Sztárai Mihály révén a Nagyharsány igen fontos szerepre tett szert a reformáció során. (A szobrot 1980-ban Nyirő Gyula készítette.) Sztárai igen korán, már 1531-ben, tehát a hódoltság előtt protestáns hitre térítette a nagyharsányiakat is. A reformáció azonban nem állt le a Sztárai-féle lutheri tanoknál, hanem pár évtized múlva a Dél-Dunántúlon már két radikálisabb irányzat vetélkedett. Nagyharsány előbb református, majd 1560 körül már unitárius vallású lett. Tolna városa a helvét (tehát a református vagy kálvini) irányzat központja volt, Pécsen pedig az antitrinitáriusok (ma unitáriusok) építettek ki erős bázist. Mint Dán Róbert megmutatta, a vallási ellentétek mögött (vagy együtt) komoly kereskedelmi érdekháború is zajlott a két város közt, és az eszmék csatáját a két városban kölcsönösen megjelenő kereskedők képviselték elsősorban. A két irányzat közt az első nagy összecsapására 1574-ben a nagyharsányi templomban került sor. Ekkoriban Nagyharsány a környék legnépesebb települései közé tartozott. A vitán a nagyharsányi unitáris lelkész, Alvinci György és a siklósi Tolnai Ambrus Lukács csapott össze Veresmarti Illéssel, az alsódunamelléki egyházkerület püspökével, aki régóta rossz szemmel nézte az unitáriusok megerősödését Baranyában. (Érdemes utalni rá, hogy Alvinci Erdélyből, az antitrinitárius eszmék szülőföldjéről jött, a többiek környékbeliek voltak.) Mai szemmel nézve eléggé koncepciós per jellegű volt Veresmarti Illés fellépése, hiszen nagyszámú kísérettel jelent meg, és valami fondorlat, vagy inkább külső kényszer révén elérte, hogy a vita döntőbírái is az ő hívei körül kerüljenek ki. Így Siklósi Miklós és Kálmáncsehi Mányoki Péter bírák a hosszú vita végén a kálvini tanok győzelmét hirdethették ki, sőt Alvinci Györgyöt és Tolnai Ambrus Lukácsot eretneknek minősítették, majd halálra ítélték. Tolnai Ambrus Lukácsnak sikerült megszöknie, és Pécsre menekült, ahol a népes unitárius közösség védelmébe vette, de Alvinci Györgyöt a reformátusok felakasztották. Ebből óriási botrány lett. Trombitás János, nagymarosi unitárius lelkész Budán panaszt tett a törököknél, és elérte, hogy Szokoli Musztafa pasa a következő év elején, 1575 februárjában Budára rendelte, és
megvádolta az Alvinczi Györgyöt kivégző kálvinistákat. A pasa
udvarában tartott hitvitán (vagy inkább bírósági tárgyaláson) az
unitáriusokat Jászberényi György pécsi lelkész mellett Trombitás János
és titkára, Csapó György képviselte. A per kimenetele itt sem volt kérdéses, hiszen a pasa már eleve az unitáriusok oldalán állt.
Trombitásék halált kértek Veresmarti Illésnek, Siklósi Miklósnak és Kálmáncsehi Mányoki Péternek. Közben azonban Válaszúti György, pécsi unitárius segédlelkész -igen nagy "lovagiasságról" tanúbizonyságot téve- könyörgő levelet írt a pasának Veresmarti és társainak életben hagyásáért, mondván, hogy "egyedül Istennél az ítélkezés joga." Szokoli Musztafa nem is szabott ki halálbüntetést, hanem 3333 Ft fejében elengedte a három kálvinistát. (Nyilván Szokoli Musztafa is szerette a számszimbolikát!) Ez akkoriban óriási pénz volt, a törökök hadi adója portánként 2 Ft volt ebben az időben, tehát ez az összeg több mezőváros éves adójának felelt meg. A reformátusok azonban összegyűjtötték ezt a hatalmas megváltási összeget is. Tanulságos ide idézni Szokoli Musztafa egy (az előbbi pénzösszeg fényében már némileg álszent) gondolatát is az ítéletből, ami Válaszúti György levelének szellemiségével ugyanúgy egybecseng, mint a tordai vallásbékéével: "A Mindenható Isten világi hatóságnak – sem császárnak, sem basának,
sem másoknak – nem adott hatalmat arra, hogy a hitet irányítsák, mert
azt az Isten maga egyedül kormányozza. Aki a Szentháromságot ismeri el,
az maradjon annál, aki viszont nem ismeri el, maradjon a maga hitében.
Ezért megparancsolom nektek, hogy valamennyi felekezet nyugodt legyen,
és sem szavakkal, sem cselekedettel egyik a másikat ne bántsa.” (Érdekességként még annyit, hogy a pasa három év múlva már kegyvesztett lett, és III. Murád szultán parancsára megfojtották.)
Nem is került sor többet véres hitvitára. Még 1588-ban sem, amikor Tolna és Pécs közt kiéleződtek az ellentétek. A pécsi unitárius kereskedők ugyanis Tolnán járva rendszeresen próbálkoztak hittérítéssel. Ezt már eleve nem nézte jó szemmel Decsi Gáspár, tolnai református prédikátor. A viszony még feszültebb lett, amikor a híres tolnai református főiskola egyik tanulója pécsi barátjának az unitárius vallást ócsárló, trágár stílusú levet írt, és a levél tartalma nyilvánosságra került. Egymás kölcsönös szidalmazása addig fajult, hogy Decsi Gáspár megtiltotta még az érintkezést is a pécsiekkel. Ez a pécsi és tolnai kereskedőket is rosszul érintette, ezért Kürtösi János, tolnai kereskedő indítványozta pécsieknek, hogy beszéljék meg a vitás ügyet Decsi Gáspárral. Decsi Gáspár azonban nem volt hajlandó vitán részt venni, hanem arra végül a ráckevei Skarica Máté ment el helyette Pécsre. Válaszútival több
napon keresztül, délelőttönként a templomban az egész község előtt,
délutánonként magánházaknál, szűkebb körben folytatták a vitát, amelyet végül is mindenki a saját hitében megerősödve zárt le. Majd az ellenfele iránti nagyrabecsülésüket kölcsönösen kifejezve, békében távoztak. Kevéssel ezután Decsi Gáspár meghalt és Pécs és Tolna közt a vita elült. Aztán a tizenöt éves háború lezárta ezt a korszakot, és szomorú évek következtek, különösen Tolnára.
|
