2016. augusztus 27., szombat

Hegyi városok Itáliában: 4. Pienza

Pienza felkapott hely, a világörökségnek is része.  1458-ig  egy kisebb, szinte jelentéktelen település volt egy ferences kolostorral. Ekkor azonban pápává választják a kor egy híres reneszánsz személyiségét Enea Silvio Piccolominit II.Pius néven. Pienza nagy szerencséje az volt, hogy Piccolomini éppen itt született. Piccolomini idejében még elképzelhető volt az, hogy egy befolyásos ember kezdeményezésére némileg irracionális fejlesztésekbe kezdenek egy marginális településen, csak azért mert az történetesen az ő szülőhelye. Így Piccolomini reneszánsz eszményi várost képzelt el egykori városkájának helyén, és ennek megvalósítására a kor egyik legnagyobb építészét, Bernardo Rosellinot kéri fel. A képen a dóm.

A városháza


A dóm nagy része felállványozott volt, de ügyes képet készítettem úgy, hogy az állványzat nem látszik.

A Piccolomino család hatalmas palotája a főtéren, a dóm mellett
Egy oltárkép a dómból.

A Piccolomini palota hátsó homlokzata

Egy középkori ház

Az eszményi reneszánsz palotahomlokzat

A város uralkodó épülete a dóm. II.Pius 1464-es halála után természetesen  a fejlesztések abbamaradtak, és a városka visszazuhant egy álmos kisvároska szintjére. Ma is csak 2100 lakosa van.

Az egykori ferences kolostor kapujának részlete. A kolostor a városka egyetlen olyan nagyszabású épülete, ami Piccolomini előtt épült.

A kolostor egykori kerengője

A templom falképeit Cristofano di Bindoccio és Meo di Pero siennai trecento mesterek készítették. Ez Szent Ferenc

A templom hajójának fa fedélszéke

A szentély falképegyüttese
Könnyed, olaszos vacsora a Piccolomini-palota tövében