2016. október 15., szombat

Tolna megye római emlékei

Tolna megye egyetlen római romkertje a Dunakömlőd feletti Lussonium. A képen a tábor részint rekonstruált falai és egy fából épült, jelzésszerű kapuépítmény, ami remek kilátópont.
A rómaiak elődjei Pannónia földjén a kelták voltak. A kelta törzsi arisztokrácia a Kr. e.1. század végén kiegyezvén a rómaiakkal, gyakorlatilag harc nélkül adta át a Dunántúlt. A katonai megszállást követő közigazgatás megszervezése már a Kr.u.I.sz. első felére esett. Az ezzel együtt járó úthálózat és településszerkezet kialakítása a mai napig meghatározó szereppel bír a megyénkben is. Pannónia megszerzésének főként katonai okai voltak. A Duna mentén egy különlegesen megerősített katonai vonal a - limes - biztosította a birodalom határait. E katonai táborokkal megerősített védelmi vonal a mai Tolna megye keleti határán is végighúzódott. Megyénkben a legjelentősebb települések többsége is a limes mentén feküdt. (Annamatia:Dunaföldvár, Lussonium: Dunakömlőd, Alta Ripa: Tolna, Alisca: Őcsény-Szigeth-puszta, Ad Statuas: Várdomb)

Lussonium katonai tábor volt, egy cohors (500-1000 fős gyalogos csapategység) székhelye. Az itt élő őslakosok is szívesen álltak római katonának, mert leszolgálván a hosszú katonaidőt, római polgárjogot nyertek annak minden áldásával. A löszdomb tetején álló, később Bottyán kurucai által erősen megbolygatott erőd épületeiből egy-két alapfalat jelzésszerűen felhúztak  

Érdemes megnézni, hogy a felső falon  rengeteg,  környéken lelt löszbabát is beépítettek a falba. Az erődöt a 4.századig lakták.
Egy sírkő töredéke Bölcskéről.
A 4. századtól a keleti lovasnépek rohamai ellen a védekezés új formáit kellett alkalmazni az átszervezett Pannóniában. Az eddigi dunai ártér szélén húzódó, jobbára csak fa őrtornyokkal megerősített limes helyett a védekezés fő hangsúlya a Duna partjára épített erődökre tevődött át. A  bölcskei Duna-szakasz medrében találták meg egy ilyen jelentős méretű, mintegy 76*54m-es erőd maradványait. Az erőd falaiba nagy mennyiségű gellérthegyi mészkövet, illetve a nagytétényi légiós tábor környékéről származó, a kereszténység elterjedésével pogánnyá átminősülő oltárkövet és sírkövet építettek be. Ezt az anyagot mutatja be a nagyszerű bölcskei kőtár 

A sírkő másik fele

Jupiter fejének töredéke és annak rekonstrukciója

A Soproni Sándor Kőtár épülete Bölcskén

A leggazdagabb római kőtár a megyében. Aki teljesebb képet akar Tolna megye római emlékeiről, az keresse fel a Wosinsky Mór Megyei Múzeumot és Paksi Városi Múzeumot is.
A bölcskei kövek közül még néhány példa. Az első a helyi plébánia falába van beépítve, a másik kettő a Wosinsky Múzeum elé került többedmagával.
A bölcskeiek és a dunai hajósok közt régóta ismert volt az, hogy a Duna medre "sziklákat" rejt. Került ebből a faluba is, ezek közül most több  templomkertben hever.

A katolikus templom falában is látunk egy római sírkövet beépítve. (Lehet, hogy ez a madocsai bencés apátságból származik, mert onnan is sok követ hoztak át a templom építéséhez.)

Őcsény határában fellehető római emlékeket mutatja a Google Maps térképe. Az azonosításokat már régebben (2011-ben) elvégeztem.  A római útról Wosinsky is megemlékezik. Az út magas töltésének a nyomait Ördögvetésnek nevezték a sárköziek, az 1850 körüli kataszteri térkép is említi ezt. A római időben a limes elkerülte a Sárköz mocsarait, és a Szekszárdi-dombság peremén húzódott. Messze bent a mocsár közepén épült fel Alisca katonai tábora annak az árvízmentes göröndnek (hátságnak) az északi peremén, amelyen a sárközi településeket (Őcsény, Decs, Pilis)is felhúzták a középkor során. Aliscanak tehát Szekszárdhoz nem sok köze lehet. A római út azonosítását az M6-os építkezései és az őcsényi bekötőút szélesítésekor is elvégezték a régészek. Oltovány középkori erődje is a Báta mellé települt, akárcsak Alisca. Báta még középkorban is hajózható volt, Alisca építkezéseihez is vízi úton érkezhetett  az építőanyag. Minden bizonnyal híd is épült a Bátán a római időkben. Alisca római köveit felhasználták az oltoványi  (györkei) középkori vár építéseihez, de a szekszárdi apátság falaiba és bőven építettek be ezekből. A 18.században a sárköz területén még csak az Őcsény-Pilisi- görönd területén  voltak szántóföldek, így Alisca területét évszázadok óta szántják. Aztán engedély nélküli Tsz építkezések tovább bolygatták a területet.  Aliscából tehát nem sok maradhatott, bár egy szintén engedély nélkül készült  Tsz emésztőgödör által feltárt vastag római kultúrréteg biztatónak mutatkozott.  Az Aliscatól kiinduló, észak felé tartó római út egy őrtoronyhoz vezethetett.

Sok keresgélés után megtaláltam a Bing Mapsen Iovia városának maradványait. A képen láthatóak a szabályos alaprajzú, téglalapot alkotó városi falak, számos toronnyal. Több légikép itt elérhető. A területen az idei nyáron is ásatásokat végzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem.  Iovia nagy és jelentős hely lehetett. A 4.században a hanyatló provinciában a lakói elhagyták. A település neve átragadt a 7 km-rel délebre felépülő alsóhetényi erődre.

 
Kép forrása (Épitészfórum)
Végezetül néhány állítás (illetve ezek cáfolata) a híres szekszárdi szarkofágról. (Ezzel megint nem leszek népszerű itt Szekszárdon, hiszen ez a szarkofág a helyi borkultusz fontos kelléke és hivatkozási alapja.)
1. A szarkofágot 1845-ben találták meg a megyeháza mellett. Hamar a Nemzeti Múzeumba került,ott van ma is, a lapdiárium egyik dísze. Szekszárdi lokálpatrióták és borászok napjainkban megpróbálták visszaszerezni, sikertelenül, de egy másolata helyet kapott a megyeháza egyik kiállításán.  A megkerüléséről semmiféle részletesebb régészeti jellegű dokumentum nem maradt fenn. A megyeháza környékéről azóta sem került elő olyan római kori lelet, ami a lelet eredeteztetését megkönnyítené.
2. A lelet tehát semmilyen módon nem igazolja azt, hogy Szekszárd bármilyen módon azonos lenne Aliscával, sőt azt sem sikerült eddig igazolni, hogy az Őcsény határában elterülő katonai tábor valamiféle "polgári negyede", vagy római villagazdaság lett volna a mai Szekszárd helyén. Az egyetlen, régészetileg alátámasztott  településrész Palánk volt ekkoriban a város területén.
3. A szarkofág nem "fároszi márványból" készült. Ennek a sok helyen visszaköszönő értelmezhetetlen állításnak az eredetére nem tudtam ráakadni. A "fároszi márvány" valószínűleg  nem létezik. Valójában a művészettörténészek szerint  valószínűleg a mai szerbiai Sirmiumban (Szávaszentdemeter, Sremska Mitrovica) készült szarkofág a város határában fekvő Tarcal (Fruska Gora)-hegységi mészkőből készült.
4. A szarkofág oldalán lévő szőlőmotívumok és a mellékleletként előkerülő vas diatretum nem igazolja azt, hogy Szekszárdon a rómaiak idejében már jelentős szőlőtermelés lett volna, sőt azt eddig semmilyen a város területéről előkerült lelet nem támasztja alá.  A korábban elterjedt és népszerűvé váló, és még mindig makacsul továbbélő ilyen állításokat V.Péterfi Zsuzsanna a városmonográfia első kötetében már megcáfolta. Azt is tudjuk, hogy egész Pannónia - bár kétségtelenül termelt már szőlőt- behozatalra szorult borból, aligha lehetett tehát jelentős termővidék. A szőlő motívum a görög-római művészetben teljes általános volt, konkrét, szekszárdi jelentéstartalmat nem tulajdoníthatunk neki. Amúgy is inkább az elkészítés helyére (Sirmium), mint a megtalálás helyére (Szekszárd) utal. A szarkofág feliratsávja ugyanis üres maradt, tehát nem tudjuk azt, hogy milyen konkrét megrendelésre készült. Sirmium egyébként a későbbi Szerémség területén feküdt, és a szomszédos Tarcal-hegység volt a középkori Magyarország messze leghíresebb bortermelő vidéke,  ekkor Szekszárdot még egyáltalán nem jegyezték. A tolnai borok (akkoriban nem szekszárdinak nevezték) a XVI. század elejétől vállnak híressé néhány évtizeden át.
5. Semmi bizonyíték nincs arra, hogy a szarkofág szimbólumai (szőlő, hal) az ókereszténységre utalnának. Ezek ugyanis a görög-római művészetnek is általános motívumai voltak. Sőt,  egy keresztény temetkezés aligha tűrte volna meg a szarkofág nyilvánvalóan "pogány" mitológia jelenetét. (Apollón és Marsyas)