|
|
|
Pál apostol 17. századi monumentális szoboregyüttese Rabat főterének közelében. Rabat elsősorban Szent Pálról szól. Kr. u. 60-ban Róma felé tartva Szt. Pál hajótörést szenvedett, és Málta szigetéig sodródott a roncs. Az apostol csak három hónappal később tudott továbbindulni. A rómaiak idejében Málta legfontosabb központja Melita városa volt, ami a mai Mdina és Rabat területének egy részén feküdt. Így az Apostolok Cselekedetiben 28.1-10-ig leírt történeteket később erre a városra vonatkoztatták, joggal feltételezve, hogy a "sziget első embere", a római helytartó, ehhez a városhoz kötődött. Máltán Pál sikeres térítéseket is folytatott, úgyhogy a máltaiak némi joggal mondhatják az első keresztény országnak magukat. Vita azon van, hogy a kereszténység az iszlám uralom (870-1091) alatt is fennmaradt-e, vagy - amire források is vannak- az arabok a keresztényeket teljesen kitelepítették. A mai máltai nyelv is jórészt arab eredetű, a földrajzi nevek pedig szinte egytől egyik azok. |
|
|
| A Tisztitótűzben szenvedő lélek a templom egyik oldalkapuján. Ez a motívum a templom környéken sokhelyütt feltűnik. |
|
|
| Az Apostolok oszlopa és annak sétánya a 17. századi barokk terek egy szép példája. |
|
|
| Jellegzetes máltai erkélyek Rabat utcáin. A Rabat szó egyébként nyilván az arabból származik, és külvárost jelent. Rabat ugyanis Mdina (lásd később) külvárosa volt. |
|
|
| Tipikus máltai utca. |
|
|
| A St. Cataldus templom, amelynek kriptájából nyílik Rabat második katakombája. |
|
|
| A templom oltárképe St. Cataldus portréjával. |
| A nekropolisz sírjai ma nem tartalmaznak csontvázakat és mellékleleteket, ezeket eltávolították az évszázadok alatt. Az egykori temetkezési rendet a nekropolisz múzeumában tanulmányozhatjuk. |
| A legnagyobb katakomba lejárata. |
| Vajon miért temetkeztek a föld alá ilyen módon? Erre ugyanazok a válaszok adhatók itt is, mint a római katakombáknál. |
| Mivel nagyon kevés a melléklelet, ezért is kiemelkedő ez a kő, amin korabeli orvosi eszközök láthatók, így valószínűleg egy orvos sírja volt. |
| Üdítő élet a temetőben, szemben egy újabb katakomba lejárata. |
| Egy agapé asztal egy kereszt alakú szellőzővel. Talán ez a kereszt a keresztény temetkezés jele. |
| Egy újabb katakombalejáró, háttérben a Szent Ágnes templom. E templom alatt húzódik a város második legnagyobb katakombája, ami arról híresült el, hogy itt a síroknak majdnem a fele gyermeksír volt. |
| Két katakomba lejárat a huszonvalahányból. Összességében ez a nekropolisz minden várakozásomat felölmúlta. Nem gondoltam volna, hogy ilyen grandiózus lesz ez. |
| Még néhány szent Rabatból: Szent Pál. |
| Szent József a róla elnevezett templom és kolostor oldalában. |
| Mária. |



