Garay-125: Dr.Pataki József, a túramozgalom tudós tanára

 

Dr. Pataki Józsefről ugyan nem neveztek el utcát Szekszárdon, mégsem halványult el emléke. Az idén már 33. alkalommal rendezték meg a nevét viselő emléktúrát, amelynek állandó célpontja az Óbánya és Kisújbánya közt húzódó völgy, ahol a róla elnevezett -szebb napokat is látott- kulcsosház melletti kopjafáját megkoszorúzva adóznak a legendás „Patya bácsi” emlékének a Tolna megyei természetjárók.

Vasutas családba született Barcson 1912. augusztus 15-én. Az elemi iskolát még ott, a gimnáziumot már Szekszárdon végezte. A Garay Gimnáziumban  nem volt éltanuló, ugyanakkor az iskola katolikus ifjúsági szervezetében, a Mária-kongregációban vezető tisztséget töltött be. A pécsi Erzsébet  Tudományegyetemen történelem-földrajz szakon tanult tovább, és ott már figyelemreméltó tehetségről tett tanúbizonyságot.   A Sárköz népességtörténetéről írt doktori értekezését nagyra értékelték, és munkájával a jeles parasztpárti politikusnak és népi írónak, Kovács Imrének is kivívta nagyrabecsülését. Kovács Imrével a kapcsolata  a világháborúig megmaradt. Tanulmányai végeztével az egyetem  Földrajzi Intézetének  lett adjunktusa. Jogi végzettséget is szerzett. A második világháború alatt , már mint behívott tartalékos főhadnagy kötött házasságot Dr. Faggyas Jolánnal, akit még az egyetemről ismert, de házasságkötésük idején már a muraszombati gimnáziumban volt történelem-földrajz tanár. A házasság nem indult túl jól, Pataki hamarosan  szovjet hadifogságba került.  Ott, az általa csak ironikusan „keleti akadémiának” nevezett fogolytáborban tanult meg oroszul.  Csak 1949-ben térhetett haza, de pályáját már nem folytathatta az egyetemen, a Garay Gimnázium  tanára lett feleségével együtt.   1951-ben kollégái rábeszélésére elvállalta az igazgatói megbízást, amit három évig töltött be. Igazgatósága alatt volt a gimnázium tanulója Lázár Ervin is, aki nem volt problémamentes diák. Ennek ellenére Lázár Ervin  később  nagy szeretettel és tisztelettel beszélt egykori igazgatójáról.  A számára nagyon terhessé váló beosztásról 1954-ben mondott le.  Ebben az évben Magyar Földrajzi Társaság pályázatán első díjat nyert a Sárköz természeti földrajza című úttörő jellegű tanulmányával, amely később könyv formában is megjelent.  Igazgatóságáról lemondva több ideje maradt arra, hogy szenvedélyes természetjáróként rendszeresen vezessen gyalogos és kerékpáros túrákat a gimnázium tanulói számára.

Az  1956-os  forradalom alatt diákjait elkísérte a tüntetésekre. Ez a szerepvállalása elég indok volt arra, hogy örökre eltiltsák a történelem tanításától. Ezután kényszerűségből oroszt is tanított a  földrajz mellett. Megyei földrajz szakfelügyelő is volt, több tanulmánya jelent meg folyóiratokban, aktívan részt is vállalt a Földrajzi Társaság munkájában is.  1967-ben adták ki Tolna megyei kalauzát, amely hatalmas történeti és földrajzi műveltséggel megírt alapművé vált. Még 1972-es nyugdíjba vonulása után is lelkes túrázó maradt.  Egy Grábócra tett havas kirándulás, és a ki nem hevert tüdőgyulladás okozta halálát 1985-ben.

Garay 125: A természetjárás története a Garay János Gimnáziumban

A gimnázium a 125 éves története során, számos területen végzett úttörő munkát a városban. Az itt dolgozó tanárok egyes tevékenységeinek a hatása gyakran kikerült az épület falain túlra is, és meghatározó lett a városban és a megyében. Cikkünkben egy ilyen területet mutatunk be, a természetjárást.

Bodor Árpád a Tolna Megyei Népújság 1982. szeptember 15-ei számában 

A gimnázium alapításának idején, a Monarchia korában született meg modern férfi eszméje is hazánkban. A modern eszmék szekszárdi elterjesztésében fontos szerepe lett az idekerülő gimnáziumi tanároknak. A modern férfi eszméjéhez akkoriban hozzátartozott az is, hogy szabadidejét olyan, korábban elképzelhetetlen dolgokkal tölti, mint a sport vagy a természetjárás. Ezt már a kor férfijai is egyfajta szembenállásnak képzelték el a legfőbb nemesi szabadidős tevékenységgel, a vadászattal. Nem véletlen, hogy a Magyar Turistaegylet első elnöke az a tudós Eötvös Loránd lett, akinek egész életpályája is a modern, polgári eszmék diadalát hirdette a régi, feudális gyökerű nézetekkel szemben.

A gimnázium indulásakor már rendszeresek voltak a kisebb túrák. Szinte minden osztály évente egyszer kirándult a Csörge-tóhoz. A hazafias nevelés keretében pedig a Béri Balogh Ádám fájához is rendszeresen ellátogattak. A hosszabb túrák terén az úttörő dr. Bartal Kornél (1881-1918) volt, aki földrajzot és természetrajzot tanított. Jobbára tanítványaival járta a környék domboldalait, és rendszeresen gyűjtötték a növényeket a Múzeum akkor még létező Természetrajzi Osztálya számára is. Ennek élén is dr.Bartal állt. A kerékpáros túrázás meghonosítója Miklóssy János tornatanár volt. Országosan is ritkaság volt akkoriban még ez, de ő már 1902-ben Mohácsra kerekezett tanítványaival. Már az első világháború előtt létrejött a cserkészek helyi csoportja is, akik szintén rendszeres természetjárók voltak.

A Horthy-korszakban is a cserkészek lettek azok, akik a túramozgalmat továbbvitték. Vezetőjük 1924 és 1932 közt az a Faludi Ferenc volt, aki diákkorától ezer szállal kötődött iskolánkhoz. Latin-történelem tanárként a Turul Sportegyesület vezetőségének is tagja volt. 1936-1941 közt az igazgatói állást is betöltötte. Mindvégig szívügye maradt a cserkészet és a túrázás.

A II. világháború után dr. Pataki József szervezte újra a túramozgalmat.  Az általa megteremtett hagyományokat folytatta Bodor Árpád (1929-2014) .

Bodor Árpád gyermekkorát Tengelicen töltötte. Középiskoláit a pécsi jezsuitáknál végezte 1938 és 1947 közt. Itt kedvelte meg a túrázását is. Ritkán járt haza, hétvégenként a bent maradt kollégistáknak rendszeresen mecseki túrákat szerveztek.

Az érettségi után Budapestre jelentkezett egyetemre, a keleti nyelvekben szeretett volna elmélyedni, ám a család kuláklistára került, s így felvételi kérelmét elutasították. DoIgozott hajógyári munkásként, matrózként, gépkocsivezetőként, majd 28 hónapra Kunmadarasra került munkaszolgálatra, mivel így tudta csak elkerülni a sorkatonai szolgálatot. Ezt követően képesítés nélküli nevelőként helyezkedett el falujában. 1962-ben nyílt lehetősége a továbbtanulásra, és földrajz-rajz szakos főiskolás diplomát kapott, majd földrajzból az egyetemi diplomát is megszerezte. Tengelic után 1973-tól a szekszárdi Garay János Gimnáziumban tanította a diákokat. Megszállott híve volt a természetjárásnak. A gimnáziumban indította útjára a Tolnai Tarisznyások Környezetismereti Vetélkedőjét, a „TOTAKIV”-ot. 1993-as nyugdíjba vonalasa után is óraadóként tovább dolgozott. A gimnáziumban meghonosította a tájfutást is, majd a példaképéről, Kőrösi Csoma Sándorról elnevezett Kárpát-medencei földrajzversenyt is útjára indította. Közben rendszeresen túraútvonalakat tűzött ki. Az ő kezdeményezésére jöttek létre az első gemenci turistautak is. A Tolna Megyei Természetbarát Szövetségnek haláláig tiszteletbeli elnöke volt. A Szövetség tiszteletére szervezi meg a gemenci emléktúráit.

Nagynyárád/ Großnaarad: A bécsi Hochbarocktól a pincesorig

Majs felöl közelítve a Nagynyárádi templom feltűnése megállásra késztetett. Eleve olyan földön járunk, ahol a keresztény Európa, benne a Magyar Királyság történelmének egyik legnagyobb vereségét szenvedte el. Nemcsak  10-15 ezer (?) keresztény  katona, közte a magyar fegyveres erők  java esett itt el, hanem az ország elitjének is nagy része:  16 főnemes, 5 püspök, egy érsek  és maga a király.  Valószínűleg a nyárádi domb a mohácsi csatában is jelentőséggel bírt, (bár könnyen lehet, hogy a csata néhány kilométerrel délebbre játszódott le az itt leírtaknál. )  A belgrádi Bali bég és a bosznia Khoszrev bég csapatai erről a domsorról indították támadásaikat a keresztény sereg ellen. A  barokk időkben épült nagyszerű templom is a csata egyfajta  mementójaként  fogható fel. Erre már Dénes Gizella írónő is gondolt, amikor annak okát kereste, hogy miként kerülhetett ide egy ilyen  impozáns templom. 

A templom a szőlőhegyről is jól mutat, még ellenfényben is.
A   1756 és 1763 között épült. A hódoltság után a teljesen elnéptelenedett falu 1696-ban  Savoyai Jenő herceg bellyei uradalmának része lett. Halála után 1736-ban a birtok visszaszállt a koronára,  így a templom építésének idején azt közvetlenül Bécsből irányították. Csak halálának évében, 1780-ban adományozta azaz uradalmat Mária Terézia császárnő leányának Mária Krisztinának és férjének, Szász-Tescheni Albert hercegnek 

Ez a közvetlen kamarai alárendeltség magyarázhatja azt, hogy élvonalbeli bécsi mester lehetett a tervezője. Felmerült a kor legnagyobb ménökének, az ifj. Fischer von Erlachnak a neve is, annak ellenére, hogy ő az épitkezés kezdetén már több mint egy évtizede halott volt. Ez az utalás nem csak az ismeretterjesztő irodalomban fordul elő, hanem szakcikkekben  is.

Az ulmi Donauschwäbisches Zentralmuseum szerint Mária Terézia a hagyománynak megfelelően, a  hetedik gyermeke születése után elrendelte, hogy államköltségen az uradalom hét településen templomot építsenek. Nagynyárád volt közülük a legészakibb és az egyetlen, amelyik ma Magyarországn található. A bellyei uradalom több templomának képét megnézve mindenesetre meg kellett hogy állapítsam, hogy messze kiemelkedik ez a templom a több közül. 

Az egykori toronysisak ma a templom előtt a földön áll.

Belsejében a mesteri ácsmunkákat láthatunk. 

Az épület homlokzatán a konkáv felületalakítás a jellemező. Ez a rendkívül mozgalmas hatást elérő megoldás nagy technikai felkészültséget igényelt. Ez teszi igazán különlegessé a templomot. 

A főhomlokzaton szoborfülkéjében Nepomuki Szent János szobra. 

A templom titulusa Szűz Mária szent neve. Ez is alátámasztja azt, hogy egyfajta Mohács-emlékműnek szánták ezt a templomot, hiszen az ünnepet az egész egyház számára XI. Ince pápa rendelte el a török felett Bécsnél 1683. szeptember 12-én aratott győzelem emlékére. Tudnunk kell azonban, hogy a 18. században nagy kultusza volt a 2. mohácsi csataként is emlegetett 1687-es  nagyharsányi csatának amely innét mintegy 10 km-re, a Villányi-hegség lábainál zajlott, és a keresztény csapatok teljes győzelmével végződött. Ennek is lehet emléktemploma. 

Egy haramdik- az előzőekhez nem mérhető- kis fegyveres összetűzés is volt itt a 2. világháború idején. Ennek eredményeként a templomot több találat érte. Ezeket a sérüléseket csak 1957-1961 közt javították ki.  A templombelső a külsőhöz képest meglepően szegényes, az csak terével, magas hajójával és szép arányaival hat.  Egy szép barokk Immaculata-szobor, egy a Szent családot ábrázoló közepes színvonalú barokk kép és egy átlagos szószék érdemes említésre. A főoltár  soha nem készült el. Két mellékoltára 19. század végi. Orgonája is későbbi, nem is beszélve freskóiról, amit Gebauer Ernő 1929-ben festett. Az egész templomot nemrégiben szépen felújították. A belsőről Csáki György készített a Google Maps számára nagyszerű panorámát, azt itt nézhetjük meg.

A templom melletti temetőben néhány 19. századi nádasdi stílusú kereszt.

Tipikus.

A temetőben sok már az új sirkő, elég modern képet mutat.

A szakrális egységet a kálvária teszi teljessé. A most látható stációkat 2015-ben adták át. 

A kálváriának egy keresztje van, egy nádasdi stílusú Krisztus. A latrokat hiába keressük. 

A templom előtti kereszt Máriája ....

...és Krisztusa. 

A falu hatátában két markáns pincesor van, de több helyen vannak elszórtan is pincék

A templom mögött egy nagy halom építésből származó gerendát találtam. Jó párról az a gyanúm támadt, hogy ezek is egykori fachwerkes építkezés emlékei. 

Jugendstil hatása alatt álló ház a falu főutcáján. Nem térek ki arra, hogy a falunak három múzeuma is van. A leghíresebb a kékfestő műhely , ami a falu legfontosabb fesztiválját is elviszi a hátán. A falumúzeumot a volt iskolából alakították ki, és van egy hadtörténeti múzeuma is, amelyben Oroszi Marton György 2. világháborús makettjai vannak kiállítva. 
A falu története egyébként tipikusnak mondható. A hadoltság után itt letelepedő rácokat a német betelepítések hullámai fokozatosan kiszorították. A fuldai németek száma a 18. század derekára elérte a 1000 fő körüli értéket, amelyen nagyjából stabilizálódott is. Az 1945-48 közti kitelepítés elvitte a német lakosság felét, helyettük felvidéki és az ország más vidékéről származó magyarok jöttek. Az ötenes évektől elinduló falusorvadás viszont mérsékeletnek tekinthető, mert még ma is 700 fő körüli a lakossága, akiknek még mindig több mint 40%-a németnek vallja magát. 

A falu északi bejáratánál áll a Szt. Vendel kápolna. Már az 1. katonai felmérés térképe jelez itt kápolnát, de a mostani nyilván későbbi.

A kápolna mögött van a falu leglátványosabb pincesora. 

Két sorban álltnak itt a pincék. 

A 2. katonai felmérés térképén jelennek meg itt a pincék, tehát a 19. század közepe óta építhetik itt ezeket. 

Tipikus ajtó. 

Kevésbé impozáns, mint a villánykövesdi vagy palkonyai, de nem sokban marad el mögöttük. Az itteni borról viszont nincs tapasztalatom.   

A környék rendezett. 

A pincék általában szépen felújítva. 

Egy különösen míves darab. 

Krisztusmonogram a gerendán. 

A szőlőhegyről a falu. 

Kerités biztonsági zárral. 

Pinceajtó. 

A falu fölé magasodó templom innét is impozáns látvány a falu tetőivel.

Míves részletek. 

Tipikus. 

A Szent Vendel-kápolna előtti kereszt képével búcsúzunk. 

 

Főbb irodalom: 
Frey György  Péter:  18. századi falusi plébániatemplomaink arányainak és szerkesztési módszereinek vizsgálata a Pécsi Egyházmegyében. 2012

Dénes Gizella: Restaurálják a mohácsi csatatér kétszázéves templomát. Új Ember 1961/33.

Bindorffer Györgyi:Németek a statisztikák tükrében és a közösségképben, 2003.

Nesciens Mater

A mellékelt felvételen Jean Mouton francia-flamand  zeneszerző  Nesciens Mater című motettáját énekli a Cappella Pratensis. Ez egy holland énekegyüttes, és különös hangsúlyt fektet arra, hogy korhűen adja elő a reneszánsz motettákat. Ez a motetta egy Mária-himnusz szövegére íródott, és arról szól, hogy a Szűzanya úgy szülte meg fájdalom nélkül gyermekét, a Világ Megváltóját, hogy nem ismerte ténylegesen a gyermek apját, ám a Mennyország tejével táplálta őt. Akkoriban mélyrehatóan érdekelték az embereket az ilyen fajta részletek.

Különösen sok motettát hallgatok mostanában, és nem tudok közben nem Európára gondolni. A motetták tipikusan az európai alkotások. A Nesciens Matert mások is éneklik, például a csodálatos Voces8 is. Mai fülnek ez a változat már szebb, mint a középkori kottából éneklő Cappella Pratensisé. A Voces8 a középkori kották helyett tabletről énekel.

A Nesciens Mater keletkezése idején Európa még messze elmaradottabb volt Kínánál, Indiánál vagy  a viharos iramban fejlődő Oszmán Birodalomnál.

A Nesciens Mater keletkezése idején Európa három nagy régiója már rég kialakult. A vezető szerep az egykori Karoling Birodalom helyén elterülő Nyugaté volt.  Sokan ma is ezzel a Nyugattal azonosítják Európát.  A más (kevésbé sikeres) fejlődési irányt vett ortodox Kelet, és a Nyugat közé beékelődve találjuk  Kelet-Közép-Európát, egy  megkésett Nyugatot, egy köztes zónát.  

A Nesciens Mater keletkezésének idején Isztambulban még megvetéssel beszéltek a büdös (szó szerinti értelemben) és kulturálatlan európaiakról, főként a békét kereső magyar, és a szövetségest kereső francia követekről. Nyugat az Oszmán Birodalom számára is Bécsnél kezdődött. A Kelethez tartozó, könnyedén meghódított balkáni államok után a Bécs felé törekvő Oszmán Birodalom számára egy közbeékelődött közép-kelet-európai királyság, a magyar állta el az utat. A Magyar Királyság a Nyugat (főként Bécs) hathatós, de sok esetben ellentmondásos segítségének köszönhetően, hol hősies küzdelemmel, hol megalkuvások és árulások során, végig meg tudta őrizni az Oszmán Birodalommal szemben saját államiságát régi területének egy darabkáján. A Királyság önállósodó keleti fele (Erdély) ugyan behódolt az Oszmán Birodalomnak, de ez az országrész is elkerülte az Oszmán Birodalomba való beolvasztást. A szultánokat különösebben nem izgatta ez a keleti tartomány, ők végig a Nyugattal, különösen Béccsel voltak elfoglalva.

A Nesciens Mater keletkezése után néhány évvel, miután egy Mohács nevű magyar mezőváros közelében a  szultán seregei tönkreverik az egyesített magyar-cseh-német-római-bajor-lengyel-pápai seregeket, a sorsára hagyott magyar fővárosból egy bizonyos Corvin Mátyás egykori könyvtárának megmaradt díszköteteit is Isztambulba viszik. Úgy gondolom, a könyvek közt  graduále is volt, bennük motettákkal, de eszükbe se jutott, hogy el is énekeljék ezeket.

400 évvel később „minden török atyja” lázas igyekezettel vezette be a nyugati jog- és szokásrendet, de még a latin betűket is, az országnyira zsugorodott egykori Oszmán Birodalomban.

A Nesciens Mater keletkezése után 500 évvel néhány, az ortodox Kelethez tartozó ország kísérletet tesz arra, hogy a Nyugathoz csatlakozzon, legalább a köztes zónához.  Legnagyobb esélye annak a Romániának van, amelyiknek egyik felén motettákat is énekeltek annak idején. Egy másik Kelethez tartozó ortodox államot fegyverekkel józanítanak ki a Nyugattal kapcsolatos álmodozásaiból.

Ma már alig néhányan énekelnek vagy hallgatnak motettákat. A Cappella Pratensis motettája is mindössze 37 like-ot gyűjtött össze két év alatt.  

A Nyugat ma már nem divatos. Nálunk a szolid értelmiségi fanyalgástól a brüsszelezésig terjed a repertoár, miközben a Word Happiness Report, az ENSZ egyik kiadványa szerint, még mindig a Nyugat, különösen az északabbra található kis nemzetei (köztük a Cappella Pratensisnek otthont adó Hollandia) adja a világ legboldogabb országait. (Igaz megjegyzik, hogy a Gallup „technikai okokból” nem végzett felmérést Bhutánban. ) Mi az 53. helyen vagyunk ezen a listán Kolumbia és Thaiföld közt.

Bécs ellen az Oszmán Birodalom számos hadjáratot vezetett, de bevenni nem tudta soha. A Nesciens Mater keletkezése után 500 évvel viszont több tucatnyi mecset van már Bécsben.  Én ötvenvalahányig jutottam a számolásban. Bécs a Mercer (ez a világ legnagyobb emberi erőforrás tanácsadó cége)  felmérése alapján a világ legélhetőbb városa a ötvenvalahány mecsetével. Budapest 76. ezen a listán a vizsgált kétszázvalahány város közül.

Cappella Pratensis tagjai közt hollandok mellett olaszt, amerikait, angolt és magyart találunk. Bruckner Máté 2016-ban ment ki Hollandiába, hogy régi zenét tanuljon Nyugaton, ott ahol azt legjobban ismerik. Így lett a Cappella Pratensis tagja is.

Van egy mélyen belém ivódott emlékfoszlányom 1996-ból. Akkorra már megszületett nagyobbik lányom. A Zalka Máté utca, ahol egy 54 négyzetméteres (szüleink által vásárolt) lakásban laktunk, nemrég kapta vissza régi nevét, de a „Szent” nélkül. Apám régi Zsigulija volt az autóm. Apámnak már „nyugati” autója volt, az esztergomi első Suzuki.  A Schola Hungarica csaknem minden lemeze megvolt bakaliten, köztük motetták is. Akkoriban azonban főként Garbarek, a norvég szaxofonos volt a kedvencem. Még nem halottam Szűcs Jenő Európa három régiójáról szóló elméletéről, és Pálffy Géza (aki majd kimutatja, hogy Bécs megkétszerezi  a török elleni küzdelem  magyar adóforintjait) pedig még doktorijával sem volt kész.  Korábban már kétszer jártam Bécsben is, még a nyolcvanas években, autóstoppal és kerékpárral. Mindkét esetben visszafelé a magyar vámosok félreállítottak, és hátizsákomat tüzetesen átnézték. A hátizsák külső oldalán lógtak a jazzlemezek, amiket Bécsben vettem.

Ahogy mentem fel a Flórán utcán lakásunk felé, egyszer csak megtöltött a remény, hogy lányom már a nyugati világban fog felnőni. Nekem szép nagy nyugati autóm és házam lesz, mint egy osztráknak. Akkoriban kezdődtek meg az EU-s csatlakozási tárgyalások. Néhány parlamenten kívüli szélsőjobbos párt és néhány fanyalgón kívül mindenki Nyugat-Európához akart csatlakozni akkoriban. Ma valóban van egy (kicsi) nyugati autóm, valóban van egy szép házam (sorházi lakásom), és volt már olyan, hogy csak egy kiállítás kedvéért is kiugrottunk Bécsbe.

Most itt ülök ismét a sötét éjszakában, motettákat hallgatok és még mindig európai sorsunkon gondolkodom.