2016. március 2., szerda

Szederkény (németül: Surgetin, sokácul Surdukinj)

Szederkény első számú nevezetessége a szederkényi falurészben álló, nemrég restaurált fachwerkes sváb ház.

Mellette egy 1938-ban épült vagy átalakított polgári ízlésű ház  áll. 

A fachwerkes háznak szép kerítése is van, ami jellegzetesen szederkényi megoldásnak tűnik. Szederkény történetéről egyébként alig valamit sikerült megtudnom.

Egy szépen helyreállított ház, szintén a két háború közti időszakból, a tipikus keresztdíszes kerítéssel.

Szederkény 1948-ban egyesült a vele szinte teljesen egybeépült Nyomja községgel. Nyomja lakosságának is túlnyomó része sváb volt, ezt árulja el a nyomjai temető.

A temetői kereszt. 

A szederkényi kálvária ma már teljesen modernnek ható stációi. A horvát felirat arra utal, hogy számottevő sokác népessége is van (lehetett) a falunak. 

A szederkényi temető is tipikus sváb temető.

Mindkét falurésznek megvan a nem túl jelentős temploma. A szederkényi 1812-ben épült felirata szerint.