A zászló
A gimnáziumnak kezdetben se zászlaja, se címere nem volt. Mint már említettük, az épület maga sem volt ünnepélyesen átadva. Így az egész várost megmozgató, nagy gimnáziumi ünnepségsorozattal a zászlószentelésig kellett várni. Ez viszont annyira nagyszabású lett, hogy azóta sem volt hozzá mérhető ünnepsége a gimnáziumnak.
Wigand János igazgató már az iskola első értesítőjében, 1896-ban megemlíti, hogy két fontos alapítvány létrehozása válik az elkövetkezendő idők fontos feladatává: a segélyalap és zászlóalap létrehozása. Mindkettő meg is valósult. A zászlóalap célját így határozták meg: "Az ifj. zászlóalap arra van rendeltetve, hogy akkorra, mikor az intézet teljes nyolczosztályuvá lesz, az ifjúság számára megfelelően díszes zászlót lehessen rajta venni." A következő évben már be is számol azokról a szerény adományokról, amik befolytak a zászlóalapra (32 korona). Ezt főként úgy érték el, hogy április 17-ei iskolai ünnepséget (a 48-as alkotmány napja) nyilvánossá tették, és ezen pénz gyűjtöttek. Aztán néhány évig nem történik semmi érdemleges, csak különböző forrásokból változó ütemben folyik a pénz az alapba. (Az értesítőkből minden alap pénzforgalma olyan precízen nyomon követhető, hogy az ellen még egy 120 évvel későbbi adóellenőr sem tehetne panaszt.) 1902-ben a nyolcosztályúvá váláskor már 411 korona az alap pénze, mégsem történik meg a vásárlás. A halasztást később Wigand meg is indokolja azzal, hogy " hiányoztak a feltételek a minden illetékes tényezőt és erőt egyesítő fölszentelési aktushoz. Úgy avatni fel egy a társadalom- és nemzetfentartó és összetartó eszményeket jelentő jelvényt, hogy sajgó sebek, disszonáns hangok, egyenetlenség támadjanak nyomában: meggondolatlan, végzetesen visszás vállalkozás lett volna. "
1906/07-es értesítőben olvashatjuk, hogy ebben az évben megszűnik az alap azáltal, hogy a teljes pénzét elköltve, 479 koronáért megvásárolják a budapesti Govra és Hausner Egyházfelszerelő és Oltárépítő Műintézettől a díszzászlót.
A zászlóavatásra a következő évben, tehát 1908-ban került sor. Wigand ekkor is őszintén írt aggodalmairól. Az iskola támogatói hátterét még nem érezte elég erősnek egy sikeres ünnepléshez. Ráadásul az ünnepséget június 21-ére, vasárnapra rakták, amikor már az iskolai év véget ért, és "előkelőbb családaink jórésze távoli fürdőkben időzik." Aggodalma azonban alaptalan volt. Az "előkelőbb családaink " is szinte hiánytalanul megjelentek. A zászlóanyaságot a megyei főispán felesége, gróf Apponyi Gézáné, született Széchenyi Paula grófnő vállalta el, és rajta kívül a gimnáziumi ünnepségen nemcsak a város, a tankerület és a megye vezetősége képviseltette magát, hanem a megye történetében meghatározó szerepet játszó birtokos családok is szinte mind ott voltak. (Perczel, Széchenyi, Döry, Sztankovászky, Jeszenszky, Bernrieder, Hanzely, Csapó, Bezerédj, stb.) Távolabbi neves iskolák képviselői is eljöttek, pl. a Csurgói Református Gimnázium igazgatója.
A két napos rendezvény az egész várost megmozgatta, és mai szemmel nézve szinte már abszurd elemek sorát is tartalmazta.
Az ünnepség előestéjén a gimnázium diákjai más szekszárdi iskolákkal együtt, lampionos felvonulást tartottak. A városba érkezett díszvendégeknek pedig özv. Simontsits Béláné, a gimnázium ügyét előmozdító egykori alispán özvegye, díszvacsorát adott.
Másnap hajnali négykor (sic!) mozsárágyúk jelezték a városnak, hogy különleges napra ébredt. A város zászló- és virágdíszbe öltözött. Az eseménysorozat első elemeként reggel kilenckor a tanulóifjúság és a tanári kar díszmenetben, katonazenekar kíséretében, a menet élén az új zászlóval, felvonult a megyeházához, ahol Apponyi Gézánét köszöntötték. Majd átvonultak a "szorongásig megtelt" templomba, ahol ünnepi beszédekkel tarkított szentmise alatt felszentelték a zászlót. Ezután ismét díszmenetben vitték le a zászlót a gimnáziumhoz, ahol az ünnepséget tartották. A város polgárai nagy számban jelentek meg a sétatéren és magán a gimnázium udvarán tartott ünnepségen is, ahol két hatalmas díszsátor alatt foglaltak helyett a meghívott előkelőségek. Wigand saját verssel és hosszú beszéddel készült a több órás ünnepségre, ahol a többi egyház vezetői is megáldották a zászlót. Majd a zászlószegek beverésével ment el a műsor idejének jelentős része. A zászlószegek egy-egy magvas gondolat szimbólumai voltak. Néhány díszvendég ténylegesen be is verte a zászló rúdjába a saját szegét. Gróf Apponyi Géza Apponyi Albert vallás és közoktatási miniszter nevében verte be szeget, akinek jelmondata mindössze három szó volt: Isten, Király, Haza. Gróf Apponyi Gézáné zászlóanya jelmondata a következő volt: „Testileg edzett, jellemben erős, lélekben művelt polgárokra van Szükség. - Rajta Ifjak! E zászló alatt az elsőbbségért versenyezzetek!“ A legrangosabb jelenlévő főméltóság, gróf Széchenyi Sándor főrendiházi alelnök pedig ezt hirdette: „Az ifjúság, amely követni fogja ezt a zászlót, ne csüggedjen, mert aki bízik Istenében és saját erejében, az — győzni fog.“ A hasonló magasztos gondolatokat még hosszan idézhetnénk a Közérdek tudósítása alapján, de azok hangulatát és mondandóját ez a néhány idézet is visszaadja. A Közérdek egyébként szinte különszámot szentelt az eseménynek, 7 oldalon keresztül tudósított az eseményről.
Délután sportversenyek voltak a város iskoláinak részvételével, este pedig a Kaszinóban volt díszvacsora az előkelőségekkel.
Nyilván Wigand aggodalmának egy tekintélyes része anyagi természetű volt, hiszen az egész ünnepségsorozat komoly kiadással is járt, és bizonytalan volt a bevétel nagysága. A teljes költségvetés 2580 korona volt, ami egy vidéki kis ház ára volt akkoriban. Ezt az összeget az úgynevezett szegmegváltással remélték behozni. Díszszegeket gyártattak, amelyeket a támogatók megvásárolhattak, és mint már említettük, a legfontosabb vendégek ténylegesen be is verték azt a zászlórúdba, többiek emlékül eltehették szegeiket. Apponyi Géza és neje 50-50 koronát fizetett a szegeikért, Széchenyi Sándor már csak 10 koronát, a kisebb rangú polgárok 3-5 koronát. A 15 fős tantestület is derekasan kivette részét a költségekből, mert összesen 100 koronát ajánlott fel szegmegváltás címen. Végül hála a város polgárainak is, összesen 3300 korona gyűlt össze, tehát 720 korona nyereséggel zárult a rendezvény. A nyereség nagy részét az ifjúsági segélyalapnak folyósították.
Az esemény szimbolikus jelentőségű is volt, sikere mindenki számára egyértelművé tehette, hogy a gimnázium végleg meggyökeresedett, tekintélye egyértelmű. Wigand aggodalmai végleg szertefoszlotthattak, immár egy elismert, széles támogatói bázissal rendelkező intézmény élén állt.
A zászló ezt követően minden iskolai ünnepély fontos szereplője lett. Ma már csak Wigand leírásából ismerjük: "Fehér damaszt selyem; egyik oldalán édes hazánk címere és szent koronája pompázó díszben, fölötte félívben intézetünk neve; a másik oldalán erélyes, kemény aranyérccel szőtt betűkkel e felírás: Küzdj és bízva bízzál!"
A mai zászló 1971-ben a gimnázium fennállásának 75. évfordulójára készült. A Szekszárdi Nyomda ajándéka volt. A fehér damaszt selyem alap megmaradt, egyik oldalán az aktuális címer van, tehát 1990 után ezt cserélték. Másik oldalon a gimnázium címere látható, úgy ahogy azt ma ismerjük. Az új címer terve is valószínűleg a 75. évfordulóra készült el.
A címer
 |
| Az iskola régi címere jelvényen |
Wigand zászlóleírásából láthattuk, hogy akkoriban nem volt a gimnáziumnak címere, máskülönben nyilván felkerült volna a zászlóra. A gimnázium, 1923-ban vette fel a Garay nevet, mondhatni szinte "alattomosan", bármiféle névadó ünnepség nélkül. Dr. Resch Aurél a gimnázium akkori igazgatója úgy látszik nem volt a nagy ünneplések híve. Az 1923/24-es értesítőben is szinte elrejtve, az önképzőkör hírei közt értesülünk arról, hogy az iskola felvette a költő nevét. "Garay János életét s költészetét intézetünknek a költőről elnevezése alkalmából képzőgyűlésen ismertette egy-egy dolgozatban Kákonyi István VIII. és Háry József VIII. s Báthory Erzsébet c. költeményét szavalta Berze Nagy János VIII. o. " A névadást összekapcsolták azzal, hogy az iskola nevében megjelenítették az új képzési formát. Ekkor a gimnázium az ország gimnáziumainak nagy részével együtt az úgynevezett reálgimnáziumok sorába lépett. Ez a változás nem annyira a reáltantárgyak óraszámának emelésében volt markáns, hanem inkább a görög, és némileg a latin nyelv rovására, a nyugati nyelvek térhódításában volt tetten érthető. (Gimnáziumunkban előbb a francia, majd az olasz nyelv került bevezetésre a hagyományos német nyelv mellett. ) Az iskola hivatalos neve tehát 1924-től Magyar Királyi Állami Garay János Reálgimnázium volt.
Ekkor készülhetett el a gimnázium legkorábbi ismert címere is, amit régi jelvényekről ismerünk. A címer a fő motívuma a griff a Garay család címeréből került át az iskolaira. A griff a háromszor ferdén vágott címerpajzs középső, kék színű mezőjében található. Az alsó és a felső ferde vágású mezőben zöld alapon piros virág található. A címerpajzs tetején a Szent Korona van, a pajzs három oldalán pedig lévő mondatszalagon pedig az iskola nevét találjuk. Ezt jobb és baloldalon egy vékony babérkoszorú szegélyezi. Mivel az iskola nevében 1924-1936 közt szerepelt a reálgimnázium elnevezés, ezért a címer valamikor ekkor készülhetett, vélhetően a korszak elején. Számos, a címert ábrázoló jelvény és kitűző is készült, ezek sapkára téve, ruhára varrva az iskolai egyenruha fontos részét képezték.
Nyilvánvaló, hogy ezt a címert az 1950-es évektől nem használhatták. A mai címer -mint már utaltunk rá- valószínűleg az iskola fennállásának 75. évfordulójára tervezték, régi motívumainak felhasználásával.
Az 1971-től (?) használt új címer.
Az új címer még bátrabban szakított a heraldikai hagyományokkal, mint elődje. Ugyan megtartotta fő motívumnak a griffet, azonban erősen stilizálta azt. Ebben a griffábrázolásban teljesen hiányzik a hatalom és az erő, ami pedig a griff sajátossága lenne. Későbbi gyenge másolatokban szinte a felismerhetetlenségig elkarcsúsodott, és szinte már komikussá is vált ez a mitikus lény. A címerpajzs középről eltűnt, helyette az egész vett fel egy stilizált címer alakot. A Szent Korona természetesen lekerült, helyette a címerpajzs tetején nemzetiszín sáv fut végig. A három ferde vágás megmaradt, de eléggé szokatlanul, fehér alapon. A két virág helyett pedig két nagy G betű utal az intézmény nevére, ami félkörben olvasható a "pajzs" alján. A körbefutó babérkoszorúra két oldalt 3-3 levél utal. Összességében ez a címer a modernista felfogású, és talán inkább tekinthető emblémának, mint címernek.
A ballagás
Ma ballagás az iskola legnagyobb ünnepe, és teljesen háttérbe szorítja az évzárót. Ez azonban a korai időkben nem így volt. Wigand idején az évzáró szerepe volt a meghatározó az iskolai záróünnepek sorában, a ballagás pedig egész egyszerűen nem létezett. Nem csak Szekszárdon nem tartottak ekkoriban ballagást, de más város gimnáziumaiban sem. A Selmeci Bányászati Akadémia hagyománya ekkor még nem ért le a középiskolák szintjére. Ebben a változást az 1930-as évektől figyelhetünk meg.
Az értesítőkben 1931-ben hallani először róla, de jellemző módon ekkor még nem volt általános, pl. se Kaposváron, se Zalaegerszeg gimnáziumában nem volt.
1931-ben, május 13-án, egy pénteki napon, a végzősök utolsó előtti tanítási napján, a déli nagyszünetben letudták az egészet. Az alsóbb évesek sorfalat álltak az udvar felé, majd a végzősök a Ballag már a vén diákot énekelve levonultak az udvarra. Az igazgató is mondott egy pár búcsúszót, de a hangsúly a diákok egymástól való búcsúzásán volt. Ez lassan változott csak, de a fő hangsúly 1943-ig, amíg az értesítők rendelkezésre állnak, a diák-diák búcsúztatáson-búcsúzáson volt. Díjakat is az évzárón osztották ki, tehát annak jelentősége továbbra is megmaradt.
1939-ben, amikor Molnár (később Mészőly) Miklós is ballagott, már meghívták a szülőket is, ünneplőruhába öltözött mindenki, és ballagási műsort is tartottak. A ballagási ünnepély csúcspontja a hősök szobrának a megkoszorúzása volt. A koszorúzást ideológiai okokból a rendszerváltás után megváltoztatták, és a Garay szobor lett az új helyszín.
Díszített termekről 1941-ből van először hír, de ez a hagyomány is megtört a háborús helyzet miatt. Az 1950-es években is volt ballagás, ami 1957-től kapott új lendületet, majd a fogyasztói társadalmi normák általánossá válásával kapta meg a mai formáját.
Mivel az igazgatói beszédeknek nem volt hangsúlyos szerepe a régi ballagásokban, nem is maradtak fenn. Egyetlen egy utalást találtam csak, amikor Róder Pál igazgató kihasználva a ballagás kínálkozó alkalmát, egyszerre búcsúzott a diákoktól és egy nyugdíjba menő kollégától, Ujsághy Gézától. 1933-ben Varga Ignác igazgató helyettes így írt az eseményről, a ballagás szót még idézőjelek közé téve. (Ekkor ez a nap szombatra esett, és természetesen ezen a napon volt még akkoriban tanítás.)
"Ünnepeltetéstől visszahúzódó szerény és érzékeny lelkülete volt oka annak, hogy igazgatónk nem búcsúztathatta őt el az egész tanulóifjúságtól az ő személyes jelenlétében. A búcsúztatás mindamellett megtörtént a VIII. oszt. tanulók május 13-i „ballagása“ alkalmával, amikor igazgatónk az egész ifjúság és szépszámú közönség jelenlétében az életbe távozó ballagóknak követendő példaképül Ujsághy Gézát, volt tanárukat állította oda. „Úgy teljesítsétek — mondá — Isten és emberek, hivatástok és magatok iránt tartozó kötelességeiteket, hogy majdan életetek alkonyatán ti is elmondhassátok azt, amit nyugalomba vonuló öreg tanárotok Szent Pál apostol szavai szerint bátran elmondhat: „Bonum certamen certavi, cursum consummavi, fidem servavi — Jó harcot harcoltam, pályámat bevégeztem, hűségemet megtartottam“
"Ünnepeltetéstől visszahúzódó szerény és érzékeny lelkülete volt oka annak, hogy igazgatónk nem búcsúztathatta őt el az egész tanulóifjúságtól az ő személyes jelenlétében. A búcsúztatás mindamellett megtörtént a VIII. oszt. tanulók május 13-i „ballagása“ alkalmával, amikor igazgatónk az egész ifjúság és szépszámú közönség jelenlétében az életbe távozó ballagóknak követendő példaképül Ujsághy Gézát, volt tanárukat állította oda. „Úgy teljesítsétek — mondá — Isten és emberek, hivatástok és magatok iránt tartozó kötelességeiteket, hogy majdan életetek alkonyatán ti is elmondhassátok azt, amit nyugalomba vonuló öreg tanárotok Szent Pál apostol szavai szerint bátran elmondhat: „Bonum certamen certavi, cursum consummavi, fidem servavi — Jó harcot harcoltam, pályámat bevégeztem, hűségemet megtartottam“
A szalagavató - szintén mint régi selmeci hagyomány- még később csatlakozott a ballagás előzményéül. A helyi sajtóban 1957-ben jelenik meg az első hír az akkoriban még bensőséges ünnepélyről, igaz akkor már hagyományosnak mondják. Ezt a bensőségességét még jó pár évtizedig megtartotta, és csak az utóbbi egy-két évtizedben vette fel az "elsőbálos" vagy "táncversenyes" jellegét, utalva az egyik híres Murphy-törvényre, miszerint "amit érdemes elkezdeni, azt érdemes túlzásba is vinni."
