A középkori Magyar Királyság régiói: Bevezetés

Bártfa

1. Mennyire volt jelentős állam a középkori Magyar Királyság?

A középkori Magyar Királyság az akkori Kelet-Közép-Európa meghatározó állama volt, és egész Európában is számon tartották, mint jelentős hatalmat. Elég csak arra gondolni, hogy amíg a török veszély nem lett meghatározó, olyan európai nagyhatalommal szemben tudta tartósan uralni Dalmáciát, mint Velence (ami ugyan területe jóval kisebb volt, mint a Magyar Királyság)  Katonai súlyának érzékeltetésre pedig elég legyen annyi,hogy a Magyar Királyság Zsigmond korától II. Lajosig majdnem akkora hadsereget tartott fenn tartósan, mint a jóval gazdagabb Francia király (9 ezer fő a 10-12 ezerrel szemben). Európa nagy csapatösszevonásai során a franciák Fornovónál,(1495) vagy Paviánál (1525) nagyjából 30 ezer fős hadsereget tudtak kiállítani, erre voltak képesek az angolok Calais ostrománál is (1437). De Zsigmond is közel 30 ezer katonával ostromolta Galambóc várát 1429-ben, 24 ezer fős sereget vezetett Hunyadi Rigómezőn, Mátyás 28 ezer fővel ment Bécsújhely alá, és II. Lajos is ekkora haddal állt ki a mohácsi síkra. (B. Szabó János adatai.) Igaz,  az oszmánok ellen vezetett hadak mindig kiegészültek más nemzet fiaival is. 

F. Romhányi Beatrix elvégezte a magyar kolostori hálózat nemzetközi összehasonlítását. (Forrás) Mint az ábráról is látható, a középkor végén a magyar földön működő (koldulórendi) kolostorok száma  meghaladta az angol, a lengyel és a cseh kolostorok számát, nem is beszélve az északi népeket.(Ez nem csak az ábrán szereplő koldulórendekre vonatkozó állítás.)  A kolostorhálózat sűrűsége alapján is az olasz (amit F. Romhányi Beatrix nem is vizsgált, annyira nyilvánvalóan kiemelkedett), francia és német területek után nagyjából a cseh területekével azonos szinten következett Európában, ami szintén alátámasztja azt, hogy a Magyar Királyság Európa egyik középhatalma volt, ami Kelet-Közép-Európában  meghatározó státusznak is számított. Érdemes azt is megnézni, hogy a Mohácsig erőteljesen fejlődött a koldulórendi kolostori hálózat, messze magunk mögött hagyva a centrumon kívüli Európát. Romsics Ignác szerint (aki persze nem számít középkor szakértőnek) nincs olyan történelmi korszakunk, amikor annyira megközelítettük volna európai élmezőnyt, mint ekkor. (Romsics persze Mátyás király korát nevezi meg, de alighanem a Jagellók korába nyúlik át ez a korszak.) 

Ugyanakkor, ha a Magyar Királyság tényleges súlyát objektívebben akarjuk látni, akkor érdemes más adatokat is megnézni. Franciaországnak a középkor végén 30-32 fő/km2 volt az átlagos népsűrűsége. Ezzel  szemben Magyarországnak csak mintegy 10-12 fő/km2.  Franciaország polgárainak mintegy 10%-a volt szabad városi polgár, ez Magyarországon úgy ért el 2-3%-ot, hogy a városi polgároknak legalább fele nem is magyar volt. Mátyás király rendkívüli adóprés alatt tartott éveiben is a francia király jövedelmeinek csak a harmadát-negyedét tudta beszedni, sőt újabb kutatások szerint még ennél is kevesebbet. Az újabb kutatások (C. Tóth Norbert, Neumann Tibor stb.) szerint ugyanis az eddigi történészi felfogás jelentősen túlbecsülte Mátyás bevételeit, ellenben  a Jagellóékat alul.  Az azonban tény, hogy Szulejmán idején a szultán bevétele még a francia király bevételét is jelentősen meghaladta.  Sajnos ebből az adatból is világosan látszik, hogy a Magyar Királyság és az Oszmán Birodalom nem volt egy súlycsoportban, a középkori Magyar Királyság bukása tehát elkerülhetetlen volt.  Az Oszmán Birodalomhoz mérhető erő nem volt akkoriban Európában, és csak a távoli hatalmas Kína volt nagyobb hatalom nála. Ebből az aspektusból kifejezetten kedvező, hogy a Magyar Királyság a Habsburg Birodalomhoz való kapcsolódása révén  (amely nem sértette jobban az ország szuverenitását, mint Erdély hűbéri alávetettsége az Oszmán Birodalomnak),  hathatós nyugati támogatással átvészelte az Oszmán Birodalom támadásait úgy, hogy államiságának alapjait és területének egy jelentős részét lényegében megóvta, nyugati kereskedelmi kapcsolatait is nagyrészt meg tudta őrízin, és nem süllyedt a 300-400 éves oszmán fennhatóság alá kerülő Balkán szintjére. (Erről lásd Pálffy Géza, Varga Szabolcs és mások kutatásait.)

2. A régiók körüli dilemmák

Tringli István egy írásában érdekes esetet említ: Mielőtt Pietro Ranzano, neves olasz humanista, Mátyás bécsi udvarában nekiállt megírni Magyarország történetét,  alapos kutatómunkát végzett. A könyv első néhány fejezetében Magyarország földrajzát szerette volna megírni, ezért végigkérdezte a Mátyás udvarában szolgáló több tucatnyi hivatalnokot, valamint az ott  megforduló országnagyokat. A mai olvasó számára megdöbbentő eredménnyel zárult a kutatása, mert például azt sem sikerült megállapítania, hogy hány vármegyéből áll a Magyar Királyság. A számot valahol 72 és 57 közé tették a megkérdezettek, végül 56-ot sorol fel Ranzanó. Minél távolabb került a vizsgált terület Bécstől és Budától, annál nagyobb hibák csúsznak a leírásba. Erdélyben például egyetlen egy vármegyét nem tudnak neki megnevezni, másvalaki  Zengg vármegyét is említ, mikor az csak egy város volt Horvátországban. Végül Ronzano maga állapítja meg: „Jól tudom, van több megye, melyet akaratom ellenére kihagytam, mert bár szorgosan kerestem, mégsem találtam olyan embert, aki valamennyit fölsorolta volna.” Magyarán, Mátyás udvarában senki nem látta át a maga teljességében ezt a hatalmas országot. Nyilván az erdélyi kamara hivatalnokai tudták, hogy melyik nyolc vármegye tartozott hozzájuk, de a budai vagy bécsi hivatalnokokhoz már csak a kilenc kamarai központból futottak be az adatok. Az ország igazgatása "egyben volt", különösen Mátyás alatt. Mégsem volt, és nem is lehetett közvetlen tudásuk az egyes régióknak egy  távolabbi másikról. A középkori Magyarországon nemhogy közös nemzeti tudatról nem beszélhetünk, hanem közös "egymásról tudásról" sem.
A régiók határát úgy igyekeztem  meghúzni, hogy legalább ez az "egymásról tudás" lehetőleg meglegyen. Ezt alapvetően a kereskedelmi kapcsolat határozza meg, de a közös sors is döntő tényező, pl. a töröknek kitett veszélyeztetettség.  Az egyes régiók határán persze  lehet vitatkozni. A középkorban sem voltak egyértelműen kialakult régiók, leszámítva a különkormányzatokat.  Az egyházmegyék szerinti beosztás egyáltalán sem követte a kamarák szerinti felosztást. Az ország egyházmegyékre való felosztása nem volt szerencsésnek nevezhető. Eleve négy-öt püspökség úgy helyezkedett el, hogy teljesen az egyházmegyéjének a szélén volt. A kamarákra osztás sem volt szerencsésebb. A körmöci például Árva megyétől az Alföld szívéig ért, összekapcsolva össze nem illő régiókat.
Felvidék, Dunántúl olyan fogalmak, amik a középkorban nem is léteztek még, most mégis megjelennek. Ezeknél is, az  egyes régiók bemutatásánál igyekszem indokolni a választásom alapját.
Zala vármegye besorolása volt az egyik legproblémásabb számomra. Nyugaton feküdt, rövid szakaszon Stájerországgal is határos volt. De a nem volt számottevő német lakossága, mint a többi igazi nyugati vármegyének. A veszprémi püspökséghez tartozott,  így az Észak-Dunántúlhoz sorolhatnánk. Viszont a pécsi kamara területén feküdt, ez alapján a Dél-Dunántúlnál lenne a helye. Viszonylag nagy volt népsűrűsége, aprófalvas, sok mezővárosos szerkezete is tipikusan a szőlőműves Dél-Dunántúlra emlékeztette, de azért ezen a téren messze volt még Tolnától, Baranyától.  Végül az Észak-Dunántúlhoz került.

Egy másik nagy dilemmám, hogy hová soroljam  Székesfehérvárt?  Hagyományosan a Medium Regnihez tartozott, de az Esztergom-Buda-Pest régiótól távolabb fekszik. Nem a nagy népsűrűségű, végig királyi birtokokkal meghatározott Pilishez tartozott, hanem a kifejezetten ritkán lakott Fejér vármegyének volt egyetlen jelentős városa. Inkább Fehérvár volt Buda vonzáskörzetében, mint fordítva. Végül az Észak-Dunántúlhoz került Fehérvár is. A középkorban egyébként a Dunántúl fogalma nem is létezett, még kevésbé Észak-Dunántúl, kicsit tehát mai fogalmakat vetítünk vissza a múltba.

Kassa, ferences templom. Golgota

3. Trianon és a középkorban kialakuló európai régiók

Ami Trianonban történt velünk, az nem a Nyugat története. Onnan tekintve nem történt más, minthogy a  Magyar Királyság  területéből  csaknem két  teljesen új  közép-kelet-európai állam  jött létre, és több  részterület pedig más országok államalakító területévé vált.  A Nyugat "magasságból" nézve csupán Kelet-Közép-Európában  átrendeződtek a viszonyok.   Mi persze látjuk, hogy azért nagy a tét. Szlovákia, Horvátország maradt velünk egy régióban, Közép-Kelet-Európában. De Erdély, Vajdaság, Kárpátalja régiót is váltott, hiszen maroknyi közép-kelet-európai, tehát valamiképp  "idegen" polgára, (magyarok és mások) átkerültek egy jóval nagyobb területű és népességű  ortodox régióba. (Romániában 81% ortodox, 11,5% katolikus vagy protestáns,  Szerbiában 85% ortodox, 6% katolikus vagy protestáns) Az ortodoxia  Szűcs Jenőnél  a Kelet-Európa, és a lényeg nem a vallási különbség, hanem ennél  sokkal mélyebb, egy teljesen más társadalmi-gazdasági alakulat.  Sikerül-e, vagy egyáltalán akar-e Románia, Szerbia, Ukrajna régiót váltani és Nyugat felé törekedni? Szűcs Jenő szerint a közép-kelet-európai államok jellemzője, hogy történelmük során (leszámítva néhány, általában tragikus következményű "saját út" kipróbálását)  valamiképpen a Nyugat felé törekedtek. Keletre ez nem volt jellemző. Most Románia határozottabban,  Szerbia ellentmondásosabban, mintha a Nyugat felé, azaz régióváltásra  törekedne. Tartós lehet-e ez a folyamat? Vannak kételyek, ha az Erdélyben mindennapos látványt nyújtó, a korábban színmagyar településekre épített, aránytalanul terpeszkedő ortodox román templomokra gondol az ember, amelyek az "erőszakos kulturális térfoglalás szimbólumai is egyben." (Ungváry  Krisztián)  (Érdemes arra is gondolni, hogy ma a románok a legvallásosabbak  közé tartoznak az  Eu-ban.)  A kérdéseket még lehetne sorolni, de talán ennyi is rámutat arra, hogy a középkor tanulmányozása mennyire időszerű ma is

4.  A XIII. századi új korszak

Az, hogy a XIII. század sorsdöntő fordulatokat hozott, azt több területen is megragadhatjuk:  

1. A tatárjárás sokkja derékba töri a századot, és az alábbi lista minden elemére hatással van. A külpolitikában lezárja a halicsi és egyéb keleti irányú hadjáratokat.

2. III. Béla korától kezdődően erőteljesen fejlődött az írásbeliség kultúrája, ami lényegében a jogi-közigazgatási  kultúra fejlődését jelentette. II. András 1222-es Aranybullája ennek a jogi-közigazgatási fejlődésnek egy fontos mérföldköve, de fel kell hívni a figyelmet arra is, hogy ekkor professzionalizálódik az királyi udvartartás is. Olyan címek nyerik el helyüket a magyar jogrendben, mint a tárnokmester, lovászmester, főkamarás, főétekfogómester, ajtónállómester,  pohárnokmester  azaz  bővül az udvari tanács. 

3. A 13. századig Magyarország a kelet-, délkelet-európai gazdasági zónához tartozott és távolsági kereskedelmi forgalmának nagy része Bizánc és a Duna-delta irányában bonyolódott le. A században században bekövetkező világpolitikai fordulatok (Bizánc helyén létrejövő Latin Császárság, mongolok megjelenése keleten, később az Oszmán birodalom)  ezt az irányultságot megváltoztatták. Egyértelművé vált a nyugati orientáció, amit eddig főként csak a nyugati kereszténység és kultúra  képviselt. 

4.Az igazi városiasodás is a 13.században indult el, a városok jellege és földrajzi eloszlásuk nagymértékben megváltozott. Míg korábban Bács, Keve, Ungvár volt a külkereskedelem fő irányának a kapuja, addig ez most Pozsony, Sopron, Nagyszombat lesz. Az ország centruma Esztergom és Fehérvár volt, most ez Buda és Pest lesz.  A keleties "bazárvárosok" helyett nyugatias városaink lesznek. 

5. Az Alföldön is nagy léptékű változások indultak be.  A kunok megjelenése csak felerősítette a legeltető állattartás egyre növekvő túlsúlyát.  

6. Maga Nyugat-Európa is erős fejlődésen ment keresztül a 11-12.század során:  Az újítások ettől kezdve nyugatról érkeznek, és gyakran egy évszázad is kell míg egy  eljut Pozsony környékéről a Székelyföldig. (pl.kerülőeke) Hasonló példákat említ Engel Pál a pénzügyi viszonyok terén is: a az Anjou-kor idején a  Dunántúlon már régesrég bécsi, magyar vagy báni dénárokban számolnak és fizetnek, ám ekkor a Tiszántúlon és Erdélyben még a rúdezüst a is fel-fel bukkan. Ezek a fontos társadalmi változások a tatárjárás nélkül is átformálták volna a középkor egészét, a tatárjárás ezt a folyamatot csak felgyorsította.

7. Olyan új tulajdoni viszonyok jöttek létre, mint pl. az örökbérlet. Ez a feudális birtokviszonyokon túlmutató forma főként a szőlőknél működött és a következő fejezetekben részletezzük. 

8.  Mint Kristó Gyula megállapította, a korábbi államnemzeti felfogás (mindenki magyar, aki a magyar király alattvalója) helyett egy kirekesztő, fajnemzeti koncepció alakult ki a 13.századra. (Magyar az, aki Szkítiából jött). Ezzel lentebb többet is foglalkozunk. 

5. Néhány gazdasági kérdés

a) A bortermelés, mint húzóágazat

A Magyar Királyság legsűrűbben lakott, legfejlettebb vidékei a bortermelő vidékek voltak. A bornak a kivitelben is fontos szerepe volt, bár nem annyi, mint a nemesfémnek, vagy az élőállatnak. Nemzetközileg a húzóágazat a textilipar volt, ebben csak a Szepesség és a Királyföld volt némileg jelentős, de a Magyar Királyság textilipari termékekből is  behozatalra szorult.

A magyarok a szőlőművelés legarchaikusabb módozatát ismerték csak, az ún. ligetes művelést, amikor egy természetben talált tövet kezdtek el gondozni. Ez a módszer nyilván nem bizonyult versenyképesnek az alacsony művelésű, karózott tőkével szemben, amit főként olasz, francia, német szőlészek honosítottak meg.

A jólét és a bortermelés kapcsolat két okra vezethető vissza. A triviálisabb ok az, hogy az előállított termékre, a borra, az egész középkor során hatalmas igény mutatkozott.  Ebben az időszakban az emberek mindennapi italként inkább bort fogyasztottak, mivel a víz a köztisztasági állapotok miatt gyakran ihatatlan volt. A városokban gyakran egymás közvetlen közelében tárták fel a régészek a kutakat és az emésztőgödröket. Érthető tehát, hogy a korban főként városi emberek, ha tehették, bort ittak víz helyett.  A bor előállítása - a sörrel ellentétben- nem igényelt vizet, másrészt a bor sokkal hosszabb szavatossági idővel rendelkezett. E tényezőknek köszönhetően a középkorban fizetőeszközként is szolgált, a városok pedig mindent megtettek annak érdekében, hogy borhoz jussanak. Így a városok mellett, ha lehetett, szőlőt termeltek (Pécs, Buda, Sopron, Eger). Ha ez nem volt megoldható, távolabbi hegyeken szereztek ültetvényt a városiak. (Pl. a kassaiak a Hegyalján, szegediek a Szerémségben és a Ménesi-dombokon.)

A másik tényező ami vezető ágazattá tette a bortermelést  az volt, hogy a szőlőművelés és a bortermelés komoly szaktudást igénylő, önmagában már hierarchikus struktúrát létrehozó, sajátos jogi helyzetű gazdálkodás volt, ami jelentősen különbözött a hagyományos feudális gazdálkodástól.

A 13. századtól ugyanis a  szőlőbirtoklás új formája terjedt el. A földesúri tulajdon álcája mögött létrejött a polgári tulajdonhoz közel álló birtoklási forma, az örökbérlet. A saját, vagy az idegen földesúr földjén szerzett szőlővel birtokosa egyénileg rendelkezett: eladhatta azt, végrendelkezhetett róla. Az örökbérlet csak akkor szűnt meg, ha a szőlőbirtokos valamilyen okból felhagyott a műveléssel. A korban különös volt az is, hogy a különböző társadalmi helyzetű csoportok (nemesek, egyházi személyek, városi és mezővárosi polgárok, jobbágyok), számára egy-egy szőlőhegyen lényegében azonos feltételrendszer, a hegyjog  biztosította a szőlőművelést és a bortermelést. Mivel a szőlőkkel  (a földdel szemben) szabadon lehetett kereskedni, ezért a  szőlőtermesztés mágnesként vonzotta magához a tőkét. A módosabb polgárok, kereskedők, de még vagyonra szert tevő jobbágyok is befektettek bortermelésbe, ami így a kereslet folyamatossága mellett nagy üzlet lett, ami a bortermelő vidékek gazdagodását is eredményezte.

Részletek a Szerémségnél.

b) Az ércvagyon  negatív hatása a gazdagságra

Mint ismeretes a középkori Magyar Királyság Európa legnagyobb ércvagyonával rendelkezett.  A 13. század második felében a magyarországi bányák adták az európai aranytermelés több mint 80%-át, s az ezüsttermelés 1/4-ét. A felvidéki bányák sokkal jelentősebbek voltak az erdélyieknél és a szatmáriaknál. A kitermelést főként német bányászok végezték. Az Anjouk idejében az aranytermelés megkétszereződött, de a 15. század végére fokozatos csökkenés volt megfigyelhető. Mátyás alatt  a bányászat ismét fellendült. Ahogy a 13. században a selmeci ezüst, a 14. században a körmöci arany, úgy ekkor a besztercebányai réz és az azt kiegészítő ezüst volt a magyar bányászat európai hírű terméke.
Az ország gazdaságára mégsem volt jótékony hatással a föld gazdagsága, mert ércbányászatunk termékeiért (arany- és ezüstpénzeinkért) évszázadokon át könnyűszerrel megkaptuk Európa és a Közel-Kelet iparának termékeit, ennek következményeként egyrészt a hazai kézműipar fejlődésében megrekedt, másrészt a pénz hatalmas mérvű kiáramlásával a hazai bányászat és egyéb ipar a fejlődéshez szükséges tőke nélkül maradt. Magyarán külkereskedelmünk, ami a 13. századtól kezdődően alapvetően a dél-német, észak-olasz, lengyel irányba zajlott, hatalmas hiányt mutatott, és ezt a hiányt pótolta a magyar nemesfém. A nemesfém mellett számottevő volt a kivitelben az élőállat( főként marha, kisebb rész ló), a tímár termékek,  és a sózott hal (viza), és lengyel és német viszonylatban a bor. A  behozatalban textilipari termékek domináltak, valamint a fémipari és egyéb kézműves termékek. A textilipart külön ki kell emelni, mert Európában ez volt a középkorban a húzóágazat. A Magyar Királyság területén csak a Szepességben volt jelentős, kisebb részt a Királyföldön. A távoli vidékek fűszereit is jelentős áttételek révén nyugatról kaptuk. Így kivitelünkben a mezőgazdasági és bányászati termékek domináltak, amik eredményeképpen az ország agrár- és nyersanyagforrás jellege konzerválódott. Ennek következében nem alakult ki a városainkban számottevő kézműves réteg, a kereskedők jelentették a városi polgárság nagy részét, akik túlnyomóan idegen, kezdettben izmaelita (szaracén, böszörmény) latin, zsidó  majd  főként német származásúak voltak. A városi hálózat így gyenge volt, városaink nagy része nem volt nyugati mércével jelentős. Így a magyar polgárosodásnak nem lett bázisa.
Részletek a bányavárosoknál.
 

Szent Margit. Nagytótlak, 1440 k.

6. Olvasztótégelytől az ország szétszakadásáig. Más népek a királyságban

A  honfoglalásról nagyon hiányosak az ismereteink. Az viszont kétségtelen, hogy a törzsszövetségben érkező magyarok mellett (és után) sok más nép is érkezett a Kárpát-medencébe. Ehhez járult  még az itt talált szláv és különösen az avar népek sokasága, esetleg az itt talált, magyarral rokon népek.  (székelyek?)   A  "kalandozások" révén  különféle nemzetiségű rabszolgák is  érkeztek. A 11.század elejére -valószínűleg már korábban is-  már kétségtelenül a magyar volt az uralkodó nyelv, és a soknemzetiségű országban a magyarok számaránya lehetett a legnagyobb.  A Magyar Királyság létrejöttével  a különféle népek ideérkezése nem szűnt meg, hanem szinte állandósult.  Hamar beolvadtak a keleti nomád népek  (pl. besenyők, úzok). A nyugatról, egy egészen másfajta civilizációból érkező udvari népek pedig nem egyszer később fontos szerepet játszó magyar nemzetségnek lettek előzményei. (Pl. Hahótok, Gutkeledek, Héderek, Hermányok, Hontpázmányok, Rádok stb.) Püspökeink, szerzeteseink nagy része és külföldről jött. A Magyar Királyság a korai századaiban olvasztótégelyként működött, mint a 19.századi  USA.

A társországgá vált Horvátország és Szlavónia népét is bizonyos külön jogok illették meg.  A  12-13. században megjelennek kezdetben a latin (francia, olasz, vallon stb,) majd a német (szász) hospesek. Ezek a jövevények  kiváltságokat élveztek, megtarthatták korábbi jogaikat, sőt az erdélyi és szepességi szászok külön területi autonómiát is kaptak. Az akkoriban még többfelé lakó székelyeket is külön jogok  illették meg. IV. Béla letelepítette, és szintén széles körű autonómiával látta el a kunokat és a jászokat is, akiknek ráadásul igen kis hányada volt keresztény, és különösen rosszul álltak a római katolikussággal.   A ritkábban lakott hegyvidéki területekre folyamatos lett a vlachok (románok, ruténok), szlovákok, gorálok, "beszivárgása" és tudatos telepítése. Ők közülük  legfeljebb ortodoxok    voltak némi nyomás alatt, de háborítatlanul élhettek.  Az olvasztótégelyből befogadó ország lett.

A 13. század végére  azonban sok minden megváltozott. A 13. század elejétől, főként a párizsi egyetemre járó értelmiségiek egy újfajta nemzetközpontú ideológiát hoztak be. A hatalma csúcsára érő pápaság  is ekkor kezdi meg erőteljes harcát a nem római katolikusok ellen. Mint Kristó Gyula megállapította, a korábbi államnemzeti felfogás (mindenki magyar, aki a magyar király alattvalója) helyett egy kirekesztő, fajnemzeti koncepció alakult ki. (Magyar az, aki Szkítiából jött). Ez ugyan még nagyon messze állt a 19. századi nacionalizmustól, de némileg már arra emlékeztetett.   Ennek az új szemléletnek ékes példája Kézai Simon krónikája, amelyik annyira elutasítja a "fajkeveredést", hogy művében is külön szól a hun-magyarok történelemről (első két könyv, a műnek mintegy 85%-a)  majd a függelékben (a maradék 15%-on)  a jövevény nemesekről és egyéb nem nemesi származású népekről.  A zsidókat és az izmaelitákat (mohamedánokat) kemény törvények kezdik korlátozni. (Beregi egyezmény, Aranybulla stb.)  A franciák az Ibériai-félsziget visszafoglalásával, (az ún. reconquistával) inkább a közelibb Hispánia felé rajzottak ezt követően, nem Magyarország felé. A latinokat, akik korábban alapvetően franciák voltak,  felváltották a németek.  A 14. századi nagy pestisjárvány után azonban a németek népességfeleslege is megszűnt, nem jöttek már a magyar városokba annyian. Mivel a városok népességszaporulatának a motorja mindig is a  betelepülés volt, ezért városaink átalakultak. A nyugati határszél városainak lélekszáma csökkent, a felvidékiekben elindult a szlovák beáramlás, az ország többi részén pedig a magyaroké. A városokban német és magyar negyedek jöttek létre (a Felvidéken esetleg német-szlovák), és  természetesen még elkülönültebben éltek a zsidók. Megjelentek az etnikai-vallási konfliktusok. Ezek 1440 körül - legalábbis Budán és egy-két városban, ahol eleve élesebbek voltak-  ugyan nyugvópontra jutottak, amikor véres események után a budai német-magyar egyesség létrejött, de lappangva tovább éltek.  Giskra felvidéki "szabadállamában" is már kimutatható etnikai-vallási vonulat (huszitizmus), akárcsak Cserni Jován délvidéki "szabadállamában" (1526-27, ortodox).  A nagy törésekkor (1440-1457, 1526-1529)  is érzékelhetők a szemben álló felek ("pártok")  egyfajta "magyaros" és "nyugatos" jellege.  Kubinyi szerint Mátyás királynak egyenest az a legnagyobb történeti érdeme, hogy megakadályozta az ország szétesését. Ezt a  Jagellóknak is sikerült  elkerülniük az egyre növekvő török veszély árnyékában, de ott ketyegett továbbra is a bomba, ami Mohács után robbant.  Mohács után  két-három év alatt szétesett az ország. A nyugati megyék, és a városok német lakossága, a horvátok és az ingadozó szerbek Ferdinánd pártján álltak, a keleti megyék és Erdély Szapolyaién. Mint azt Szakály Ferenc megjegyezte, 1529-re lényegében megtörtént ez a szétesés, (akkor még csak "két és fél részre" , mert az Oszmán Birodalom csak a Délvidéket tartotta egyelőre megszállva) amelyben a döntő mozzanatnak  azt a bizonyos mohácsi kézcsókot kell tekintenünk: Szapolyai az által bírt keleti és erdélyi területeket az Oszmán-birodalom hűbérévé tette, miután nyilvánvalóvá vált előtte is, hogy európai szövetségest nem talál.  Szapolyai tette negatív olvasatban hatalmának mindenáron való biztosítása. Pozitív olvasata viszont az, hogy felismerte a küzdelem reménytelenségét az Oszmán Birodalom ellenében, és vazallusként biztosította valamilyen szintű fennmaradását a királyság egyik felének.  Ferdinánd viszont beleállt a küzdelembe és Nyugat-Magyarország és a Felvidék az ő révén a Habsburgokkal kötelezte el magát évszázadokra. Magyarország szétszakadt. Ez a két félre szakadás azonban egészen más volt, mint  a szerbek szétesése a Nemanjić-dinasztia után

7. A muszlimokról 

Abu Hámid al-Garnáti (1080- 1170) három évet (1150–1153) a Magyar Királyságban is élt, hosszabb időt töltött szerémségi izmaeliták közt. Bejáratos volt II. Géza udvarába is, le is jegyezte a királyról, hogy "ez a király szereti a muszlimokat", sőt megemlíti, hogy a király – „szembeszegülve a keresztény papokkal” – még a többnejűséget is engedélyezte muszlim katonáinak. Az ő leírásából tudjuk, hogy a szerémségi izmaeliták nem magyarul, hanem anyanyelvükön beszéltek, de az arabot is bírták még valamennyire.  Etnikai identitásuk teljesnek mutatkozott még. Vallásukban voltak már olyanok, akik színleg felvették a kereszténységet, és az iszlám is kicsit megkopott már köztük. ("Korábban nem ismerték a pénteki imát” – jegyzi fel  Abu-Hamid –, azaz már leszoktak róla, „de most tőlem megtanulták.") II. Géza végül 1153. évben azzal a megbízással küldte haza Abu-Hamidot, hogy a Volga-vidéken toborozzon a magyar haderő számára „muszlimokat és törököket, akik kitűnőek a nyilazásban”. A Szerémség mellett nagyobb számban éltek Nyitra környékén, és a ország észak-kelti felén, a mai Szabolcsban. Mindegyik  fontos kereskedelmi utak mentén feküdt.

A mohamedánokkal szembeni  első intézkedések Szent László törvényeiből olvashatók ki (a kikeresztelkedettek visszatérését tiltotta az iszlámhoz), és határozottan jelentkeznek már I. Kálmán törvényeiben. (A ramadán és a disznóhús tagadásának a tiltása, kötelező templomépítés, az iszlám települések vallási túlsúlyának megszüntetése kényszerített költözködésekkel.) Ennek ellenére a mohamedánok pénzügyi és kereskedelmi befolyása meghatározó lehetett továbbra is. Ennek ékes bizonyítéka a II. Béla és IV. István idején (1131–41, 1162–63) vert pénzeken látható fekvő félholdat közrefogó, arab írásjelekkel írt "illahi" („Isten akaratából”) szó, de hellyel-közzel az 1173–1235 közt vert pénzeken is mutatkoznak arab feliratok töredékei. A kamaraispánok körében tehát ott találjuk az izmaelitákat, akiknél tovább élt az arab nyelvhasználat ismerete is. A XIII. században az egyház nemegyszer tette szóvá vádlólag, hogy a mohamedánok „nagyobb szabadságot” élveznek, mint a magyar köznép. A jogcím a toledói egyetemes zsinat (1217) végzése volt, mely egész Európában meghirdette a  támadást a zsidók és a „szaracénok” ellen. A meg- megújuló zsidó- és mohamedán ellenes légkörben II. András és IV. Béla  is számos törvényt hoz. Az Aranybullában olvasható:" A kamara ispánjai, a pénzváltók, só árulók és adószedők a birodalom nemesei legyenek, izmaeliták, zsidók ne lehessenek." 1233-ban az éppen Halics ellen készülődő II. András a pápai legátussal Bereg vármegyében megkötötte az ún. Beregi egyezményt, amelyben a király a pápa nyomására orvosolta az egyház sérelmeit. Ebben már a náci időket idéző "ötletekkel" lépnek  fel a zsidók és mohamedánokkal szemben,  a korábbi pénzügyi-gazdasági rendelkezéseket kiegészítve. (Zsidók és az izmaeliták ruhán hordott jellel - piros pöttyel- történő megkülönböztetése, keresztény szolgák birtoklásának tiltása, keresztényekkel való együttlakás tiltása,  zsidó vagy muszlim ágyas tiltása, a rendelkezések évenkénti ellenőrzése stb.)

A törvényi szigor mellett a természetes asszimiláció jelét is láthatjuk, ami döntőbbnek tűnik, mint a törvényi rendelkezések sokasága.  Yakut al-Rumi arab geográfus (1178–1229)  1220 körül Aleppóban  találkozott szerémségi katona fiatalokkal.  Al-Rumi lejegyezte, hogy ezek a fiatalok már egymás közt magyarul beszéltek és, ahogy mondták "frank módon" öltözködtek (talán utalás a szerémségi latinokra), arcukat borotválták. A magyarok királyának engedelmeskedve harcolnak annak minden ellensége ellen. De az asszimiláció a szerémségi muszlimok körében még 1220 körül sem volt teljes; a katonákon kívül a „többiek” még mindig ragaszkodtak nyelvükhöz és külső megjelenésben is kifejezésre juttatott különállásukhoz. Al-Rumi kérdésére, hogy miért hagytak fel az iszlám szokásokkal,  nem számoltak be külső kényszerről, hanem csak annyit mondtak, hogy mindenütt keresztényekkel vannak körbevéve.

Lásd bővebben a Szerémségnél.

 

Delfin. Reneszánsz töredék. Esztergom, Vármúzeum.

8. Városainkról, és a Kubinyi-féle centralitási pont rendszerről

A Magyar Királyság nem  városi kultúrájának gazdagságáról híresült el. Mégis a városok a kultúra csomópontjai. Sőt, a középkorban a "Stadtluft macht Frei" elv révén a város a jobbágyi kötelékből a polgári világba vezethetett át. Mivel városaink kicsik voltak, az ország lakosságának kb. csak 2-3%-a volt városlakó (ebből is kb. 50-70%-nyi a német és latin) ezért nagyon kevés magyar élvezhette a városi levegő szabadságát, kevesen tapasztalhatták csak meg, hogy milyen érzés a jobbágyi vagy hűbéres függés nélkül élni. (Franciaországban ez az arány 10% felett volt.) Ugyanakkor 4-5%  volt az adót nem fizető nemesek aránya. (Franciaországban 1% körül.) Nem kell nagy zseninek lenni ahhoz, hogy a polgári átalakulás előfeltételiről következtetéseket vonjon le az ember. 

Jogi szempontból két fajta város létezett a középkor során: I. Szabad királyi város II. Mezőváros

A további alkategóriák (nagyjából a XV.század végi állapotnak megfelelően) a következők:

I. Szabad királyi város fajtái (Összesen kb.30-40db):

1. Tárnoki város (Buda, Pest, Sopron, Pozsony, Nagyszombat, Kassa, Bártfa és Eperjes)
2. Személynöki város (Székesfehérvár, Esztergom, Lőcse, Kisszeben, Szakolca, Szeged, Óbuda)
3. Bányavárosok (Körmöcbánya, Besztercebánya, Selmecbánya, Újbánya, Bakabánya, Libetbánya, Bélabánya stb. )
4. Erdélyi szász városok (Beszterce, Brassó, Nagyszeben, Medgyes, Segesvár, Szászsebes, Szászváros)
5. Egyéb (Kolozsvár, Nagybánya, Zágráb stb.)

II. Mezővárosok (kb. 800-900 db)

1. Királyi mezőváros (Kb. 9% pl: Temesvár, Nándorfehérvár, Keve, Óbuda, Zólyom)
2. Egyházi mezőváros ( kb. 11%, pl: Pécs, Győr, Veszprém, Eger, Várad, Nyitra)
3. Földesúri mezőváros (kb. 80% pl.: Ozora, Simontornya, Kőszeg, Vasvár)

A helyzet azonban nem olyan egyértelmű, mint amint ezt a felosztás mutatja. A középkor során egyes településeket össze-vissza neveztek  hol civitasnak (város), hol oppidumnak (mezőváros).

Szabad  királyi városi cím időnként nem fejezi ki egy város súlyát, különösen a bányavárosoknál. Voltak királyi bányavárosok, amelyek nem rendelkeztek kiváltsággal, sőt földesúri bányavárosokra is volt példa. Szabad királyi bányaváros város volt a ma szinte ismeretlen Libetbánya is. Ma egy szürke kis zsákfalu Szlovákiában. Középkorban sem lehetett túl jelentős, hiszen plébániatemploma 30m-es hosszával csak akkora volt, mint Mecseknádasdon a Schloßbergi-templom. Vagy ki hallotta például Bábaszék nevét, pedig ez is városi kiváltságokat kapott valamikor, de a 15.században már nem találjuk nyomát ezen városok közt?

Szokták azt is mondani, hogy a  középkori városnak falai vannak. De Szegednek soha nem voltak falai mégis szabad királyi város volt, a pécsiek pedig jogilag jobbágyok voltak, pedig ott a városfalak még ma is jó darabon állnak.  Királyi rendelet szólt arról, hogy falai csak a szabad királyi városoknak lehet, de ezt nem tartották be, nem csak Pécsnél, hanem  olyan kis nyugati típusú mezővárosok  is körbevették  magukat fallal mint Ruszt. A bejegyzés végén felsorolok néhány fallal körbevett várost terület szerint, itt a nagy többség is mezőváros. A falak megléte, vagy hiánya tehát nem perdöntő.

Kubinyi András szakított a fenti -gyakran semmitmondó- kategóriákkal, és bevezetett egy osztályozást egy kvantitatív pontrendszer alapján. A cím vagy rang ugyanis nem feltétlenül mutatja egy város gazdagságát, súlyát.  A következő tíz kategória alapján adott 1-től 6-ig pontokat egy városnak:  1. Uradalmi központ, nagyúri rezidencia. 2. Bíráskodási  központ,  hiteleshely.  3.  Pénzügy-igazgatási  központ.  4.  Egyház-igazgatási központ.  5.  Egyházi  intézmények száma.  (Káptalanok,  kolostorok,  ispotályok.)  6. A településről a középkor végén külföldi egyetemre beiratkozottak száma. 7. Kézműves,  vagy  kereskedő  céhek száma.  8.  Úthálózati  csomópont.  9.  Vásártartás. 10. A település jogi helyzete. A kapott pontok alapján a következő kategóriákat állapította meg.:   I. Elsőrendű városok II. Másodrendű városok III. Kisebb városok és jelentős városfunkciójú mezővárosok IV. Közepes városfunkciót ellátó mezővárosok V: Részleges városfunkciójú mezővárosok VI. Átlagos mezővárosok és mezőváros funkciójú falvak VII.  Jelentéktelen mezőváros és központi funkciójú falvak. (Az osztályozásról lásd az irodalmat itt.)

A Kubinyi-féle városkategóriák tehát sokkal jobban jellemzik egy város súlyát, tehát ezt fogom használni. Ráadásul azóta sokan átvették és továbbfejlesztették ezt a pontrendszert, Tolna megye nagy középkorásza, K.Németh András például saját megyéjére is kiszámította a települések Kubinyi-féle centralitás-pontjait.  A szempontrendszert kiegészítem egy  művészettörténeti szemponttal: milyenek voltak a város templomai.  Erre már Kubinyi is gondolt, de a sok ismeretlen alaprajzú templom miatt ezt az indikátort elvetette. Én viszont az egyes esetekben, a kiragadott példáimban ezt vizsgálom meg részletesebben. Különösen a templomméret lesz fontos  számomra.  A késő középkori jelentős falusi templomok mérete az általam áttanulmányozott adatok alapján  (Veszprém és Tolna megye, Udvarhelyszék, Felső-Tisza-vidék) meglehetősen egységes képet mutat a Jagellók korában:  22-27 m  hosszúságú templomokat találunk a VI. és VII. kategóriában.  Ezek általában késő középkori szentélybővítéssel előálló, korábbi falusi templomok. Felsőbb kategóriákba már csak több, legalább 40m-es templommal lehet bekerülni. Az elsőrendű városok főtemplomának mérete 60 m körül kezdődik, és több is van belőle. Az első- és másodrendű városban szinte kötelező a ferences és/vagy domonkos kolostor megléte is.

A Kubinyi-féle lista nem tartalmazza a Felvidék nyugati felét,  Horvátország, Szlavónia és a Szerémség  valamint a változó hovatartozású vidékek városait (pl. Dalmácia, Délvidék). Az összesítést 1440-től 1526-ig végezte el. A zárójelben lévő számok az 1. 2.és 4. ismérv nélküli pontszámok, amiket Kristó Gyula elhagyásra javasolt. A zárójelben lévő két betű pedig a vármegye rövidítése.
 1. Elsőrendű (főbb) városok: Buda (Pl) 55, (35), Pozsony (PO) 49, (41), Kolozsvár 45, Kassa (AJ) 43, (40), Székesfehérvár (FJ) 43, (32), Szeged (CSG) 42, (34), Pest (PE) 41, (34), Sopron (SN) 41, (35), Várad (Bl) 41, (30). - A csoporthoz tehát öt szabad királyi (tárnoki) és három egyéb királyi szabad, valamint egy földesúri város tartozik. Varga Szabolcs elvégezte Zágráb pontszámítását is, ezt 42-46-ra kapta, attól függően, hogy hová számította a káptalani városrészt. Zágrábnak is itt a helye tehát, még akkor is, ha megjegyzi, hogy egyebekben Pécsnek nagyobb súlya volt, mint Zágrábnak.

2. Másodrendű városok: Pécs (BAR) 39, (26), Esztergom 38, (24), Eger (HS)33, (23), Győr (GY) 33, (22), Bártfa (SS) 33, (30), Eperjes (SS) 32, (29), Temesvár (TS) 32, (25). - így e csoporthoz két szabad királyi (tárnoki) és öt földesúri város sorolható.

3. Kisebb városok és jelentős városfunkciójú mezővárosok: Bács (BCS) 30,(17), Asszonypataka (Nagybánya) (SZR) 29, (26), Lippa (1529-től királyi szabad város) (AD) 28, (26), Debrecen (BI) 28, (26), Veszprém (VP) 28, (17), Gyula   (BÉ) 27, (22), Csanád (CSD) 27, (17), Szatmár és Németi (SZR) 27, (24),  Szombathely (VS) 27, (23), Vasvár (VS) 25, (18), Dés (DO) 24., Gyöngyös (HS) 24, (20), Rimaszombat (KisHT) 24, (19), Tata (KM) 24, (18), Karánsebes (Szörényi bánság) 24, (15), Óbuda (Pl) 23, (12), Miskolc (BSD) 22, (18), Kismarton (SN) 22, (20), Kapornak (ZL) 22, (16), Gönc (AJ) 21, (18), Szikszó (AJ) 21, (18), Beregszász (BRG) 21, (18), Munkács (BRG) 21, (15), Kalocsa (Solti szék) 21, (10), Ungvár (UN) 21, (16), Sárospatak (ZN) 21, (17). - A 26 településből 2 királyi szabad, 7 földesúri város, 17 mezőváros.

4. Közepes városfunkciót ellátó mezővárosok. Arad (AD) 20, (13), Torda (TD) 20, Pápa (VP) 20, (17), Varannó (ZN) 20, (15), Sajószentpéter (BSD) 19, (15), Gyulafehérvár (FH) 19, Csetnek (GM) 19, (16), Nyírbátor (SZB) 19, (16), Kisvárda (SZB) 19, (15), Nagykároly (SZR) 19, (15), Kőszeg (VS) 19, (17), Simánd (ZD) 19, (15), Nagymihály (ZN) 19, (17), Szond (BCS) 18, (15), Békés (BÉ) 18, (14), Komárom (KM) 18, (14), Nagykálló (SZB) 18, (14), Ozora (TO) 18, (15), Körmend (VS) 18, (16), Gálszécs (ZN) 18, (15), Titel (BCS) 17, (10), Gömör (GM) 17, 10), Rimaszécs (GM) 17, (15), Rozsnyó (GM) 17, (13), Pásztó (HS) 17, (14), Nagytúr (Mezőtúr) (SZO) 17, (16), Nezsider (MO) 17, (16), Vi-segrád (Pl) 17, (12), Segesd (SM) 17, (12), Csepreg (SN) 17, (14), Simontornya (TO) 17, (16), Tolnavár (TO) 17, (13), Nagyszőlős (UG) 17, (15), Kanizsa (ZL) 17, (15), Tapolca (ZL) 17, (12), Zalavár (ZL) 17, (11), Jenő (Borosjenő) (ZD) 17, (12), Pécsvárad (BAR) 16, (12), Siklós (BAR) 16, (13), Hatvan (HS) 16, (13), Heves (HS) 16, (12), Szentmárton (GY) 16, (12), Huszt (MM) 16, (13), Magyaróvár (MO) 16, (12), Cegléd (PE) 16, (15), Kecskemét (PE) 16, (13), Kisszeben (SS) 16, (14), Kapós (UN) 16, (13), Apácavásárhely (Somlóvásárhely) (VP) 16, (12), Szentgrót (ZL) 16, (12), Homonna (ZN) 16, (12), Sátoraljaújhely (ZN)

(Térkép forrása)

A népsűrűségi adatokat a Kubinyi-féle első- és másodrendű városok fekete pöttyeivel egészítettem ki

A XV. század végén a kb.3-3,5 millió lakosú volt a Magyar Királyság.

9. Néhány város falakkal határolt alapterülete 

 Az alábbi lista a középkori Magyar Királyság néhány városának falakkal határolt területét  adja meg hektárban, azok legnagyobb kiterjedése idején.

A mérés alapja a következő: A mapire.eu-n fellelhető Első Katonai Felmérés ( továbbiakban EKF 1763-1787) térképén a területmérés opcióval egyszerűen végigmérem a területet. A mérés idején még számos városnak megvoltak a középkori falai, amit a mérnökök elég becsületesen jeleztek is. Több még a Második Katonai Felmérés (1819-1869) idején is létezett. Sok városban a mai napig fennmaradtak a falak, vagy a középkori utcaszerkezet, amellyel az osztrák mérnökök munkája hitelesíthető is volt. A hitelesítést  a Google Earth  Pro alapján végeztem el.Mindezekkel együtt a megadott értékek inkább csak becslésnek tekinthetők.

Sok esetben azonban nem maradtak meg a 18.századra a falak. Ilyenkor a helytörténeti munkákban, egyéb szakirodalmak vagy a varak.hu weblap által közölt térképek alapján végeztem el a mérést, úgy hogy a szakkönyvekben fellelhető térképeket vetítettem ki a Google Earth Pro műholdképeire.

Egy város falakkal határolt területe fontos információforrás, ebből tudunk következtetni a lakosságszámra, ha más forrás nem áll rendelkezésre, és általában ez a helyzet. Persze a terület nem minden, mert nagyon változatosan töltötték ki a városok a falak közti területeket. Lehettek beépítetlen részek is, mint például Pécsen, nyilván Visegrádon sem lakták a meredek domboldalt. Másrészt meg többemeletes, kis alapterületű, zsúfolt házak is előfordulhattak, mint például Zengg városában, mediterrán szokás szerint. Így nagy szórást mutat a magyar városok népsűrűsége, Granasztói szerint 21-80 fő/ha körüli értékkel számolhatunk, de Buda  sűrűségével elérte a legnagyobb nyugat-európai városok alsó értékét.  Gyakori volt az is, hogy a településekhez a falakon kívül falvak sora kapcsolódott, mint Esztergom, Fehérvár, Buda stb. esetben. Mint ma is, úgy régi korokra vonatkoztatva is felvetődik a kérdés, hogy ezeket a településeket hová számítsuk?
A falak néha kettős, vastag falak, komoly hadászati szereppel, mint például Lőcsén, néha pedig csak egy jelentéktelen kőfal, mint Sopron külső falgyűrűje, vagy csak egyszerű palánk.

A településnév után a Kubinyi-féle osztályozás alapján a kategóriáit mutatja az alábbiak szerint:
K-1. Elsőrendű városok
K-2. Másodrendű városok
K-3. Kisebb városok és jelentős városfunkciójú mezővárosok
K-4: Közepes városfunkciót ellátó mezővárosok
K--: Kubinyi nem osztályozta
K<4: Negyedik kategória alatti város
ha: hektár

Buda(K-1):  Várhegy:40 ha, a Váraljával, Vízivárossal együtt együtt: 123 ha
A budai vár ma is megvan, a domborzati adottságot jól kihasználva jelentős katonai szerepe is volt. A város térképe több könyvben is szerepel, én a Történelmi Világatlasz alapján számoltam. Csak a Várhegy falai maradtak fenn. 

Sopron (K-1): Belső: 9 ha, külső: 93ha
Az EKF pontosan hozza, belső és a külső falak jelentékeny részletei mai is  állnak.  A belső hadászatilag jelentősebb volt, magasabb falakkal, ágyúállásos  rondellával. A külső fal is nyomon követhetők az EKF-n, több szakasza ma is áll, ez alapján és az utcakép alapján is rekonstruálható az eredeti külső falgyűrű, aminek java azonban csak a 17. századból ered.  Ezek  csak kisebb portyák ellen nyújthattak védelmet. Hatalmas területén belül még szőlők és majorságok is voltak.

Nagyszeben: (K--): 90 ha
Két szakaszban épült falgyűrű. A számadat a külsőre vonatkozik. Jelentős katonai erőt képviselő  falak, több toronnyal, bástyával. EKF mutatja, jelentős szakaszai ma is állnak.

Pécs (K-2): 71 ha
A falgyűrű északi része ma is áll, de nem eredeti magasságában. A többi falrészből töredékeket ismerünk. Az egész kiterjedése jól rekonstruálható, az EKF alapján is. Komoly hadi szerepe nem volt.

Pest:(K-1)  66 ha
Az EKF jól mutatja, több rövidebb szakasza ma is "lenyomatként" áll.  Katonai szempontból közepes erősségű falak, amiket vizesárok erősített.

Kassa: (K-1) 63 ha
Az EKF mutatja. Belső városfalai tipikus középkori városfalak voltak. A tüzérség ellenni védelemre is körülépítették egy olaszbástyás gyűrűvel. Ma csak töredékei vannak. 

Nagyszombat: (K--): 63 ha
Az EKF mutatja.  Téglából épült falai nagyrészt ma is állnak. Helyenként kettős falai katonailag is fontos szerepet játszottak.
Nagyvárad: (K-1) kb.60 ha
Ma csak a 16.században épült olaszbástyás erőd van meg. A városi erődítésekből nem maradt fenn semmi. A varak.hu régi metszetei, térképei alapján becsült adat.

Lőcse: (K--):58 ha
Az EKF mutatja. Jelentős szakaszai ma is állnak. Kettős falgyűrű,  jelentős védelmi szereppel.

Pozsony:(K-1) 57 ha
Az EKF mutatja jelentős részét, egyes szakaszai ma is állnak.  A jelentős középkori városfalak a hegyen  álló várat a várheggyel együtt magában foglalták.

Brassó:(K--):  56 ha
 Az EKF mutatja, jelentős szakaszai ma is állnak. A 16.századtól számos erőddel erősítették meg a környezetét, így katonailag is jelentős lett. A város németek által nem lakott részét (Bolgárszeg) nem kerítették falak.

Esztergom: (K-2) 54 ha
Érseki vár és Viziváros: 16ha+ királyi város: 38? ha
A kisebb érseki vár faliból sok megmaradt, a többiből semmi. A király város területét Leopold Antal Esztergom régi ábrázolásairól szóló könyv  alapján próbáltam rekonstruálni.

Kolozsvár:(K-1) 54 ha
Az EKF hozza. Kisebb falszakaszai fennmaradtak. 

Beszterce:(K--): 50 ha
Az EKF mutatja. A város utcaszerkezetében jelentős nyoma maradt, de ma csak egy rövid falszakasz áll. 
Temesvár:(K-2): kb.50 ha
Az EKF a 18.századi átépítésnek, az újkori erődnek megfelelően mutatja. A varak.hu oldalon közölt alaprajzok alapján próbáltam rekonstruálni a középkori méreteit. Ma falak csak az újkori erődből maradtak fenn, de ezek sem jelentősek

Besztercebánya:(K--): 47 ha
Az EKF hozza, néhány jelentős tornya és falszakasza ma is áll.

Eperjes: (K-2): 45 ha
Az EKF hozza, a városszerkezetben ma is nyomon követhető, csekély be- és átépített nyomai ma is felfedezhetők helyenként.

Selmecbánya: (K--): 45 ha
Ma városi falakból alig maradt fenn valami, az Óvár és az Újvár erődje viszont ma is áll. A régi városi falak területe a varak.hu alaprajzai alapján rekonstruálható volt.

Vác: (K--) 44 ha
A várából is kis töredék, városfalaiból egy torony és egy rövid falszakasz maradt. Főként Kubinyi várostörténeti térképei alapján rekonstruált alaprajz alapján mért érték. Viszonylag gyenge várfalak lehettek

Nagybánya (Asszonypatak) (K-3): 43 ha
Az EKF hozza, de csak sáncokat ábrázol. Egy tornya fennmaradt.
Fehérvár(K-1): 40 ha
Az EKF is hozza, de a megmaradt csekély falszakaszok alapján úgy tűnik, nagyobbnak veszi. Így korrigálni kellett ismert alaprajzok alapján, amit a varak.hu is ismertet. A lakosság számottevő része a falakon kívüli városrészekben, szigeteken lakott.A Sziget területe is falakkal határolt volt, ennek területe 47 ha, a Budai külvárost is falak kerítették, kb. 40ha-nyi területen.

Medgyes:(K--) 40 ha
Az EKF is hozza,  a falak jó része ma is áll.

Eger:(K-2): városfalak 40ha?, a vár 5 ha
A városfalak ma már nem állnak, csak  a vár.  Gerő alapján rekonstruált falak. 

Szakolca:(K--): 36 ha
Az EKF is hozza,  a falak jó része ma is áll.
Lippa:(K-3): 35 ha  A várából, a falakból  nem maradt meg semmi néhány jelentéktelen alapfal kivételével. A varak.hu közölt alaprajzai alapján becsült terület.
Nándorfehérvár (K:--) Várhegy: 34 ha.
A falakon kívül is voltak a városnak jelentős részei.  Tudomásom szerint ez nem volt falakkal kerítve. A hadászatilag is nagyon jelentős vár falai jó részt még állnak, illetve 18.században jelentős erőddé építették át egy részét.

Győr: (K-2): 32 ha
Az EKF is hozza,  a falak kis része ma is áll.

Zágráb: (K--)32 ha
A falak egy része ma is áll, a két városa (polgárváros, püspökvár) a városszerkezetben ma is jól nyomon követhető.

Késmárk: (K--)31 ha
Az EKF hozza, a városfalaknak ma kis szakasza áll. 
Gyulafehérvár: (K-4): 28 ha

 Az EKF hozza, a kora újkori, olaszbástyás falak nagy része ma is áll
Visegrád(K-4) :23 ha
Az alsóvári városfalak , valamint a Fellegvár felé menő falak jelentős része áll. A királyi palota környéki falak régészeti adatok alapján rekonstruálhatók.

Zólyom: (K--): 23 ha
 Az EKF és a MKF is mutatja. Ma csak a belső vár áll, szinte teljesen épen.

Bártfa:(K-2): 20 ha
 Az EKF mutatja. A falak jó részt ma is állnak.

Varasd: (K--): 19 ha
 Az EKF mutatja.A belső vár ma is áll. 
Szigetvár: (K<4): 16 ha.
A katonai jelentőségű belső vár 3 hektár, a két részből álló  Óváros  13 hektár területű.
Az EKF is hozza, ezt 16.sz-i metszetek pontosítják.

Kismarton:(K-3) 16ha
A falak nagy része ma is áll, az alaprajz jól rekonstruálható.

Kisszeben: (K-4): 13ha
Kubinyinál a legnagyobb ellentmondás, hiszen az egyetlen szabad királyi város, amelyik K-4-es kategóriába került. Látható az, hogy nem is bírt nagy területtel. Az EKF is hozza, néhány tornya, jelentős falszakaszok ma is állnak.
Trencsén(K--): 13 ha
A ma is szinte teljes épségben álló fellegvár mellett a várost is falak kerítették. Ma a várost kerítő falak nincsenek már meg. A város szerkezetében az egykori alsóvár ma is jól elkülönül. Az alsóvárost kerítő falak pontos lokalizációját a varak.hu alapján tettem meg.

Ruszt: (K--)12 ha
Az EKF mutatja. A nem túl erős falaknak jelentős szakaszai ma is állnak
Sárospatak: 10ha
A városfalak ma is jól nyomon követhetők,  azok jobbára visszabontva ma is állnak.
Podolin: (K--): 10ha
Az EKF mutatja. A nem túl erős falaknak kisebb szakasza ma is áll.

Segesvár (K--): 9ha
 Az EKF mutatja. A nem túl erős, de a terepadottságokat kihasználó  falak és tornyok ma is állnak.

Körmöcbánya: 9 ha
Az EKF mutatja. Néhány erős tornya és falszakasza ma is áll.

Zengg:(K--): 9 ha
Az EKF mutatja. A falak nagyrészt ma is állnak.

Kőszeg(K-4): 8 ha
Jelentős szakaszai, maradványai ma is állnak. Ez alapján az alaprajza rekonstruálható.
Szepeshely(K<4): 7 ha
A 17.században épült falak ma is állnak, de hatalmas üres területeket is kerítenek.
Újlak (K:--) :7 ha,
A falak jórészt ma is állnak, az EKF is mutatja.
Szeged (K-1) : 6 ha
A középkorban a vár a város központi részén, a Tisza-parton viszonylag kis területet foglalt el. A nagy területen fekvő és több részből álló középkori város azonban nem volt kerítve. Az újkorban a város köré egy 66 ha területű erőd épült és a középkori  várat is átépítették. A város ezt is hamar túlnőtte. Ma csak az újkori erőddé átépített vár kis töredéke maradt meg.

Siklós(K-4): 6 ha
A falak jórészt még ma is állnak. Érdekes, hogy  a külső falgyűrűn belül csak egy templom maradt fenn, és a terület a 18-19.században sem épült be. Az EKF mutatja, a falak nagy része ma is áll.
Szombathely(K-3): 6 ha
P. Hajmási Erika cikke alapján rekonstruált terület.
Szécsény (K<4): 5,5 ha
A falak részint még ma is állnak, a város szerkezetben jól rekonstruálhatók.

Veszprém(K-3): 4 ha
A földrajzi adottságok által determinált falak ma is nyomon követhetők.
Szepesvár: (K--):4 ha. A Magyar királyság legnagyobb várának mondják.  Még sok nemzetközi listába bekerült, mint a világ egyik legnagyobb vára, hála a hektár és a négyzetméter körüli átváltási "zavaroknak."
Lánzsér (K:--) : 2,8 ha.  Ez is Közép-Európa egyik legnagyobb várromjának hirdeti magát. Romjaiban impozáns.
Óbuda: (K-3): 1 ha
Ma csak az egykori királyi vár falairól van tudomásunk, a városfalakról nincs.

---

---

Tartalomjegyzék

 

Előszó

Amatőr történészi hitvallás

     
Bevezetés

Mennyire volt jelentős állam a középkori Magyar Királyság?

A régiók körüli dilemmák

A 13. századi új korszak

A bortermelés, mint húzóágazat

Az ércvagyon  negatív hatása a gazdagságra

Olvasztótégelytől az ország szétszakadásáig

A muszlimokról 

Városainkról, és a Kubinyi-féle centralitási pont rendszeréről

 Néhány város falakkal határolt alapterülete

---

Régiók

---

Medium Regni Az ország közepe	Észak-Dunántúl	Dél-Dunántúl	Nyugati határszél
Az Alföld	Horvátország, Szlavónia	Délvidék	Bányavárosok
Szepesség	Felső-Tisza-vidék	Felvidék	Erdély
Zsidó emlékek

Nagyszeben-Hermannstadt-Sibiu

A nagyszebei Kleiner Ring  házsora a várostoronnyal , háttérben a domonkosok (majd orsolyíták) volt templomával. Nagyszeben volt a szászok "fővárosa", még úgy is, hogy Brassó népesebb volt mindvégig. A két egymással vetélkedő város különbsége abban is megmutatkozott, hogy Brassó inkább magyarosabb, Nagyszeben románosabb volt. Míg Trianon előtt Brassó magyar többségű volt, addig itt a magyarok száma harmada volt csak a németeknek. Nagyszeben egyébként  románok történetében is központi jelentőségű, elsősorban az ASTRA révén. (Erről lásd később.) Ma itt él a legtöbb német Erdélyben. (De a bánáti Temesváron még többen élnek.) Az alig ezres közösségük a város összlakosságához képest elhanyagolható, mégis szinte úgy éreztük, német városban járunk.

A Brukenthal-palota a Großer Ringen. Samuel von Brukenthal Erdély kormányzója volt, aki Mária Terézia alatt eredményesen védte a szászok jogait, amit részint a császárnő, részint a magyar rendek akartak megnyirbálni. II.József törekvései ellen is felemelte szavát, mire a császárnál kegyvesztett lett, felmentette, és gróf Bánffy Györgyöt nevezte ki Erdély kormányzójának.

Brukenthal bécsi hivatali évei alatt lelkes  műgyűjtésbe kezdett. Mivel örökös nélkül halt meg, ezért vagyonát és gyűjteményét az evangélikus egyházra hagyta azzal, hogy palotáját a gyűjteménnyel a nyilvánosság számára nyissák meg.

A Großer Ring egy szép reneszánsz háza. A tér egészéről nem csináltam képet. A teret egy rockfesztivál színpada és egyéb bódéi, mobil WC-i uralták, ráadásul egy német rockzenekar tartott jó hosszú ideig hangpróbát az esti koncertre készülve.

A Huetplatz az evangélikus templommal. A tér névadója Albert Huet, a szászok grófja volt. Már a 19.században róla nevezték el az evangélikus templom előtti kis teret. Előtte  Georg Daniel Teutsch szobra.

A Teutsch szobor szokatlan nézőpontból. Szobrát 1899-ben avatták. Teutsch a szászok tudós püspöke volt. 1848-ban mint a progresszió lelkes híve kezdetben  támogatta a magyar forradalom ügyét, még Erdély és Magyarország egyesülését is. (A szászok többsége azért nem támogatta az egyesülést, mert autonómiájukat féltették.) Sőt, Teutsch századosi rangban a magyar honvédség tisztje is lett, de aztán gyorsan kiábrándult a magyarok politikájából. A kiegyezést követően fáradhatatlanul küzdött a budapesti parlamentben a szászok autonómiájának megtartásáért. Ennek ellenére 1876-ban a  felszámolták a szász autonómiát is.

A Huetplatz ottjártunkkor szász vagy inkább német hagyományőrző kovácsok kalapácsolásától volt hangos. 

Krisztus az Olajfák hegyén. Későgótikus faragvány galambok elleni védőhálóval.

A templom déli főkapujának bejárati előcsarnoka.

Kapurészlet 1595-ös felirattal.

Az északi kapu.

A templom melletti egykori plébániaépület- később evangélikus lelkészi hivatal- későgót kapujának részlete 1502-ből.

A plébánia homlokzatának falképrészlete

A középkorban a Máriának szentelt templomot románkori előzmények után a XIV.században kezdik építeni, és 1520 körül lesz kész, ekkor fejezik be a tornyot is, amelyet 1374-ben kezdtek el. A templom 78 méteres hosszával, 73m-es tornyával is tekintélyt parancsoló épület.

A templom orgonakarzata az 1672-ben épült orgonaházzal, ami ma már egy 1910-es években épített orgonát rejt.

Szokatlan, hogy mennyi  nagyméretű barokk  epitáfium van ebben a  templomban.

 1796-ban betiltják a templomba temetkezéseket. Ezt követően csak Brukenthallal tesznek kivételt. 1853-ban nagy horderejű átépítések veszik kezdetüket. A templom nyugati előcsarnokába, a Ferulát  átépítik, ide áttelepítik a templomból kiszedett sírköveket. Jobbra fenn Brukenthal epitáfiuma.

Sírkövek és epitáfiumok tobzódása.

Sírkövek.

Ehhez  a nem túl művészi sírkőhöz érdekes történet kapcsolódik. Ez  I.(vagy Rossztévő ) Mihnea havasalföldi fejedelem (1508-09) sírköve. Mihnea a havasalföldi belviszályok elől Nagyszebenbe menekült, de bérgyilkosok itt is megtalálták és megölték. Nem véletlen egyébként, hogy Mihnea ide menekült, hiszen a városnak ekkoriban számottevő román lakosa is volt. Innen származik pl. Oláh Miklós a nagy humanista érsek is, akinek nevében az oláh származására utal.

Egy érdekesebb sírkő a sok közül.

A templomban hiába kerestem a későgótikus szárnyasoltár megmaradt 8 tábláját, csak a predellát találtam meg, rajta a keresztlevétel ábrázolásával. Ez1521-ben készült. Ugyanúgy nem találtam a bronz keresztelőmedencét sem. Talán kiállításra vitték őket, vagy restaurálják?

 

Nagy várakozással tekintettem Johannes Rosenau 1445-ös hatalmas Keresztrefeszítés freskójára. Ezt a falképet a Kárpát-medence falképei közül szokatlan módon nem kellett mész alól kikaparni. Hatalmas méretű, 5,06 m széles 9,48 m magas. 1650-ben azonban átfestették. Gótikus jellege ugyan megmaradt, de elvesztette azt sugárzó varázsát, ami  a középkori falképek sajátossága. Egy élettelen rekonstrukció lett belőle.

A festő rövid feliratban meghagyta nevét és a festés évét: Johannes Rosenau 1445. A nevét néha Rozsnyói Jánosnak fordítják, és magyar festőnek tartják. Ma sem tudjuk, hogy honnan származott, a felvidéki Rozsnyóból, vagy a Brassó melletti Barcarozsnyóból, vagy a nagyszámú osztrák és német Rosenau település valamelyikéből? Más művét nem ismeri a művészettörténet.

Gótikus sekrestyeajtó.

A templom két nagyharangja. Bal oldalon az 1891-ben újraöntött  Óraharang, a Stundenglocke.Eredetileg a 14.század végéről származik. Bal oldalon az Éjjeli harang, a Nachtsglocke. Ezt 1411-ben öntötte a berethalmi János mester. 

A művészettörténet könyvekben gyakran külön megemlítik a déli mellékhajó különleges boltozatát is.

A déli mellékhajó.

A katolikus templom tornya. Amikor a reformáció elterjedésével a plébániatemplom az evangélikusoké lett, a katolikusok templom nélkül maradtak. A jezsuiták is csak 1691-ben tudták elkezdeni mérséklet sikerű missziós tevékenységüket, amikor 1691-ben a császári csapatok nyomán megtelepedhettek a városban. A mai katolikus templom 1726 és 1733 közt épült.

A Luxemburg ház a Kleiner Ringen. A ház a Kleiner Ring legdíszesebb épülete.Nevét onnan kapta, hogy felújított épület átadásán 2005-ben részt vett a luxemburgi hercegi pár is, akik Klaus Johannis-szal, akkori polgármesterrel, jelenlegi államelnökkel,  az európai kulturális fővárosi együttműködésről tárgyaltak.  2007-ben Lusemburg és Nagyszeben volt Európa kulturális fővárosa. Bízvást állíthatjuk, hogy ez a programsorozat Nagyszebennek jobban sikerült, mint Pécsnek. Nagyszeben idegenforgalmi szárnyalása azóta is tart.  Luxemburg és Nagyszeben együttes választása egyébként nem  volt véletlen, Nagyszeben környékére Luxemburg környéki hospesek  érkeztek annak idején.

A Kleiner Ring házai.

A domonkosok középkori templomát 1474-ben költöztették a növekvő török veszély elől  városfalak mögé.Az evangélikusok ezt a templomot is átvették, de 1753-ban az orsolyiták kapták meg, akik barokkizálták.

A Várostorony, más néven Tanácstorony. A középkori első falgyűrűnek volt  ez egykoron tornya, mai alakját 1586-1588 közt nyerte.

A református és a görögkeleti templom. A református templom a kisszámú magyarság temploma, a Türelmi rendelet után épült báró Losontzi Bánffy Farkas által adományozott telken, gróf Bethlen Gergely és neje, Nalátzi Borbála költségén. A görögkeletii templom 1902-1906 között épült a budapesti Nagy Virgil és Kommer József tervei alapján. A görögkeleti templom impozáns méretei is mutatják, hogy a románok jelenléte a városban a 20.század elejére már markáns volt. Itt alakult meg 1861-ben a helyi román értelmiség ASTRA egyesülete, ami  az erdélyi románok irodalmi és közművelődési egyesülete volt. A román identitás kialakulásában óriási jelentőségű volt. Az ASTRA-ról itt van egy cikk, 

A Kleiner Ring a templomtoronyból.

A középkorban a város falai egy többszörös gyűrűt alkottak. Összesen 43 tornya volt, amik  minden török támadást visszavertek. A 18-19.században azonban a funkció nélküli tornyokat és falakat, mint a város fejlődősének gátjait hat kivételével mind lebontották. A képen a Kádárok-tornya látszik. Itt is mint Segesváron, vagy Brassóban az egyes tornyok őrzését, karbantartását egyes céhekre bízták.

A Kádárok-tornyával búcsúzunk a várostól. Mögötte a szocializmus mementói emlékeztetnek arra, hogy ez azért mégsem Németország. (Ez persze így erős, valójában sok-sok minden utal arra.)