 |
A nyár végén megtalálták Tolnán a török fürdő maradványait. A lelet lázba hozta a régész szakma és a történészek egy részét. Ez engem is arra inspirált, hogy összeszedjek néhány dolgot a témakörről. |
Az oszmán viszonya kereszténységhez és a zsidósághoz
A mohamedán oszmánok a keresztényekhez és a zsidókhoz viszonylag türelmesek voltak, de ez persze messze nem jelenti azt, hogy ezeket a vallásokat egyenrangónak is tekintették az iszlámmal. Ismert, hogy az iszlám tanítása szerint Jézus is egy volt a számos próféta közül, aki Mohamed előtt járt, és csak egy hasonmását feszítették keresztre. Az iszlám szerint a végítélet első fejezeteként Jézus Krisztus ismét eljön, és felveszi az iszlámot. Ez alapján állt az iszlám vallási tolerancia, miszerint az adók megfizetése után a keresztények szabadon (de nem egyenrangúan!) gyakorolhatják vallásukat. Aki áttért az iszlám hitre, annak nem kellett többé adót fizetni. Ezzel a csábító lehetőséggel a Balkánnal ellentétben az itteni magyar lakosságból szinte senki nem élt. Ez is mutatja, hogy a nyugati kereszténység az oszmán közt milyen markáns civilizációs válaszvonal húzódott.
Az iszlám és a kereszténység viszonya pl. Pécs esetében azt jelentette, hogy a város tizenvalahány templomát egy kivételével, mind ők használták. Tudjuk, hogy a domonkosok templomát jelentősen át is építették, a főtéri Szent Bertalan- templom és az ágostonos kolostor helyén pedig nagyméretű dzsámit emeltek, több kisebb dzsámi, fürdő és türbe társaságában. A létszámukban nagyobb hányadot kitevő keresztények csak a falakon kívüli Malomszeg (ma Tettye) kis templomát használták, amelyen a három felekezetüknek, a katolikusoknak, reformátusoknak és az unitáriusoknak kellett osztozkodniuk. Harangozásról, körmenetekről szó sem lehetett, még kevésbé templom bővítéséről, új építéséről. Tolna azonban messze nem lett annyira törökös település mint Pécs, így itt a reformátusok megtarthatták a nagytemplomot is.
A törökök vallási türelme különösen az ortodox szerzetesek és a zsidók felé nyilvánult meg, a Balkánon is, nálunk is. A mohácsi csatavesztés után Buda városát mind a katonaság, mind pedig a magyar és német polgárság elhagyta, így a szegényeken és az itteni zsidó közösség tagjain kívül senki sem maradt. A zsidó közösség az önkéntes behódolás mellett döntött. Elöljáróik ezért (Duna)földvárnál jelképesen átnyújtották a város kulcsait Szulejmán szultánnak. A szultán ugyan privilégiumokkal jutalmazta a behódolt budai zsidók némelyikét, de áttelepítette őket az Oszmán Birodalom más városaiba. Tolna oszmán korszakában főként Tolna, illetve Paks és Földvár mezővárosában, a belföldi és távolsági kereskedelmet bonyolítottak le. A kereskedők mellett több zsidó defterádról (adószedőről) is tudunk, tehát a törökök az adóbehajtás feladatát is jórészt a pénzügyletekben jártas zsidókra bízták.
Mint Grábóc esete mutatja, az ortodoxok akár új kolostor építésébe is kezdhettek. Az ortodoxia és az iszlám kibékülése történelmi volt, Konstantinápoly lakosságának is jelentős része maradhatott ortodox hitben. A hódoltsági területekre is egyre több rác vándorolt fel, ahogy fogyott a terület magyar lakossága. A hódoltsági területek oszmán lakossága is túlnyomórészt rác eredetű volt, működhetett a nyelvi egység mellett valamiféle etnikai közösségi tudat is, nem úgy, mint a hazai felekezetek közt, ahol vallási ellentétek általában megelőzték az etnikai összetartozás érzését. Az Oszmán birodalomnak politikailag is jól jött, ha a maradék magyarság vallási alapon is megosztott. Így szabadon járhattak a protestáns prédikátorok is, megyénk magyarsága is jórészt áttért a kálvinista hitre. A hazai szerzetesrendek közül a ferencesek, de néha még a jezsuiták is több-kevésbé szabadon tevékenykedtek a hódoltsági területen.
Török berendezkedés Tolna vármegyében
1541-ben, amikor a törököknek szinte az ölükbe hullt Buda, sürgősen ki kellett építeni a Buda-Eszék-Belgrád hadiutat. (A Magyar Királyságban a dél felé tartó hadiút nagyjából a mai M5-ös irányába tartott. A Buda-Eszék-Belgrád út a középkori Magyar Királyságban csak mint kisebb jelentőségű kereskedelmi út létezett.) A török hadiút kiépítésekor értékelődött fel Szekszárd, aminek legalább egy várrá átépített monostora volt. A Duna mellett más jelentős erődítmény Buda és Eszék közt nem állt. Így Szekszárdot rögtön megtették szandzsáksági székhellyé és lefoglalták a várat és környékét, az ott élő magyar lakosságot a Séd völgyébe kényszerítették. Az oszmán közigazgatás nem követte a középkori magyart. Bár sokat változott, de lényegében a középkori megye nyugati fele koppányi, középső része a simontornyai, a dunamenti a szekszárdi, Földvár környéke a budai szandzsáksághoz tartozott.
Az 1543-45-ös hadjárattal sikerült Tolna várait elfoglalni (Koppányt végleg csak1555-ben), és ezáltal stabilizálták a nagy jelentőségű hadi út helyzetét, aminek eredményeként Szekszárd is leértékelődött, átmenetileg még szandzsákság központi szerepét is elvesztette.
Az Oszmán birodalom a hódoltsági területeken viszonylag kis létszámú katonaságot állomásoztatott, az egykori Tolna vármegyében 16 erődített helyen, ahol átlagosan 20—250 fős őrség tartózkodott, a hely fontosságától és a hadihelyzettől függően. Ez a 16 oszmánlakta település azonban nem azt jelenti, hogy tartósan egyszerre volt ennyi, hanem azt, hogy összesen. Nádasd például csak az 1600 -as években lett oszmánlakta hely, amikor a Tolna-Pécs útvonal áttevődött a mai 6-os út irányába. Ezzel leértékelődött Szász, amelyik irányba korábban vezetett az út. A 16 hely a következő volt: Koppány, Dombóvár, Döbrököz, Tamási, Ozora, Pincehely, Simontornya, Szász, Nádasd, Anya, Újpalank, Szekszárd, Bátaszék, Tolna, Paks, Földvár. Ezt a 16-os számot különösen azzal érdemes összevetni, hogy a középkor végén a vármegyében több mint 500, ebből több mint 300 templommal is rendelkező, tehát jelentősebb település volt, köztük 23 mezőváros. A 16 hely döntő többségében általában kisebbségben éltek a balkáni eredetű muzulmánok, és a helyőrség személyzete mellett jó ha egy-két bosnyák fazekas, rézműves vagy más oszmán mesterember tevékenykedett az erődítés falain belül vagy körül. A keresztényeket általában kitelepítették a külső negyedekbe. Különleges, teljesen új építésű volt Újpalánk, ami 1596-tól 1686-ig állt fenn. A Sárvíz révjét védő erőd volt, jelentős, mintegy 150 fős katonasággal. (Ekkor Szekszárdon csak 50 fő szolgált.) Ez volt a vármegye egyetlen tisztán oszmán lakosságú települése. Mint láttuk, Koppány lehetett még oszmán többségű jelentősebb hely. Pakson Evlia Cselebi török utazó, egy mohamedán szent, Arkodzs Baba síremlékét is (türbe) említi. Ebből azonban semmi nem maradt fenn.
A vármegye pusztulása
A hódoltság alatt a vármegye magyar emlékei csak pusztultak. Az elszegényedéshez az is hozzájárult, hogy az 1566-ig Szigetváron székelő vármegye kellő erőszakkal beszedte saját adóit is Tolna vármegye nagy részében. A kisebbik feléről a palotai, tihanyi várkapitányok tették ezt, akik aztán Szigetvár eleste után kiterjesztették tevékenységüket a vármegye egészére. A törökök 1526-os, és az 1529-es Duna menti felvonulásának a hatására már tömeges elvándorlási hullám indult meg a megyéből is, amik az 1543-5-ös harcok idején fokozódtak. Vass Előd kutatásai szerint a korábban 100 ezresre tehető vármegye a hódoltság első ötven éve alatt elvesztette lakosságának csaknem kétharmadát, annak ellenére, hogy Tolna mezőváros környékén jó darabig növekszik a lakosságszám, de a terület túladóztatása a 16. század legvégén már sorvadást indított el itt is. A tolnaiak még Isztambulba is panaszos követséget küldtek, vállalva az út és a kötelező ajándék tetemes költségét is, mindhiába. A helyzet tovább romlott a 15 éves háború során, mind a demográfia helyzet tekintetében, mind lélektanilag. (Szakály Ferenc szerint nem Mohács, nem is Buda elfoglalása volt igazán a magyar romlás kezdő eseménye, hanem Mezőkeresztes.) A változó hadiszerencséjű csatározások, rajtaütések, az állandósuló katonai jelenlét hatására lezuhan a magyar lakosság lélekszáma, Az elvándorolt magyarok helyére a balkáni eredetű népek benyomulása erősödik fel. Ez a bevándorlás azonban már a nem csak török helyőrségeket érintette, hanem az elpusztásodott falvakat is. A lakosság kicserélődésével megkezdődik vármegyénk és az egész Dél-Dunántúl rohamos balkanizálódása. A Balkánról felszivárgó " vlach" népek anyagi kultúrája is egészen más volt. Ma is igen nehéz elkülöníteni egy kora árpád kori falu leleteit egy 4-500 évvel későbbi „vlach” faluétól, egyszerű cserépedényeikkel, földbe vájt viskóikkal.
A 17. század derekára a középkor végi lakosságszám a nyolcadára-tizedére esik vissza. Az Oszmán Birodalom számára is sok minden megváltozott. Egyértelmű lett számukra is, hogy a további területi gyarapodásuk kétséges. A hódoltság itteni területéről szinte már alig tudtak adót beszedni, az itt állomásozó hadsereg költségei többszörösére rúgtak a vidék jövedelemtermelő képességének. A terület megtartása mögött már csak katonai és politikai érvek húzódtak. Nem is építettek már szinte semmit a katonai erődítéseket kivéve, még Budán sem. A 15 éves háborút követően a keresztény kultúra nyolc évtizedes agonizálása kezdődött meg Tolnában anélkül, hogy az oszmán civilizáció virágzott volna.
A felszabadító háborúkban a megye szinte csaknem elnéptelenedett, minden középkori és oszmán emlék romhalmaz lett. A vármegye története szinte nulláról kezdődött újra, de szerencsére már európai és nem balkáni alapokon.
A hódoltság végső mérlege
Tolna mezőváros vázlatos története a török korban [2], [3]
 |
| Kép: Google |
Ismerkedjünk meg a helyszínnel. A számmal és négyszöggel jelölt helyek, Tolna legfontosabb régi épületei: 1: A feltárt fürdő helye. A Malom utca éles kanyarja már a 18 sz.-i térképeken is feltűnik. Az utca az egykori magaspart nyomvonalát követi. 2: A barokk Wallis-Festetics-kastély. A 18. században újra települő város legrégibb, ma is álló épülete lehet. Csonkult, átalakított épület. Magántulajdonban van, kutatásáról nem tudok. 3: A barokk ferences kolostor. 18. századi épület, aminek templomát elbontották. Nem valószínű, hogy középkori előzménye lenne. A kolostor építéstörténetével itt foglalkoztam korábban. 4: A közép- és törökkori vár (palánk) hozzávetőleges helye. Több forrás utal rá, hogy a nyugatra tolódó Duna a 17-19. század közti időszakban lemarta a magaspartot, ezzel a közép- és törökkori városmag túlnyomó része megsemmisült. Nincs tehát remény arra, hogy a későbbiekben még ilyen szintű középkori vagy törökkori emlék előkerülhet még. 5. A barokk plébániatemplom. Bizonytalan feltételezések szerint ennek közelében állhatott a város (egyik?) plébániatemploma a középkorban. A térképen szám nélküli felirattal jeleztem a hatalmas Selyemgyár (ma Tolnatex) épületkomplexumát, amelynek építésekor és bővítéseikor szorványos középkori leletek kerültek elő. K. Németh András [1] szerint a Selyemgyár területén megtalált templomrom azonos a törökkori forrásokban szereplő "város végén fekvő kápolnával", amit a Szent Bertalan -kápolnával azonosított. |
Tolna mezővárosa a késő középkorban indult erőteljes fejlődésnek, és ezt a fejlődést a hódoltság első évtizedeiben is megtartotta. Tolna és a környező mezővárosok Nádasdtól Faddig bezárólag a bortermelés konjunktúráját meglovagolva az 1570-80-as évekig erőteljesen gyarapodtak, miután 1521-től az oszmánok által megszállt Szerémségben visszaesett a bortermelés, és annak súlypontja Tolna környékére tevődött át. Tolna mint kikötő és rév is fontos szerepet töltött be, és egyre több kereskedő jelent meg a városban. Tolna kb. 6-8 ezres lakosságával a Hódoltság egyik legnépesebb városa volt, Budával, Péccsel, Debrecennel egy "súlycsoportban." Állítólag sok oszmán bosnyák is idetelepült, túlzónak tűnő állítások szerint 200 ház volt a birtokukban, és a szekszárdi kádinak (biró) is volt itt kihelyezett székhelye. Az itt lakó oszmánoknál még több lehetett a kereskedelmi ügyekben ideiglenesen itt megszállók száma. A lakosságának a túlnyomó része magyar maradt, és nyitottnak mutatkoztak a reformáció eszméire is. A prosperáló város 1545-ben, a Wittenberget is megjárt tanítók, Szigeti Imre és Tövisi Mátyás révén ismerte meg a lutheri tanokat, amik a hódoltság védelme alatt szabadon terjedtek. Szigeti 1549-ben alapította meg a híres protestáns iskolát, aminek vezetését halála után Sztárai Mihály vette át. Sztárai az egész délvidék leghíresebb reformátora volt, akinek irodalmi munkássága is maradandónak bizonyult. Az ő idejére a katolikusok már kisebbségbe szorultak, és hiábavaló igyekezettel próbálták a reformációnak útját állni a budai pasánál tett állandó panaszaikkal. Sztárai idején, 1552-ben érkezett a városba Szegedi Kis István, aki a reformáció helvét irányzatát képviselte, és ezzel a református vallás alapjait terjesztette el. 1558-ra a lakosság nagy része áttért erre. A lutheránus Sztárai távozott a városból, és az iskola szellemisége is ennek megfelelően megváltozott. A nagytemplomot ekkor már a reformátusok használták, a törpe kisebbségbe szorult katolikusok a városszéli Szent Bertalan kápolnában miséztek. A virágzó iskolában kezdte meg tanulmányait Melius Péter (aki Szegedit követve a reformáció helvét irányának vezére lesz), Decsi Gáspár, Tolnai Fabricius Bálint, Baranyai Decsi János és még számosan a reformáció nagy alakjai közül. A gazdag várost azonban 1566-ig a szigetvári kapitányok, majd a török államkincstár egyre fokozódó mértékben megsarcolták. Különösen érzékenyen érintette a várost a bortermelést és annak kereskedelmét sújtó egyre hatalmasabb adók, aminek eredményeképpen a szőlőtermelők lassan elhagyták Tolnát. Így az 1570-es évektől a város és híres iskolája is hanyatlásnak indult. A hanyatlás folyamatát felgyorsította a tizenöt éves háború. Amikor 1600-ban az iskola rektorát, Buzás Mihályt meghívták Kecskemétre prédikátornak, az iskola és sok tolnai lakos is áttelepült vele az alföldi városba. Az 1602-es hajdútámadás után pedig a város szinte teljesen elnéptelenedett. A háború elmúltával a város ismét benépesedett, de már csak árnyéka lett régi önmagának, hogy aztán az 1686-os felszabadító háborúk szinte teljesen "lenullázták." |
A tolnai fürdőre vonatkozó történeti adatok
Egy ekkora méretű török fürdőknek, mint a tolnai, a következő helyiségei voltak:
- Előtér (itt öltöztek/vetkőztek),
- Langyos helyiség (kisméretű átmeneti terem, ami már vizes helyiség volt),
- Forró helyiség (ez volt a fürdő lényege). A forró helyiség oldalfalán lévő csorgó kutaknál (kurna) történt a mosdás. A forró padlóra kerülő víz révén képződött a gőz, ami megadta fürdő jellegét. A török fürdők nagy része ugyanis ilyen gőzfürdő jellegű (hamam) volt, tehát olyanok voltak mint egy mosdókagylókkal ellátott szauna. ( A forró helyiségben vízzel telt medencét csak a termálvízzel rendelkező helyeken (Buda, Eger) építettek.) A forró padlón természetesen nem lehetett mezítláb tartózkodni, ezért vastag talpú fapapucsokat kellett húzni. A forró padlót alulról fűtötték, tehát a kőlapos járószint alatti pillérekkel tagolt lapos alagsorban izzították a faszenet, vagy a fát. Nyitó képünkön az alagsor pillérsora látható.
- Mellékhelyiség (WC-k, bizonyos értelemben tényleg vízöblítéssel, mert a forró helyiségből érkező vízzel mosták át.)
- Raktár a faszén és a víz tárolására.
A tolnai fürdő helye a hazai emlékanyagban
| A forró helység. Ennek a kőlapos padlóját rekonstruálták, a padlófűtés nyomai nem látszanak. Az oldalfalak mentén bemutatták egy-egy csorgókút rekonstrukcióját, és a sarokban lévő ülőpadokat. Az 1970-es évek végén kialakított rommező védőtető nélkül leromlott állapotba került. A mellékhelyiségben kialakítottak egy kis múzeumot is, ez is ma ebek harmincadjára került. |
A Székesfehérvári Güzeldzse Rüsztem pasa fürdője. A belváros egy forgalmas átjárójó telkén alakították ki a rommezőt. Kusza és áttekinthetetlen. Ma parkosított, de pusztuló műrom benyomását kelti. A romok az alapok szintjén maradtak csak meg, nem tekinthető még annyira jó bemutatásnak sem, mint a pécsi. |
Az egri Válide szultán fürdő romjai. A nagyméretű fürdő nagy része csak alapok szintjén van meg, ám egy falszakasza még magasan áll. A rom modern, esztétikus védőtetőt és járószintet kapott, ami mégis idegenül hat. A várba vezető út mentén van, kis múzeum lett itt kialakítva. |
A tolnai fürdő ebben a mezőnyben nagyon jó adottságúnak számít, arról nem is beszélve, hogy míg Fehérvár, Pécs, Eger számos más látnivalóval rendelkezik, addig Tolnán ez kiemelkedő jelentőségű lenne.
Érdemes elolvasni a Tolna vármegye török emlékeit bemutató kis írásom is.
Felhasznált irodalom a török fürdőkre vonatkozó részhez.
[1] K. Németh András: A középkori Tolna megye templomai, Szekszárd, 2015*
[1a] Gaál Attila: A z 1686 őszi felszabadító hadjárat grafikai lapjainak Tolna megyei vonatkozásai BÁMÉ 12 (1984).*
[2] Tolna mezőváros monográfiája, Tolna 1992. A török kora vonatkozó részeket Szakály Ferenc írta.
[3] Kathona Géza: Fejezetek a török hódoltsági reformáció történetéből Bp.1974
[4] Szakály Ferenc: Tolna megye negyven esztendeje a mohácsi csata után (1526—1566) in Tanulmányok tolna megye történetéből 2. Szekszárd, 1969*
[5] Sudár Balázs: Török fürdők a hódoltságban. Történelmi Szemle 44/3–4 (2003)*
[6] Papp Adrienn: Török fürdők régészeti emlékei Magyarországon, Bp.2018*
[7] Molnár István: Török fürdő feltárása Törökkoppányban
A *-gal jelölt irodalom az interneten is hozzáférhető.
