2017. augusztus 3., csütörtök

Erdélyi erődtemplomok: 3. Asszonyfalva- Frauendorf- Axente Sever, korábban Frâua

(Érdemes elolvasni a sorozat 1. részét, ahol több általános dolgot megtudhatunk a szászokról és az erődtemplomokról. )
Frauendorf -Asszonyfalva névpár rendjén van, ezen nincs mint magyarázni. A régi román név is természetesnek hat, az Axente Sever viszont mesterséges falunév, 1931-től nevezik így.  Itt született ugyanis Ioan Axente Sever román népvezér, aki a történelembe főként azzal írta be nevét, hogy 1849-ben a vezetésével rohanták le a románok  Nagyenyed városát, és a felgyújtott városban 660 magyar ember lelte halálát, mind egyszerű polgár.  (Ma alighanem az etnikai tisztogatás szót használnák erre az akcióra.)   Nyilván az 1931-es névváltoztatás nem a román-magyar megbékélés szellemében történt. Asszonyfalvának egyébként nem volt számottevő magyar lakossága, román annál inkább, már 1850-ben többségbe kerültek itt a románok. Ma egyébként a faluban emlékmúzeuma is van a népvezérnek, de érthető okokból inkább a templomot néztük meg.

Őszintén szólva, ezt a templomot is csak azért láttuk, mert pont útba esett a Nagyszebentől Székelyudvarhelyig vezető főút mellett áll. Ugyanakkor szép példája az egyszerűbb szász erődtemplomoknak, ami olyan, mintha  a nagybaromlakinak lenne kistestvére.

Itt azonban csak egy torony van a megemelt padláson. Körítőfalában is csak a kapu környéke erődített.

Bent ugyanolyan stílusú oltár fogad,mint Nagybaromlakon.

A templom külső homlokzatán itt is láthatjuk a nagy szuroköntő nyílásokat.