2018. június 9., szombat

A Szepesség (németül Zips, szlovákul Spiš, lengyelül Spisz)


A szepesi vár (szlovákul: Spišský hrad, németül: Zipser Burg). A kép előterében a szepesváraljai Kisboldogasszony plébániatemplom még románkori eredetű tornyával. A 4 hektáros vár a Magyar Királyság legnagyobb területű vára volt, (nem számolva természetesen a városok körítő falát). Szepesváralja (szlovákul Spišské Podhradie, németül Kirchdorf) pedig egyike volt a Zsigmond által a lengyel királynak elzálogosított 13 szepesi "városnak."Ma is sok mindent megőrzött középkori hangulatából, bár nem versenghet a Szepesség leghíresebb városaival.
A sorozat eddigi részei:


 Bevezető gondolatok

Alighanem ez lesz most az a bejegyzés, ami bizonyos szempontból a legfeleslegesebb. Egyrészt a vidék történetét sokan megírták kiváló színvonalon.(pl. a pangea.blog.hu ) Másrészt nagyon szépen körbefotózták.  Úgyhogy  sok idegen képet mutatok be, főleg Thaler Tamás wikipédiás képeit. Ezekre a  képekre az lesz  a jellemző, hogy sokkal jobbak, mint a nem jelzett sajátjaim. Aki akár 30-40 képet is megnézne egy-egy templomról az kattintson az apsida.sk szlovák nyelvű honlapra.
A Szepesség- mint ismert- ma Szlovákia területére esik. Jó ideig németek lakták, de már a 17-18.század óta szlovák többségű. Trianonig viszont a Magyar Királysághoz illetve rajtunk keresztül a Habsburg Birodalomhoz tartozott jobbára. A magyar történészek írását használtam én is, de azért munkálkodott bennem a kisördög, hogy vajon mások is úgy látják-e a Szepesség történetét, mint az általam használt magyar források? Szerencsére az interneten ráakadtam Zuzana Bosnovičová: Die Geschichte der deutschen Besiedlung der Zips und Anteil der deutschen Minderheit an der kulturellen Entwicklung der Slowakei vom 13. bis zum 19. Jahrhundert (A német bevándorlás története a Szepességben és a német kisebbség hozzájárulása  Szlovákia kulturális fejlődéshez a 13. és a 19. század között) című tanulmányára, ami Prágai Károly Egyetemen jelent meg 2017-ben. A címet eléggé elhibázottnak találtam, hisz 19.századig csak a Magyar Királyság, esetleg a Habsburg Birodalom kulturális fejlődéséhez járulhattak hozzá a szepességi németek. A cikket végül is nem találtam túl érdekesnek, kevés újat tudtam meg belőle, szemléletmódja sem volt a hazai általam használt forrásokhoz képest nagyon elrugaszkodott, leszámítva azt, hogy a múltba vetítve  használja Szlovákia nevét. Nyilván a magyarul nem tudó szerzőnő azért a magyar forrásokhoz is hozzájuthatott áttételesen,  hála Lengyelová, Horváthová és Szeghyová nevű szlovákiai szerzőknek, és Mollay Károly és Gárdonyi Sándor germanisták németül megjelent nyelvészeti tanulmányait eredetiben is olvasta.


Miért kezelem külön  a Szepességet?

Először is, nem csak én kezelem külön  a Szepességet. Szerény könyvtáramban is négy fotóalbum van a Szepességről. Két magyar, és két csehszlovák, még azokból az időkből. Ezek közül is kiemelkedik szépségében, "okosságában" Thaler Tamás nem régi albuma.  A Szepesség néhány dologban valóban  kitűnik a többi felvidéki, egyébként hasonló vármegyék közül:
1. A Szepesség területén a többi felvidéki területhez képest is meghatározóbb volt a német telepesek aránya. A Szepességen kívül két másik felvidéki területen is éltek németek zárt csoportban,  Pozsony környékén és az ún. Hauerlandban. A felvidéki városok nagy részében, de különösen a bányavárosokban  is túlsúlyban  voltak. Területi autonómiát viszont  más helyütt nem kaptak.
2. Az itteni német településeknek magas volt az urbanizációs színvonala, azaz viszonylag sok volt a város, de helyenként még falvai is városias jelleget mutattak. Ez azt jelenti, hogy sok  volt a kőház, jelentősek voltak templomai.
3.Képzőművészeti emlékek mennyiségében és színvonalában is kiemelkedő a vidék.  Erről a kb. 3600 km2-es területről több emléket mutathatok be, mint az Alföld 50.000 km2-ről. A Szepesség gazdagságára egy másik példa: A Magyar Nemzeti Galéria és  az Esztergomi Keresztény Múzeum régi magyar gyűjteményének 27%-a Szepességből származik. Ezzel messze megelőzi a 13%-kal második  Sárost, ahol szintén sok német élt.  A harmadik helyen 10%-kal  Abaúj (főként Kassa révén) és Bars vármegye osztozkodik. Az egész Felvidék súlyára jellemző, hogy a teljes  anyag 82%-a innen származik, míg Erdélyből 8%, a Dunántúlról csak 7%.  Szepes egyébként a Magyar Királyság területének csak 1,1%-át tette  ki. Ha valaki ezek után azt gondolja, hogy mára a vidék teljesen kifosztott a középkori képzőművészeti alkotásokból, az téved. Lőcse városa a 12 szárnyasoltárából egyetlen egyet sem adott el, és a város három múzeumában ma is rengeteg középkori alkotást látunk. Az egymástól 2-3 km-re sorakozó településeknek pedig nagy részében ma is eredeti helyükön megőrzött emlékek sorát látjuk, és még így is bőven kerülhettek emlékek más szlovák városok múzeumaiba is.


Szent László falképek a Szepességi templomokban, avagy a szepességi elsőbbség kérdése

A Szent László-legendákról  rengeteget írtak. Aki tájékozatlan a témában, de ezen szíves  változtatna ezen, olvassa el a wikipedia tárgyszavát vagy nézze meg  ezt a honlapot.
A Kárpát-medencében nincs még egy olyan terület, ahol olyan sűrűségben találjuk meg ezt a tipikusan magyaros ábrázolást, mint a Szepességben, ahol a németek a meghatározóak. (Svábfalva,[ ma már itt nem láthatóak]- Vitfalva, Kakaslomnic, Szepesmindszent, Zsegra) Hogy kerül egy tipikusan magyar téma német falvakba, erre az ellentmondásra kell válaszolnunk!
A Felvidék legészakibb részén - mint a királyság többi részén is-  a főként németek alkotta hospesek megjelenése 1150-1260 körüli időszakra tehető, azaz II. Géza és IV.Béla uralkodása közti időkre. A korábbi időpontokat a német szerzők preferálják, a későbbieket a magyarok. Természetesen szembesülnünk kell a kárpát-medencei kérdések rákfenéjével: Ki volt itt előbb?  (Mintha ez valamit is számítana!) Erről szóljon mindjárt is egy kis blokk:
Úgy vélhetjük, hogy a Szent László kultusz elterjedtsége a Szepességben  a magyaroknak vagy  elsőbbségére vagy meghatározó jelentőségére vezethető vissza. Ez az elsőbbség kérdésében  valószínűleg igaz is, de csak  a németeket illetően. A rengeteg szláv eredetű helynév azonban arra utal, hogy a szlovák és lengyel népcsoport korai jelenléte vitathatatlan. A szlávok utánpótlása nem szűnt meg a középkor során, sőt magukba olvasztották a Keleti-Kárpátokból áthúzódó vlachokat, akik a juhokat is hozták magukkal. Ennek ellenére a Szepesség későbbi történetében alárendelt szerepet játszottak a középkor második feléig. Szintén vlachoknak nevezték a magyarok a ruténeket, akik a vlachokhoz hasonló életmódot folytattak. Számbeli gyarapodásuk és területi terjeszkedésük majd csak a 15-16. században válik számottevővé errefelé.
A történelem dinamikája a Felvidéken valószínűleg ugyanúgy működött, mint Erdélyben.  Az Alföld és a folyóvölgyek megszállása után a korai Árpádok fokozatosan terjesztették ki hatalmukat az északi és keleti hegyvidékek felé, itt előbb Gömör környékére, majd a ettől északabbra is olyan sajátos jogállású népeket telepítettek, akiknek a feladata éppen ezeknek a határok kitolásában és a határvédelemben állt. Erdélyben ilyenek a székelyek, a Felvidéken ez az  ún. "Tízlándzsás falvak" népe, a lándzsásnemesek. (Abba most nem megyünk bele, hogy mely néphez tartoztak ők, kabarok, székelyek, besenyők, magyarok voltak?) Az ezt kísérő lépés a nyugati hospesek letelepítése, akik szintén sajátos szabadságjogokat kaptak. Míg Erdélyben a németek lakta Királyföld és a Székelyföld helyzete évszázadokra stabilizálódott, itt ez nem valósult meg maradéktalanul se a Szepesség, még kevésbé a Tízlándzsás falvakat illetően. (Nyilván a határőr jelleg erősen különbözött a két helyen. Itt az egy kultúrkörbe tartozó, konszolidált Lengyel Királyság volt a szomszéd, Erdélyben pedig nyugati civilizáció peremvidéke húzódott. )
A László-legendás templomok azonban nem a Tízlándzsás falvakban találhatók, hanem kifejezetten a szász falvakban. Ez alapján arra gondolhatnánk (és valóban így gondolja számos hazai szerző) hogy még a tatárjárás előtt létrejövő magyar falvak templomaiban készülnek el ezek a falképek, aztán a falvak elnémetesednek.  Ennek a gondolatmenetnek a hibája az, hogy a művészettörténeti szakma a legkorábbi falképeket is a 14. század elejére teszi, nem a tatárjárás előtti időkre. Ekkor viszont a Szepesség falvai már nagyrészt kétségtelenül németek lakták, László-legendás falvakat is.  A gondolatmenet másik hibája  az, hogy a falu lakói határozzák meg, hogy templomuk milyen ábrázolások kerülnek. Ez nincs így, a megbízó határozza meg mi kerül a falra. Mint ahogy pl. 300 évvel később Klimó pécsi püspök is Szent István oltárképet ad egy sváb falusi templomnak és Szent Kilián helyett innentől a magyar királyt kell inkább tisztelniük. Hasonló dolog történhetett a Szepességben is. Az egykori soltész falvak  egy része pedig a 14.századra már elveszíti német jogát,  vagy eleve magyar földesúri földjén jönnek létre. (A sokkal kisebb részük pedig komoly várossá fejlődik.) A magyar földesúr pedig megrendeli a szászok által lakott falujában a Szent László-legendát.  Nem állítom határozottan, hogy valami korai magyarosítási szándék van ennek hátterében, bár ki tudja, hiszen a Szent László kultusz kapcsán a magyar köznemesség által is felkarolt 14-15.századi nemzeti kultuszról beszél Klaniczay Gábor is. Szűcs Jenő is számos korábbi tanulmányában foglalkozott már a nemzeti gondolat középkori megjelenésével, amely a rákosi végzésben csúcsosodott ki.

Vitkovce2FotoThaleTamas.JPG
(Fotó. wikipedia, Készítette: Thaler Tamas - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 3.0, Hivatkozás)
Vitfalva (1892-ig Vitkócz, Witkensdorf vagy Witkowetz, Vítkovce, ) Szent László legenda részlete: A kun vitéz lenyakazása. 1350 körül. Kissé naiv megfogalmazású képek, ami miatt sokkal korábbinak véltek korábban. Az ördög éppen a kun lelkét viszi, a kép jobb szélén pedig a lenyakazott kun testéből állatok lakmároznak.
 
Kép: Google Térkép,Ladislav Hvizdoš, Link.
Zsigra, (1899-ig Zsegra,  Schigra  Žehra): Az északi fal képei- Fenn: Mária-ciklus, alatta: Szent László-legenda, majd alatta más különálló jelenetek. Jól látható, hogy a Szent László legenda egy részét takarja egy Krisztus a kereszten az Ecclesia és a Synagoga alakjaival. Valójában ez egy korábbi jelenetsor, amit az 1954-es csehszlovák feltárás bont ki a László-legenda alól. Így ezek 1300-1330 körüli időkből valók, a László -legenda kb. száz évvel későbbi.


KakasFotoThalerTamas.JPG
(Kép: Wikipedia, Készítette: Thaler Tamas - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 3.0, Hivatkozás)
Kakaslomnic: (1899-ig Nagy-Lomnicz, szlovákul  Großlomnitz, Veľká Lomnica, ): A Szent László legenda részlete. 1315 körül. A visszafelé nyilazó kun, László és a kun birkózása, a lány a kun inába vág.

(Kép: Magyar Nemzeti Digitális Archívum, Készítette: Görföl Jenő. Hivatkozás)
Szepesmindszent (Biazowitz/Betendorf, Bijacovce, ): A kun hátrafelé íjaz és a küzdelem részlete. 15.száza eleje.  Egy későbbi átalakítás következtében a legenda részletei a mai padlásra kerültek.



Kitérő: A Szent László-legendáról  általában


Nagyjából a következők tévképzetek vannak a témában:
1. A legenda sajátosan "magyaros". Egy  keleti gyökerű, mitikus hősök közötti, rituális küzdelem hagyományát őrizte meg és telepítette át keresztény környezetbe.
2. A legenda falképes ábrázolásai Erdélyben (Székelyföldön) és a Felvidéken a leggyakoribbak. Ez összefügg a különleges kiváltságokkal felruházott határőrök (például a székelyek) kulturális irányultságával.
Az első megállapítással kapcsolatban már (az egyébként sok kérdésben elavult)  Dercsényi Dezső is felhívta arra a figyelmet (véleményem szerint nagyon helyesen), hogy ilyen alapon számos tipikusan nyugati legendában is felfedezhetjük az ázsiai elemeket. Ő inkább azt hangsúlyozta az akkoriban frissen feltárt tereskei dupla sorozat ismeretében, hogy a legenda egy sajátosan köznemesi (és ilyen módon természetesen magyar) világban rezonált a vélhetően váradi indítást követően, és ebben a közegben terjedt el széles körben a "végeken", azaz a kisnemesek közt, és a hozzájuk hasonló jogállású vidékeken, pl. Székelyföldön.  Ilyen szellemben tárgyalja Wehli Tünde a kérdést az Akadémia nagy művészettörténeti monográfiájában, újabban pedig Klaniczay Gábor is rendkívül precíz tanulmányában.  (A még általánosabb, olyan típusú ötletelésekkel,  mint amilyen pl. Jankovics Marcellé, aki  az asztrológiai köntösben megjelenő "ősavalamik" -pl. jó-rossz, sötétség-világosság stb.-  megjelenését látja bele az ábrázolásokba, nem foglalkozunk.)
A második kérdéskörre statisztikai alapon kívánok válaszolni. Elővettem V.Dvoláková-J.Krása-K.Stejksal: Stredoveka nastrenna malba na Slovensku című hatalmas monográfiáját (Praha-Bratislava 1978.) amit még egy főiskolai sítábor alatt vettem nagy megrökönyödést kiváltva a főként testnevelés szakos kolléga-jelölteim közt. Ugyan szlovákul semmit nem tudok, de az ikonográfia mutatók "ladislavska legenda" kulcsszavával és a képekkel így is elég jól eligazodtam. A  kötet alapján Szlovákiában 1978-ig ismert templomi falképek közt 47 északi fal ikonográfiáját tudtam megállapítani. (A László-legendák egy kivétellel mind északi falon vannak,  a kárpátaljai Palágykomorócon találjuk csak karzatmellvéden.) A 47 falból összesen tízen van László-legenda, azaz a Felvidéki templomok 21%-án fordul elő. Ezt követően a saját hazai (trianoni magyarországi) adatbázisomat néztem át.  29 templom északi falának lehet megállapítani ikonográfiáját, ezen összesen hat László legendát találunk (Türje, Ócsa, Vizsoly, Szalonna (elpusztult) Tereske, Laskod), ami kerekítve szintén 21%-ot ad. Azaz a "Belső-Magyarországon", ugyanolyan sűrűséggel fordulnak elő László-legendák,  mint a Felvidéken. A felvidéki nagy számuk meg egyszerűen azzal függ össze, hogy ott sokkal több falkép fennmaradt. Nyilván Erdélyt is érdemes lenne megnézni, de itt nem rendelkezem teljes adatbázissal. Székelyföldhöz tartozó Udvarhelyszéken Dávid László csodálatos monográfiája alapján tizenkét templomból hatban találtam ilyen ábrázolást, tehát ott valóban nagyobb sűrűséggel, 50%-os arányban fordulnak  elő ilyen emlékek. Persze a kisszámú templom érdekes statisztikai anomáliákat takar. Ha nincs a századfordulón egy Huszka József nevű lelkes udvarhelyi rajztanár, akkor ma tíz templomban csak négy László-legendát ismernénk, ami csak 25%-os arányt jelent csak, ami nincs is olyan messze az országos 21%-tól.
Összességében tehát elmondhatjuk, hogy a 15-16. században egy nagyon népszerű ábrázolásmód volt a Szent László-legenda,  ami kb.minden negyedik-ötödik magyarországi templomban megtalálható volt. És hogy mi tette ilyen népszerűvé ezt a legendát, arról Klaniczay Gábor így ír: "Azt is mondhatnánk: a kun a kereszténységre tért magyarság múltját, legyőzött, de mégis némi nosztalgiával szemlélt alteregóját jelképezi. Szent László viszont a jövő útját képviseli, a keresztény lovagi eszmény diadalát a pogány múlton és a fenyegető újabb keleti veszedelmen. Egy ilyen sokrétegű mondanivaló tehette ezt a történetet oly népszerűvé." 



Különböző jogállású települések

A középkor során kb. 80-100 településen találjuk a németeket  (leegyszerűsítő nevükön  a szászokat, itteni szóhasználattal cipszereket) a Szepességben és a szomszédos Sárosban.  Az 1271-ből fennmaradt, de már korábban is megfogalmazott  jogokat (Zipser Willkühr) Zsigmondig a királyaink megerősítették. Ekkoriban 24 település tömörült a szepességi jog hatálya alá. A két legnagyobb város Lőcse és Késmárk szabad királyi város volt, Igló és Gölnicbánya bányavárosi jogokkal rendelkezett, ezeket ott röviden már érintettük. Zsigmond 1412-ben azonban 13 települést elad a Lengyel Királyságnak. Ezeket ma "városoknak" nevezzük, mert jogállásukban érvényesültek bizonyos szabadságjogok, de valójában több ezek közül méretét tekintve inkább falunak számított volna. Igaz, a bevezetésben már mondtuk, hogy itt a falvaknak  is volt valamiféle városi jellege.
Nem elzálogosított városok Katolikus lexikon szerint a következők voltak. (A vastagon szedettekkel külön is foglalkozunk.): Csütörtökhely, Illyésfalva,(Izsákfalva) Káposztafalu, Kurimján (Kiskerény), Mühlénbach, (Malompatak) Odorin (Szepesedelény), Velbach, (Ágostháza), Zsákóc,(Izsákfalva) Nagyszalók, Tamásfalva, (Szepestamásfalva) Danisóc (Dénesfalva). Két dolgot érdemes megjegyezni: 1.Azt sem tudjuk 100%-os biztonsággal, hogy melyek voltak ezek a települések, ezért nevezem meg a megbízhatónak tűnő forrást. 2. Másrészt, a 19. század végén az intenzív magyarosítási hangulatban a szlávos és németes hangzású nevek magyarosat kaptak, ezért látunk kettős névalakot.
Elzálogosított városok  a következők: (Szepes)Béla (Zipser Bela), Duránd (Durelsdorf), Felka (Fölk), Igló (Neudorf), Leibic, Mateóc (Matsdorf), Ménhárd (Meneharddorf), Poprád (Deutschendorf), Ruszkin (Rissdorf), (Szepes)Olaszi (Wallendorf), (Szepes)Szombat (Georgenberg), (Szepes)Váralja (Kirchdorf), Strázsa (Michelsdorf) és a Lublói uradalom. Az elzálogosítással nem változott meg a városok egyházjogi helyzete, azok végig az esztergomi egyházmegyéhez tartoztak.
Ha ma megnézzük az lándzsás falvak és a nem elzálogosított falvak mai képét, akkor meg kell, hogy állapítsuk, hogy azok a szokásos kárpát-medencei falusi hangulatot árasztanak. Látnivalókét legfeljebb a falu temploma szolgál, esetleg egy-két később épített kastély. Az elzálogosított területek falvai, kisvárosai azonban határozott polgári benyomást keltenek ma is, és szinte mindegyikben van egy kicsiny, legalább barokkos hangulatú "városközpont." Szepesszombat pedig egyenest olyan középkori városmaggal is rendelkezik, ami Lőcsével, Késmárkkal vetélkedik. (Ruszkin persze nagyon rosszul járt, a szocialista Csehszlovákia 1952-ben a katonai területre eső teljes falut lebontotta.)Az elzálogosított, és csak Mária Terézia idején visszatérő városok egyszerűen jobban jártak, mint a végig a Magyar Királyság területén maradt "városok." Ennek okait a vidék hanyatlásánál részletezzük.

A Szepesség gazdasága, népessége

A Szepesség gazdaságának (és gazdagságának is) alapja a kereskedelem és a céhes közműipar fejlettsége.  Annak ellenére mondhatjuk ezt, hogy innen vannak a "középkori mezőgazdasági forradalomra", a terméshozamok ugrásszerű megsokszorozódására első adataink is.    A kereskedelemben a Lengyelország és a Baltikum felé menő kereskedelem nagy része a szepességi  szászok kezén volt. Az alábbi térkép pedig a középkori céhek számáról ad információt a Magyar Néprajz alapján. Jól látható itt is, hogy a Szepesség kiemelkedő sűrűségű.

(Térkép forrása, A Magyar Néprajz.II.kötet: A kézművesség.)
A céhek a középkorban. Jól látható a Szepesség nagy céhsűrűsége.
A térkép mára kissé elavult, illetve a nincs korrigálva a források elvesztése miatt. Pécsnek, Budának, nem is beszélve Pestről,  egészen biztosan nagyobb súlya volt a középkor során.
A céhek itteni súlyát bizonyítja az is, hogy tudjuk, hogy a szepességi szász városok és falvak már a 14. században olyan tömegű vásznat állítottak elő, hogy az messze meghaladta a helyi és tágabb környezetük szükségleteit, és az ország déli területei felé irányult kereskedelmük. 1378-ban az erdélyi szászok azzal a kéréssel fordultak Nagy Lajos királyhoz, hogy a szepesi szászokat, akik vásáraikat felkeresik, eltiltaná, mivel azok nagy mennyiségű szövött árut adnak el. A király azzal a megszorítással adta meg erre az engedélyt, hogy a szepesi szászok csak a hét erdélyi szász város országos vásárait látogathatják, árujukat rőfönként nem, hanem csak végenként árusíthatják.
A középkorban a gazdagság és a népsűrűség szoros összefüggésben állt.Ez alapján azt gondolhatnánk, hogy a Szepesség nagy népsűrűségi vidék volt a középkorban. Ez azonban nincs így, hisz figyelembe kell venni  a természetföldrajzi tényezőket. A Szepesség legnagyobb része hegyvidék. A Turtur (Tátra) a Sosold (Alacsony-Tátra) és Fekete-erdő (Szepesi-Magura, Lőcsei-Lublói -hegység) sűrű erdei közt csak a Poprádi- és a Szepesi-medence volt sűrűn lakott. Így a Szepesség középkori népsűrűsége kevesebb, mint fele volt Tolna és Baranya népsűrűségének, még az országos átlagot sem érte el. Így egy becslést  is adhatunk a középkori Szepesség népességére, ami mintegy 35 ezer főre jön ki. Az Alfölddel kapcsolatban a már emlegettem a szepesi szászokat és a kunokat, mint a Magyar Királyság két "civilizációs végletét." Meg kell, hogy állapítsuk azt, hogy a szepességi szászok száma nagy valószínűséggel nem érte el a letelepített kunok számát.

Ugyanakkor az itteni szászok között is működött az a népességdinamika, ami a fél évezreddel később a Schwäbische Türkeiben is megfigyelhető, a szászok népességnövekedésükkel a kezdetben magyar (itt esetleg szlovák vagy lengyel) falvakat is elnémetesítik. 

Hungarus tudat?

A horvát és szlavón részeket bemutató szóló részben ezt írtam: "A középkorban a mai értelemben vett nemzettudat nem létezett. A szlavón és horvát nemességet és polgárságot a magyarokhoz elsősorban az egyetemes latin kultúra és írásbeliség kötötte, valamint az a tudat, hogy érvényesülésükre a Magyar Királyságban van mód. Ez alapján  a „natio Hungarica” tagjai közé számították magukat. Ebben például nagyban különböztek a szepességi és erdélyi szászoktól, akik lényegileg nem kerültek fel a magyar történelem színpadára."  Ez így is van, horvát és szlavón nemesek tucatját soroltam fel, akikről ma gyakran utcák és terek vannak itthon elnevezve, de középkori és kora újkori cipszert Lőcsei Pál mester leszámítva, még csak említeni sem tud a közvélemény. Ez csak az újkorban kezd megváltozni és tömegessé a "Magyarisierung"alatt változik meg. (Pl. id. és ifj. Bókay(Bock) János, Alexander Béla,  Hunfalvy (Hunsdorfer)Pál és János,  stb.)
Ennek persze a fordítottja is igaz. A magyar tudomány sem fogadja be könnyen a cipszerek eredményeit. A magyar művészettörténet ugyan tárgyalja a szepességi szárnyas oltárokat és egyéb műemlékeket, de az irodalmi hagyatékkal más a helyzet.  Nemrég akadtam Szűcs Jenő egy régebbi írására amelyben éppen Klaniczay Tibor irodalomtörténésznek hánytorgatja fel azt, hogy az akadémia éppen akkoriban megjelent nagy irodalomtörténeti sorozatának (közismert nevén a "spenótnak") első kötete egyáltalán nem tárgyalja a cipszerek irodalmi hagyatékát. Nem foglalkozik olyan jelentős művekkel, mint a Szepesszombati krónika, vagy Melchior Genersich  Lőcsei krónikájával sem, nem is beszélve a korai protestáns hitvitázó művekről. Valljuk be, ezek a német nyelvű művek ma sem részei a magyarországi irodalmi hagyománynak, miközben egy  szlavón származású, latinul író  politikus és költő  iskolai törzsanyag és időnként érettségi tétel. (Teljes joggal). Ugyanakkor Pintér Jenő (volt lőcsei diák) 1930-as irodalomtörténete megemlítette a középkori német irodalmat is.
Rövidre zárva a problémát, eddig nem találkoztam még olyan esettel  ami a cipszerek középkori hungarus-tudatára utalt volna. Minden jel szerint a felvidéki szászok, akárcsak az erdélyiek, egyetlen egy dologgal voltak elfoglalva, a szabadságjogaik megvédésével. Ebben persze nem különböztek a székelyektől sem, mert az újkori nacionalizmus megjelenéséig a szabadságjogok státusza fontosabb volt a nemzeti hovatartozásnál is.

A vidék hanyatlása

A vidék hanyatlása a Zsigmond-féle elzálogosítással vette kezdetét. Ez megtörte a területi és jogi egységet. Ennél is nagyobb csapás volt a cseh "husziták" betörése a vidékre.Útjukat a tatárjárás óta nem ismert pusztítás követte. Az itteni néplélekben is mély nyomott hagytak a husziták, akik "összebonyolódtak"Jan Jiskra (Giskra János) cseh-morva származású "politkai kalandorral", aki tartósan a Felvidék ura lett.  Hatalmát csak Mátyás király Szapolyai Imre sikeres hadjáratai révén tudta megtörni, amelynek eredményeként Jiskra "megtért", és Mátyás szolgálatába szegődött, hasonlóan a huszita katonák jó részéhez. A Felvidéken járva, sokan hallhatnak huszita várról, huszita templomról vagy huszita házról. (Pl. Göncön is van ilyen.) Ennek oka, hogy a Magyar Királyság északi tájait elkerülte a török hódoltság, így a népi gondolkodásmód és emlékezet számára a fosztogató husziták (itteni nevükön a zsebrákok) jelentették az ellenségképet. Így a réginek vélt építményeket velük hozták kapcsolatba, az esetek nagy részében teljesen alaptalanul.
Jiskra működésének egyik hatása többek közt az is lett, hogy a vidékere a már itt élő szlávok mellé számos morva, cseh, szlovák család behúzódott, így a szlávok részaránya erőteljesen növekedett. Ez a tendencia már nem is fordult meg a történelemben.
Szapolyai Imre sikeres hadjáratai után a Szepesség "zilált" állapotban került vissza a Magyar Királysághoz. A  husziták után a Szapolyai család földesúri hatalmát kiterjesztette a birtokába került szepességi városokra, azok szabadsága végleg megszűnt, és Szapolyai szepesi grófnak neveztette ki magát. A korábbi magyar földesurak is helyreállították a husziták által megnyirbált hatalmukat.  A vidék német polgárai közül már a husziták idején sokan elmenekültek, a jobbágysor elől továbbiak kerekedtek fel. A Tízlándzsás falvak is jobbágysorba süllyedtek, már a husziták előtt is.  A nem elzálogosított szepességi városok hanyatlásnak indultak. A lengyel zálogbirtokon ez a folyamat nem játszódott le, az ott élők nem kerültek jobbágysorba, így fejlődésük nem tört meg. Lőcse sikeresen megtartotta szabadságát, Késmárk már nem. A két vetélkedő város pedig sokszor egymásnak ugrott, tovább mélyítve a Szepesség válságát.
A török előretörése a Felvidék etnikai összetételére is hatással volt.A husziták alatt felgyorsuló szlovák beáramlást most a hódoltsági területekről történő magyar áramlás is kísérte, különösen a városokba.  A Szepességben ennek következtében a németek részarány a 16-17. században már erőteljesen csökkenő tendenciát mutatott. A szepességi szászok   elvesztették azt a pozíciót, amint az erdélyi szászok évszázadokon keresztül megőriztek. Ezt mutatja az is, hogy a reformáció alatt evangélikussá vált lakosságát jelentős részben rekatolizálták, míg a Királyföldön végig megtartották evangélikus hitüket.  A 18.században, annak ellenére, hogy a régi szabadságjogok egy része helyreállt, a vidék fejlődése végleg megtört. Így szerencsére  a modernizáció is visszafogottabb volt a vidéken, aminek eredményeként sok emlék középkori formájában fennmaradhatott. Ennek árnyoldalai is azonban nagyon markánsak, amik különösen a maradék németség kitelepítése után lettek még kontrasztosabbak. Nagyon "lepukkadt" részek is jellemzik ma Szepességet, és aki pl. a lőcsei főtér hangulatát keresi város összes mellékutcájában,  ne adj isten, egy közeli faluszélen, az nagyot fog csalódni.

Lőcse (Leutschau, Levoča)

Lőcse két fontos kereskedelmi út találkozásánál épült és a tatárjárás után hamar virágzásnak indult. A szövetségbe tömörült 24 város és  a szepesi gróf székhelye, egyben a Szepesség legnagyobb városa volt. Lakosságszámáról igen szélsőséges becsléseket olvasni.  Granasztói , Fedeles 2-3 ezer közé teszi, amivel nem kerülne az első tízbe se, Thaler Tamás az ország 4. legnépesebb városaként emlegeti a középkor végén. Fejlődését több tűzvész is derékba törte, de folyamatosan megújult.A város főterén álló Szent Jakab templom tornya nélkül is 66m hosszú, tekintélyes méretű. A magyarországi gótika egyik kiemelkedő alkotása.
A Szent Jakab templomot a 14. sz. első felében kezdték építeni, de csak a század végére fejezték be. Ez a templom sem kerülhette el a 19.századi átépítést, a tornya például ekkor épült. Így is sok nagyszerű középkori részlete fennmaradt, például a koragótikus déli bejárat torzfejes  faragványai.

Mint minden jelentős gótikus templom, ez is folyamatosan épült, bővült. Itt az északi bejárat elé épült későgótikus  bejárati csarnok boltozatát látjuk.

St. James, Levoča, Main altar, 2017 v2.jpg
By Gerda Arendt - File:St. James, Levoča, Main altar, 2017.jpg, CC BY-SA 4.0, Link
A templom legnagyobb értékei a gótikus szárnyasoltárok. 18 oltárából 12 eredeti gótikus munka. Ezek közül több Pál mester alkotása, mint a nagyszerű főoltár, amit itt a világ legmagasabb oltárépítményének emlegetnek. Lőcsei Pál mesternek valóságos kultusza van Szlovákiában. Az euró előtti Szlovákiában a 100 koronás is neki volt szentelve. A középkori Magyar Királyság egy szász mestere a Szlovák köztársaság pénzén. Olyan abszurditás ez is, amit csak a közép-kelet- európai történelemben jártasok értenek meg. A nagyon gazdag templom részletes bemutatását lásd itt.

Pál mester egykori házának részlete, az épület ma múzeum. Pál mestert régebben a Krakkóban is működő nürnbergi Veit Stoss tanítványának tartották, újabb kutatások szerint tanulótársa, vagy csak stílusa hatása alatt álló mester volt. Pál mester működéséről csak Lőcséről vannak gyér forrásaink. Tudjuk, hogy 1515-ben a lőcsei Krisztus Teste Testvérület vallásos társaság  elöljárójává választják,  1525-ben a városi tanács tagja is lesz. Ez alapján Lőcsén és valószínűleg az egész Szepességben nagyon megbecsült mester volt. 1537-ben hunyt el.


A Krupek-ház. A gótikus eredetű házat 1529-ben vásárolta meg a lengyel Krupek Sebestyén- A kapu feletti freskó a Krupek család címere, a fenti háromból a baloldali Szent Sebestyént, a középső Szűz Máriát ábrázolja, jobb oldalon Szent Kristóf falképe.  Későbbi protestáns tulajdonosok lemeszelték a freskókat,  az 50-es években  bontották ki őket, de egy újabb restaurálás indokolt lenne.

A lőcsei városfalak részlete a Kassai-kapuval. Mellette a minoriták temploma ami a középkori Szentlélek templom helyén épült, miután az a 18. században leégett.

A ferencesek a Boldogságos Szűz kolostora az 1330 körül épült. 56 méteres, jelentős templom. (Összehasonlításként, a szegedi alsóvárosi ferences templom 65m-es) Ennek kolostora viszont szinte teljes szépségében fennmaradt, míg a szegedinek csak töredékei vannak a középkorból.

A templomot később a jezsuiták kapták meg, akik nagyszerű barokk berendezéssel látták el.

A lőcsei városfalak a 16. század közepén már 58 hektáros területet kerítettek be. Ezzel Lőcse a 8-10. legnagyobb alapterületű falakkal határolt város volt. Ha ezt összevetjük a szakirodalomban általában szereplő 2-3 ezres lakosságszámmal 34-51 fő/ha népsűrűséget kapunk, ami inkább a mezővárosias jellegű településekre jellemző. Lőcse kereskedő ipari város volt, így lakosságszámát 70 fő/ha értéknek becsülve inkább a 4 ezres lakosságszám valószínűsíthető. 

A bevezetőben már szóltunk arról, hogy milyen kivételesen gazdag a vidék középkori műalkotásokban. A képeken csak a lőcsei városháza múzeumában lévő néhány alkotásból válogattam. A jobb felső az egyetlen kivétel, ez a Kálvári-csoport részlet a Szent Jakab templom előcsarnokában van. Tudni kell, hogy Lőcse három képzőművészeti gyűjteménnyel is rendelkezik, ebből a városháza anyaga a legkevésbé jelentős. Balról jobbra két Madonna, majd a már említett Kálvária-csoport következik...

...itt pedig egy Szt. Dorottya egy Remete Szent Pál püspökszent szobra, majd egy szárnyasoltár részlete Magdolna mennyebívételének jelenetével.

Késmárk (Käsmark/Käsemarkt, Kežmarok )

A város ma főként a Thököly-várról ismert. Ez a vár Késmárk számára a feudális függés szimbólumát jelentette. A Mátyás megbízásából a környékről a huszitákat kiverő Szapolyai Imre ugyanis földesúri iga alá hajtotta a várost, és hatalmának megerősítése céljából építette ezt a várat, ami később a Thököly családé lett.

A város főterén még ma is a felvidéki szász házak sorát látjuk, amik  elkerülték  a lőcsei főtéri házakra jellemző barokk átalakítást. Késmárk falai a lőcsei 58 hektárral szemben csak 31 hektárt kerítettek be. A lakosságszámot ehhez arányosítva a városnak mintegy 2 ezres lakossága lehetett.

Alacsony körítőfalakkal határolt, ma szinte eldugottnak számító helyen találjuk a Szent Kereszt felmagasztalása plébániatemplomot, a város egyetlen jelentős templomát, ami a huszita időkben megsérült templom helyett épült fel, a mit Szapolyai a vár építkezései során lebontott. Az utcafront felé szinte csak a jellegzetesen felvidéki harangtornya áll.  Ez a templom messze elmarad a lőcsei Szent Jakab mögött. Mérete is kisebb, "csak " 54m-es. Emlékeinek gazdagsága sem vetekedik a Szent Jakab templommal, de mint hamarosan látni fogjuk, minden csak viszonylagos.

A templom egyik kapuja 1486-os évszámmal.


A templom főoltárát eredeti gótikus részletekből neogót kiegészítésekkel 1886-ban állították fel. A Mária életéből vett négy jelenet a kereszt és Mária Magdolna eredeti, az oltárszekrény és Mária és János alakja újabb.

Mária megkoronázása az egyik gótikus mellékoltárról.
A gótikus stallum részletei

Szent Sebestyén szobra és a későgótikus boltozatok.

A női szentek oltára. Az oltártáblák itt is eredetiek, a szeksrényy újkori kiegészítés.

Szepeshely (Zipser Kapitel, Spišská Kapitula) 

Szepeshely a Szepesség egyházi központja volt. A Szepesség az Esztergomi-egyházmegyéhez tartozott, még a Lengyelországnak elzálogosított városok is. Szepeshely sajátos egyházi város volt, a szepesi káptalan székhelye.  A 17. szádban épült falai ma is 7 hektárnyi - nagyrészt beépítetlen - területet ölelnek körül. Eredetéről meglehetősen sok a bizonytalanság. Több helyütt is olvasható, hogy előzménye egy bencés apátság volt, ezt azonban komolyabb források nem erősítik meg. A mára a szakma széles körben elfogadta az 1209-es évszámot, mint az alapítás évét. A káptalan a 13. század elején nagyobb részt még lakatlan és gazdátlan királyi birtokon alakult ki. A területen a főesperesi feladatokat a királyi alapítású társaskáptalan prépostja látta el, egyedülállóan széleskörű joghatósággal.Másutt sem a székeskáptalanok, sem a társaskáptalanok nem rendelkeztek ilyen sok joggal. Ezeket széleskörű jogokat az egyházi központoktól való nagy távolság indokolhatta. A Szent Márton tiszteltére emelt temploma tatárjárás után épült a román korban tekintélyesnek számító kéttornyú homlokzattal és 40m-es hajóval.

A városka egyetlen utcája a kanonoksor.A házak java része a 18.században épült, miután Mária Terézia püspökségi rangra emelte Szepeshelyet.

A templomban egy nagyon fontos falkép található: Mária megkoronázza a Károly Róbertet. Az 1850-es években megtalált 1317-ből származó falképet többször szakszerűtlenül restaurálták.Feliratai elmesélik azt, hogy kit is ábrázolnak: Bal oldalon Semsey Frank Tamás szepesi várkapitány, aki Károly Róbert király kardhordozója is volt, majd a  maga Károyl Róbert fogadja a Mária által fejére tett koronát. Mária és a kis Jézus másik oldalán Tamás esztergomi érsek és Henrik szepeshelyi prépost. A  falkép üzenet nyilvánvaló volt a kor emberének: Károly a legitim király folytatja Szent István "Mária országa" eszményét.

A templom déli hajójához csatlakozik a későgótikus Szapolyai-kápolna, a Szapolyai-család temetkezési helye.
Szapolyai István (+1499) sírköve, itt nyugszik testvére, a felvidék ura, Imre is, a (+1487)

Csütörtökhely (Donnersmarkt, Spišský Štvrtok )

A 11.századi magyar királyság északi gyepűje mentén létrejött lándzsás falvak központja éppen Csütörtökhely volt, azaz 1263-ban felbukkant nevén Szentlászlófalva. Csak 1310-től jelenik meg a  település heti vásárnapját megjelölő Csütörtökhely név, németül.  Ekkor már szászok lakják, és kiesik lándzsás falvak jogi szabadságából is. A 15. század vége felé a Szapolyai család birtoka lesz.  Ekkor építi Szapolyai Imre a magyar gótika egyik kiemelkedő alkotását, a Szapolyai-kápolnát a románkori eredetű templom déli oldalához.
A még románkori részleteket is őrző Szent László király templom oldalán egy napóra, és későgótikus Kálváriajelenet töredéke. 
A kápolna egy alsó és egy  felső részből áll, a képen a felső látható. 
A neogót főoltár középképe eredete gótikus munka: Mária halála. Az egész kápolna egy neógót
felújítást kapott a 19. század végén.

Az elzálogosított városok

Ľubica (okres Kežmarok), kościół Wniebowzięcia Najświętszej Maryi Panny, widok ze strony zachodniej.jpg
By Henryk Bielamowicz - Own work, CC BY-SA 4.0, Link
Leibic (Ľubica, Leibitz) minden forrás szerint a szláv falu volt, amire "rátelepültek" a németek,
A wikipedia szerint ez nem is volt konfliktusmentes. Német polgárai főként posztókészítéssel foglalkoztak. A templom abban a korai gótikus stílusban készült, amelyet a szepesi (savniki) ciszterci kolostor terjeszthetett el a vidéken és Poprád, Szepesbéla, Szepesolaszi,Podolin, Márkusfalva stb. templomában is felismerhető. Ezt a nagy jelentőségű kolostort a lengyel Wachockból érkezett szerzetesek alapították 1223-ban.  Hiteleshelyként is működött. A kolostor ma már nincs meg, husziták alatt sokat szenvedett, de  végső pusztulást 1532-ben Serédi Gáspár katonái okozták, akik egész egyszerűen kifosztották. A romjaiból  először Thököly István épített kastélyt.  A nagyméretű leibici, csaknem 40m-es templom koragót faragványait itt nézhetjük meg.


Spisska Sobota 001.jpg
(Kép: Wikipedia, By JoJan- Own work, CC BY 3.0, Link)
Szepesszombat (Georgenberg,Spišská Sobota) az elzálogosított városok közül Igló után a legjelentősebb volt. Falakkal is körbevett városka volt, igaz nem volt Lőcsével egy nagyságrend, csak 12 hektár öleltek körbe gyenge kis falai, nem 58-at.
A Szent György templom nem nagy, csak 30m-es, de ma is tobzódik a nagyszerű gótikus szárnyasoltárokban. A fenti képen kettőt látunk az ötből.


Square of Spisska Sobota 6.jpg
Kép: Wikipedia, Készítette: Kristo - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 3.0, Hivatkozás
Szepesszombat főtere is igen sokat megőrzött a középkori hangulatból, és Lőcse és Késmárk főterével vetekszik.

Kép: Google térkép Veronika Kalinčáková, link
A felkai (Veľká, Felka/Fölk)  templom a Szepességre jellemző kéthajós templomok iskolapéldája. Hossza 30 méter körül van, ez itt a Szepességben a falusi átlag. Tolnában a mezővárosi átlag 27-30m.


SpVlachy1FotoThalerTamas.JPG
Kép: Wikipédia, By Photograph: Thaler Tamas - Own work, CC BY-SA 3.0, Link
Szepesolaszit (Wallendorf, Spišské Vlachy) mint neve is mutatja, olaszok lakták kezdetben, főként kőfaragók. A képen a Keresztelő Szt. Jánosnak szentelt templom, és a városháza. A temploma a környék egyik legnagyobb temploma, hossza 49 m.
Szepesbélai (Spišská Belá, Zipser Bela) tornyok. Tipikus szepesi település, a megszokott 13.század végi templommal és reneszánsz haranglábbal.


Poprád (Deutschendorf) Szent Egyed temploma 13. századi eredetű, a 15. században gótikus stílusban átalakított épület, kéthajóssá téve. A szepességi szokásoknak megfelelő különálló harangtornya  1685-ben épült reneszánsz stílusban. Az 1990-es években a csaknem templom egészét beborító, 1330 körüli falképegyüttest találtak. A képeket itt tudjuk megnézni.
Podolin(Podolínec,  Pudlein) is fallal körbevett, kicsiny városka volt. 10 hektárnyit körbevevő, nem túl erős falainak kisebb szakasza ma is áll.Főterén a szokásos átalakított gótikus templomot látjuk a harangtoronnyal.
Lubló és a vára nem volt tagja a szövetségbe tömörült 24 városnak. Ennek ellenére Zsigmond a lublói uradalmat is eladta Lengyelországnak. 

Nem elzálogosított városok


Kép:Google Térkép, Veronika Kalinčáková Link
Káposztafalva (
Kabsdorf,Hrabušicef) szász soltészfalu volt, amelynek német nevéből torzult a magyar név.  Később  a szepesi váruradalom része volt, tehát a Szapolyaiké lett.  Temploma 34 méter hosszú, éke a szárnyasoltár Lőcsei Pál mester műhelyéből.
 kép: Google Terkép, Veronika Kalinčáková,   Link
Nagyszalók (Veľký Slavkov, Großschlagendorf) szintén a kéthajós templomok tipikus példája. Ez is Szapolyai birtok lett szabadságát elveszítve. A tatárjárás előtt határőrfalu volt, de 1317-től már németnek említik.

Egyéb szepességi helyek

Lendak7FotoThalerTamas.JPG
Kép: Wikipedia. Készítette: Thaler Tamas - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 3.0, Hivatkozás
Lándok ( Lendak,  Landeck): Mint neve is mutatja német soltészfalu volt. A falu a 13.század végén a Szepességben nagy jelentőséggel bíró Berzeviczy család őseinek birtokán jön létre. Aztán a Jeruzsálemi Szent Sír lovagrend tulajdona lesz, akik a kevés szepességi kolostor egyikét hozzák itt létre. A képen bemutatott templomnak nincs köze a kolostorhoz. A kolostort később lebontják, ma csak egy-két alapfala van meg. 
Dravce12FotoThalerTamas.JPG
(Kép: wikipédia, készítette: Thaler Tamas - A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 3.0, Hivatkozás)
Szepesdaróc 1892-ig Dravec, szlovákul: Dravce, németül: Drautz, a szepesi vár birtokai közé tartozott.  Koragótikus temploma kívülről is nagyon komolyan néz ki, de belülről még fantasztikusabb gótikus szobraival , középkori falképeivel. A falu arról volt híres, hogy az  antonita ispotályos lovagrendnek itt volt ispotályos kolostora. Ma ebből sem láthatunk semmit. 
Nagyőr (Strážky, Nehrer)  a templom szentély a és a harangtorony. Mint neve is mutatja, határőrök lakták ezt a települést is, de aztán ez is elnémetesedett.

Strazky Kostol-08
Kép: wikipedia Készítője: Investigatio A feltöltő saját munkája, CC BY-SA 3.0 Link
A templom ma főként falképeiről híres. Bal oldalon a passiósor indul, az északi fal bal oldalán a kálváriajelenettel zárul ez. Alatta három ma már szinte felismerhetetlen jelenet. A jobb oldalon az Utolsó ítélet. A falképek a 15. század elején készültek.

A nagyőri kastély gótikus eredetű. Eredetileg a templomosok kolostora volt, ezt építették át várrá, majd kastéllyá.