Garay 125: Ács Lipót a pedagógus, iparművész, etnográfus

A decsi református templom tornya.
Ács Lipót ma szakmai körökben a Sárköz néprajzának fejfedezőjeként ismert.
 Valójában nagyon sokrétű volt munkássága.

Ács (Auerbach) Lipót az egyetlen olyan szekszárdi gimnáziumi tanár, aki önálló wikipedia szócikk lett a Wigand-korszak híres tanáraiból.  Ebben a bejegyzésben kísérletet teszek arra, hogy a jobbára még feltáratlan pedagógusi, és az ezzel szorosan összefüggő ismeretterjesztői életművét is érintsem.

Szekszárd előtt

Ács Lipót, Auerbach Lipót néven 1868. augusztus 6-án született Vizsolyban Auerbach Károly és Stern Katalin gyermekeként, egy nyolcgyermekes családban, a legidősebb fiúként. Apja  mint szatócsbolt tulajdonosa szerepel a "Magyarország iparosainak és kereskedőinek czím- és lakjegyzéke 1892" című kötetben. A család nem lehetett tehetős, mert az 1879-1882 közti években az Iglói Evangélikus Főgimnáziumban  a tandíj elengedésében részesült, harmadikosként már segélyt is kapott az iskola értesítői szerit.  1883-ban tanulmányait a források szerint Kassán folytatta, de sem a főgimnázium,  sem a főreáliskola értesítőjében, sem egyéb kereskedelmi vagy más jellegű középiskolában nyomára nem akadtam.

1888-ban az abaúji Csány (később Hernádcsány, ma Čaňa) elemi iskolájában egy rövid kitérő erejéig  néptanító volt, majd felsőfokú tanulmányokat kezdett meg a Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezdében, ahol olyan hírességek tanították, mint például Székely Bertalan. Lotz Károly mesteriskolájában is tanult.  1894-ben  "középiskolai és középfokú ipar-iskolai" tanári képesítést nyert. Képzőművészeti iskoláival  részint párhuzamosan, 1893-96 közt a Magyar Királyi Gyakorló Gimnáziumban tanított. Közben eljutott rövidebb tanulmányutakra Bécsbe, Velencébe, Firenzébe. megjelentek első iparművészeti jellegű tervei is.  Még Pesten ismerkedett meg későbbi feleségével,  Günsberg Szerénával. A Günsbergek  kimondottan jómódban éltek, a pesti elithez tartoztak, úgyhogy a vizsolyi nyolcgyermekes szatócs fiának hatalmas kulturális váltást jelenthetett ebbe a családba való bekerülés. Szeréna testvére, Bertalan  a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársaságnál dolgozott kezdetben főkönyvelőként, majd cégvezetőként, végül igazgatóként. Az ő fia - tehát Ács (Auerbach) Lipót unokaöcse-  Gábor (Günsberg) Dénes, fizikai Nobel-díjas tudósunk. Arra nem találtam forrásokat, hogy Gábor Dénes családja milyen szorosabb kapcsolatban állhatott Ácsékkal, de Lipót később híres grafológussá  vált lányával, Klárával, még Angliából is levelezett Gábor Dénes.  Gábor például ezt írta Klárának 1971-ben: „Még egyszer bebizonyosodott a Te bámulatra méltó tehetséged. Az írásom alapján megmondtad a Nobel-díjat. Akkor csak nevettem... ” [Az idézet forrása: grafologiatortenet.blogspot.com]

Ács Lipót unokaöccse, Gábor Dénes, Nobel-díjas fizikus.
Gábor Dénes 12 éves volt, amikor Ácsék Budapestre költöztek.
Ács Lipót lánya és Gábor Dénes közt csak 1 év korkülönbség volt. 
Budapesten Ácsék 1920-ig, 20 éves koráig találkozhattak vele
sűrűbben, onnan kezdve Gábor Dénes már keveset
tartózkodott Magyarországon.  
kép: Wikipedia

Szekszárdon

Az 1895/96-os tanévben a sümegi főreáliskolában tölt kényszerűen egy tanévet, majd ezt követően nyeri el az induló szekszárdi főgimnáziumi állását. Szekszárd több szempontból fordulópont volt életében. Egyrészt véglegesen szakít fővárosi festőművészi ambícióival. A bizonytalan kimenetelű művészpálya helyett a biztosabb tanári pályát választotta, másrészt  ettől kezdve az iparművészet foglalkoztatta.  Harmadrészt itt Szekszárdon megismerkedett Wosinsky Mórral, akinek „komplex megyei múzeum” eszméje nagy hatást gyakorolt rá. A gimnáziumi kollégái közül  Haugh Bélát és  Bartal Kornélt is  magával ragadta a múzeum szellemisége, mindegyikük egy-egy múzeumi szakosztály "őre" lett. Auerbach a képző- és iparművészeti osztály élére került.  Tevékenységének talán jobban megfelelt volna a néprajzi osztály, de annak élén Kovách Aladár, a  levéltár vezetője  állt. Képzőművészeti jártasságát Boros Nepomuk Jánosról, szekszárdi festőről írt tanulmányával és rengeteg ismeretterjesztő előadásával bizonyította. 

1896-ban a gimnázium három tanárral, Wigand János igazgatóval, Auerbach Lipót rajztanárral, és Simon Árpád latin - görög tanárral kezdte meg az oktatást, az első két osztályban. Rajtuk kívül egy-két óraadó segített be a polgári iskolából. A második félév elején  a  pályakezdő Simon Árpád megbetegedett, majd még az év során elhunyt. Ebben a helyzetben szinte természetes hogy rengeteg feladat hárult Auerbachra, mert a gimnázium jövőjének megalapozásáért folytatott küzdelemben Wigand János igazgató senki másra nem számíthatott igazán. Az I. osztályban osztályfőnök lett, és  a földrajz, számtan, rajzoló geometria, szépírás tantárgyakat tanította a II. osztályban is. Ez mellett a földrajz szertár őre is volt. Később, ahogy a gimnázium tanári kara kiépült, úgy tért vissza fokozatosan a képesítésének megfelelő tantárgyakhoz, és lett a  rajzoló mértan és szabadkézi rajz tanára, a mértani szertár őre. Hogy milyen kétségbeejtően nehéz helyzetben voltak az iskola indulásakor, arra jó példa, hogy miként szervezték meg a diáksegély egyletet. Wigand János szociális érzékenységére vall, hogy mindjárt az első évben tervbe vette ennek indítását. Az induló tőke összegyűjtésére elhatározták, hogy egy ünnepi műsor jegybevételével szerzik meg azt.  Az adott körülmények közt csak  igen szerény műsort sikerült csak összeállítani.  Wigand felolvasást tartott saját műfordításaiból és műveiből, Auerbach Lipót pedig a gimnazista diákokat élőképek előadására tanította be. A hálás szekszárdiak jóvoltából azonban így is összejött a megfelelő indulótőke a diáksegélyezésre.  A szertárak gyarapításához is a diákokhoz és szülőkhöz fordultak. Auerbach osztályából 23 tanuló hozott például régi pénzeket, amikor ez volt a kérés. Az adományozók közt az egyik leglelkesebb a kis Wendl István  volt, aki Vendel István néven később 23 évig  Szekszárd polgármestereként szolgált.  Auerbach maga is sokat áldozott a szertárak fejlesztésére. Többször adott reprodukciókat a rajzszertárnak, rendszeresek voltak könyvadományai a könyvtárnak. 

Auerbachot azonban nem csak az iskola ügyei foglalkoztatták. 1897-ben már tagja volt a Magyar Paedagogiai Társaságnak, az Országos  Iparművészeti Társulatnak, az Országos  Rajztanárgyesületnek  és a helyi izraelita iskolaszéknek is. Legkomolyabb megbízatása a Magyar Gyermektanulmányi Társaságban érte, itt az igazgatósági tanácsának is tagja volt.  A társaságok folyóirataiban rendszeresen jelentek meg tanulmányai. Komoly pedagógiai elméleti munkásságot is végzett tehát, ennek egy-két vonását külön is kiemelem majd. 

1898-ban anyagi helyzete is elég stabil lett ahhoz, hogy  a Dohány utcai zsinagógában egybekelhessen Günsberg Szerénával. A szekszárdi főutcán házat vett,  közvetlenül a Mattioniék mellett. 1899-ben  megszületett egyetlen gyermekük, Klára.  Ő, mint említettük, híres grafopszichológus lett. Ebben talán annak is szerepe lehetett, hogy Auerbach Lipót a szekszárdi törvényszék írásszakértője volt. Meg kell azonban jegyezni, hogy nem volt különleges az, hogy a gimnáziumi tanárokat erre a feladatra kérik fel. Többen  betöltöttek ilyen szerepet, például Schwirian József, a  mennyiségtan és a természettan tanára is.

1902-ben sógora Günsberg Bertalan Gáborra magyarosított, rá egy évvel Auerbach is kérvényezte nevének Ácsra módosítását. A Günsbergék nem sokkal ezután  áttértek az evangélikus hitre is. Ács Lipót az asszimiláció  ezen következő fontos lépését nem tette meg, szekszárdi  évei alatt végig tagja maradt az izraelita iskolaszéknek. 

1902-től a Szekszárdi Kaszinónak is tagja lett. A kaszinó ekkor még a közművelődés és az ország fejlődésének előmozdítása érdekében létrejött egyletet jelentette, lényegében Szekszárd elitjét tömörítette. Nagyjából 350 tagja volt, tagdíjbefizetések révén jelentős vagyonnal is rendelkezett. A gimnáziumi tanárok jelentős része tag volt.

1902-ben iskolatörténeti jelentőségű kirándulásra vitte tanítványait. 12 tanulóval Abbaziát és Trieszt érintve Velencébe látogattak, ahol a város művészeti emlékeivel ismerkedtek. Az utat 1907-ben megismételte, ezúttal már 27 tanulóval és két tanár (László Géza, Varga Ferenc) kíséretében. Ács szervezőkészségére jellemző, hogy hosszú évtizedekig nem ismétlődött meg az, hogy külföldre menjen egy gimnázium tanulmányi kirándulása. Wigand idején rengeteg kirándulást tettek a diákok, kb. 40-50-et évente. Nagy részük azonban a Csörgetó,  Sötétvölgy, selyemgyár, és különösen a múzeum irányába zajlott. Pécs már kihívás volt, nem is beszélve Budapestről vagy Sopronról. Ács Lipótra jellemző, hogy ő kétszer is mert szakítani ezzel a szerényebb léptékkel. A külföldi utak szervezésében is jártas volt, családjával is többször tettek kirándulást Olaszországban, sőt társasutak üzleti alapon való szervezésébe is bekapcsolódott. 

Ács Lipót szerepe fontos volt a szekszárdi munkásgimnázium létrejöttében és kezdeti  működésében. Szekszárdon ennek létrejöttében is meghatározó szerepe volt a múzeumnak.  Itt mindig is élénk tudományos ismeretterjesztő élet zajlott. Wosinsky halála után az előadásokat a levéltáros Kovách Aladár, valamint Ács Lipót és Dr. Bartal Kornél szervezték és tartották meg. Ők szakítottak Wosinsky erősen szakmai szemléletével, és a népszerűbb témák felé nyitottak. Munkájuk eredményeként az előadások látogatottsága rendkívüli mértékben megugrott. Ennek hatására a Múzeumegylet elhatározta, hogy az előadásokat szervezettebbé teszi, és létrehoz egy helyi munkásgimnáziumot. Ez az iskola sajátos keveréke volt egy levelező tagozatnak és egy gazdaképzőnek, az országban már több helyütt működtek ilyenek.  Erre némi állami támogatást is sikerült szerezni. Az iskola az I. világháborús megszűnéséig rendkívül népszerű volt. 1911-ben indult 159 beiratkozott hallgatóval, de két év múlva már 190-en voltak. Igazgatója Wigand János lett, helyettese Ács Lipót. Rajtuk kívül csak dr. Bartal Kornél képviselte a gimnáziumot.

Ács Lipót teljesítményét a tankerületnél is elismerték. 1905-ben a a VIII. fizetési osztály legmagasabb fokozatába sorolták, majd 1911-ben a VII. fizetési osztályba is átkerült, a nála 13 évvel idősebb, nyugdíj előtt álló Szabó Ferenccel együtt. A tantestületből rajtuk kívül csak az Ácsnál 15 évvel idősebb igazgató,  Wigand János volt ebben a fizetési osztályban. Az iskola pénzügyeit Wigand gyakran Szabó Ferencre és Ács Lipótra bízta, úgy látszik mindkettőjüknek érzéke volt ehhez. (Szabó pénzügyekben való jártasságát életrajzában részletezzük majd.)  A tandíj szedése mellett olyan nagyszabású, pénzügyileg is jelentős események elszámolását is ők ketten végezték, mint amilyen például az iskolai zászló avatóünnepsége volt, amelyik jelentős, 2500 koronás bevételt is eredményezett.

1912-ben a vallás- és közoktatásügyi miniszter Ács Lipót szekszárdi állami főgimnáziumi rajztanárt Budapestre helyezte, és a Nemzeti Múzeum néprajzi osztályába osztotta be. Ezzel az Ács család Budapestre került. A közlemények nem szólnak arról, hogy maga kérvényezte-e az áthelyezését, de ez valószínű. Egyrészt, ott volt Budapesten a gazdag és befolyásos Günsberg (Gábor) rokonság. Másrészt minden jel szerint a tanítás már nem elégítette ki. Az iskolai feladatait maradéktalanul ellátta, de publikációi egyre inkább csak a néprajzi-iparművészeti témában születtek,  Ugyanakkor a szekszárdi múzeumban sem voltak már meg az előrelépés lehetőségei. Wosinsky 1907-es halála után Kovách Aladár ingyen elvállalta a múzeum igazgatását, amire talán Ács is aspirált.  Tervezte a Sárköz néprajzi anyagának enciklopédikus kiadását, de aztán Malonyai Dezső ügyesen kicsalta Ács és Kovách Aladár teljes anyagát, amit aztán saját neve alatt megjelentetett a Magyar nép művészete IV. kötetében. A vaskos kötetben ugyan háromszor említi  Ács Lipót és  Kovách Aladár nevét, de a nagysikerű könyvsorozatában saját gyűjtésként tárgyalta Ács és Kovách  anyagát is. A Sárközi anyag elvesztése után  Ács talán arra gondolt, hogy Pesten  a Néprajzi Múzeumban majd új témákat és lehetőségéket talál.

Ács Lipót múzeumi dolgozószobájában. Figyelmes szemlélő észreveheti a kezében a kanászkürtöt is, amelyről külön tanulmányt írt, és a Wosinsky Mór Múzeum Hónap műtárgya sorozatában is szerepelt. 
[Kép forrása: Wosinsky Mór Megyei Múzeum. ]

Szekszárd után

A fővárosban Ács Lipót már csak árnyéka volt korábbi önmagának. Az I. világháború tanárhiánya során egy újpesti gimnáziumba ideiglenesen áthelyezték tanítani, de ezt már csak kényszernek érezte. A Néprajzi Osztályon sem találta meg igazán a helyét. Lánya így írt apjának erről a korszakáról: "Ott a múzeum egyik vezetőjeként dolgozott tovább – de már nem a régi lelkesedéssel... Hiányoztak neki a sárköziek, akik nagyon szerették apámat." Ahogy Szilágyi Miklós találóan megállapítja, nem lett igazán etnográfus-muzeológussá, megmaradt menedzseri- kereskedői adottságokkal is rendelkező alkotóművésznek és magángyűjtőnek.  Ezzel az attitűddel a századelő Szekszárdján,  a tanári- muzeológusi-iparművészi  szerepek határmezsgyéjén  sikeres ember tudott lenni. A fővárosban azonban más szerep várt volna rá, amit nem tudott már meglépni.  A  Néprajzi Múzeumban tevékenysége alig mutatható ki. Itt egyetlen egy gyűjtőútjáról tudunk, ez is közvetlenül odakerülése után volt. Egy borászati témájú kiállításra természetesen Szekszárdon keresett anyagot. Talált is egy fantasztikus prést, aminek oromzatát begyűjtötte. 1922-ben, 54 évesen nyugdíjba ment. Szilágyi Miklós szerint kényszernyugdíjazták. Nyugdíjasként iparművészeti jártasságát felhasználva főként művészeti tanácsadóként, kisvállalkozóként próbált tevékenykedni. Rövid ideig a Thonet-Mundus hajlított bútorokat gyártó cég magyarországi művészeti vezetője volt (1927–1928), majd  a Corvin Áruház Rt. művészeti tanácsadójaként  tevékenykedett. (1932–1937). A holokausztot túlélve,  1945. július 9-én hunyt el a fővárosban, 77 évesen. 

Pedagógiai munkásságáról

Ács Lipót számos pedagógiai cikket is publikált főként a  Rajztanítás és  A gyermek folyóiratokban.  Hogy milyen volt pedagógiai  cikkeinek a színvonala, hangulata, azt a Rajztanításban  1901-ben megjelent "A megfigyelőképesség fejlesztésének fontosságáról" című művén keresztül mutatom be. 

A dolgozat két és fél oldalas, ami az újságban átlagos hosszúságúnak felelt meg. A kis esszé elején Auerbach kifejti, hogy szerinte mi a gimnáziumi rajztanítás küldetése. Ezt a megfigyelőképesség rendszeres fejlesztésében nevezi meg. Gondolatmenete szerint a pusztán a könyvekre alapozott ismeretszerzés a megfigyelőképesség sorvadását eredményezi. Nézeteit először Rudolf Virchow egyetemi orvostanhallgatókról tett megfigyeléseivel támasztja alá. Virchow a kor egyik leghíresebb orvosprofesszora volt, akinek szinte kultusza volt Magyarországon. Több könyvét lefordították, és az MTA kültagja is volt.  Ezt követően Konrad Lange felismeréseit ismerteti, aki szintén az egyetemi ifjúság  vizualitás megismerés iránti inkompetenciáját ostorozta. "Mindig csak hallani — mindig csak írni akarnak s nem tudják felfogni, hogy vannak oly tudományos tények is, melyeket csak a szemmel lehet észrevenni."- kommentálja Ács Langét.  Konrad Lange korának neves, ma is számon tartott művészettörténésze volt,  akit Auerbach természetesen eredetiben olvasott, és németül idézett. Ezek után már világos, hogy mi volt gondolatmenetének lényege: a gimnáziumi oktatásban elhanyagolt rajztanítás fontosságát hangoztatta, mert szerinte ez alapozza meg azt a vizuális kultúrát, amelyik természet elmélyült megfigyeléséhez vezethet.  "A modern életviszonyok nagy kontingense a természet megfigyeléséből alakult, s az ebből nyert tanulságok felhasználásán alapszik. Ennek a körülménynek pedig nem felelhet meg többé egészen a humaniórákkal telitett oktatás." Végül esszéjének zárógondolatát érdemes teljes egészében idézni, mert így bepillantást nyerhetünk Ács Lipót szenvedélyes stílusába és pedagógiai ars poeticájába : " Ma, a midőn a modern élet anyagi élvezeteivel lépten- nyomon csábítja az ifjúságot, a midőn a szertelen élvvadászat ifjúságunk nagy részét megmételyezi, az iskolának egyenesen kötelessége az ifjúságot magasabb és nemesebb élvezetekre képesíteni. Ily nemesebb élvezetekre azonban csak akkor képesítjük a tanulót, ha lelkét a szép iránt igazán fogékonynyá teszszük, ha megtanítjuk arra, hogy tudományért, irodalomért lelkesedni tudjon.  Mi rajztanárok ezen szép czélok érdekében csak akkor tehetünk eleget, ha a gimnázium nevelő-oktatató programmjában a művészi nevelés elengedhetlen tényezőjének — a rajznak is megfelelő helyet biztosit."

Ács esszéje jól felépített, logikusan érvelő. Az érvelés súlyát tekintélyekkel támasztja alá. Annak ellenére, hogy tartalmaz bizonyos pedagógiai közhelyeket, még mai szemmel olvasva is  gondolatébresztő, aktuális. Kritikát is megfogalmaz a gimnáziumi oktatással kapcsolatban. Akkoriban a szabadkézi rajz csak mint különdíjas választható tantárgy, esetleg mint "görögpótló" (azaz az ógörög tanulásának kiváltását lehetővé tevő egyik tantárgy)  jelenthetett meg a gimnáziumokban.

Ács nyitott volt az új pedagógiai módszerek befogadására és terjesztésére is. 1904 májusában felszólalt  a  Tolnavármegyei Általános Tanítóegyesület 1904. évi bátaszéki közgyűlésén. Nagy sikerű előadásának lényegét  a Tolnamegyei Közlöny 1904. évi 22. száma is közölte, mi is ebből idézünk:

"Az előadó kimutatta az emberrel vele született formálási, diszitési ösztönt. (Bizonyitékok: a régi népek kultúrája, a mai vadnépek, a gyermek.) Ezt a szülők s később az iskola eltompitja, illetve nem fejleszti. Ismertette ezután a modern amerikai, angol és német népiskolai rajztanitást. Említést tett Györgyi Kálmán a vezetése alatt tett fővárosi kísérletekről, a közoktatási tanácsnak az uj népiskolai rajzoktatásra vonatkozó utasításáról. 

Kiemelte a psychologiai alapon nyugvó játék- szerű rajztanitás hatását és fontosságát az értelem és kedély képzés szempontjából; s ennek az egész kultárára való hatását. Bemutatta a szekszárdi izr, népiskolában eszközölt 6 heti kisérleteinek eredményét. Kézügyesitő, emlékezet után és szemlélet 

után készült rajzokat. Ezek kapcsán kimutatta, hogy az alsóbb osztályok tanulóiban sokkal élénkebben működik a fantázia és hogy képzeteiket sokkal merészebben és jellemzőbben tudják kifejezni, mint a felsőbb, különösen a 4-ik osztályú tanulók. Utóbbiakban már megtette- az eddig divó rajztanitás romboló hatását. Felhívja végül a tanítókat egy kurzus látogatására, melyet ő a nagy szünidő alatt Szekszárdon fog tartani." 

Ács betartotta ígéretét. A nyáron többször hirdették az újságok ingyenes kurzusait, és a gimnáziumban kiállításon mutatta be   Györgyi Kálmán új rajzmódszertanával készített gyermekrajzokat. 

1907-ben az Országos Szabadtanítási Kongresszus egyik előadója is volt Pécsett. Ezt a kongresszust olyan nevek fémjelezték többek közt, mint Beke Manó matematikus,  Lyka Károly művészettörténész, Cholnoky Jenő földrajztudós,  Beöthy Zsolt irodalmár, Szabó Ervin könyvtáros. A szabadtanításon itt elsősorban az iskolarendszeren kívüli oktatást, a szabad líceumokat, munkásgimnáziumokat értették. Ács Lipót a múzeumok szerepéről tartott előadást. Az itteni tapasztalatait is felhasználták a szekszárdi munkásgimnázium indításakor. 

A pedagógiai és etnográfusi munkásságának érdekes közös része lett a  sárközi gyermekrajzok felfedezése. Ezekben a gyermekrajzokban vélte megtalálni  az imént említett "az emberrel vele született formálási, díszítési ösztönt".  Ács nem csak gyűjtötte a rajzokat, hanem egykorú kiállításokon, előadásokon, publikációkban népszerűsítette is ezeket. A gyermekrajzokat nem csak Budapesten állította ki, hanem Drezdában is, és mindenütt nagy sikert arattak.  Gyűjteményéből ma is több, mint 150 példányt őriz a Néprajzi  Múzeum.  Ács észrevette, hogy kizárólag az  őcsényi és alsónyéki iskolákban tanuló leányok  készítenek színes ceruzarajzot, és ezeket egymásnak adogatják.  A megőrződött lapok többségén a népi hímzésekre emlékeztető sorminták közt díszes sárközi viseletben, oldalnézetben, egyetlen leány- vagy asszonyfigurát láthatunk, ritkábban két szemben álló nőt vagy körtáncot. Ácsnak sikerült megmagyaráznia azt is, hogy miért csak Őcsényben és Alsónyéken készültek ilyen rajzok. Itt volt osztatlan az elemi iskola, és amíg a tanító az egyik osztállyal foglalkozott, addig a másik osztály leánytanulóinak azt a feladatot adta, hogy rajzoljanak. (Hogy mit csináltak addig a fiúk, arról nem maradt feljegyzés.)  Ács értelmezése szerint a sárközi kisleányok rajzkészsége és a rajzolás iskolai szokássá alakulása kapcsolatba hozható azzal, hogy a sárközi asszonyok maguk rajzolták - „írták” - hímzéseiket, s ebbe a speciális asszonyi tudásba a lányok otthon belenevelődtek. Többen feltételezték, hogy Ács maga ösztönözte a lányokat rajzolásra, de Szilágyi Miklós ezt kutatásai alapján határozottan megcáfolta. 

Ács Lipót által gyűjtött gyermekrajz Őcsényből.
Megjelent a Magyar Iparművészet 13. évf. 1. számában 1910-ben.
Eredeti felirata: Sárközi 11 éves parasztlánynak ösztönszerű rajza.
[Kép forrása] 

Ismeretterjesztő munkásságáról

Mint utaltunk már rá, Ács széleskörű ismeretterjesztő munkásságot is végzett. Ennek két nagy területe volt: az ismeretterjesztő előadások  és az újságokban megjelent tárcák, esszék.   Ismeretterjesztő előadásairól a  korabeli helyi sajtó rendszeresen beszámolt. Ezeket általában a múzeumban tartotta, de néha elhívták Bonyhádra is. A teljesség igénye nélkül néhány előadásának címe:  Raffael Santi és korának művészeti viszonyai ; A modem francia festészet, 50-60 vetített képpel ; Rembrandt, 70 vetített képpel; Leonardo da Vinci és Tiziano, 60 vetített képpel ; Az angol praeraffaelizmusról ; Velencéről, 80 vetített képpel ; A művészet kezdete, lényege és célja; Szicíliai úti élmények. Ismeretterjesztő előadásainak témája tehát alapvetően a  művészettörténet, illetve az ezzel szorosan összefüggő itáliai utazások voltak. (Hogy miképpen oldották meg a vetítést a korban, arról majd a fizika szertár történeténél szólok.) 

A kisebb tárcái ás esszéi kezdetben nem teljes névvel, hanem A.L. szignóval jelentek meg, éppen ezért nagyon nehéz keresni őket. Azzal a gyanúval is élek (Dr. Csekő Ernő ellenében), hogy a Tolnavármegye 1902.június 2-ai számában a kaposvári érettségi botrány kapcsán írt vezércikket is ő írta. (A botrány lényege az volt, hogy Kaposváron néhány diák betört a gimnáziumba az érettségi tételeket ellopni. A cikk írója ennek kapcsán kifejti véleményét, hogy mennyire káros az érettségi.) A Tolnavármegye főszerkesztője abban az időben dr. Leopold Kornél, a tehetős ügyvéd volt, aki Szekszárd életében meghatározó szerepet töltött be. A város zsidóságának vezetőségében ott találjuk mindkettőjüket. Többször megfordultak együtt  a fővárosban.

Ácsnak eddig három helyi lapban megjelent írásáról tudok, de valószínűleg többet is írt. 1901 májusában  a  Tolnavármegye újságban "A művészet modern irányairól" jelent meg írása, az 1-2. oldalon.   Ez a kis írás jó összefoglalását adta a 19.századi európai festészet iskoláinak. Az írásban a szecesszió előzményeit kívánta bemutatni. A barbizoni iskola majd az impresszionisták, a pointillizmus ("pointilleurok") bemutatása mellett az angol preraffaelitákra is kitér. Majd a francia "dekadens" irányzatokról és a német szecesszióról értekezik.  Ezt követően a napjainkban zajló angol "forrási állapotban" lévő "uj renaissance" kapcsán fejti ki, azt a reményét  "hogy küzködő művészetünk megteremti — ép úgy mint más nemzet — a maga sajátos stílusát: a modern magyar stílű művészetét. "

Szokatlan helyen, a gimnázium 1902/03-as értesítőjében jelent meg következő esszéje "A természet utánzása az építészeti és ékítményi vonalakban" címen. Nem volt jellemző az, hogy az igazgatói évértékelés elé ilyen "elvont"  tanulmány kerüljön.  Wigand sem kommentálta, hogy most miért került erre sor. A tanulmány a művészet lényegének  rövid taglalásával indul. Ezt lényegében a mimézisben találta meg, bár a görög eredetű kifejezést nem használta. Ismert, hogy ez a felfogás a  görögöktől kezdve különböző intenzitással végigvonul a művészet történetén.   A 19. századi naturalizmus újra divatba hozza. A cikkben ismét csak Konrad Lange munkásságára hivatkozik, valószínűleg az ő hatására azonosítja a művészetet a valóság utánzásával. A rövid művészetfilozófiai bevezetés után művészettörténeti áttekintés következik arról, hogy a természeti formák miként jelennek meg a művészetben.

A címe miatt is különösen érdekesnek ígérkezett "A művészeti dilettantizmus és a nők" című tárcája, ami 1904-ben jelent meg a Tolnavármegyében. A korban a dilettáns a műkedvelő szinonimája volt, egyáltalán nem számított tehát pejoratív fogalomnak. A nők szerepéről is pozitívan ír a művészet megkedveltetésének folyamatában. A cikkben azonban nem a nők szerepének a taglalása a lényeg. Főleg angol egyesületeket (Workers' Guild, Home Arts and Industries Association) hoz fel pozitív példaként arra, hogy miként kéne a művészetekkel foglalkozni. Érdemes észrevenni, hogy rokonság fedezhető fel a Home Arts and Industries Association törekvései, és az ő személyes tevékenységei közt, különösen a sárközi kézműipari tevékenység felvirágoztatásában. 

Egy Ács-Steig-féle zöld-sárga mázas, sgraffitós edény,

Kép: Balázs Kovács Sándor: Wosinsky Mór néprajzi gyűjtő és feldolgozó tevékenysége 

in. Gaál Attila (szerk.): Wosinsky Mór „...a jeles pap, a kitűnő férfiú, a nagy tudós...” 1854-1907 (Szekszárd, 2005)

A (népi) iparművész

Annak ellenére, hogy a hazai festészet két olyan festőóriása, mint  Székely Bertalan és Lotz Károly volt Auerbach mestere, már ifjúként is vonzódott az iparművészethez. Már Mintarajztanodás korából is fennmaradt néhány neoreneszánsz hatású ornamentikaterve. Szekszárdon iparművészi érdeklődése a sárközi népművészet megismerése után népies irányt kapott. Önéletrajzában 1900-ra tette azt az időszakot, amikor végleg szakított a festészeti ambícióival az iparművészetiek ellenében. 1901-ben átvette Steig Flórián kerámiaműhelye felett az irányítást „hogy ennek a kisiparnak a nívóját emeljük." Steig Flórián régi habán család leszármazottjaiként dolgozott Szekszárdon fazekasként. Auerbach némi állami támogatást szerezve átszervezte a termelést, és ettől kezdve ő tervezte meg,  hogy Steig milyen edényeket gyártson. Törekvéséről emlékiratában így írt: " Lehetőleg a régi irányt követtük, ezt igyekeztünk emelni [...hogy] ebben a műhelyben termelt edényformák úgy formailag, mint színben és ornamentikában a magyar népművészet utánérzésének a jellegét mutassák.” (Az önéletrajzból vett részleteket Szilágyi Miklós alapján közlöm.)

1902-től kezdve ezekkel  tárgyakkal vesz részt  az Országos Iparművészeti Társulat kiállításain, Az1905-ös kaposvári kiállításon már díjakat is kapott. Kerámiái 1906-ban a milánói világkiállításra is elkerültek, ahol aranyérmet nyert velük. 1907-ben a pécsi országos kiállításon ezüst éremmel tüntették ki. Munkái külföldre és számos magyar városba eljutottak: London (1908); Miskolc (1911); Fészek Klub (Bp., 1914); Helsinki (1922).   Az iparművészeti tárgykörben számos cikket közöl az Magyar Iparművészet és a Textile Kunst und Industrie és a Deutsche Stickerei Zeitung című szaklapokban. Az  utóbbi két újságban már a hímzésekkel kapcsolatos népi iparművészeti tevékenységének az ismertetése lehetett a cél. A Herendről a fővárosba költöző, és majolikagyárat létrehozó Fischer Emil is foglalkoztatta egy rövid ideig tervezőként. (1908-09). 

Most annak kéne következnie, hogy bemutatunk egy-két Ács-Steig féle munkát.  Ez azonban elmarad, mert Ács Lipót népi iparművészeti alkotásai nem  maradtak fenn. Balázs Kovács Sándor egyetlen egy alkotásának akadt a nyomára, aminek fényképét fentebb mi is közöltük.  Ezt  a vázaszerű, törött edényt 1961-ben a szekszárdi gimnázium egyik tanterméből dobták szemétre. Innen mentette meg valaki. Jelenleg magántulajdonban van. Szilágyi Miklós az életmű tárgyalásánál bevallotta, hogy egyetlen egy ilyen jellegű tárgyat sem ismer. Minden jel szerint tehát Ács ilyen jellegű munkái lényegében elvesztek, jobb esetben lappangnak. Némi reménysugár lehet, hogy dr. Töttös Gábor szerint a múzeumunk raktáraiban kell lennie még egy-két darabnak. Ezt az információt Balázs Kovács Sándor megerősítette.

A Sárköz felfedezője

Sárközi jegykendő
Ács Lipót rajza Malonyai Dezső A magyar nép művészete című könyvében. Bár Malonyai nem tünteti fel Ács alkotásaként a rajzot, ezt elárulja a jellegzetes Á.L. monogram. 
[Fotó]

Ács Lipót sárközi munkásságában a legfontosabb elem talán a sárközi hímzés felfedezése volt. 1900-ban, amikor az anyagot elkezdte gyűjteni, a sárközi asszonyok, lányok már nem varrtak. "„A  sárközi népművészet, mint élő népművészet, még a 19. század közepe táján megszűnt”- állapította meg, és az okát is világosan megadta: A folyószabályozások utáni földbőség átalakította a Sárköz kultúráját.  Padláson, pajtában, kamrákban, ládákban kellett kutatnia a régi főkötők, ingek, bíborvégek, jegykendők után. Öt öregasszonyt talált, akivel elkezdhette a nagy munkáját. Ács ugyanis a mai etnográfusoktól merőben eltérő módon, nem csak leírni akarta a népi kultúrát, hanem aktívan át is formálni. 1903-ban előbb Őcsényben, majd Decsen  létesített  - gróf Apponyi Sándornénak, és  Dőry Pálnénak hathatós segítségével és állami támogatást is kieszközölve-  egy-egy „háziipari munkatelepet”, ahol  az öt öregasszony által betanított fiatal nők dolgoztak.  A „háziipari munkatelep" üzleti vállalkozássá lett, a régi motívumok felkerültek ingekre, terítőkre, egyebekre, és jól eladható termékként a korban feltámadó népies áruk divatját szolgálták ki. Olyannyira, hogy a háziipari szövetkezetek Ács Lipót távozását is túlélték, sőt az 1930-as években dr. Pilissy Elemér decsi megjelenésével a háziipari tevékenység új reneszánsza is eljött. 

Ács Lipót nem csak hímzéseket gyűjtött, hanem szinte mindent. A mángorlótól kezdve a házak vakolathímes ornamentikájáig terjedt figyelme.   Több száz darabos kerámiagyűjteménye is volt, és felismerte azt is, hogy a sárközi kerámiák mórágyi hatásra jöttek létre. Valóban együtt volt tehát egy anyag a Sárköz néprajzához, amiből- mint már említettük- Malonyai Dezső húzott hasznot. 

Egy lap a régi múzeumi leltárkönyvből számos sárközi tárggyal. 
Ács Lipót és Kovách Aladár gyűjtéséből. 
[Kép forrása: Wosinsky Mór Megyei Múzeum. ]

Ács Lipót sokat tett a Sárköz népszerűsítése érdekében. Ezek a fényképek a Vasárnapi Ujsag 1911. évi 22. számának nyitó oldaláról vannak, és Ács Lipót Sárközről írt cikkét illusztrálják. A  Vasárnapi Ujság széles néprétegeknek szóló, gazdagon illusztrált, fontos ízlésformáló hetilap volt, amelyik főmunkatársai közt tudhatta pl. Jókai Mórt is. 
[Fotó]

A Nemzeti Szalon 1911-es "KÉVE" kiállításán is nagy sikert aratott Ács Lipót Sárközi szobája, ahol a gyermekrajzokból is bemutattak néhányat. 
A fénykép a Vasáranpi Ujsag 1911. évi 4. számában jelent meg.
[Fotó]

Ács Lipót egyetlen könyve 1928-ban jelent meg a kor népszerű könyvkiadójának a "Kis Könyvek" sorozatában, olyan kötetek mellett, mint a Bélyeggyűjtés, Gombatermesztés, Művirágkészítés, Szobakertészet stb. Ez is utal arra, hogy nem tudományos igényű mű, hanem a praktikus tanácsadó arra vonatkozóan, hogy milyen tárgyakat érdemes a házi gyűjteménybe keresni.  Ismertetője szerint: "Ez a kis könyvecske nem akar egyebet, mint hangot adni annak az óhajnak, hogy minél szélesebb körben, de különösen ifjúságunkban ébresszen érdeklődést a népművészi alkotásai iránt." .
[Fotó] 

"Bogyíszló községben ősrégi telepes rendszerben épített nád- és szalmafedelű házak közé beékelve egy ultramodern községházát építettek. Hátborzongató látvány" - írta 1910-ben Ács Lipót, a Magyar Iparművészetben 1910-ben megjelent A nép szépérzékének fejlesztéséről című tanulmányában. Ebben  a cikkben erős szavakkal ostorozza azokat a jelenségeket, amivel szerinte a régi paraszti kultúra korcsosult. 

Decs, Kalán István háza az Öreg utcában,
Erről a házról Ács így írt a fent idézet tanulmányában: "Decs községben egy jómódú parasztgazda, Kalán István, gótstílű házat építtetett magának. Díszes téglák és faragott gránitlapok borítják a külső falakat. A tetőt rikító színű cserepek födik. A ház előtt makadam-járda, a honnan vasrácsos kapun jutunk a házba. A házban benn pedig az ízléstelenségek valóságos orgiát ülnek. A szobák (6) falai a legképtelenebb rajzú és színű mintákkal befestve..."

"...A szép festésű lóca a tornácra került, helyét vászonbőrös dívány foglalja el. A gyönyörűséges tulipántos ládák, tékák, tálasok és fogasok helyén a legcífrábban aranyozott tükrös szekrényeket látjuk. A művészileg faragott és festett, tornyos, szunyoghálós ágy helyén vásári fércmunka áll. A szemet gyönyörködtető szép tálak és tányérok helyett kimustrált karlsbadí porcellán. Ahová a szem néz, mindenütt egy-egy bántó ízléstelenség." Ács Lipót tehát rossz szemmel nézte a parasztság polgárosodási törekvéseit.

Az elfeledett Ács Lipót

Decsen ma dr. Pilissy Elemérről hosszú utca van elnevezve. Arról a dr. Pilissy Elemérről neveztek el utcát,  aki csupán folytatta az Ács Lipót által megkezdett háziipari tevékenységet. Ács Lipótról nincs utca elnevezve se Decsen, se Őcsényben, se Szekszárdon, se Vizsolyba, se máshol. Szilágyi Miklós 2009-es tanulmányát ezzel zárta: "Folytatnom kellene ennek a jelentőségéhez mérten még nem méltatott, s inkább művészi, mint etnográfusi életműnek a bemutatását, értékelését, egyetlen előadás azonban úgysem pótolhatja a monográfiát. Melyet valamikor, valakinek érdemes lenne megírnia!" Ezt a monográfiát nem írta meg azóta se senki. Én is csak arra vállalkozhattam, hogy ennek a fantasztikus életműnek bizonyos részleteit felvillantottam, ennyivel is leróva a tiszteletet gimnáziumunk egykori tanára előtt. 

Irodalom:

Ács Lipót néprajzi munkássága eléggé feltárt. A szekszárdi,  vagy az innen elszármazott muzeológusok, történészek  közül többen foglalkoztak vele. Általam vezérfonalnak használt  értékelést írt néprajzi munkásságáról  Szilágyi Miklós az Etnográfia 2009-es számában.   Balázs Kovács Sándor is több tanulmányban is érinti néprajzi, iparművészeti tevékenységét.  Ők többször idézik kéziratos önéletrajzát is, ami a Néprajzi Múzeumban található. Számomra fontos forrásokat közöl vele és családjával kapcsolatban Nagy Janka Teodóra is. Gaál Attila múzeumszervező tevékenységét ismerteti. Szabó Géza és  dr. Töttös Gábor is rövidebb méltatásokat, cikkeket szentelt neki.  Ezt  főként a gimnáziumi működésével, pedagógiai és ismeretterjesztői munkásságával kapcsolatban egészítettem ki. Származásával, korai éveivel kapcsolatban is apró új észrevételeket tettem, amiknek forrását is megemlítettem, de külön nem utaltam a gimnáziumi értesítőkre és a helyi sajtóra.  A kaposvári érettségi botrányról Csekő Ernő közölt cikket az Iskolakultúra 1996. áprilisi számában, erre is reflektálok.