2017. június 27., kedd

A zsidó emlékek Tolna megyében. Bevezetés

 
A bonyhádi neológ temető az 1980-as évekbeli megtisztítása idején.

1. A zsidóság  Tolna megyében

(Források: Szilágyi-Schweitzer: A Tolna megyei zsidók története 1867-ig. Bp. 1982, Schweitzer - Szilágyi : A Tolna megyei zsidók története 1868-1944.TMLF. 2, 1991)

A Tolna megyében a zsidóság megjelenése a római korig nyúlik vissza, amint azt egy dombóvári gyermeksír leletei bizonyítják. E lelet szerint valószínűleg szír eredetű zsidók éltek a III-IV. század tájékán a megyénkben. Több adat szól a hódoltság kori jelenlétükről. Ebben az időszakban főként Tolna , illetve Paks és Földvár mezővárosában, a belföldi és távolsági kereskedelmet bonyolították le. A kereskedők mellett több zsidó defterádról (adószedő) is tudunk, tehát a törökök az adóbehajtás feladatát is jórészt a pénzügyletekben jártas zsidókra bízták.
Az újratelepülő Tolna megyébe főleg Morvaországból érkeznek zsidók, elsőként az Esterházy uradalom területére. Az első adat szerint 1718-ban a megye legtöbb hasznát hajtó malmának zsidó bérlője van, a megye akkori egyik legjelentősebb mezővárosában, Pincehelyen. Ezt követően Dombóváron 1720-ban jelennek meg, majd ezután Dunaföldváron 1726-ban. Első összeírásuk idején 1735-ben már hat faluban él egy-egy család, Gyönkön kettő, Dombóváron és Pincehelyen három, Ozorán nyolc. A paksi zsidóság ekkor már 20 családból áll, és szervezett formában él. A zsidók az urasági haszonvételekkel foglalkoznak (kocsma, mészárszék, szeszfőzde stb. bérlete), illetve kisebb üzleteket, szatócsboltokat tartanak fenn, "batyuzó" kereskedést folytatnak, ipari tevékenységet űznek. A 18.század során a termékfelvásárlásban főleg a bőrrel és a dohánnyal foglalkoznak, a gabonakereskedelemben a görög-rác kereskedők az egyeduralkodók ekkor még. A magyarok a kereskedelemben  ekkoriban alig vesznek részt, a nemesség soraiban ez ekkor még lenézett tevékenységnek számított. Míg a rác-görög kereskedők beházasodásokkal, a magyar nyelv és a szokások felvételével a gyors asszimiláció útjára léptek,  a zsidók megtartották vallási és etnikai elkülönülésüket ebben a korai időben. A korai időszakban még nagyon gyakori a migrációjuk is. 1746-ban már a megye 21 településén találkozunk velük. Ekkor még mindig a paksi közösség a legnagyobb (21 család, 103 fő), de ekkor már Bonyhádon is él 14 család, és ez a település hamarosan a legjelentősebb központjukká válik.  A legjelentősebb zsidó emlékek is ebben a városban maradtak fenn. A harmadik számottevő zsidó településsé Hőgyész növi ki magát. Bonyhád, Paks és Hőgyész mellett Gyönk, Görbő-Pincehely, Bölcske, Tolna rendelkeznek még jelentős zsidó kisebbségekkel. A XIX. század elejére már majdnem minden második településen találunk legalább egy - két zsidó családot.  Dunaföldvár és Szekszárd zsidósága csak az 1850-es években ugrik meg, amikor a falvakból jelentős bevándorlás indul meg, még később lesz Dombóvár is jelentős hely.A 20.század első felében már Dombóvár kivételével mindenhol a zsidóság létszámának lassú, esetenként gyorsabb csökkenése figyelhető meg.

2. A holokauszt Tolna megyében

(Forrás: Ennek a fejezetnek a megírásához főként  a zsidomult.hu honlapot használtam fel. Sajnos honlapot gyakran érik hackertámadások,  ezért inkább kivonatoltam az ott található tartalmakat.)

A két világháború között a vármegye 20 településén éltek zsidók. Pakson és Bonyhádon több
– ortodox, neológ, status quo ante – hitközséget is működtettek.  A vármegyében 48 zsidó egyesület működött, közte 13 Chevra Kadisával (főként a temetésekkel, temetők fenntartásával, segélyezésekkel foglalkozó hitközségi intézmény) és 13 nőegylettel.
Az első zsidótörvénnyel 1880 zsidó képviselői választójoga szűnt meg,  25 főt zártak ki a vármegyei törvényhatósági bizottsági tagok közül és 125 főt a képviselőtestületekből.
A harmadik zsidótörvény már faji alapon határozta meg a zsidóságot. Ez Tolna megyében 5385 zsidó vallásút és 347 kikeresztelkedettet érintett, amely az összlakosság 2 százalékát jelentette. Jiddis anyanyelvűnek ekkor a vármegyében mindössze 5 személy vallotta magát. A nyelvi asszimiláció tehát szinte teljes volt. A 19.században még ezt tekintették a nemzetiségi hovatartozás legfőbb ismérvének, ekkor azonban sajnos már nem.
A budapesti Közellátási Hivatal kérésére 1944. május 5-én az alispán jelentette a Tolna vármegyei zsidók lélekszámát. Eszerint ekkor a vármegyében 5099 zsidó élt: Bonyhádon 1268,
Pakson 951, Dombóváron 740, Tamásiban 514, Gyönkön 495 fő, a szekszárdi központi járás területén, Bátaszék és Tolna kivételével 389, Dunaföldváron 340, Szekszárd polgármesteri körzetében pedig 402 fő.
Az 1944. április 28-án megjelent, ún. gettórendeletet követően a zsidók lakóhelyéül kijelölt települések a következők voltak: Szekszárd megyei város, Dombóvár, Paks, Dunaföldvár, Tolna, Hőgyész, Tamási és Bonyhád. Szokatlan, hogy bár a gettókat létrehozó, 1600/1944. számú rendelet úgy határozott, hogy a gettókat a tízezernél nagyobb lakossággal rendelkező településeken kell létrehozni, Tolna vármegye egyetlen, tízezernél nagyobb lakossággal rendelkező városában, a vármegyeszékhelyen, Szekszárdon nem volt gettó. Erdős Nándor, a helyi zsidó tanács elnökének visszaemlékezése szerint azért nem, mert a város polgármestere, Vendel István nem volt hajlandó végrehajtani a rendeletet, ezért a szekszárdi zsidókat a vármegye többi gettójában (Dombóvár, Paks, Dunaföldvár, Tolna, Hőgyész, Tamási, Pincehely és Bonyhád) helyezték el. (Történeti kutatások ezt a legendát árnyalják. A  gettótörvény végrehajtását  Vendel nem utasítja kategorikusan vissza, azt sajátos kibúvóval  hajtaja végre,  úgy hogy a Zsidó Tanáccsal egyeztet, hogy ki melyik zsidó családdal költözzön össze, majd mindenki maga választhatta meg, melyik gettóba lesz internálva.  Nyomorúságos, túlzsúfolt gettó verőlegényekkel valóban nem volt Szekszárdon, és ez Vendel érdeme. Vendel együttérzésére az is jó példa, hogy az első zsidótörvények szerint  közszférában dolgozó, köztiszteletnek örvendő Kelemen József  tisztiorvost el kellett volna bocsátania. Vendel  kíméletből  nyugdíjazásra terjesztette fel.)  A gettósítás és a zsidók közszolgálatainak megszüntetése következtében problémák jelentkeztek az orvosi és a gyógyszerészi ellátásban, a hadiüzemek termelésének fenntartásában. Munkatársainak mentesítését kérte több Tolna vármegyei üzem is, például a Szekszárd-Bátai Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat, a Simontornyai Bőrgyár és a Sárközi Kenderipari Társaság.
A zsidók gettóba zárását követően lakásaik, javaik, lefoglalt árukészleteik iránti kérvények árasztották el a közigazgatást. Ugyanakkor több keresztény lakos ellen indult eljárás a zsidóktól átvett javak rejtegetése, be nem jelentése miatt.
A deportálás július első napjaiban következett be, amikor a vármegye zsidó lakosságát a kaposvári bevagonírozási központon keresztül Auschwitzba szállították. A paksi és a dunaföldvári gettókat Pakson vagonírozták be, s vonatukat Pusztaszabolcsnál kapcsolták a kaposvári szerelvényhez, a bonyhádi gettót pedig Pécsen vagonírozták be. A Tolna vármegye területéről deportált 4790 zsidó július 9-én érkezett Auschwitzba, ahol többségüket megölték.
Auschwitz felszabadulását követően több településre is visszatért több család, de jelentősebb hitközségeket csak Bonyhádon, Szekszárdon, Dombóváron és Pakson alakítottak. Érdekesség, hogy Pakson jesiva (hittudományi iskola) is működött 1956-ig, amikor a megye zsidóságának nagy része végképp elhagyta az országot. Jelenleg csak a megyeszékhelyen, Szekszárdon működik hitközség, de rabbit ott sem alkalmaznak.

3. Az antiszemita akciók  Tolna megyében

 

 Tiszaeszlár időszaka (1881-1884)

Forrás: Az ELTE Társadalomtudományi Karán belül működő Társadalmi Konfliktusok Kutatóközpont  honlapja. Ezt  történelmi bevezetőkkel egészítettem ki, értékeléssel zártam.

A kiegyezéssel a hazai zsidóság helyzete is gyökeresen megváltozott. A zsidóemancipáció 1867-es törvénybeiktatását követően a hazai zsidóság létszámban, vagyonban, befolyásban is rohamosan erősödött.  Ezt egyesek nem nézték jó szemmel és az évszázados előítéletek hamarosan felszínre törtek. A tiszaeszlári vérváddal és az Istóczy Győző vezetésével megalakuló Országos Antiszemita Párt színre lépésével jellemezhető korszakban, 1881-1884 közt megsokszorozódtak országosan is az antiszemita megnyilvánulások. A Társadalmi Konfliktusok Kutatóközpont ebből a négy éves időszakból mintegy ötven atrocitást gyűjtött össze vidéken, ebből négy történt Tolna Vármegyében. Megyénk ezzel  közepesen sújtott területnek számított.
Az atrocitások a következők voltak:
- 1882. októberében  Bátaszéken 18−20 helyi lakos beverte három zsidó kereskedő és a rabbihelyettes házának ablakait, majd elmenekült. Bár ezután további kihágások nem történtek, a szolgabíró  négy pandúrt a településre rendelt.
- 1881 októberében Tolnán  Klein takácsmester és Felber Ignác azt hirdették, hogy "felsőbb erők" a tudomásukra hozták, hogy november 15-én egy olyan zsidó jön majd világra, aki ki fogja irtani a katolikusokat és világuralomra segíti a zsidókat. Falragaszokat tettek közzé, amelyben erre hivatkozva a zsidók kiirtása mellett agitáltak. Ezt követően incidens nem történt. 
- 1884. májusában Tamásiban Istóczy Győző és két képviselőtársa lázító beszédet tartottak a templom előtti téren, melyben az ott összegyűlt tömeget a zsidók ellen uszították. Egy Frank nevű zsidó kereskedő ezt nem tűrte, és a szónokot bekiabálásával félbeszakította. Erre a tömeg egy része Frankra támadt, de sikerült kimenekíteni a tömegből.  A gyűlés további része atrocitások nélkül zajlott le. A helyszínen vizsgálatot folytató Ehrmann István szekszárdi csendőr-szakaszparancsnok nagyobb szabású zsidóellenes mozgalom nyomaira bukkant. Ehrmann ezt a mozgalmat hozta kapcsolatba a Tamásiban akkoriban igen gyakori furcsa tűzesetekkel is.
-1883 augusztusának egyik éjszakáján Dunaföldváron beverték több helyi zsidó lakos ablakát és kővel megdobáltak egy zsidó férfit. A járási szolgabíró utasítására erélyes fellépés történt:  A kocsmákat este 9 óra után bezáratták, őrjáratot szerveztek, melyek minden csoportosulást feloszlattak.A nyugalom gyorsan helyreállt. Az alispán  utasította az izraelita hitközségeket is, hogy intsék nyugalomra hitsorsosaikat.

Az atrocitások tehát nem voltak annyira súlyosak, hogy emberéletet veszélyeztessenek.   Ez alól csak a tamási eset a kivétel.  Az államhatalom minden esetben fellépett a nyugalom fenntartása érdekében, nem engedte a konfliktust eszkalálódni, és mindent elkövettek, hogy megfékezzék a zsidóellenes indulatokat.

Vérvádak a megyénkben

Társadalmi Konfliktusok Kutatóközpont   adatbázisa szerint megyénket elkerülték az antiszemitizmus legszélsőségesebb formájának tartott vérvádak, annak ellenére, hogy az 1881-1948 közti időszakból több mint harminc ilyen esetről tudunk országszerte. Csekő  Ernő azonban a 1901-es véres eseményekbe torkolló választási atrocitások kapcsán csak Pincehely környékén két ilyen esetet is említ az időszakból. (További kettőt pedig korábbról.)
1891: A nagyszokolyi vérvádeset, melyhez egy 14 év körüli leány eltűnése szolgáltatta az apropót. A lány eltűnésével a helyi zsidókat vádolták meg. Később kiderült, hogy a lány a szülői kegyetlenkedések elől Budapestre szökött.

1901: A tragédiába torkolló választás során elszabadultak az indulatok a függetlenségi és a néppárti tábor közt Pincehelyen. 31 embert -többeket súlyosan megvertek-, köztük 15 volt a zsidó. 47 elkövetőt letartóztattak, közülük 20-an követtek  el zsidókkal szembeni atrocitásokat. A rendőröket dobáló tömegre sortűz volt a válasz, ebben öten meghaltak, többen súlyosan megsebesültek. Az atrocitások  illetve az azt követő büntetőperben, a néppárti választók, szimpatizánsok közül többeket vérvádra utaló kijelentések megtételével vádoltak meg.
 


A vörös- és fehérterror időszaka (1919-1920)

A tanácsköztársasság és annak megtorlási időszakában gyakoriak voltak a statáriális kivégzések. A vörös -és a fehérterror egyaránt mintegy 500-600 áldozatot követelt országszerte. Ezeknek néhány esetben antiszemita jellege is volt. Némileg meglepő, hogy a vörösterror is gyakran a zsidók ellen fordult annak ellenére, hogy a tanácsköztársaság vezetői közt nagy számban találunk zsidó származásúakat, és  a későbbi propaganda a bolsevizmust és a zsidóságot gyakran hajlamos volt összemosni. A Kutatóközpont 9 olyan vidéki esetet ismertet, amelyben a vörösterror antiszemita jelleget öltött. Ezek közt nincs Tolna megyei. Természetesen a fehérterror esetében több antiszemita jellegűről tudunk, vidéken kb. 60-ról. Ebből hét történt Tolnában, ezek java részét a Prónay-különítményhez köthető alakulatok követték el.Természetesen hangsúlyozni kell, hogy  a fehérterror fellépése nem minden esetben volt egyértelműen antiszemita, bár nehéz elkülöníteni a motívumokat. Így például a szekszárdi direktórium tagjainak a kivégzése sem antiszemita alapon történt, hanem a kommunistákon való bosszúállás motiválta azt, amint magát a fehérterrort is. Ezt az esetet Konfliktus Kutatók sem sorolták az antiszemita cselekedetek közé.
A Tolna megyei esetek a Konfliktus Kutatók szerint a következők voltak:
- A Prónay-különítmény 1919. augusztus 18-án ért Fejér megyéből Simontornyára. Mire a parancsnok odaért, megtörtént az elítéltek kiválasztása, köztük sok zsidó volt. A kiválasztottakat Prónay felakasztatta. Néhány nappal később a helyi Keresztényszocialista Párt azt a határozatot hozta, hogy a zsidók szeptember 1-ig hagyják el a települést. ( Ez nem valósult meg maradéktalanul, mert az 1920-as összeírás során 69 zsidót írtak össze Simontornyán, ami nem szignifikáns visszaesés. Saját megjegyzés.)
- A Prónay- különítmény Simontornyáról másnap Ozorára ért. Itt egy átállt helyi kommunista  vezette a pogromokat. Két zsidó iparosost agyonlőttek, az ez ellen tiltakozó egyik magyar gazdát pedig halálra kínozták. A további kegyetlenkedéseknek a helyi plébános, Tóth Gyula erélyes fellépése vetett véget.
- Prónay maga számolt be arról, hogy Dunaföldváron nem tapasztalt kellő antiszemita indulatot, „ennélfogva fel kellett őket villanyozni és paprikázni, mindenekelőtt főleg a zsidóság ellen […] Délután tisztjeim a temetőben megkoszorúzták a Szamuelyék által kivégzett keresztény polgárok sírját, ahol Giczey szds. az ő ügyes modorában egy olyan gyújtó beszédet tartott, amelyre azután a tömeg visszajövet már nekivadulva követelte a bűnösök kivégzését. Elsőknek egy apa a saját fiával a patikánál levő lámpavasra lett felakasztva, mert hóhérai voltak Szamuelyéknek."  Ezt követően még néhány kommunistát illetve zsidót is kivégeztek.
- Szeptember 1-én Nagyszokoly községbe érkezett egy különítmény.  A zsidókat és kommunistákat összefogdosták. A zsidókat mind kommunizmussal vádolták, egy fő kivételével, akit árdrágítással. A fogvatartottak botütés büntetést kaptak, majd a falugyűlésen megszavaztatták a zsidók kiutasítását a faluból, amire 48 órát adtak. (Az 1920-as összeírás valóban csak 14 zsidót talál a faluban, 1910-ben még 59-en voltak. Saját megjegyzés.)
- Tamásiban két zsidó kamasz fiút azért akasztottak fel, mert állítólag „rosszallólag nyilatkoztak” a különítményesekről.
- Faddon egy zsidó kommunistát akartak letartóztatni, de csak egyik sógorát találták otthon. Így őt vitték el. Holttestét másnap a tolnai országúton találták meg. Ugyanitt egy zsidó mészárost lefejeztek.
-  Decs zsidó jegyzője az antiszemita akciók áldozatául esett.
Az 1919-ben kezdődő pogromhullámok idején az államhatalom nem fékezte az atrocitásokat, sem a vörös- sem a fehérterror idején. Ez 1919 augusztusa táján érthető is, hiszen egész egyszereűen nem volt államhatalom. Az indulatokat csitítani csak néhány hősiesen fellépő nagy tekintélyű ember tudta, mint pl. az ozorai plébános.A halálos áldozatok száma ennek megfelelően jóval magasabb volt, mint a korábbi  esetekben. 1920 végére Horthy Miklós felszámolta a különítményeket, de amnesztiával mentesítette a gyilkosságok tetteseit a felelősségre vonás alól.



 A II. világháború időszaka (1939-45)

A hazai zsidóság túlnyomó része nem hazai földön veszett oda, hanem a haláltáborokban, ahogy azt a 2.fejezetben láttuk. Az 1920-tól  lecsengő antiszemita hangulat az 1930-as évek vége felé erősödött fel ismét.  Az 1938-as első zsidótörvénytől az 1944 márciusáig terjedő időszakban törvényekkel és rendeletekkel szabályozták a fokozatosan jogfosztott helyzetbe kerülő zsidóságot.  Ebben az időszakban az erőszaknak két nagy hazai hulláma volt. Az első a tavaszi-nyári gettósítás és deportálás idején következett be. A gettókban, gyűjtőtáborokban, vasútállomásokon és vagonokban százak haltak meg a kegyetlen bánásmód miatt. A második nagy hullám az 1944. októberi nyilas hatalomátvétel után érkezett el, amikor is a nyugat felé deportált munkaszolgálatosokat éri rengeteg atrocitás, és az áldozatok száma mintegy 25 ezer főre tehető. Szerencsére egyik hullám sem érte el megyénket. Itt csak olyan inzultusok történtek, amelyek emberéletben nem okoztak kárt.

- Dombóvár: 1940-ben, az antiszemita Jud Süss című film vetítése után a moziból kitódulók, főleg a Nyilaskeresztes Párt helyi tagjai, pogromot akartak rendezni a kisvárosban, de a zsidó fiatalok keményen ellenálltak, és a nyilasok kénytelenek voltak visszavonulni.
-Paks: A német hatalomátvétel után a helyi Volksbund tagjai a zsidókat bántalmazták és kirabolták. A csendőrség 1944. április 22-én razziát tartott, amelynek során 19 idegen állampolgárságú zsidót letartóztattak.
- Fadd: A német hatalomátvétel után a helyi Volksbund tagjai a zsidókat bántalmazták és kirabolták.(Ez a hír azért meglepő, mert Faddon nem élt jelentős németség. Saját megjegyzés.)
- Bátaszék. A német hatalomátvétel után „Bátaszéken mintegy 12 zsidót a volksbundisták és SS-katonák összeszedtek és a Volksbundházba vitték, ahol bántalmazták őket. A lakásukat összevissza dúlták, és a holmijaikat az utcára kidobták. (…) Ezenkívül a zsidóktól kb. 200.000 P[engő]t kizsaroltak. Braun zsidó ügyvédnek a karját törték el, Halász Adolf nyugdíjas pénztárnoknak egyik szemét verték ki.”
 -Gyönk. A német megszállást követően a település vezetésében a helyi Volksbund tagjai kerültek többségbe. Elvették a zsidók javait, boltjait, kifosztották őket, feldúlták a zsinagógát és a temetőt.

4. Zsinagógák, imahelyek a megyében

Források: A következő két fejezethez zsidomult.hu honlapot használtam legtöbbet. Az archív képek is innen származnak.. Ezt egészítettem ki több személyes tapasztalattal, és helytörténeti monográfiák  adataival. 

A megyében ma öt városban hat zsinagóga maradt fenn. Ezeket a jövőben részletesebben be fogom mutatni. 
Bonyhád: az ortodox és a neológ zsinagóga  rossz állapotban megvan ma is, mindkettő raktár volt, a közelmúltban.   A neológ zsinagóga műemlék, az ország egyik legértékesebb zsinagógája. Már évtizedek óta tervbe vették a felújítását, mára már rövid időkre koncertekre, kiállításokra megnyitják. Itt mutatom be őket. 
Szekszárd: A zsidók első  imahelye a Német (ma Bezerédj) utcában volt, helyén ma modern ház áll. A zsinagógából alakították ki a Művészetek Házát a belső teljes elvetésével, de a külső megtartásával. Itt van ma egyedül működő hitközség, összejöveteleiket az 1912-ben épült temetői épületekben tartják.
Paks: Az ortodox zsinagóga szinte felismerhetetlenségig átalakítva ma a városi könyvtár. Legújabb tatarozása előtt felmerült, hogy valamennyit visszaállítanak zsidó múltjából, de végül is ezt - némi jelzésszerű vakolatdíszítést nem számítva - elvetették.
Hőgyész: Műemléki védelem alatt álló, és szörnyű állapotban lévő zsinagógáját itt mutatom be.
Dombóvár: A zsinagóga régebben FÜSZÉRT raktár volt,  ma üresen áll. Régebben galériává való átalakítását tervezték. Helyi védettséget élvez. Itt írok róla.

Régen Tolnában minden második faluban lakott legalább egy-két zsidó család. Ma már kevés
szárazdi tudja, hogy ebben a kis domboldalban lévő imaházban gyűltek
össze a szárazdi zsidók.

5. Elpusztult zsinagógák

1945 után Bonyhádon, Pakson, Szekszárdon és Dombóváron indult újjá a hitélet. A többi helyen olyan kevés hívő maradt, hogy nem tudták fenntartani a zsinagógákat sem. Erre az esetre az országos zsidótanács engedélyezte, hogy a zsinagógát eladják. Az eladási ár általában  olyan alacsony volt, hogy építőanyagnak is érdemes volt megvenni az épületet, amit a vétel után  le is bontottak. A Tolna megyei zsinagógáknak is ez lett a tipikus sorsa.

Dunaföldvár
(Kép: zsidomult.hu)
 Dunaföldvár.  1854-ben épült klasszicista zsinagóga állt itt. Egyszer valahol azt olvastam, hogy a mai művelődési ház udvarán állt. A 3. katonai térkép is jelez itt templomot, ma itt semmi épület nem látható. Pusztulásának idejét nem tudtam egyelőre kideríteni.


Fadd
(Kép: zsidomult.hu)
Fadd: Az archív kép alapján a zsinagóga a 19.-20.század fordulóján épülhetett, a jellegzetes mór stílus egy egyszerűsített változataként.   A mai Béri Balogh Ádám liget elején állhatott, ha jól értelmezem a 3. katonai felmérés térképét.
Ozora
(Kép: zsidomult.hu)

Ozora: Egyszerű,19.század végi kis zsinagógája volt a mezővárosnak. Sem helyét, sem pusztulásának időpontját nem sikerült eddig még megtalálnom.


Pincehely
(Kép: zsidomult.hu)

Pincehely: Nagy méretű 19.század végi zsinagógája már az 1950-es években sem állt, azt régebben rossz helyen kerestem.

Elsőként K. Németh András történész (akit jeles középkorászként már számtalanszor én is idéztem)  hívta fel figyelmet három dologra. Egyrészt a tamási zsinagóga történetét egy tanulmányban már feldolgozta, csakúgy mint  a helyi zsidóság történetét. 
A pincehelyi, pontosabban görbői zsinagóga   helyét is megadta, egyrészt régi kataszteri térkép alapján, másrészt a telek Google Street View képét is elküldte. Ez alapján az a görbői falurészen, a mai Mátyás király tér 5. telkén állt. A StreetView képen a telek előterében ma is nagy törmelékhalom, rom látható. Ő forrásként Ocsovai László nemrég elhunyt volt polgármester-helytörténészt nevezte meg.

Ezt követően értékes kiegészítéseket kaptam Aranyosi István, volt görbői lakostól is. Egyrészt ő is a családi emlékezet alapján megadta az egykori zsinagóga pontos helyét. Másrészt, gyermekkori emlékei alapján az 1970-es évek elején a telken még jelentős romok álltak, és nagy feltűnést keltett az, amikor valaki  a volt zsinagóga telek hátsó részére emeletes házat épített, az  1970-es-80-as évek fordulóján.  Nagyapja emlékei szerint a zsinagógát a nyilasok robbantották fel, az tehát már az ötvenes években sem állt. Édesanyja  elmondásai szerint az Auschwitzba elhurcolt zsidók közül ketten tértek vissza a faluba a II. világháború után, és ők össze is házasodtak, és egykoron a zsinagóga telke mellett álló régi házban laktak. Gazda Anikó: Zsinagógák és zsidó hitközségek Magyarországon című műve alapján pontosította az én 19.század végi zsinagóga építési datálásomat is, 1840-re.

Szakcs
(Kép: zsidomult.hu)
Szakcs: A kis falusi zsinagóga valószínűleg a mai Dózsa György út és a Vörösmarty utca sarkán állhatott.

Tamási
(Kép: zsidomult.hu)

Tamási: Nagyméretű 19. század végi zsinagóga a mai Arany János és Eötvös út sarkán állt. A telek tégla támfala eredetileg a zsinagógához tartozott. Az 1950-es években bontották le. 

Tolna
(Kép: zsidomult.hu)

Tolna: A 20. század elején épült zsinagóga a Deák Ferenc utca 7. (egykori zsidó iskola) hátsó telkén állt. Az 1950-es években bontották le. 

Gyönk
http://magyarzsido.hu/
Gyönk: A gyönki zsinagóga 1836-ban épült, a megye legkorábbi zsinagógái közé tartozott.  A gettósítás során ide hordatták a zsidó vagyon értékesebb részét, majd kifosztották és felgyújtották ezt követően ismeretlen időben lebontották.
Bátaszék: A zsinagógáról képet nem találtam.1862-ben a tagok önkéntes adományaiból építették zsinagógájukat.1949-ben lebontották.


Gazda Anikó adattára szerint zsinagóga állt még a következő helyeken: Iregszemcse, Miszla, Nagydorog, Simontornya. Így összesen 19 zsinagóga állt a megyében. Ezen kívül 21 imaszoba és 4 imaház is volt a megye településein.


6. Temetők 

A szekszárdi zsidó temető

Forrás a MAZSIHISZ honlapja,  a mazsihisz.hu
A MAZSIHISZ adatai szerint ma 1483 zsidó temető található vidéken, azaz a településeknek több mint 40%-ban van. Tolna megyében összesen 43 településen 46 zsidó temetőt tartanak nyilván, ez az ország állományának 3,2%-a. Ez azt jelenti, hogy Tolnában az országos átlagnak megfelelően a települések 40%-ában van zsidó temető. Bonyhádon a két irányzatnak egymástól távolabb áll a temetője, Pakson és Gyönkön a két irányzat szerinti megkülönböztetés ma már inkább csak szimbolikus gesztus. Dombóváron is több temető volt, az igazi nagy ma már Kaposszekcső területére esik. A táblázatban a terület nagysága mellett feltüntettem a sírok számát is a MAZSIHISZ adatai alapján. A terület nagysága néha semmit nem fejez ki a temetőre vonatkozólag, inkább csak földhivatali adat. A G betű a gondozatlanságra utal. Táblázatunkból is látszik, hogy a bonyhádi temető országosan is kiemelkedik, nem csak a sírok számával, korával, hanem "sűrűségével" is. Itt már bemutattam.
Az egyik legnagyobb és legszebb fekvésű temetőről, pincehely-görböiről is van külön ismertetőm.



Az őcsényi a kisebb temetők közé tartozik, és az önkormányzat szépen karbantartja. Őcsénynek a 1867-1944 közt 30-40 fő közötti volt a zsidó lakossága.