 |
| Tolna magyar (kék) és a német (narancs) lakosságszám alakulása 1786 és 2011 közt, ezer főben |
Adatok forrása:
1783: II. József-féle országos összeírás. Itt a falvak összetétele alapján kellett a népességet becsülni, mint erről korában már értekeztem.
1828: Egyed Antal-féle megyei összeírás. Ez a "műkedvelő" tudós pap egyéni kezdeményezése volt. Néhány település nem adott választ. Ekkor becsült adatokat használtam.
1837: Fényes Elek: Magyarországnak s a hozzákapcsolt tartományoknak mostani állapotja statistikai és geographiai tekintetben (I–VI., Pest, 1836–40);
1851: Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, 1851
1856: Fényes Elek: Az Ausztriai birodalom statistikája és földrajzi leirása, 1857
1881: Országos összeírás. Ekkortól már országos statisztikai hivatalok összeírásai állnak rendelkezésre.
1911: Országos összeírás
1941: Országos összeírás
1948: Becslésem, amit az 1949-es népszámlálás fényében tettem meg. 1941-ben 72 ezer német élt a megyében. A kitelepítés 34 ezer főt érintett. A háborús áldozatok, hadifogságban, málenkij roboton lévők száma kb. 14 ezer főre tehető, ezek közül később még többen kitelepítettek lettek. A korábban nyugatra menekültek pár ezres létszámát levonva kb. 22 ezer főre volt tehető a megyében maradt németek száma.
1949: Országos összeírás. Ekkor 2962 vallották magukat német anyanyelvűnek, és 306-an, azaz 1,5% -nyi merte magát német nemzetiségűnek vallani. A magyarországi németeket végleg sikerült megtörni.
2001: Országos összeírás. Ekkor éri el a maximumát az 1945 utáni időkben a megye német lakossága.
2011: Országos összeírás
Ez a grafikon egy érdekes tendenciát mutat, amit így fogalmazhatunk meg: Mi az oka annak, hogy a németek részaránya ilyen meredeken csökken 1828 után a megye lakosságszámában? Elvileg ennek három oka lehet:
- A természetes népességváltozás, azaz a hazai németség alacsony születési aránya a magyarokhoz képest
- A nemzetiségi adatok pontatlansága, különböző felfogása, manipulálása
- Erőteljes asszimiláció, amely lehet önkéntes, de történhet kényszerítés révén is
1. A néprajztudományban ismert, hogy a magyarság - különösen a reformátusok - a 19.század közepe óta a népességszabályozásban az egykézés módszeréhez nyúltak, míg a németek a törzsöröklési rendszernek köszönhetően nagyobb gyermekáldást éltek meg. A németek "szaporasága"közhellyé lett, ezzel kapcsolatban a néprajztudomány is számos érdekességet írt le, például egyes helyekről ismert, hogy ezt a szaporaságot a németek által hamar meghonosított burgonyának tulajdonították, amitől kezdetben a magyarok meglehetőst idegenkedtek is./Ács Z./
A hazai németségnek tehát nem hogy alacsonyabb, hanem nagyobb volt a magyarokénál a születési arányszáma. A "svábok szaporaságának" eredményeként három dolgot figyelhetünk meg:
a) A tisztán sváb falvakban a népességszám erőteljesen növekedett, egyes falvak esetenként túlnépesedtek.
b) A vegyes lakosságú falvakban a németek népességszámban elnyomták a más nemzetiségűeket, Különösen az egykézést már sokkal korábban elkezdő rácokat, (Szálka, Grábóc, Alsónána) de a magyarokat is. A német falvak homogenizálódtak.
c). A 19. század második felére a túlnépesedett falvakból elindul a németség kiáramlása. Ez irányulhatott a megye más falvai felé, pl. a munkaerő hiányos, erősen egykéző Sárköz irányába, de távolabbi vidékek felé, sőt egyes falvakból (pl. Györköny) Amerikába is. Ez a szórvány németség azonban gyorsan elmagyarosodott.
A természetes népességváltozás tehát nem hogy nem magyarázzák, hanem egyenest még ellentmondásosabbá teszik a fenti grafikonban az 1828 táján bekövetkező törést.
2.A nemzetiségi adatok pontatlansága, különböző felfogása, manipulálása
A 19.század elején a nemzetiség kérdését a nyelvhasználathoz kötötték, még nem volt szó olyanról, mint a nemzetiséghez tartozás önkéntes vállalása. A magyarországi németeknél a nemzeti identitás sem létezett még. Ki milyen nyelvet használt, ahhoz a nemzetiséghez tartozott. A felmérések során a magyarul már jól beszélő svábokat tehát könnyen könyvelhették el magyarnak. Ezt különösen a Fényes Elek-féle 1837-es és 1851-es felmérésnél sejthetjük, mert egész egyszerűen elképzelhetetlen, hogy az ismert körülmények közt ilyen jelentős csökkenés-növekedés következhetett be egymást gyorsan követő időszakokban.
Megvizsgáltam az 1881-es népszámlálásnál a megye összes evangélikus falvát is. Mint ismert, élhetünk azzal az egyszerűsítéssel, hogy (Sárszentlőrinc kivételével) minden tisztán evangélikus falu tisztán német volt. Mégis azt tapasztaltam, hogy a Kéty és Bikács kivételével minden faluban az evangélikusok aránya néhány százalékkal meghaladja a német nemzetiség arányát. Ez is alátámasztja azt a hipotézisemet, hogy ekkoriban már a németek egy kis része már magyarként lett elkönyvelve, vagy magyarként határozták meg magukat, vélhetően azok, akik jól beszéltek magyarul. Az 1941-es népszámlálást már a családi emlékezet is megőrizte. A Baranyához tartozó Püspöknádasdon ekkor már sok sváb vallotta magát magyarnak. Ez más falvakban is így lehetett. Mint tudjuk, ennek nagy jelentősége lett néhány év múlva, de ez már egy másik történet.
A népszámlás "technikájának", az adatok manipulálásának tehát lehet valami szerepe.
3. Erőteljes asszimiláció
Erőteljes asszimilációt is alá tudjuk támasztani adatokkal. Például Szekszárd 19.sz. eleji mintegy 20%-nyi németsége az 1881-es népszámlálás idejére 4%-ra olvadt, Paks 50%-a 12%-ra, hogy csak két kirívó példát említsünk. Dunaföldvár, Simontornya szórvány németsége pedig teljesen eltűnt. Ez a két mezőváros a 19.század végére már teljesen elmagyarosodott. Néhány százaléknyi csökkenés még a legnémetesebb Bátaszéken is bekövetkezett.(80%-ról 73%-ra.) Mint már említettük, szintén gyorsan asszimilálódtak a kirajzott, idegen környezetbe került svábok is. A 19.század végére már minden német faluban találunk pár százalék magyart is. A 19.század derekától már megfigyelhető az a tendencia is, hogy a karrierépítés fontos eszköze lesz a név magyarosítása. (Pl.a Szekszárdon 1832 óta tisztiorvosként működő Krenmüller Tormayra magyarosított, a királyi főtanácsos Bánffay Simon is Baumholczerként indult egy vegyes magyar-sváb faluból, Szebényből.) A németség tehát asszimilációs nyomás alatt állt, aminek formáit érdemes megvizsgálni.
A németeket sújtó asszimilációs nyomás a reformkori Tolna megyében
A nemesi vármegye sajátos magyar intézmény volt. Védernyőként borult a megye fölé, az országos politika számos hatását kivédve. Ugyanakkor rendeleteivel külön világot képzett, és ez nagymértékben meghatározta azt, hogy egy megyében miként élhettek az emberek. A vármegyei nemesség politikai aktivizálódása tulajdonképpen II. József uralkodásának hatására történt, aki az országgyűlés nélkül, a rendi alkotmány felfüggesztésével hozta rendeleteit, amik sok esetben súlyosan sértették a nemesség érdekeit. A Birodalom németes egységét és a felülről irányított polgári átalakulást célzó intézkedései Tolna vármegyében is ellenállást váltottak ki. Még a Türelmi Rendeletének kihirdetését is három évig szabotálhatta a megye. Halála után a vármegyei nemesség radikalizálódva vetette bele magát a politikai küzdelmekbe.
Erre az időszakra Tolna vármegye nemessége is teljesen elmagyarosodott. A liptói eredetű Sztankovánszkyak és a horvát eredetű Festeticsek már eleve elmagyarosodva léptek a vármegyei történelem színpadára. A német eredetű Perczelekkel is ez hamar megtörtént, akárcsak a Gindlykkel, de még az Auguszékkal is. A francia-osztrák Mercy birtokait az Apponyiak szerezték meg, és a 18.század legvégére a német-francia ősökkel bíró Styrum-Limbourgok kihaltak. A többi nemesi család már elve magyar volt. Bár a Habsburg-házhoz való lojalitásuk ezeknek a nemesi családoknak különböző mértékű volt, de a 19.század elejére a vármegyében is a haza ügye kerülhetett az elsők közé, semmi nem gátolta az országosan kibontakozó magyarítási mozgalom megyei támogatását. A napóleoni háborúk elmúlta utáni gazdasági válságban a haza kérdéséhez a haladás, a polgári átalakulás kérdése is párosult, és ez a két kérdés 1848/49-ig meghatározta a megyei közéletet. A haza és a haladás kérdését közös nemzeti ügyként gondolták. "Az ország minden lakóját - nyelvétől függetlenül - a magyar nemzet részének tekintő politikai fikciót a hivatalos latin nyelv magyarra cserélésével, valamint az ország nemzetiségi lakosságának elmagyarosításával kívánták valósággá változtatni." /Glósz J./ Ekkor születik meg az elmagyarosítási gondolat,amely hosszú évszázadokra a magyar nemzetiségi politika lényege lesz. Az erdélyi szászok svájci mintájú gondolatait, vagy Széchenyi óvatosságra felszólító intelmeit félresöpörték, és ebben is a kossuthi radikalizmus lett a döntő. Svájc helyett inkább Franciaország lett a minta, ahol a 18.század végi 50%-ról 85%-ra sikerült emelni a francia nyelvet használók arányát két generáció alatt. A bretonok vagy a provanszálok fokozatos beolvasztása azonban úgy sikerült, hogy ott nem volt egy anyaország vagy egy rokon nemzet, amelyik állandó vonatkoztatási pont lett volna, míg a hazai szerbek,románok, szlovákok és részint a németek esetében is volt ilyen. A francia példa is megmutatta, hogy a nemzetiségi területeken folyó nyelvoktatás lesz az egyik kulcskérdés.
A kor magyar értelmiségére mély hatást gyakoroló herderi jóslat (lásd a Szózat ismert nemzethalálos vízióit) úgy értelmeződött, hogy az egyes vármegyékben élő nemzetiségek jelentik az igaz veszélyt. Ekkoriban a magyarok aránya Magyar Királyságban messze nem érte el az 50%-ot, (Fényes Elek népszámlálásaikor csak 44% volt, Erdélyt is beszámítva még alacsonyabb lett volna az arány) és alig volt a vármegyék közül olyan, ahol ne lett volna meghatározó a nemzetiségek aránya. Mint láttuk, Tolna vármegyében is csak 56% volt a magyarok aránya. Elnézve az egyre gyarapodó és erősödő svábságot, jogos lehetett az ijedelem, hogy hamarosan túlnőnek a magyarokon nemcsak gazdasági erőben, hanem létszámban. Jogosnak vélték azt az aggodalmat, hogy ez idővel a politikai hatalom megszerzésére is irányul. (Az más kérdés, hogy ennek semmi alapja nem volt. A Schwäbische Türkei területén élő németek a két világháború közti időszakig teljesen közömbösek voltak a nemzetiségi kérdések iránt, és nem volt egységes nemzettudatuk. Eleve vallásilag megosztottak voltak, és gyakran a szomszédos falvak is más dialektusban beszélték a németet. Vagy tíz különböző helyről, és különböző időkben érkeztek német földről.)
A magyar nyelvoktatásának ügye a II. József halála után összehívott 1790-ben induló országgyűlésen már előkerül. 1791-ben alkotják meg azt a tanügyi törvényt, amely már előírja azt, hogy a magyar nyelv kötelező tanítását a gimnáziumoktól felfelé, bármely iskolában. Ezzel párhuzamosan szorgalmazzák az alsó fokú oktatásban is a magyarul oktató iskolák számának gyarapítását. A folyamat ellenőrzését tanfelügyelőkre bízták. Ennek eredményeként 1798-ban Vitéz Imre " pécsi kerületbeli tudományok és oskolák királyi főkormányzója" meglátogatta Tolna vármegyét. Valósággal "kiakadt" azon, hogy a Bonyhád-Varasd-Tevel-Hőgyész útvonalon utazva, nemhogy magyar nyelvet oktató iskolát nem talált, hanem magyarul beszélni tudó emberrel sem akadt össze. Szenvedélyes hangú beszámolójában szorgalmazza, hogy a vármegye minél előbb lépjen fel ezen tarthatatlan helyzet ellen. Különösen azt hangsúlyozta, hogy a nemzetiségi falvakat magyar tanító alkalmazására kötelezzék.
És a megye hamarosan cselekedett is:
- 1807-ben a vármegye - a többi megyéhez hasonlóan - áttért a magyar nyelv használatára a megyegyűlésein
- 1808-ban határozatot hozott a vármegye a német települések elmagyarosítására. Első lépésként elrendelte, hogy a községek magyar nyelvű jegyzőket alkalmazzanak. Ezt a vármegye következetesen véghez is vitte. Néhány éven belül már magyar nyelven lehetett a sváb falvakkal is kommunikálni.
- 1830-ban kimondták, hogy az egyvallású községekben csak egy iskola legyen, tanítási nyelve pedig a magyar. A német - olyan helyeken, ahol a gyermekek nem értenek magyarul - csak a magyar nyelv tanítására szolgálhat. Tanító csak magyarul tudó személy lehet. Ha a régi tanító nem tud magyarul, ideiglenesen fogadjon maga mellé magyarul tudó segédet. A magyar tankönyveket pedig az elöljáróság vásárolja meg a község költségén. Ennek nem sikerült mindenhol maradéktalanul érvényt szerezni.
- Ugyancsak ez a rendelet kötelezte a tanulókat nemzeti viseletük letételére és helyette magyar ruházat viselését rendelte el, magyarul a svábok általános harisnyás viselete helyett gatyát kell húznia mindenkinek. Még évek múlva is előjön ez a passzus, lhettek tehát ennek betartatásával is gondok.
- Az egyházakat sem hagyták érintetlenül. Felkérték a felettes egyházi hatóságokat, hogy a településeken szüntessék meg a felekezeten belüli nyelvi - nemzetiségi elkülönülést. Ahol a lakosság ért magyarul, ott ezen a nyelven folyjon az istentisztelet, ahol nem, ott felváltva magyar és német nyelven. A templomi szolgálatot ellátó személy csak magyarul tudó lehet. Ekkoriban -különösen az evangélikusoknál- előfordult az, hogy német földről érkezett a pap, ennek véget vetett ez a rendelkezés. Innentől kezdve megfigyelhető, hogy a falvakba egyre gyakrabban kerülnek magyar nevű papok. Szepesy Ignác a reformkor pécsi püspöke is a magyar nyelv ügyének lelkes támogatója volt.
- Megszüntették azt a gyakorlatot, mely szerint a vegyes lakosságú községekben a nemzeti arányok szerint választanak elöljárókat, előnyben kellett részesíteni a magyarokat.
- A mezővárosok kézműiparában is meghatározó volt a német mesteremberek súlya. Őket a céhek magyarosítási rendeletei érintették hátrányosan. A céhekben az elöljáró csak magyarul tudó személy lehet. A céhgyűlés, a céh adminisztrációja is magyar nyelvű legyen. Nem vehető fel olyan inas, aki nem tud magyarul.
- 1830-ban már a közigazgatás nyelve kizárólagosan a magyar lesz. Nem csak az úriszéki tárgyalások, hanem a beadványok nyelve is kizárólag magyar lett. A közgyűlés végül felszólította a birtokosokat, hogy az uradalmak igazgatásában szintén térjenek át a magyar nyelvre.
- 1836-ban felszólítottak minden 30 éven aluli lakost, hogy másfél éven belül adják fel nemzetiségi viseletüket, különösen a harisnyát, különben kényszeríteni fogják őket.
" A magyarosítás csak felszíni sikereket hozott, tartós eredménye ott volt, ahol a fejlődés eleve ebbe az irányba mutatott. A megyei határozatok radikalizmusa nem párosult következetességgel a végrehajtásban - ehhez nem is álltak megfelelő eszközök rendelkezésre. A kampány ugyanakkor nem váltott ki reakciót, (Tolna, Paks, Dunaföldvár, Szekszárd készek voltak az elmagyarosodásra), a homogén, zárt paraszti világ felett pedig úgy vonultak el az események, hogy nem hagytak mélyebb nyomokat."
Ugyanakkor következő megállapítása a demográfiai adatok fényében ma már nem állja meg a helyét: "A felsorolt területek asszimilációját ekkor még ellensúlyozta a völgységi zárt német nyelvterületbe ékelődő magyar és szerb enklávék fokozatos bekebelezése. Kisebbségi helyzetében a németség térfoglalása homogenizálódás, a magyaroké etnikai keveredés során ment végbe. A két tendencia között ekkor még viszonylagos egyensúly állt fenn, amin a nacionalista türelmetlenség sem volt képes változtatni." Mint a bevezető adatokból is láttuk, a reformkorban megtörik a németek számának gyarapodása, és a növekvő népesség ellenére létszámuk egy állandó szinten -egyre kisebb arányon- stabilizálódott. ( Glósz József következtetéseihez rossz népességi statisztikát használt, a Fényes Elek-féle "ingázásokat".) Tehát nem ellensúlyozta a német falvak homogenizálódása a Schwäbische Türkeiból kirajzottak és a mezővárosokban élők elmagyarosodását. Ezek mögött pedig igenis sejthetjük a nemzetiségi rendeletek hatását. Egy másik mondatának viszont nagy súlya van: "A zárt etnikai tömböt (ezt neveztem a Schwäbische Türkei törzsterületének) nem tudta kikezdeni az asszimiláció, de elszigeteltségében nem alakult ki nemzeti tudata sem." A mezővárosoknak az elmagyarosodása azt is jelentette, hogy a németségnek nem alakult ki értelmisége, ami hozzájárult ahhoz, hogy a nemzeti tudatuk nem alakult ki. A 18.században még meglévő, magukkal hozott polgáriasult tendenciák elsorvadtak. Ennek később tragikus következménye lett, mert a nemzettudatuk csak torz formában, a nácizmus ideológiai vértezetében, a Volksbund égisze alatt jött létre. De ez már egy másik történet.
Írásművemben főként Glósz József nagyszerű tanulmányait választottam vezérfonalul, ahonnét mondatokat már-már a plagizálás módszertanának megfelelően átvettem. (Nem kell annyit gépelni.) Tanulságos Balázs Kovács Sándor néhány tanulmánya is, különösen ez. Ez is sokszor épít Glósz Józsefre. Ács Zoltán alapművéből is sok mindent kiragadtam, régebben ez fenn volt a sulineten, most már nem találom. Haszonnal forgattam még a megyei forrásokat, például ezt, vagy ezt, a megyei reformkorról. A népességszámlálási adatokhoz használt források is mind fenn vannak a neten, részint a KSH honlapján, de Fényes Elek könyvei is elérhetők. Ezen kívül rengeteg kevésbé lényeges forrást használtam, de nem vagyok annyira precíz, hogy ezeket mind fel is tüntessem.
