Lisszabon magyar szemmel: 2. A karmelita kolostorrom és más középkori emlékek

Lisszabon második legnagyobb középkori temploma a karmeliták kolostortemploma volt. (Convento da Ordem do Carmo). Az épület ma rom. Az 1755-ös nagy földrengés emlékműveként is nézhetünk rá. 

A földrengés előtt készült óriási csempepannón (ma Nemzeti Csempemúzeumban) egy dombtetőn álló hatalmas, barokkos kolostoregyüttes képe rajzolódik ki.  

A kolostort  1389-ben alapította  Nuno Álvares Pereira marsall.  (A marsallnál nem találtam jobb fordítását a sajátosan portugál állami méltóságnak,  a "condesta"-nak,  amit ma a szótárak egyszerűen rendőrnek fordítanak.) A lényeg, hogy   I. Ferdinánd király Nuno Álvarest ezzel új katonai ranggal az ország második méltóságává tette.  Nuno Alvarez jól sáfárkodott a hatalmával és vagyonával, megvédte országa függetlenségét Kasztíliával szemben, katonailag és gazdaságilag is stabilizálta Portugáliát. Felesége halála után 1423-ban maga is bevonult a kolostorba, legutolsó szolgaként. Misztikus elmélkedései, szent cselekedetei révén 1431-es halála után nagy tekintélye tovább élt. 1918-ban boldoggá, 2009-ben szentté avatták.  

Egy magyar turista téblábol a templom déli kapuja előtt.
A déli oldalon régen öt hatalmas támív állt, mert a templom már az építése közben összedőlt. (Ezek után nem csodálkozhatunk az 1755-ös eseményeken.)  Újraemelve a falakat, azt öt hatalmas támívvel erősítették meg, amelyek közül négy a földrengéskor megsemmisült a templom nagy részével együtt. A maradék egy az előző kép bal oldalán -némi takarásban- látható. 

A déli kapu faragványai. 

A magyar turista most már a főkapunál ténfereg, de szerencsére nem kerül konfliktusba a tagbaszakadt biztonsági őrrel.  A kolostor helyén a 19. században neogót kaszárnya épült, ami ma is valami  fegyveres testület székhelye.  

A biztonsági őr azt sem kifogásolta, hogy a magyar turista egészen közel ment a kapuhoz ezt a felvételt elkészíteni. 

Az 4€-os  jegy kifizetése után ez a látvány fogadta a magyar turistát, mikor belépett a romterületre. 
Ez volt Lisszabon második legnagyobb középkori temploma a maga 78 méteres hosszával. Fénykorában kb. 70 szerzetes élt itt. A rend egyébként kicsit korábban telepedett meg nálunk Nagy Lajos király révén, de a budai Vízivárosban lévő hazai anyakolostoruk nem vetélkedhetett ezzel. 

A  magyar turistát rögtön rabul ejtette  ennek a sírnak a nagyszerűsége, amiről azt gondolta, hogy túlélte a földrengést is. Valójában a 19. század végén szállították ide a santarémi Szent Domonkos kolostorból.  Amikor ugyanis 1834-ben szinte  jozefinista eszmeiségtől hajtva Portugáliában minden kolostor működését betiltották,  a  santarémi kolostorból laktanya lett, a karmelita kolostor romjaiból pedig régészeti múzeumot csináltak. 

Ez volt a magyar turista  első találkozása a burjánzó manuelin-stílussal...

... és rögtön annyira rabul ejtette, hogy több részletfelvételt készített a sírról. A manuelin stílus a kései gótika és a reneszánsz sajátos portugál keveredése, ami nevét I. Emánuel (+1521) portugál királyról kapta.

1755-ben mindszentek ünnepén a templomokban gyülekeztek az emberek, amikor elérte a várost a Richter-skála szerinti 8.8-9.0 erősségű lökéshullám. A város épületeinek csaknem  80-85%-a összedőlt, és rögtön több napos tűzvész is kitört. Az emberek a tengerpart felé szaladtak, de azt hamarosan elérte a hatalmas szökőár, ami a kereskedelmi- és hadihajókat is megsemmisítette. Érdekes, hogy a város "vöröslámpás"" negyede, az Alfama szinte sértetlen maradt nyomorúságos kis házaival. 
 Egész Európa megrendeltült. Voltaire - aki behatóan foglalkozott a a témával, a Candide mellett verset és színdarabot is írt az eseményről - az áldozatok számát 30 ezernek mondta a 300 ezres városban.  Ma a szakemberek a - teljes Dél-Portugáliára és a szigetekre vonatkozóan is -  100 ezerre becsülik az áldozatok számát. A múlt sok emléke elpusztult, de birodalomban még volt elég erő a viszonylag gyors újjáépítésre. 
Az esemény Európa szerte kiélezte a felvilágosodás híveinek és ellenzőinek vitáját is. Újra fellángolt az Úr mindenhatóságába és abszolút jóságába vetett dogma kibékíthetetlensége mondván,  hogy ilyen szörnyűség csak úgy következhet be, ha az Úr vagy nem abszolút jó, vagy  nem abszolút mindenható. Ennek következtében sokakban  megkérdőjeleződött az abszolút isteni gondviselésbe vetett hit is. A korban nagyon népszerű Leibniz  szerint (Teodicea, 1710) ez a világ a létező világok legjobbika marad, melyben minden rossz igazolásra lel egy magasabb jóban, amelynek szolgálatában és érdekében működik. A  Candide megjelenése (1759)  után Leibniz bizakodó optimizmusa már soha nem szólalhatott meg a maga egykori erejében. 

A 19. század derekán fogalmazódott meg az a gondolat, hogy a "haszontalan" romok helyén jöjjön létre múzeum. Így kezdetét vette egy részleges  helyreállítás, ami a többé-kevésbé épen maradt szentélyekre és a sekrestyére korlátozódott , valamint egy-két bordaív rekonstrukcióját jelentette. Ezt követően az innen-onnan összejött leleteket beépítgették a falakba, elhelyezték a zárt terekben.   Itt például címerpajzsokat és egy manuelin stílusú szép ablakot látunk. 
          

Az ablak részlete. 

Barokk konzolok.

Némileg meglepődtem, hogy egy "hazai" stílusú Nepomuki Szent János szobrot is látok itt.(Nálunk azért általában nem fedetlen fővel ábrázolták a szentet.) Lehet, hogy ez Habsburg hatás?         

A templom egykori főszentélyében ma is  vannak királysírok. A bal oldalon Habsburg Mária Anna (+1754) síremlékét látjuk, középen I. Ferdinand (+1383) tumbája. Ez is Santarémből került ide, a ferences kolostorból.  Napóleon katonái szétverték  a sírt, a csontok akkor szétszóródtak, úgyhogy a középkori nagy király csontja eltűntek.        

Angyal Habsburg Mária Anna síremlékéről, és a templom eredeti lámpatartója. Mária Annát

egy évvel a földrengés előtt temettek ide szíve kivételével, ami a a bécsi kapucinus kriptába, a Habsburgok hagyományos temetkezési helyére került.

Az egyik mellékszentély. 

A sekrestyében  egy látványos animációt nézhetünk meg a kolostor történetéről. 

a 19. század elején itt maegnyított régészeti gyűjtemény leginkább a tücsök és bogárra emlékeztet azaz minden gyűjtöttek ami akadt. Itt egy arab felirat a mór időkből. 

Románkori faragványok. 

Egy portugál királynő sírládája a XIV.  századból, egy felszámolt kolostorból. 

Szent Antal kora gótikus szobra. 

A kolostoralapító marsall alabástromsírja összetört a földrengés. Fából faragták újra. 

Portugál csempekép (azulejo) is került ide. Krisztus az Olajfák hegyén. 18. sz. eleje. 

A világjáró portugálok révén is sok emlék került ide:  Dombormű Indiájából. 

Múmia Egyiptomból...

...és Peruból. 

Szobrok Mexikóból. 

A város utcáin sétálva botlottunk bele a Szent Magdolna templomba, amelynek kapuja átvészelte a földrengést. A felső részen két armilláris gömböt látunk. Ez a csillagászati műszer I. Emánuel király személyes jelvénye volt, majd Portugália jelképévé vált, hiszen a dicsőséges felfedezések korára utalt. Ma is része a portugál címernek. 

         A Gyümölcsoltó Boldogasszony-templom (Igreja de Nossa Senhora da Conceição Velha) díszes kapuja 1534-ben készült el. A templom a Misericórdiai Testvériség nevű vallásos testület számára épült. 

A Köpenyes Madonna oltalma alatt VI. Sándor pápa (a testület jóváhagyója) és kísérete (bal oldalon),  valamint I. Emánuel király (a testület alapítója)  és Eleonóra királynő a kíséretével.

Gábriel arkangyal, és a kapu részletei. 

A belvárostól keletre, a középkori falakon kívül 1509-ben alapított Eleonóra királynő kolostort a klarisszák számára, az Istenanya tiszteletére.   (Convento de Madre de Deus). Ennek több középkori részlete, például a kerengője is fennmaradt. Ezt a 17.-18. században szép csempével burkolták, nem véletlen  tehát, hogy itt létesült a Nemzeti Csempemúzeum. 

A kerengő kétszintes, nagyszerű építmény.

Díszes faragások manuelin stílusban. 

A kerengő két oszlopfője. 

Egy érdekes mennyezet az egykori kolostorból.
Végére is értünk a középkori emlékek bemutatásának. (Belém a középkorban még nem tartozott Lisszabonhoz, azzal csak a 19. század során egyesült, emlékeit is külön mutatom be. )Ezzel el is érkeztünk zárókérdésünkhöz, mennyire volt jelentős város Lisszabon a középkorban? A mai emlékek számából ezt nehéz nem ítélhetjük meg. Az itt bemutatottnál több töredék maradt fenn, de az 1755-ös földrengés és tűzvész a kb. 40 darab középkori templomot és a város nagy részét elpusztította, ami azt követően későbarokk stílusban újult meg, soha nem kiheverve ezt a csapást. Olyan arányú volt itt a pusztulás néhány óra alatt, mint nálunk a 150 éves török uralom során. 1527-ben azonban összeírták Lisszabon ingatlanjait, és több mint 13 ezer háztartást számoltak össze, ami alapján 50-60 ezer lakosa lehetett.  Buda úgy volt ekkoriban térségének meghatározó városa, hogy lakosainak száma ennek ötöde lehetett. Nem kell tehát tovább hangsúlyozni a város középkori jelentőségét.