2017. július 10., hétfő

Bonyhádi zsinagógák

1.  A bonyhádi zsidóság rövid története 


A Tolna megyei zsidóságról  készült Szilágyi-Schwietzer-féle kötet  szerint a bonyhádi zsidóságra vonatkozó első bizonyítható adatok az 1741-es összeírásból származnak. Egyes szerzők azonban a bonyhádi neológ (vagy kongresszusinak is mondott) temető sírköveinek feliratai alapján korábbi évszámokat is valószínűsítenek. Így Eisner szerint 1703-ból, Vörös szerint szerint 1727-ből származó sírkövek is vannak a temetőben. Knábel  még ennél is korábra teszi a zsidóság valószínű megjelenését, egészen a hódoltság koráig. Ha nem is zárható ki a zsidóság szórványainak korai és ideiglenes megjelenése, abban minden szerző egyetért, hogy a folyamatos jelenlétük csak a XVIII.sz. közepétől biztos. Így az 1741-es összeírás tekinthető perdöntőnek. Ebben az időben négy zsidó család él a községben, amely báró Schilson János és Kun Ferenc tulajdona volt. A település ekkor még a megye kevésbé jelentős falvai közé tartozik. 1743-ban Schilson eladja a birtok egyik felét Perczel Józsefnek és apósának Gaál Sándornak. Bonyhád ekkortól kezd rohamosan fejlődni. Ebben a fejlődésben döntő szerepet játszanak a zsidók.
1746-ban már 13 zsidó család él Bonyhádon, 1752-ben már 31. 1754-ben megalakult a Chevra Kadisa, amely a hitközség alapját képezte. A türelmi adót is a Chevra Kadisa szedte be. A hitközség  a bíráskodás és a gazdaság terén önállósággal bírt.1755-ban Schilson eladja a bonyhádi uradalom másik felét is a Kliegel családnak. Ezzel a zsidóság betelepülési hulláma tovább folytatódik. 1775-ben már 414 zsidó lakja, amivel már Paksot is maga mögé utasítja lélekszám tekintetében. A 414 lakos 72 családba tartozott és 3/4 részük kereskedelemmel és kézművességgel foglakozott. Mivel a pécsi püspök a zsidókat nem engedte Baranyában letelepedni, ezért Bonyhád lett a délvidéki kereskedelem hídfőállása. A családok harmada a Perczeléktől bérelt lakást. 
Átmeneti visszaesés után a zsidók száma 1778-1808 közt megnégyszereződött. A lakosságszám viharos növekedésének oka a betelepülés, a természetes szaporulatot tekintve a zsidóság a németektől és a magyaroktól is messze elmaradt. A betelepülőknek 39%-a Morvaországból érkezett, 29%-a az ország más részéről, 24%-a Tolna megye más településéről, 10%-a Csehországból. A foglalkozások szerinti tagozódás pedig a következő képet mutatja 1808-ban: a 289 családból 152 foglalkozik kereskedelemmel (73 ún. batyus, 19 házaló, 11 iparcikk-kereskedő), 58 családfő volt kézműves (15 szűcs, 12 szabó, 6 üveges és pipakészitő), 33 családfő az egyházközösség alkalmazásában állt. (10 tanító, 6 zenész ) Az egyházközösség az iskola mellett kórházat és szeretetházat is fenntartott.
A fenti adatokból látható az is, hogy a zsidóság jelentős része viszonylag szerény anyagi helyzetben volt, 10 család egyenest koldulásból élt, ami azt jelentette, hogy a Chevra Kadisától, a zsidóság szociális szervezetétől kaptak rendszeres segélyt. Mivel ez időtájt a város lakosságában a részarányuk 30% fölé került és a kereskedelmi igények sem merültek már föl, ezért a Perczel és Kliegel család 1799-ben szerződést kötött a zsidó közösséggel arról, hogy új család letelepedését ne engedélyezzék. Így a XVIII. század végétől konzerválódik a felekezeti egyensúly a településen, amelyik 1782-ben mezővárosi rangot is kap. A katolikus, az evangélikus és a zsidó vallásúak nagyjából azonos számban képviselik magukat. Ez az egyensúly a XIX. század derekáig megmarad.  1848–1849-ben 36 bonyhádi zsidó vett részt a szabadságharcban. A zsidóság lélekszáma 1857-ben éri el a településen a maximumot, 2357 főt. Ekkor csak Pest, Pozsony és Pápa zsidósága nagyobb. Ezt követően felerősödik a zsidóság nagyvárosokba történő áttelepedése. A hitközség életében itt is nagy megrázkódtatást okozott a kettéválás, amikor 1868-ban  neológ és ortodox ágra szakadt a gyülekezet. 1944 tavaszán 1268 bonyhádi lakos minősült zsidónak, közülük 1177-en kerültek a két zsinagóga körül kialakított gettókba.   A környékbeliekkel együtt 1344-en embert zsúfoltak ide. 150 férfi munkaszolgálaton volt. Július 1-én Pécs érintésével internálták őket Auschwitzba, ahová július 9-én éjszaka érkeztek. Innen csak 202-en tértek vissza. Az ortodox hitközség 172 fővel, a neológ 108 fővel alakult újjá. 1956 után azonban már csak négy zsidó család maradt Bonyhádon.

2. A régi (neológ) zsinagóga


Az első imaházat Bonyhád első rabbija, R.Jichok ha-Lévi Spitz építette, aki 1746 és 1768 közt működött Bonyhádon. A templom azonban csak ideiglenes épület lehetett, mert 1782-ben már arról értesülünk, hogy még nincs önálló templomuk, hanem a Perczel családtól bérelnek helységet istentisztelet céljára. Ábrahám Jehuda Léb Freistadt rabbi 1794-ben viszont már gyászdalban siratja el a tűzvészben elpusztult zsinagógát, ami valószínűleg az imént említett bérelt épület lehetett. Az új zsinagóga építéséhez már 1795-ben hozzálátnak, és az hamarosan elkészült a ma is látható épület.  . Egy 1807-es összeírás szerint az említett két zsinagóga mellett még egy magánháznál is folyt istentisztelet.Műemléki szempontból ez az ország egyik legjelentősebb zsinagógája. A zsinagóga lényegében ma is őrzi XVIII. századi állapotát. Jelentősebb átalakítást 1896-ban végeztek rajta, amikor a nyugati homlokzathoz egy karzatfeljárót építettek és a veszélyes repedések megszüntetése miatt felújítják az egész templomot. Az újraavatás emlékére az előcsarnokban márvány emléktáblát helyeztek el. A nagyon leromlott állagú épület felújítási munkálatai 2002 áprilisában kezdődtek el azzal, hogy az épület új tetőzetet kapott, de ezzel a munkálatok le is álltak.  Ez megóvta a további rohamos pusztulástól, de még továbbra is méltatlanul raktárnak használták évekig az épületet. 2014-ben a holokauszt emlékév alkalmával az épületet kitakarították és Elfeledett arcok címmel kiállítást nyitottak benne. Néhány kulturális rendezvényt is tartottak. Azóta piaci napokon a zsinagógát néha ismét megnyitják, és a piacozó tömegből néhány érdeklődő megtekintheti a kiállítást és az épületet. 

A zsinagóga az 2014-ben felavatott emlékművel. A női karzatra felvezető hozzáépítést ma már alig látni, mert takarja az épület tövénél nőtt fa.

Az épület alaprajza. A bima a tóra felolvasásakor használt emelvény.
A zsinagóga tere a frigyszekrény felé.

A frigyszekrény eredeti ajtaja és gazdag rokokós díszítése is fennmaradt. Előtte most bonyhádi rabbik portréi láthatók. Bonyhádon sok tudós rabbi szolgált.

A belső a női karzat felé. A bima oszlopai közt most a bonyhádi áldozatok nevei függnek.
Remélhetőleg hamarosan felújítják ezt a maga nemében páratlan épületet.
Ahogy ez régen is volt, nyüzsög a tömeg a zsinagóga előtt piaci napon. Csak már a zsidók nincsenek sehol.

3. Az új (ortodox) zsinagóga

1883-ban az ortodox közösség új telket vásárolt magának, ahol szerény imaházat épített néhány közösségi épülettel.  Ezt követően 1924-ben építik fel nagyméretű zsinagógájukat. A háború után az épület állami bútorraktár lett, majd használtbútor kereskedés nyílt benne. Most minden jel szerint ez a kereskedés is bezárt. Az átalakítások következtében az épület elvesztette minden szakrális jellegét és díszítését, a belsőben egykoron körbefutó karzat sincs már meg. A külső tatarozást azonban az 1990-esévekben elvégezték.

Az épület északi homlokzatán egykoron héber nyelvű Biblia-idézet volt.

Az épület déli homlokzata
Archív kép az ortodox zsinagógából
(Forrás:Blau László: Bonyhád- Egy elpusztított zsidó közösség)


Források:
Eisner János: A bonyhádi zsidók története, Tel-Aviv, 1965)
Vörös László: Bonyhád, Pécs ,1942
Knábel, Wilhelm:Geschichte Bonyháds (Bonnhard) vor der Urzeit bis 1945.München 1972
Schweitzer-Szilágyi: A Tolna megyei zsidóság története 1867-ig Bp.1982
Schweitzer-Szilágyi: A Tolna megyei zsidóság története 1868-tól 1944-ig.
zsidomult.hu
Gerő László (szerk.): Magyarországi zsinagógák. Bp. 1989
Blau László: Bonyhád- Egy elpusztított zsidó közösség