 |
| Apadiger Klasshite történetét már korábban megírtam. Akkor hiába kerestem a temetőt. A régi térképek alapján keresett helyen semmit nem találtam. Amikor Dimirkape temetője előtt Csibinével találkoztam, akkor ő is azt mondta, hogy a temetőnek meg kell még lennie. Molnár Zoli fotós barátomnak sikerült is megtalálnia, nagyjából azon a helyen, ahol a régi térképek jelölték. Sok keresgélés után nekem is meglett. |
 |
| Nem maradt fenn túl sok sír, talán csak 10-12. |
 |
| A Schwabische Türkei területén megszokott nádasdi stílusú, homokkőből készült keresztek., a 19.század végéről. |
 |
| A többségük sérült, törött |
 |
| Kevés kövön olvasható a név |
 |
| A vagyoni tagozódás itt is érzékelhető volt. A vélhetően gránitból készült obeliszk természetesen már nincs meg |
 |
| A legnagyobb "állománysűrűségű" rész |
 |
| Elmúlás. A teljesen beerdősült temető számomra igen meghitt hely volt. Egy tuskón elücsörögtem egy darabig. Kutyám körülöttem szaglászott, majd az erdő sűrűjében egy szarvas vágott keresztül. Annyira kizökkentem, hogy még a fényképezőgépet is elfelejtettem ráemelni. Sok minden kavargott a fejemben életről, halálról, Istenről és a svábokról. |
