Garay 125: Ideológia és politika a gimnáziumban a Monarchia korában. II. A hazafias nevelés

Ez a cikk szerves folytatása a korszak valláserkölcsi neveléséről szóló résznek. Annak bevezetése ehhez is kapcsolódik, és itt olvasható:

A hazafias nevelés formái

A hazafias nevelésnek, vagy ahogy Wigand inkább fogalmazott, a "hazafias érzület fejlesztésének " módja egyrészt a tananyag volt, másrészt az  ünnepélyek megtartása. Emellett kisebb jelentőséggel bírtak a tanulmányi kirándulások. Mint már korábban utaltunk rá, akkoriban igen sok (7-10) kirándulást is tartottak évente osztályonként, de ezek nagyon nagy része kis léptékű volt. A hazafias nevelést különösen két rövid kirándulás szolgálta a Balogh Ádám-fához, illetve a nyomdákba.
A hazafias nevelésben az ünnepélyek bírtak nagyobb jelentőségekkel, ezért ezekkel részletesen foglalkozunk. Az ünnepélyeknek is két fajtája terjedt el, az iskolai és az önképzőköri. Az iskolai volt a nagyobb rangú. Ezen a teljes iskola részt vett, sőt gyakran a szülők és városi előkelőségek is megjelentek.   Elengedhetetlen kelléke volt a Himnusz közös eléneklése és az igazgatói beszéd. Ez mellett szavalatok, énekek és zeneszámok emelték ünnepélyességét. Ezt tanítási időben tartották.  Gyakran szentmisével is párosult.
Az önképzőköri ünnepély a diákoknak csak harmadát, negyedét érintette, mert ennyien voltak tagjai az egyesületnek. Mindig délután, tanítási időn túl tartották, és rajta a tanári kar egy része vett csak részt.  Nem volt igazgatói beszéd, legfeljebb az önképzőkört vezető tanár tartott csak szónoklatot. 

 

Erzsébet, magyar királyné, a népszerű Sissi (1837-1898) Erzsébet királyné gimnázium számára azért is érdekes, mert 1898-as halála keresztülhúzta a gimnázium épületének ünnepélyes átadási szándékát. Az épületet 1897-ben használatba vették már, de a város számos kisebb munkával adós maradt még. Ugyan ezek a munkák 1898-ra sem lettek mind kész teljesen, de erre az évre tervbe veszik az épület ünnepélyes átadását. Szeptember 10-én azonban a királyné halála miatt elrendelt nemzeti gyász ezt az ünnepélyt is eltörölte.  
[Kép forrása a wikipedia]

A Sissi-kultusz

A Sissi-kultusz kivirágzása a hazai történelem egyik legérdekesebb eseménye, és bonyolult lélektani, politikai, társadalmi beágyazottságát meg sem kíséreljük részletesebben  vizsgálni.  (Erről lásd Vér Eszter Virág tanulmányát) Annyi bizonyosnak látszik,hogy a nem elégséges a pusztán a hagyományos történelmi kategóriák vizsgálata, hanem a Sissi-kultusz megértéséhez figyelembe kell vennünk, hogy számos közös vonást mutat a mai celebkultusszal is. Ezzel együtt is ma már nehezen érthető meg, hogy a számos neurózissal, pszichés zavarral küzdő, de kor szépségideáljának megfelelő királyné miként lett "Földi Pátronánk, a magyarok jóságos Nagyasszonya", ahogy pl. Tolnamegyei Közlöny is jellemezte.  Tudatos állami propaganda is  mitizálta személyét.  Vér Eszter Virág egyenest arról beszél, hogy a  „reprezentatív báb” szerepbe szerette volna belekényszeríteni a császárnét az állami propaganda, hogy ellensúlyozza Ferenc József császár nehezen megteremthető népszerűségét. 
Már a kortársaknak is felfigyeltek arra a rendkívüli ellentmondásra, hogy a Sissi- és Kossuth- kultusz egymás mellett élt Magyarországon. Az ifjú Lukács Györgyöt erről eképpen idézi Vér Eszter Virág: 

„Kossuthban a magyar nemzeti önállóság és függetlenség eszméjének személyesítőjét tiszteli a magyar, Erzsébet királyné kultuszában pedig a magyarral veleszületett dinasztikus érzés nyilvánul határozott és megható formában.[…] Nem ismeri a magyar lelket, a ki a két kultuszt ellentétesnek képzeli azért, mert az egyik a független Magyarország, a másik a dinasztikus hűség apotheosisa. […] a Kossuth-kultusz előtt tehát azok is hazafias tisztelettel hajolnak meg, a kiknek politikai meggyőződése szerint velünk való kapcsolatba jutott másik állammal való szövetség közvetítésével kell megvalósítani a nagy czélt, melyhez átmenet nélkűl fognunk, magának a czélnak veszélyeztetését jelentené. Viszont az Erzsébet királyné kultuszának azok is égő oltárt emelnek lelkök belsejében, a kik a legszélsőbb értelemben vett függetlenség haladéktalan megvalósítását követelik.”

Kossuth 1894. március 20-án halt meg, április 1-én temették Budapesten. Wigand akkoriban még Pancsován volt tanár. Az iskola értesítője szerint ott sem emlékeztek meg  az iskolában erről a tragikus eseményről,  de más iskolákban sem. Kossuth temetésének a napja  nem volt állami gyászünnep, bár a magán  vagy városi megemlékezéseket elvileg nem tiltották. A hangulat feszült volt, összecsapásokra is sor került, két halálos áldozata is volt ezeknek.

Erzsébet királynét 1898. szeptember 10-én gyilkolták meg, rá egy hétre temették. Az iskolában aznap nem volt tanítás, reggel ünnepi megemlékezés volt, ami egy gyászének  és a himnusz  közös eléneklése közti Wigand-beszédből állt. Ezt követően a diákok felekezetüknek megfelelő gyászistentiszteleten vettek részt a  belvárosi vagy a református templomban, esetleg az újonnan átadott zsinagógában. Ezt követően még 30 napig  a tantestület és az egész ifjúság a "gyász jelvényeit viselte." A további megemlékezést szolgálta, hogy a  gimnázium előtt és az udvaron 28 fenyőt és 26 "keleti iharfát" (juhart) ültettek a királynéra emlékezve. (Ezekből ma már egy sincs meg.)  Az 1898-as  értesítő Wigand egy oldalas nekrológjával indul, de a faavatási beszédéből is hosszan idéz. Wigandról tudjuk, hogy a kor elvárásainak megfelelően,  különösen szenvedélyes szónok volt, hatalmas pátosszal tudott írni és beszélni, most is így tett. Egy rövid részlet a nekrológból ennek érzékeltetésére:

"Immár nyilván való, hogy egész lénye még nagyobb sza­bású, elméje mélyebb és fenköltebb, fényesebb és gazdagabb volt, szive nagyobb és forróbb, mint amilyennek e rajongó ér­zelmekre hajló nemzet szeretete képzelte. Hogy a fejedelmi méltóság fényes köde inkább eltakarta, mint fényesebbé tette alakját..."

Erzsébet királyné halálát követően Wigand igazgatósága alatt minden évben megünnepelték november 19-ét, Erzsébet királyné névnapját. Halálakor alapítványt tettek szobrának elkészítésére, erről azonban később nem esik szó.

Természetesen az általam vizsgált három másik gimnáziumban is  megemlékeztek haláláról. Bonyhádon emlékére ösztöndíjalap létesült, Zalaegerszegen is beiktatják, hogy évente megemlékeznek róla. A bonyhádi ösztöndíjalap azonban hamar elsorvad, és el is marad Erzsébet további éltetése. Zalaegerszeg lelkesedése is hamar lelohad, és a későbbi értesítők már nem írnak ünnepléséről. Kaposváron viszont Szekszárdhoz hasonlóan, nem hagyják kihűlni a kultuszt, és még Wigandnál is melegebben éltetik a királyné emlékét egészen 1915-ig. Erre főként november 19, Erzsébet királyné névnapja adott alkalmat, amely Kaposváron és Szekszárdon állandó iskolai ünnep maradt, Bonyhádon és Zalaegerszegen nem.  Az Erzsébet-kultusz intenzitása tehát iskolánként változott, és az nagyban függött attól, hogy ki az igazgató, és milyenné teszi az iskola szellemiségét. 

 

 A Kossuth-kultusz

Ez az iskolánkénti változó intenzitás a  Kossuth-kultuszra is igaz. A "Wigand-korszakban" az iskolai értesítők Kossuth nevét Szekszárdon 32-szer, Bonyhádon 21-szer, Kaposváron 67-szer, Zalaegerszegen 82-szer említik. Szekszárdon tehát visszafogott volt a Kossuth kultusz. Nem meglepő, hogy a  főleg németek lakta, és a német evangélikusok oktatási igényeit kiszolgáló Bonyhádon is.  A legtöbb említés minden iskolában természetesen 1902-ből származik, hiszen ekkor volt Kossuth születésének centenáriuma. Kossuth haláláról való megemlékezés  még nem kerülhetett az iskola falain belülre, de születésének centenáriuma már igen. Wigand visszafogottan ünnepeltette ezt, a diákok  önképzőkörére bízva azt. Úgy látszik az állami iskolákban nem is engedélyezték másként az ünneplést, mert ezt tette Kaposvár és Zalaegerszeg is. A Kossuth kultuszban egyébként visszafogott, de csak részint állami fenntartású Bonyhád azonban nagy ünnepélyt rendezett, tanítási szünnappal, evangélikus istentisztelettel, igazgatói beszéddel.

Hogy milyen formában élt tovább Kossuth kultusza, arra elsősorban azt a választ adhatjuk, hogy a tananyagba és az ünnepélyekbe csempészték be életművének méltatását.  Kossuth természetesen része volt a történelem tananyagnak. Különösen kedvelt volt már ekkor is a Széchényivel való vitájának a feldolgozása. Ebben a korban a retorika oktatása még nagyobb hangsúlyt kapott, ebben kiemelt szerepe volt az 1848. július 11-ei országgyűlési beszédének,  amelyet a magyar honvédség felállításának ügyében intézett Kossuth az országgyűléshez. Ennek a beszédnek a részletei rendszeresen feltűntek az április 11-ei ünnepségen is, némileg eltérítve az ünnepség eredeti szándékát is. A Kossuth-kultuszban jeleskedő iskolák az ének-zene tananyagba is rendszeresen beemelték a Kossuth-nótákat, amelyek az október 6-ai ünnepségeken is előkerültek.

A mai napig néhány gimnázium őrzi az agg Kossuth Lajos képét is. A fényképen a sátoraljaújhelyi gimnázium könyvtárában található olajnyomat látható. Ugyanez a kép lóg a Garay Gimnázium fizika szertárában is, csak kerete egyszerűbb.  Szájhagyomány szerint ez Létay Menyhért idején lett a szertár dísze.

 

Március 15. és az április 11.

A császári háznak nyilván nagy dilemmát okozott, hogy a kiegyezés után mit kezdjen március 15-tel, amely a magyarság függetlenségének a napjává magasztosult. Március 15. élét április 11. ünneplésével igyekeztek elvenni. Április 11-én hagyta jóvá V. Ferdinánd azt a törvénycsomagot amely Magyarországot  rendi államból parlamentáris állammá, alkotmányos monarchiává alakította át. A kiegyezés ehhez az alaptörvényhez nyúlt vissza, ezért ez lett a hivatalos állami ünnep, március 15-öt háttérbe szorítva. A Monarchia korában tehát az iskolák nagy ünnepe április 11. volt. Ekkor volt tanítási szünet, ekkor tartottak nagyobb szabású iskolai ünnepélyeket.  Ezek az ünnepélyek azonban gyakran átcsúsztak egyfajta forradalmi ünneplésbe is, hiszen az ünnepélyek szinte állandó eleme volt a Talpra magyar elszavalása, vagy a már említett Kossuth-beszéd részleteinek felidézése, de más hazafias versek is gyakran elhangzottak, olykor még a Kossuth-nóták kíséretében is. A szekszárdi gimnáziumban március 15-ét kezdetben csak a nyomdák meglátogatásával ünnepelték, nyilván a szabad sajtónak tisztelegve.  Később önképzőköri ünneppé vált, de a Monarchia idején soha nem érte el az áprilisi törvények ünneplésének rangját. 

Az Eötvös-,  a Deák- és a Széchenyi- kultusz

Eötvös József szobra a gimnázium főhomlokzatán. 

A Monarchia korában többé-kevésbé természetes volt, hogy van valamiféle Eötvös-kultusz is az iskolákban. Szekszárdon azonban a rá való emlékezés intenzitása az átlagosnál jóval erősebb volt, és ez megelőzte Kossuthét, Deákét és Széchenyiét is.  A gimnázium főhomlokzatán is ott látjuk Eötvös József szobrát, az iskola önképző körét is róla nevezték el, és igen sokszor említik nevét a szekszárdi értesítők. Eötvös József a 1848-as és az 1867-es kormányban is az oktatás ügyét vitte, így megtestesítette azt a jogfolytonosságot, ami a kiegyezés ideológiai alapja is volt. Eötvös Józsefnek - Kossuthhoz, Deákhoz hasonlóan - nem nem volt  külön ünnepe.  Szerepelt viszont az irodalmi, bölcseleti és retorikai tananyagban, előkerült az április 11-ei ünnepségeken.  Különösen  hangsúlyos volt Szekszárdon születésének századik évfordulójának ünneplése 1913-ban.  Ezt Wigand némileg meglepő módon,  Dr. Bodor Aladárra bízta. Dr. Bodor Aladár (1880-1952) ebben az évben érkezett Szekszárdra. Előtte több mint egy évtizedig a losonci főgimnáziumban volt tanár és a városban is komoly elismertségnek örvendett. Több verseskötete jelent meg, levelezett Osváth Ernővel is, verseit alkalmanként a Nyugat is közölte. 1911-ben azonban megorroltak rá Losoncon, és a tankerület a Temes megyei határvárosba, Fehértemplomba "száműzte". Innen helyezték át két év múlva Szekszárdra, ahol -csakúgy mint Fehértemplomban- valósággal berobbant az iskolai életbe. Azon nyomban az ifjúsági könyvtár őre lett, osztályfőnök a IV. osztályban,  az önképzőkör munkájába is bekapcsolódott. Létrehozta a Sorompó-egyletet a hazai ipar támogatására, amelybe az egész tanulóifjúságot beléptette. A városban is aktív volt, húsz előadást tartott a munkásgimnáziumban, de felolvasásokat tartott  Katolikus Körben, a Múzeumban a Tolnamegyei Közművelődési Egyesületben és még jó pár helyen. A gimnáziumban egész éves Eötvös-ünnepségsorozatot szervezett, és egy küldöttséggel részt vett a pesti eseménysorozaton is. Az 1913-as év értesítője is Eötvös-tanulmányával indul, de lehozza egy versét is. 1914-ben  besorozták, és Szekszárdra nem tért már soha vissza. 

Eötvös ünneplése mellett kisebb szerepet kapott a gimnáziumban Deák és Széchényi emléke. Deák Ferencről a gimnázium jutalomalapját is elnevezték, melynek díjait minden évben kiosztották. Ez mellett az 1903-as centenáriumi évből hallunk sokat ünnepléséről. Természetesen a tananyagban is szerepelt, itt különösen a Húsvéti cikkét emelték ki, stilisztikailag, retorikailag is értékleve azt.   Széchenyit néhány  április 11-ei ünnepélyen idézték. A Hitelből vett részletek köszöntek vissza a tananyagból.

Ferenc József neve napja és az aradi 13-ak

 "Ö felsége legmaga­sabb nevenapjának" ünnepelése október 4-ére, Ferenc napra esett, ami csak két nappal előzte meg az aradi 13-ak ünnepét. A két ünnep így hatalmas kontrasztot alkotott.  "Ö felsége legmaga­sabb nevenapja" végig nagy iskolai ünnep volt mindenhol, azaz istentisztelettel, igazgatói beszéddel, a délelőtti órákban. 1897-ben  a császár "nevenapjának" ünneplését összekapcsolták a "Tíz szobor" ünneplésével is. 1897. szeptember 27-i dátummal Ferenc József levélben értesítette Bánffy Dezső miniszterelnököt, hogy a főváros díszére tíz szobrot adományoz a városnak. Ez akkoriban nagy hazafias nekibuzdulást eredményezett, de a lassúság miatt ez a kultusz hamar lelohadt. A szobrok csak 1907-re készültek el. (A következő szobrokat adományozta a császár a fővárosnak: Gellért püspök, Pázmány, Bocskai, Bethlen, Hunyadi, Zrinyi, Pálffy János, Verbőczy, Anonymus, Tinódi. Figyelemre méltó, hogy két-három Habsburg-ellenesként elkönyvelt híresség is helyett kapott a névsorban, egy kifejezetten Habsburg párti (Pálffy János) főúr mellett.) 

Az aradi 13-at Wigand csak 1908-tól ünnepeltette kezdetben csak önképzőkörben, 1910-től azonban némileg váratlanul, az aradi 13-ak ünnepe kezdett nagyobb hangsúlyt kapni, és gyász istentisztelettel ünnepelték. Wigand nyilván érzéklete azt, hogy ezekben az időkben a Monarchia gazdasági megtorpanásával egyre erőteljesebb lett a politikai jobbratolódás.  Igaz, ez a mélyebb ünneplés nem tartott sokáig. 1914-től kezdve nincs hír az a aradi 13 ünnepéről.  Kezdődött a háború. 

 A többi referenciaiskolában sem volt az aradi 13 ünneplése túl élénk. Bonyhád a korszakukban csak 8 alakalommal említik az értesítők az aradi 13-ak nevét, Zalaegerszegen is csak 12-szer. Kaposvár tűnik a leginkább nemzeti arculatú gimnáziumnak. Itt nem csak Kossuth kultusza volt erős, hanem  az aradi 13-ak ünneplésére is minden alkalmat megragadtak. 48-szor említik az értesítők korszakukban a nevüket.

A koronázás napja

Június 8. is nemzeti ünnep volt. 1867-ben  ezen a napon koronázták meg Ferenc Józsefet és Erzsébet királynét. Rendszeresen megünnepelték nagy iskolai ünnepként, de meglehetősen szegényesen. Abban a néhány évben, amikor a forgatókönyvbe is bepillanthatunk, csak annyi derül ki, hogy az ünnepség a Himusszal kezdődött, vagy végződött.  A középső rész mindig Wigand beszédéből állt.   A zárása (vagy kezdete) a Szózat volt, ezt két alkalommal a  Királyhimnusz is helyettesíthette.  A Királyhimnusz megérdemel egy- két gondolatot is, hiszen ezt az éneket  a Jókai-Erket szerzőpáros írta. 1892-ben mutatták be először, korábban már egy évtizedig kísérletezett megfelelő királyhimnusz megalkotásával az állami propaganda.  Szöveg "túlzott lojalitása"  miatt Jókait élesen támadták is.  Ez a himnusz  nem talált visszhangra. Sok iskola - így a szekszárdi gimnázium is - egy-két alkalommal ugyan elénekeltette, de aztán hamar kikopott az ünnepi műsorokból.   (Bővebben itt olvashatunk Jókai és Ferenc József császár viszonyáról, érintve a Királyhimnuszról is.) 

Egyéb ünnepek

Napjainkban  a Rákóczi-ünnepkör teljesen hiányzik a megemlékezések sorából. A Monarchia idején azonban ez nem volt teljesen így. 1906. október 29-én temették újra Rákóczinak és társainak a hamvait. Ez a gimnáziumban is ünneplésre adott okot, de csak önképzőköri jelleggel. A következő évben is ünneplik október 29-ét az önképzőkörben, de aztán ez ünnep elenyészik. 

Sokkal elevenebb hagyomány volt a Béri Balogh Ádám fájához való látogatás, amelyről 1904 óta tudósítottak rendszeresen az értesítők.  A Bátaszéki út mentén álló nagy szilfát évente felkeresték egy rövid kirándulás keretében. Akkoriban a hatalmas ős fa még szép természeti környezetben, messze állt a lakott területektől. Egy vihar ugyan 1870-ben kettétörte, de a torzó újra kisarjadt. A fán akkoriban egy réz emléktábla volt Augusz  Imre báró jóvoltából, rajta a szöveg:

„Ezen a helyen fogatott el 1710-ben Béri Balogh Ádám, II. Rákóczy Ferencz dandárnoka, ki a hős tulajdonságait a hon és a szabadság szent szeretetével egyesíté s elvhűségéért kegyetlen vértanúságot szenvedett. Örökös tisztelet emléknek! A haza minden előtt!”

A Balogh Ádám-fa az 1930-as években  Bodnár István könyvéből [A kép forrása]

1710 -ben elfogatásának, majd 1711-ben kivégzésének bicentenáriumán az önképzőkör nagyobb ünnepséget is rendezett. Az emlékfát a világháború kitöréséig látogatták. 

Jókai halának évében (1904)  és  a Vörösmarty centenárium alkalmával (1900) is méltóképpen ünnepelték  nagy irodalmáraink emlékét. Jókai halálának évében a gimnáziumban gyűjtés is indult a nagy író szobrára. Erről később nem sokat hallunk,  az viszont tény, hogy ma sincs Jókainak szobra Szekszárdon.

1910- szeptemberében Zichy János gróf kultuszminiszter rendelte el május 18-án a békenap megünneplését. Az osztrák Bertha von Suttner grófnő (1843-1914) indított el egy  pacifista békemozgalmát a 19. század legvégén. Ennek sikerült elérnie, hogy néhány országban az iskolákban a hágai 2. békekonferencia emlékét május 18.-át békenapként ünnepeljék.
Az iskolák láthatóan nem sok mindent tudtak ezzel kezdeni, így az iskolai ünnepek általában csak az igazgatói beszédből álltak. 1911. május 18-án Wigand 10.30-ra tornaterembe összehívatta a tanulóifjúságot, mondott egy beszédet, amelyben a hágai egyezmény részleteit ismertette, majd 11-kor véget ért aznap a tanítás. Lényegében ez történhetett a következő tanévben is. 1914-ban azonban Wigand ezt a feladatot is átruházta dr. Bodor Aladárra. A következő év májusában már javában zajlott a háború. 

Wigand, mint a  kompromisszumok embere

A kiegyezést és a Monarchia éveit joggal tarthatjuk a kompromisszumok korának.  Mint korábban utaltunk rá, Szekszárdról mindig  a 48-as alapon álló képviselő került be a parlamentbe, aki végig ellenzéki szerepkörre kényszerült. A kormányzati szándék ezzel szemben a császárhű hazafiság kialakítását célozta.  Wigand tehát itt is kereszttűzbe került, mert mindkét elvárásnak meg kellett felelnie. Mint láttuk, evangélikusként a katolikus magyar többség valláserkölcsi elvárásait is ki kellett szolgálnia, és ebben is megtalálta a megnyugtató kompromisszumot. Wigand a hazafias nevelés területén is megkötötte a maga kiegyezéseit, aminek eredményeként széles körű elfogadottság kísérte  ebben is. Mint láttuk a Kossuth-kultuszt kissé visszafogta, helyette Erzsébet királynét és Eötvöst helyezte előtérbe. A 48-as és a kurucos hagyományokat sem tagadta azonban meg, így a nemzeti alapon állóknak sem volt hiányérzete. Ez a józan, egyensúlyra való törekvés tette lehetővé, hogy 22 éven át eredményesen vezesse  a gimnáziumot.

Garay 125. (21. rész): Eltitkolt történetek II. - Hatalmi és vallási villongások a Wigand-korszakban

 

Wigand János igazgató.

Ebben a kis írásban is arra kívánok néhány példát felhozni, hogy pusztán az értesítők, újsághírek alapján megírt iskolatörténetekben milyen fontos dolgok maradnak rejtve. (A sorozat 1. részét lásd itt. ) Most az 1910-11-es tanév értekezleti jegyzőkönyvei alapján a Wigand-korszakról villantok fel "titkokat." Akkoriban minden értekezleten ("tanácskozmányon") vezettek jegyzőkönyvet, amit év végén a tankerületnek elküldtek jóváhagyásra.  Általában havi rendszerességgel tartottak ilyen "nevelési tanácskozmányokat." Ezek jellemzően  nem voltak túl érdekesek, de egy-egy momentum mindig  érdemes említésre, néha pedig nagyobb botrányok, rendkívüli események  is kiolvashatók. 

A sokat idézett értesítő. 
A kép forrása az ADT

A vörhenyjárvány

Az 1910-11-es tanév rendkívüli eseménye a vörheny (skarlát) járvány volt.  Emiatt csak október 1-én indult a tanítás. (Ugyanakkor meg kell jegyezni, hogy ebben az időszakban a járványok miatt iskolabezárások nem voltak rendkívüliek, erről lásd a  korábbi bejegyzést itt. ) Év közben  dr. Zipser Jakab családja is több mint egy hónapos karanténba került, a kollégát helyettesíteni kellett,  és az évet is rövidebbre kellett fogni.  Ennyit tudunk meg az értesítőből. 

A jegyzőkönyvekből egy-két más részlet is kiderül. A Tolnamegyei Közlöny  már augusztus 25-én hírül adta a megyei orvos határozatát, amelyik a város összes iskolájára vonatkozott. Ezt számos más vidéki lap is lehozta.  Az  augusztus 30-i nyitóértekezleten ismerteti Wigand, hogy a szeptember 16-ig kihirdetett karantén ellenére a magánvizsgálatokat megtartják. Erről a Tolnamegyei Közlöny hasábjain tájékoztatják az érintetteket. A megyén kívüli tanulókat postai levelezőlapon értesítik.

Haugh Béla „panaszos beadványa"

A nyitóértekezleten történt egy másik fontos esemény is, amiről természetesen értesítő nem ír.  Wigand ismerteti, hogy a nyár folyamán Haugh Béla a tankerülethez „panaszos beadványt” nyújtott be. Haugh Béláról itt írtam már részletesebben. Az esemény idején Haugh 40 éves volt, Wigand 55.  Haugh nagy karriert futott be már ekkorra.  A múzeum régészeti osztályát is vezette, mint Wosinsky egykori legszorosabb munkatársa. Ezekben az időkben  mint Kovách Aladár nem hivatalos igazgatóhelyettese működött ott. Túl volt már első irodalmi sikerein, ekkor adta ki a Szent István Társulat Fiamnak című valláserkölcsi intelmeit, immár második kiadásként.  Városszerte ismert volt, mint a Közérdek nevű lap főmunkatársa is. Sőt, Wigand is már mint egyfajta helyetteseként tekintett rá. Haugh "panaszos beadványában" a tantárgyfelosztással kapcsolatban tett észrevételeket. Wigand ezzel kapcsolatban kifejti, hogy " ő elment a méltányosság legvégső határáig". Az nem derült ki, hogy Haugh konkrétan mi ellen emelet panaszt. Haughnak nem kellett másnál több órában tanítania, és csak szakjainak megfelelő órákat kapott.  Haugh válaszában kifejtette, hogy nem vádolta az igazgatót,  és elfogadja a rá rótt feladatokat. Többet a jegyzőkönyv nem említ erről a "csörtéről."

A vörhenybezárás meghosszabbítása

Az év folytatásaként  a szeptember 16-ai évkezdet  nem valósult meg, mert az iskolák bezárását októberig meghosszabbították. Ennyit az értesítő is közöl.  Ennek a helyzetnek a kezelésére szeptember 29-én is "módszeres  tanácskozmányt"  tartottak. Ezen Wigand  részletekbe menően mondja el a tantestület teendőit a rendkívüli, rövidült tanévben. A latin kivételével  útmutatást ad arról, hogy az egyes tantárgyak egyes évfolyamain melyik anyagrész maradjon el. Mivel Wigand aligha értett olyan tantárgyakhoz, mint a mennyiségtan vagy  természettan, így feltételezhető, hogy előzetesen konzultált is a szakos tanárokkal. Az előzetesen tervezett szabadnapokat is eltörölték a VIII. évfolyamon, hogy maradjon idő a felkészülésre. 

Ezen az értekezleten jelenti be Wigand azt is, hogy a hat éve itt tanító Gyergyai Dezsőt a minisztérium  áthelyezte Budapestre. A 6 évet Szekszárdon töltött Gyergyai tevékenységét szépen szavakkal méltatta  Wigand, ami rövidítve az értesítőbe is bekerül.   Helyére dr. Scharbert Vilmost, a bécsi Teréziánum volt prefektu­sát és magyar nyelvi tanárát nevezték ki. A bécsi Teréziánum ekkoriban már a piaristák irányítása alatt működő igen tekintélyes, nagy múltú  intézmény volt. Dr. Scharbert a gimnázium egyik tudós tanára lesz, akinek néhány évvel korábbi görög nyelvű doktori értékezését nyomtatásban is megjelentette az egyetem. Sajnos pályája nem alakul szerencsésen, három év múlva behívják majd katonának,  1915-ben pedig nyoma vész a keleti fronton.  A jegyzőkönyv végén Gyergyai aláírása már nem szerepel, Scharberté még nem.

Nevelési kérdésekről is szó esik, amik az értesítőből már nem derülnek ki.  Wigand kiemeli az  alkoholizmus elleni küzdelem fontosságát. Ezt a problémát dr.  Sztanó Sándor  iskolaorvos hangsúlyozta először,  amikor 1905-ben az Egészség és alkohol című írásával indult az értesítő. Dr. Sztanó egészen 1937-ig, 36 éven át  töltötte be nagy lelkiismeretességgel az iskolaorvosi feladatokat úgy, hogy 1904-től 1937-es nyugdíjba vonulásáig a kórház osztályvezető főorvosa is volt. Az alkoholizmus elleni közdelem szórványosan az értesítőkben is megjelenik, főként úgy mint a felsőbb évfolyamokon kiadott fogalmazási téma.

Ez mellett a szülőkkel  való kapcsolat fontosságára hívja fel Wigand a figyelmet. 

A tankerület túlhatalma

Októberben a ifjúsági könyvtár beszerzései vannak napirenden. Novemberben az aktuális nevelési, tanulmányi helyzet. Erről az értekezletről azt érdemes kiemelni, hogy a tankerületi főigazgató hozzájárult ahhoz, hogy az osztályfőnökök előzetesen a szaktanárokkal megtárgyalják  az osztály dolgait,  és csak a problémás eseteket vigye a tantestület elé. Ebben az a különös, hogy egy ilyen magától értetődő, nem túl nagy horderejű kérdéshez  is a tankerület jóváhagyása kellett.  Ez szintén utal arra, hogy ezekben az időkben a központi oktatásirányítás túlhatalommal rendelkezett. 

Dr. Bartal Kornél áthelyezési kérelme

Decemberben ugyancsak a tanulmányi-nevelési helyzet volt a téma. Ekkor viszont érdekes bejelentést is tesz Wigand. Közli, hogy dr. Bartal Kornél áthelyezési kérelmét a tankerület befogadta.  Dr. Bartal Kornélról is írtam már külön bejegyzést. Az iskola legnépszerűbb tanára volt, akit tanítványai rajongásig szerettek. Nem csak a gimnazisták, hanem még a munkásgimnázium tanulói is. Sportegyesületük elnökének is őt kérték fel. Ez a sok rajongás úgy látszik kevés volt számára. A tankerület azonban nem engedélyezte távozását. A berlini és breslaui egyetemet is megjárt, a kor legnagyobb botanikusaival is kapcsolatba kerülő fiatal tehetség végleg Szekszárd foglya maradt. 1918-ban elviszi majd  a spanyolnáthajárvány,  aztán néhány évtized alatt végleg elfelejtik Szekszárdon is. 

A korai időkben Auerbach (Ács)  Lipót vezette a jegyzőkönyveket, Haugh Béla hitelesített. 

Ács Lipót áthelyezési kérelme

Decemberben  a következő évi beszerzések voltak napirenden, főleg a bútorzat. Január végén a félévi osztályozó értekezletre kerül sor. Ekkor döntenek az ösztöndíjakról is. Ennek az értekezletnek is van egy rendkívüli bejelentése. Ács (Auerbach) Lipót kérvényét befogadta a tankerület. Ácsot a következő évben valóban áthelyezik a Nemzeti Múzeum Néprajzi Osztályára.  Ács Wiganddal vállvetve küzdött  a gimnázium beindításakor,  de aztán  elragadta a más irányú érdeklődés, életét már nem pedagógusként kívánta folytatni.  Róla itt írtam részletesen.     

Az év fegyelmi ügye: Krisztus gyalázása és "büdös zsidózás"

A februári értekezleten értékelik a félévet, nem történik semmi különös. Márciusban viszont egy olyan fegyelmi tárgyalásra kerül sor, ami az év egyik legfontosabb fegyelmi ügye lesz. Szabó Géza római katolikus hittantanár az I.osztály fegyelmi naplójába azt írja be, hogy "Singer János és más zsidó fiúk Krisztust és a római katolikus vallást gyalázzák". A bejegyzés alapján Haugh Béla azonnal fegyelmi vizsgálatot követel, aminek Wigand helyet is ad. Az ügy kivizsgálása során a két katolikus fiú azt vallja, hogy az egyik óraközi szünetben éppen a hittanról beszélgettek, amikor Singer odajött és azt kérdezte provokálóan, hogy minek térdelnek a katolikusok a kereszt előtt, amikor  „Krisztus nem isten, hanem szar”. Az egyik gyerek ezt azonnal jelenti Szabó Géza hittan tanárnál. A vizsgálat során megállapítást nyert, hogy Singer  botrányos mondatát "büdös zsidózás" előzte meg a két katolikus gyerek részéről, és hogy az osztályban már régóta fennáll egy katolikus-zsidó ellentét, közöttük rendszeres csúfolódások vannak. A tantestület határozottan kiállt amellett, hogy ennek a családi házból hozott zsidó-keresztény ellentétnek elejét kell venni. Ugyanakkor tekintettel a gyerekek fiatal korára, a legsúlyosabb büntetést a kicsapást  nem foganatosítják. Helyette mindhárom érintett tanuló tantestületi megrovásban részesül. A határozatot pedig az egész tanulóifjúság előtt kihirdetik. 

Az ítélettel szemben Haugh megfogalmazta különvéleményét is, amelyet saját kézírásával a jegyzőkönyv számára rögzített.  Következőket jegyzi le: 

"... az ügy bepillantást ad abba világba is, ahol az illető nevelkedett. ...Singer Jánosba már be van oltva a katolikus vallás elleni gyűlölet ...nincs értelme annak, hogy az iskola elnézést tanúsítson olyan tanulóval szemben, aki már most a határozott jelét adja a társadalmi és vallási rend felforgatására irányuló hajtandóságának. " 

A katolikus gyerekekről nem ír. 

Ezek után különösen érdekes megnézni, hogy az értesítőben mi szerepel.

  "A valláserkölcsi nevelés terén intézetünk — azonkívül, hogy az általános oktatás és fegyelmezés keretében maga is felhasználta az e célra kínálkozó alkalmakat és rajta volt, hogy egész működését az isteni gondviselésbe és az erkölcsi eszményekbe vetett hit hassa át — őszintén támogatta a hitoktatókat ez irányban nyilvánuló buzgalmuk­ban s kellően ellenőrizte a templombajárást. Tanulóink pontosan meg­felelnek vallási kötelmeiknek."

A fegyelmi helyzet értékelésénél pedig csak ennyi szerepel: 

"Az ifjúság fegyelmezése nagyobb nehézséget nem okozott, az álla­pot ez irányban is megnyugtató. A jóviseletűek száma a tanév végén: 146 =66,6 %"

Nem faladatunk a Monarchia korának bonyolult politikai-vallási viszonyainak elemzése, erről itt írtam már.   Nyilván ennek lecsapódása volt ez a történet is. Azt mindenesetre rögzítenünk érdemes, hogy a következő évben Haugh Béla elkerül Szekszárdról, kinevezik az újonnan induló jászapáti katolikus gimnázium élére. 
Az év végi névsorban Singer Jánosnál már az szerepel, hogy "kimaradt." A két katolikus gyerek közül az egyik neve nem is szerepel már a névsorban,  a másik gyenge eredményekkel végez. Harmadik után azonban ő is kimarad. 

 A tankerületi igazgató halála

Márciusban tartanak még egy "ellenőrző tanácskozmányt", majd áprilisban az érettségire jelentkezésről és a jövőre használandó tankönyvekről értekeznek.  Májusban érkezik a hír, hogy elhunyt Váradi Károly tankerületi igazgató.  Már többször említettem, hogy a tankerületi vezetők mindig  rendkívüli tiszteletben részesültek. Az értesítő is egy négyoldalas nekrológgal indul, amelyben Wigand ilyen stílusban méltatja az igazgatót: 

"Éles szeme, világos elméje tisztán látta a valóságot; a sok árnyék mellett a fényt is, a sok rossz mellett a jót is, a sok rút mellett a szépet is. És sze­rette az emberi szív ezen nemes eszményeit és hitt azok való­ságában, életképességében. Innen lelkének ideális lendülete, nemes optimizmusa, amely tetterejét folyton ébren tartotta, fo­kozta ; innen kiváló rátermettsége a pedagógiai pályára. Sze­rette a gyermeket, az ifjúságot, az iskolát és bizott a bennök levő nemes csirák életképességében."

Majd egy fehérvári iskolaigazgatótól átvett nekrológot ad közre Wigand.  A májusi értekezleten az értesítő magasztos hangnemével szemben prózaibb dolgokon van a hangsúly.  Fent Ferenc apátplébánosnál  gyászmisét rendelnek meg az elhunyt számára, amelyre a tanulóifjúságot is kivezénylik.  A fehérvári temetésen Glocker György és dr. Zipser Jakab vesz részt, ők viszik a gimnázium koszorúját. Zipser személye érdekes, hiszen ő izraelita.

A korai zárás 

Májusban már értesülhettek arról, hogy a városban ismét erőre kapott a vörheny. A tankerülethez fordulnak, hogy az évet korábban befejezhessék. Egy héttel előrébb hozzák a tanév lezárását. Június 10-én már megállapítják az év végi jegyeket, egy hétre rá már a záróértekezleten is túl vannak.  Véget ért egy nagyjából átlagos tanév.

Garay-125. (20.rész): Létay Menyhért. Egy "szellemibe menekülő ember" portréja

Létay Menyhért gimnáziumunk egyik leghíresebb tanára volt. Wigand János mellett  ő az a tanári karból, akinek nevét utca viseli Szekszárdon. (Tablókepe az 1950-es évek elejéről.) 

         Hagyatékának nagy részét Németh János(a kép bal oldalán) nyugdíjas pedagógus őrzi, aki fiatal gimnáziumi politechnika tanárként ismerkedett meg a hatvanas évek vége felé Létay Menyhérttel és feleségével.  Bensőséges kapcsolatuk végig megmaradt.  A hagyaték tudományos igényű feldolgozása még a jövő feladata, egyelőre egy rövid ismertetőt írok azon adatok apján, amit Németh János volt szíves velem megosztani.   A kép 1992-ben készült, amikor Létay Menyhért özvegye (középen) átvette a posztumusz Pro Urbe Szekszárd díjat. (Kép forrása: Tolna Népújság, 1992. augusztus 31. Ótos Réka fotója) 
 

Létay Menyhért református lelkész családba született 1909. május 20-án a Bereg megyei Márokpapiban, ahol édesapja éppen akkoriban szolgált. Elemi iskoláit Tiszafüreden végezte, ahol Márokpapi után édesapja hosszú évtizedeken át közmegbecsülésnek örvendve vezette a gyülekezetet. Polgári fiúiskolai bizonyítványában csak a rajz és a kézimunka volt jó, a többi jeles.

A Mezőtúri Református Gimnáziumban érettségizett 1927-ben jeles eredménnyel. Érdekes, hogy magyar nyelv és irodalom tantárgyból "csak" jó lett, pedig rendkívül széles körű irodalmi műveltséggel is rendelkezett a későbbiekben. 1941-ben például tanári továbbképzést is tartott a „Hazafias oktatás lehetőségei az irodalom oktatásában” címmel. Az is érdekes, hogy kiváló matematikusként az ábrázológeometria is "csak" négyesre ment. 

Érettségi után a debreceni egyetem lelkészképzőjébe és a tanárképző matematika-fizika szakára iratkozott be. Párhuzamosan végezte a két iskolát, de lelkészképzőt nem fejezte be, csak bizonyos tantárgyakat hallgatott hosszabb ideig.

A családját a csapások sem kerülték el. 1931-ben egy téli napon tanulmányai alatt kapta azt a sürgönyt amelyben édesapja tragikus haláláról értesülhetett, a Tiszából húzták ki tetemét.   Húga 15 évesen hunyt el, bátyja pedig a II. világháborúban esett el.

1933-ban kapta meg középiskolai matematika- fizika szakos kitűnő minősítésű diplomáját. Akkoriban nem volt könnyű elhelyezkedni. A Hódmezővásárhelyi Református Gimnázium Kollégiumában töltött el egy évet nevelőtanárként, majd a  Zalaegerszegi Deák Ferenc Gimnáziumban szintén egy évig tanított. Szekszárdra  Zelenka Gyula halálát követően került 1935-ben.

Az 1935-ös tantestület. Leghátsó sorban, balról: Surányi Károly (latin-német), Besenyi Gyula (testnevelés, ő a  "Zénó" ragadványnévvel híresült el),  Létay Menyhért (mat.-fiz.). Álló sor, balról: Sándor József (mat.-fiz.), Glockler György (magyar-német), Wallacher László (rajz), Pazár Dezső (történelem-földrajz), Róder Pál igazgató (mat.-fiz.), Varga Ignác (magyar-latin), Varga Gábor (történelem-földrajz-gyorsírás), Csapó Jenő (magyar-francia). Üllő sor, balról: dr. Hencze Béla (magyar-francia), Szijjártó Nándor (r.k. hitoktató), Faludi Ferenc (latin-történelem), Mentz János (természetrajz-földrajz), Takaró Károly (ref. hittan) 
(A Wallacher László-hagyatékban  őrzött üvegnegatív alapján készült felvétel.) 

Három próbaév után 1938-ban nevezték ki rendes tanárrá. Ez a korban ugyan átlagos várakozási idő volt, de Létay "berobbanása" az iskolai életbe semmiképpen nem volt átlagosnak tekinthető. Az első év után már a  fizikai szertár őre, az önképzőkör mennyiségtani és természettudományi, valamint „Ezermes­ter“ szakosztályának vezetője volt, majd az értekezletek jegyzője lett. Faludi igazgató rögtön osztályt is adott neki, fontos tantestületi  megbízatásokkal halmozta el, továbbképzések tartását bízta rá. Rövid idő alatt a gimnázium meghatározó, nagy tekintélyű, és elismert tanára lett. Az 1937-es gimnáziumi értesítő már a diákönkormányzatról szóló pedagógiai tanulmányával indul. A város kulturális életébe a Kaszinó kulturális tevékenysége révén kapcsolódott be, az amatőr színtársulatnak is tagja lett. 

Első, legendássá vált osztálya 1939-ben érettségizett. (Kép: Szekszárdi Vasárnap, 2005.05.28. Marth János hagyatéka alapján közzétette Nagy J.T. és Szabó Géza) Létay Menyhértet középen, a lányok közt látjuk. Az osztály híresebb tanulói: Mészöly (Molnár)) Miklós : üllő sor bal szélén. Tucsni László (földön ül, jobbról a második) jogász, a Megyei Művelődési Osztály későbbi vezetője, aki az 1950-60-as években Szekszárd zenei életének lelkes szervezője, ebben a szerepkörben Létay társa volt. Joó Ferenc (álló sorban) a gimnáziumot később jelentős adománnyal és alapítvánnyal támogató, Ausztriában letelepedő üzletember. Malonyai Dezső (álló sor balról a második), a Magyar Nemzeti Színház egykori igazgatója.

1939-ben végzett első osztálya. Az osztálytól emlékül egy bőr mappát kapott, amelyet egész életén keresztül használt iratainak tárolására. Az osztály kétségtelenül leghíresebb tanulója Molnár Miklós volt, aki Mészöly Miklós néven lett a magyar irodalom meghatározó alakja.

Mészöly Miklós számára  fontos volt Létay, és nem csak diák korában.  1950-60-as években amikor gyakran hazajött Szekszárdra, sűrűn felkereste volt osztályfőnökét. Mint már idéztük , Márth János így emlékezett vissza Mészöly Miklósra: 

„A gimnáziumban is inkább a fiatal tanárokkal tartotta a kapcsolatot, mint a diákokkal: Létay Menyhérttel és dr. Hencze Bélával, aki latint, franciát, magyart tanított. Velünk csak akkor állt szóba, ha valamelyik lánynak szerelmes levelet akart küldeni.”

 Mészöly Miklós pedig így emlékezett vissza Létay Menyhértre:

"Szekszárdon születtem, s ez akkoriban főképp borkultúrára predesztinálta az embert, nem szellemire. Tizennégy éves koromban jártam először Pécsett...Akkor váratlanul otthon is megváltozott a helyzet: két fiatal tanárt kapott az osztályunk....[Létay] még a matematika és fizikaórákra is bele tudott lopni egy kis irodalmat s zenét, mindez új hang volt, új ötvözete a szenvedélyeknek. S egyúttal alkalom is a nemes összeesküvésre: kiderült, hogy a szellemibe is lehet menekülni a kispolgári szűkösség elől. Így lett néhányunk cinkossága olyan lelki iskola, ami után már Pécs atmoszféráját is kevésbé barbárul szippantottam."

Az érettségiző osztályától kapott bőr mappa közepére egy réztáblára az osztály tagja belegravíroztatták nevüket. Mészöly Miklós aláírását bekereteztük.

A tenisz és a komolyzene kedvelése révén ismerkedett meg  Fekete Magdival,  Fekete Ferenc lányával. Magdi 1933-ben, két évvel Létay érkezése előtt érettségizett a Garayban, természetesen magántanulóként. Fekete Ferenc a város legnagyobb hengermalmának volt testvérével társtulajdonosa.  A fiatalok 1940-ben Budapesten házasodtak össze, majd egy Lehel utcai villába költöztek, ahol  többször megfordult -  mint rokon - az író Fekete István is. Gyermekük nem született.

A háborús időkben többször behívták katonának. Részt vett az észak-erdélyi bevonulásban, és a Vajdaság megszállásában. Ezt követően -mivel bátyja elesett a háborúban- , már nem hívták be, de egy leventealakulat kísérőjeként mégis belesodródott a hadi eseményekbe, hadifogságba is került.

A kommunista hatalomátvételt követően apósa malmát államosították, a családot kulákká nyilvánították, így őt is politikailag megbízhatatlanná minősítették. Létayt  megalázó módon,  ideiglenes óraadói tanárrá minősítették vissza, és több fizetési osztállyal hátrébb sorolták.   

Létay pedagógiai szakcikkeket írt, bemutató órákat tartott, mindent igyekezett elkövetni, hogy ismét elismerjék munkáját.  Fáradozásai nem voltak hiábavalók, hamarosan lekerült a B-listáról. 1954-ben már kiváló dolgozó kitüntetést kapott, és kinevezték megyei matematika és ábrázoló geometria szakfelügyelőnek. Rengeteg szakmai segítséget tudott nyújtani kollégáinak , különösen a pályakezdőket patronálta.   

Egy óravázlat-füzetének részlete

Munkáját a precizitás és a lelkiismeretesség jellemezte, amit óravázlat-füzeteiben is láthatunk. Visszaemlékezések szerint gyakran estig a szertárban maradt diákjait korrepetálva. Sokat követelt, de sok segítséget is nyújtott tanítványainak, tette mindezt hittel és emberséggel. Kiváló pedagógiai érzékkel rendelkezett, és igyekezett óráit minél érdekesebbé tenni. 

Munkáját azzal is elismerték, hogy 1957-ben a gondokkal küszködő tolnai gimnázium élére nevezték ki igazgatónak. Annak ellenére, hogy ilyen jellegű munkáját is nagyra becsülték,  ez a tevékenység nem volt igazán kedvére, és visszavágyott a Garayba, így  1959-ben  felmentését és visszahelyezését kérte. 

A Tolnai Népújság 1966. január 16-i tudósítása Fischer Annie szekszárdi koncertjéről. 

Az 1950-1960-as években az egykori tanítvány, Tucsni László jóvoltából kiemelkedő zenei élet volt Szekszárdon. Tucsni -mint kiváló hegedűs- nem csak szimfonikus zenekart szervezett, hanem országos, sőt nemzetközi hírességek szekszárdi koncertjét is menedzselte.  Ekkoriban alig volt Szekszárdon olyan komolyzenei esemény, amelyet ne Létay Menyhért értő felvezetője indított volna. Létay életében igen komoly szerepet játszott a zene szeretete, és ez tanítványaira is kisugárzódott. 

Az akkoriban nagy jelentőségű Tudományos Ismertterjesztő Társulat megyei vezetőségének is tagja volt. Természettudományos előadásokat is tartott, de „hanglemez hangversenyei” voltak igazán híresek. Ezeken főként egy-egy operát mutatott be  közös zenehallgatás keretében. Munkáját 1966-ban az országos vezetés is dicsérő oklevéllel ismerte el.

Időskori fényképe

1969-ben elnyerte az országos „Kiváló pedagógus” címet. Röviddel ezután a Lehel utcai villájukból a Táncsics utca elején átadott új „tömbházba”, egy szerény lakásba költöztek.  Nem sokkal ezt követően 1975. augusztus 13-án, 65. életévében  hunyt el. Néhány nappal később az újvárosi temetőben helyezték örök nyugalomra.

1992-ben volt tanítványai, és még élő kollégái kezdeményezték az akkori városvezetésnél, hogy kapja meg a Pro Urbe Szekszárd posztumusz kitüntetést. A díjat özvegye vette át, aki a következő évben hunyt el. 

Garay 125 (19.rész): Mészöly Miklós gimnáziumi évei

 

A Benedek-völgyi Molnár-tanyán, 1931-ben.  Balról jobbra: Hadnagy Albert levéltárigazgató, Molnár Dénes III. osztályos gimnáziumi tanuló gimnáziumi egyenruhában. Molnár Sándor   a Szekszárd-Bátai Ármentesítő és Belvízszabályozó Társulat igazgató-főmérnöke. Molnár (később Mészöly) Miklós,  I. osztályos gimnáziumi tanuló szintén egyenruhában, és Molnár Sándorné  (szül. Szászy Jolán) 
A fénykép a bemutatásra kerülő többi képpel   egyetemben  (a tablóképet kivéve) a Wosinsky Mór Múzeum tulajdona. Közreadásuk lehetővé tételét  Ódor Jánosnak és Lovas Csillának köszönjük.  

A Molnár család régről elkötelezett volt a  szekszárdi gimnázium iránt.  Id. Molnár Sándor madocsai reformtus lelkész mind a négy fiát ide íratta. Az 1903-ban érettségizett Dezső tragikus sorsát érintettük is. Az ifjabb Sándor két évvel később érettségizett, vízépítő mérnök lett. 1918-ban, 30 éves korában elvette a jómódú Szászy Endre ügyvéd lányát, Jolánt, így  Ifj. Molnár Sándorék Szekszárd jómódú polgárai közé kerültek.  A város főterén álló, a Takarékpénztárnak is otthont adó, emeletes házban volt otthonuk. Mindkét fiúk,  Dénes és Miklós  is a Garay Gimnáziumban járt. 

Osztálytársaival és Belházy Ernő nyugállományú latin-görög tanárral. (Kék tintával készített X jel mutat Mészöly Miklósra és a Belházyra.  Belházy Ernő 1929-ben már betegeskedett, alig tanított. 1931-től pedig betegségi nyugdíjba helyezték. A fénykép készítésekor már régóta nyugdíjban volt, Mészöly Miklósékat soha nem tanította. Hogy milyen kapcsolatban volt az osztállyal, az egyelőre rejtély számomra. 

Mészöly osztályának tablóképe. Az eredeti tabló nem maradt fenn, csak egy kis méretű másolatot ismerünk. 

Miklós 1931-ben kezdte meg tanulmányait a gimnázium I. osztályában, Wallacher László rajztanár  osztályfőnöksége alatt. Osztályuk  hatalmas létszámú volt,  62 fővel indult,  ebből értettségiig 41-en maradtak. Ebben az időben  ezek a létszámadatok nem volt szokatlanok, két párhuzamos osztály indítását azonban a tankerület nem engedte.  Az osztályba 7 lány is járt.

Elsőben Miklósnak szerény eredményei voltak, csak hittanból lett  jeles. Másodikos diákként az irodalmi délutánon  már szavalt.  Áprily Lajos: Tetőn c. versét adta elő,  sokat javult a bizonyítványa is.  A következő évben már csaknem kitűnő volt. Negyedikben ismeretlen okból osztályfőnökváltás  történt, Mentz János,  a későbbi igazgatóhelyettes lett egy évre az osztályfőnöke. 1935-ben, ötödikes korában Létay Menyhért lett osztályfőnöke, sokat romlott tanulmányi eredménye. A következő év egyfajta válságévnek tekinthető. Németből soha nem volt jó, de ebben az évben csak elégséges lett. Ennél is feltűnőbb, hogy a magaviseletből is csak elégségest kapott. Ez egy komolyabb "botrányt" feltételez, de nem derült ki számomra, hogy ez mi volt. A következő évben már nem volt elégségese, sőt  év végén már  könyvjutalomban részesült. 1938/39-ben, végzős korában egyedül ő vesz részt a gimnáziumunkból a budapesti tanulmányi versenyen irodalmi pályázatával, de nem ér el említésre méltó eredményt. Ebben az évben az önképzőkörben a legaktívabb diák volt, sok felolvasást tartott már saját műveiből is. Ezeket az ifjúkori zsengéket később azonban mind megsemmisítette, amikor katonai behívóját megkapta. Az év végén  a "legértékesebb szépirodalmi munkásságért"  10 pengős díjat kapott.  Érettségije jó rendű lett, de látni kell, hogy a kitűnők és jelesek száma  is összesen 15 volt a 41-ből, tehát tanulmányi átlageredményét tekintve csak középszerű diák volt, akinek a reáltárgyak és a nyelvek gyengébben mentek. 

A gimnáziumi osztálytársaival a templom lépcsőin. Miklós egy lánnyal beszélget.

Molnár (Mészöly)  Miklós Gimnáziumi éveiről osztálytársa, Marth János a következőképpen emlékezet vissza 2005-ben: 

„A gimnáziumban is inkább a fiatal tanárokkal tartotta a kapcsolatot, mint a diákokkal: Létay Menyhérttel és dr. Hencze Bélával, aki latint, franciát, magyart tanított. Velünk csak akkor állt szóba, ha valamelyik lánynak szerelmes levelet akart küldeni.”

A történet szereplője Létay Menyhért (1909-1975) az iskola legendás matematika-fizika tanára volt.  Létay széleskörű műveltséggel rendelkező tanáregyéniség volt, aki az integrálszámítás tanításáról csakúgy tartott tanárkollégáinak továbbképzést, mint a hazafias nevelés lehetőségeiről az irodalomoktatás területén. Mészöly Miklós így emlékezett meg róla, és egy kicsit Hencze Béláról is.:

"Szekszárdon születtem, s ez akkoriban főképp borkultúrára predesztinálta az embert, nem szellemire. Tizennégy éves koromban jártam először Pécsett...Akkor váratlanul otthon is megváltozott a helyzet: két fiatal tanárt kapott az osztályunk......még a matematika és fizikaórákra is bele tudott lopni egy kis irodalmat s zenét, mindez új hang volt, új ötvözete a szenvedélyeknek. S egyúttal alkalom is a nemes összeesküvésre: kiderült, hogy a szellemibe is lehet menekülni a kispolgári szűkösség elől. Így lett néhányunk cinkossága olyan lelki iskola, ami után már Pécs atmoszféráját is kevésbé barbárul szippantottam."

Létay Menyhért és Hencze Béla mellett  Zelenka Gyula is visszaköszön Mészöly Miklós műveiben, aki 1935-ben hunyt el. Kis gimnazistaként még tanított természetrajzot Mészöly Miklósnak. Vele korábban foglalkoztunk már itt. 

 

Irodalom: 

Jelezni kívánom, hogy sem Thomka Beáta, sem Szolláth Dávid monográfiáját nem volt módom áttekinteni.  Előfordulhat, hogy ezekben is szó van a gimnáziumi évekről. Én a szokásos forrásait használtam, tehát a gimnáziumi értesítőket, és mellette még egy-két művet. 

Marth János visszaemlékezése: 

Nagy Janka Teodóra- Szabó Géza: Körülöttünk élő múlt. 2005. 

Garay 125 (18.cikk): Az aranykorszak leghíresebbje: Haugh Béla

Az aranykorszak tantestületének néhány tagja kártyázás közben. Balról jobbra: Földes László (magyar-német), Pazár Dezső (földrajz-történelem), Pataki Jákó (latin-görög), Schwirian József (mennyiségtan-természettan), ismeretlen, László Géza (magyar-latin) 

Az aranykorszak 

A  tudományos életművek tekintetében  gimnáziumunk történetének aranykorszaka  a Wigand-korszak volt. (1896-1918)  Soha nem tanított iskolánkban annyi országos jelentőségű tanár, mint akkoriban. Ehhez a nyomatékos kijelentéshez természetesen definiálni kéne, hogy ki számít országos jelentőségűnek. Azt tekinthetjük ilyennek, aki elismert szaklapokban publikált és valamiféle szakmai elismerésekben részesült, majd munkásságának végét követően  is idézték, esetleg könyvei is fennmaradtak. Ebből a szempontból Wigand igazgatót sem tekinthetjük országos jelentőségűnek. Nyilván a gimnázium története szempontjából alapvető a szerepe, és meghatározóbb, mint pl. Ács Lipóté, dr. Bartal Kornélé vagy Haugh Béláé, de Wigand szekszárdi évei alatt már szinte semmilyen irodalmi működést nem fejtett ki, sőt amit korábban végzett, az sem bizonyult maradandónak. Ellenben Ács Lipót szekszárdi évei ma is előkerülnek a néprajzi kiadványokban, dr. Bartal nevét említik botanikusok a Szekszárdi-dombvidék vagy a Szepesség flórakutatási előzményénél,  Haugh Béláról megemlékeznek a lexikonok, sőt a youtube-ra is felolvassák művét.   Wigand a gimnázium ügyének áldozta szekszárdi éveit, Ács Lipótnak, Haugh Bélának  csak egy ugródeszka volt Szekszárd. Bartalt is csak korai halála kötötte véglegesen Szekszárdhoz, ahol aztán szépen meg is feledkeztek róla.

Az aranykorszakkal kapcsolatban három nevet említettem eddig, Ácsot, Bartalt és Haughot,  de röviden érdemes még néhány nevet, felidézni,  hogy lássuk milyen széles volt a paletta a 14-15 fős tantestületben. Valló Albert a Felvidéken (Zólyomban) született.  1895-ben végzett a magyar és német nyelv tanáraként, de latinból, történelemből,  tornából is szerzett képesítést. 1900-ban érkezett Besztercebányáról, de előzőleg  megfordult Keszthelyen is. 1906-ban távozott Ungvárra. Szekszárdi működése idején vagy féltucat lapba publikált Legjelentősebbek nyelvészeti publikációi voltak, amik a Magyar Nyelvőrben jelentek meg. A magyar és tót nyelv egymásra hatásáról írt cikkei és könyve ma is idézett szakmai körökben. 

László Géza szintén 1900-ban érkezett pályakezdőként magyar és latin szakkal. Az Egyetemes Philológiai  Közlönyben és a Magyar Nyelvőrben jelentek meg publikációi. Munkáira hamar felfigyeltek országosan is, és a Magyar Tudományos  Akadémia Nagy Szótárának lett munkatársa. A Tolnavármegyei Múzeumegylet is tagjai közé fogadta. Drámákat is írt „Toldi" c. darabját előadták a szekszárdi színházban 1908. decemberében két alkalommal is.  1918-ban súlyos háborús sérülés után nyugdíjazták. 

Érdemes még megemlíteni dr. Zipser Jakabot, aki a régi magyar irodalomból doktorált, és korai években is írt még egy-két ilyen cikket, de aztán ilyen jellegű érdeklődése kihunyt. 

Az aranykorszakhoz persze más is kellett, mint tehetséges fiatal tanárok sora.  Először is kellett egy olyan kor, amelyik részint elvárta, részint lehetővé is tette azt, hogy  egy tanár az oktatás-nevelés napi robotján kívül tudományosan is működjön.  Ez az elvárás még a Horthy-korszakban is jelen volt,  jóllehet egyre gyérülően tudott csak ennek megfelelni a tanártársadalom. Tudomásul kell venni, hogy a a Monarchia gazdasági-társadalmi-politikai viszonyai is kellettek ehhez a korszakhoz, amiről itt már írtam bővebben.

Kép: wikipedia.hu

Az aranykorszakhoz kellett az is, hogy a városban tevékenykedjen egy akadémiai levelező tag is, aki a  tudomány magasabb horizontjáról széttekintve tudott szervező lenni.  Ő volt Wosinsky Mór, és neki volt egy nagy tudományos eszménye is:  a Múzeum. Ehhez az eszményhez találta meg társként a gimnáziumi tanárokat, és Apponyi Sándort, aki a legfontosabbat adta ehhez: a pénzt. Névleg Wigand volt a Múzeumegylet elnöke, de érdemi munkát a múzeum érdekben nem végzett. Viszont hagyta, hogy kollégai végezzenek ilyet, és ezt büszkén propagálta is az értesítőben. A gimnázium ügye neki ezerszer előrébb való volt, és vállalta a konfliktusokat is Wosinskyval, amikor a gimnázium-múzeum csata ezt kívánta. 

Wosinsky múzeuma tehát három tanárt (Haugh, Bartal, Ács) is elindított a tudományos pályán. Ez az a többlet, amivel Szekszárd rendelkezett más hasonló városokkal összehasonlítva. 1907-es váratlan halála után azonban nem volt életművének folytatója. Tudománynépszerűsítés terén tudta csak Bartal, Ács és Kovách Aladár folytatni, sőt talán felülmúlni is az életművét.  Ács és Haugh távozása, Bartal halála után azonban már megszűnt a múzeum és gimnázium közti szoros kapcsolat, és az már soha nem is állt helyre.

Egy csalódott akadémikus  -Hollós László-  ugyan nemsokára visszatért a városunkba, de ő már csak csodabogár tudott itt lenni, nem szellemi vezér, és a város inkább látta benne egy perlekedő feleség szerencsétlen férjét, mint a nagy tudóst.

Jó lenne azt is leírni, hogy a 20.század elejének Szekszárdja pezsgő szellemi élettel támogatta  értelmiségének útját, de ez sajnos nem igaz. A  megkeseredett Wosinsky maga is elvágyott már innen, és csak váratlan halála tette őt is végleg szekszárdivá.  Haugh, Ács, de még Bartal is évről-évre beadta a tankerülethez áthelyezési kérelmét.  Szekszárd persze nem volt rosszabb hely, mint az ország más hasonló kisvárosa. Egyszerűen csak egy kis  mezőváros  volt, számottevő ipar és értelmiség nélkül, beszűkült lehetőségekkel. A megyei adminisztráció, a kórház,  a gimnázium, a polgárosultabb zsidóság termelt csak ki egy vékony értelmiségi réteget,  de ez nem versenghetett az egyetemi városok, egyházi központok, gyorsan fejlődő ipar- és kereskedővárosok  pezsgő világával. Babits írta  róla ma is némiképp aktuális versében: "A rónatányér közepén/ nyúlik a város mint lepény/ kis város: nagy falu."  Itt Babits sem válhatott volna azzá, aki lett (de Fogarason még annyira sem.)  Az értelmiség számára Szekszárdinak maradni mindig kompromisszum volt, ma is az, a Monarchia korában is az volt. Igaz, csak keveseknek adatott meg, hogy Szekszárdot elhagyva kiteljesedjenek. (Babits, Mészöly, némileg Baka)  Haugh Szekszárdnál  szürkébb városkákba került, a szekszárdinál nem jobb gimnáziumok élére, Ács pedig a fővárosban csak árnyéka lett Szekszárdi énjének. 

Haugh Béla

Haugh Béla
Kép forrása

 Haugh Béla a wigandi időkben talán a legismertebb tanár volt. Hosszasan méltattuk már a Ács(Auerbach) Lipót érdemeit, érintettük dr. Bartal életművét is. Haugh eddig kimaradt. Ennek fő oka az, hogy róla nem feledkeztek meg. Szabó Géza szekszárdi régész-főmuzeológus írt róla tanulmányt és  több ismertetőt is. Ezeket a forrásokat egészítem ki néhány helyen. 

 A rendkívüli sokoldalúság jellemezte: egyszerre volt tanár, író, újságíró, régész és muzeológus. Korának egyik nagy bestsellere lett a Vitéz Háry János hőstettei című műve, ami még  szekszárdi gyökerű, de már új szolgálati helyén, Jászapátiban véglegesedett.  A Franklin társulat, a legnagyobb könyvkiadó adta ki 1914-ben. Hozzá a korban rendkívül népszerű  Garay Ákos készített szellemes rajzokat.  A Kisfaludy-Társaság pályázatára készült, és ott dicséretben részesült.  Rengeteg kiadást megélt. Legutóbb 2016-ban adták ki. Garay János Obsitosa nehézkes, régies nyelvezetével már a 20. század elején sem volt túl népszerű. Haugh viszont meglátta benne a kitűnő nyersanyagot, és élénk fantáziával továbbgondolta a nagyotmondó huszár történetét. Ezzel Haugh Béla Háry Jánost visszahozta az irodalmi közgondolkodásba, és néhány évvel később Kodály librettistái is Haughoz hasonló módon nyúltak az eredeti Garay műhöz. 

Kép forrása: academia.edu

De ki volt a Háry történet újraalkotója?

Haugh Béla 1871-ben született a Komárom megyei Bajnán. Apja uradalmi orvos volt. Haugh a gimnáziumot az esztergomi katolikusoknál végezte el, majd  a  budapesti tudományegyetemen magyar-latin  szakos tanári diplomát szerzett 1896-ban. A debreceni piarista, majd a zsolnai  katolikus gimnáziumban volt gyakorló tanár. A Szekszárdi Állami Főgimnáziumba tanára 1897-ben lett, ahol a magyar  és latin nyelv mellett történelmet is tanított,  egyúttal az ifjúsági könyvtár őre (könyvtárosa) is lett. Az 1902-ben létrehozott  Eötvös Önképzőkör első tanár támogatója is ő lett. Az Önképzőkör a diákok egyfajta szakköre volt, ami számos elemet tartalmazott a diákönkormányzatiságból is. A gimnáziumok túlnyomó többségében, helyi specialitásokkal fűszerezve működtek ilyen körök. A kör   deklarált célja  kezdetben a "magyar nemzeti műveltségnek mennél tökéletesebb elsajátítása" volt. Az Önképző kör tartotta a március 15-ei ünnepséget, vitadélutánokat rendezett, egyfajta színjátszó és szavalókörként is működött. Rendes tagjai csak a VII-VIII.-os diákok lehettek. Nagy presztízsű és jelentőségű kör volt, Haugh ennek a patronálásával nagyon fontos szerepet töltött be. 

Aláírása

Haugh rögtön bekapcsolódott a múzeum munkájába is. Wosinsky Mór ajánlására elvégezte az Magyar Nemzeti Múzeum  múzeumőri szaktanfolyamát. Ő lett a múzeumigazgató legfontosabb társa, talán barátja is. Ebben a kapcsolatban nyilván meghatározó elem volt mély katolikussága is, ami szoros kapocs volt az apát-plébános múzeumigazgatóval. Wosinskyről amúgy is több forrás megjegyezte, hogy volt benne némi intolerancia a más felekezetek iránt, és ne felejtsük el, hogy a másik két gimnáziumi múzeumőr evangélikus (Bartal)  illetve zsidó volt (Ács).  Kétségtelen, hogy a múzeumi tevékenysége neki volt társai közül a legkiterjedtebb. Együtt járt Wosinskyval ásatásokra, jelentős részt vállalt a szekszárdi múzeum gyűjteményének rendszerezésében, gyarapításában, feldolgozásában, ismertetésében. Szerkesztette a múzeum évkönyveit, megírta a könyvtár katalógusát, és a kiállítás vezetőjét, végül Wosinsky halála után az egykori igazgató életrajzát is.  Önálló régészeti kutatásba Wosinsky halála után kezdett. Az alsónyéki feltárás eredményeit az Archaeologiai Értesítőben tette közzé. Szabó Géza régész véleménye szerint szakmailag mai szemmel nézve is korrekt ásatást végzett,  megállapításai mai is helytállóak.  A gyűjteményt tanári munkájában szemléltetésként is felhasználta, részt vállalt a múzeum ismeretterjesztő előadásaiban. 

A múzeum ismertetőjének kezdősorai a gimnázium értesítőjében. 

1905-ben indította el a Bodnár István Tolna vármegye egyik meghatározó lapját, a Közérdeket. A lap a korábbi megyei lapoktól abban különbözött, hogy kevesebb volt benne a politika, és több a kultúra. A lap főmunkatársa Haugh Béla lett, és írói álnevein számos tárcát, cikket  szépirodalmi és ismeretterjesztő cikket írt.  Írásai nem csak a helyi lapokban, hanem a Benedek Elek, majd Váradi Antal által szerkesztett nagy hírű Ország-Világ című irodalmi-politikai lapban is megjelentek Horti Béla álnéven.

A Közérdek fejléce, címoldalán Haugh Béla nevével. 

 Kép forrása: Széchenyi Gimnázium, Jászapáti

Haugh Bélának rendkívül jelentős volt irodalmi munkássága is, jóval több volt az, mint  a már  ismertetett Háry parafrázis. 1898-ban jelenik meg Napraforgók című kötete. Ebben a korabeli ismertető szerint  "a fővárosi élczlapokban megjelent, és újabb szatíráit" gyűjtötte össze. 1904-ben Hajdu Elemér írói álnéven jelentette meg következő regényét az Ország-Világ, amelyben így írtak a műről: "Új regényünk egy tőzsgyökeres magyar öreg úr történetét beszéli el, aki vénségére elveszti józan ítélőképességét s egy fiatal leányt akar feleségül venni, de a leány megszökik az esküvő elől ideáljával, egy fiatal katona­tiszttel, s ez a csapás kiábrándítja hóbortjából a derék öreg urat. A regény igen ügyesen van meg­írva s bővelkedik a derült moz­zanatokban s bizonyára sok élve­zetet szerez olvasóinknak és el­ismerést a szerzőnek, akinek jó magyarsággal megirt érdek feszítő munkáját t. olvasóink szives figyel­mébe ajánljuk."  1909-ben ennél a kis könnyed műnél jóval nagyobb figyelmet kelt Fiamnak c. könyve, ami egyfajta pedagógiai hitvallása is volt. A címéből is kiderül, hogy intelemnek szánta ezt. Lényegében a katolikus valláserkölcsi nevelés melletti kiállásként fogható fel  a mű. Nem véletlenül második kiadása már a Szent István Társulat támogatásával jelent meg.

Érdemes még a műhöz annyi kiegészítést is fűzni, hogy 1898-ben Szekszárdon alapít családot is,  felesége Nagy Mária lesz. 

Írói munkásságának záródarabja a "Végre mégis! Egy asszony emlékiratai" című mű, ami 1916-ban, már jászapáti korszakának a végén  jelent meg a Pesti könyvkiadónál, de kevés visszhangot keltett. 

Wigand János idején a gimnáziumnak még  nem volt igazgatóhelyettese. Néha viszont meg kellett oldani, hogy valaki Wigand helyett is képviselje az iskolát. Ez a szerep kezdetben Szabó Ferencre, a gimnázium legidősebb tanárára hárult.  Később azonban egyre inkább Haugh Béla kezdte ezt a feladatkört betölteni. Nyilván Haughnak megvolt a vezetői rátermettsége is, és bizonyos jelek szerint -amiket talán majd később részletezek is- kezdte a helyettesítő szerepkörét kinőni, és hamarosan a "két dudás egy csárdában" szituáció rajzolódott ki. Ezt a helyzetet a tankerület úgy oldotta meg, hogy Haugh Bélát kinevezték az akkor induló Királyi Katolikus Gimnázium élére Jászapátiba. 

Jászapáti Királyi Katolikus Gimnázium
Kép forrása

Haugh Béla és családja tehát 1912-ben Jászapátiba költözött. Itt a Szekszárdon bevált recepteket alkalmazta. Mivel azonban Jászapátiban nem volt Múzeum, ezért alapított egyet. A Jászapátiban töltött öt év alatt közel 4000 tárggyal gyarapította a múzeum állományát néprajzi és régészeti tárgyak gyűjtésével. Nagy kár, hogy a múzeum teljes anyaga a világháborút követő összeomlásban teljesen megsemmisült. Jászapáti akkoriban még nem sokkal volt Szekszárdnál kisebb település, kétségtelen azonban, hogy a szellemi pezsgése messze volt még Szekszárdtól is. Haugh arra is gondot fordított, hogy ezt kissé felpezsdítse.  Részt vett a település szellemi életében, népszerűsítő, tudományos előadásokat tartott, szerepet vállalt a Római Katolikus Nőegylet megalakításában és a polgári leányiskola létrehozásában. 

Nem sokáig élvezhette  azonban Jászapátiban a munkájának gyümölcseit, mert még nagyobb szakmai kihívásnak kellett megfelelnie, amikor áthelyezték a nagykállói állami gimnázium élére 1917-ben. Érdemi munkát itt már nem végezhetett, mert az összeomlás évei következtek. Sajnos ezeket ő sem élte  túl, 49 évesen, 1920-ban hunyt el.