Lisszabon magyar szemmel.3.: A belémi Szent Jeromos-kolostor

Belém a 19. század derekán egyesült csak Lisszabonnal. Addig önálló település volt. Az itt álló fenséges kolostort művészeti és történelmi jelentőségéből adódóan 1983-ban a közeli Belém-toronnyal együtt felvették az UNESCO világörökségi listájára.

A Nemzeti Csempemúzeum nagy pannóján az épületet csaknem mai alakjában látjuk.  Ma a nyugati (bal oldali) torony magasabb,  a keleti (jobb oldali) torony nincs már meg, a szentély mögött álló kupolás építménnyel egyetemben. Szinte fantasztikus, hogy ez a karcsú,  magas építmény a 8.8-9,0-ás Richter-skála szerinti földrengést is lényegében sértetlenül átvészelte. 

A kelet torony sisakja 19. század végi fejlemény, akárcsak a a hosszú keleti épület, ami ma a hajózási és a régészeti múzeumnak ad helyet. 

 A kolostor díszes déli oldalbejáratát Juan de Castillo (1470-1552) spanyol  majd portugál építész tervezte, aki az egész együttesnek is fő mestere volt. Juan azon kevés gót-reneszánsz építesz egyike, akihez több, szám szerint öt UNESCO világörökségi épület is köthető, ebből ezen kívül még három kolostor (Tomar, Batalha, Alcobaca), egy pedig egy portugál gyarmatváros erődítési munkái Marokkóban (El Jadida). A portál a templomhajóhoz hasonlóan 32 méter magas, impozáns alkotás.          

 Reneszánsz jellegzetességként a szent és profán keveredést is megfigyelhetjük a kapu díszítésén, egyaránt látunk szenteket, portugál királyokat és nemeseket a szobrok közt. A kettős ajtó felett például Szent Jeromos életéből vett két fontos jelent van (a szent és az oroszlán, látomása a sivatagban), de a két kapu közt Tengerész Henrik (1394-1460) szobrát látjuk. Tengerész Henrik harmadszülött királyfiként csak a hercegségig jutott, mégis ő  indította el a portugálok tengeri felfedezéseinek  és egyben gyarmatositásaink is a sorát. (Madeira, Azovi-szigetek, Zöld-foki-szigetek, Marokkó egyes városai, Nyugat-Afrika)   

A kapu a manuelin művészet egyik csúcsa.
 Ezt a képet sorban állás közben készítettem. A januári szemerkélő esőben is kell negyed óra, míg az ember bejut előre megváltott jeggyel vagy turistakártyával. Főszezonban ez (tűző napon) akár órákig is eltarthat. 

A  templom igazi bejárata, a keleti kapu,  ami Nicolau Chanterenne műve 1517-ből. A francia szobrásznak ez volt az első megbízása Portugáliában. (Egyik művével már találkoztunk Penaban.)  Jelenleg a 19. században hozzáépített előcsarnok akadályozza a jó rálátást a délinél egyébként kisebb, de faragágasait tekintve még művészibb kapura. A bejárat felett Jézus életéből vett jelenetek (Angyali üdvözlet, születése, bemutatás a templomban) alatta két angyal tartja a templomépítő I. Emánuel címerét. 

A bejárat két oldalán az alapító pár térdel egymással szemben. Én a női oldalt, Aragóniai Mára királynét mutatom be a képen, akit patrónusa, Keresztelő Szt. János kísér. Emánuellel és első feleségével, Eleonórával  már találkoztunk  a Gyümölcsoltó Boldogasszony-templom kapuja felett is, lásd előző bejegyzésünk.   

A Szűzanyának szentelt templomba belépve elsőként Luís de Camões (1527-1580) sírja késztett megállásra. Ő volt a portugál Shakespeare, ahogy az itteniek mondják, de lehet, hogy  csak egy Tínódi Lantos Sebestyén.  1880-ban temették el itt, korábban csak királyi méltóságoknak lehetett itt végső nyughelye, de őt és Vasco de Gamat az a megtiszteltetés érte holtában is, hogy ide kerülhettek. 

A kolostor helyén Tengerész Henrik  már emeltetett egy templomot, amely a hosszú  tengeri útra induló hajósok szokásos indulás előtti virrasztó-imádkozó helye lett. Így tett  Vasco de Gama is 1497-ben az úttörő indiai útja előtt.  Az új kolostor építéseinek  előkészületei ekkoriban  már zajlottak. Ezek akkor vettek nagyobb lendületet, amikor  I. Emánuel az új  indiai és afrikai  kereskedelmi utak bevételének 5%-át irányította ide át, és temetkezési helyéül jelölte ki az együttest. A kolostort átadta  a Szt. Jeromos-rendnek, akiket a mi  pálosaink mintájára "nemzeti szerzetesrendnek"  képzelhetünk el. Diogo Boitac (kb. 1460 – 1528?) a kor legnagyobb építésze 1502 és 1516 között dolgozott ezen a projekten. Távozásakor  az oszlopok és a külső falak már álltak.  Ekkor vette át az építkezés irányítását Juan de Castillo,  aki még Diogonál  is merészebb és légiesebb boltozási rendszert  álmodott ide. A gótika és a reneszánsz sajátos, portugál ízlésű keveredéseként létrejött manuelin stílus legszebb példája lett ez az együttes.  

A templom I. Emánuel szándékának megfelelően évszázadokon át a portugál uralkodók temetkezési helye lett. I. Emánuel sírja, az elefántok hátán fekvő szarkofág vált a a későbbiek előképe.

A manuelin stílus a gótikus hagyományok makacs továbbélésére is jó példa. Hazánkban is csak nemrégiben derült ki, hogy pl. a híres nyírbátori gótikus építkezések sem Mátyás uralkodása alatt zárultak, még csak nem is a Jagellók vagy János király alatt, hanem az 1550-es években. 

1522-re elkészült a templom teljes boltozata, ami az 1755-s földrengést is kibírta. A kolostor első emelete is állt már ekkor, de második szint még nem. 

I. Emánuel 1521-es halálakor  az építkezések már a vége felé jártak, de a kolostor és a szentély még nem voltak befejezve. Erre a befejezésre azonban még sokat kellett várni, mert az építkezések 1530-ban leálltak és csak 1550 körül folytatódtak,  akkor is csak lassan. Utolsó momentumként a szentély retablója készült le 1601-ben, ez Jerónimo de Ruão (Jean de Rouen ) munkája. Ez már nem   manuelin, hanem manierista stílusú. 

A 17-18. században néhány mellékoltár - mint például ez a Szent Családot ábrázoló-, készült el.  

A királyok közül továbbra is sokan ide temetkeztek. A Szent Család még karácsonyi dekoráció. 

Míves részletek.

A karcsú gótikus oszlopok alapvetően reneszánsz díszítést kaptak.

Míves részletek. 2.

Hosszas viszontagságok után 1880-ban Vasco de Gama földi maradványai is ide kerültek. Ő India kormányzójaként a távoli szubkontinensen került először földbe.  

A keresztvívő Krisztus barokk oltárával búcsúzunk a templomtól.

Januárban rövid, főidényben hosszas sorban állas után egy barokk lépcsőházon keresztül térhetünk be a kolostorba. 

A kolostor belső udvara 55x55 méteres, az egyik legnagyobb  Európában.

Amikor Juan de Castillo 1530 körül otthagyta az építkezést, a kolostor második szintje is kész volt már.  

 A manuelin stílus mellett a plateresco hatását is felfedezni vélik a művészettörténészek.  A platersco a gótika és a reneszánsz szimbiózisának spanyol változta. 

Összehasonlításként, a mi világörökségi kolostorunk Pannonhalma kerengője  az 55x55m-rel szemben csak 16x13m-es, igaz korábbi.   

Az 1497-es Vasco de Gama féle út után megkezdődött  India és Afrika gyarmatosítása. A korábban arab-oszmán-velencei  fűszerkereskedelem portugál kézbe került. 1500 körül Pedro Alvares Cabral elérte Brazília partjait. A történelemben ritkán látható hatalmas vagyonosodás vette kezdetét Portugáliában. Ennek a korszaknak a következménye ez a fantasztikus kolostor. 

Egy vízköpő működés közben. 

A gyarmatbirodalom expanziójának az 1578-as Alcácer Quibiri-csata, vagy másnéven a  "háromkirályok csatája" vetett véget.  Marokkóban már volt több portugál érdekeltség, de I. Sebestyén úgy gondolta, hogy egész Marokkót leigázza.  

A berbereket azonban megtámogatta az Oszmán-birodalom 15 ezer janicsárral, logisztikával, harcedzett tisztekkel, úgyhogy a végeredmény katasztrofális vereség lett. A csata forgatagában örökre eltűnt a király is,  a későbbiekben számos legendának táptalajt adva.   A nemesek egyik fele meghalt a harcmezőn, a másik fele fogságba esett. A portugál nemzeti jövedelem tekintélyes részét kellett évekig a fogolykiváltásra fordítani.  A király eltűntét követően pedig utódlási válság alakult ki, mivel Sebestyénnek nem volt gyermeke.   

Nyilván nekünk analógiákét Mohács  juthat eszünkbe. Nálunk annyival szerencsésebb volt a helyzet hogy a megmaradt nemesség el tudott menekülni, szerencsétlenebb viszont amiatt, hogy a vereséggel nemzeti létünk ingott meg, míg a portugáloknál  csak a gyarmati terjeszkedésnek lett vége. 

1580-tól spanyol uralkodók töltötték be a portugál trónt, és belerángatták az országot az angolok és hollandok elleni harcba, amely sok kudarcot hozott. A spanyol igát egy 1640-es lázadás verte le.

Egy díszes kapu a kerengőben. 

A káptalanterem bejárata. 

A hatalmas méretű káptalanterem közepén ma Alexandre Herculano (1810-1877) nemzeti romantikus költő tumbája van. 

A költő sírját akkor tették ide, amikor  a kolostor már az egykori és elveszett nagyság szimbóluma volt. A spanyol uralom  után a Portugál Birodalom egysége még helyreállt, de a vetélkedésből Anglia és Hollandia került ki győztesként.  1820 körül azonban a portugálok elveszítették a birodalom ékkövét, Braziliát is, és a nemzetközi versenyben Portugália egyre inkább lemaradt.  A portugálok már a 19. század végén megtapasztalhatták azt az érzést, hogy milyen kicsivé és jelentéktelenné sorvadni, 

A díszítések közt sok profán jelenet is felfedezhető.

A refektóriumban a falakon csempék vannak, a csempén lévő jeleneteket később mutatom be.

Egy zárókő a refektóriumból. 

A kolostoregyüttes az előtte lévő parkból. 

Esti kivilágításban. 

A kolostor refektóriumának falait a jellegzetes portugál csempedíszítés, az azulejo borítja, amik 1780-85 közt készültek. Az északi falon a hely szellemének megfelelően a csodálatos kenyérszaporítás jelenetét látjuk.

A többi jelent József történetét meséli el.  Itt most eléggé összevissza jönnek ezek a jelenetek. Az ezüstpohár megtalálása.

József fogadja testvéreit. 

József, mint Egyiptom hercege. 

József megmagyarázza rabtársai álmát. 

József és Putifárné. 

József testvérei bemutatják a véres ruhát Jákobnak. 

Józsefet eladják testvérei. 

Józsefet ciszternába vetik testvérei. 

Lisszabon magyar szemmel: 2. A karmelita kolostorrom és más középkori emlékek

Lisszabon második legnagyobb középkori temploma a karmeliták kolostortemploma volt. (Convento da Ordem do Carmo). Az épület ma rom. Az 1755-ös nagy földrengés emlékműveként is nézhetünk rá. 

A földrengés előtt készült óriási csempepannón (ma Nemzeti Csempemúzeumban) egy dombtetőn álló hatalmas, barokkos kolostoregyüttes képe rajzolódik ki.  

A kolostort  1389-ben alapította  Nuno Álvares Pereira marsall.  (A marsallnál nem találtam jobb fordítását a sajátosan portugál állami méltóságnak,  a "condesta"-nak,  amit ma a szótárak egyszerűen rendőrnek fordítanak.) A lényeg, hogy   I. Ferdinánd király Nuno Álvarest ezzel új katonai ranggal az ország második méltóságává tette.  Nuno Alvarez jól sáfárkodott a hatalmával és vagyonával, megvédte országa függetlenségét Kasztíliával szemben, katonailag és gazdaságilag is stabilizálta Portugáliát. Felesége halála után 1423-ban maga is bevonult a kolostorba, legutolsó szolgaként. Misztikus elmélkedései, szent cselekedetei révén 1431-es halála után nagy tekintélye tovább élt. 1918-ban boldoggá, 2009-ben szentté avatták.  

Egy magyar turista téblábol a templom déli kapuja előtt.
A déli oldalon régen öt hatalmas támív állt, mert a templom már az építése közben összedőlt. (Ezek után nem csodálkozhatunk az 1755-ös eseményeken.)  Újraemelve a falakat, azt öt hatalmas támívvel erősítették meg, amelyek közül négy a földrengéskor megsemmisült a templom nagy részével együtt. A maradék egy az előző kép bal oldalán -némi takarásban- látható. 

A déli kapu faragványai. 

A magyar turista most már a főkapunál ténfereg, de szerencsére nem kerül konfliktusba a tagbaszakadt biztonsági őrrel.  A kolostor helyén a 19. században neogót kaszárnya épült, ami ma is valami  fegyveres testület székhelye.  

A biztonsági őr azt sem kifogásolta, hogy a magyar turista egészen közel ment a kapuhoz ezt a felvételt elkészíteni. 

Az 4€-os  jegy kifizetése után ez a látvány fogadta a magyar turistát, mikor belépett a romterületre. 
Ez volt Lisszabon második legnagyobb középkori temploma a maga 78 méteres hosszával. Fénykorában kb. 70 szerzetes élt itt. A rend egyébként kicsit korábban telepedett meg nálunk Nagy Lajos király révén, de a budai Vízivárosban lévő hazai anyakolostoruk nem vetélkedhetett ezzel. 

A  magyar turistát rögtön rabul ejtette  ennek a sírnak a nagyszerűsége, amiről azt gondolta, hogy túlélte a földrengést is. Valójában a 19. század végén szállították ide a santarémi Szent Domonkos kolostorból.  Amikor ugyanis 1834-ben szinte  jozefinista eszmeiségtől hajtva Portugáliában minden kolostor működését betiltották,  a  santarémi kolostorból laktanya lett, a karmelita kolostor romjaiból pedig régészeti múzeumot csináltak. 

Ez volt a magyar turista  első találkozása a burjánzó manuelin-stílussal...

... és rögtön annyira rabul ejtette, hogy több részletfelvételt készített a sírról. A manuelin stílus a kései gótika és a reneszánsz sajátos portugál keveredése, ami nevét I. Emánuel (+1521) portugál királyról kapta.

1755-ben mindszentek ünnepén a templomokban gyülekeztek az emberek, amikor elérte a várost a Richter-skála szerinti 8.8-9.0 erősségű lökéshullám. A város épületeinek csaknem  80-85%-a összedőlt, és rögtön több napos tűzvész is kitört. Az emberek a tengerpart felé szaladtak, de azt hamarosan elérte a hatalmas szökőár, ami a kereskedelmi- és hadihajókat is megsemmisítette. Érdekes, hogy a város "vöröslámpás"" negyede, az Alfama szinte sértetlen maradt nyomorúságos kis házaival. 
 Egész Európa megrendeltült. Voltaire - aki behatóan foglalkozott a a témával, a Candide mellett verset és színdarabot is írt az eseményről - az áldozatok számát 30 ezernek mondta a 300 ezres városban.  Ma a szakemberek a - teljes Dél-Portugáliára és a szigetekre vonatkozóan is -  100 ezerre becsülik az áldozatok számát. A múlt sok emléke elpusztult, de birodalomban még volt elég erő a viszonylag gyors újjáépítésre. 
Az esemény Európa szerte kiélezte a felvilágosodás híveinek és ellenzőinek vitáját is. Újra fellángolt az Úr mindenhatóságába és abszolút jóságába vetett dogma kibékíthetetlensége mondván,  hogy ilyen szörnyűség csak úgy következhet be, ha az Úr vagy nem abszolút jó, vagy  nem abszolút mindenható. Ennek következtében sokakban  megkérdőjeleződött az abszolút isteni gondviselésbe vetett hit is. A korban nagyon népszerű Leibniz  szerint (Teodicea, 1710) ez a világ a létező világok legjobbika marad, melyben minden rossz igazolásra lel egy magasabb jóban, amelynek szolgálatában és érdekében működik. A  Candide megjelenése (1759)  után Leibniz bizakodó optimizmusa már soha nem szólalhatott meg a maga egykori erejében. 

A 19. század derekán fogalmazódott meg az a gondolat, hogy a "haszontalan" romok helyén jöjjön létre múzeum. Így kezdetét vette egy részleges  helyreállítás, ami a többé-kevésbé épen maradt szentélyekre és a sekrestyére korlátozódott , valamint egy-két bordaív rekonstrukcióját jelentette. Ezt követően az innen-onnan összejött leleteket beépítgették a falakba, elhelyezték a zárt terekben.   Itt például címerpajzsokat és egy manuelin stílusú szép ablakot látunk. 
          

Az ablak részlete. 

Barokk konzolok.

Némileg meglepődtem, hogy egy "hazai" stílusú Nepomuki Szent János szobrot is látok itt.(Nálunk azért általában nem fedetlen fővel ábrázolták a szentet.) Lehet, hogy ez Habsburg hatás?         

A templom egykori főszentélyében ma is  vannak királysírok. A bal oldalon Habsburg Mária Anna (+1754) síremlékét látjuk, középen I. Ferdinand (+1383) tumbája. Ez is Santarémből került ide, a ferences kolostorból.  Napóleon katonái szétverték  a sírt, a csontok akkor szétszóródtak, úgyhogy a középkori nagy király csontja eltűntek.        

Angyal Habsburg Mária Anna síremlékéről, és a templom eredeti lámpatartója. Mária Annát

egy évvel a földrengés előtt temettek ide szíve kivételével, ami a a bécsi kapucinus kriptába, a Habsburgok hagyományos temetkezési helyére került.

Az egyik mellékszentély. 

A sekrestyében  egy látványos animációt nézhetünk meg a kolostor történetéről. 

a 19. század elején itt megnyitott régészeti gyűjtemény leginkább a tücsök és bogárra emlékeztet azaz minden gyűjtöttek ami akadt. Itt egy arab felirat a mór időkből. 

Románkori faragványok. 

Egy portugál királynő sírládája a XIV.  századból, egy felszámolt kolostorból. 

Szent Antal kora gótikus szobra. 

A kolostoralapító marsall alabástromsírja összetört a földrengés. Fából faragták újra. 

Portugál csempekép (azulejo) is került ide. Krisztus az Olajfák hegyén. 18. sz. eleje. 

A világjáró portugálok révén is sok emlék került ide:  Dombormű Indiájából. 

Múmia Egyiptomból...

...és Peruból. 

Szobrok Mexikóból. 

A város utcáin sétálva botlottunk bele a Szent Magdolna templomba, amelynek kapuja átvészelte a földrengést. A felső részen két armilláris gömböt látunk. Ez a csillagászati műszer I. Emánuel király személyes jelvénye volt, majd Portugália jelképévé vált, hiszen a dicsőséges felfedezések korára utalt. Ma is része a portugál címernek. 

         A Gyümölcsoltó Boldogasszony-templom (Igreja de Nossa Senhora da Conceição Velha) díszes kapuja 1534-ben készült el. A templom a Misericórdiai Testvériség nevű vallásos testület számára épült. 

A Köpenyes Madonna oltalma alatt VI. Sándor pápa (a testület jóváhagyója) és kísérete (bal oldalon),  valamint I. Emánuel király (a testület alapítója)  és Eleonóra királynő a kíséretével.

Gábriel arkangyal, és a kapu részletei. 

A belvárostól keletre, a középkori falakon kívül 1509-ben alapított Eleonóra királynő kolostort a klarisszák számára, az Istenanya tiszteletére.   (Convento de Madre de Deus). Ennek több középkori részlete, például a kerengője is fennmaradt. Ezt a 17.-18. században szép csempével burkolták, nem véletlen  tehát, hogy itt létesült a Nemzeti Csempemúzeum. 

A kerengő kétszintes, nagyszerű építmény.

Díszes faragások manuelin stílusban. 

A kerengő két oszlopfője. 

Egy érdekes mennyezet az egykori kolostorból.
Végére is értünk a középkori emlékek bemutatásának. (Belém a középkorban még nem tartozott Lisszabonhoz, azzal csak a 19. század során egyesült, emlékeit is külön mutatom be. )Ezzel el is érkeztünk zárókérdésünkhöz, mennyire volt jelentős város Lisszabon a középkorban? A mai emlékek számából ezt nehéz nem ítélhetjük meg. Az itt bemutatottnál több töredék maradt fenn, de az 1755-ös földrengés és tűzvész a kb. 40 darab középkori templomot és a város nagy részét elpusztította, ami azt követően későbarokk stílusban újult meg, soha nem kiheverve ezt a csapást. Olyan arányú volt itt a pusztulás néhány óra alatt, mint nálunk a 150 éves török uralom során. 1527-ben azonban összeírták Lisszabon ingatlanjait, és több mint 13 ezer háztartást számoltak össze, ami alapján 50-60 ezer lakosa lehetett.  Buda úgy volt ekkoriban térségének meghatározó városa, hogy lakosainak száma ennek ötöde lehetett. Nem kell tehát tovább hangsúlyozni a város középkori jelentőségét.