2018. augusztus 6., hétfő

A nagyharsányi templom, a hitvita és a csata.

Baranya egy különleges egyházi emléke a nagyharsányi református templom, ami egy kevéssé ismert egyháztörténeti korra is ráirányítja figyelmünket. A templom a Szársomlyóról.

A templom 1976-78 közt zajlott helyreállítása során találták meg a templom románkori részleteit, a déli oldalon három résablakot és a középkori kapuzat nyomát. A középkorban a templom Szent Borbálának volt szentelve.

Aztán a szokásos fejlődési sort végigjárva, a 15.század végére megerősödő falvakban a románkori szentélyt elbontva, a templom alapterületét csaknem megkétszerezve, későgótikus hálóboltozatos szentély épül. A gótikus szentély szerencsésen fennmaradt a középkorból.

Azonban valami hiba csúszhatott az építkezésekbe, mert a  boltozat meggyengült, be is szakadhatott, amit úgy javítottak, hogy középre egy támasztóoszlopot emeltek. Mivel ezen 1582-es évszám szerepel, ezért vagy ekkor, vagy ezt megelőzően került sor a megerősítésre.

Sztárai Mihály révén a Nagyharsány igen fontos szerepre tett szert a reformáció során. (A szobrot 1980-ban Nyirő Gyula készítette.) Sztárai igen korán, már 1531-ben, tehát a hódoltság előtt protestáns hitre térítette a nagyharsányiakat is.  A reformáció azonban nem állt le a Sztárai-féle lutheri tanoknál, hanem pár évtized múlva a Dél-Dunántúlon már két radikálisabb irányzat vetélkedett. Nagyharsány előbb református, majd 1560 körül már unitárius vallású lett. Tolna városa a helvét (tehát a református vagy kálvini) irányzat központja volt, Pécsen pedig az antitrinitáriusok (ma unitáriusok) építettek ki erős bázist. Mint Dán Róbert megmutatta, a vallási ellentétek mögött (vagy együtt) komoly kereskedelmi érdekháború is zajlott a két város közt, és az eszmék csatáját a két városban kölcsönösen megjelenő kereskedők képviselték elsősorban.  A két irányzat közt az első nagy összecsapására 1574-ben a nagyharsányi templomban került sor. Ekkoriban Nagyharsány a környék legnépesebb települései közé tartozott. A vitán a  nagyharsányi unitáris lelkész, Alvinci György és a siklósi Tolnai Ambrus Lukács csapott össze Veresmarti Illéssel,  az alsódunamelléki egyházkerület püspökével, aki régóta rossz szemmel nézte az unitáriusok megerősödését Baranyában. (Érdemes utalni rá, hogy Alvinci Erdélyből, az antitrinitárius eszmék szülőföldjéről jött, a többiek környékbeliek voltak.) Mai szemmel nézve eléggé koncepciós per jellegű volt Veresmarti Illés fellépése, hiszen nagyszámú kísérettel jelent meg, és valami fondorlat, vagy inkább külső kényszer  révén elérte, hogy a vita döntőbírái is az ő hívei körül kerüljenek ki. Így Siklósi Miklós és Kálmáncsehi Mányoki Péter bírák a hosszú vita végén a kálvini tanok győzelmét hirdethették ki, sőt Alvinci Györgyöt és Tolnai Ambrus Lukácsot eretneknek minősítették, majd halálra ítélték. Tolnai Ambrus Lukácsnak sikerült megszöknie, és Pécsre menekült, ahol a népes unitárius közösség védelmébe vette, de Alvinci Györgyöt a reformátusok felakasztották. Ebből óriási botrány lett. Trombitás János, nagymarosi unitárius lelkész Budán panaszt tett a törököknél, és elérte, hogy Szokoli Musztafa pasa a következő év elején, 1575 februárjában Budára rendelte, és megvádolta az Alvinczi Györgyöt kivégző  kálvinistákat. A pasa udvarában tartott hitvitán (vagy inkább bírósági tárgyaláson) az unitáriusokat Jászberényi György pécsi lelkész mellett Trombitás János és titkára, Csapó György képviselte.  A  per kimenetele itt sem volt kérdéses, hiszen a pasa már eleve az unitáriusok oldalán állt.  Trombitásék halált kértek Veresmarti Illésnek,  Siklósi Miklósnak és Kálmáncsehi Mányoki Péternek. Közben azonban Válaszúti György, pécsi unitárius segédlelkész -igen nagy "lovagiasságról" tanúbizonyságot téve-  könyörgő levelet írt a pasának Veresmarti és társainak életben hagyásáért, mondván, hogy "egyedül Istennél az ítélkezés joga." Szokoli Musztafa nem is szabott ki halálbüntetést, hanem 3333 Ft fejében elengedte a három kálvinistát. (Nyilván Szokoli Musztafa is szerette a számszimbolikát!) Ez akkoriban óriási pénz volt, a törökök hadi adója portánként 2 Ft volt  ebben az időben, tehát ez az összeg több mezőváros éves adójának felelt meg. A reformátusok azonban összegyűjtötték ezt a hatalmas megváltási összeget is. Tanulságos ide idézni Szokoli Musztafa egy (az előbbi pénzösszeg fényében már némileg álszent) gondolatát is az ítéletből, ami Válaszúti György levelének szellemiségével ugyanúgy egybecseng, mint a tordai vallásbékéével: "A Mindenható Isten világi hatóságnak – sem császárnak, sem basának, sem másoknak – nem adott hatalmat arra, hogy a hitet irányítsák, mert azt az Isten maga egyedül kormányozza. Aki a Szentháromságot ismeri el, az maradjon annál, aki viszont nem ismeri el, maradjon a maga hitében. Ezért megparancsolom nektek, hogy valamennyi felekezet nyugodt legyen, és sem szavakkal, sem cselekedettel egyik a másikat ne bántsa.” (Érdekességként még annyit, hogy a pasa három év múlva már kegyvesztett lett, és III. Murád szultán parancsára megfojtották.)
Nem is került sor többet  véres hitvitára. Még 1588-ban sem, amikor Tolna és Pécs közt kiéleződtek az ellentétek. A pécsi unitárius kereskedők ugyanis Tolnán járva rendszeresen próbálkoztak hittérítéssel. Ezt már eleve nem nézte jó szemmel Decsi Gáspár, tolnai református prédikátor. A viszony még feszültebb lett, amikor a híres tolnai református főiskola egyik tanulója pécsi barátjának az unitárius vallást ócsárló, trágár stílusú levet írt, és a levél tartalma nyilvánosságra került. Egymás kölcsönös szidalmazása addig fajult, hogy Decsi Gáspár megtiltotta még az érintkezést is a pécsiekkel.  Ez a pécsi és tolnai kereskedőket is rosszul érintette, ezért Kürtösi János, tolnai kereskedő  indítványozta pécsieknek, hogy beszéljék meg a vitás ügyet Decsi Gáspárral.  Decsi Gáspár azonban nem volt hajlandó vitán részt venni, hanem arra végül a ráckevei Skarica Máté ment el helyette Pécsre.  Válaszútival több napon keresztül, délelőttönként a templomban az egész község előtt, délutánonként magánházaknál, szűkebb körben folytatták  a vitát, amelyet végül is mindenki a saját hitében megerősödve zárt le. Majd az ellenfele iránti nagyrabecsülésüket kölcsönösen kifejezve, békében távoztak. Kevéssel ezután Decsi Gáspár meghalt és Pécs és Tolna közt a vita elült. Aztán a tizenöt éves háború lezárta ezt a korszakot, és szomorú évek következtek, különösen Tolnára.
A templom szentélyének érdekessége a legalább öt rétegben fellelt protestáns kifestés. Ez a helyreállítás előtt a mész alatt volt, ráadásul a szentélyben egy karzatot is felhúztak a 18.században. Ez a karzat nem csak esztétikailag tette tönkre a gótikus teret, de oldalnyomásával statikai problémákat is okozott, ezért a műemlékesek eltávolították. 

Mendele Ferenc szerint a legkorábbi falképek a 16. század közepe készülhettek és ezek egyszerű latinnyelvű zsoltártöredékek voltak. (A képen a díszítősor felett látunk egy ilyent.) Alatta egy koszorú található, ami a templom negyedik kifestési sorozatából származik, ez mellett szintén zsoltártöredékek a 3. korszakból.

A második kifestési korszak pontosan datálható, ugyanis egy B.B. és egy A.D. monogram mellett az 1582-es évszám a pillér fejezetén fennmaradt.
A 2. korszakban készült el az egész templomban végigfutó fogsoros díszítősor és a két nagyon töredékesen megmaradt feliratablakot tartalmazó keret növényi díszítése.

A 2. ciklus díszítősorai a gótikus bordákon is végigfutnak. A szentélyt elválasztó diadalíven növényi indasor készült ekkor.

Részlet a 2.ciklus festéseivel.

A 2. ciklus töredékei a templomhajóban is fennmaradtak.

A leglátványosabbak a szentély déli és keleti fala mentén fennmaradt virágos motívumsor.

Egy fali fülke körüli díszítmények.

Egy másik fali fülke szép keretezése.

Otto Shamburg 1687-ben bekarcolta a nevét az ülőfülke díszítésébe. Nagy valószínűséggel Otto Shamburg a Károly lotaringiai herceg, Miksa bajor fejedelem, Lajos badeni őrgróf és Savoyai Jenő herceg vezette egyesült osztrák-bajor- horvát- magyar sereg egy osztrák vagy bajor katonája lehetett. A "második mohácsinak" is nevezett csata előtt vagy után,  a minden bizonnyal a gazdátlan árvaságban álló templomban látogatást tett Otto Shamburg, és ekkor készíthette el a feliratot. (A templomban olvasható kis ismertető nyilván téves. Ez azt állítja, hogy Otto Shamburg készítette el a falképeket 1687-ben. Ez elképzelhetetlen. Ezekben az években zajlik ugyanis a Baranyában a török elleni harc legvéresebb időszaka, amikor a maradék falvaknak a nagy része is megsemmisül Nagyharsánnyal együtt. A puszta lét  kérdéses ezekben az időkben, és nyilván nem egy templom német mesterrel való kifestetése kerül szóba.)

Egy másik felirat ugyaninnen, nyilván nem Otto Shamburg kézírása.

 A templom is üresen és romosan állt  évtizedekig. Erre utal az is, DB is felírta 1698-ban nevének kezdőbetűit az oszlopra. 

A következő felirat 1782-ben már a templom kimeszeléséről tudósít. Azt nem tudjuk biztosan, hogy az 1640-es években készült festés is ekkor kerül-e a mész alá.

A visszatelepülő falu a romos templomot fokozatosan helyreállítja. 1756-ban készül el az orgonakarzat.

1847-ben a déli homlokzat elé a középkori falakat megbontva  kis "cintermet" (ravatalozó helyet) építenek, amit ma is csak egy függöny választ el a templomtértől. Ekkor készül el a szószék és a papi szék is.

1896-ban váratlanul összedölt a középkori eredetű torony. Helyére 1900-ban neogót templomot építenek, a templomhajó félköríves ablakait is gótizálják.

Ekkor készültek el templom kapui is.

Irodalom:
Kiss Z. Géza: A baranyai reformáció történetéhez in. Szita László (szerk.): Tanulmányok a török hódoltság és a felszabadító háborúk történetéből. Pécs, 1993 
Válaszúti György: Pécsi disputa. Dán Róbert bevezető tanulmányával Bp.1981
Kathona Géza: Fejezetek a török hódoltsági reformáció történetéből. Bp.1974
Retkes Attila: Unitárius egyháztörténeti szilánkok. Blog
Mendele Ferenc: Nagyharsány: Középkori templom. TKM kiskönyvtára 272.1987