A cserkészmozgalmat államosították, a gimnázium új csapatának  a vezetője dr. Zipser Jakab lett. Az új cserkészet a május 1-ei ünnepségen debütált, díszsorfalat álltak, szerveztek, irányítottak. Ideológiai alapon megreformálták az oktatást, visszaszorították a hittan és latin tantárgyat,  megszüntették az osztályzást, csak "megfelelt", "nem felelet meg" lett a minősítés. Eltörölték  a magaviselet értékelését, és az egész érettségi rendszert. A következő évtől a lányoknak is lehetővé tették (volna) a teljes jogú gimnáziumba járást.   Év végén az irodalom, és történelem tankönyveket beszedették azzal, hogy szeptembertől újak jönnek. A tanárokat a nyári szünetben ideológiai átképzésre kötelezték. A fővárosból lejött előadók a gimnáziumban tartották a város pedagógusainak a szemináriumokat. Nyilván ez az intézkedés még az általános alkoholtilalomnál is népszerűtlenebb lehetett a tantestület tagjainak körében. Mindenesetre az átképző tanfolyamokon  érdekes dolgok történhettek, mert egy későbbi értesítő feljegyzése szerint ezek  "az intézeti bútorzatnak és szertáraknak jelentős károsodásával végződnek." Komoly bántódása azonban a tantestület tagjai közül  senkinek nem esett. 

A tanácskormány augusztusi bukása után tiszti különítményesek jelentek meg a városban, akik statáriális módon kivégezték a város fogvatartott kommunista vezetőinek egy részét. A kivégzések első hulláma az  akasztások voltak. Ezek  a vásártéren, a gimnázium melletti eperfákon történtek. A különítményesek törvénytelen eljárása ellen Dr.  Fent Ferenc apátplébános és Lakos János Pál gimnáziumi rajztanár  emelt szót. Fellépésének büntetéséül Lakost megalázták, arra kényszerítették,  hogy önmagát gyalázó táblával a nyakában vonuljon végig Szekszárd utcáin. Tartós lelki sérülést szenvedett, a következő év szeptemberében a gimnázium rajzteremben felakasztotta magát.

Az 1919/20-as tanév is rendkívül nehéz volt. Dr. Resch  Aurél személyében új igazgatót neveztek ki.  A tantestület csonka volt. Dr. Scharbert Vilmos örökre eltűnt a fronton. Keresztes Pált eltiltották a tanári működéstől, el is hagyta a várost.  A diákszervezetek vezetőit kirúgták a gimnáziumból. Dr. Zipser Jakabot pedig azzal büntették, hogy áthelyezték Szentgotthárdra. Ő ezt nem fogadta el, inkább visszavonult. (Három év múlva kegyelmet kapott. A kereskedelmi iskolában ismét taníthatott, de a gimnáziumba már soha nem térhetett vissza.) A tanév során alig volt tanítás. A tornaterem még raktár volt, nem tartottak testnevelést.  December 18-től március 11-ig "szénszünetet" kellett tartani, nem volt pénz az iskola fűtésére. A tanév végén  jött Trianon sokkja. 

„A tanév lefolyása már emlékeztetett a háború előtti időkre,” - írta az új igazgató értesítőjében az 1920/21-es tanév értékelésekor. Ezt a tanévet már csak Lakos János Pál öngyilkossága sokkolta. Gondok azonban még bőven vannak. Az épületben  lakik két menekült tanár és a volt igazgató családja is. A régi tantestületből csak hat tanár maradt, és tíz új tanár jött. Egy új korszak kezdődött a gimnázium és ország történetében is.

Villány (Willand) és környéke

Ha Villány akkor bor, ha bor akkor pince. Faék egyszerűségű gondolatmenettel elértünk fő témánkhoz.

 

A Villánykövesdi (Gowisch vagy Kornwies) pincesor.

Távolról.

Közelről. 

Villány,  szerb templom. A villányi templom 1773-ban épült, amikor még jelentős számú rác lakossága volt Villánynak. 1910-ben is még kb. 10%-nyi, kb. 200 rác élt itt a svábok mellett, de szerb megszállás után nagy részük az új délszláv államba ment át- '940-ben már csak 14 rác élt is, ma is csak maroknyian vannak.  A szőlőművelést is a rácoktól vették át a villányi németek. A nagy filoxéra járvány előtt azonban már kezdett visszaszorulni, mert a németek által kitenyésztett bonyhádi tarka marhának a bornál nagyobb  keletje volt, így a szőlőket inkább kivágták, és marhákat legeltettek a domboldalak egy részén. A villányi bortermelés a filoxéra járvány utáni időkben, már a 20.század elején az új fajták révén kezdett el ismét felfutni. Ekkor váltotta a fel a rác eredetű kadarkát az oportó, a környék németjeinek kedvenc szőlőfajtája. 

A villányi Szüz Mária Szent Neve templomot 1753-ban kezdték építeni, de mai formájában ennel kicsit későbbi. 

Távolban a ma már Villányhoz csapott Virágos (németül Blumenau vagy Wiraagisch) falu temploma és pincehegye látszik. 

Palkonya ( Palkan) a negyedik egykori német szőlőtermelő falu. 

A virágosi templo keresztjének lábazatán egy ritka Szent Bálint ábrázolás. 

A kereszt sem nádasdi stílusú. 

Virágos pincesora.

A templom másik oldalán Szent Rókus szobra. 

Régi ház Virágosban

A virágosi templom. 

Kapu részlete.

Szépen felújított ház. Az itteni falvak, ha csökken is lakosságuk az utóbbi időben, nem estek át olyan katasztrofális népességfogyáson, mint a kitelepített német falvak többsége. 

A borjádi Szent Ambrus malom. A Karasicán errefelé rengeteg malom volt. Ez valószínűleg a 19. század elején csak Vörös-malomnak emlegetett épülettel azonos. 

Palkonya, előtérben a pincesora. 

Részlet a pincesorról.