Régmúlt. Elbi blogja: A középkori Magyar Királyság régiói: Az Alföld

A szabolcsi református templom a legrégibb fennmaradt templom az Alföldön.
A letelepülő magyar törzsek egyikének vezéri szálláshelye volt a szabolcsi földvár. A kis templom ennek szomszédságában áll. Ma reformátusok használják. A szabolcsi földvár Szt. István alatt ispánúsági székhely lett. Az egykor háromhajós, de mégiscsak kis méretű (14 m hosszú) templom pedig valószínűleg az esperesi templommal azonos. Ez a korai esperesi templomok egyetlen többé-kevésbé fennmaradt hazai képviselője. Több átalakításon is átesett. A mai megjelenését pl. kedvezőtlenül befolyásolja az, hogy a 19. században ablakait megnagyobbították. 1092-ben Szent László híres zsinatot tart itt. A 13. századra újjáalakuló Magyar Királyságban viszont Szabolcs szerepe leértékelődött, és a középkor végére a kevéssé jelentős falvak szintjére süllyedt.

1. Az Alföld középkori természeti viszonyai

Az Alföld kb. 100 ezer négyzetkilométer területű. Ez csaknem harmada volt a teljes királyság területének. Ezzel messze a legnagyobb az általam vizsgát területi egységek közül. Nyilván ez a hatalmas terület nem volt mindenben egységes. Kristó Gyula négy nagy városa, Szeged, Nagyvárad, Pest és Temesvár, mint vonzáscentrumok alapján határolt el benne al-régiókat. Én is nagyjából így osztom fel. Temesvár és Bács környékét viszont a Délvidéknél fogom tárgyalni, a Felső-Tiszavidéket (Szabolcs, Szatmár és Bereg megyét) a északkeleti határvidéknél. A Kristó által említett négy nagy város közül három az Alföld peremén helyezkedik el olyannyira, hogy Pestet már az ország centrumában bemutattuk. Csupán Szeged van az Alföld középpontjában.

Aligha van Magyarországnak olyan területe, ami olyan sokat változott volna az elmúlt évszázadokban, mint az Alföld. A mai hatalmas szántóföldek, és a még a leginkább a Hortobágyról ismert, fátlan, füves pusztaság sem létezett a középkor elején. Ugyanakkor a középkor során sem volt ezek a természeti adottságok állandóak, ezeknek a változása főként meteorológiai okokra vezethető vissza, amit az emberi beavatkozás tovább fokozott.

A 10-13. században a Kárpát-medence klímája meleg és csapadékos volt. Az Alföldön a Kárpátokból érkező folyók sok bővizű ágra szakadtak, és az áradások idején hatalmas területet öntöttek el, de a folyók alapvetően keresztülfolytak az Alföldön. Az erdők aránya csapadékos éghajlatnak köszönhetően nagy volt. A 13. századtól a klíma kontinentálisabbá vált, a telek keményebbek lettek, a klíma szárazabb. (Ma már elképzelni se tudjuk azt, hogy a tatárok a befagyott Dunán tudtak átkelni, Janus is a befagyott Kőröst, mint természetes országutakat használta Váradról Buda felé tartva.) A kevesebb csapadéknak köszönhetően a rendkívül sok folyóág közül több már nem ért el a Tiszáig, elsekélyesedett, mocsaras holtággá vált. Nagyarányú erdőirtásokba kezdtek, főként a legelőterület növelése érdekében. A kevesebb csapadék miatt az erdők megújulási képessége is romlott, a kemény telek miatt még több fát tüzeltek el, a füves puszták területe nőtt. Bertrandon de la Brocquiére burgundiai utazó 1433-ban Damaszkuszból hazafelé tartva már napokig haladt úgy az Dél-Alföldön keresztül, hogy egyetlen egy fát sem látott, leszámítva néhány kisebb folyóparti galériaerdőt.

A magyar szürke marha őseit minden bizonnyal a 13.század közepén betelepülő kunok hozták be az Alföldre, ahol hamarosan kiszorította az addig elterjedt, jóval kisebb fajta magyar marhákat. A szürke marha hamarosan az Alföld legfontosabb haszonállata lett, egyben a középkor második felének egyik legfontosabb magyar exportcikke, amit lábon hajtottak a hajdúk a legfontosabb délnémet és olasz felvevőpiacok felé.

2. Gazdaság

A középkorban a nagy alföldi folyók mentén a fokgazdálkodás volt a meghatározó. Ennek lényegét a másik blogomban, a Duna sárközi szakaszával kapcsolatban már leírtam. Andrásfalvy Bertalannak az 1970-es években megfogalmazott téziseit újabban többen megerősítették. Rengeteg adatot gyűjtött össze erről nemrégiben K. Németh András is a középkori Tolna megye Duna menti területeiről. A Tiszával is többen behatóan foglalkoztak (Molnár Zoltán, Vályi Katalin, Fodor Zoltán stb.) kimutatván, hogy ez a gazdálkodási mód itt is meghatározó volt. A fokgazdálkodás elsősorban a halászat és a legeltetés eszköze volt. Csánki Dezső szerint a Hunyadiak korában csak Csongrád vármegyében 2-3 ezer halász élt. A halászaton belül külön "műfaj" volt a vizafogás. A vizák ívni és telelni a Tiszán is feljártak, itt is halászták őket, ugyanakkor a legfőbb vizafogó helyek a Dunán voltak.(Komárom, Pest, Esztergom, Madocsa)

Az alföldi mezőgazdaság alapvetően állattartó jellegűvé lett. Kristó Gyula (mások által bírált) kutatásaiból tudjuk, hogy a Dél-Alföldön még a 11-12. század fordulóján is élt a nomád állattartás, fő állatok a juh és a ló volt. A fenti kép kapcsán már szóltunk a kunok által behozott marha tenyésztésének fontosságáról. Az Anjou-kortól egyre jelentősebb exportárucikké lett a magyar marha, de ez a lépés is ellentmondásosnak bizonyult. Akkor konzerválódott a legeltetéses, rideg marhatartás szokása az Alföld jó részén, amikor a Nyugat-Európában és az ország más részein már a föld intenzív művelésén alapuló többnyomásos növénytermesztés és az ehhez kapcsolódó istállózó állattartás volt a domináns. Ennek következtében az Alföld jó része egy alacsony népsűrűségű, lényegében az európai centrumoktól, de még a szlavón és dél-dunántúli vidékektől is eltérő, alacsonyabb civilizációs jellegű vidékké vált. Ez az Európa centrumához mért elmaradottság ugyanakkor szinte előnybe csapott át a 14. században. Mivel a Magyar Királyságban elég volt a föld, bővelkedett halban, és legelői hatalmas csordákat tartottak el, ezért itt ismeretlen volt a 14.században, a "szerencsétlenség századában" Nyugat- Európában ismét megjelenő éhínség, és a kevésbé zsúfolt magyarországi mezővárosokban jóval kisebb pusztítást végzett a pestis is. Az urbanizáció alacsony foka egy más civilizációs pályára állította ugyan az Alföldet, de ez nem azt jelenti, hogy csak szegényes, elmaradott vidék jött itt létre. Amíg a nyugati országrész nagy városainak gyarapodása éppen a 15. század második felében állt le, addig az alföldiek éppen ekkor lendültek neki a mezőgazdasági konjunktúra következtében. Ekkor alakult ki a népes mezőváros hálózata. Mezőtúr csak egy átlagos mezőváros volt az Alföldön, de a középkor vége felé kb.2500-an lakták, nagyjából annyian, mint az összehasonlíthatatlanabbul urbánusabb Késmárkot.
A mezővárosiasodás együtt járt a parasztság differenciálódásával, és kialakult egy vagyonos, kereskedelemben is érdekelt réteg, amelyik a régi jobbágysorssal sem elégedett már meg. Ez a réteg - amelynek vagyona gyakran a főurakéval vetélkedett- lesz az, amelyik az 1514-es balul sikerült keresztes hadjárat bázisát képezi. Szerintük a török elleni harcokban amúgy is "leszerepelt" nemesség elveszítette a nemesi előjogok erkölcsi alapját. Egy váratlan gazdasági dekonjunktúra által amúgy is felkorbácsolt lelkiállapotban, egy "elbénázott" keresztes háború meghirdetése után, elindítják a főként pillanatnyi indulatok által vezérelt, eléggé kilátástalan, a székely szabadság eszményét megcélzó harcukat a nemesség ellen, amit Dózsa-féle parasztfelkelésként ismerünk.
A középkorban oly jelentős szőlő és bortermelést csak a vidék peremén találjuk meg. Elsőként az Arad környékén lévő Ménesi borvidéket kell említeni, ami a szerémségi borvidék hanyatlása után az ország egyik legjelentősebb borvidékévé nőtte ki magát, ami nyilván csak úgy képzelehtő el, hogy fejlett borkultúra már azt megelőzően is létezett itt. Ez a fejlett borkultúra húzta magával Arad és különösen Lippa késő középkori előretörését is. A ménesi borvidék mellett a Nagyvárad körüli lankák bortermelését kell még megemlítenünk.

A térképet innen töltöttem le. Eredetije a Vízrajzi Intézet 1938-as térképének részlete és a középkori vízrajzi állapotokat mutatja az akkori tudásuk szerint. A világos kék szín az árvizek idején elöntött területeket jelöli, a sötétebb kék az év nagy részében vízzel borított területeket, a sötétkék az 1938-ban létező folyómedreket és tavakat mutatja. Piros foltokkal a Kubinyi-féle legalább negyedik kategóriába (jelentősebb városfunkcióval rendelkező mezővárososok) tartozó településeket jelenítettem meg. A feketén bevonalkázott részek a kunok és jászok területei.

3. Népek, városok, kolostorok

Ismert, hogy a honfoglaló magyarok főként az alföldeket és a folyóvölgyeket szállták meg, így az Alföld az itt talált "ős- Kárpát-medenceiekkel" együtt elmagyarosodott vidék lett. Az összes tájegység közül ez volt a középkorban a "legmagyarabb" etnikai összetételét nézve, legalábbis a kunok és jászok megjelenéséig.

A honfoglalók nem voltak sokan, sőt az itt élő népekkel együtt sem töltötték ki sűrűn a Kárpát-medencét, különösen annak alföldi részét. Európa centrumában az alföldi vidékek voltak a legsűrűbben lakottak, és a 13.századra nagy földhiány alakult ki ott. A Magyar Királyságban soha nem volt földhiány, épp ellenkezőleg, a "néphiány" volt tartós, ami különösen az alföldi részt sújtotta. Az Alföld népsűrűsége elmaradt a domb- vagy lankásabb hegyvidékek népsűrűsége mögött, és csak a magashegységeket tudta megelőzni. A középkor végén az Alföldön Csanád volt a legsűrűbben lakott vármegye, de ennek népsűrűsége is csak az országos átlag körül mozgott. A 13. századra megszilárduló alföldi településhálózat viszonylag sűrű aprófalvas táj képét mutatta, ami a beregi, szatmári Tisza-háti részeken mai napig fennmaradt.

Az egész ország, de különösen az Alföld szempontjából katasztrofális hatású volt a tatárjárás. Györffy György szerint a falvak pusztulásának mértéke az Alföld egészén 60%, de Csongrádban 75%-os volt. A Kiskunságban, középkori nevén a Homokon, Rosta Szabolcs vizsgálatai szerint, 90-100%-os. Ugyanakkor a Felső-Tiszavidéken a pusztulás sokkal kisebb arányú volt, sőt ezen a környéken vannak olyan területek, amelyek teljesen kimaradtak a pusztításból. A következő évszázad derekától a jobbágyok szabad költözködésével párhuzamosan új népmozgás figyelhető meg az Alföldön: egyes falvak népessége fogy, másoké növekszik, mezővárossá vállnak. Ez a koncentráció a 15.század végére erőteljessé válik, és a török hódoltság alatt fokozódva teljesen átalakítja az Alföld nagy részének településstruktúráját.

Mivel az Alföld kevésbé urbanizált terület volt, hospeseket sem nagyon találunk itt. Szegeden, az Alföld legjelentősebb városában hallunk rólunk, de hogy milyen népek alkották a hospeseket itt, azt nem tudják egyértelműen a történészek, Kristó Gyula szerint azért nem, mert ezek maguk is magyarok voltak, így nem hagytak nyomot a későbbi névanyagban sem. Az Alföld peremén lévő városokban már markáns lesz a külországi hospesek jelenléte.A Szatmárral egybeépült Németi, vagy Beregszász beszédes név, akárcsak Várad-Olaszi, vagy Várad-Velence vagy Rác-Keve is.
A településtörténeti kép alapján azt mondhatjuk, hogy az Alföld és környéke városias fejlődése megakadt valamikor a XIII. század folyamán, majd a középkor végén újabb városias hullámról beszélhetünk. Itt nyilván mind a mongol betörés, és az azt követő kun betelepítés, mind a Bizánc 1204-es elfoglalása után megváltozott kereskedelmi szituáció szerepet játszhatott a stagnálásban. Az állattenyésztés és kereskedelem, valamint a borkereskedelem növekedése az újabb városias fejlődésre hathatott, létrehozva egy sajátos alföldi óriás-mezőváros típust.
Az Alföld városainak középkori képéről nagyon keveset tudunk. Míg az ország más vidékeiről számos középkori polgárház napjainkig fennmaradt, addig az Alföldön csak egy pár töredéket ismerünk. Nyilván ez a hiány nem azt jelenti, hogy ne lettek volna itt is főként téglából épült, komoly polgárházak, de ez a hiány azok alacsony számára is utal. Még az sem ismeret, hogy pl. Szegeden volt-e állandó városháza, vagy a mindenkori bíró házában tartották-e az üléseket. A szegedi polgári építkezésről az egyetlen támpontunkat a Demjén-házról készült régi felvételek jelentik. Ezek alapján állapította meg a kérdéskörrel foglakozó Blazovich László, hogy Szegeden is délnémet városok polgárházaihoz hasonlító házak épülhettek. (Az épületet az 1960-as években lebontották.) Szegedről reneszánsz ablaktöredékeket is ismerünk. A város plébániatemplomának a környezete, de talán a kereskedők lakta Felsőváros is európai városi jelleget mutatott. Nyilván Várad is kiemelkedett az alföldi városok sorából. (Rác)Kevén a szerbek lakta főutca több házából ismerünk középkori töredékeket. Ugyanakkor Debrecenről feljegyezték a 15. század végén, hogy egyetlen emeletes háza sincs. Ez lehetett az Alföld mezővárosaiban is általános, Szeged, Ráckeve, Várad a kivétel volt.

A tatárjárás iszonyatos népességfogyását IV.Béla a kunok visszahívásával és végleges letelepítésével próbálta pótolni. A kunok letelepedését főként katonai okok indokolták.(Történetüket nagy vonalakban lásd itt.) Eltérő becslések vannak a végleg letelepedő kunok számát illetően, de az Alföld népességfogyását csak részben pótolták. Legnagyobb részüket a szinte kiürült Kiskunságban telepítették le. Ugyan elindultak már a kereszténnyé válás útján, mégis évszázados civilizációs hátrányba voltak a magyarokhoz képest. Újabban komoly érvek szólnak az mellett, hogy mohamedán vallásúak lehettek, a kereszténységre való áttérés ezért is lehetett lassú folyamat. A kunok nemhogy nem hoztak létre európai jellegű városokat, hanem mint a Bugac melletti Pétermonostora esete is mutatja, még a megkapott keresztény monostorokat is felélték. (Az idézett cikk persze túloz, a sok lelet ellenére Pétermonostora a maga 22m-es hosszával kifejezetten szerény monostor lehetett csak.) A letelepítésük után kétszáz évvel is még hallunk a velük kapcsolatos problémákról, Mátyás király például egy részüket a Csepel-szigetre telepíti. A jászok is csak hosszabb idő után vették fel végleg a kereszténységet. 1472-ben fordul Mátyás király két ferencessel egyetemben a pápához, hogy a nemrégiben megtérített jászok által finanszírozott Jászberényi templomot hadd kapják meg a minoriták. A jászok és a kunok autonóm székekbe tömörültek, és bár a középkor vége felé már erőteljesen feudalizálódtak, mégiscsak egy idegen test maradtak az ország egészében. Civilizációs távolságuk például a szepességi szászoktól, óriási volt. Integrációjukat a török hódoltság erősíti fel. Ez idő alatt lényegében elvesztik nyelvüket. és identitásuk nagy részét is.
A kolostorok számát és súlyát nézve az Alföld nem vetekedhetett a Dunántúllal és a Délvidékkel. A korai királyi alapítású bencés kolostorok is mind a Dunántúlon keletkeztek, később a Felvidéken, vagy Erdélyben, de az Alföldön nem volt királyi alapítású egyetlen egy sem. Az Alföldön csak magánalapítású bencés egyházakat találunk, egyenlőtlen területi eloszlásban. A Maros-völgyi sószállító útvonal mentén sorjázott 10-12 bencés kolostor (a legjelentősebb, a püspöki székhelyen Csanádon), egy-kettő jutott a Tisza mellé is, de az Alföld többi területén meglehetősen ritkák voltak. A ritkán előforduló bencés kolostorok közül Pétermonostorát már említettük, lejjebb bemutatjuk még Szermonostort is. Csak itt utalunk Csoltmonostorra, ahol szintén történelmi emlékhelyet alakítottak ki, még kevesebb maradt a Nagyecsed melletti Sárvárból. A mindkettőnél a templom viszonylag kis méretei (34m-es hossz), és ritka okleveles előfordulásai azonban itt is szerénységre kell hogy intsenek.
A ciszterciek kevés kolostora közül egy jutott a Maros-völgyébe, a királyi temetkezési helyként is elhíresült, de teljesen elpusztult egresi. Újabban ásatások is folynak itt. A premontreieknek két temploma is fennmaradt Ócsán és Jánoshidán, legjelentősebb kolostoruk a várad-előhegyi viszont teljesen elpusztult.
A koldulórendi templomok ritkasága az urbanizáció alacsony szintjével is összefügg. Elég megnéznünk ezt a térképet, és nyilvánvaló az Alföld elmaradása ezen a téren is a Dunántúlhoz és a déli területekhez képest.

Szeged vonzáskörzete

A Szeged hatása alatt álló Maros-völgye az Alföld egyik legfejlettebb, legnagyobb népsűrűségű területe volt. Nem véletlen, hogy az alföldi viszonylatban itt találjuk a legtöbb fennmaradt emléket a Felső-Tiszavidék után, de az elpusztultak listája még hosszabb. Semmi nem maradt meg pl. a Csanádból, a püspöki székhelyből. Csanád ugyan a kisebb jövedelmű egyházmegyékhez tartozott, és a tatárjárás előtti jelentőségét soha nem nyerte már vissza, de így is szokatlan totális pusztulása. A középkori vége felé Arad, és főként Lippa egyre nagyobb szeletet kaparintott meg Szeged elől a Maros-völgyi kereskedelemből. Lippa 1529-ben szabad királyi városi rangot is kapott, de virágzása már nem tartott sokáig. Ma ezekben a városokban semmi középkori emléket ne találunk már.

Szeged volt az egyetlen alföldi város, ami a Kubinyi-féle listán elsőrendű besorolást kap, és - a szászok és horvátok lakta városokat figyelmen kívül hagyva- a királyság 6. legjelentősebb városa volt. Szeged volt az egyetlen nagyváros, aminek Kristó által felvázolt hatósugara teljesen az Alföld területére esett.
A város a középkorban három szigeten elterülő négy városrészből állt: A Felsővárosból,a Várból és a körülötte elterülő Palánkból, valamint az Alsóvárosból . Még az Első katonai felmérés térképén is jól látszik, a város középkori tagozódása. A központ a vár és a körülötte elterülő, de csak gyengébb falakkal védett palánk volt. Ezt a gyenge palánkot alakítják át a 18.század elején újkori erőddé, amit már a 18.század legvégén megbontanak, a végleges bontása pedig 1850-be kezdődik el és 1883-ig tart. Szegednek tehát- bár a középkorban szabad királyi város volt-,soha nem voltak tisztességes falai, mint pl. Pécsnek vagy Sopronnak.

Szeged: A Szent Demeter-templom megmaradt tornyának részletei a Dóm téren.
A palánkon belül állt a város fő temploma Szent Demeternek szentelve, aminek csak egy tornyát hagyták meg, amikor a barokkizált templomot elbontották a Fogadalmi-templom miatt. A középkori templom jelentős, mintegy 60m-es hosszúságú volt. Demeter patrónusága szokatlan,talán még bizánci hatásnak tulajdonítható.

Szeged: Az Alsóvárosi Ferences-templom
Szeged IV. Bélától 1247-ben kapta meg a Budához és Székesfehérvárhoz hasonló városi jogokat. A 13.században már megjelentek itt is a domonkosok és a ferencesek, akiknek egyik fő feladata a Balkánról felszivárgó bogumil eretnekség elleni küzdelem volt. Szeged az erdélyi áruk egyik legfontosabb "logisztikai bázisa" volt. A Maroson vizitúton érkező só, fa, kő, és más termékek raktárai is piacai voltak itt. Az említett termékek közül kétségtelenül a só volt a legfontosabb. A Felsővárosban voltak a nagy sóraktárak, a kereskedelemnek is itt volt a központja. A másik irányba az alföldi gabona és a szerémségi bor került itt hajóra. Szeged piacai, állatvásárai messze földön híresek voltak. A távolsági marhakereskedelmet és a szerémségi bor kereskedelmét Szeged Pesttel együtt gyakorlatilag monopolizálta. Az állattenyésztésben és a hozzá kapcsolódó kereskedelemben az Alszegedé volt a vezető szerep. Az itteni Szent Péter ispotályt vette át ferences rend szigorúbb ága a johannitáktól, majd építették ki az Alföld legfontosabb kolostorát, a késő gótikus építőművészet egyik legszebb hazai emlékét. 65 méteres hosszával legnagyobb ferences templomaink közé tartozik ez a rendkívüli művészi és szakrális jelentőségű épület.

A tápéi templom gótikus szentélye.
Szeged kisugárzása óriási volt, jóval nagyobb hatósugarú, mint a dunántúli vagy felvidéki
városoké. Szomszédságában van Tápé is, ahol szerencsésen fennmaradt a középkori templomának
szentélye nívós freskókkal.

Az óföldeáki erődtemplom.
Ez a templom arra is bizonyíték, hogy a középkor vége felé, a főként Erdélyből ismert erődtemplomok az ország más területein is létrejöttek. Az erődítésekből itt nem sok látszik, de például erről a rekonstrukcióról is kitűnik, hogy, azok jelentősek lehettek.

A Maros menti Kiszombor körtemploma.
A templom eredete maga a talány. Mindeddig nem sikerült megnyugtatóan tisztázni, hogy kik és mikor építették ezt a mindenképpen magas színvonalú körtemplomot. Itt egy tanulmány, amelyik összefoglalja a különböző hipotéziseket. A templomot a középkorban és a barokk korban is kifestették.

A szeri monostor kerengőinek gótikus szobrairól készült másolatok az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban, a kolostor konzervált alapfalai mellett.
A 12. században épült a Bár-Kalán nemzetség monostora, mely az Alföld egykor leggazdagabb, legnagyobb szerzetesi intézménye volt. A háromhajós, 40m-es templom méretre a jákival egy nagyságrend. Szer a Balkánról Szegeden át Budára vezető királyi út mentén feküdt, így a település is fontos mezővárossá fejlődött. A Bár-Kalán nemzetség kiemelkedő tagja volt Kalán pécsi püspök, aki III. Béla esztergomi udvarában a királyi kancellária vezetője is volt, így Anonymus "főnöke" lett. Talán ez a magyarázata annak, hogy a Gesta Hungarorumban kiemelt szerepet kapott Szer. Anonymus leírása szerint a honfoglaló magyarok Árpád vezetésével nemesei gyűlést tartottak itt, ahol megállapították az ország törvényeit „szerét ejtették” az ország dolgainak. A gyűlés emlékére pedig a helyet Szer-nek nevezték el.A történészek java ezt utólagos, kétes történeti értékű névmagyarázatnak tartja ezt. A tatárjárás véget vet a fénykornak, a török hódoltság második fele pedig a településnek is, az 1950-es évek pedig a templom romjainak is. (Pletykák szerint a katonai lőtérré lett a területen célpontnak használják a romokat.) Az 1970-es években kezdődött meg az épület feltárása.

A kopáncsi templom. Egy széles, lapos kunhalom tetején álló épület valószínűleg a 12.században épült. Körülötte temető feküdt. A tatárjárás után is lakták a környező települést, ami a török hódoltság alatt néptelenedett el végleg, mint oly sok település az Alföldön. A templomrom azonban nem tűnt el nyomtalanul, mint sok más a vidéken. Az 1930-as években a romokat kiegészítve rekonstruálták a kis templomot.

Lippa: Török bazár (Foto: wikipedia) A helyi hagyomány török eredetűnek véli a ma barokkos elemeket mutató épületet. Így is a középkori emlékeit teljesen elvesztő városka legrégibb épülete lehet.
A középkor végére Szegednek két konkurenciája is adódott a Maros völgyében. Elsőként Lippát kell említenünk, amelyik jelentős városfunkciót ellátó mezővárossá vált, és 1529-ben, tehát szinte a nagy összeomlás előtti utolsó pillanatokban, szabad királyi városi rangot is kapott. Jelentőségét mutatja, hogy kamaraispánság és sókamara székhelye is lett. Egyházi intézményrendszere is jelentős településnek mutatja: voltak itt konventualis ferences és ágostonos remete kolostorok, valamint beginaház és ispotály is. A ménesi borvidék kereskedelméből is kivette a részét.

Várad vonzáskörzete

Thurzó Zsigmond (1465-1512) sírköve a középkori nagyváradi székesegyházból.
Várad az Alföld peremvidékén feküdt, fontos utak csomópontjában, már szőlőtermelésre is fogható lankák lábánál. Szent László Váradon először a székeskáptalant (prépostságot) alapított. A prépostság utána a püspökséget ide telepítette át Biharból, majd ide is temetkezett. A Szent László kultusz révén Fehérvár és Esztergom mellett a legfontosabb vallási központtá fejlődött. A nagyszerű, Szűz Máriának szentelt székesegyháza nem csak Szent László sírját rejtette, hanem Mária királynőjét, Luxemburgi Zsigmondét, valamint Károly Róbert feleségének, Beatrix királynéjét is, nem is beszélve számtalan püspökről, egyházi méltóságról, főúrról. A város határában állt az előhegyi premontrei kolostor, amelybe az alapítót, II. Istvánt is temették 1131-ben. Ez a székeskáptalan mellett hiteleshelyként is működött. A város intézményrendszere is fejlett volt. Váradon a már említett prépostság mellett két társaskáptalan is alakult 1250-1280 közt Várad-Velencében épült ferences (minorita) kolostor, ami mellé beginaház is települt, majd a 14. században a közelükben a klarisszák is megtelepedtek. 1490 körül pedig jelentős obszerváns kolostor is működött itt a reformációig. A középkor végén rövid ideig a domonkosok is tevékenykedtek Várad-Velencén, A város egy latin hospesekről elnevezett negyedében. A kolostorok mellett három ispotálya, és külön lepraháza is volt. 9 plébániája és kb. 17 temploma volt Nagyváradnak, amivel kevés magyar város versenghetett a középkorban. A 15. század végére Várad a három legnagyobb jövedelmű egyházi központ közé tartozott Péccsel és Esztergommal, nagyjából holtversenyben. Első monográfusa, Bunyitay Vince lakosságszámát ekkor 10 ezer körülire becsülte, amivel a legnagyobbak közé tartozhatott. Amikor Zrednai Vitéz János - Hunyadi János jóvoltából- itt lett püspök, a város a magyar humanizmus bölcsőjévé is válhatott. A káptalani iskolájában tanult Vitéz János püspök idején Csezmicei János a későbbi Janus Pannonius. A humanista hagyományokat Thorzó Zsigmond püspök vitte tovább.
A középkori városról külön bejegyzés készült.

A debreceni Szent András-templom az 1802-es leégése után. (A kép forrása.)
A templomot maradványait 1805-ben lebontják, helyén épül fel a Nagytemplom.Abban minden történész egyetért, hogy Debrecen nagy lakosságszámú mezőváros volt. A 8-10 ezres lakosságával, valahol Pest, Buda, Pozsony magasságában állt. Polgárai közt - akik jogilag jobbágyok voltak- igen gazdag kereskedőket is találunk, olyanokat is, akik Béccsel kereskedtek,és 10 ezer marhájuk volt. Sok országos vására, 7-8 céhe is volt, ami hazai viszonyok közt soknak számít. Minden másban azonban Debrecen alulteljesített. Egy ekkora várostól egy 45x16m-es háromhajós csarnoktemplom nem nagy teljesítmény. Ugyan volt ispotálya, meg beginaháza is, de csak egyetlen egy, nem túl jelentős kolostora., ami ferenceseké volt.. Ezen kívül több temploma nem nagyon volt, kápolnája sem sok. Csak a 17.században építik meg az első emeletes kőházát, tehát a város egészen falusias kinézetű lehetett. Még szomorúbb képet mutattak művelődési viszonyai. Az ekkora népességű Pestről száznál is többen jártak egyetemre a középkor során, Debrecenből még húszan sem.


Kisvárda: a vár maradványai Kisvárda a Kubinyi-féle városlistán Nyírbátorral azonos pontszámmal a negyedrendű városok közé tartozott. Kisvárda birtokosai, a Várday család, több előkelőséget adott a hazának, például Várday István (?- 1471) kalocsai érseket. A Mátyás király bizalmi emberének számító érsek Kisvárdán is komoly építkezéseket végzett a várban, és -a nyírbátori templomokhoz képest mégiscsak szerény- plébániatemplomban is. Az ő idején készülhetett el templom szentélyének új boltozata, aminek gyámkövei ma kétségtelenül Kisvárda legkülönlegesebb művészi emlékeinek számítanak. A hat fennmaradt gyámkövet itt tekinthetjük meg. Kisvárdának fennmaradt középkor végi adólajstroma, ami alapján kb 650-700 lakosa lehetett.

A gyulai vár.
Az Alföld legépebben fennmaradt vára a gyulai belsővár. A középkorban a Sarkad-tó szigetén fekvő vár komoly jelentőséggel bírt. Az egykori külső vár köveiből épült fel a mellett álló kastély.
A Sarkad-tó partján elterülő mezővárosa is igen jelentős volt, jóllehet csak 1200-1500 körüli lakosa volt a középkor végén.Intézményrendszere elérte a debreceni szintet, volt obszerváns ferences kolostora, beginaháza, ispotálya. Tudjuk, hogy volt szűrszabó céhe, és voltak ötvösei is. Albrecht Dürer nagyapja is itt, a város Ajtós részén dolgozott ötvösként, majd Nürnbergben keresett jobb megélhetést magának. Hatodannyi lakosa volt, int Debrecennek, mégis többen jártak innen egyetemre, mint Debrecenből. Az Alföld legdifferenciáltabb mezővárosi kézművessége is Gyulán volt kimutatható, 22 mesterséggel.

A herpályi Szent Pál prépostság romjai Berettyóújfalu közelében.
Nem sokat tudunk erről a kolostorromról sem, rendi hovatartozása is vitatott. Kozák Károly szerint a környéken aktív johanniták építették a 13-14-század fordulóján, majd a premontreiek átvették tőlük Román stílusú templomát 33m-es hossza a közepes méretű kolostortemplomok közé pozicionálja.

Hajdúszoboszlói falak.
Sok helyen középkori templomerőd falainak titulálják ezeket a hadászati szempontból jelentéktelen falakat. (Újabban egy játszótér mászókái is túlnőttek a falakon.) Hajdúszoboszló települést 1606 szeptember 2-án ajándékozza Bocskai István erdélyi fejedelem a Halasi Fekete Péter vezette hajdúknak. A katonai rendben élő hajdúk a város területét tizedekre osztják és kialakítják a hajdúvárosokra jellemző kéttelkes városszerkezetet, majd a várost hajdúpalánkkal, később fallal veszik körül. Ennek egy része látható még ma is a város főterén a református templom mellett.

Pest vonzáskörzete

A pesti belvárosi plébániatemplom.
Pest városát már a királyság központjával kapcsolatban bemutattam. Az Alföld szempontjából több szempontból bírt jelentőséggel. Egyrészt vonzáskörzete óriási volt. Nem csak a déli irányba az Alföld közepéig terjedt, hanem keleti irányba a Felvidék déli peremén lévő jelentős mezővárosok sora is ide tartozott. Másrészt az Alföldről tartó legfontosabb kereskedelmi utak is a pesti réven keresztül érték el a Dunántúlt.

Kalocsai töredék a paksi városi múzeumban.
Kristó Gyula szerint Kalocsán az érsekség jelenléte nem adott a településnek semmiféle olyan számottevő többletet, amely a várost kiemelte volna környéke többi középszerű mezővárosa közül. Minden jel arra mutat, hogy a kedvezőtlen földrajzi helyzetét a település nem tudta ledolgozni. Ráadásul Szent László korában a kalocsai érsekség központja egy évszázadra, a városként is sokkal jobban teljesítő Bácsra került át. Míg Bács a Délvidék központja lett, addig Kalocsa regionális szerep nélkül maradt, és csak egyházi központként funkcionált. Persze lebecsülni sem kell, hiszen az itteni érsekség bevétele alig maradt el a legnagyobb egyházi jövedelmek (Esztergom, Pécs, Várad) mögött. A XII. század legvégén Saul érsek költözött vissza Kalocsára, és ő kezdett hozzá az új, nagyméretű, 67 m hosszú, koragótikus katedrális építéséhez. A XIII. század folyamán csak a katedrális keleti részét fejezték be teljesen, a hosszház boltozatai már csak a XIV. században épültek fel, és ekkor építették meg a székesegyház szentélyrekesztőjét, és ekkor fektették le téglapadlóját is. A gótikus templom pusztulására 1606-ban került sor, amikor egy hajdúcsapat a várossal együtt felgyújtotta azt. Ezt követően a törökök a rommá vált katedrális köveit építőanyagként használták fel szekszárdi, paksi és kalocsai építkezésekhez és az egykori székesegyház szentélyének helyén, a középkori romokat is felhasználva dzsámit emeltek.A barokk székesegyház építése a középkori falakat szinte nyomtalanul eltüntette. A kalocsai középkori székesegyházzal egy külön bejegyzésben foglalkozom.

Ócsa: Boldogságos Szűz Mária premontrei prépostság.
Ken Follett, a Katedrális című világhírű bestseller írója is "beájult" állítólag az ócsai templomtól, amikor a filmforgatásra ideérkezett. Nem lebecsülve a 38 méter hosszúságú templomot, mégiscsak eltörpül ez a nagy európai katedrálisok mezőnyében. (Maga Ken Follett egyébként valószínűleg nem ettől a templomtól "ájult be" Ócsán, hanem a falu határában felépített díszletkatedrálistól. Itt alig forgattak valamit.) Hazai viszonylatban azonban mindenképpen figyelemre méltó alkotás, hiszen az alföld kőtemplomok ritka épségben fennmaradt példája. Méreteiben is gyakorlatilag a jákival egyezik meg. A kolostora teljesen elpusztult, aminek valószínű oka az is, hogy nagy része fából épülhetett, amint azt a 1990-es években zajlott feltárás megállapította. Ez is utal arra, hogy nem kiemelkedő kolostor volt. 1234-ben említik először, ekkor Jászó filiája. Későbbi monostorjegyzékek szerint Váradelőhegy filiája, aztán két saját filiája is lesz. Az egyik az Alföldön a mai Géderlak közelében, a másik Baranyában. Oklevelekben ritkán szerepel, 1456-ban még említik apátját, de 1516-ban a premontreiek 21 magyar kolostora közt már nem említik. 1560 óta a reformátusok használják.

Az ócsai templom falképeinek részlete. Itt az apostolok, Szent György és az Utolsó ítélet jeleneteit látjuk, de egy Szent László legenda töredéke is fennmaradt itt. A nagyon töredékes jelenetsornak éppen azt a részletét látjuk, amikor Szent László legyőzi a kun vitézt. A Magyar Királyság területén fennmaradt mintegy 40 legendaciklus közül alighanem ez a legkorábbi, valószínűleg még a 13. század végéről származik. Különös jelentősége lehetett ennek a falkép ciklusnak egy olyan területen, ahol nem messze a nem problémamentes együttélés zajlott a nem is oly régen letelepedett kunokkal.

Ráckeve: A középkori Boldogasszony ortodox templom 18.századi falképei.
A templom 1487-ben épült, hazánk egyetlen gótikus ortodox temploma..A középkori Magyarország legkésőbben alapított, és rögtön nagy jelentőségre szert tett városa, a ma Ráckevének nevezett Kevi, vagy Kis-Kevi, sok szempontból különleges település. I. Ulászló király a délvidék jelentős Kevi nevű városából és a környező falvakból, a török elől menekülő, főként kereskedő rácoknak 1440 körül megengedte, hogy a királyi Csepel-szigeten a Szent Ábrahám egyház közelében letelepedhessenek, és ott ugyanazokkal a szabadságokkal, mint amelyekkel Kevi mezővárosban éltek, élhessenek. Ráckeve szinte nyomban alapítása után be tudott jutni az ország legjelentősebb kereskedő városai közé. Polgárai szinte az egész ország területén, sőt azon túl is kereskedtek. Nyilván megmaradt a Balkán északi részével való összeköttetés is. A viruló városba főként mezőgazdasággal foglalkozó magyarok is nagy számban települtek, így a középkor vége felé a lakosságszáma meghaladhatta a 3000 főt is, két katolikus temploma is épült. A mezőváros belvárosa a rác kereskedők révén városias képet mutatott. A mai fő utca házai közül többnek megtalálták középkori részleteit, egyiknek be is mutatták azt. A mezőváros jelentősége a hódoltság alatt is megmaradt, így a hazai reformáció egyik központja is lett.

Gyöngyös: Szent Bertalan templom
A mai barokk külső hatalmas - csaknem 60m hosszú- gótikus csarnoktemplomot takar. Gyöngyös a Kubinyi-féle osztályozásban a jelentős városfunkciójú mezővárosok közé került. A mezőváros az Alföld és a Felvidék találkozásánál, szőlőtermő vidéken feküdt, jelentős kereskedő és kézműves réteggel. Ferences kolostora, beginaháza és ispotálya is városiasnak mutatja. Négy nagy középkori temploma is volt. Egyedülálló az, hogy itt fennmaradt a középkori plébánia kincstára is, ami szintén meglepő gazdagságot mutat. A közeli Pata pedig a mezővárosok zenei hagyományába is bepillantást enged. 4000 feletti lakosságszámmal a szabad királyi városok köztis előkelő helyen állt volna. A várost már részletesen bemutattam, ami megtekinthető innen.

A Keresztelő Szent János premontrei prépostság. megmaradt középkori részletei Jánoshidán.
A 13. sz. első harmadában épült a premontrei prépostság a Zagyva jobb partján. Az 1235-ös rendi kolostorjegyzékében már megtalálható, mint a közeli (Nagy)Kökényes filiája. Későbbi jegyzékek szerint Váradelőhegy alá tartozott. Nem tartozhatott a jelentős kolostorok közé, források alig említik, mérete sem volt nagy. Gondosan faragott andezittufából épült. A köveket az akkor még hajózható Zagyván szállíthatták le a Cserhát hegyei közül. Az egyhajós, egykor 3/8 záródású templom oldalain egy-egy szimmetrikus elrendezésű és méretű kápolna helyezkedett el. A későbbi barokk templom alól épen került elő a déli kápolna félköríves kapuja, amelyet bimbós fejezetű oszlopok díszítenek.

A kisméretű templom építészetileg igényes volt. A déli kápolna falában láthatjuk az Alföld egyetlen "in situ" megőrződött román kori figurális faragványát.

Kecskemét: A Szt. Miklós plébániatemplom.
A templom középkori alapokon épült. Egy oldalsó kápolnasora és a torony alsó szintjei még őrzik a középkori falakat. A templom 42m-es hajója jelentős méretűnek számít, utal a mezőváros népes és gazdag voltára. Kecskemét fejlődése a tatárjárás után indul meg. Átlagos alföldi mezőváros lett, egyetlen különlegessége az volt, hogy kun kapitánysági székhely volt. Körülötte nagy területen a kunok autonóm földjei terültek el.

A fegyverneki pusztatorony
A 15. század vége felé bekövetkező általános fejlődés eredményeként az alföldi falvakban is
későgótikus stílusban megújultak a templomok Ennek egy fennmaradt példája a fegyverneki
torony,, ami az eredetinek kb. 2/3 részéig ma is áll.

Tartalomjegyzék

Előszó

Amatőr történészi hitvallás

Bevezetés

Mennyire volt jelentős állam a középkori Magyar Királyság?

A régiók körüli dilemmák

A 13. századi új korszak

A bortermelés, mint húzóágazat

Az ércvagyon negatív hatása a gazdagságra

Olvasztótégelytől az ország szétszakadásáig

A muszlimokról

Városainkról, és a Kubinyi-féle centralitási pont rendszeréről

Néhány város falakkal határolt alapterülete

Régiók

Medium Regni Az ország közepe	Észak-Dunántúl	Dél-Dunántúl	Nyugati határszél
Az Alföld	Horvátország, Szlavónia	Délvidék	Bányavárosok
Szepesség	Felső-Tisza-vidék	Felvidék	Erdély
Zsidó emlékek