 |
| Kalocsa: Érseki könyvtár |
„Mivel a történt dolgok emlékezete a feledékenység hamujába szokott temetkezni, az emberi nem azt a szép szokást vette fel, hogy ami a múló időben végbemegy, azt az írás tanúságával rögzíti."
A CERN-ben egyetlen protonütközés során a másodperc törtrésze alatt annyi adat keletkezik, ami egymilliárd könyvben férne el. (Évente persze megszámlálhatatlanul sok ilyen ütközést hajtanak végre.) A fizikusok számára tehát már régóta ismert a dataizmus, az adatok kezelésének tudománya, ami az elmélet és a kísérlet mellett a tudomány harmadik tartópillére lett. A CERN-ben túl sok az adat. Az egymilliárd könyvnyi adatból jó, ha egy-két könyvnyi adatmennyiségre van csak szükségük. A világ egészét behálózó számítógépes fürt (grid) ás a mesterséges inteligencia segíti a milliárdból annak az igazán fontos egy-kettőnek a kiszűrését.
Míg a fizikában a túl sok adat a probléma, addig a történelemtudomány a végletekkel küzd. Tekintsük az alábbi ábrát:
 |
| Forrás: Fenyvesi László: Tolna megye középkori történetéhez kapcsolódó oklevelek regesztái 1009-1541 - Tolna Megyei Levéltári Füzetek 8. Tanulmányok (Szekszárd, 2000) |
A grafikonon a Fenyvesi László által Tolna megyei vonatkozásúnak vélt oklevelek számát ábrázoltam negyedévszázadonként, 1000-1525 közt. Könyvének mintegy ezer adata is nagyrészt alátámasztja azt, ami a történelemtudományban régről ismert: 1200 előttről alig vannak írott forrásaink A 12. századig egy-egy oklevél megírása nem a hétköznapok része volt, hanem egy ünnepi rítus. Az ügyeket szóban intézték. Aztán Nyugat-Európában a római jog talaján, a latin nyelv vivőfrekvenciáján, hamarosan megváltoztak a dolgok, és elterjedt az írásbeliség. Az ortodox országokban viszont nem, ott az írás nem tudott hétköznapivá válni. Megmaradt ünnepi cselekvésként, így az ott készült és fennmaradt középkori írásművek száma töredéke a Nyugatinak. Nálunk úgy kb. 1180-90 körül kezdi meg működését III. Béla udvarában a királyi kancellária, az első hiteleshelyekről is ekkortól vannak csekélyke adatok. Ezek inkább a 13. században indulnak be.
1200 előttről csak kb. 150 oklevelet ismerünk, ezek túlnyomórésze is későbbi átírás, hamisítvány. Azt nagyon nehéz megbecsülni, hogy ez hány százaléka lehet az eredetileg keletkezett kéziratoknak. Mind a 150-et sokan, sokszor végigolvasták már. Több információ már nem valószínű, hogy kinyerhető belőlük, csak az értelmezések burjánozhatnak. Az Árpád-korban sok esetben gyenge lábakon álló, félmondatos töredékekből építünk fel tényként kezelt dolgokat. Például Skóciai Szent Margitot (1047-1093) egy 1235-ösnek írt, valójában a 15. század elején keletkezett Máza környéki határperes oklevél "terra Britanorum" szókapcsolata révén tisztelik Mecseknádasd szülötteként, sok-sok bizonytalan áttételen keresztül. Ha ezekhez a sok-sok bizonytalan áttételekhez matematikai alapon valószínűségeket rendelnénk, akkor összesítve rendkívül kis valószínűséggel kapnánk meg eredményül a Szent Margit mecseknádasdi születését. A bizonyosság és a feltételezhetőség közt nincsenek meg az árnyalatok, azok minőségi különbségét nem kívánja a történelemtudomány kvantitatíven leírni.
Néha még ezek a bizonytalan mondattöredékek is hiányoznak. Így például igen nagy valószínűséggel soha nem fogjuk már megtudni, hogy ki és mikor, és mi célból erősítette össze azt a bizánci eredetű koronát azzal a latin abronccsal, amelynek végeredményét Szent Koronaként tiszteljük ma. Először 1256-ban említik ezen a néven, tehát már az írásbeliség terjedésének idején. Igen későn, 1554 és 1559 között készül róla az első hitelesnek tekinthető rajz. Ez a bizonyosság, a többi csak valószínűség.
Mire III. András elhunyt, kb. 10 ezer oklevél lett. Innen kezdve a növekedés exponenciálisnak bizonyult Zsigmond uralkodásáig, majd ezt követően is növekeett. Így 1526-ig összejött 200 ezer (C.Tóth Norbert) esetleg 300 ezer (Engel Pál) annak ellenére, hogy nyilvánvalóan tetemes mértékű volt pusztulás is. (Boszniában fennmaradt 7-8, Szerbiában pár száz, Franciaországban néhány millió.)
300 ezer oklevél már tetemes mennyiség. Nagyjából tízszer annyi, mint az Olof Palme-gyilkosság ügyiratszáma. Folyóméterben óriási, digitálisan már nem annyira. Az Olof Palme-gyilkosság ügyét úgy sikerült megoldani, hogy az összes ügyiratot digitalizálták. Digitálisan lehetett már hatásosan keresni, szűrőprogramokat és mesterséges intelligenciát futtatni az adathalmazon.
Ma történészeink fáradságos munkával archontológiákat, prozopográfiákat, biográfiákat és egyéb adattárakat hoznak létre, amit aztán könyv alakban megjelentetnek, valószínűleg igen kevés példányszámban, talán még anyagi ráfizetéssel is. Most még néhány "nagy koponya" átlát még egy-két szűk részterületet. Nem lenne érdemesebb ezeket az adattárakat eleve elektronikusan pl. Excel táblázatok formájában elkészíteni, majd feltenni a netre?
Ez egy laikus, de szerintem logikus kérdés. És nem lenne itt az ideje annak, hogy a történészek is abbahagyják a főként ideológiai alapú hipotézisgyártást az adatszegény időszakokról, és amiről nem lehet beszélni, arról hallgatnának!
A kis eszmefuttatáshoz - a már említett történészeken kívül - felhasználtam még Zsoldos Attila, Pálffy Géza történészek, és Papp László régész írásait.
1200 előttről csak kb. 150 oklevelet ismerünk, ezek túlnyomórésze is későbbi átírás, hamisítvány. Azt nagyon nehéz megbecsülni, hogy ez hány százaléka lehet az eredetileg keletkezett kéziratoknak. Mind a 150-et sokan, sokszor végigolvasták már. Több információ már nem valószínű, hogy kinyerhető belőlük, csak az értelmezések burjánozhatnak. Az Árpád-korban sok esetben gyenge lábakon álló, félmondatos töredékekből építünk fel tényként kezelt dolgokat. Például Skóciai Szent Margitot (1047-1093) egy 1235-ösnek írt, valójában a 15. század elején keletkezett Máza környéki határperes oklevél "terra Britanorum" szókapcsolata révén tisztelik Mecseknádasd szülötteként, sok-sok bizonytalan áttételen keresztül. Ha ezekhez a sok-sok bizonytalan áttételekhez matematikai alapon valószínűségeket rendelnénk, akkor összesítve rendkívül kis valószínűséggel kapnánk meg eredményül a Szent Margit mecseknádasdi születését. A bizonyosság és a feltételezhetőség közt nincsenek meg az árnyalatok, azok minőségi különbségét nem kívánja a történelemtudomány kvantitatíven leírni.
Néha még ezek a bizonytalan mondattöredékek is hiányoznak. Így például igen nagy valószínűséggel soha nem fogjuk már megtudni, hogy ki és mikor, és mi célból erősítette össze azt a bizánci eredetű koronát azzal a latin abronccsal, amelynek végeredményét Szent Koronaként tiszteljük ma. Először 1256-ban említik ezen a néven, tehát már az írásbeliség terjedésének idején. Igen későn, 1554 és 1559 között készül róla az első hitelesnek tekinthető rajz. Ez a bizonyosság, a többi csak valószínűség.
 |
| A Szent Korona első hiteles ábrázolása az autodidakta történetíró, genealógus és heraldikus, Clemens Jäger
által a Fugger család számára írott Habsburg-dinasztiatörténetben. A bécsi udvarban ekkor őrzött eredeti koronáról készült rajz nyomán. Ez nagyjából úgy ábrázolja Szent Koronát, ahogy ismerjük, de a tetején még egyenesen állt a kereszt. Kép forrása: Wikipedia |
Mire III. András elhunyt, kb. 10 ezer oklevél lett. Innen kezdve a növekedés exponenciálisnak bizonyult Zsigmond uralkodásáig, majd ezt követően is növekeett. Így 1526-ig összejött 200 ezer (C.Tóth Norbert) esetleg 300 ezer (Engel Pál) annak ellenére, hogy nyilvánvalóan tetemes mértékű volt pusztulás is. (Boszniában fennmaradt 7-8, Szerbiában pár száz, Franciaországban néhány millió.)
300 ezer oklevél már tetemes mennyiség. Nagyjából tízszer annyi, mint az Olof Palme-gyilkosság ügyiratszáma. Folyóméterben óriási, digitálisan már nem annyira. Az Olof Palme-gyilkosság ügyét úgy sikerült megoldani, hogy az összes ügyiratot digitalizálták. Digitálisan lehetett már hatásosan keresni, szűrőprogramokat és mesterséges intelligenciát futtatni az adathalmazon.
Ma történészeink fáradságos munkával archontológiákat, prozopográfiákat, biográfiákat és egyéb adattárakat hoznak létre, amit aztán könyv alakban megjelentetnek, valószínűleg igen kevés példányszámban, talán még anyagi ráfizetéssel is. Most még néhány "nagy koponya" átlát még egy-két szűk részterületet. Nem lenne érdemesebb ezeket az adattárakat eleve elektronikusan pl. Excel táblázatok formájában elkészíteni, majd feltenni a netre?
Ez egy laikus, de szerintem logikus kérdés. És nem lenne itt az ideje annak, hogy a történészek is abbahagyják a főként ideológiai alapú hipotézisgyártást az adatszegény időszakokról, és amiről nem lehet beszélni, arról hallgatnának!
A kis eszmefuttatáshoz - a már említett történészeken kívül - felhasználtam még Zsoldos Attila, Pálffy Géza történészek, és Papp László régész írásait.
