2020. június 20., szombat

A turdossini fatemplom

Turdossin (1899-ig  Turdos, szlovákul Tvrdošín, lengyelül Twardoszyn) a középkorban Árva vármegye területén feküdt, ma Zsolnai kerületben, közel a lengyel határhoz. Középkori jelentőségét is ez adta, hiszen fontos kereskedőút vezetett errefelé, ami a Kassa-Eperjes- Bártfa útvonalnak volt némileg konkurenciája Lengyelország felé. Turdossinon közlekedési vámot szedtek a kereskedőktől, ez alapozta meg a település rangját a középkorban.
Turdossinnak a  kőből épült fő temploma ma is a belváros szívében áll, közel az Árva folyóhoz,   nagyrészt a középkori alapokon. Ez a  Mindenszenteknek volt szentelve.  Ez egy nagy méretű, kb. 36 méter hosszúságú templom. Tőle mintegy 400m -re fekszik a képen látható fatemplom,
A fatemplom a különböző ismertetők szerint a 15. században épült. Gótikus mivoltára utalhat az is, hogy a kapujának kiképzése némileg csúcsíves jellegű. Néhány magyar turisztikai honalap szerint 1390-ben készült. Komolyabb szlovák honalapokon ezt az évszámot nem említik. Szlovák nyelvű munkákat találtam arról is, hogy a fedélszék ácsszerkezete is 15. századra utal, ha jól értelmeztem a Google fordító sajátos nyelvezetét. Ez persze még mindig nem egyértelmű bizonyíték, hiszen a gótikus faácsolási elvek a 18. századig kitartottak egyes vidékeken. Hogy dendrokronológiai, ne adj Isten radiokarbon vizsgálatot végeztek volna a templomon, arra nem találtam adatot.

Források először 1563-ban említik. Ekkor tűzvészben leégett a nagytemplom, aminek oltárát ide menekítik át.  Ezután arról hallunk, hogy a templom titulusát megváltoztatják, és újraszentelik, immár ez lesz a Mindenszentek temploma, a korábbi Hétfájdalmú Szent Szűz helyett.
Valószínűleg ekkor készül el kifestésének első rétege, a reneszánsz ornamentika. Talán ekkor kerül sor a külső tornác építésére is.  A Szent György képet temperával festik fatáblára, 1653-ban. A barokk oltárár a muenlekem.hu szerint 17. század végi.

A szentélyben 1654-ben készül el az apostolok és az evangélisták képsorozata.

A templom hét másik szlovákiai fatemplommal együtt a világörökség része lett 2008-ban.

Szószéke is 1653-54-es átalakítás idejéből való,
A Szépművészeti Múzeum ebből a templomból vásárolta meg a 20.század elején a képen látható Krisztus siratását, amit én még a budavári Nemzeti Galériában láttam.   Török Gyöngyi szerint 1450-60 körül készült. A sokalakos, magas színvonalú kép rokonalkotásait a közeli Lengyelországban találta meg. Véleménye szerint egy szárnyasoltár középső táblája volt. Különböző ismertetések egyöntetűen azt írják, hogy a két szélső oltárszárny, a Szent Péter és Keresztelő Szent János táblája a helyszínen maradt. Én ezt 2003-ban nem láttam, a nemrégiben készült Google Mapsen megtekinthető teljes belső körpanorámákon sincs nyoma.  ( A kép forrása.)
17.századi sírkő a templom tornáca alatt.

Ma a templom körül 19-20.századi temető van.

Turdossinben soha nem lakhattak jelentős számban magyarok. Az 1880-as népszámlásási adatok szerint a városka lakosainak 80% szlovák, 18%-a német, és csak 2%-a (32 fő) magyar. Így még nagyobb meglepetés volt egy 48-as honvédemlék felfedezése a temetőben.

2020. június 14., vasárnap

A CERN-től a Szent Koronáig, avagy a történelemtudomány, a fizika és a dataizmus

Kalocsa: Érseki könyvtár



„Mivel a történt dolgok emlékezete a feledékenység hamujába szokott temetkezni, az emberi nem azt a szép szokást vette fel, hogy ami a múló időben végbemegy, azt az írás tanúságával rögzíti."
(Részlet a szekszárdi konvent egy 1299-es okleveléből. Idézi Szakály Ferenc: A szekszárdi konvent hiteleshelyi és oklevéladó működése 1526-ig, TTMT 1. 1968)


A CERN-ben egyetlen protonütközés során a másodperc törtrésze alatt annyi adat keletkezik, ami egymilliárd könyvben férne el. (Évente persze megszámlálhatatlanul sok ilyen ütközést hajtanak végre.)  A fizikusok számára tehát már régóta ismert a dataizmus, az adatok kezelésének tudománya, ami az elmélet és a kísérlet mellett a tudomány harmadik tartópillére lett. A CERN-ben túl sok az adat. Az egymilliárd könyvnyi adatból jó, ha egy-két könyvnyi adatmennyiségre van csak szükségük. A világ egészét behálózó számítógépes fürt (grid) ás a mesterséges inteligencia segíti a milliárdból annak az igazán fontos egy-kettőnek a kiszűrését.

Míg a fizikában a túl sok adat a probléma, addig a történelemtudomány a végletekkel küzd. Tekintsük az alábbi ábrát:
Forrás: Fenyvesi László:  Tolna megye középkori történetéhez kapcsolódó oklevelek regesztái 1009-1541 - Tolna Megyei Levéltári Füzetek 8. Tanulmányok (Szekszárd, 2000)

A grafikonon a Fenyvesi László által Tolna megyei vonatkozásúnak vélt oklevelek számát ábrázoltam negyedévszázadonként, 1000-1525 közt. Könyvének mintegy ezer adata is nagyrészt  alátámasztja azt, ami a történelemtudományban régről ismert: 1200 előttről alig vannak írott forrásaink A 12. századig egy-egy oklevél megírása nem a hétköznapok része volt, hanem egy ünnepi rítus. Az ügyeket szóban intézték. Aztán Nyugat-Európában a római jog talaján, a latin nyelv vivőfrekvenciáján, hamarosan megváltoztak a dolgok, és elterjedt az írásbeliség. Az ortodox országokban viszont nem, ott az írás nem tudott hétköznapivá válni. Megmaradt ünnepi cselekvésként, így az ott készült és fennmaradt középkori írásművek száma töredéke a Nyugatinak. Nálunk úgy  kb. 1180-90 körül kezdi meg működését III. Béla udvarában a királyi kancellária, az első hiteleshelyekről is ekkortól vannak csekélyke adatok. Ezek inkább a 13. században indulnak be.
1200 előttről  csak kb. 150 oklevelet ismerünk, ezek túlnyomórésze is későbbi átírás, hamisítvány. Azt nagyon nehéz megbecsülni, hogy ez hány  százaléka lehet az eredetileg keletkezett kéziratoknak. Mind a 150-et sokan, sokszor végigolvasták már. Több információ már nem valószínű, hogy kinyerhető belőlük, csak az értelmezések burjánozhatnak. Az Árpád-korban sok esetben gyenge lábakon álló, félmondatos töredékekből építünk fel tényként kezelt dolgokat.  Például Skóciai Szent Margitot (1047-1093) egy 1235-ösnek írt, valójában a 15. század elején keletkezett Máza környéki határperes oklevél "terra Britanorum" szókapcsolata révén tisztelik Mecseknádasd szülötteként, sok-sok bizonytalan áttételen keresztül. Ha ezekhez  a sok-sok bizonytalan áttételekhez matematikai alapon valószínűségeket rendelnénk, akkor összesítve rendkívül kis valószínűséggel kapnánk meg eredményül a Szent Margit mecseknádasdi születését. A  bizonyosság és a feltételezhetőség közt nincsenek meg az árnyalatok, azok minőségi különbségét nem kívánja a történelemtudomány kvantitatíven leírni.
Néha még ezek a bizonytalan mondattöredékek is hiányoznak. Így például i
gen nagy valószínűséggel soha nem fogjuk már  megtudni, hogy ki és mikor, és mi célból erősítette össze azt a bizánci eredetű koronát azzal a latin abronccsal, amelynek végeredményét Szent Koronaként tiszteljük ma. Először 1256-ban említik ezen a néven, tehát már az írásbeliség terjedésének idején. Igen későn, 1554 és 1559 között készül róla az első hitelesnek tekinthető rajz.  Ez a bizonyosság, a többi csak valószínűség. 


A Szent Korona első hiteles ábrázolása az autodidakta történetíró, genealógus és heraldikus, Clemens Jäger által a Fugger család számára írott Habsburg-dinasztiatörténetben. A bécsi udvarban ekkor őrzött eredeti koronáról készült rajz nyomán. Ez nagyjából úgy ábrázolja Szent Koronát, ahogy ismerjük, de a tetején még egyenesen állt a kereszt.
Kép forrása: Wikipedia

Mire III. András elhunyt, kb. 10 ezer oklevél lett. Innen kezdve a növekedés exponenciálisnak bizonyult  Zsigmond uralkodásáig, majd ezt követően is növekeett.  Így 1526-ig összejött 200 ezer (C.Tóth Norbert) esetleg 300 ezer (Engel Pál) annak ellenére, hogy nyilvánvalóan tetemes mértékű volt pusztulás is. (Boszniában fennmaradt 7-8, Szerbiában pár száz, Franciaországban néhány millió.)
300 ezer oklevél  már tetemes mennyiség. Nagyjából tízszer annyi, mint az Olof Palme-gyilkosság ügyiratszáma. Folyóméterben óriási, digitálisan már nem annyira. Az Olof Palme-gyilkosság ügyét úgy sikerült megoldani, hogy az összes ügyiratot digitalizálták. Digitálisan lehetett már hatásosan keresni, szűrőprogramokat és mesterséges intelligenciát  futtatni az adathalmazon.
Ma történészeink fáradságos munkával archontológiákat, prozopográfiákat, biográfiákat és egyéb adattárakat hoznak létre, amit aztán könyv alakban megjelentetnek, valószínűleg igen kevés példányszámban, talán még anyagi ráfizetéssel is. Most még néhány "nagy koponya" átlát még egy-két szűk részterületet. Nem lenne érdemesebb ezeket az adattárakat eleve elektronikusan pl. Excel táblázatok formájában elkészíteni, majd feltenni a netre?
Ez egy laikus, de szerintem logikus kérdés. És nem lenne itt az ideje annak, hogy a történészek is abbahagyják a főként ideológiai alapú hipotézisgyártást az adatszegény időszakokról, és amiről nem lehet beszélni, arról hallgatnának! 


A kis eszmefuttatáshoz - a már említett történészeken kívül -  felhasználtam még Zsoldos Attila, Pálffy Géza történészek, és Papp László régész írásait.