2018. június 23., szombat

Medina (Медина)– A Szent Háromság szerb templom

A XVIII. század legelején egyes források Dél-Dunántúl vidékét "Rácországnak" nevezték, olyan magas volt a főként szerbek alkotta, összefoglaló néven rácoknak nevezett balkáni eredetű görögkeleti népek aránya. A rácok első csoportjai a török hódoltság alatt vándoroltak fel a Balkánról a lassan elnéptelenedő Tolna megyébe. A megszálló török csapatok is balkáni eredetű népekből álltak. Ezek a rácok akkori nevükön iflákok, szinte nomád életformát folytattak, és igen könnyen odébbálltak a körülmények változásának hatására. Számarányukra jellemző, hogy 1679-ben az ozorai várhoz tartozó 23 faluból 19 szerb, a simontornyai várhoz tartozó 19 faluból 13 szerb az  utolsó török összeírás szerint.
A magyarok és a rácok közt a viszony hagyományosan nem volt felhőtlen. Edward Brown angol utazó már 1660-ban megemlítette egyik útleírásában, hogy az akkor épphogy vegetáló Tolna mezővárosában „a magyarok és rácok, kik ezt az utóbbi helységet közösen lakják, nem jó egyetértésben élnek egymással, hanem örökösen viszálykodnak". A viszálykodás Rákóczi-szabadságharc alatt véres harccá is fajult. A "labancok" a megyénkben főként a császár oldalán álló rácok voltak, kisebb részük volt csak az osztrák katona. A szerbek másik része a török iga alóli felszabadító harcok után szervezetten  érkezett a megyébe. Az 171l-l3-ban Eszék felől érkező szerbek között már nincsenek fegyveresek - azokat az eszéki kapitány nem engedi át - csak földművesek. 1715-ben arról értesülünk, hogy a Palánk-pusztán letelepülő szerbek élénk kapcsolatot tartanak fent Agárdon, Tolnán, Grábócon, Alsónánán, Szálkán, és Medinán élő szerbekkel.
Az 1713-ban meginduló német telepítésnek, és a visszaköltöző magyarságnak köszönhetően a
szerbek részaránya fokozatosan csökken Tolna megye déli felében. Ez részben annak is tudható, be hogy szerbek fokozatosan északabbra húzódtak. Mivel adózásra nem voltak kényszeríthetők (mondván, hogy ők fegyverrel szolgálnak és Lipóttól mentességet kaptak), ezért a földesurak szándékosan igyekeztek kiszorítani őket a területeikről, vagy megpróbálták jobbágysorba taszítani őket. Völgységben három faluban Szálkán, Grábócon és Alsónánán összetelepítésükkel is próbálkoztak.  Ez idővel többé-kevésbé sikerült is, és a szerbek beilleszkedtek az új hazába, de egyre fogyatkozó létszámban.  A szerb lakosság fogyásának oka nem kis részt a hagyományos nagycsaládi szervezeten alapuló gazdálkodás volt, amely nem tudta felvenni a versenyt a kiscsaládi szervezeten alapuló fejlettebb gazdasági módszereket alkalmazó magyar és különösen a német gazdálkodással. A harmadik -legkevésbé népes réteget- a főként a Duna mentén megtelepedő kereskedők alkották, akik közt a szerbek mellett görögök és más ortodoxok balkáni népek is voltak. A gabonakereskedelem teljesen a rác kereskedők kezében volt.
A szerbek részaránya főként elvándorlással, beolvadással is fokozatosan csökkent. Főként a gazdagabb, kereskedőkből álló rétegükben nagy volt az asszimilációs igény, aminek eszköze a beházasodás volt. De a vármegye is elégedetten nyugtázhatta a reformkorban, hogy míg a németeknek csak kis része tud magyarul, addig a rácok mind "magyar módra élnek". Az első népszámlálás idejére a megye 131 ezres lakosságából már csak hat településen (Medina, Alsónána, Bátaszék, (Duna)Földvár, Grábóc, Szálka) éltek jelentősebb számban, együttes létszámuk kevéssel haladta 3 ezer főt.  Az 1882-es népszámlálás idején a Bátaszéken élő szerbek száma már csak 212 fő volt (3%) Földváron 12. Együttes számuk kevéssel volt ezer felett. 1920 után csak Medinán maradt fenn jelentősebb közösségük. A szálkai és a bátaszéki templomot lebontották, az alsónánait átvette a katolikus egyház. (A szálkai nyomtalan eltűnése különösen érdekes. Nem tárgyalja pl. ez a gyűjtemény sem. Pedig még az 1941-es katonai térkép a mai Petőfi utcában ábrázol egy azóta eltűnt templomot, ami feltehetően az ortodox lehetett.)
Medina a hódoltság alatt 1650 táján kihalt, a felszabadulás után 1699-ben újjá települt, de valószínűleg csak ideiglenesen, mert Gindli Balázs 1720 táján újratelepíti görögkeleti, szerb ajkú lakossággal. 1699-1737 között a faluban magyar lakosság nem volt. 1737-ben  református magyarok jönnek, és a  18. század végén hosszabb időre stabilizálódik a népességarány, a szerbek mintegy negyedét tették ki a lakosságnak. A legutóbbi népszámláláskor 35-en vallották magukat szerbnek. (4,3%)

Ellentmondó források vannak a mai templom eredetéről, de formai jegyek alapján el kell fogadnunk a gyakran előkerülő 1856-os évszámot. Anyakönyvet 1772.től vezettek az itteni szerbek. Hagyomány szerint- amit számos más településen a kutatások is megerősítettek- korábban fatemplomuk volt.

Az ikonosztáz egyidős lehet a templommal.

A templomba kerültek az alsónánai templom és még egy-két baranyai  templom anyaga. (Baranyában 12 ortodox templomot bontottak le a XX.században) Ez az íves tábla feltehetően egy ikonosztáz része lehetett Mária, a Pantokrátor és Keresztelő Szent János ábrázolásával

Az ikonosztázt és a templom eredeti felszereléseit nemrégiben szépen restauráltatta  a maroknyi, de rendkívül összetartó közösség.

A püspökszék.

A karfák a férfiak számára fenntartott részen.


Az ikonosztáz középképe: Mária megkoronázása.

Ez a kereszt is  feltehetően szintén egy ikonosztáz  része lehetett.

Ez is.

Templomi zászlók.

A fények játéka a templomban.

Az ortodox ikonográfia számomra nagyjából ismeretlen terület, így több esetben is majd azt kell mondanom, hogy nem tudom, mit ábrázol, mint pl. ez is.A felirat alapján Szent Száva valamilyen érdekes tettét ábrázolták ezen a nyilvánvalóan későbbi, naiv ábrázoláson.

Trónoló Istenszülő  és Lázár feltámasztása.
Még két ikon az előző stílusában: Egy ismeretlen ábrázolás és Mihály arkangyal.

Trónoló Istenszülő.
Az előzővel azonos stílusú, feltehetően azonos helyről származó általam ismeretlen szentet ábrázoló ikon.


Ortodox piéta.