2018. január 3., szerda

A középkori Magyar Királyság régiói: Szlavónia, Horvátország, Dalmácia


Trau-Trogir a székesegyház tornyából.
Évente  több százezer magyar robog keresztül Horvátországon a méltán híres tengerpart felé, mit sem törődve azzal, hogy olyan látnivalókban is gazdag vidéken megy keresztül, amik egykor a Magyar Királyság legfejlettebb régiói közé tartoztak.

1. A horvátok, szlavónok, dalmátok

Ma sem egyszerű  a sok rokon délszláv nép viszonyában eligazodni, még bonyolultabb  kérdés ez a középkorban. A magyar királyság délnyugati részén élő délszlávok két "országot" alkottak:   Az Adria mentén élő szláv népcsoportok alkották Horvátországot, a vízválasztó hegygerinctől beljebb élő szlávok lakták  Szlavóniát. (Szlavónia csak az újkorban jelentette a Száva és Dráva közti területet, Horvátország jelentése is nagyot változott. Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy a szlavónokat annak idején tótoknak nevezték. A tótokon csak az újkorban kezdik a szlovákokat érteni.) Az kétségtelen, hogy a horvát és a szlavón nyelv már a középkorban közel állt egymáshoz.
A Magyar Királyság vármegyerendszerében  Szlavónia a következő vármegyékből állt: Kőrös, Zágráb és Varasd, és három ritkán lakott, kevésbé jelentős vármegyéből, amit sokan nem is sorolnak ide: Szana, Dubica és Orbász. Varasdot is mindenki Szlavóniához sorolta, de annak élén nem a szlavón bán állt, hanem egy sajátos jogi helyzetben lévő  ispán.Végül Mátyás alatt a varasdi ispán is beintegrálódott a szlavón bán alá. A kis területű Verőce vármegye, a névadó jelentős várossal, a Drávántúli területen feküdt, de jogilag nem tartozott Szlavóniához. Ugyanakkor  szervesen illeszkedett Kőröshöz, és közgyűlést is többször tartottak közösen a hatalmas szomszéd vármegye nemeseivel, adózás szempontjából is Szlavóniához sorolták.
Szlavónia és Horvátország úgynevezett bánsági terület volt, élén a magyar jogrend negyedik és ötödik legmagasabb jogállású  tisztségviselőivel, a szlavón és horvát bánnal. Néha ezt a két rangot összevonták.  A kortársak is regnumnak, különálló országnak tekintették két területet.
Szlavónok éltek még Pozsega, Valkó, és Szerém  vármegyében is, ez utóbbiakban megjelentek a középkorban tőlük még nehezebben elkülöníthető szerbek. Ezen kívül, mint láttuk,  szlavónok kisebbségként éltek a Drávától északabbra elterülő területeken is, Siklóson, Pécsett is. A Muraköz a középkorban Zala vármegyéhez tartozott, de itt is szlavónok éltek nagy számban.
Ismert, hogy Szent László király 1091-1094 közt alapította a zágrábi püspökséget,ezzel  Szlavónia egyértelműen magyar fennhatóság alá került. (Hogy előtte mi volt a helyzet, azon ma is vitatkoznak a horvát és magyar történészek.) Horvátország Könyves Kálmán alatt került Magyarországhoz. Hogy  behódolás vagy inkább társországként való csatlakozás révén, az megint vita a horvát és magyar történészek közt. (Az angol wikipedia is a horvát álláspontot ismételve perszonáluniót emleget, már Szlavóniával kapcsolatban is.) Szlavóniához képest Horvátországgal jóval lazább volt a kapcsolat. Itt nem voltak vármegyék, az egyházszervezetileg sem volt integrálódott terület. Horvátországban nem adományozott területeket a király magyar nemeseknek, Szlavóniában viszont igen.
Dalmáciát nem szlávok, hanem  az újlatin nyelvet beszélő dalmátok lakták, akik ezer szállal kötődött Itáliához.   Birtoklásáért kezdetben Bizánccal, majd Velencével hadakoztak királyaink. Könyves Kálmán 1105-ben szerezte meg Dalmácia egy jelentős részét a Magyar Koronának. Nem kell fegyveres hódításra gondolni, a városok ősi kiváltságaik garantálása mellett, inkább "átadták magukat" a magyar királynak, mondván, hogy még mindig jobb a Magyar Királysághoz tartozni, mint Velencéhez. A 15-16.század során indult meg, majd lett egyre inkább tömeges a török nyomására a balkáni horvátok ideáramlása, aminek eredményeként a dalmát nyelv háttérbe szorult, majd a 19.század végén kihalt. Dalmácia soha nem tartozott huzamos ideig szervesen a Magyar Királysághoz. Zára, a legmagyarabb itteni város például  1105-től 1409-ig tartó korszak idejének 51%-át töltötte magyar fennhatóság alatt. 1409-től kezdve Dalmácia végleg Velence fennhatósága alá került. Ez persze nem jelentette azt, hogy a "Dalmácia bánja" címet ne adták volna oda automatikusan "Horvátország bánja" címe mellé még évszázadokon keresztül.

A Wikipédia térképe alapján rajzolt térképem a területről.

2. A vidék gazdasága

Szlavónia a Magyarország legfejlettebb vidékeihez tartozott, sok rokonságot mutatva a dél-dunántúli területtel. A rokonság elsősorban abban állt, hogy Szlavónia is szőlő termelő vidék volt, fejlett mezőgazdasággal. Másodsorban itt is a nagyszámú, erőteljes mezőváros és falu volt a gazdagság alapja. Az innen származó Janus Pannonius erről így ír epigrammájában:

SZLAVÓNIÁRÓL
Pannon föld részén - neve most Szlavónia ennek -
   falvakból van elég, városa épp hogy akad.

Harmadsorban, itt is ki kell emelnünk  hospesek letelepedésének  gazdaságélénkítő hatását. Ugyanúgy mint a Dél-Dunántúlon, itt is a korai időkben a latinok domináltak, majd a németek érkeztek nagyobb számban, és a városokban telepedtek le. Sokecsevits Dénes külön kiemeli, hogy magyarok (leszámítva néhány előkelőséget) nem települtek Szlavóniába, mert a magyaroknak nem volt népességfeleslegük. A vidék gazdagsága a nagy népsűrűségben is megnyilvánult. Varasd vármegye az ország egyik legsűrűbben lakott vidéke volt 20fő/km2-né is nagyobb népsűrűséggel. Kőrösé némileg elmaradt ettől. Zágráb vármegyében a hegyvidéki területei már ritkábban lakottak voltak, de a város környéke Varasddal volt összemérhető. A környék gazdagsága, nyitottsága abban is megnyilvánul, hogy a 14. század folyamán a pécsi és a szomszédos zágrábi egyházmegye területéről iratkozott be a legtöbb magyar diák külföldi egyetemekre. A főként Itáliában tanuló diákok  eredményeként ez a vidék lett a pannóniai reneszánsz nagy alakjainak bölcsőhelye.
A vidékhez köthető egy figyelemre méltó pénzügyi reform is. Az Árpád-kor vége felé az ezüst alapú királyi pénzek erőteljes inflációja volt megfigyelhető. Ennek kivédésére István szlavóniai bán (1248–1259) alatt kezdődött meg  az önálló báni pénzverés. Az értékálló, az egész királyság és a vele szomszédos területeken is keresett ezüstpénzek verése csak az 1350-es években szűnt meg. Károly Róbert nagy hatású pénzügyi reformjában is a báni pénzek szolgáltak mintául.
Horvátország hegyvidéki területei ritkán lakottak voltak. Ennek a területnek a gazdasági súlypontja a tengerpart volt Zengg városával, amely a levantei kereskedelembe kapcsolódott be.Zengg felől fontos kereskedelmi út vezetett Zágrábba, ahol ez az út egyesült az Itália felől érkezővel, és Kőrösön áthaladva a Kanizsa-Zalavár-Veszprém-Fehérvár útvonalon tartott az ország centruma felé.
Dalmácia szinte "idegen test" volt abban a több részletből álló, durván 150 évben, amíg a Magyar Királysághoz tartozott. Az antikvitáshoz ezer szállal kötődő, újlatin nyelven beszélő népe, teljesen a mediterrán civilizációhoz tartozó urbánus kultúrája inkább Itáliához kötötte, mint a Magyar Királysághoz, még akkor is, ha időnként szívesebben tartoztak hozzánk, mint Velencéhez. Szinte mindegyik városa a levantei kereskedelemben volt érintett, amit kézművesség, halászat, valamint szőlő és olajbogyó termesztés egészített ki.

3. A hungarus tudat

A középkorban a mai értelemben vett nemzettudat nem létezett. A szlavón és horvát nemességet és polgárságot a magyarokhoz elsősorban az egyetemes latin kultúra és írásbeliség kötötte, valamint az a tudat, hogy érvényesülésükre a Magyar Királyságban van mód. Ez alapján  a „natio Hungarica” tagjai közé számították magukat. Ebben például nagyban különböztek a szepességi és erdélyi szászoktól, akik lényegileg nem kerültek fel a magyar történelem színpadára. Ennek megfelelően a középkor vége felé megszaporodnak a szlavón származású, a magyar államgépezetben funkciót szerző értelmiségiek. Csak néhány példát sorolunk fel a korai humanisták közül:
1. Zrednai János (1408-1472), aki a magyar történelembe Vitéz János néven vonult be a Hunyadiak oldalán, jóllehet ő maga következetesen a Zrednai előnevet használta.Igaz már kortársai közül is sokan az apja által megszerzett Vitéz névvel emlegették.
2.Unokaöccsét, Csezmicei Jánost sem kell (1434-1472)  külön bemutatni, különösen a maga által választott humanista néven: Janus Pannonius. A Pannonia nevet is ő hozta be újra a köztudatba, bár nem világos egészen, hogy mit értett rajta. Szlavóniát? Szlavóniát a Dunántúllal, vagy egész Magyarországot?  Költőként ismerjük, de évekig a királyi kancelláriát vezette, majd fontos egyházi posztok után a nagyon jól jövedelmező pécsi püspökség élére került "politikai állásban." Természetesen a szlavón báni címet is megkapta. Janus mint költő nem vallotta magát hungarusnak, hanem pannóniainak vagy hunnak, mert ő is vallotta a korban egyöntetű véleményt, miszerint a magyarság a hunoktól származik. .
3. Szintén a rokonsághoz tartozott Garázda Péter (1450?-1490 körül) aki horvát származása ellenére a Tolna megyei Aparon született. (Újabb források ezt megkérdőjelezik). Ő is verselt, egyes kortársak szerint még mesterénél, Janus Pannoniusnál is jobban, de egyetlen egy műve sem maradt fenn. Egy újabb tanulmány "javadalomhalmozó egyházinak" nevezi.
4.  Megyericsei János (1470-1517) szlavón humanista költőtriász harmadik tagjának vallotta magát  Janus és Garázda Péter mellett. Erdélyben viselt magas egyházi méltóságokat, de ma főleg arról ismert, hogy Dacia római feliratos köveit gyűjtötte igazi humanistaként.
Csánki Dezső  (1857-1933) megvizsgálta kizárólag latinul írt leveleiket. Arra a következtetésre jutott, hogy  a magyar földrajzi nevek írásmódja és ismeret szerint kétségtelenül jól beszéltek magyarul is.
A török előretörését követően a magyar történelemben egyre nagyobb számban tűnnek fel horvátok, most már nem csak mint értelmiségiek. Erre is néhány példát hozok fel:
1. A legismertebb talán Utješenović Fráter György(1462-1551), aki ősi magyar család tagja volt, de a család egyik ága Horvátországba került.
2. A magyar történelemben meghatározó szerepet betöltő Szapolyai család is Szlavóniából származik
3..Kamicsáczi Myslenovith Marko a magyar történelembe Horvát Márkként vonult be. Ő lett Kinizsi Pál özvegyének férje.
4.Brodarics István, pécsi és váci püspök, a Mohácsi vész legfőbb krónikása lesz.
5.Marko Stančić a mi történelemkönyveinkben szintén Horvát Márk néven szerepel, ő maga is ezt a magyaros nevet használta már élete második felében, többek közt Szigetvár kapitányaként küzd a török ellen.
6. Nikola Šubić Zrinski, nekünk Zrinyi Miklós, horvát-szlavón bán, dunántúli főkapitány, a szigetvári hős.
7. Nikola Jurišić. A már régebb óta Ausztriának elzálogosított, németek lakta Kőszeg várát és birtokát a zenggi születésű Jurišić kapja meg Ferdinándtól, aki több tízezer horváttal egyetemben erre a területre települ át. Később " a kőszegi hősként" vonul be a magyar történelembe. Burgenlandban ma is a horvát a legnagyobb nemzeti kisebbség, nem a magyar.
8. Nem csak a Zrinyiek lesznek részesei a magyar történelemnek, hanem a Frankopanok, magyarul Frangepánok is. Kristóffal ( Krsto Frankopan Brinjski) a horvát-szlavón-dalmát bánnal lépnek be a magyar történelembe.
A török előretörésekor azonban a magyarokban csalódva a horvátok egyre inkább a Habsburgok pártjára álltak. Ekkor már megfogalmazódnak azok az érzelmi alapon álló vádak is, amik a 19.századból ismerősek pl. a"gőgös magyarok". 1527-ben a horvát nemesség formálisan szakított a Magyar Királysággal. Ez a hangzatos kardcsörtetést egyelőre nem követte semmi érdemi lépés, sőt a horvát nemesek közt sok Szapolyai-hívő is volt kezdeteben hiszen a család innen származott.(pl.Frangepán Kristóf). 1529-ben bekerült Ferdinánd titulusai közé a rex Sclavoniae cím, amit korábban a magyar királyok soha nem viseltek. 1558-ban összeolvadt a horvát szábor és a szlavón tartományi rendi gyűlés Zágrábi székhellyel, és ez lett a horvát–szlavón nemesség legfontosabb közös fóruma, szakítottak a magyar kapcsolatokkal. Ezzel Horvát-Szlavónország elindult az önállósodás hosszú, rögös útján, amely útról még olyan kiválóságok sem tudták letéríteni, mint pl. Zrinyi Miklós.


Néhány  általam felhasznált cikk, tanulmány és könyv, ezek zöme most rajta van a Interneten:
Pálosfalvi Tamás: Vitézek és Garázdák. A szlavóniai humanisták származásának kérdéséhez 

Pálosfalvi Tamás: Mátyás és szlavóniai nemesség
Pálosfalvi Tamás: Szlavónia a késő középkori Magyar Királyságban
Zsoldos Attila: "Egész Szlavónia" az Árpádok királyságában
C. Tóth Norbert: Garázda Péter– Egy javadalomhalmozó egyházi mint politikai áldozat? 
Gál Judit: Az Árpád-házi királyok és hercegek ünnepélyes bevonulásai a dalmáciai városokba 
Szentmártoni Szabó Géza:Janus Pannonius szülőhelyéről
Tóth István:
Janus Pannonius származása
Varga Szabolcs: Szlavónia a kora újkorban
Weisz Boglárka: A nyesttől a kunáig
Sokecsevits Dénes: A horvátok története
Fedeles Tamás:„Eztán Pécs tűnik szemünkbe”
Bilkei Irén: Adatok Zala megye Mátyás-kori történetéhez

Szigeti János: Magyar emlékek nyomában Zadarban
Zolnay László: Nagy Lajos király és családja a zárai Szent Simon-ezüstkoporsón



Zágráb-Zágreb, a székesegyház tornyai a város felett.
Mária Mennybemenetele-székesegyházat Szt. László idején kezdték el építeni, majd a tatárjárás után újjáépítették.  Több mint 80m-es hosszával a Magyar Királyság egyik legnagyobb temploma lett. A kapu felett ma is Szt. István és Szt. László szobra van. 1880-as évig nagyon sok középkori részlete volt még az addig csak egyetlen toronnyal rendelkező templomnak. Ekkor Zágrábban komoly földrengés volt. Ezt követően teljesen átépítik a templomot neogót stílusban. Az átépítők közt ott találjuk a Friedrich von Schmidtet, aki már Pécsről ismerős kell hogy legyen. Nála azonban nagyobb szerepe volt egy tanítványának, a később honosított német, Hermann Bollénak.

Valamennyi európai püspökváros önálló része volt a káptalani városrész. Láttuk már, hogy Pécsen is külön megerősített erősség volt a Püspökvár, ez még markánsabb volt Zágrábban. A város két  dombon terült el. A Káptalandomb (Kapitol) volt a püspökség városa. Ez  önálló falakat kapott, amelynek egy megmaradt tornyát látjuk a képen. A másik dombon feküdt a Felsőváros (Gradec), alatta a falakon kívüli Alsóváros.  Zágráb Pécshez hasonló  gazdag püspökség volt. A mohácsi vész előtt Esztergom, Várad és Pécs jövedelme 26 ezer forint körül mozgott, ezzel vezették a rangsort. Tőlük nem volt messze lemaradva Zágráb a 20 ezer forintos éves jövedelmével. Az összevetés Pécs és Zágráb közt abból a szempontból is helytálló, hogy a két város bizonyos szempontból vetélkedett is egymással, elsősorban a távolsági kereskedelem terén, a püspökségeik pedig a déli befolyás tekintetében.  Ez a vetélkedés a Nagy Lajos utódlását követő belviszályok alatt konkrét fegyveres konfliktusba is torkollott, amikor a Horváti János macsói bán és testvére Pál zágrábi püspök  Palisnai János vránai perjellel  szövetkezve dél-dunántúli befolyásuk kiterjesztése érdekében lerohanták Pécset. Később Zsigmondnak csak nagy küzdelem árán sikerült a Horváti-klánt visszaszorítania.


A Felsőváros (Grádec) volt a világi központ. Ennek a városrésznek a legnevesebb temploma  Szent Márk-templom.  Itt tették le szlavón bánok az esküjüket. A templom nem nagy, kb. csak 38 m-es, hosszával alig nagyobb, mint egy mezővárosi templom. Zágráb legnagyobb "polgári"  temploma nem itt a Gradecben állt, hanem a Gradec és a Kapitol közti piactéren,  a Dolacon.
Lotrščak-bástya a Gradecet körülölelő várfal egyik maradványa.
Zágráb a Kubinyi-féle városkategóriák szerint elsőrendű város volt, tehát még Pécset is megelőzte.
Már az Anjouk alatt 3000 fő körüli népessége volt, ami a középkor vége felé elérhette 5-6 ezret is.
Ezzel benne lehetett a tizenöt legjelentősebb város közt a Magyar Királyság területén. 

Varasd- Varaždin volt Szlavónia második legfontosabb városa. A képen a Szent Miklós- templom tornyát látjuk, egy 1494-es felirattal és egy torzfővel. Ma ez a templom is barokkoson átépített.

Varasd az 1550-es években kialakult új végvárrendszer egy fontos vára volt, a Szlavón(Vend)-főkapitányságnak lett székhelye. Zágráb is jogilag Varasd alárendeltje lett. Olasz hadmérnökök által átépített külső várának ma már csak átépített bástyája maradt fenn. Ma belváros barokkos hangulatú, sok templommal,palotával.

A belső vár hosszú fejlődési folyamat eredményeként alakult ki. A várat először a 12. században említik mint ispánsági várat. A 14. század végén a Cillei grófok kapták meg  és gótikus stílusban újjáépítették a várat. A Cilleiek után Corvin János lett az ura.

A vár a 16. században élte fénykorát, amikor reneszánsz stílusban átépítették. Az építkezések 1544-ben indultak Domenico dell'Allio itáliai mester irányításával. Ekkor épült a képen látható reneszánsz belső udvar is. A vár a 16. század végén az Erdődyeké lett, akik több részét barokk stílusban építtették át.
Varasd főtere a városházával. A ma barokkos díszítésű épület 1527 óta folyamatosan a városvezetés székhelye. Mint ilyen, szinte példa nélküli az egész Kárpátmedencében. Tömegében, alaprajzában tökéletesen felismerhető a késő gótikus eredete. Az előtte lévő tér is a középkor óta azonos alaprajzú.


Kath. der hl.JPG
(Autor Modzzak - Vlastito djelo postavljača, Javno vlasništvo, Poveznica)
Kőrös-Križevci: Szent Kereszt templom.( Kép:Modzzak  Wikipédia)
A Szent Kereszt-templom semmi esetre sem tekinthető jelentős templomnak. 33m-es hosszával csak egy mezővárosi templomnak számít. Kőrösnek ma nyolc temploma van, ezek közül több középkori eredetű, de egyik sem jelentős. Városfalait a 19.század végén mind lebontották, így ma már  semmi nem utal arra, hogy a középkor derekán még Zágrábnál is nagyobb népességű városvolt.Hasonló sorsra jutott Kőrös vármegye  másik fontos városa, Kapronca (Koprivnica) is.

Sv-magdalena-cazma.jpg
(Autor Croq - Vlastito djelo postavljača, CC BY-SA 3.0, Poveznica)
Csázma (régiesen Csezmice)-Čazma: Szent Mária Magdolna templom.
Egyesek  ezt a várost tartják Janus Pannonius szülőhelyének, de a nagy költő és politikus szülőhelye körül egyre nagyobb a bizonytalanság. A fő gond az lehet- mint Engel Pál kimutatta-, hogy Kőrös vármegyében volt egy másik, gyakran Alsócsezmicének nevezett Csezmice is, így Csázma és Csezmice adatai keverednek. Alsócsezmice Janus valószínű szülőhelye, - de egyesek ezt is megkérdőjelezik-  elpusztult a történelem viharaiban. Csázma jelentős hely volt . 1222- ben  István, zágrábi püspök társaskáptalant alapít itt, majd rá négy évre letelepíti a domonkosokat. Román kori eredetű, nagyméretű - 46m hosszú- templomuk ma is Szlavónia legfontosabb román kori emléke. IV.Béla azért telepíttette ide a domonkosokat, hogy azok a Balkánról felszivárgó bogumil eretnekek ellen fellépjenek.


A Varasd vármegyei Lepoglava (horvát és magyar neve megegyezik) az egyik legjelentősebb pálos kolostor volt a Magyar Királyságban. Az1400 körül épült nagyméretű templomot és kolostort Corvin János építette át. Hiába eskette fel Mátyás király az ország főurait, azok nem választották meg törvénytelen fiát királynak, hanem a szlavón-horvát bán  címmel felruházva, csontmezei veresége után Szlavóniába "száműzték". Itt,  miután VI.Sándor pápa a Sforzák kérésére  felbontotta korábbi per procuram (képviselők útján) kötött házasságát  Sforza Biankával (amit még Mátyás király ütött nyélbe) elvette Beatrica Frankopant, amellyel elindult a Frangepánok "beemelődése" a magyar történelembe.
Az itteni pálos templom mérete elérte a budaszentlőrinci templom méretét, de maga a kolostora kisebb volt. Budaszentlőrinc török kézre kerülésekor a pálos rend magyarországi központja ide költözik. Corvin Jánost is ide temették, sírköve ma is itt van.

Ozaly-Ozalj vára a Frangepánok majd a Zrinyiek tulajdona lett. Itt született Zrinyi Ilona is.

Csáktornya-Čakovec a középkorban Zala vármegyéhez tartozó Muraközben feküdt. A stájer eredetű Hahót nembeli Csák volt az építtetője,és egy Árpád-korban elterjedt névadási forma alapján kapta nevét. (Lásd pl. Simontornya) Urai voltak a Lackifiak, Kanizsaiak, Cilleiek, mígnem elérünk Ernuszt Jánoshoz. Közismert,hogy Mátyás király hatalmának kiépítése során új értelmiségi és oligarcha  rétegre támaszkodott, akiket vagyonos pozícióba emelt. Itt a már többször említett szlavónokra gondolunk elsősorban (Vitéz János, Janus Pannónius, Garázda Péter), de az ő idején emelkednek fel a Báthoriak, Szapolyaiak,Kinizsi Pál stb. Ebbe a körbe illeszkedik Ernuszt János is,aki furcsa karriert futott be. A bécsi zsidó, majd Budán kikeresztelkedő kereskedőről pontosan nem ismert, hogy hogyan került a király környezetébe. 1462-ben  Mátyás egyik udvari beszállítója volt még csak, majd viharos gyorsasággal övé lett felvidéki bányavárosok ügye, majd kincstartó is lett, ebben is a szépen lassan kegyvesztetté lett  Janus Pannoniust váltotta.  Nem tudjuk, miért lett Vitéz János és Janus Pannonius kegyvesztett ami a király elleni zendülésig vezetett, a  legvalószínűbb okra Szakály Ferenc célzott egy írásában: egyszerűen a csehországi hadjárataihoz benyújtotta Mátyás a számlát az általa "felnevelt" oligarcháknak, az esztergomi és pécsi jövedelmeik tekintélyes részét visszakövetelte. Ez Vitéznek és Janusnak nem tetszett. (Persze Vitéz és Janus is a kortársaknak azt próbálta beállítani,hogy a haza iránti felelősség mozgatta őket, de a történelemben a magasztos eszmék ritkán a  az igazi mozgatórugók.)  Ernuszt nem volt az összeesküvők közt, így aztán hűségét Janustól örökölt címekkel jutalmazta a király. Ernuszt  János lett a horvát-szlavón bán, fia Zsigmond (mégiscsak nagyon "meredek" lett volna egy volt zsidó erre a posztra) a pécsi püspök. Mátyást még az sem zavarta, hogy Zsigmond nem is volt  pap.
Az Ernusztok kihalása után a Zrinyiek lesznek urai.

Trakostyán (Trakošćan) várát  a Cilleikkel kapcsolatban említik először. A nagy hatalmú  család kihalás után Corvin János is ura volt, majd a Gyulayak következnek. Utánuk a Draskovichok tulajdona volt évszázadokig. A Draskovichok azon horvát főnemesek közé tartoznak, akik a magyar történelemben  nem játszottak fontos szerepet, egy 17. századi győri püspök és egy 18. századi erdélyi főparancsnok kivételével inkább hazai földön tevékenykedtek.

Komin falusi temploma arra jó példa, hogy a török előretörése a falusi templomok erődítésére késztette Szlavónia népét is. A török egyébként Zágráb vármegye kisebbik részét, Kőrös vármegye  felét, Horvátországnak is mintegy felét hódította meg. Varasd vármegyét nem érte el a török. 

Zengg-Senj Horvátország legfontosabb városa volt. 1184-től a templomos lovagrend fennhatósága alá került, ami az 1270-es évekig tartott. Ezt követően Frangepánoké lett. Mátyás szabad királyi városi rangra emeli. A város nem nagy, mintegy 8,5 hektáros területet  vesznek körbe falak.  A mediterrán városok sűrűségével számolva (ami jóval meghaladta a magyar városokét) sem lehetett 2000 főnél több a lakossága,  A XVI. század első felében erősödtek a török támadások, maga Zengg a török által meghódított területekről menekülő lakosság menedékhelye lett. Ekkortól a hegyek közül idemenekülő délszláv nép, az uszkók központja lesz. Az uszkókat a mi hajdúink mintájára félreguláris szabadcsapatoknak képzelhetjük, de a velenceiek szemében csak közönséges kalózok voltak.
1558-ban az uszkók vezérének, Iván Lenkovicsank a parancsára a Zengg fölé magasodó Trbušnjak-dombon, az egykori pálos kolostor lebontásával építik meg a Nehaj-erődőt, az uszkók sasfészkét.A sok kellemetlenséget okozó uszkókat Velencének csak a 17. század elején  sikerült megreguláznia.

Zengg: A székesegyház homlokzata.
Tipikusan olaszos,  románkori templomhomlokzat, mint amilyent az Adria partján sokfelé találunk.
Zenggben  III. István magyar király 1169-ben alapította a püspökséget a spalatói érsekség támogatásával.
Így  ez a püspökség a magyar egyházszervezettől független lett, sem az esztergomi, sem a kalocsai érsekség alá nem tartozott. Ez persze nem azt jelenti,hogy az itteni püspök soha nem vállalt sorközösséget a magyarsággal. A mohácsi csatában is kis bandériuma élén Zsivkovich Ferenc, zenggi püspök is elesett. Ugyanakkor a horvát nemzeti ébredésnek is városa Zengg, mivel a glagolita  műveltség egyik központja volt. Egyedülálló módon a XIII.század közepén IV.Ince  hivatalosan is engedélyezte a zenggi püspöknek a glagolita írás, a horvát nyelv és liturgia használatát. Zenggben a 15. század végén  alapított glagolita nyomda is működött, amely az egész Balkán egyik első nyomdája volt.



Vrána várának falai és tornya
(Készítette: Bojovnik - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 4.0, Hivatkozás)
Vrána várának romjaiVránában a Templomos Lovagrend vára és perjesége működött. Igen jelentős központtá nőtte ki magát, és a királyság egyik fontos egyházi központja lesz.  III. István kir. (ur. 1162–72) korában az adriai Tengerfehérvár közelében alapították. A Szentföldre vezető út egyik fontos állomásaként biztosította, hogy a zarándokokat segítő, betegeket ellátó anyagi és pénzbeli küldemények eljussanak keleti társaikhoz. Feloszlatásuk, 1312 után a a várat a kolostorral és birtokaikat a  johanniták kapták meg. A perjelség nagy területű birtokai irtokai nagyrészt Somogyban ( pl. Csurgó) és Szlavóniában voltak. Itt működött a  magyarországi  rendtartományuk székhelye, perjele.  A 14. század vége felé gyors hanyatlásnak indult Előbb magánkézbe került, majd 1409-ben Velence elfoglalta, perjelei ezután többnyire Peker várában (Körös vm.) tartózkodtak.

Klissza- Klis vára akkor vonult be a magyar történelembe, amikor IV. Béla a tatárok elöl menekülve királyságának legurbanizáltabb térségbe, az akkor éppen a Magyar Királysághoz tartozó Dalmáciába menekül. Itt előbb a Horvátországhoz tartozó, a templomosok birtokának számító Klissza várában húzza meg magát, majd innen megy át az akkor még teljesen szigeten fekvő Trau városába. Mint ismeretes a tatárok sem Klissza várát, sem Traut nem tudták elfoglalni. Itt született meg Margit nevű lánya, aki később Árpád-házi Szent Margit néven vonult be a történelembe. Viszont itt is halt meg két lánya Katalin és Margit. (Nem elírás, a korábban meghalt lánya nevét később újra adta.)

Zára-Zadar, a Szűz Mária-templom. Bencés apácakolostor temploma volt. Tornyát könyves Kálmán jóvoltából építették, aki a következő feliratot helyezte el rajta: Urunk Jézus Krisztus megtestesülésének 1105. évében. A győzelmet követően és a béke Istentől elnyert jutalma után, miután bevonult Zárába, Kálmán Magyarország, Horvátország és Dalmácia királya, saját költségén építtette és emeltette Szűz Máriának ezt a tornyot. Zára Dalmácia legfontosabb és legnagyobb városa volt. Falai 30 hektárnyi területet öleltek körül, ezzel  a bekerített területet tekintve akkora volt, mint Buda, kétszer akkora mint Raguza. A mediterrán városok népsűrűségét tekintve lakosságszáma is el kellett, hogy érje Buda 15 ezres lakosságszámát. Mégsem találjuk a legnagyobb városaink közt, mert ezt a lélekszámot már mint velencei birtok érte el.
Zára számos magyar emlékkel rendelkezik, és egyszer talán még egy külön blogbejegyzést is megérdemelne. Most a Szent Simeon templomot emelném ki. Maga a templom is nagyon érdekes, ahogy az antik oszloprendeket beépítették a középkori templomba, de számunkra az oltárkép alatt látható Szent Simeon ereklyetartó az igazán érdekes.  A szentnek a városban  nagy kultusza volt, és amikor I.Lajos visszaszerezte a várost, akkor ennek méltó emléke lett a Lajos felesége által adományozott  új ereklyetartó. A 245 kg ezüstből készült aranyozott ereklyetartó 14 képben mutatja be  Szent Simeon  és Erzsébet királyné  családjának jeleneteit.
A Szent Simeon ereklyetartó. Az 1380 körül készült ezüst ereklyetartó  nagyszabású alkotás. Alkotóját nem ismerjük, de sok mindenki szóba jött az olasz Franciscus de Mediolanotól a Kolozsvári testvérekig. (Zolnay László szerint viszont Franciscus de Mediolanotól fel is véste a nevét.) Erzsébet királyné rendelte meg, rajta többek közt Nagy Lajos zárai bevonulását is ábrázolta, természetesen úgy, hogy a zárai nép leborulva hálálkodik a királynak. (jobb oldali jelenet.) Háttérben Szent Simeon ereklyéje, és Nagy Lajos flottája. Egyébként Zolnay szerint a szent ereklye egy egyiptomi múmia.
A szent sírládáját légies könnyedséggel tartja  két angyal. A barokkos angyalok törököktől zsákmányolt ágyukból készültek.

Tengerfehérvár (Biográd na Moru) ma műemléki szempontból teljesen jelentéktelen település. Pedig a Könyves Kálmánig fennálló önálló Horvát Királyság fővárosa volt. Itt koronázták horvát királlyá Könyves Kálmánt. Zára és Velence egyaránt féltékeny volt felemelkedésére, ezért a 12. században a velenceik  feldúlják, és soha nem tért már igazán magához.

Szebenikó- Sibenik városi rangját III. István magyar királytól kapta 1167-ben. Ma már nem látható középkori falai 11,2 hektárt kerítettek be, ami alapján 4-5 ezer lakosa lehetett. A székesegyházáról híres városnak nincs igazán magyar vonatkozású emléke.

Trau-Trogir IV. Béla idején még kiemelkedően fontos város volt. A 13.században már kiépült a teljes 6,2 hektáros sziget, körítőfalai kellő biztonságot nyújtottak a tatárok elől. A szigeten mintegy 2-2,5 ezer ember élhetett csak, ez azonban a 13.században még meglehetős nagy lélekszámnak számíthatott. Trau IV. Bélát hűségesen védte a tatárok ellenében, hálából a  IV. Béla a városnak adta ajándékul koronázási palástját, amelyet ma is a székesegyházban őriznek.
Székesegyháza egész Dalmácia legszebb románkori emléke. Építtetője Treguanus (1185 k.-1254)  püspök olasz származású, kultúrájában is olaszos lehetett, legalábbis ezt mutatja székesegyháza. Ő egy ideig  Bernát, későbbi spalatói érsekkel együtt működött a Magyar Királyságban, Bernát vitte magával Dalmáciába.

Spalato -Split: A székesegyház tornya. A város védőszentjéről elnevezett Szent Domnius székesegyház rendhagyó épület, mint amilyen rendhagyó Spalato maga is. Spalato Diocletianus 4 hektáros palotájának romjain épült,  Diocletianus mauzóleumából alakították ki a székesegyházat. Így az nyolcszögű, centrális, meglehetősen kicsi épület. Viszont már 614-ben az épület püspöki templom volt, később az érsekség temploma lett.  Spalato magyar vonatkozása, a még Zadarnál is hosszabb -187 éves - magyar fennhatóság mellett, hogy IV. Béla Klisszában elhunyt leányai a bejárat feletti kőkoporsóban nyugszanak.

Dalmáciában ahogy haladunk dél felé, úgy lesznek a magyar fennhatóság évei egyre hosszabbak, ugyanakkor egyre lazábbak. 1358-tól  1526-ig egyfolytában névleg magyar fennhatóság alatt volt Raguza, a mai Dubrovnik. Közben persze virágzott az önálló Ragusai Köztársaság. A teljes önkormányzattal bíró köztársaság egyetlen kötelezettsége például Mátyás király felé annyi volt, hogy néhány gályát időnkét a magyar király rendelkezésére bocsájtottak, és évente fizettek 500 Ft-ot,  ami Mátyás éves bevételének kb. 0,06%-a volt, illetve néhány behódoló  hangvitelű dicshimnusz zengedezése, amit későbbi magyar történészek hajlamosak voltak "szellemben, lélekben is Magyarországhoz tartozott"-nak kommentálni. 500 Ft Ragusának bőven megért annyit, hogy ezzel sakkban tarthassák Velencét. 1526-ban viszont felrúgták ezt a szerződést is, felismerték, hogy a Magyar Királyság hatalmának vége, és ebben sok igazság volt.