2018. december 29., szombat

A középkori Magyar Királyság régiói: A Felső-Tisza-vidék


A csarodai református templom talán a vidék legismertebb műemléke. A "vidék legcsillogóbb ékszerdoboza", "beregi gyöngyszem" , a "mosolygó szentek temploma" stb. Nem fukarkodnak a jelzők ennek a szép templomnak a jellemzésében. Aki kicsit jobban ismeri  a vidéket tudja, hogy több mint félszáz hasonló emlék van még a közvetlen környéken, és szinte minden falu tartogat valamit még a középkori templomából. Ma hazánknak nincs olyan tájegysége, ami ilyen "töménységben" nyújtja a középkori emlékeket, mint Bereg és Szatmár "itthon maradt" része. A szomszédos, ma már Románia és Ukrajna területére eső, zömében még magyarok lakta falvak templomai közül is egyre többnél tár fel gazdag középkori részleteket a hazai támogatást élvező műemlékvédelem. (Lásd a Teleki Alapítvány honlapját)  A fennmaradt emlékek nagy száma alapján azt gondolhatjuk, hogy a középkorban kivételesen fejlett volt ez a vidék. Ez azonban nincs így.
3. Nyugati határszél: Nyitrától Zaláig húzódó megyék sora.
9. Nyugat-Erdély: Belső-Szolnoktól Hunyadig tartó vm.-ék.
10. Királyföld (Szászföld)
11. Székelyföld
14. Délvidék: Valkó vm-től Temes vm-ig húzódó vidék

Mivel a vidék kevéssé ismert, ezért nem felesleges talán a sulinet.hu alapján egy térképvázlatot mellékelni a vizsgált területen lévő vármegyékről. Huszt kiemelése a térképen esetleges, valaki véletlenül túlzott jelentőséget tulajdonított neki, a térkép pedig átvette.

1.A Felső-Tisza-vidék, mint történelmi táj

A Felvidék és Erdély közé beékelődött területet nevezem Felső-Tisza-vidéknek. Néprajzban, földrajzban ismert fogalom, a történelemben kevéssé használt. A tájegységhez a következő későközépkori vármegyéket sorolom: Ung, Bereg, Szabolcs északi fele, Szatmár, Ugocsa, Máramaros, és egy templom erejéig még Közép-Szolnok is meg lesz idézve.
Erre a hatalmas, mintegy 30 ezer négyzetkilométeres területre  a mai szemszögből azt mondhatnánk, hogy periféria, három ország széle. Arra gondolhatnánk, hogy a középkori Magyar Királyságnak is perifériája volt. Ezt alátámasztja az az oklevél is, amelyikben a Szatmár és Ugocsa  határán lévő sásvári (sárvári) esperességről 1264-ben kijelentették, hogy „Magyarország szélén terül el, ahonnan kezdődően Tatárországig már emberi települések sincsenek." (A Vereckei-hágó még innen  130km). Mint később látjuk majd, ebbe a területbe szivárognak majd be a hegyi pásztorkodást folytató vlachok,  és itt alapítják falvaikat a kenézek.
A periféria jellegét tovább erősíti az a tény, hogy nincs igazán jelentős város a vidéken. Már csaknem az erdélyi határon van a vidék legjelentősebb középkori települése, a szatmári Nagybánya (korábban Asszonypataka), ami a Kubinyi-féle listán a harmadrendű, kisebb városok és jelentős városfunkciójú mezővárosok közé tartozik, bár azok közt előkelő helyen áll. Ugyanebbe a kategóriába tartozik Szatmár és Németi (amik hivatalosan csak 1715-ben egyesültek,  de Kubinyi is egybeszámolta őket), és Bereg vármegye  városai Munkács, Beregszász, valamint Ung vármegye "székhelye" Ungvár. ebben a sorrendben. Negyedrendű, a közepes városfunkciójú mezővárosok közé sorolódik a szabolcsi  Kisvárda, Nagykálló (ma semmi középkori emléke nincs), a szatmári Nyírbátor, az ugocsai Nagyszőllős és a máramarosi Huszt.  Nem túl hosszú ez a városi lista, még erősebbek lesznek a kontrasztok, ha az ország fejlettebb vidékeivel hasonlítjuk össze.  A Dél-Dunántúlnál láttuk, hogy a kiemelkedő Pécs mellett milyen nagyszámú mezőváros volt a megyékben. Az ottani, alig több mint 15 ezer négyzetkilométeren 68 mezőváros volt Csánki Dezső szerint, az itteni csaknem kétszer akkora területen összesen 41, úgy hogy se Nagybánya, se Szatmár-Németi messze nem volt Pécshez mérhető város. Az általam vizsgálat tárgyává tett 14 vidék közt csak a szintén periférián lévő Székelyföld volt olyan vidék még, ami ennyire  centrum nélküli.Még beszédesebb, ha az újabb kutatási eredményeket is sorra vesszük. Kubinyi pontrendszerében a vidék vezetője Szatmár vármegye, ahol összesen 19 centrumot, jelentős települést  számolt össze a szerző. Ezzel szemben K.Németh András Tolna vármegyében 95-öt, pedig területét tekintve Szatmár még nagyobb is volt. Természetesen a 95 tolnai centrum nem kapott mind mezővárosi rangot, de Tolnában a falvak is  jelentősek voltak.
Ennek megfelelően a terület népsűrűsége is kicsi még a középkor végén is. Szatmár és Ugocsa volt a legsűrűbben lakott az északkeleti vidéken, Kubinyi szerint 9-12 fő/km2 -es értékkel.  (Ez fele volt Tolna, Baranya népsűrűségének) Ung, Szabolcs, Bereg, Közép-Szolnok 5-9 fő/km2-es népsűrűségű lehetett, Máramaros pedig a Magyar Királyság valószínűleg legritkábban lakott vidéke volt, hiszen túlnyomórészt hegyvidéki a terület, és a csak a Tisza völgyét lakták sűrűbben.
Az egyházi intézményrendszerben is szegényes a vidék. Nagyrészt az egri egyházmegyéhez tartozott, Szatmár és Közép-Szolnok azonban az erdélyihez. Ugyan nyolc-tíz  bencés kolostorról is van tudomásunk, de ezek közt a jelentősebbeket mind a Tisza vonalától délre, Szabolcs vagy Szatmár megyében alapították különböző nemzetségek, a három legjelentősebb pedig szinte egymás szomszédságában állt.  Sárvár lokális jelentőséggel bírt,  35 méteres háromhajós templomát feltárták Nagyecsed mellett. Tőle nem messze volt Kaplony, ami szintén jelentősebb kolostor lehetett. A   épségben fennmaradt ákosi templom, amit be is mutatunk. Pálosok is néhány kolostorral (pl.Tarpa)  vannak jelen, ungvári kolostoruk lehetett a legjelentősebb. A  koldulórendek közül inkább csak a ferencesek voltak itt: Szatmárban már 1316-tól, Beregszászon 1380-tól, (itt domonkosok is voltak), Nagybányán 1438-tól, Nyírbátorban  1480-tól, Meggyesalján 1500 körül, Nagyszőlősön 1516-ban telepednek le. Ezen templomok közül ma már csak a nyírbátori áll nagyjából eredetiben, a nagyszőllősi pedig barokk átépítésében.

2. Miként lett periféria a vidék


Mint Engel Pál megállapította "... a keleti és nyugati országrész közti, később mind nyilvánvalóbb különbség középkori eredetű fejlemény, a 13. század nagy átalakulásainak következménye."  Minden jel szerint a 13.század előtt a kelet-nyugat viszony még közelebb volt az egyenrangú állapothoz. Az Esztergom-Fehérvár-Óbuda háromszög ugyan a nyugati országrészhez volt közelebb,  a Dunántúlon (és a délvidéken) sűrűbb volt a kolostori hálózat is, és már Szent István is több egyházi központot alapított itt, mint az ország más részein. Ne feledkezzünk meg azonban arról, hogy Szent István kifejezetten nyugatos uralkodó volt, amit utódai nem feltétlenül követtek. A 11—13. században élénk érintkezés volt Magyarország,  a kijevi és a halicsi fejedelmek között. Árpád-házi királyfiaink, királyleányaink közül többen léptek házasságra a kijevi nagyfejedelmi udvar és a nagyfejedelemséghez tartozó más fejedelmi udvarok fiaival, leányaival. Szent Lászlónál a délnyugat orientáció (Horvátország) mellett megjelent a keleti orientáció, a bihari Nagyváradot is központtá fejlesztette, ide is temetkezett. Nála indul el az északkeleti orientáció is, és ő nyitotta meg halicsi hadjáratok másfél  évszázadnyi sorozatát is, ami éppen a Felső-Tiszavidék felértékelődését jelentette. A korai hospesek is nagy számban a keleti vidékre érkeztek. Bodrogolaszi (ma - de már a középkor végén is - , csak egy kis falu a Hegyalján) élvezett először kiváltságokat.  A kievi út a kereskedelmi útvonalak közül az egyik legfontosabbá volt a korai időkben. Ez emelte meg Ungvár jelentőségét is, ami a 13.század közepéig a vidék legfontosabb települése volt.  Ám Kijevet 1240-ben  lerombolták a tatárok, és a város a régi fényét már soha nem nyerte vissza. Ennek hatására az északkeleti irányú orientáció sorvadásnak indult.  Ungvár a kijevi út mentén, "jelentéktelen porfészek" (Engel)  lett a középkor második felére. Mint láttuk, csaknem a negyedrendű városok szintjére süllyedt vissza, mire forrásaink és emlékeink is megszaporodnak.  Mivel negyven évvel korábban a Bizánc felé tartó déli orientáció is összeomlott, ezért a nyugati orientáció került előtérbe. Az észak-olasz és dél-német "viszonylatok" felerősödésével a 13.század második felétől egyértelmű lett hosszú évszázadokra a magyarság számára a nyugati orientáció különösen úgy, hogy a 12.századtól nyugat fokozatos erőre kapott, és minden szempontból lehagyta Kelet-Európát, és az egyre inkább agonizáló Bizáncot, amelyet a török birodalom a középkor végére véglegesen kitörölt a történelemből.
Nyilván azt is figyelembe kell venni, hogy a nyugatról érkező  civilizációs vívmányok, mint például a kerülőeke, vagy a többnyomásos gazdálkodás, vándorlási sebessége az ország nyugati felétől a keleti feléig csaknem egy évszázadig tartott, és a Duna bizonyos szempontból nehezen átléphető határvonalnak  bizonyult. Valószínűleg művészi emlékekben is hasonlóan történhetett. A román ikerablak itt még a 14.századi falusi építkezéseken is feltűnhet, miközben nyugaton már rég feledték.
A Felső-Tiszavidék középkor második felétől elkezdődő perifériává válása az újkorban sem állt le. A három részre szakadt ország idején a terület nyugati fele a Magyar Királyság perifériája volt, a keleti fele Erdélyé. Ma három ország széle, igaz kettőnek nyugati.

3. Népek

Mint minden vidékünkön, úgy itt is, a városlakóknál döntő a vendégek szerepe. A hospesek érkezésére a legkorábbi adat Beregszászról van, ide II. Géza idején érkeznek a szászok, akik a város melletti dombokon elkezdik a szőlőtermesztést, illetve megnyitják az első, de kisebb jelentőségű  aranybányákat. A latinok is megjelentek a vidéken, főként Ungváron számolhatunk velük, a későbbi időkben a vidéken nagy jelentőségűvé váló Drugeth nemezettség is olasz eredetű volt.
A következő nagy hullám - a szokásos módon - tatárjárás utánra tehető. Az ekkor érkezők ala­pí­tot­ták Nagyszőllőst és Felszászt, (a későbbi Királyházát, ma kisváros Nagyszőllős mellett), és népesítik be Szatmár-Németi egyik felét, és nyitják meg a Nagybánya környéki bányákat.  IV.Béla király­tól, és fiá­tól V. Ist­ván­tól kivált­sá­go­kat is sze­rez­nek.
A fel­szá­szi és nagyszőllősi tele­pü­lé­sek­kel pár­hu­za­mo­san  jutot­tak el a szász és kisebb részt magyar tele­pe­sek cso­port­jai Mára­ma­rosba, ahol a Tisza völ­gye men­tén tele­ped­tek le, és ala­pí­tot­ták meg a később "Öt koro­na­vá­rosnak"  emlegetett tele­pü­lé­se­i­ket. (Hosszúmező, Huszt, (Máramaros)sziget, Técső és Visk). Károly Róberttől a magyar és szász lakói a (Nagy)Szőllősi kiváltságokat kapták. Érdekessége ennek az, hogy ez tiltotta az irtványföldek átadását más nyelvűeknek és nemzetiségűeknek  (pl. vlachoknak). Ezen városok lassú elma­gya­ro­so­dása egy hosszabb folya­mat ered­mé­nye­kép­pen a közép­kor végére fejező­dött be.
A magyarok a félnomád, pásztorkodó életmódot folytató kárpátukránokat, más néven ruténeket vagy ruszinokat, a románokhoz hasonlóan, vlachoknak nevezték középkorban, így a ruténok és románok megkülönböztetése a forrásokban nehézkes. Ráadásul mindkét népcsoport görögkeleti vallású is volt. A rutének a 13. századtól kezdve szivárogtak át Galíciából Máramaros, Bereg, Ung és Zemplén megyék lakatlan, hegyes vidékeire. A gyepűn túl, először 1254. és 1256. évi oklevelek említenek ruténeket Kárpátalja közelében, Nagymihálytól (ma Mihálovce, Kelet-Szlovákia) északnyugatra, a Laborc és Ondava között. A terület korábban teljesen lakatlan volt.Nem csak spontán vándorlással érkeztek ruténok a vidékre, hanem  földbirtokosok megbízásából vállalkozók is szállították őket a birtokokra. A telepeseket szállító vállalkozókat a nyugati megyékben soltészoknak, a keleti megyékben kenézeknek nevezték. A soltészok főként németeket telepítettek a Felvidéken (mint ahogy azt a Szepességnél láttuk), a kenézek ruténokat és románokat a Felső-Tiszavidék hegyvidéki területére és Erdélybe.  Ez a betelepítés a vizsgált vidékünkön egészen a 17.századig tartott,  az utolsó kenézlevelet 1648-ban adták ki.Ekkorra már  a ruténok és románok száma és jelentősége a hegyvidéki területeken döntő volt.

4. Gazdaság  

A vidék ritkán lakott hegyvidéki területeinek gazdasága jelentősen különbözött Szatmár és Bereg alföldi vidékeinek gazdaságától. Szatmár és Bereg alföldi vidéke pedig jelentősen különbözött az Alföld egészétől.Szabolcson már lehet vitatkozni, valószínűleg az Alföldnél is elment volna az ismertetése, déli és nyugati vidékét oda is soroltam.
Mint az láttuk, az Alföld nagy részén a középkor második felében a lelegeltetéses állattartás lett a domináns. Ennek következtében  a települések koncentrációja volt a tendencia, nagy lélekszámúvá duzzadó mezővárosok és elnéptelenedő falvak alkották az Alföld jó részét. Az általunk vizsgált alföldi területeken azonban megmaradt a korábbi Alföldre jellemző aprófalvas településszerkezet.  A főként fokgazdálkodást folytató, folyóágak közé beékelődött falvak a vidék városaira jellemző későbbi pusztulási folyamatot is átvészelték, a török hódoltság  is elkerülte a vidéket, így itt nem csak a középkori településszerkezet  maradt fenn többé-kevésbé, hanem a falusi templomok jó része is. Ezek voltak azok a fő tényezők is, amely alapján az Alföld felső-Tisza-vidéki részét külön kezelem az Alföld egészétől.
A hegyvidéki terep egyes részein kiemelkedő jelentőségű volt a bányászat. Az első bányák Beregszászi-dombvidéken jelentek meg hamar kimerülő telérjeivel.  Jóval nagyobb jelentőségű volt Nagybánya környékének az Anjou- királyok alatt, majd Mátyás alatt virágzó ércbányászata. A  mára­ma­rosi sóbá­nyá­szat csak a XIV.szá­zad köze­pétől kez­dett jelentőssé válni, és ez alapozta meg a máramarosi öt koronaváros rövid ideig tartó virágzását.  A vidék sóbányászata az erdélyihez képest mindenképpen kisebb jelentőségű volt.
A ritkán lakott hegyvidéki részeken pedig a már említett vlachok (rutének, románok) folytattak állattartást, mindenekelőtt juh tenyésztést, és hegyi gazdálkodást, és főként fakitermelést.

5. A vidék "templomfennmaradási száma"

Bevezetek egy elég furcsa nevű mutatót, amit "templomfennmaradási számnak" nevezek el. Ez a matató azt adja meg, hogy a fennmaradt középkori templomok száma hogyan viszonyul a az egyéb forrásokból ismert templomok számával. Fennmaradt középkori templomnak azt tekintjük, amelyeknél a felmenő falak java része középkori, a templomméret és alaprajz nagyjából rekonstruálható.   Ez a kiváló honlap 65 ilyen templomot ismertet a vidékről, a Felső-Tiszavidékről, de van amit kihagy.  Összehasonlításul, az általam már többször ellenpéldaként felhozott Dél-Dunántúlon kb. 7 hasonló színvonalú templom maradt fenn. Másik beszédes adat szerint a mai Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében 129 középkori templomról van adatunk Balog István kiváló kutatásai alapján, ebből 50 lényegében még ma is áll, ez 38%-os arány, ugyanez a mutató Tolnából K.Németh András kutatásai alapján 3%. További érdekes összehasonlításként a Székelyföldön a templomfennmaradási arány nagyjából annyi, mint Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
Gilyén Nándor  Szabolcs-Szatmár-Bereg megye Szatmári és Beregi részét külön is megvizsgálta. Itt 97 település esetén 49 középkori templomra talált adatot, ezek közül 28 ma is áll. Ez 57%-os arány. Ennél magasabbat talán csak a Szepességben, vagy a Királyföldön találunk az egész Kárpát-medencében.
Ezek a alapján kijelenthetjük, hogy a mai Magyarország területén a középkori emlékek fennmaradási arányszámának két véglete tehát valahol a 3% és az 57% között mozoghat.

6. A vidék központjai


Baia Mare - The city seen from Stephens Tower.jpg
Készítette: Antonius Plaian from Timisoara, Romania -  Uploaded by nicubunu, CC BY-SA 2.0, Hivatkozás
Nagybánya: A főtér a Szent István toronyból

 Nagybánya (régi neve Asszonypataka, németül: Frauenbach, ma:Baia Mare)  a Felső-Tisza-vidék legjelentősebb városa volt. A középkori Nagybánya két település - Zazarbánya és Asszonypataka összeolvadásából keletkezett. Első említése 1327-ből ismert, de egyes források szerint már  II.Géza korában érkeztek ide német bányászok. A 14.század során ércbányászata révén viharos fejlődésen megy át. Zsigmond csere útján Lazarevics István szerb despotának juttatja, így megszűnnek szabad királyi városi kiváltságai, bányászata is visszaesik. Hunyadi János is birtokolja, majd Mátyás király alatt ismét felfut a termelés. Az 1480-as években a Magyar Királyság aranytermelésének mintegy harmadát adta, és ezüsttermelése is jelentős volt, pénzverdéje is volt. 50m -es, kéthajós temploma is különleges volt. (Ennek ma már csak tornya áll, innen készült a felvétel.)A várost falak is körbevették, mára csak a mészárosok tornya maradt meg.   43 hektáros területével kifejezetten nagy területű város volt, a huszadik legnagyobb a királyságban. Lakosai számát tekintve még előkelőbb helyen állhatott. Kubinyi becslései szerint fénykorában. a 15.század legvégén  5000 körül lehetett a lakosainak a száma. Obszerváns ferences kolostor és ispotálya is volt. A főtér őrzi még középkori alaprajzát, számos háza jelentős középkori részleteket rejt.

Szatmárnémeti egy 1655-ben készült metszeten Borovszky Samu (1860–1912) művéből. -Forrás: wikipedia
Szatmárt ( a térképen A-betű jelöli )és a Németit (C) csak a Szamos, ma már teljesen eltűnt mederága (D) választotta el.  De nem csak ez változott meg, hanem minden középkori emléke is eltűnt a városnak, várával és a két, metszeten is látható nagyobb templomával együtt. Szatmár  ispánsági székhely, Németi hospes település volt, tehát megkapta azokat a kiváltságokat, amelyek a hospes joggal jártak. Így a két település szerencsésen kiegészíthette egymást, és település a Felső-Tiszavidék második legfontosabb településévé válhatott. A 15. század eleji eladományozása után sikerült polgárainak az új uraikkal (Hunyadi, Szapolyai) egyezségre jutniuk, ami egy Debrecenhez hasonló félig szabad, félig jobbágy helyzetet teremtett számukra. Szatmárnémeti jelentőségét mutatja, hogy sóispánági székhelye volt, sőt pénzverde is működött itt. Szatmárban konventuális ferences, Németiben domonkos és domonkos apáca kolostorok voltak, Németiben ispotály is működött.Falak alig kerítették, Németit védte sánc és palánk, Szatmárt inkább csak a Szamos. Egyedül a hídfők kaptak némi védelmet. Vára viszont komoly katonai jelentőséggel bírt, miután olasz hadmérnökök kiépítették. Középkor vége felé 2500 körül lehetett a lakossága, ami mindenképpen jelentős hellyé tette.

Ungvar Zamek DSC 2279 21-101-0001.jpg
Készítette: Сергій Криниця (Haidamac) - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 3.0, Hivatkozás
Az ungvári (ruszin néven: Ужгород ) vár. A mai falak már 17.századi eredetűek. Ungvár a Szt. István alapította várispánságok egyike volt. A kievi kereskedelmi és hadiút egyik legfontosabb állomása. Tatárok előretörésével azonban a kievi út jelentősége megszűnt, és Ungvár  visszaesett a Kubinyi-féle listán a negyedrendű városok közé. A mai városnak a korai időkből semmiféle emléke nincs.

Készítette: Thaler Tamás - A feltöltő saját munkája, CC BY 3.0, Hivatkozás
Az Ungvárhoz közeli gerényi templom megidézése eredetileg arra lett volna hivatva, hogy bemutasson egy olyan Ungvár közeli emléket, amelyik jóval a tatárjárás előtti időkben is állt, felidézve azt a kort, amikor a vidék még nem volt periféria. A gerényi templom a Kiszombor-Karcsa-Kolozsmonostor csoport tagja, és a hatkaréjos kerek templomok csoportjába tartozik, amit egyes kutatók az igen korai 12.sz-i kerek templom típusba sorolnak.  Kiszombor kapcsán már utaltunk rá, hogy valójában fogalmunk sincs arról, hogy ezek a templomok mikor készültek, és építésük ideje a 12. század eleje és a 13.század vége közti két évszázadban bármikor elképzelhető.
Beregszász (ruténül Берегове,  németül Bergsaß, Lampertshaus): Szentkereszt temploma gótikus részletei
Sokan mondják, hogy a nyugat-európai kultúra addig tart, ameddig a gótikus templomok húzódnak. A csaknem 50 méter hosszú,  háromhajós beregszászi Mindenszentek temploma a Vereckei-hágó felé tartva az utolsó nagy gótikus templom volt a vidéken. Beregszász helyzete és szerepe is egy kicsit Brassóra emlékeztetett.  A Brassóval való összehasonlítás abból a szempontból is helytálló, hogy itt is II. Géza, majd IV. Béla által letelepített hospesesek (rajnai szászok) hoztak létre várost. A történelme azonban nagyon másként folytatódott. Itt a németek nem éltek annyira sokan és annyira zárt tömbben, hogy kiváltságaikat sokáig megőrizték volna. A mai templom a 19.század végi átépítés eredménye, és főként neogótikusnak hat. A középkori Szász jelentőségét viszont az is mutatja, hogy három koldulórendi kolostora is volt, férfi ferences és női és férfi domonkos is.A plébániatemplomot részletesebben bemutattam itt.
Munkács (ma Мукачево) Nagybánya után a vidék legjelentősebb városa volt, a Kubinyi-féle városlistán a harmadrendű városok közé sorolódik. Ugyanakkor érdemes megemlíteni, hogy Beregszásszal azonos Kubinyi-féle centrálpontjaiból jelentős mennyiséget mint ortodox központ kapott. Bazilita kolostora volt (koldulórendi nem) és ortodox püspöki székhelyként is működött. A középkori Magyar Királyságban azonban az ortodox kereszténység nem vetélkedhetett súlyát tekintve nyugati kereszténységgel, tehát a centrálpontjai jelentősen túlértékelik.  Ma főkén igen jelentős váráról híres, középkori - nem túl jelentős- templomából csak a szentély maradt fenn.Jagelló-kori adólajstrom alapján 500 körülire becsülhető lakosságszám sem mutatja fontos mezővárosnak.
Visk (ruténül Вишковo, németül Vischk) a máramarosi öt koronaváros közt kezdetben a legjelentősebb volt. Háromnak (rajta kívül Huszt és Técső) középkori temploma is fennmaradt. A három közül a viski a legnagyobb, de ez is csak 34m -es , egy nagyobb mezővárosi templom méretű. Kapujának koragótikus mívessége azonban arra utal, hogy a város a szász indításnál még nem volt lemaradásban a felvidéki vagy királyföldi városokhoz képest. Később azonban az itteni sóbányászat - úgy látszik-  nem tudott megfelelő fejlődési dinamikát adni a a városnak. Visk nemcsak a felvidéki és királyföldi városokhoz képest került lemaradásba, hanem helyileg is Huszt mögé került. A középkor végén az átlagos mezővárosok szintén volt csak. Ekkorra szász lakossága is eltűnik, és a város magyar többségű lesz, akik a reformáció hajnalán áttérnek az új hitre. A templom ma is a reformátusoké.
Néhány éve a régi vakolatot megbontva nagyszerű és viszonylag jó állapotú falképek kerültek elő, amik a 14-15.sz. fordulóján készülhettek. A képen Júdás csókja. A falképek teljes körű feltárása egyelőre még várat magára.

Viski harangtorony a Felső-Tiszavidéken szokásos módon irtózatos mennyiségű tölgygerendából épült, ma műszaki szakszóval úgy mondanánk, hogy terhelés szempontjából túlméretezett. A 17.-18. századi mesteremberek  a középkori elveknek megfelelően kezdtek hozzá ezekhez a gótikus jellegű tornyokhoz, amelyek építésénél nemegyszer improvizatív elemeket is  használtak.A bejegyzés végén még számos más fatornyot is bemutatunk.
Huszt ( németül Hust, ruténül Хуст ).református temploma szinte idegen test a mai jellegtelen ukrán kisváros szívében, egyben az itt is egyre fogyatkozó magyarság egyik utolsó szellemi-lelki mentsvára.
Huszt a máramarosi királyi uradalom központja volt, lakói kereskedő szászok, és földműveléssel, sóbányászattal foglalkozó magyarok voltak. A királyi koronavárosok közé tartozott. Szent Erzsébet tiszteletére emelt egyházának papi tizede alapján a XIV. században Kárpátalja harmadik legjelentősebb települése. A templom a viski templom koragót stílusában készült, de annál kisebb alkotás. Érdekes ellentmondás, hogy úgy lett a máramarosi koronavárosok közül a legjelentősebb, hogy templomát nem nagyobbították meg. A Kubinyi-féle centrálpont-rendszerben úgy tudott csak a koronavárosok közül egyedül negyedrendű várossá válni, hogy pontjait főként közlekedési és igazgatási központként kapta, valamint uradalmi és sókamaraispáni   székhely volt. A város további  érdekessége, hogy a német lakossága itt egészen a a 20. századig jelentősnek volt mondható, 1910-ben 15% körüli volt az arányuk a 34%.nyi magyar és az 51%-nyi rutén mellet, de ezek a németek nem középkori eredetűek, hanem 18.századiak.
Huszt ma kétségtelenül a váráról a leghíresebb, amihez nyilván Kölcsey is hozzájárult. A vár a koronavárosok és a sószállító útvonal védelmére épült, de igazán komoly szerepe csak Mohács után lett, amikor az Erdélyi Fejedelemség egyik fontos határvára lett.

 A nagyszőlősi Jézus Mennybemenetele plébániatemplom déli késő gótikus kapuja.
Nagyszőllős Ugocsának volt a központja. Az itt letelepülő szászok kiváltságaikat V. István királytól kapták 1262-ben,  A település 1399-ig volt az uralkodók kezén , utána a Perényi család uradalmi központja lett. Negyedrendű város volt a Kubinyi-féle osztályzás szerint.Jelentőségét a Perényi birtokközpont adta, ferences kolostora is volt, ami ma barokk átépítésban maradt fenn.  Mivel 1399-ben elvesztette szabadságait, így a szászok  fokozatosan elhagyták.
A plébániatemplom falai jórészt középkori állapotukban maradtak fönn. Egyháza nem az erdélyi püspök, hanem közvetlenül az esztergomi érsek fennhatósága alá tartozott.A képen látható  déli kapuja 1500 körül keletkezhetett.A templom mai állapotában a Perényi család reprezentációjának tanúsága, az építés a későbbi országbíró, Perényi Péter idejére tehető.
A szovjet időkben a templomban raktár volt, a berendezése elpusztult. 1989-ben kapta vissza a római katolikus egyház.

Nyírbátor a Báthori család uradalmi központja volt. A családfők inkább a ma már nyomtalanul eltűnt ecsedi várban laktak, innen nem messze. Nyírbátort az ember hajlamos lenne két fantasztikus későgót temploma, és reneszánsz udvarháza alapján  előrébb rangsorolni, de a Kubinyi-féle listán csak negyedrendű város volt. Két fantasztikus temploma inkább csak egyfajta családi ambíció volt, mint a város gazdagságának lenyomata. Az obszerváns ferences templomot- nagy valószínűséggel egy  alaptalan hagyomány szerint- 1479-ben Báthori István erdélyi vajda a kenyérmezei győzelem emlékére alapította, még "vadabb" hiedelem szerint az ottani hadizsákmányból épült. Az tény, hogy Báthori István 1493-ban ide  temették. 42m-es hosszával és a hozzá kapcsolódó nagy méretű kolostorral jelentős szerepe volt.(40 évvel ezelőtti állapotot mutat a fénykép.)
 Báthori István kezdeményezésének tartják a  másik nyírbátori templomot, a Szent Györgyöt is, (ma református) és széles körben elfogadott a templom temetkezőhelyként és udvari kápolnaként való interpretálása.1484-ban kezdi el építeni Báthori István, de  nem élhette meg a templom felszentelését, ezért temetik a ferencesek templomába. Újabban  egyre többen  Báthori (IV.) András szerepét emelik ki, aki  az eddig elfogadott 1511-es évszámmal szemben 1520-30 körül  fejezi be az építkezést, legalábbis ezt mutatják a gótikus fedélszéken elvégzett dendrokronológiai vizsgálatok.  45 méteres hosszával az udvari magánkápolnák közt szokatlanul nagy méretű. Nem véletlen, hogy egyes vélemények szerint ez a város új plébániatemplomának épült. (40 évvel ezelőtti fénykép.)

A befejezés előtt  számos reneszánsz részlet kerül a templomba, amiket a kőanyag alapján budai műhelyben faragtak ki. A fenti képeken egy papi ülőfülkét, egy szentségtartó fülkét és a bejárat feletti Báthori címert és a 17. századi feliratot látjuk. Mindezen emlékek is bizonyítják, hogy  Báthori István és András mennyire "felülreperezentálta" magát építkezéseivel,  ahogy azt Mátyás király maga is tette.


Nyírbátor kiemelkedő művészeti emléke a stallum, amiről korábban úgy tűnt, szinte mindent lehet róla tudni. Erről az állapotról jól tudósít ez a cikk. Újabban viszont Mikó Árpád  kutatásai szinte minden eddigi ismeretünket megkérdőjelezték. Mikó még az alkotó F. MARONE nevét is elvetette, amivel eléggé egyedül is maradt. A stallum körüli bizonytalanságot fokozta a Nyírbátorban maradt részleteinek restaurálása közben elvégzett dendrokronológiai vizsgálata, amely egyrészt a befejezés 1511-es évét kissé későbbre tolja, másrészt kimutatta, hogy komoly egyezésben van az itteni faanyag a máramarosi tölgyek dendrokronológiai adatsorával. Magyarul, elképzelhető, hogy a stallum nem a távoli Itáliában, vagy a némileg közelebbi Budán vagy a Szepességben, hanem helyben készült. Nyírbátorban ugyanis minden bizonnyal a közeli Szamoson leúsztatott máramarosi fát használhatták.  Ez megkérdőjelezi azt az utóbbi időben népszerűvé váló elméletet is, miszerint a stallum megrendelője a nagy humanista, Báthori Miklós váci püspök volt, akinek  1506-os halála után rokonai átvették, és Nyírbátorba szállították az egyébként ide is túlméretezett stallumot. A stallum egyébként még a váci székesegyházba is túlméretezett lett volna, hiszen 50 főre készült. Ekkoriban az esztergomi káptalan sem állt ilyen sok tagból. Összegezve, itt versengő elméletek sokaságával dolgunk, de bizonyosat alig tudunk róla, legfeljebb csak annyit, hogy ma egyik fele a Nemzeti Múzeumban van, másik része a nyírbátori múzeumban, ahová a református templomból kerültek az 1930-as években. A stallumról külön bejegyzés készült.
A fotót készítette: Civertan - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 4.0, Forrás:wikipedia
A Báthoriak nyírbátori várkastélyának rekonstruált épülete.
A nagyon sok vitát kiváltó rekonstrukció a barokk magtárépületté átépített kastély jelentős  újjáteremtésével alkotott meg egy olyan épületet, ami régészeti, falkutatási eredményekkel nem volt teljesen igazolt.  A részleteket lásd Feld István tanulmányában.  (A vita további részletei a Építészfórumban) . A kérdés abból a szempontból érdekes, hogy Báthoriak reneszánsz várkastélya valóban a Mátyás és Jagellók  királyi műhelyének egyenesági leszármazottja, vagy már abba a sorba illik, mint Sárospatak vagy a közeli Vaja és Kisvárda kissé provinciális stílusú építkezései.Mindenesetre  ez a rekonstrukció új fejezetet nyitott a magyar műemlékvédelem történetében, ami mögött komoly világnézeti irányváltás is felsejlik, de erről majd a füzéri vár kapcsán érdemes írni.

Kisvárda, a vár maradványai és a templom megmaradt gótikus szentélye. (40 évvel ezelőtti állapot.)
Kisvárda a Kubinyi-féle városlistán Nyírbátorral azonos pontszámmal a negyedrendű városok közé tartozott. Kisvárda birtokosai, a Várday család, több előkelőséget adott a hazának, például Várday István (?- 1471) kalocsai érseket. A Mátyás király bizalmi emberének számító érsek Kisvárdán is komoly építkezéseket végzett a várban, és -a nyírbátori templomokhoz képest  mégiscsak szerény- plébániatemplomban is. Az ő idején készülhetett el templom szentélyének új boltozata, aminek gyámkövei ma kétségtelenül Kisvárda legkülönlegesebb művészi emlékeinek számítanak. A hat fennmaradt gyámkövet itt tekinthetjük meg. Kisvárdának fennmaradt középkor végi adólajstroma, ami alapján kb 650-700 lakosa lehetett. 
 

Az ákosi református templom
Készítette: SGECK - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 4.0, Hivatkozás
Az ákosi templom a vidék legkorábbi, és szinte egyetlen fennmaradt nagy nemzetségi kolostortemploma.  Ákos egykor Közép-Szolnok vármegyéhez majd a történelmi Szilágy vármegyéhez tartozott, közel Szatmár  határához.  A templom csaknem teljes épségben maradt fenn, leszámítva Schulek Frigyes szokásos "stílszerű" helyreállításait, amik főként a toronysisakot érintették. A háromhajós, kereszthajó nélküli templomtípus igen elterjedt volt a 12.századtól a Magyar Királyság területén, tudjuk, hogy a közeli Sárvár és Kaplony is ilyen rendszerű volt. A nagyszerű. 33m hosszú templomról és az építtető Ákos-nemzettség kapcsolatáról nem sokat tudunk, még az is csak valószínűsíthető, hogy a templomnak a bencések voltak a gazdái, erről forrás nem maradt fenn.

7. A kisebb mezővárosok és a falvak emlékei

 

Két falusi templom Beregből illetve Szatmárból a mároki és a szamostatárfalvai. Mindkettő talán a korábbi időszakból, a 13-14. század fordulójának időszakából való, a tatárfalvainál még a 14. -15. század fordulóját is megengedve. Itt rögtön szembesülnünk kell a falusi templomok egyik nagy problémájával: Valójában fogalmunk sincs, hogy ezek a templomok mikor készültek.Míg a nagyszabású emlékeknél stíluskritikai alapon és külföldi analógiákra, nagyon ritkán forrásokra alapozva is valamiféle hozzávetőleges datálást tudunk tenni, addig itt ezek a módszerek nem alkalmazhatók. Az olyan, korábban datálást segítő tényezők mint a szentélyalaprajz, ikerablakok stb. sem tesznek lehetővő pontos kormeghatározást, mivel egyes építészeti elemek igen makacs továbbélését is megfigyelhetjük.  Nagy vonalakban azért egy olyan trend  rajzolódik ki, hogy egyre későbbre tolódnak a templomok vélt építési évei, és ma már egyre valószínűbbnek látszik, hogy tatárjárás előtti időkből emlék nem marad fenn a vidékről.

A szerényebb mezővárosok közül a szatmári Jánkot mutatjuk be elsőként. 25 méter hosszú, szép arányú, későgótikus temploma a környék templomainak megfelelően, meglehetősen ép állapotban érte meg napjainkat. A későgótikus emlékek datálása viszonylag egyszerű, azonban itt is megfigyelhető az a tendencia, hogy a korábban Mátyás király alatti virágkor helyett egyre inkább felértékelődik a Jagelló kor is, sőt  Mohács sem jelent éles törést. A gótika virágzását ezen a vidéken a 15. század közepéig bátran kitolhatjuk, ahogy azt Nyírbátor példája is mutatja. Jánkról adólajstrom alapján lakósságszámot is tudunk mondani. A Jagellók korában, amikor a temploma, épült kb. 450-500 ember lakta.
Készítette: Civertan Grafikai Stúdió, CC BY-SA 2.5, Forrás
Csenger nagyjából Jánkkal volt azonos jelentőségű kisebb mezőváros, a Káta nemzettség birtokközpontja. A temploma a 14.században épülhetett és a téglaarchitektúrája rokonítható a környék számos templomával.(Pl. Szamostatárfalva, Baktalórántháza)  Nyolcszögű tornyával is hasonlóságot mutat egy-két környékbeli templom.(Porcslama, Gacsály)
A nagyberegi (Великі Береги) templom gyönyörű gótikus szentélyével és csaknem 30 méteres hosszával is mezővárosi méretű. Csánki Dezső mezővárosnak is említi  a 14.század legvégén, de  Kubinyi alföldi városokról és településekről szóló monográfiájában nem szerepel.

A Szabolcs vármegyében fekvő fényeslitkei templom a csarodaival lehet egyidős. Tornya ugyan a nyugati homlokzatból félig kiugrik, nem a templomtestből nő ki, mint Csarodán, de kettes és hármas késő román ikerablakai alapján szintén a vidék korai templomai közé tartozik Csarodával együtt. A felvétel kb. 40 éve készült. A templom ma már sokkal előnyösebb megjelenésű, az igénytelen toronybádogozást  zsindelyezéssel helyettesítették.)

A beregi Csaroda temploma építését korábban a 13.századra tették, ma már egyre gyakrabban a 13-14.század fordulójának környékét említik, mivel kiderült, hogy keresztboltozatos szentélye egykorú a templommal, nem későbbi, ahogy korábban gondolták. A freskók egy része a templommal lehet egykorú (hajó, diadalív), a szentély és a diadalív béletében pedig 14-15. századiak vannak. Csaroda nem magányos "ékszerdoboz" a vidéken, stílusában hozzá nagyban hasonlít a palágykomoróci, ahol még a falképek mestere is ugyanaz lehetett, mint itt Csarodán. Az Ungvár közeli Palágykomoróc abból a szempontból is különleges, hogy itt egy karzatra festett Szent László legendát is feltártak.

A szátmári  Gacsály református templomot  nagy mérete és nyolcszögű tornya  külön érdekessé teszi. (40 évvel ezelőtti állapot.)A torony a templom legrégibb része, még 14. századi, a hajó jó része pedig a későgótika 16. századi virágzásának idejéből származik.  A templom a művészettörténészeknek komoly fejtörést okozott, mivel méretében szokatlanul nagy. Gacsályt mindig faluként emlegették, de templomának méretei felülmúlják a többi környékbeli mezővárosét, a kisvárdait, csengerit, jánkit stb.  Ezt az ellentmondást Juan Cabello és Simon Zoltán, a templom kutatói szerint talán az magyarázza, hogy a település a nagy jelentőségű Gutkeled  nemzetség birtoka volt, és valami, ma már tisztázhatatlan szakrális jelentősége volt. A templom kutatásának érdekes eredménye volt az is, hogy a 15-16.századi bővítésben sok középkori idom- és kváderkövet találtak, ami feltételezhetően a közeli, korábban elpusztult csaholci bencés kolostor köveiből származhatnak

A beregi Csetfalva (ruszinül Четфалва, ) református temploma.
A négy fiatornyos karcsú harang- és templomtornyok a Felső-Tisza-vidék jellegzetes építményei. Szerkezetük, stílusuk alapvetően gótikus hagyományra vezethető vissza. Zömük a 18.században készült. A hagyományok szívós továbbélése azonban gyakran a periferiális helyzet, a fejlődésképtelenség következménye a történelemben, mint ennél a vidéknél is.Ezt láthatjuk a kicsinyke talán a 14.század elei csetfalvai templomon is.
 
A tarpai templom 30m feletti hosszával a legnagyobb a beregi templomok közül. Ez azért érdekes, mert sem Csánki Dezső, sem Kubinyi András nem említi mezővárosnak. A jelenleg is zajló kutatásai tisztázhatják a templom teljes méretét és építészettörténetét. A tarpai templom már ma is sok érdekes középkori látnivalót kínál. A hajó észak falán három nagy méretű, elég jó állapotban fennmaradt 15.századi falkép látható: Szent György, Keresztrefeszítés és a Mihály arkangyal (képünkön)A környék egyéb jelentős, általam be nem mutatott falképes templomai a következők: Baktalórántháza, Laskod, Lónya,  Nagyar.
A tarpai templom másik érdekessége a templom bejárata. A gótikus ajtókeret felett a Báthoriak sárkányos címere utal a kegyúrra. Figyelemre méltó az is, hogy a tölgyfa ajtó is fennmaradt az eredeti, eléggé rusztikus vasalatával.
A szatmári Vámosoroszi kis falusi temploma egy későgótikus "átlagtemplom."Báthori címeres szentélyboltozata emeli a jelentős emlékek sorába. (40 évvel ezelőtti állapot.)
A kis-és nagyszekeresi templomok egyaránt a későgótikus építési hullám eredményei. A kisszekeresi kép a 40 évvel ezelőtti állapotot mutatja, az utóbbi időkben a templom megújult, még a ronda vaskerítés is eltűnt.
Két későgótikus emlékkel zárjuk a Bereg-Szatmári emlékek sorát. Túristvándi templomában a szép ívű diadalív  utal a templom egykori kecsességére. (40 évvel ezelőtti kép) Tiszabezdéd rendkívül figyelemre méltó emléke a szentély egykori konzoltöredékei és a szentségtartó fülke. Ennek művészettörténi problémáit próbálta Papp Szilárd taglalni tanulmányában Kisvárdával való kapcsolatán kívül az érdekes problémafelvetésekig jut el, sajnos azonban neki is szembesülnie kell az ismert problémával: a források hiányában sötétben tapogatózik a művészettörténész. Ennek sok esetben rosszabb válfajával is találkozik az ember, amikor az - occami borotvát feledve- vad és soha nem igazolható vagy cáfolható hipotézisgyártásba kezdenek a történészek és művészettörténészek.
Végül a művészettörténeti szempontból szinte jelentéktelen, talán 13-14.sz.-i kis gyügyei templommal utalunk arra, hogy a környék templomai milyen jelentős népies festőasztalos munkákkal rendelkeznek. A 18. század során ugyanis a református kézbe került templomok sorát igen izgalmas emlékekkel gyarapították az itteniek. Ezek varázsát éppen az adja, hogy a nyugat-európai értelemeben vett polgárosodás minden hatása alól kikerült vidéken,  a paraszti világkép a református világszemlélet helyi változatával egyesülve, kialakította a maga sajátos helyi univerzumát, amelyek művészi lenyomata jelenik meg a templomokban. Hasonló jelenséget figyelhetünk meg  a távoli Székelyföldön, és egyéb periferiális helyeken.
Nyírbéltek a középkorban Szatmárhoz tartozott. Egyenes szentélyzáródású templomának falán 1450 körül  többek közt kálváriajelenetet festettek a falra. A falképeket igen régen, 1954-ben találták meg a vakolat alatt, és ismerve az akkori viszonyokat, kész csoda, hogy 1957-ben az akkori kor színvonalán, kiegészítések nélkül, konzerválták

A szabolcsi nyírmihálydi a vidék legkorábbi templomai közé tartozhat, de az írott forrásokban, még a pápai tizedjegyzékben sem szerepel.

Nyírtura is szabolcsi település volt, szintén nem túl jelentős. Ennek ellenére a korábbi 14.századinak tűnő templom 1488-ban elsőrendű gótikus pálcatagos bejáratot kapott, amit csak a vastag mészréteg takar el. (40 éves felvételek)

A szabolcsi Ófehértó temploma a falképeiről híres. A valószínűleg a 14.században épült templomot a 15. század elején kifestették. Az 1970-es években megtalált freskókat nem egészítették ki, csak konzerválták. A képen látható jelenetek közül a bal oldali sávban Jézus életéből vett jelenetek sorát látjuk: Keresztvitel, Júdás csókja, Az ifjú Jézus tanítja a bölcseket. Jobb oldalon nagy méretű Árpádházi szent Erzsébet kép.

A hajó északi falán korábban egy Szent György freskó húzódott. Ebből a sárkány levágott fejei és maga a sárkány maradt meg. Erre a jelenetre 1641-ben a Csarodáról ismert és a környéken több helyen dolgozó DA szignojú mester textíliákra emlékeztető, virágmotívumokat festett, ami reformátusok jellegzetes díszítése volt. Igen rossz latinsággal írt talányos  felirattöredék is  előkerült: "hoc opus feci D A P Feiertai Etiusdepusp ..ak ano 1641."  A diadalív bélletében két női szent viszonylag épségben megmaradt falképe: Balról Szent Borbála, jobbról Szent Katalin.

A templomok bemutatását a 13-14.századinak gondolt szatmári piricsei templommal zárjuk, szintén 40 éves felvételen. A templom mellett látjuk a fa harangtornyot. A vidék igen sok temploma a középkorban torony nélkül épült. A harangtornyot már valószínűleg a középkorban is sok helyütt fából, a templom mellé építették.

 

A faépítészet néhány emléke

Gilyén Nándor már idézett kutatásaiból tudjuk, hogy Bereg és Szatmár csak a mai Magyarországon maradt részein, 97 faluból 49-ben volt a középkorban templom (ebből 28 fenn is maradt), 41 -ben pedig fatemplom. A fatemplomra vonatkozó adatok 17-18.századiak, de mint a szerző megfigyelte, főként azokban a falvakban maradt fenn fatemplomról leírás, amelyekben nem volt tudomásunk középkori kőtemplomról. Ez alapján feltétezhető, hogy a hiányzó középkori templomok helyen fatemplomok voltak. Szórványos középkori források is szólnak fatemplomokról. Mára viszont középkori fatemplom nem maradt fenn a Magyar Királyság egykori területén.  A legkorábbi a Bártfa melletti Hervartóban  16. század végi, de még megfigyelhetjük a gótikus építészeti elemek utánzását.  A vizsgált vidékünkön a legkorábbi a máramarosi Sajómezői 1608-ból. Máramarosban egyébként sok ilyen emlék fennmaradt, ez a honlap 48-at sorol fel, de Kárpátalja hegyvidéki, ruténok által lakott területén is nagy számban találunk ilyen emlékeket. Természetesen ezeknek csak egy része gótikus jellegű, Vukov Konstantin ezeken kívül még beszél  posztbizánci, és egyszerűsített, "longitudinális" posztbizánci, és gótikus és posztbizánci keverék típusról.
Fatemplomok építése három okra vezethető vissza: 1. Anyagi megfontolás. (Egy fatemplom olcsóbb, egyszerűbb.)  2. Hagyomány (pl. Máramaros fában gazdag vidékén mindent ebből az építőanyaggal oldottak meg.)  3. A protestánsokra vonatkozó szigorítások. Korszakunk szempontjából ez a 3. szempont nem jön szóba, viszont magyarázat arra, hogy miért ezeken a vidékeken maradt fenn ilyen sok emlék. A Türelmi Rendelet után az elszegényedett vidéken nem volt meg sok gyülekezetnek az anyagi lehetősége kőtemplom építésére.
Mivel a legkorábbi fennmaradt fatemplomuk is vizsgált korszakunk utáni időből származik, ezért felmerül a kérdés, hogy miért foglalkozunk velük? Erre a magyarázat az, hogy a 17-19.század közt készült egyes emlékek gótikus jellegének változatlansága feljogosít minket arra, hogy feltételezzük, hogy azok a középkor folyamán is hasonlóan néztek ki.

A mai Magyarország területén három fatemplom maradt fenn, mindhárom a vizsgált vidékünkön. Közülük kettőt  a Szentendrei Skanzenbe telepítettek át. A mándi református fatemplom a Vukov Konstantin-féle osztályozásban gótikus típusú. Ez a  középkorban általánosnak számító fachwerkes szerkezetű volt, és ezzel a szerkezettel épült fel a 18.század végén az alig egy évszázadot kibíró elődje helyére.  A 19.században, amikor már a nagyobb presztízsű téglatemplomokat akarta utánozni, a fachwerkes szerkezetet bevakolták. A skanzenben most a képen látható öszvérmegoldással mutatják be a templom faszerkezetét. A mándoki görögkatolikus fatemplom az egyetlen fennmaradt boronafalas a mai Magyarország területén. Vukov Konstantin-féle osztályozásban kevert típusúnak számít. Kora vitatott, legvalószínűbbnek az 1640 körülinek tűnik.


A gótikus hagyományok makacs továbbélése figyelhető meg a harangtornyok esetében is. Nem csak egyszerűbb falusi templomok épültek kő torony nélkül ezen a vidéken, hanem még az olyan magas presztízsű templomok is épültek így, mint a nyírbátori Szent György templom, ahol  egy kicsinyke, a fedélszékbe felvezető lépcsőtorony készült csak. Nem véletlen talán, hogy a vidék legkorábbi harangtornya is innen származik. Ezt a benne lévő harangok alapján az 1640-es évekre teszik a művészettörténészek, de valójában nem tudjuk a pontos építési évét. Hogy a harangok mennyire nem mérvadóak, arra jó példa az is, hogy a jobb oldalon lévő lónyai fatorony is 17.századi (1666-os) eperjesi harangot rejt, de felirata alapján 1781-ben "Kakuk Imre áts mester tsinálta/ Bán Péter legényével". Hasonlóan a középső zsurki is 1655-ös eperjesi harangot őriz. A bal oldali vámosatyai templom egyik fiatornyán 1691-es évszám ad valamiféle kronológiai támpontot. Mindhárom a legmonumentálisabbak közé tartozik, szinte egységesen 26-28m magasak, azaz nagyjából egy tízemeletes ház magasságát érik el.

A nemesborzovai harangtorony a közepes méretűek közé tartozik. Annak ellenére, hogy a Szentendrei Néprajzi Múzeumba való áttelepítéskor szétbontották és megvizsgálták, építési idejéről semmi pontosat nem tudtak megállapítani, azt 1680-1780 közé teszik.  A középső fehérgyarmati toronynak csak lezárása jellegzetes fagalériás megoldású, a torony maga tégla. A kölcsei jellegzetessége, hogy hiányoznak a fiatornyok, maga a sisak pedig nyolcszögletű. 15m-es magasságával a kisebbek közé tartozik, de a középső oszlop (őrfa, császárfa) egyetlen egy tölgytörzsből van kifaragva. Alkotóját, korát is ismerjük: "Garda András/ Farkas János/ Átsok által 1794."

Utolsó három képünk közül a bal oldali tiszacsécsei korát pontosan ismerjük, 1822-ben épült. 24 m-es magasságával a közepes méretűek közé tartozik, de az utolsó a monumentális harangtornyok sorában. A szabolcsbákai 1781-ben épült, kisebb igényű alkotásként a fagalériáját már elhagyták, akárcsak a gemzsei. Ez utóbbiról Koroknay Gyula feltételezte, hogy a Lónyáról ismert Kakuk Imre alkotása.

Irodalom:

A legfőbb, erről a vidékről (is) szóló átfogó tanulmány

Speciális részkérdésekről:

A 13.századi nagy változásokról:  Engel Pál: A középkori Dunántúl mint történeti táj
A máramarosi sóbányászatról: Zsámboki László: Sóbányászat, sókereskedelem, sóadományok
Nagybányáról: Balogh Béla, Oszóczki Kálmán: Bányászat és pénzverés a Gutin alatt
A ruténokról: Bonkáló Sándor: A ruténokról 

Ruténokról és más nemzetiségekről: Ács Zoltán: A nemzetiségek történelmi Magyarországon 
Ákosról: Szőcs Péter Levente: Az ákosi monostor 
A máramarosi öt koronavárosról: Ákosi Zsolt: A máramarosi öt koronaváros 
Nyírbátori minorita templom: Németh-Balázsik: Nyírbátori ferences kolostor 
Nyírbátori várkastély: Feld István: Megjegyzések a nyírbátori várkastély kutatásához és kiépítésének tudományos megalapozottságához 
A nyírbátori várkastély rekonstrukciója körüli vitáról lásd az Építészfórum cikkét 
Nyírbátori stallumról:  Mikó Árpád: A nyírbátori stallum 
                                        Kövári Levenete: A nyírbátori stallum dendrokronológiai elemzése
Fatemplomokról: Vukov Konstantin: Kelet-Magyarország és Kárpátalja egyházi faépítészetének kapcsolatai
Balogh Ilona: Magyar fatornyok 

2018. november 1., csütörtök

Palotabozsok-Boschok

Palotabozsok- Boschok tipikus sváb falu Baranyában. A német telepesek Jáni Ferenc pécsváradi apát kérésére jöttek először Bozsokra, akik 1724-ben a Dunán tutajon (Ulmer Schachtel) érkeztek Ulmból. A falu szelíd dombok közt terül el, a domboldalon az egykori szőlők közt pincék sora.
Bozsok demográfia görbéjében két három visszaesés tapasztalható. Ezek közül a 19.század közepén bekövetkezőt a legnehezebb megmagyarázni. Az 1945-ös nyilván a háborús eseményekkel függ össze, az 1950-től bekövetkező tartós visszaesés pedig az ismert falusi népességfogyással. 1845-ben a falu lakkosságának 97%-a volt német, 1890-ben 91%, 1941-ben a kitelepítés előtt már csak 66% vallotta magát németnek, de még a legutóbb is 37%.  A katolikusok arány végig 98% körül mozgott. Az írástudatlanság 1890-ben 35% volt. Ekkor a megyei átlag 55%-körül mozgott, de a német falvakban a 35% nem volt kiugróan jó arány.
A falu tipikus sváb házai a temetődombról.

Az egykori Adolf Thurn gangajtója

Kereszt Szent Flórián és Szent Vendel szobrával, az úgynevezett Krepß-Haag kereszt 1868-ból.

Egy nemrég felújított Szent Antal-szobor a templom előtt, érdekesen ficánkoló Jézussal.

A falu Szentháromságoszlopát felirata szerint 1910-ben állíttatta Barbara Schmidt.

Az alapító védőszentje, Szent Borbála.

A Rókus-kápolna a falu honlapja szerint egy 1839-es pestisjárvány emlékére épült. Valószínűleg ez elírás, a pestisjárvány 1729-ben lehetett, és a kis kápolna is korábbi.
A falu kálváriája is tipikus 19.századi alkotás, újabb stációképekkel. A régebbi latrokat új műkő keresztekre helyezték a legutóbbi felújításkor.

A temető elhagyott keresztjeit szépen összegyűjtötték.

A temető régi része.

Tipikus nádasdi sírkövek.
Somberek felé, a Véméndi-patak közelében áll a Sarlós Boldogasszony kápolna, ami régebben  környékbeli németek kedvelt  búcsújáróhelye volt. A  kis kápolna lábánál  fakad a forrás (Kirchenbründl), amelynél a Katolikus Lexikon szerint az emberek egyszer fölvett ruhájukat ajánlották föl. A szentkút vizét különösen szemfájásra tartották jónak.