Garay 125: "...tanárnak lenni nem nyűg, hanem istennek és embernek tetsző, gyönyört adó szép hivatás..."

Dr. Bartal Kornél 

Pókbangó.

Dr. Bartal Kornél még látta ezt a különlegesen szép növényt a Sötétvölgyben.

Dr. Bartal Kornél valószínűleg gimnáziumunk egyik legnagyszerűbb tanára lehetett a Monarchia idején.  Korai halála  azonban megakadályozta abban, hogy tudósként is maradandót alkosson. A korabeli újságírók közül többen is leírták, hogy tanítványai rajongásig szerették őt. Wigand János gimnáziumi igazgató is a szokásos udvariassági fordulatokon túlmutató, szeretetteljes szavakkal búcsúztatta a fiatalon elhunyt tanárt. (Ezt a beszédet szerintem érdemes egészben is  közölni.)  Az sem szokványos, hogy valaki halálos ágyán utolsó kívánságaként igazgatóját hívja magához. Érdemes tehát megismerni rövid életét, munkásságát. 

Szekszárd előtt

Dr. Bartal Kornél 1881. március 19- én született a szepességi Batiszfaluban, (a későbbi Batizfalván)  a Magas-Tátra lábainál. A születésének évében tartott népszámlálás adati szerint a 894 lelkes szlovák településen mindössze négyen mondták magukat magyarnak, ötvenen németnek.   Ebben a faluban is  Bartal Andor evangélikus lelkész  és Horvaj János,  tehát a pap és a tanító számított a magyarosítás előharcosainak.  Így Bartal Kornél családjából hozta azokat az erős evangélikus gyökereket, amelyek egész életében elkísérték. Szekszárdon is ott volt (Wigand János igazgatóval együtt) az evangélikus egyház 1908-as egyházközségi alakuló ülésén,  ennek a szervezetnek 1912-től jegyzője, 1916-tól kántora is volt. Három lánytestvére született még. 

Középiskoláit Iglón végezte, a város leghíresebb iskolájában, az  Evangélikus Főgimnáziumban.  Az iskola hírnevére jellemző volt, hogy még az igen távoli Tolna vármegyéből is járt ide egy-két tanuló, de néhány évvel korábban, a már általunk is tárgyalt Ács (akkoriban még Auerbach) Lipót  is tanult  itt,  három évig. Bartal az első két évben még magántanuló volt - alighanem a családban sajátította el a szükséges ismereteket -, de 1892-től, harmadikos korától már ott találjuk a legjobb diákok közt. Nézzük végig az egyre növekvő jutalomlistáját: 1892:   egy arany,  "tápintézeti" elengedés, (ezt végig megkapta);. 1893: 5 Ft jutalom; 1894: 9 Ft; 1895: 25 Ft; 1896: 40 Ft.   1897-ben azon hét tanuló közé tartozott a 62-ből, akik jeles eredménnyel érettségiztek, és ez évben már nem jutalomként, hanem ösztöndíjként kapta a 35 Ft-ot.  Az önképzőkörök munkájába is bekapcsolódott, a matematika körnek volt titkára.  

A gimnázium utána 1899-ben Budapesti  Királyi Magyar Tudomány-Egyetem Bölcsészkarán folytatta tanulmányait. (Akkoriban mindenféle tanárképzés ezen a karon folyt.) A híres  Eötvös József Collégium növendéke lett. Egyetemi évei alatt is kiemelkedően teljesített.  1902-ben, III. évesen  ásványtanból készített pályaművére kapott  az Arenstein-alapból 100 korona jutalmat. A következő évben ugyanezt megkapta növénytanból is. 

K. Németh András szerint Berlinben és Breslauban is folytatott tanulmányokat. Berlini tanulmányairól semmi adatot nem találtam, valószínűleg ez a 1908/09-es külföldi tanulmányútja során volt.  Breslaui kapcsolatairól maga is írt az 1910-ben megjelent Adatok Szekszárd környékének flórájához c. tanulmányában. Ezek szerint  kapcsolatba kerülhetett a neves botanikus Ferdinand Albin Pax-szal, hiszen az ő szaktudását és gyűjteményét is felhasználta a Szekszárd környékén begyűjtött növényeinek a meghatározásaihoz. Ez ez breslaui  tanulmány is a már említett 1908/09-es külföldi tanulmányútja során   volt, hiszen egyik nekrológjában szerepel, hogy " kiváló tudásáért az a kitüntetés érte, hogy a vallás- és közoktatásügyi miniszter ösztöndíjjal külföldi tanulmányútra küldötte."

1903  igen mozgalmas éve volt. Megjelent első tanulmánya a Növénytani Közleményekben  két részletben Adatok a Baba-hegycsoport és környéke növényzetének ismeretéhez címmel, tehát szülőföldjének környezetében végzett kutatásokról számolt be. Ezekről felolvasást is tartott a Természettudományi Egyesület Növénytani Szakosztályában.  Egy másik előadása is volt  ebben a tárgykörben "Schoenus ferrugineus L. Szepesmegyében"  címmel. ( Schoenus ferrugineus, azaz rozsdás csáté,  egy ma már Magyarországról kipusztult sásfaj. ) Később a szülőföldje környékén gyűjtött herbáriumát a Tátrai Múzeumra hagyta, de adott növényeket a Nemzeti Múzeum növénytárába, sőt néprajzi tárgyakat a néprajzi osztály gyűjteményébe is.  Még ebben az évben dicsérettel szigorlatozott a bölcsészkaron,  és megszerezhette a doktorátusát is, mivel Szekszárdon szeptemberben már doktori címmel kezdte meg tanári pályafutását.

A gimnáziumban

1903-ban a gimnáziumunkba kerülve a földrajz és a természetrajz (ez lényegileg a mai biológiát és kémiát  takarja) mellett kezdetben az éneket is  tanította. Erről ugyan nem volt képesítése, de zenei képzettségének és tehetségének több tanújelét adta. Többször fellépett jótékonysági koncerteken zongoristaként is, főként a polgári iskolai kollégával, Moudry Hugóval játszott négykezeseket. Mint említettük, az evangélikus egyházban kántorkodott is. A három tantárgy tanítása mellett a természetrajz szertár őre is volt a kezdetektől.  

Tanítványait rendszeresen kivitte a szekszárdi dombok közé növény- és rovargyűjtésre. Jellemező eset történt 1907-ben. Egy hatalmas tavaszi zápor után  a diákok  vezetésével végigkutatták  a Séd medrét, s régi pénzeken kívül a kőhíd táján a hordalékban megkövesedett bölényszarvat is találtak, amit a gimnázium szertárában helyeztek el. (Ez ma már nincs meg.) Tevékenységének eredményeként nem csak ezzel gyarapodott az iskola, rendszeresen adományaival  gazdagította az intézmény könyvtárát is. Folyamatos ismeretterjesztő tevékenységébe a diákjait is bevonta, akik az Ifjúsági felolvasások a múzeumban előadássorozatba kapcsolódtak be. 

1905-ben tagja lett a  Természettudományi Egyesületnek, a gimnáziumból nem is egyedüliként, hanem a mennyiségtan-természetrajz tanárral,  Schwirian Józseffel együtt. 

Az 1908-09-es tanévben minisztériumi ösztöndíjjal külföldi tanulmányúton volt, mint már említettük Berlin, Breslau lehetett ennek helyszíne, bár Zentai gimnáziumtörténetében  Svájcot is említi. 

A háborús évek alatt a Háborús délutánok szervezése is a feladata lett. Ez egy olyan délután volt, ami a hazafias, lelkesítő ünnepi műsort vegyítette a tudomány népszerűsítő előadásokkal. Az első évben Bartal  a hadieszközök technikai újításairól tartott előadást. Ez 1914-ben még jól szervezetten ment, de 1916-ra elsorvadt, ahogy Wigand János írta, valószínűleg némileg "finomítva" a tényeket:" A hadsegélyezés és háborús ínség enyhítése tekintetében úgy a tantestület, mint az ifjúság buzgalma nem lanyhult, de egyes gátló körülmények miatt kevesebb eredménnyel járt; különösen nem fejthetett ki tevékenységet kifelé a társadalomban háborús délutánok s hasonló azelőtt igen eredményes alkalmak rendezésével."  

A háborús ínség, és az iskola tüzelőhiányának enyhítésére dr. Bartalnak több remek ötlete volt, amiket természetesen csak úgy tudott megvalósítani, hogy bírta a tanulók bizalmát, akiket feltudott lelkesíteni a kívánt ügy érdekében. Gyűjtötték a erdei szeder levelét, ebből egy mázsát adtak le. (A háború alatt ezzel próbálták a "rendes teát" helyettesíteni. Nem tudjuk, ezért mennyi pénzt kaptak.)  1916-ban az Önképzőkört jövedelmezővé alakította át úgy, hogy elindította az Ifjúsági felolvasások a múzeumban sorozatot.  Ebből 95 korona bevételük lett. 1917-ben a tanév második felében igen nagy sikerrel működött az ifjúság cipőtalpaló és javító műhelye. A jobbára jeles tanulók egyre  "fokozódó ügyességgel" talpaltak és javítottak 210 pár cipőt. A műhely tiszta bevétele 250 korona volt.   Ennek országos híre lett, a Pécsi Napló például így tudósított róla  Suszteráj a főgimnáziumban címmel: 

" A háborús nyomorúság sok minden jóra megtanít bennünket, ilyen az a suszteráj is, amit a gimnáziumban a diákok részére állítottak fel, ahol a gondosan kötött nyakkendőjü és frizurára fésült hajú muzsafiak suszterkötényt öltve ülik körül a három lábú kerek székekben a panglit, nyergelik meg a lábszijjal a kaptafára húzott cipőt a klengin és csinálnak géderl, meg sarkot, foltoznak, talpalnak olyan hivatásos komolysággal és ambícióval, hogy sok suszterinas tanulhatna tőlük. A magasabb iskola és a jó nevelés által kifejlesztett fegyelem, megfigyelő képesség és fogékonyság, meg az az igazán csodálatot keltő jó akarat, amivel ezek az önkéntes suszterek a cipőjavitást elsajátítani igyekeznek, eredményezi, hogy egy két heti próbálkozás és tanulás után már megy a munka. A főfelügyeletet Bartal Kornél dr. tanár teljesíti. Igazán a jobb jövő és az erős, fejlődőképes Magyarország záloga az a büszke öröm, amellyel aztán a saját, gyártmányú talpalással, sarkalással megjavított cipőt felhúzzák a diákok. És amellett, hogy a munka önérzetet fejlesztő nemesitő hatását is érzi a diák, a mai méregdrága időkben jelentős megtakarítást is jelent ez a diák-suszteráj. " 

A "suszteráj" jövedelméből a következő évben könyvkötő műhelyt nyitottak. 5-6 rendszeresen dolgozó tanuló kb. 200 iskolai iratot kötött be, ez mellett ugyanennyi külső megrendelésük is volt. 91 koronás tiszta jövedelmük lett.

Hogy a nehéz, 1918-as évre mit ötlött ki, azt sajnos már nem tudjuk.

 

Közművelődési tevékenysége 

Barta Kornél közművelődési tevékenységében is a vármegye múzeuma játszotta a meghatározó szerepet. 1907-ben került sor a múzeum átszervezésére. Ekkor Dőry Pál alispán, helyettes  múzeumigazgató kérésére  nagyobb összeget kap az intézmény a vallás- és közoktatásügyi minisztertől. 1900 korona jut a néprajzi, könyvtári és régészeti osztály gyarapítására, 442 korona pedig az eddig elhanyagolt természetrajzi osztály gyarapítására. A múzeumi állomány gyűjtését Bartal már ez évben megkezdte, és természetesen ezt követően megbízták ennek az osztálynak a vezetésével, azaz  a múzeum természetrajzi osztályának őre lett. Ezt a tevékenységet nagy szorgalommal végezte haláláig. Állatokat preparált,  növényeket határozott, és az ezekből összeálló herbáriumot rendezte. (Ma már nincs ilyen osztálya múzeumnak.)

A múzeumban rendszeresek lettek ismeretterjesztő előadásai, "felolvasásai". Volt olyan év, amikor húsz ilyent tartott. Néhány cím mutatóba:  „Az ember származása" (Izgalmas kérdés lenne, hogy ez mennyiben volt darwini szemléletű)   „Az ember szervezete" (Négy folytatásban, preparátumos szemléltetéssel). "Balkáni államok" (sok részben), Alpok (szintén több részben). 

Az előadói tevékenysége kezdetben még a Wosinsky alapította Múzeumegylet keretin belül zajlott. Az egylet azonban az alapító halála után szervezési és anyagi gondokkal küzdve lassan elsorvadt. Helyette 1913-ban megalakult a Dunántúli Közművelődési Egyesület támogatásával a Tolnamegyei Közművelődési Egyesület.(TKE) A vezetőség élére a megye két vezetőjét tették, akik nyilván nem nagyon tevékenykedtek az egyesületben, de szerepük biztosíték volt arra, hogy a megfelelő kezdőtőke összejöjjön.  Így  Simontsits Elemér főispán, az egyesület diszelnöke lett,  Forster Zoltán alispán pedig az elnöke. (Az Egyesület óriási összeggel, százharmincezer koronával, 956 taggal indult.) A főtitkára Bodnár István,  lett, aki fáradhatatlanul dolgozott ebben az egyesületben is. Két szakosztálya  volt az egyesületnek, a múzeumi és az ismeretterjesztő. A múzeumi élére Wigand János került, az ismeretterjesztő élére dr. Kramolin Gyula megyei főorvos, a Szekszárdi Kaszinó elnöke került. Érdemi munkát inkább a szakosztályok titkárai végzetek, tehát Kovách Aladár múzeumigazgató és Dr. Bartal Kornél, aki az ismeretterjesztő tevékenységért felelt. Ebben, mint már láttuk, személyes példát is mutatott. Bodnár István szerkesztésében 1913-ban és 1914-ben is megjelent a TKE évkönyve, mindkettőbe írt tanulmányt. Aztán a háború alatt ez az egyesület is elsorvadt. 

Ács Lipót tevékenységével kapcsolatban már megemlítettük, hogy a múzeumban zajlott előadások hozadékaként, 1911-ben Wigand János vezetésével létrejött a szekszárdi munkásgimnázium.  Ács Lipót volt a helyettese. Rajtuk kívül akkor csak ő vett részt a főgimnáziumból ebben a munkában.  A következő év végén Ács Lipótot a fővárosba, a Nemzeti Múzeum néprajzi osztályához rendelték. Wigand szerepe továbbra is inkább csak szimbolikus maradt, így a munkásgimnázium működtetéséből egyre nagyobb szerepet vett át Dr. Barta Kornél. A munkásgimnázium tanárgárdája is kicserélődött. Ebben egyre nagyobb  lett a főgimnáziumi tanárok aránya. Dr. Barta Kornél az itteni munkáját is rendkívüli odaadással végezte. Úgy tűnik, itt is magával ragadta a fiatal  munkás, iparos hallgatókat, mert a munkásgimnázium talaján jött létre 1914-ben a Törekvés Sport Egylet, amelynek első elnöke lett. A szekszárdi sportegyesületek közül messze ez volt a legnépszerűbb. Dr. Bartalnak sport iránti elkötelezettségét mutatta az is, hogy 1907-ben a Szekszárdi Vívó Club is tagjai közé fogadta.

Munkássága a botanika terén

1910-ben jelent meg második növénytani értekezése Adatok Szekszárd környékének flórájához címmel. Erről a művéről, és ennek Hollós László-i fogadtatásáról speciális témája miatt a másik blogomban fogok hamarosan beszámolni. 

Halála

1918-ban kitört a spanyolnátha járvány.  (Járványok iskolai vonatkozásairól itt írtam részletesebben.)  A pandémia miatt szeptember végén bezárták az iskolákat. A kényszerszünet idején hazalátogatott  Batitzfalvára szüleihez.  Onnan már betegen tért vissza. Itt Szekszárdon  tüdőgyulladást kapott. Távirattal idehívott idős szülei már csak halála után érkeztek meg. Utolsó óráiban Wigand János igazgatót kívánta látni, aki meg is jelent, a "hozzá oly nagy szeretettel ragaszkodó" fiatal tanár betegágyánál. 

Tanártársai a következő gyászjelentést adták ki: „A szekszárdi áll. főgimnázium tanári testűlete a legmélyebb fájdalommal tudatja, hogy hőn szeretett, mindenkitől nagyrabecsült tanártársa dr .Bartal Kornél rendes tanár, áldásos munkában telt élete 37-ik, példásan betöltött tanári működésének 16-ik évében, testi s lelki erejének férfias teljében, folyó hó 14-én rövid szenvedés után elhunyt. Temetése az ág. ev. szertartás szerint folyó hó 15-én délután 4 órakor megy végbe (Széchenyi utca 142. számú házból.) Tanártársai, tanítványai — szerettük, áldottuk, amíg élt, örökké áldott lesz közöttünk emlékezete is. Szekszárd, 1918 október 14.“ 

Temetése két nappal később volt az alsóvárosi temetőben.  Göde Lajos református lelkész temette nagy részvét mellett. A temetésről mindkét helyi lap beszámolt, és lehozták Wigand beszédét is. 

Wigand János halotti beszéde Dr. Bartal Kornél sírjánál

„Nem tudunk megválni tőled kedves, drága Kornél barátunk, s nem tudunk tőled szó nélkül megválni. Nem szeretted a retorikai szólamformákat, de itt sírod szélén, mely tőlünk elragadni készül, elemi erővel kiált fel bennünk a veszteség éles fájdalma és visszhangot követel, ha csak töredékes vallomást is arról, mit vesztünk el benned. Mit vesztünk ? Azt a világos, éles elmédet, amely nyájasan ragyogott. Szépen ivelt homlokod mögül és istenadta könnyűséggel elemezte és oldotta meg úgy a tudomány, mint az élet bonyolult eseteit. Elvesztjük a munkás két kezedet azt a két jobb kezedet, amelyeket sohse láttunk ölbe téve, mert mindig foglalatoskodtak valamivel s férfias fáradhatatlansággal és nőies Ügyességgel ezerféle dologban mesternek bizonyítottak. Elvesztjük virágzó látványát a te ritka testi és szellemi rugékonyságodnak, amely mindenütt ott volt, hol tennivaló akadt; most a Tátra bércein törtettél fel, hogy ismeretlen csúcsokra hághass, majd éppoly könynyü hévvel a tudomány magaslataira hatoltál fel, hogy uj kilátásokat fedezz fel. S mindezt szolgálatába hajtottad annak, ami a legértékesebb volt benned: a te aranyos jó szivednek, amely telve szeretettel, hűséggel, hálával, törhetlen kötelességérzettel, dús és meleg életerővel lüktette a vért a te példátlan fiúi odaadásodba, a közműveltség terjesztésének szolgálatába, főképpen pedig a te tanári hivatásodba, amelyet tudományod s az ifjúság oly nagy szeretetével, s oly szép és könnyed eredményességgel teljesítettél, hogy mindnyájunknak, barátaidnak és tanítványaidnak egyaránt gyönyörűségük telt benne. Jó szived volt, jó voltál, mint az áldott anya természet, amelynek titkaiba kevesen voltak úgy beavatva, mint te, és egész lényed jótékony lendülete szinte észrevétlenül hatott, mint az ég vándora, az enyhe szellő, amely tiszta, éltető légkört teremt, üdít és emel és senkinek útjában nincs és nem veri fel az ut porát sem. Oh, dehogy vertél fel port! Maga voltál a szerénység, feltűnni nem vágytál, hivalkodni dehogy tudtál! De mi hivalkodunk veled! Kötelességünk kellő értéke szerint megbecsülnünk az örökséget, amelyet ránk hagytál: életed szép példáját, munkásságod, egész szellemed gazdag, elevenen, dúsan ható emlékét ! A becses tanulságot, hogy tanárnak lenni nem nyűg, hanem istennek és embernek tetsző, gyönyört adó szép hivatás; a kedvvel végzett munkának állandóan egyedül boldogító varázsát s ami nélkül talajtalan, erőtlen és meddő minden nevelés: az emberi lélek jobb részébe vetett nemes hitet! Igy ezen ránk hagyott örökség által ezután is együtt működsz velünk s mi annak megóvásával és ápolásával továbbra is együtt működünk veled. Nem is válunk el tehát egymástól drága Kornél barátunk ! Velünk leszel és mi veled és ahogy földi életedben nyilván veled volt minden jó szellem — halálod után örökéletedben veled lesz az Isten! Isten veled !“

Emlékezete

A gimnazista öregdiákok a Horthy-korszakban tartott érettségi találkozóik alkalmával gyakran megkoszorúzták az alsóvárosi temetőben lévő sírját, természetesen nem megfeledkezve Wigand Jánosról, Földes Lászlóról, Lakos János Pálról,  Bánhidi Józsefről és Bellaagh Aladárról sem. A Törekvés Sport Egylet is sokáig őrizte emlékét. Aztán elfeledték, mint ahogy másokat is. Wigand János intelme ma is aktuális: "Kötelességünk kellő értéke szerint megbecsülnünk az örökséget, amelyet ránk hagytál. "

Irodalom

Dr. K. Németh András főmuzeológus a Magyar Múzeumi Arcképcsarnok 2.  számára  elkészítette Dr. Bartal Kornél önálló szócikkét, amit volt szíves megosztani velem, amit ezúton is köszönök neki.  (A mű megjelenés alatt.) Ő a jövőben tervezi az életmű részletesebb feldolgozását is. 

A spanyolnátha járvány kapcsán röviden megemlékezik róla Mácsainé Iván Éva a múzeum TÉR-KÉP-LAP sorozatában. Zentai András iskolatörténete is érinti munkásságát. Múzeumi működését Mészáros Gyula, Gaál Attila említette tanulmányában. A várostörténeti monográfiában Kaczián János a sporttörténetnél, Solymár Imre az evangélikus egyház történetnél említi. 

Ezeket a forrásokat az ADT és a hungaricana adatbázisai alapján egészítettem ki régi helyi lapok, iskolai értesítők alapján. Sajnos egy-két cikknek csak a híre jutott el hozzám, így nem olvashattam a TKE évkönyveiben megjelent írásait, valamint kollégájának, Pataki Jákónak a róla írt méltatását. Képet sem találtam róla, talán a Wosinsky Mór Megyei Múzeum rendelkezik ilyennel. 

Garay 125: Járványok a szekszárdi gimnáziumban a Monarchia korában

A spanyolnátha egykori áldozataiból nyert mintából kitenyésztett kórokozó elektronmikroszkópos képe
(kép: wikipedia)

A Monarchia korának embere még  együtt élt a járványokkal.  Néhány évenként, változó intenzitással támadt a kanyaró, a vörheny, mumpsz,  a rubeola, ritkábban az influenza és a himlő.  Azzal is szembesülni kellett, hogy betegség elvisz időnként egy-egy tanulót, kollégát. A legnyomasztóbb azonban az 1918-20 közt több hullámban tomboló "spanyolnáthának" nevezett influenzavariáns volt, amelyik tömeges halálesetet okozott, és  Szekszárdon is jóval  több áldozatot követelt, mint a világháború.  

A gimnázium értesítőjében egészen az 1930-as évekig, a statisztikákban külön  számon tartották a járványos betegségeket. Az iskolaorvos a mainál  fontosabb  szereppel bírt, jelenléte meghatározóbb volt. Egyrészt tanította az egészségtan tantárgyat, másrészt sokrétű orvosi ellátást nyújtott.  Általában a kórház egy orvosa látta el ezt a feladatot mellékállásban.   Külön vizsgálószobája is volt a gimnázium földszintjén.  "Dr. Komáromy Gyula községi orvos a szükségessé vált himlőoltásokat idejében eszközölte. Azonkívül úgy ő mint dr. Drágíts Imre járási orvos megvizsgálták a tanulók szemeit. Dr Fonyó Ignácz iskolaorvos szintén több ízben vizsgálta meg az intézet helyiségeit s az ifjúságot, de az igazgató és osztályfőnökök is sűrűen látták el az ifjúságot az egészség ápolására és főleg a tisztaságra irányuló tanácsokkal és utasításokkal. "-írja Wigand 1897-től  1901-ig a gimnázium értesítőjében, és ez a  szöveg az évek alatt csak annyit változott, hogy Dr. Fonyó Ignácz helyett  Dr. Barla Sándor, majd Dr. Sztanó Sándor lett az iskolaorvos. Sztanó jelentéseit 1901-től 1917-ig az iskola értesítője is közölte, sőt 1905-ben az  Egészség és alkohol című írásával indult az értesítő.  Ő egészen 1937-ig töltötte be nagy lelkiismeretességgel az iskolaorvosi feladatokat úgy, hogy 1904-től 1937-es nyugdíjba vonulásáig a kórház osztályvezető főorvosa is volt.  

1905 végén volt az első komolyabb járvány a gimnáziumban, amikor is júniusban az I. és III. osztályban felütötte fejét a kanyaró. Dr. Sztanó Sándor jelentése nyomán hatóságok elrendelték a tanév azonnali lezárását,  és az érintett termek fertőtlenítését. Mivel ez közvetlenül a tanév vége előtt történt, ezért ez iskola életére csak kisebb befolyással bírt. 

1906-os tanévkezdett is vészhelyzetszerűen indult. Ekkor a vörheny (skarlát) ütötte fel a fejét az alsóbb osztályokban négy tanulónál. Az érintett két osztályt azonnal bezárták, családjukat vesztegzár alá helyezték,  elrendelték az osztálytermük fertőtlenítését és újrameszelését, és az egész gimnáziumban kéngőzős fertőtlenítést végeztek.  Egy kollégát és öt másik tanulót a családjukban előforduló vörheny miatt ítéltek 5-7 hetes vesztegzárra. A meghozott intézkedések hatására a betegség nem eszkalálódott, a gimnáziumot nem kellett bezárni. 

1908 decemberében a "járványos fültömirigylob" (mumps) kezdet el terjedni,  15 tanulót és családját kellett vesztegzár alá helyezni. Szerencsére a karácsonyi szünet, és az alatta elvégzett fertőtlenítések megakasztották a járvány további terjedését. Dr. Sztanó lelkiismeretességére, és a kor egészségügyi és takarítási viszonyainak jellemzésére álljon itt egy idézet a jelentéséből: "A folyosókra elhelyezett hygienicus köpőcsészék (a gimnázium leltárában több tucat szerepelt) tartalmának naponként kiürítése s vízzel újra feltöltése, a lépcsőkön, folyosókon s mellékhelyiségekben a port s kórcsirákat felkavaró száraz seprés szigorú eltiltása mellett, az általunk már évek sora óta alkalmazott nedves fűrészporral való, naponként a tanítás után gyakorolt takarítás, a torna- és iskolatermek olajjal impregnált puhafa padozatának a nedves feltörlést lehetővé tevő, minden seprésnemnél egészségesebb takarítás módja igazgatói s iskolaorvosi felügyelet alatt állott. " (Jelen sorok írója is emlékszik még egykori falusi iskolájából az olajos padlóra, szerencsére a köpőcsészék "divatja" addigra már elmúlt.)

1910 szeptemberében ismét vörhenyjárvány volt a városban, ezért az iskolákban, így a gimnáziumban is csak októberben indult el a tanítás. A járvány egész évben damoklészi kardként lebegett a gimnázium felett, és az év végén le is csapott: miniszteri engedéllyel ismét előrébb hozták az év végi vizsgák idejét, év közben is több tanuló és tanár került vesztegzár alá. 

1911/12-es tanévben csak egy-két gyorsan izolált esettel jelentkezett a vörheny, a kanyaró és a  "vörhecs" (rubeola).

1913/14-es tanév elé is aggodalommal nézett Dr. Sztanó, mivel már július-augusztusban terjedni kezdett a vörheny. A helyi kórház fertőző-elkülönítő részleget hozott létre, ahol 22 szegénysorsú, otthon megfelelően nem kezelhető  gyereket izoláltak. Ez eredményesnek bizonyult, a tanév normálisan lezajlott.

A háborúval a helyzet sokat romlott. A stanislaui hadikórház elfoglalta a második emeletet, ami önmagában növelte a fertőzésveszélyt. A tornaterem hadiraktár lett. Az épületben állandósult a zsúfoltság, és mivel a polgári fiúiskolát is be kellett fogadni, ezért délelőtt-délután is tanítottak. Takarítani nem lehetett normálisan, a személyzet is megritkult a besorozások miatt. Dr. Sztanó ezen romló állapotoknak tudta be, hogy az 1914/15-ös tanévben két tanuló is elhunyt, betegségüknek csak a tüneti leírásáig jutottak el az orvosok. A kanyarót még vesztegzárral sikerült megfogni, de a vörheny miatt már május 15-én végett kellett vetni az iskolaévnek.

Az 1915/16-os tanév februárjában a városban himlőjárvány ütötte fel a fejét, ezért az egész tanulóifjúságot gyorsan végigoltották még egyszer.  Ezzel sikerült is elkerülni azt, hogy gimnázium tanulói megfertőződjenek. A szokásos fertőzőbetegségek közül csak egy-két különálló eset jelentkezett. 

1917/18-as tanévre már nyomasztó súllyal nehezedett a háború. Az épületet a polgári leányiskolával is meg kellett osztani, a tornaterem még mindig hadiraktár volt, sok tanár hiányzott katonai szolgálat miatt. A fokozódó szénhiány miatt az épületet nem lehetett kifűteni, ezért télen hosszú szénszünet rendeltek el. Tavasszal pedig a VII-VIII. osztály tanrendje átalakult, azt megtöltötték a katonai ismeretek.  Márciustól júniusig négy részletben zajlott az érettségi is. A sok kényszerszünet pozitív hozadéka volt, hogy  nem alakult ki járvány, de fronton elesettek mellett ismét volt halálos betegség is az iskolában.  Az iskolai értesítő a vaskos kötetek után már csak vékony kis füzetecskeként jelent meg. 

1918 őszétől nem állnak rendelkezésre iskolai értesítők, pedig ekkortól tombol a spanyolnátha járvány. Így ennek leírásánál a helyi sajtót kell segítségül hívni. Ezt a munkát már elvégezte  Mácsainé Iván Éva, ezért az ő nagyszerű  munkájából fogok idézni, kiemelve a szekszárdi  iskolákra vonatkozó részt.  Ehhez egy előzetes megjegyzést fűzök: A Monarchia végnapjaiban a járvány elbagatellizálása volt a cél. Ez a hadban álló országok mindegyikében így volt. 

" A Tolnamegyei Közlöny 1918. szeptember 15-én adott hírt először a spanyolnáthával kapcsolatban. Egy héttel később pedig már arról tudósítottak, hogy a spanyolnátha Szekszárdon „teljes erővel fellépett”. A közleményt Dr. Nesztor Emil a város tiszti főorvosa írta. Beszámolt róla, hogy a betegség általában egy hét alatt gyógyul, de előfordulhat szövődményeként tüdőgyulladás... [Ezek a hírek soha nem a főoldalon, hanem apróbb hírek közt jelentek meg. ] Ekkor még nem zárták be az iskolákat, habár a polgári fiúiskola és a főgimnázium egyes osztályaiban 20–25 beteg is volt.

A Tolnamegyei Közlöny szeptember 29-i számának... hasábjain ismét közleményt adott ki a szekszárdi tiszti főorvos, Dr. Nesztor Emil. E szerint a betegség már „közel két hónap óta grasszál városunkban” és a hatóságok megtették a kellő intézkedéseket, például bezárták az iskolákat. A főorvos azonban még mindig enyhe lefolyású járványról írt.. Valójában a járvány nem csupán Szekszárdon, de a vármegye egész területén gyorsan terjedt. .... Hatósági rendszabályokat vezettek be... A rendőrkapitány elrendelte a mozi, a kaszinók és társaskörök, a vendéglők, kocsmák és kávéházak zárva tartását. A vendéglőkben csak étkezés céljából lehetett tartózkodni. Tilos volt társas összejöveteleket, mulatságokat és felolvasásokat tartani...Indítványozták, hogy a temetéseken csak a közvetlen hozzátartozók vegyenek részt és a betegek lakásaira, házaira vörös figyelmeztető cédulát helyeztek, látogatásukat megtiltották.... Elsősorban a 14–35 év közötti korosztályban szedte áldozatait, ami talán azzal is magyarázható, hogy ez a korosztály volt az, aki még nem esett át korábban influenzán, hiszen az utolsó nagy járvány 1889-1890-ben volt.

1918 októberének végére, az országos viszonylathoz hasonlóan, Szekszárdon is csökkent a megbetegedések száma és a halálozási arány is kisebb volt, mint korábban. Ez a tendencia tovább javult november folyamán a hideg idő beálltával. November végén a szekszárdi állami főgimnáziumban, a polgári fiú- és lányiskolában, a magán elemi református és izraelita népiskolákban újra megkezdődött a tanítás, csupán a római katolikus iskolákban szüneteltek az előadások, mivel nem tudták biztosítani a fűtést.

A spanyolnátha 1920-ban tért vissza Tolna megyébe...A szekszárdi iskolákat február közepén újra bezárták. Tolna vármegye alispánja elrendelte, hogy Szekszárd városának „minden fokú iskolája a járványszerűen fellépett spanyolnátha miatt” 14 napra zárja be kapuit... [Az iskolák végül március 11-én nyitottak ki, áprilisra normalizálódott az élet. A következő tanévtől a tanítás már rendben folyt.] 

A gimnázium legendás földrajz-természetrajz tanára, Dr. Bartal Kornél is spanyolnáthában  hunyt el. A következő bejegyzésem róla fog szólni. 

Garay 125: Ács Lipót a pedagógus, iparművész, etnográfus

A decsi református templom tornya.
Ács Lipót ma szakmai körökben a Sárköz néprajzának fejfedezőjeként ismert.
 Valójában nagyon sokrétű volt munkássága.

Ács (Auerbach) Lipót az egyetlen olyan szekszárdi gimnáziumi tanár, aki önálló wikipedia szócikk lett a Wigand-korszak híres tanáraiból.  Ebben a bejegyzésben kísérletet teszek arra, hogy a jobbára még feltáratlan pedagógusi, és az ezzel szorosan összefüggő ismeretterjesztői életművét is érintsem.

Szekszárd előtt

Ács Lipót, Auerbach Lipót néven 1868. augusztus 6-án született Vizsolyban Auerbach Károly és Stern Katalin gyermekeként, egy nyolcgyermekes családban, a legidősebb fiúként. Apja  mint szatócsbolt tulajdonosa szerepel a "Magyarország iparosainak és kereskedőinek czím- és lakjegyzéke 1892" című kötetben. A család nem lehetett tehetős, mert az 1879-1882 közti években az Iglói Evangélikus Főgimnáziumban  a tandíj elengedésében részesült, harmadikosként már segélyt is kapott az iskola értesítői szerit.  1883-ban tanulmányait a források szerint Kassán folytatta, de sem a főgimnázium,  sem a főreáliskola értesítőjében, sem egyéb kereskedelmi vagy más jellegű középiskolában nyomára nem akadtam.

1888-ban az abaúji Csány (később Hernádcsány, ma Čaňa) elemi iskolájában egy rövid kitérő erejéig  néptanító volt, majd felsőfokú tanulmányokat kezdett meg a Országos Magyar Királyi Mintarajztanoda és Rajztanárképezdében, ahol olyan hírességek tanították, mint például Székely Bertalan. Lotz Károly mesteriskolájában is tanult.  1894-ben  "középiskolai és középfokú ipar-iskolai" tanári képesítést nyert. Képzőművészeti iskoláival  részint párhuzamosan, 1893-96 közt a Magyar Királyi Gyakorló Gimnáziumban tanított. Közben eljutott rövidebb tanulmányutakra Bécsbe, Velencébe, Firenzébe. megjelentek első iparművészeti jellegű tervei is.  Még Pesten ismerkedett meg későbbi feleségével,  Günsberg Szerénával. A Günsbergek  kimondottan jómódban éltek, a pesti elithez tartoztak, úgyhogy a vizsolyi nyolcgyermekes szatócs fiának hatalmas kulturális váltást jelenthetett ebbe a családba való bekerülés. Szeréna testvére, Bertalan  a Magyar Általános Kőszénbánya Részvénytársaságnál dolgozott kezdetben főkönyvelőként, majd cégvezetőként, végül igazgatóként. Az ő fia - tehát Ács (Auerbach) Lipót unokaöcse-  Gábor (Günsberg) Dénes, fizikai Nobel-díjas tudósunk. Arra nem találtam forrásokat, hogy Gábor Dénes családja milyen szorosabb kapcsolatban állhatott Ácsékkal, de Lipót később híres grafológussá  vált lányával, Klárával, még Angliából is levelezett Gábor Dénes.  Gábor például ezt írta Klárának 1971-ben: „Még egyszer bebizonyosodott a Te bámulatra méltó tehetséged. Az írásom alapján megmondtad a Nobel-díjat. Akkor csak nevettem... ” [Az idézet forrása: grafologiatortenet.blogspot.com]

Ács Lipót unokaöccse, Gábor Dénes, Nobel-díjas fizikus.
Gábor Dénes 12 éves volt, amikor Ácsék Budapestre költöztek.
Ács Lipót lánya és Gábor Dénes közt csak 1 év korkülönbség volt. 
Budapesten Ácsék 1920-ig, 20 éves koráig találkozhattak vele
sűrűbben, onnan kezdve Gábor Dénes már keveset
tartózkodott Magyarországon.  
kép: Wikipedia

Szekszárdon

Az 1895/96-os tanévben a sümegi főreáliskolában tölt kényszerűen egy tanévet, majd ezt követően nyeri el az induló szekszárdi főgimnáziumi állását. Szekszárd több szempontból fordulópont volt életében. Egyrészt véglegesen szakít fővárosi festőművészi ambícióival. A bizonytalan kimenetelű művészpálya helyett a biztosabb tanári pályát választotta, másrészt  ettől kezdve az iparművészet foglalkoztatta.  Harmadrészt itt Szekszárdon megismerkedett Wosinsky Mórral, akinek „komplex megyei múzeum” eszméje nagy hatást gyakorolt rá. A gimnáziumi kollégái közül  Haugh Bélát és  Bartal Kornélt is  magával ragadta a múzeum szellemisége, mindegyikük egy-egy múzeumi szakosztály "őre" lett. Auerbach a képző- és iparművészeti osztály élére került.  Tevékenységének talán jobban megfelelt volna a néprajzi osztály, de annak élén Kovách Aladár, a  levéltár vezetője  állt. Képzőművészeti jártasságát Boros Nepomuk Jánosról, szekszárdi festőről írt tanulmányával és rengeteg ismeretterjesztő előadásával bizonyította. 

1896-ban a gimnázium három tanárral, Wigand János igazgatóval, Auerbach Lipót rajztanárral, és Simon Árpád latin - görög tanárral kezdte meg az oktatást, az első két osztályban. Rajtuk kívül egy-két óraadó segített be a polgári iskolából. A második félév elején  a  pályakezdő Simon Árpád megbetegedett, majd még az év során elhunyt. Ebben a helyzetben szinte természetes hogy rengeteg feladat hárult Auerbachra, mert a gimnázium jövőjének megalapozásáért folytatott küzdelemben Wigand János igazgató senki másra nem számíthatott igazán. Az I. osztályban osztályfőnök lett, és  a földrajz, számtan, rajzoló geometria, szépírás tantárgyakat tanította a II. osztályban is. Ez mellett a földrajz szertár őre is volt. Később, ahogy a gimnázium tanári kara kiépült, úgy tért vissza fokozatosan a képesítésének megfelelő tantárgyakhoz, és lett a  rajzoló mértan és szabadkézi rajz tanára, a mértani szertár őre. Hogy milyen kétségbeejtően nehéz helyzetben voltak az iskola indulásakor, arra jó példa, hogy miként szervezték meg a diáksegély egyletet. Wigand János szociális érzékenységére vall, hogy mindjárt az első évben tervbe vette ennek indítását. Az induló tőke összegyűjtésére elhatározták, hogy egy ünnepi műsor jegybevételével szerzik meg azt.  Az adott körülmények közt csak  igen szerény műsort sikerült csak összeállítani.  Wigand felolvasást tartott saját műfordításaiból és műveiből, Auerbach Lipót pedig a gimnazista diákokat élőképek előadására tanította be. A hálás szekszárdiak jóvoltából azonban így is összejött a megfelelő indulótőke a diáksegélyezésre.  A szertárak gyarapításához is a diákokhoz és szülőkhöz fordultak. Auerbach osztályából 23 tanuló hozott például régi pénzeket, amikor ez volt a kérés. Az adományozók közt az egyik leglelkesebb a kis Wendl István  volt, aki Vendel István néven később 23 évig  Szekszárd polgármestereként szolgált.  Auerbach maga is sokat áldozott a szertárak fejlesztésére. Többször adott reprodukciókat a rajzszertárnak, rendszeresek voltak könyvadományai a könyvtárnak. 

Auerbachot azonban nem csak az iskola ügyei foglalkoztatták. 1897-ben már tagja volt a Magyar Paedagogiai Társaságnak, az Országos  Iparművészeti Társulatnak, az Országos  Rajztanárgyesületnek  és a helyi izraelita iskolaszéknek is. Legkomolyabb megbízatása a Magyar Gyermektanulmányi Társaságban érte, itt az igazgatósági tanácsának is tagja volt.  A társaságok folyóirataiban rendszeresen jelentek meg tanulmányai. Komoly pedagógiai elméleti munkásságot is végzett tehát, ennek egy-két vonását külön is kiemelem majd. 

1898-ban anyagi helyzete is elég stabil lett ahhoz, hogy  a Dohány utcai zsinagógában egybekelhessen Günsberg Szerénával. A szekszárdi főutcán házat vett,  közvetlenül a Mattioniék mellett. 1899-ben  megszületett egyetlen gyermekük, Klára.  Ő, mint említettük, híres grafopszichológus lett. Ebben talán annak is szerepe lehetett, hogy Auerbach Lipót a szekszárdi törvényszék írásszakértője volt. Meg kell azonban jegyezni, hogy nem volt különleges az, hogy a gimnáziumi tanárokat erre a feladatra kérik fel. Többen  betöltöttek ilyen szerepet, például Schwirian József, a  mennyiségtan és a természettan tanára is.

1902-ben sógora Günsberg Bertalan Gáborra magyarosított, rá egy évvel Auerbach is kérvényezte nevének Ácsra módosítását. A Günsbergék nem sokkal ezután  áttértek az evangélikus hitre is. Ács Lipót az asszimiláció  ezen következő fontos lépését nem tette meg, szekszárdi  évei alatt végig tagja maradt az izraelita iskolaszéknek. 

1902-től a Szekszárdi Kaszinónak is tagja lett. A kaszinó ekkor még a közművelődés és az ország fejlődésének előmozdítása érdekében létrejött egyletet jelentette, lényegében Szekszárd elitjét tömörítette. Nagyjából 350 tagja volt, tagdíjbefizetések révén jelentős vagyonnal is rendelkezett. A gimnáziumi tanárok jelentős része tag volt.

1902-ben iskolatörténeti jelentőségű kirándulásra vitte tanítványait. 12 tanulóval Abbaziát és Trieszt érintve Velencébe látogattak, ahol a város művészeti emlékeivel ismerkedtek. Az utat 1907-ben megismételte, ezúttal már 27 tanulóval és két tanár (László Géza, Varga Ferenc) kíséretében. Ács szervezőkészségére jellemző, hogy hosszú évtizedekig nem ismétlődött meg az, hogy külföldre menjen egy gimnázium tanulmányi kirándulása. Wigand idején rengeteg kirándulást tettek a diákok, kb. 40-50-et évente. Nagy részük azonban a Csörgetó,  Sötétvölgy, selyemgyár, és különösen a múzeum irányába zajlott. Pécs már kihívás volt, nem is beszélve Budapestről vagy Sopronról. Ács Lipótra jellemző, hogy ő kétszer is mert szakítani ezzel a szerényebb léptékkel. A külföldi utak szervezésében is jártas volt, családjával is többször tettek kirándulást Olaszországban, sőt társasutak üzleti alapon való szervezésébe is bekapcsolódott. 

Ács Lipót szerepe fontos volt a szekszárdi munkásgimnázium létrejöttében és kezdeti  működésében. Szekszárdon ennek létrejöttében is meghatározó szerepe volt a múzeumnak.  Itt mindig is élénk tudományos ismeretterjesztő élet zajlott. Wosinsky halála után az előadásokat a levéltáros Kovách Aladár, valamint Ács Lipót és Dr. Bartal Kornél szervezték és tartották meg. Ők szakítottak Wosinsky erősen szakmai szemléletével, és a népszerűbb témák felé nyitottak. Munkájuk eredményeként az előadások látogatottsága rendkívüli mértékben megugrott. Ennek hatására a Múzeumegylet elhatározta, hogy az előadásokat szervezettebbé teszi, és létrehoz egy helyi munkásgimnáziumot. Ez az iskola sajátos keveréke volt egy levelező tagozatnak és egy gazdaképzőnek, az országban már több helyütt működtek ilyenek.  Erre némi állami támogatást is sikerült szerezni. Az iskola az I. világháborús megszűnéséig rendkívül népszerű volt. 1911-ben indult 159 beiratkozott hallgatóval, de két év múlva már 190-en voltak. Igazgatója Wigand János lett, helyettese Ács Lipót. Rajtuk kívül csak dr. Bartal Kornél képviselte a gimnáziumot.

Ács Lipót teljesítményét a tankerületnél is elismerték. 1905-ben a a VIII. fizetési osztály legmagasabb fokozatába sorolták, majd 1911-ben a VII. fizetési osztályba is átkerült, a nála 13 évvel idősebb, nyugdíj előtt álló Szabó Ferenccel együtt. A tantestületből rajtuk kívül csak az Ácsnál 15 évvel idősebb igazgató,  Wigand János volt ebben a fizetési osztályban. Az iskola pénzügyeit Wigand gyakran Szabó Ferencre és Ács Lipótra bízta, úgy látszik mindkettőjüknek érzéke volt ehhez. (Szabó pénzügyekben való jártasságát életrajzában részletezzük majd.)  A tandíj szedése mellett olyan nagyszabású, pénzügyileg is jelentős események elszámolását is ők ketten végezték, mint amilyen például az iskolai zászló avatóünnepsége volt, amelyik jelentős, 2500 koronás bevételt is eredményezett.

1912-ben a vallás- és közoktatásügyi miniszter Ács Lipót szekszárdi állami főgimnáziumi rajztanárt Budapestre helyezte, és a Nemzeti Múzeum néprajzi osztályába osztotta be. Ezzel az Ács család Budapestre került. A közlemények nem szólnak arról, hogy maga kérvényezte-e az áthelyezését, de ez valószínű. Egyrészt, ott volt Budapesten a gazdag és befolyásos Günsberg (Gábor) rokonság. Másrészt minden jel szerint a tanítás már nem elégítette ki. Az iskolai feladatait maradéktalanul ellátta, de publikációi egyre inkább csak a néprajzi-iparművészeti témában születtek,  Ugyanakkor a szekszárdi múzeumban sem voltak már meg az előrelépés lehetőségei. Wosinsky 1907-es halála után Kovách Aladár ingyen elvállalta a múzeum igazgatását, amire talán Ács is aspirált.  Tervezte a Sárköz néprajzi anyagának enciklopédikus kiadását, de aztán Malonyai Dezső ügyesen kicsalta Ács és Kovách Aladár teljes anyagát, amit aztán saját neve alatt megjelentetett a Magyar nép művészete IV. kötetében. A vaskos kötetben ugyan háromszor említi  Ács Lipót és  Kovách Aladár nevét, de a nagysikerű könyvsorozatában saját gyűjtésként tárgyalta Ács és Kovách  anyagát is. A Sárközi anyag elvesztése után  Ács talán arra gondolt, hogy Pesten  a Néprajzi Múzeumban majd új témákat és lehetőségéket talál.

Ács Lipót múzeumi dolgozószobájában. Figyelmes szemlélő észreveheti a kezében a kanászkürtöt is, amelyről külön tanulmányt írt, és a Wosinsky Mór Múzeum Hónap műtárgya sorozatában is szerepelt. 
[Kép forrása: Wosinsky Mór Megyei Múzeum. ]

Szekszárd után

A fővárosban Ács Lipót már csak árnyéka volt korábbi önmagának. Az I. világháború tanárhiánya során egy újpesti gimnáziumba ideiglenesen áthelyezték tanítani, de ezt már csak kényszernek érezte. A Néprajzi Osztályon sem találta meg igazán a helyét. Lánya így írt apjának erről a korszakáról: "Ott a múzeum egyik vezetőjeként dolgozott tovább – de már nem a régi lelkesedéssel... Hiányoztak neki a sárköziek, akik nagyon szerették apámat." Ahogy Szilágyi Miklós találóan megállapítja, nem lett igazán etnográfus-muzeológussá, megmaradt menedzseri- kereskedői adottságokkal is rendelkező alkotóművésznek és magángyűjtőnek.  Ezzel az attitűddel a századelő Szekszárdján,  a tanári- muzeológusi-iparművészi  szerepek határmezsgyéjén  sikeres ember tudott lenni. A fővárosban azonban más szerep várt volna rá, amit nem tudott már meglépni.  A  Néprajzi Múzeumban tevékenysége alig mutatható ki. Itt egyetlen egy gyűjtőútjáról tudunk, ez is közvetlenül odakerülése után volt. Egy borászati témájú kiállításra természetesen Szekszárdon keresett anyagot. Talált is egy fantasztikus prést, aminek oromzatát begyűjtötte. 1922-ben, 54 évesen nyugdíjba ment. Szilágyi Miklós szerint kényszernyugdíjazták. Nyugdíjasként iparművészeti jártasságát felhasználva főként művészeti tanácsadóként, kisvállalkozóként próbált tevékenykedni. Rövid ideig a Thonet-Mundus hajlított bútorokat gyártó cég magyarországi művészeti vezetője volt (1927–1928), majd  a Corvin Áruház Rt. művészeti tanácsadójaként  tevékenykedett. (1932–1937). A holokausztot túlélve,  1945. július 9-én hunyt el a fővárosban, 77 évesen. 

Pedagógiai munkásságáról

Ács Lipót számos pedagógiai cikket is publikált főként a  Rajztanítás és  A gyermek folyóiratokban.  Hogy milyen volt pedagógiai  cikkeinek a színvonala, hangulata, azt a Rajztanításban  1901-ben megjelent "A megfigyelőképesség fejlesztésének fontosságáról" című művén keresztül mutatom be. 

A dolgozat két és fél oldalas, ami az újságban átlagos hosszúságúnak felelt meg. A kis esszé elején Auerbach kifejti, hogy szerinte mi a gimnáziumi rajztanítás küldetése. Ezt a megfigyelőképesség rendszeres fejlesztésében nevezi meg. Gondolatmenete szerint a pusztán a könyvekre alapozott ismeretszerzés a megfigyelőképesség sorvadását eredményezi. Nézeteit először Rudolf Virchow egyetemi orvostanhallgatókról tett megfigyeléseivel támasztja alá. Virchow a kor egyik leghíresebb orvosprofesszora volt, akinek szinte kultusza volt Magyarországon. Több könyvét lefordították, és az MTA kültagja is volt.  Ezt követően Konrad Lange felismeréseit ismerteti, aki szintén az egyetemi ifjúság  vizualitás megismerés iránti inkompetenciáját ostorozta. "Mindig csak hallani — mindig csak írni akarnak s nem tudják felfogni, hogy vannak oly tudományos tények is, melyeket csak a szemmel lehet észrevenni."- kommentálja Ács Langét.  Konrad Lange korának neves, ma is számon tartott művészettörténésze volt,  akit Auerbach természetesen eredetiben olvasott, és németül idézett. Ezek után már világos, hogy mi volt gondolatmenetének lényege: a gimnáziumi oktatásban elhanyagolt rajztanítás fontosságát hangoztatta, mert szerinte ez alapozza meg azt a vizuális kultúrát, amelyik természet elmélyült megfigyeléséhez vezethet.  "A modern életviszonyok nagy kontingense a természet megfigyeléséből alakult, s az ebből nyert tanulságok felhasználásán alapszik. Ennek a körülménynek pedig nem felelhet meg többé egészen a humaniórákkal telitett oktatás." Végül esszéjének zárógondolatát érdemes teljes egészében idézni, mert így bepillantást nyerhetünk Ács Lipót szenvedélyes stílusába és pedagógiai ars poeticájába : " Ma, a midőn a modern élet anyagi élvezeteivel lépten- nyomon csábítja az ifjúságot, a midőn a szertelen élvvadászat ifjúságunk nagy részét megmételyezi, az iskolának egyenesen kötelessége az ifjúságot magasabb és nemesebb élvezetekre képesíteni. Ily nemesebb élvezetekre azonban csak akkor képesítjük a tanulót, ha lelkét a szép iránt igazán fogékonynyá teszszük, ha megtanítjuk arra, hogy tudományért, irodalomért lelkesedni tudjon.  Mi rajztanárok ezen szép czélok érdekében csak akkor tehetünk eleget, ha a gimnázium nevelő-oktatató programmjában a művészi nevelés elengedhetlen tényezőjének — a rajznak is megfelelő helyet biztosit."

Ács esszéje jól felépített, logikusan érvelő. Az érvelés súlyát tekintélyekkel támasztja alá. Annak ellenére, hogy tartalmaz bizonyos pedagógiai közhelyeket, még mai szemmel olvasva is  gondolatébresztő, aktuális. Kritikát is megfogalmaz a gimnáziumi oktatással kapcsolatban. Akkoriban a szabadkézi rajz csak mint különdíjas választható tantárgy, esetleg mint "görögpótló" (azaz az ógörög tanulásának kiváltását lehetővé tevő egyik tantárgy)  jelenthetett meg a gimnáziumokban.

Ács nyitott volt az új pedagógiai módszerek befogadására és terjesztésére is. 1904 májusában felszólalt  a  Tolnavármegyei Általános Tanítóegyesület 1904. évi bátaszéki közgyűlésén. Nagy sikerű előadásának lényegét  a Tolnamegyei Közlöny 1904. évi 22. száma is közölte, mi is ebből idézünk:

"Az előadó kimutatta az emberrel vele született formálási, diszitési ösztönt. (Bizonyitékok: a régi népek kultúrája, a mai vadnépek, a gyermek.) Ezt a szülők s később az iskola eltompitja, illetve nem fejleszti. Ismertette ezután a modern amerikai, angol és német népiskolai rajztanitást. Említést tett Györgyi Kálmán a vezetése alatt tett fővárosi kísérletekről, a közoktatási tanácsnak az uj népiskolai rajzoktatásra vonatkozó utasításáról. 

Kiemelte a psychologiai alapon nyugvó játék- szerű rajztanitás hatását és fontosságát az értelem és kedély képzés szempontjából; s ennek az egész kultárára való hatását. Bemutatta a szekszárdi izr, népiskolában eszközölt 6 heti kisérleteinek eredményét. Kézügyesitő, emlékezet után és szemlélet 

után készült rajzokat. Ezek kapcsán kimutatta, hogy az alsóbb osztályok tanulóiban sokkal élénkebben működik a fantázia és hogy képzeteiket sokkal merészebben és jellemzőbben tudják kifejezni, mint a felsőbb, különösen a 4-ik osztályú tanulók. Utóbbiakban már megtette- az eddig divó rajztanitás romboló hatását. Felhívja végül a tanítókat egy kurzus látogatására, melyet ő a nagy szünidő alatt Szekszárdon fog tartani." 

Ács betartotta ígéretét. A nyáron többször hirdették az újságok ingyenes kurzusait, és a gimnáziumban kiállításon mutatta be   Györgyi Kálmán új rajzmódszertanával készített gyermekrajzokat. 

1907-ben az Országos Szabadtanítási Kongresszus egyik előadója is volt Pécsett. Ezt a kongresszust olyan nevek fémjelezték többek közt, mint Beke Manó matematikus,  Lyka Károly művészettörténész, Cholnoky Jenő földrajztudós,  Beöthy Zsolt irodalmár, Szabó Ervin könyvtáros. A szabadtanításon itt elsősorban az iskolarendszeren kívüli oktatást, a szabad líceumokat, munkásgimnáziumokat értették. Ács Lipót a múzeumok szerepéről tartott előadást. Az itteni tapasztalatait is felhasználták a szekszárdi munkásgimnázium indításakor. 

A pedagógiai és etnográfusi munkásságának érdekes közös része lett a  sárközi gyermekrajzok felfedezése. Ezekben a gyermekrajzokban vélte megtalálni  az imént említett "az emberrel vele született formálási, díszítési ösztönt".  Ács nem csak gyűjtötte a rajzokat, hanem egykorú kiállításokon, előadásokon, publikációkban népszerűsítette is ezeket. A gyermekrajzokat nem csak Budapesten állította ki, hanem Drezdában is, és mindenütt nagy sikert arattak.  Gyűjteményéből ma is több, mint 150 példányt őriz a Néprajzi  Múzeum.  Ács észrevette, hogy kizárólag az  őcsényi és alsónyéki iskolákban tanuló leányok  készítenek színes ceruzarajzot, és ezeket egymásnak adogatják.  A megőrződött lapok többségén a népi hímzésekre emlékeztető sorminták közt díszes sárközi viseletben, oldalnézetben, egyetlen leány- vagy asszonyfigurát láthatunk, ritkábban két szemben álló nőt vagy körtáncot. Ácsnak sikerült megmagyaráznia azt is, hogy miért csak Őcsényben és Alsónyéken készültek ilyen rajzok. Itt volt osztatlan az elemi iskola, és amíg a tanító az egyik osztállyal foglalkozott, addig a másik osztály leánytanulóinak azt a feladatot adta, hogy rajzoljanak. (Hogy mit csináltak addig a fiúk, arról nem maradt feljegyzés.)  Ács értelmezése szerint a sárközi kisleányok rajzkészsége és a rajzolás iskolai szokássá alakulása kapcsolatba hozható azzal, hogy a sárközi asszonyok maguk rajzolták - „írták” - hímzéseiket, s ebbe a speciális asszonyi tudásba a lányok otthon belenevelődtek. Többen feltételezték, hogy Ács maga ösztönözte a lányokat rajzolásra, de Szilágyi Miklós ezt kutatásai alapján határozottan megcáfolta. 

Ács Lipót által gyűjtött gyermekrajz Őcsényből.
Megjelent a Magyar Iparművészet 13. évf. 1. számában 1910-ben.
Eredeti felirata: Sárközi 11 éves parasztlánynak ösztönszerű rajza.
[Kép forrása] 

Ismeretterjesztő munkásságáról

Mint utaltunk már rá, Ács széleskörű ismeretterjesztő munkásságot is végzett. Ennek két nagy területe volt: az ismeretterjesztő előadások  és az újságokban megjelent tárcák, esszék.   Ismeretterjesztő előadásairól a  korabeli helyi sajtó rendszeresen beszámolt. Ezeket általában a múzeumban tartotta, de néha elhívták Bonyhádra is. A teljesség igénye nélkül néhány előadásának címe:  Raffael Santi és korának művészeti viszonyai ; A modem francia festészet, 50-60 vetített képpel ; Rembrandt, 70 vetített képpel; Leonardo da Vinci és Tiziano, 60 vetített képpel ; Az angol praeraffaelizmusról ; Velencéről, 80 vetített képpel ; A művészet kezdete, lényege és célja; Szicíliai úti élmények. Ismeretterjesztő előadásainak témája tehát alapvetően a  művészettörténet, illetve az ezzel szorosan összefüggő itáliai utazások voltak. (Hogy miképpen oldották meg a vetítést a korban, arról majd a fizika szertár történeténél szólok.) 

A kisebb tárcái ás esszéi kezdetben nem teljes névvel, hanem A.L. szignóval jelentek meg, éppen ezért nagyon nehéz keresni őket. Azzal a gyanúval is élek (Dr. Csekő Ernő ellenében), hogy a Tolnavármegye 1902.június 2-ai számában a kaposvári érettségi botrány kapcsán írt vezércikket is ő írta. (A botrány lényege az volt, hogy Kaposváron néhány diák betört a gimnáziumba az érettségi tételeket ellopni. A cikk írója ennek kapcsán kifejti véleményét, hogy mennyire káros az érettségi.) A Tolnavármegye főszerkesztője abban az időben dr. Leopold Kornél, a tehetős ügyvéd volt, aki Szekszárd életében meghatározó szerepet töltött be. A város zsidóságának vezetőségében ott találjuk mindkettőjüket. Többször megfordultak együtt  a fővárosban.

Ácsnak eddig három helyi lapban megjelent írásáról tudok, de valószínűleg többet is írt. 1901 májusában  a  Tolnavármegye újságban "A művészet modern irányairól" jelent meg írása, az 1-2. oldalon.   Ez a kis írás jó összefoglalását adta a 19.századi európai festészet iskoláinak. Az írásban a szecesszió előzményeit kívánta bemutatni. A barbizoni iskola majd az impresszionisták, a pointillizmus ("pointilleurok") bemutatása mellett az angol preraffaelitákra is kitér. Majd a francia "dekadens" irányzatokról és a német szecesszióról értekezik.  Ezt követően a napjainkban zajló angol "forrási állapotban" lévő "uj renaissance" kapcsán fejti ki, azt a reményét  "hogy küzködő művészetünk megteremti — ép úgy mint más nemzet — a maga sajátos stílusát: a modern magyar stílű művészetét. "

Szokatlan helyen, a gimnázium 1902/03-as értesítőjében jelent meg következő esszéje "A természet utánzása az építészeti és ékítményi vonalakban" címen. Nem volt jellemző az, hogy az igazgatói évértékelés elé ilyen "elvont"  tanulmány kerüljön.  Wigand sem kommentálta, hogy most miért került erre sor. A tanulmány a művészet lényegének  rövid taglalásával indul. Ezt lényegében a mimézisben találta meg, bár a görög eredetű kifejezést nem használta. Ismert, hogy ez a felfogás a  görögöktől kezdve különböző intenzitással végigvonul a művészet történetén.   A 19. századi naturalizmus újra divatba hozza. A cikkben ismét csak Konrad Lange munkásságára hivatkozik, valószínűleg az ő hatására azonosítja a művészetet a valóság utánzásával. A rövid művészetfilozófiai bevezetés után művészettörténeti áttekintés következik arról, hogy a természeti formák miként jelennek meg a művészetben.

A címe miatt is különösen érdekesnek ígérkezett "A művészeti dilettantizmus és a nők" című tárcája, ami 1904-ben jelent meg a Tolnavármegyében. A korban a dilettáns a műkedvelő szinonimája volt, egyáltalán nem számított tehát pejoratív fogalomnak. A nők szerepéről is pozitívan ír a művészet megkedveltetésének folyamatában. A cikkben azonban nem a nők szerepének a taglalása a lényeg. Főleg angol egyesületeket (Workers' Guild, Home Arts and Industries Association) hoz fel pozitív példaként arra, hogy miként kéne a művészetekkel foglalkozni. Érdemes észrevenni, hogy rokonság fedezhető fel a Home Arts and Industries Association törekvései, és az ő személyes tevékenységei közt, különösen a sárközi kézműipari tevékenység felvirágoztatásában. 

Egy Ács-Steig-féle zöld-sárga mázas, sgraffitós edény,

Kép: Balázs Kovács Sándor: Wosinsky Mór néprajzi gyűjtő és feldolgozó tevékenysége 

in. Gaál Attila (szerk.): Wosinsky Mór „...a jeles pap, a kitűnő férfiú, a nagy tudós...” 1854-1907 (Szekszárd, 2005)

A (népi) iparművész

Annak ellenére, hogy a hazai festészet két olyan festőóriása, mint  Székely Bertalan és Lotz Károly volt Auerbach mestere, már ifjúként is vonzódott az iparművészethez. Már Mintarajztanodás korából is fennmaradt néhány neoreneszánsz hatású ornamentikaterve. Szekszárdon iparművészi érdeklődése a sárközi népművészet megismerése után népies irányt kapott. Önéletrajzában 1900-ra tette azt az időszakot, amikor végleg szakított a festészeti ambícióival az iparművészetiek ellenében. 1901-ben átvette Steig Flórián kerámiaműhelye felett az irányítást „hogy ennek a kisiparnak a nívóját emeljük." Steig Flórián régi habán család leszármazottjaiként dolgozott Szekszárdon fazekasként. Auerbach némi állami támogatást szerezve átszervezte a termelést, és ettől kezdve ő tervezte meg,  hogy Steig milyen edényeket gyártson. Törekvéséről emlékiratában így írt: " Lehetőleg a régi irányt követtük, ezt igyekeztünk emelni [...hogy] ebben a műhelyben termelt edényformák úgy formailag, mint színben és ornamentikában a magyar népművészet utánérzésének a jellegét mutassák.” (Az önéletrajzból vett részleteket Szilágyi Miklós alapján közlöm.)

1902-től kezdve ezekkel  tárgyakkal vesz részt  az Országos Iparművészeti Társulat kiállításain, Az1905-ös kaposvári kiállításon már díjakat is kapott. Kerámiái 1906-ban a milánói világkiállításra is elkerültek, ahol aranyérmet nyert velük. 1907-ben a pécsi országos kiállításon ezüst éremmel tüntették ki. Munkái külföldre és számos magyar városba eljutottak: London (1908); Miskolc (1911); Fészek Klub (Bp., 1914); Helsinki (1922).   Az iparművészeti tárgykörben számos cikket közöl az Magyar Iparművészet és a Textile Kunst und Industrie és a Deutsche Stickerei Zeitung című szaklapokban. Az  utóbbi két újságban már a hímzésekkel kapcsolatos népi iparművészeti tevékenységének az ismertetése lehetett a cél. A Herendről a fővárosba költöző, és majolikagyárat létrehozó Fischer Emil is foglalkoztatta egy rövid ideig tervezőként. (1908-09). 

Most annak kéne következnie, hogy bemutatunk egy-két Ács-Steig féle munkát.  Ez azonban elmarad, mert Ács Lipót népi iparművészeti alkotásai nem  maradtak fenn. Balázs Kovács Sándor egyetlen egy alkotásának akadt a nyomára, aminek fényképét fentebb mi is közöltük.  Ezt  a vázaszerű, törött edényt 1961-ben a szekszárdi gimnázium egyik tanterméből dobták szemétre. Innen mentette meg valaki. Jelenleg magántulajdonban van. Szilágyi Miklós az életmű tárgyalásánál bevallotta, hogy egyetlen egy ilyen jellegű tárgyat sem ismer. Minden jel szerint tehát Ács ilyen jellegű munkái lényegében elvesztek, jobb esetben lappangnak. Némi reménysugár lehet, hogy dr. Töttös Gábor szerint a múzeumunk raktáraiban kell lennie még egy-két darabnak. Ezt az információt Balázs Kovács Sándor megerősítette.

A Sárköz felfedezője

Sárközi jegykendő
Ács Lipót rajza Malonyai Dezső A magyar nép művészete című könyvében. Bár Malonyai nem tünteti fel Ács alkotásaként a rajzot, ezt elárulja a jellegzetes Á.L. monogram. 
[Fotó]

Ács Lipót sárközi munkásságában a legfontosabb elem talán a sárközi hímzés felfedezése volt. 1900-ban, amikor az anyagot elkezdte gyűjteni, a sárközi asszonyok, lányok már nem varrtak. "„A  sárközi népművészet, mint élő népművészet, még a 19. század közepe táján megszűnt”- állapította meg, és az okát is világosan megadta: A folyószabályozások utáni földbőség átalakította a Sárköz kultúráját.  Padláson, pajtában, kamrákban, ládákban kellett kutatnia a régi főkötők, ingek, bíborvégek, jegykendők után. Öt öregasszonyt talált, akivel elkezdhette a nagy munkáját. Ács ugyanis a mai etnográfusoktól merőben eltérő módon, nem csak leírni akarta a népi kultúrát, hanem aktívan át is formálni. 1903-ban előbb Őcsényben, majd Decsen  létesített  - gróf Apponyi Sándornénak, és  Dőry Pálnénak hathatós segítségével és állami támogatást is kieszközölve-  egy-egy „háziipari munkatelepet”, ahol  az öt öregasszony által betanított fiatal nők dolgoztak.  A „háziipari munkatelep" üzleti vállalkozássá lett, a régi motívumok felkerültek ingekre, terítőkre, egyebekre, és jól eladható termékként a korban feltámadó népies áruk divatját szolgálták ki. Olyannyira, hogy a háziipari szövetkezetek Ács Lipót távozását is túlélték, sőt az 1930-as években dr. Pilissy Elemér decsi megjelenésével a háziipari tevékenység új reneszánsza is eljött. 

Ács Lipót nem csak hímzéseket gyűjtött, hanem szinte mindent. A mángorlótól kezdve a házak vakolathímes ornamentikájáig terjedt figyelme.   Több száz darabos kerámiagyűjteménye is volt, és felismerte azt is, hogy a sárközi kerámiák mórágyi hatásra jöttek létre. Valóban együtt volt tehát egy anyag a Sárköz néprajzához, amiből- mint már említettük- Malonyai Dezső húzott hasznot. 

Egy lap a régi múzeumi leltárkönyvből számos sárközi tárggyal. 
Ács Lipót és Kovách Aladár gyűjtéséből. 
[Kép forrása: Wosinsky Mór Megyei Múzeum. ]

Ács Lipót sokat tett a Sárköz népszerűsítése érdekében. Ezek a fényképek a Vasárnapi Ujsag 1911. évi 22. számának nyitó oldaláról vannak, és Ács Lipót Sárközről írt cikkét illusztrálják. A  Vasárnapi Ujság széles néprétegeknek szóló, gazdagon illusztrált, fontos ízlésformáló hetilap volt, amelyik főmunkatársai közt tudhatta pl. Jókai Mórt is. 
[Fotó]

A Nemzeti Szalon 1911-es "KÉVE" kiállításán is nagy sikert aratott Ács Lipót Sárközi szobája, ahol a gyermekrajzokból is bemutattak néhányat. 
A fénykép a Vasáranpi Ujsag 1911. évi 4. számában jelent meg.
[Fotó]

Ács Lipót egyetlen könyve 1928-ban jelent meg a kor népszerű könyvkiadójának a "Kis Könyvek" sorozatában, olyan kötetek mellett, mint a Bélyeggyűjtés, Gombatermesztés, Művirágkészítés, Szobakertészet stb. Ez is utal arra, hogy nem tudományos igényű mű, hanem a praktikus tanácsadó arra vonatkozóan, hogy milyen tárgyakat érdemes a házi gyűjteménybe keresni.  Ismertetője szerint: "Ez a kis könyvecske nem akar egyebet, mint hangot adni annak az óhajnak, hogy minél szélesebb körben, de különösen ifjúságunkban ébresszen érdeklődést a népművészi alkotásai iránt." .
[Fotó] 

"Bogyíszló községben ősrégi telepes rendszerben épített nád- és szalmafedelű házak közé beékelve egy ultramodern községházát építettek. Hátborzongató látvány" - írta 1910-ben Ács Lipót, a Magyar Iparművészetben 1910-ben megjelent A nép szépérzékének fejlesztéséről című tanulmányában. Ebben  a cikkben erős szavakkal ostorozza azokat a jelenségeket, amivel szerinte a régi paraszti kultúra korcsosult. 

Decs, Kalán István háza az Öreg utcában,
Erről a házról Ács így írt a fent idézet tanulmányában: "Decs községben egy jómódú parasztgazda, Kalán István, gótstílű házat építtetett magának. Díszes téglák és faragott gránitlapok borítják a külső falakat. A tetőt rikító színű cserepek födik. A ház előtt makadam-járda, a honnan vasrácsos kapun jutunk a házba. A házban benn pedig az ízléstelenségek valóságos orgiát ülnek. A szobák (6) falai a legképtelenebb rajzú és színű mintákkal befestve..."

"...A szép festésű lóca a tornácra került, helyét vászonbőrös dívány foglalja el. A gyönyörűséges tulipántos ládák, tékák, tálasok és fogasok helyén a legcífrábban aranyozott tükrös szekrényeket látjuk. A művészileg faragott és festett, tornyos, szunyoghálós ágy helyén vásári fércmunka áll. A szemet gyönyörködtető szép tálak és tányérok helyett kimustrált karlsbadí porcellán. Ahová a szem néz, mindenütt egy-egy bántó ízléstelenség." Ács Lipót tehát rossz szemmel nézte a parasztság polgárosodási törekvéseit.

Az elfeledett Ács Lipót

Decsen ma dr. Pilissy Elemérről hosszú utca van elnevezve. Arról a dr. Pilissy Elemérről neveztek el utcát,  aki csupán folytatta az Ács Lipót által megkezdett háziipari tevékenységet. Ács Lipótról nincs utca elnevezve se Decsen, se Őcsényben, se Szekszárdon, se Vizsolyba, se máshol. Szilágyi Miklós 2009-es tanulmányát ezzel zárta: "Folytatnom kellene ennek a jelentőségéhez mérten még nem méltatott, s inkább művészi, mint etnográfusi életműnek a bemutatását, értékelését, egyetlen előadás azonban úgysem pótolhatja a monográfiát. Melyet valamikor, valakinek érdemes lenne megírnia!" Ezt a monográfiát nem írta meg azóta se senki. Én is csak arra vállalkozhattam, hogy ennek a fantasztikus életműnek bizonyos részleteit felvillantottam, ennyivel is leróva a tiszteletet gimnáziumunk egykori tanára előtt. 

Irodalom:

Ács Lipót néprajzi munkássága eléggé feltárt. A szekszárdi,  vagy az innen elszármazott muzeológusok, történészek  közül többen foglalkoztak vele. Általam vezérfonalnak használt  értékelést írt néprajzi munkásságáról  Szilágyi Miklós az Etnográfia 2009-es számában.   Balázs Kovács Sándor is több tanulmányban is érinti néprajzi, iparművészeti tevékenységét.  Ők többször idézik kéziratos önéletrajzát is, ami a Néprajzi Múzeumban található. Számomra fontos forrásokat közöl vele és családjával kapcsolatban Nagy Janka Teodóra is. Gaál Attila múzeumszervező tevékenységét ismerteti. Szabó Géza és  dr. Töttös Gábor is rövidebb méltatásokat, cikkeket szentelt neki.  Ezt  főként a gimnáziumi működésével, pedagógiai és ismeretterjesztői munkásságával kapcsolatban egészítettem ki. Származásával, korai éveivel kapcsolatban is apró új észrevételeket tettem, amiknek forrását is megemlítettem, de külön nem utaltam a gimnáziumi értesítőkre és a helyi sajtóra.  A kaposvári érettségi botrányról Csekő Ernő közölt cikket az Iskolakultúra 1996. áprilisi számában, erre is reflektálok.

Garay 125: Tanárnak lenni az Osztrák-Magyar Monarchiában, Szekszárdon

A gimnáziumunk főhomlokzata egy téli napon.

A tudós tanárok kora

Magyarország és Európa a Monarchia idején

Mint közismert Magyarország soha nem volt olyan közel  az európai élmezőnyhöz, mint az Osztrák-Magyar Monarchia idején. Ezt Katus László adataival támaszthatjuk alá. Bár Ausztria mindig fejlettebb volt, Magyarország a dualizmus éveiben fokozatosan faragta le a különbséget: 1870-ben az egy főre jutó magyar GDP még csak az osztrák szint 66 %-a volt, ez 1910-ig 77%-ra nőtt .  Ez akkor is nagy teljesítmény volt, ha tudjuk, hogy a fejlődés nagy társadalmi és még nagyobb nemzetiségi feszültségekkel együtt ment végbe.

A középiskolai oktatás

Magyarország előretörése az oktatás területén is megnyilvánult. Erre vonatkozóan most csak a középiskolákra vonatkozó, számunkra fontos adatotokat közlöm Romsics Ignác alapján: "A középiskolák száma 1870 és 1913 között 170-ről 257-re, a középiskolai tanulók száma pedig 35-36 ezerről 81 ezerre emelkedett. Az 1910-es években a 10 és 18 év közötti korosztály 2,5-3%-a járt gimnáziumba vagy reáliskolába. Az érettségizett polgárok száma 1910-re az összlakosság 1,4%-át tette ki. Bár mai szemmel nézve ez nagyon alacsony arány, akkor távolról sem számított annak. Az érettségizők számát az adott korcsoporthoz viszonyítva Magyarország ugyanis nyugat-európai színvonalon állt, közvetlenül Németország mögött."

A felsőoktatás

A felsőoktatásban már nagyobb elmaradásban volt Magyarország, mert 1912-ig csak két egyeteme volt. Ismét csak Romsics Ignácot idézve: "Legnagyobb vonzereje a budapesti tudományegyetemnek volt. Itt tanult a diákok közel fele, 1913-1914- ben mintegy 8 ezer. Ezt a kolozsvári tudományegyetem, és a kizárólag mérnökképzéssel foglalkozó pesti Műegyetem követte 2-3 ezres diáklétszámmal, amelyhez képest az összes többi intézményt igen kevesen látogatták." A jogi akadémiák száma azonban igen magas volt, 10 körül volt a számuk. Nem meglepő tehát, hogy képzési ágak szerint hagyományosan a jogászok vezették a rangsort."A jogászok a század végén és a háború előtt egyaránt az összlétszám több mint egyharmadát adták. Relatív túlsúlyuk azonban csökkent. Miközben a háború előtti két évtizedben a jogászok száma csak mintegy megkétszereződött, a mérnökhallgatóké megnégyszereződött, az orvosoké pedig több mint megháromszorozódott. A főleg jogászokból és egyháziakból álló magyar értelmiség hagyományos szakmai szerkezete tehát kezdett átalakulni, s ezzel a modern kor követelményeihez idomulni." Ebbe az értelmiségi rétegbe integrálódtak bele a tudományegyetem mellett működő tanárképző intézetből kikerülő gimnáziumi és reáliskolai tanárok is. Az elemi népiskolai tanárokat nem ezek az intézetek bocsátották ki. A tanítóképző intézetekbe az érettségit nem nyújtó polgári iskolákból is lehetett jelentkezni. A néptanítók nem is tartoztak a legfelsőbb értelmiségi körökhöz.

Ábra eredetijének forrása:  http://magyar-irodalom.elte.hu
A magyar oktatási rendszer a dualizmus korában. A gimnáziumok közül csak a főgimnáziumok és főreáliskolák voltak nyolc évfolyamosak.

 

 

 

A polgári iskolák

Egyetemet végzett tanárok azonban nem csak a gimnáziumokban és főreáliskolákban helyezkedtek el, hanem gyakran polgári iskolákban is. Itt kezdett Szabó Ferenc, a szekszárdi gimnázium első mennyiségtan-természettan tanára is.  Egyik kollégája a siklósi polgári fiúiskolában dr. Frosch Károly, nemcsak a bölcsészettudomány doktora volt, hanem a "mathematika-physikai" és a bécsi meteorológiai társulat tagja is. Tehát annak ellenére, hogy akkoriban a polgári iskola egy sajátos zsákutcás jelleggel  nagyjából a mai általános iskola felső tagozatának felelt meg, ebben az iskolatípusban is találhattunk jól képzett, tudományukat magas szinten művelő tanárokat.  A polgári iskola zsákutcás jellegén  azt értjük, hogy ebből a típusú iskolából nagyon kevesen jelentkeztek csak át a gimnáziumokba, ahonnan az értelmiségi pályák megnyíltak. Az itt végzett tanulókat a középfokú szakiskolák fogadták be. Ez az iskolatípus közhivatalnoki,  kereskedői, középvezetői, néptanítói életpályára  készített elő.

 

Anyagi megbecsülés

A dualizmus idején a tanárok a mainál sokkal jobb anyagi megbecsülésben részesültek. Az 1898.évi IV. törvénycikk az állami tisztviselőkről szabályozta többek közt a tanárok helyzetét is. Egy középiskolai tanár általában a  törvényszéki bírókkal, királyi ügyészekkel volt együtt az úgynevezett VIII. fizetési osztályban. A gimnáziumi, főreáliskolai igazgató, sok szolgálati évvel rendelkező középiskolai tanár még egy osztállyal feljebb kerülhetett. Wigand János pedig azon 24 igazgató köz tartozott, aki a VI. fizetési osztályig lépett előre 39 szolgálati évével.   Szekszárdon az állami alkalmazottak közt alig találunk olyant, aki ennél magasabb fizetési osztályban lett volna.  A statisztikák szerint a népiskolai tanítók, tanárok a napszámos keresetének 2,6-3-szorosát, a középiskolai tanárok 5,8-szorosát kapták kézhez. A gimnáziumi tanárok éves  átlagkeresete nagyjából 1800-4000 korona közt mozgott főleg a szolgálati évek számától függően.  A tornatanárok alacsonyabb fizetési osztályba sorolódtak. Összehasonlításul egy újonnan épült ferencvárosi kis lakás vételára 800 korona volt,  egy leányfalui ház kerttel 2400 korona, egy krisztinavárosi  (ez volt akkor Budapest legfelkapottabb része)  négy szobás ház kis kerttel 18.000 korona. 

A jövedelmi viszonyokból nyilvánvaló, hogy egy olyan vidéki kisvárosban, mint Szekszárdon a tanárok a város legjobb részén laktak, hiszen egy-két éves fizetésükből kertes házat tudtak venni. Szekszárdon számos gimnáziumi tanár a filoxéra során kipusztult szőlők helyén megnyitott Bartina-hegyi tisztviselőtelepen, a mai Munkácsy és Lehel utcákban vásárolt villát magának, ha végleg itteni letelepedésre szánta el magát. A tanárokat áthelyezéskor  rangjuknak megfelelő szolgálati lakás is megillette. Ha ilyent nem tudtak biztosítani - Szekszárdon ez volt a helyzet Wigand Jánost nem számítva, aki a gimnáziumban kapott szolgálati lakást -,  akkor tanárokat a bértől függő lakáspénz is megillette, amely figyelembe vette a szolgálat helyét. A fővárosban ez meghaladta a 1000 koronát is, Szekszárdon ez 960-546 korona közt volt.  Közvetett hírek sokasága utal arra, hogy gyakran szolgálót, cselédet  is tartottak. (Például a helyi sajtó is beszámolt róla, amikor Schwirian József  cselédje öngyilkosságot követett el.) A Függelékben közlöm is, hogy mennyi volt a tantestület egyes tagjainak a fizetése 1917-ben. 

 

A Lehel utca mai képe a Google Streetview-n. Bal oldalon tipikus tisztviselőtelepi házak.

A gimnázium mint olvasztótégely

A középiskolai tanári pálya  presztízse nagy vonzerőt jelentett egyes társadalmi rétegekben. Érdemes felidézni   néhány szekszárdi gimnáziumi tanár származását. Wigand János igazgató nyolcgyermekes (más forrásokban hétgyermekes) sváb családban nőtt fel Varsádon, apja gazdálkodott. Szabó Ferenc ősi nemesi család sarja volt, de szülei már polgári életmódban éltek Baján. Ács (Auerbach) Lipót apjának szatócsboltja volt Vizsolyban, hatan voltak testvérek,  Pataki Jákó apja iparos volt Esztergomban,  Schwirián Józsefé bányafelügyelő a felvidéki Dobsinán, dr. Barta Kornél evangélikus lelkész családban nőtt fel a felvidéki Batizfalván,  a református Lakos J.Pál nevelőapja ügyvéd volt Szentesen, Haugh Béla apja orvos volt Bajnán, dr. Zipser Jakab pedig a rohonci rabbi családjából származott. Látható, hogy sokak számára előrelépés volt a társadalmi ranglétrán a gimnáziumi tanárság, mások már eleve értelmiségi családból érkeztek. Az is feltűnő, hogy milyen sok volt közülük a protestáns. Evangélikus volt Wigand, Schwirián, Bartal, református Szabó, Lakos. Természetesen a zsidókat is megtaláljuk a tanári karban,   Ács (Auerbach) Lipót és dr. Zipser Jakab személyében. Látható, hogy a szekszárdi gimnázium -mint bármelyik más a korban-  nagy "olvasztótégelyként" működött. Különböző vallású, nemzetiségű, társadalmi helyzetű, az ország különböző részeiről származó tanárok kerültek össze, és itt helyileg összekapcsolta őket a hazafias szellemiség és az ez alapján történő nevelés. A baloldaliság kizáró ok volt, ha nem is mondták ki törvénybe, de a gyakorlatban szociáldemokrata érzelmű emberek nem lehettek tanárok.  Gimnáziumok  az asszimiláció eszközei is voltak, és hogy ez mennyire hatékonyan működött, arra jó példa akár Wigand életpályája, de említhetjük azt is, hogy miként lett Auerbach Lipót a Sárköz felfedezője,  arról nem is beszélve, hogy dr. Zipser Jakab a régi magyar irodalom tudósa  lesz. (Később öt a Tanácsköztársaság alatti tevékenységéért Szentgotthárdra helyezték volna át, de ő ezt nem vállalta, rossz feltételekkel nyugdíjazták. Három évvel később a kereskedelmi iskolában vállalhatott tanári állást.) A szintén német felmenőkkel bíró Haugh pedig nem csak a szekszárdi múzeumban tevékenykedik, hanem már igazgatóként, a jászapáti múzeum létrehozója is lesz, sőt még Nagykállóban is rendíthetetlenül gyűjti a magyar vidék értékeit.  

A köztisztelet

A főgimnáziumi, főreáliskolai tanárokat tisztelet övezte, megbízható, erkölcsileg feddhetetlen embereknek számítottak. Nem véletlenül nagy számban vettek részt a bíróságok munkájában mint törvényszéki ülnökök, sőt mint írásszakértők is.(Auerbach, Schwirian). Mások a városi önkormányzat munkájában vettek részt. (Wigand, Szabó)  Erkölcsi tiszteletük jele, hogy többen egyházi szervezetekben is vezető tisztségviselők lettek. (Wigand és  Schwirian az evangélikusoknál,  Auerbach az izraelitáknál,  Szabó a reformátusoknál, Varga Ferenc a katolikusoknál.)  Különböző egyesületek elnökségi tagjai közt is gyakran találkozunk velük a Kaszinótól a tüzoltóegyletig.  Egy főgimnáziumi vagy főreáliskolai tanári kar erkölcsi  feddhetetlenségében annyira megbíztak, hogy az írásbeli  érettségi tételeket sem központilag adták ki, hanem azt minden iskola maga állította össze a törvények szellemében. (Érdekességként megemlítjük, hogy a magyar nyelvi dolgozatnak több választható fajtája volt: irodalomtörténeti, történelmi, és természettani.) A szóbelik a mai gyakorlatnak megfelelően zajlottak, tehát a tankerület jelölt ki elnököket, akik azonban gyakran igen távolról érkeztek.  Wigandot egyszer például Késmárkra küldték érettségi elnöknek.

 

Szolgálat

A kor viszonyai közt a tanárok nem rendelkeztek akkora szabadsággal mint ma. A tanári pályát kötelmekkel terhes szolgálatként kellett felfogni, mint annyi mást abban a korban. Az egyes állások betöltését a minisztérium rendelte el a tankerület javaslatára.   Közismert ebből a szempontból Babits Mihály esete, akit a minisztérium Fogarasra "száműzött", az irodalmi élet nagyjainak a kérvényeivel sikerült csak elérni, hogy néhány év után visszatérhessen a fővárosba. Ugyanakkor esetenként azt is lehetővé tették, hogy az üres helyekre pályázzanak a tanárok. A szekszárdi gimnázium álláshelyeinek javát is így töltötték fel a korai időkben. Áthelyezési szándékukat a tankerületnél kérelmezni kellett, amit vagy figyelembe vettek, vagy nem. Arra is látunk példát, hogy a minisztérium valakit át akart helyezni (László Géza), de valakinek sikerült kijárnia, hogy mégis Szekszárdon maradhasson.

 

Tudós tanárok

Babits példája azt is mutatja, hogy a gimnáziumokban, főreáliskolákban a tudományos-művészeti élet nagyjai is megfordultak. Egyesek egyetemen folytatták, de voltak, akik egész életükben a középiskolában maradtak. A kor tanárai tehát bizonyos szempontból közel álltak a tudósi habitushoz. Legnagyobb tudósunk, Eötvös Loránd rövid minisztersége alatt kísérletet is tett arra, hogy a tanárképző intézetet megszüntetve felszámolja a tudós-  és a tanárképzés közti különbséget. Terve ugyan nem valósult meg, de jól mutatja, hogy akkoriban nem volt még olyan éles különbség tudós és a középiskolai tanár közt, mint napjainkban. Mint később látni fogjuk az egyes portrékból, a szekszárdi gimnáziumban is sokan tudományos szempontból is jelentős életművet tudtak felmutatni. 

A tanári életmód

A tanárok életmódja is más volt, mint ma. Sokkal kevesebb órában, átlagosan 16-18-ban kellett tanítani. Az osztálylétszám hullámzó volt, de nagyjából a mainak felelt meg. 1913-ban például nyolc osztályban 220 tanuló járt a gimnáziumba, ez 27,5-es átlag. A 220 tanulóra 15 tanár jutott és 6 hitoktató.  A csoportbontás ismeretlen volt, ezért egy tanárra a mainál némileg több diák jutott, kb. 14-15, a mai 12-13-mal szemben. Sokkal több, de főként csak a környéken tett tanulmányi kirándulást végeztek. Pedagógiai kérdésekről elég sokat értekeztek, évente ezért 15-20 „tanácskozmányt” tartottak, nagyjából annyit, mint ma. Tanulmányi versenyek gyakorlatilag nem voltak, az iskolákat nem hatotta át még annyira a versenyszellem. A tanórán kívüli tehetséggondozás formája az Eötvös József Önképzőkör volt, amelyben kb. a diákok fele vett részt, különböző szakosztályokban, tanári pártfogás mellett. Összességében számomra úgy tűnik, a tanári munka nem volt leterhelőbb, mint napjainkban.   Mivel a tanároknak gyakran cselédeik, szolgálóik is voltak, és általában feleségeik sem dolgoztak, ezért háztartási munkában sem kellett részt venniük. Anyagi függetlenségük is lehetővé tette, hogy csak a tanári, esetleg a tudósi, művészi ambícióiknak élhessenek.  A gimnáziumok felszereltsége is kiemelkedő volt. Az épület bemutatásánál már láttuk, hogy két könyvtár volt. Külön a tanároknak, külön az ifjúságnak. A könyvtár ugyan a gimnázium alapításakor a nulláról indult, de adományok és vásárlás révén viharos ütemben gyarapodott. Külön figyelemre méltó az, hogy rengeteg folyóiratot, tudományos szaklapot járatott a szekszárdi gimnázium is,  köztük a kor híres német szakfolyóiratait is.  A függelékben külön közlöm ezen újságok  listáját. A tanárok tehát lyukasóráikban, szabad idejükben,  gyakran a tanári könyvtárban tanulmányozták a szaklapokat, esetleg a nagy tanácskozó melletti  kis "értekezőben" beszélgettek, eszmecseréket folytattak. Többen átjártak a közeli múzeumba, ahol szintén nagy könyvtár állt rendelkezésükre, sőt külön dolgozójuk is volt, hiszen a múzeumnál is fontos tisztséget töltöttek be. Összességében tehát megállapíthatjuk, hogy akkoriban a maival ellentétben,  sokkal inkább adottak voltak a feltételek egy gimnáziumi tanár számára ahhoz, elmélyült, tudományos munkát is végezhessen. Ezzel sok szekszárdi tanár élt is, erről fog több bejegyzés szólni. (Ha összejön,)

 

Függelékek (Csak bizonyos böngészőkben jelenik meg helyesen a táblázat!)

1. Az 1917-es tantestület fizetése
	Név	tanítási évek száma	megbízás	fizetés (korona)	lakáspénz (korona)	megjegyzés
1.	Wigand János	39	igazgató	6400	-	24 igazgató egyike, aki a VI. fizetési osztályban van
2.	dr. Barta Kornél	15	a természetrajzi szertár őre, tanácskozmányi jegyző	3600	780
3.	dr. Bodor Aladár	16		3600	780	Katonai szolgálatot teljesít
4.	Földes László	17	az ifj. könyvtár V—VIII. osztályainak őre	3600	780
5.	Gockler György	16		3600	780	Katonai szolgálatot teljesít
6.	Haypál Benő	6	rendes tornatanitó	2000	546	Katonai szolgálatot teljesít
7.	Lakos János Pál	5	a rajzszertár őre	2600	600
8.	László Géza	19		4000	780	Katonai szolgálatot teljesít
9.	Pataki Jákó	19	a tanári könyvtár őre	4000	780
10.	Pazár Dezső	16	tandíjkezelő, a földrajzi szertár őre	3600	780
11.	Dr. Scharbert Vilmos	12		2900	600	Katonai szolgálatot teljesít
12.	Schwirián József	17		4000	780
13.	Varga Ferenc	18		3600	780	Katonai szolgálatot teljesít
14.	Varga Ignác	15	a tornaszertár és az ifj. könyvtár I—IV. oszt. őre	3600	780
15.	Zelenka Gyula	7	a fizikai szertár őre, a segítő alap könyvkezelője, tanácskozmányi II. jegyző.	2600	600
16.	dr. Zipser Jakab	22		4800	960

2. Az oktatás néhány mutatója a szekszárdi gimnáziumban az 1903-1915 közti időkben

A gimnázium létszáma, a VIII. osztály létszáma, és a felsőoktatásba felevettek száma abban a vizsgált 9 évben, amelyről teljes adatsorok rendelkezésre álltak a régi értesítőkben.  Látható, hogy a VIII. osztályra a tanulók száma erősen megfogyatkozott. A normális 12,5%-os arány helyett  már csak a tanulók kevesebb, mint 7%-a járt. Ugyanakkor az is látható, hogy a VIII. osztályosok nagy része sikeresen érettségizett, és a végzettek magas, több mint 83%-os arányban folytatták a felsőoktatásban a tanulmányaikat. Azt is érdemes észrevenni, hogy a mutatók egyik évről a másikra is jelentősen változtak. 1914/15 volt az utolsó, nagyjából normálisnak tekinthető tanév, bár ekkor a 2. félévben már ki kellett üríteni a gimnázium jó részét a hadi kórház céljaira, és más iskoláknak is helyet kellett biztosítani.

A továbbtanulók által választott pályák a vizsgált kilenc évben

A választott pályák összesítése a vizsgált kilenc évben. Látható, hogy a szekszárdi gimnazisták közt is a jog volt a legnépszerűbb pálya, de korántsem olyan magas aranyban, mint országosan. Az orvosi, mérnöki és gazdasági pályák csaknem felzárkóztak hozzá. 

3. A szekszárdi gimnázium által járatott folyóiratok 1913-ban

Eredeti közlés szerint: "Hivatalos Közlöny (2 példányban); Magyar Nyelvőr; Lehrproben und Lehrgänge; Egyetemes Philologiai Közlöny; Magyar Paedagogia ; Budapesti Szemle ; Magyar Iparművészet; Földrajzi Közlemények; Athenaeum; Math és Phys. Lapok; Neue Jahrbücher; Századok; Természettudományi Közlöry és a Pótfüzetek; Akadémiai Értesítő; Nyelvtudományi Közlemények; Archeológiái Értesítő; Math, és Természettudományi Értesítő; Művészet; Ethnographia és melléklete; Magyar Chemiai Folyóirat; Tornaügy; Állattani Közlemények; Botanikai Közlemények; Irodalomtörténeti Közlemények; Magyar Nyelv; Alkoholizmus; Nyelvtudomány; Huszadik Század; Magyar Társadalomtudományi Szemle; Uj Élet; Zeitschrift f. d. Phys. u. Chem. Unterricht; Az orsz. Paed Könyvtár és Tanszermúzeum Hiv Értesítője; Földtani Közlöny; Magyar Figyelő; Történeti Szemle; Irodalomtörténet; Magyar Középiskola; Magy. Filoz -Társ. Közleményei; Diszitő Művészet; Die Kunst;" Ez összesen 40 féle folyóirat. A megyei, városi napi- és hetilapokból ajándékpéldányokat kapott a gimnázium, így összesen 45 féle folyóiratból válogathatott a 15 fős tantestület.

 

Irodalom:

Az összeállítás fő forrása ismét csak a gimnázium értesítői, amikor 1896-tól kisebb hiányokkal 1943-ig rendelkezésre állnak az ADT-n is. A hungaricana.hu-n vagy az ADT-n a helyi sajtó is böngészhető, nem csak a tolnai, hanem ügyesen rá lehet keresni az ország más részein lévő lapokra is, távolról jött, vagy távolra távozó szekszárdi  kollégák után nyomozva. Biztos támpont a gimnázium történetéről Zentai András iskolatörténete. A net.jogtar.hu-n a Monarchia törvényei is megtalálhatók. Az árak és bérek kérdésében az artortenet.hu nyújt gazdag kutakodási lehetőséget regisztráció után,  akárcsak a helyi korabeli sajtó. A klasszikus történelemkönyvek közül kihagyhatatlan Katus László A modern Magyarország születése és Romsics Ignác Magyarország története a XX.században című könyve. Az oktatásügyről is szól Simonyi: A magyarországi fizika kultúrtörténete. XIX. század c. műve. A tanári fizetések listáját az 1917.évi Hivatalos Közlöny alapján közlöm.