Kalocsa: Ami a középkori székesegyházból megmaradt

Ha ma valaki Kalocsára érkezik, akkor valószínűleg az útja a nagyszerű, alapvetően barokk székesegyházba vezet. Ehhez a kép bal felén látható, rendkívül igényes kialakítású Astericum Érseki Gyűjtemény látogatóközpontjában kell vásárolnia 800 Ft-os belépőjegyet, és esetleg az 500Ft-os fotójegyet. (A gyűjteménybe és a könyvtárba külön kell belépőt vásárolni, és minden csak vezetéssel látogatható.) A középkori székesegyház csak nyomokban maradt fenn, ez a kis írás most ezeket a nyomokat kívánja összegyűjteni. 

(Kép: wikipedia, Hivatkozás: Par Skouame — Travail personnel, CC BY-SA 3.0, Lien)
Ha a középkori kalocsai székesegyházat el akarjuk képzelni, akkor francia analógiákat kell keresnünk. Ilyen például a ma Laval városának részeként megtekinthető Avesniéres-i Notre-Dame templom, ami alaprajzát tekintve szinte azonos a középkori kalocsai székesegyházzal, bár ez néhány méterrel rövidebb, és így talán pár méterrel alacsonyabb is, mint kalocsai társa volt.

Az alaprajz forrása: Buzás G.-Kovács O.: Meg sem talált kövek, archeologia.hu Link
A középkori templom építéstörténetét jó szemlélteti a fenti ábra.  Az első székesegyház még Szt István alatt  a 11.sz. első harmadában  épült a korábbi vélemények szerint Szt Pál, újabban viszont az merült fel, hogy a Nagyboldogasszony tiszteltére. Ez a templom a mai  középtengelyétől ÉK-i irányban eltérő tájolással készült.Az 1869-ben Henszlmann Imre, 1907-11-ben  Foerk Ernő, majd a 2014-ben Buzás Gergely és Vágner Zsolt irányításával vezetett ásatások szerint egyhajós, félköríves apszissal záródó templom volt, kb. 33 m hosszú, 10 m széles hajóval, lényegileg római kövekből és téglákból. Miután Szent László korában egy évszázadra a kalocsai érsekség központja Bácsra került át, a 12. század végén Saul érsek költözött először vissza Kalocsára, és  ő kezdett hozzá az általa lebontott régi templom helyén az új, koragótikus, kápolnakoszorús szentélyű katedrális építéséhez.A 13. század folyamán csak a keleti részét fejezték be teljesen.  A hosszház boltozatai  és kisebb építkezések a 14. században fejeződtek be. Ekkor a Kalocsa ismét veszített jelentőségéből, mert az érsekség visszaköltözött Bácsba. Nándorfehérvár 1521-es elestével az érsekség ismét  Kalocsára tette át székhelyét.

A középkori katedrális pusztulása 1602-ban vette kezdetét, amikor Bocskai hajdúi a felvidéki protestánsüldözésért érzett dühökben   felgyújtották  azt, a törökök által megszállt várossal együtt. Ezt követően a székesegyház romjait kőbányának használták a törökök a környékbeli és helyi építkezésekhez. Ekkor a romokon valószínűleg egy dzsámit is emeltek.

Az első székesegyház falainak a maradékait ma az érseki kriptában tekinthetjük meg.

A Foerk Ernő-féle feltárás kiemelkedő lelete egy sír volt. Valamivel a feltételezett oltár helye előtt, a mai padlószint alatt 3,5 m mélyen, vörösmárvány lapokból fémkapcsokkal összeépített sírláda került elő egy főpap maradványaival és mellékletekkel: pásztorbot töredék, sárga topáz berakású gyűrű, mellkereszt töredék, palliumtűk, kehely, paténa Dextera Domini-ábrázolással, (ezek most a csontváz mellett láthatók), gyapotszövet-maradványokkal és arannyal átszőtt kelmedarabokkal (szemfedő?). Korábbi kutatások szerint a sír a Győr nembeli Saul érseké  (1192-1202) volt. Az újabb kutatások, és különösen a radiokarbon kormeghatározás azonban egyértelművé tették, hogy a sír Szent Asztriké, Kalocsa első érsekéjé, aki a koronát is hozta Szent Istvánnak. Erről lásd Buzás Gergely tanulmányát itt.

A kripta felé haladva egy pillantást vethetünk a középkori székesegyház egykori pilléreinek lábazataira.

A székesegyház mindkét oldalán már évek óta tartanak feltárások. A kalocsaiak kicsit bosszankodnak is, hogy lassan haladnak a munkálatok.

Titkon abban reménykedtem, az Astericum Érseki Gyűjtemény kőtárában a legutóbbi feltárásból és a korábbi kőemlékből egy remek gyűjteményt fogok látni. Ebben azonban csalódnom kellett, mert az egyébként nagyszerű Astericumban,  főként barokk faragványok vannak. Ez a fejezet a helyi Visky Károly Múzeumban van.

Abban bíztam, hogy akkor talán a helyi múzeumban látok még a középkori templomból érdekes dolgokat, de nem. Ez a második fejezet szinte már teljesen eldugva árválkodott egy sarokban.

Szólni kell a Paksi Városi Múzeumban lévő kövekről is. Mint említettük, a székesegyház 1606-os pusztulása után a kőbányának használt templomból messzi vidékekre vitték a követ. A 15 éves háború után a törökök több Duna menti várat megerősítettek ezekből a kövekből. Így jutott a paksi ferences kolostorból átépített várhoz, de még állítólag a szekszárdi bencés apátságból épült várhoz is. A paksi ferences kolostor egykori köveit aztán egy barokk kúriába építették be, amelynek 1980-as évekbeli bontásakor előkerültek a kövek. Részletek a régi blogomban, több képpel. A paksi múzeumnak a kőtára manapság nem  látogatható, így kénytelenek vagyunk beérni ezekkel a régi, rossz képekkel.

Kalocsa legszebb középkori faragványainak egyike Tárnokházy István olvasókanonok sírköve. Ennek felirata:
Haec est sepultura Stephani de Tárnokházy Canonici lectoris et Vicary eccl.Colocen, Anno MCCCCXXX
Ezek szerint Tárnokházy István olvasókanonok 143?-ban halt meg, mert az utolsó számjegyre utaló betűsor hiányzik. Kalocsán van egy másik feliratos sírkő is, állítólag ez is a székesegyház falában van valahol, de a vezetés erre nem tért ki. (Igaz, Tárnokházy fedlapjára sem, de az legalább útba esik a kripta bejáratánál, ) Ez az itt dolgozó egykori 12-13.századi kőfaragó (magyarosan Róvó Márton)  emléke. Kép itt van róla. Ha Kalocsa kőemlékeit meg akarjuk ismerni, akkor továbbra is a Nemzeti Galéria és raktárai jönnek szóba, ahol pl.  a híres királyfejet őrzik. Erről összeállítást itt látunk. Reméljük a jövőben megvalósul majd egy olyan kőtár is az Astricumban, ahol a Kalocsán őrzött régebbi és újabb leletek is bemutatásra kerülnek.

A középkori székesegyház berendezéséből természetesen semmi nem maradt fenn. Az Astericum azonban őriz néhány középkori templomi berendezést az ötvös tárgyakon és miseruhákon kívül is. Ezek közé tartozik ez a három nagyszerű faszobor (János ev, Mária és Ker.Szt.János), ami a 16. század elején készült délnémet területen. Redl báró vásárolta őket a 19.század legvégén az öregjárási nagyszerű neogót temploma számára. Innen kerültek a kalocsai múzeumba. Az Astericumban nem szabad fényképezni (ez a felvétel is az üvegfalon keresztül kívülről készült, és digitálisan feljavított) így nem tudom bemutatni a Haynald érsek hagyatékból a múzeumba került szepességi Ker. Szt. Jánost, és a szárnyasoltár töredéket. Ezek "nem részei a vezetésnek", és a Redl-féle szobrokkal együtt csak mint "mellékszereplők" vannak jelen.
Itt érdemes a fényképezés tiltásáról is egy-két mondatot lejegyezni. Nemrég a bécsi Kunsthistorisches Museumban jártam, ahol azért -nem lebecsülve a kalocsai műtárgyakat- csak értékesebb dolgok vannak, de mindenki kedvére fotózgathat bármit. A Szépművészetiben, hazánk legértékesebb gyűjteményében is ugyanez a helyzet, még fotójeggyel sem kalmárkodnak. Egy komoly, tekintélyes gyűjtemény nem kufárkodik ennyire.  Érdemes lenne ezen Kalocsán is, meg sok más bizalmatlankodó, titkolózó (?) helyen elgondolkodni.